Délmagyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-01 / 230. szám
Csütörtök, 1958. október L 4 FENYBEN, ARHY8ÁN 2. NAGY ÉLMÉNYEK •mwinden út Rómába ve- fennáll, hirdesse a bit, az múlás nem is tehet olyan 1YI zet? Itáliában feltét- egyház hatalmát, hogy az félelmetes dolog, mint ahogy lenül. Aminthogy ide -isten hajléka-" mellett por- sokszor gondolnánk. Egyipvezet el az emberiség törté- szemmé törpüljön az ember tómból, a piramisok és a netének, az európai kultúrá- már akkor is, ha már csak sziklaslrok szárazságából nak sok-sok útja is. Talán egy, a térhez és a templom- idehozott múmiák alusszák — Athént kivéve — nincs is hoz képest elenyészően kicsi itt örök álmukat a sterilia világnak még egy olyan kolonnád mellé áll is. Erre zált üvegkoporsókban. Több gyüjtőmcdencéje, mint ez a gondoltam, s aztán eszembe ezer év feketedik az arcuróros, ahol a politikának, a jutott, hogy milyen nagyot kon. Egyiknek a szája szétmüvészeteknek olyan árada- is tévedtek. Mert nem az is- nyílt, s a fogak épen mata zsúfolódott volna össze, tenek nagyságát és hatalmát, radt psn'rvjére ráfonnyadt a mint éppen itt, az örök Ró- nem az egyház világuralmi száj éles, markáns vonala, mában, mely valaha az em- mindenhatóságát tükrözi ez s olyan az egész, mintha vaberi lét legfőbb szimbólumé- a tér és ez a templom, ha- lamely szó fom-Ai ádnék épnak tűnt, olyannyira, hogy nem a világon egyik légbe• pen e szájban. A férfi hajáamikor 410 augusztus 23-án szédesebb jelképe annak, ban Ő3Z száiak csillognak. Alarich, a nyugati gótok ki- hogy milyen hatalmas, mirálya elfoglalja és feldúlja, lyen erős és óriási az ember, y^odott kezea kortárs Hieronymus meg- karjának ügyességével, s fején ott húzódik az egykori rendült szavú tudósításában agyának, fantáziájának te- érpatakok nyoma, s az utolszintc ott érezzük az egyko- remtő szárnyalásával. Mert sú ujjpereceken rajta a köri jóslatot: -Amíg áll Kóma, mindaz, ami ott állt előt- .. „-.jk-z, «}v„m —a áll a világ; ha Rónia elpusz- tem. az alkotó ember eszét, rom, egyiknél felhold maiul, elpusztul az egész vi- ügyességét, tettvágyát di- Slknál kihegyesedő alakra lág*. csérte és — nem mást. vágva. Nos: Róma él, s immár az volt számomra az örök Arrwtt> kiilön rakva csak emberiség közkincse, s böl- város eUo nan csodája. egy fej, a nyakrészekkel csője nagy élmények szüle- * második: a Colosse- együtt. Látni a megaszalotősének. um. Közel ezerkilenc- do(t é főt a légz6cSatorna F ia della Conciliazione: száz esztendőt őriz- . valamikor zömök ház- nek az ovális aréna-óriás vc0et> a rátapadt, a koposor és két utca állott hatalmas, épen megmaradt nyához kapcsolódó inakkal, « helyén — most monumen- és rongált falai. Nagyságá- izomrostokkal együtt. S tális. széles útvonal, amely val körülbelül hasonló be- minde2{ közvetlen közelről, egyenes áradással sodorja a nyomást tesz a nézőre, mint , sétálót a Szent Péter-temp- a San Pietro. Titus, Domi- h°0V a legkisebb resztet is lomnak a távolból kibonta- tianus, Nerva, Traianus, világosan, tisztán kivehető, kozó kupolája és a tér felé. Hadrianus, Marcus Auralius, a homlok ráncaival, a fül Eletem legnagyobb élmé- Septimus Severus és más hártyaszerű lenyomatával, a nyei közé tartozik az, ami- totalwságok taposták itta W (5 pofacsontok a„ kon_ kor kiértem a térre, s feltá- kövezetet. A császári Roma » "',„,„„, W!J mit előttem az ovális és legszebb asszonyainak és *uros vonalaival együtt... trapéz alakú kolonnádsor, s legjobb gladiátorainak tap- A gyengébb idegzetűek a maga monumentalitásában so[t ötvenezres közönség, borzadva fordulnak el. Egy pillantottam meg a San Micsoda levegő öleli körül nő rosszul lesz éj a folyosó. Pietro fő homlokzatát Mi- ez embert, amikor a bolt- .. ,, . ' * chelangelo ég felé törő ku- hajtások alá lép. s elindul ro- « nyitott ablakhoz mepolájával. felfelé a lépcsők labirintusé- nekúl. De van, aki elsétál a Reggel volt — talán hat ban> ah°l csókokat és mér- tárló mellett, pillantása Mióra. A nap már melegen sü- °.eJ osztogattak. « végre fel- zöny0sen siklik el a }ej mel. TméVJrn^r ölyvem csalcnem öt'-en ^néter szédí^ slágert dúdolva töltötte meg a UiHst&ic autl ^Z^^T^terl TT ? f busszal érkező gainoló sere- l**11™*? ZZJ?,™ bor*alom- 0 mí" ge, sem a száguldó autók ff k}ásott °mzők kusza siknak semmiség - s csak a motorlármája folyosó-rengetegére, majd a császári páholyra siklik pilharmadiknak az emberi tuÁlUam a téren. Eszembe Iontásfl> s szinte lítja< amint dás, kultúra, találékonyság, jutott, hogy az épitomüve- a vesztes giadiátor eié)e iá- évezredek múltán is neheTtZliZ ZVX htl nl és ho™ a vilig utánozható hegyfoka ez a templom és a tér: hogy az vra a római hirodalom csá- „ , .. mnr. mon ovális és a trapéz alakú Jco- szár)a< ahogy kedve fcíuánjc, a hideg. mozdulatlan, meglonnádsor a barokk térfűzes- ieXjelé vagy lefelé mutasson feketedett fej... eiZenUüTl eZm^lüfnté- és adjon né- örülrajzanak az emléten hatLt- hol?a hatalmas H Zífu Va,au " . , K kek, mint a méhek, te* hamsat hogy a hatalmas A történelem emlékei úgy xl E ' három „olt kö. fő homlokzat hogyan egyen- megrohanjdk az embert> » lirállfö Persze súlyozza a tojáshéj-kupola , aU tud gondolkodni. kirá[Vnő. Persze, monumentalitását és aztán s ahogy újra éj újn végig_ volt több is, de ezek szármég arra is gondoltam, hogy járatja pillantását az aré- nyalták a legmesszebbre, s évszázadokkal ezelőtt mi- 1lán> litja ho itt nem s0_ zümmögésük rám a legjob. lyen technikai körülmények knt nr „„-,-. du-i. . ^ " „ , " között Állították, iel ezeket 7? szan\"°tt," aPro dlszl ban hatott. Talán ezért váicozoit anitottait ;ei ezeket t(s a mavészi munka, amo- , , .. . , . az oszlopokat. illesztettek numentalitás volt a fontos laszt°riam eppen így, hogy össze a fö homlokzat már- __ a száznyolcvan méter ezekről beszéljek, mielőtt a ványlapjait és a kupola bor- hosszúság, a százötvenhat múltból átlépnék a jelenbe. dázatát; hogy a pápák az métemyi szélesség, s a haogyház azért harcolta ki ezt íalmas befogadóképesség. S PaP» a képzeletet felulmuló mo- csak a fómai építőművészet; •••••>*•••••••••••• • numentalitást, hogy amíg nagyszerűségét dicséri, hogy• Búcsú a Göcsöstől ailIltlHIIHMlilil llllttl IIHUUI Ilim un 111 miti Vonat volt a Göcsös. Ott közlekedett az első világháború után Vedresháza és Szeged között, míg megvolt a vasúti híd, a második világháború után pedig már csak Újszeged ós Vedresháza között járt. Göthösen, betegesen, nehézkesen és köhögve járt, apró kis mozdony húzott néhány kocsit, iparkodva és nagyokat füstölve, de lassan, mert öreg szerszám volt már akkor is ez a Göcsös. Talán éppen azért hívták Göcsösnek, mert olyan göthösen, betegesen járt. De azért mtnOktóber 1-tfil megszűnik a vasúti közlekedés Újszeged és VedreshAza kftzött. A 42-cs Autóközlekedési Vállalat öt pótkocsis tehergépkocsival ós három COZ-es autóbusszal végzi el a vasút feladatát. A 42-as Autóközlekedési Vállalat a vasúttól kapott statisztika alapján állította be autóbuszait, s a forgalmat zavartalanul bonyolíthatja le. Az elsó autóbusz ma reggel 5.35 órakor indul el a Takaréktár utcai megállótól. A tehergépkocsik pedig hat órakor kezdik meg munkájukat. bak megfogták a kezüket éa segítettek nekik. És olyasmit is tanultunk, amit sehol másutt nem lehetett megtanulni, csak a vonatban. Hol gyűlt össze annyiféle iskola annyi diákja egyszerre, mint a diákszakaszban? A falusi gyerek, aki nemrég még alig látott el a falu széléig, rövid idő után már ismerte a szegedi iskolákat az összes tanárokkal együtt, ismerte a tanárok sokféle, jó és rossz szokását, bogarát és tudását; Még az egyetem professzorait is ismertük. Persze, csak nevelöisko úgy, a magunk módján, szúdennap rendesen és szorgal- Valami fele ja voit'a beszédből, a sokféle diák masan szállította a Szegedre GÖCSÖS Az iskola és az ott- sokféle előadásából, igyekvő mindenféle népeket, hon mellett a bejáró diáko- A mostani bejáró diákok a diákokat, a piacra készülő, j^,. mé{, a vonat ^ nevelte, élete persze már nem ilyennagy garabolyos asszonyo- No> pel sze llem a vonat ma- Kevesebben is vannak, mert kat, a hivatalos ügyekben ga' az brc'g beteg Göcsös több a kollégium, s aki mégutazó komoly parasztokat, s ipark:odó szuszogásával és is bejár, az már autóbuszon azt a néhány hivatalnokot, SZOrgalmas "igyekezetével, ha- utazik, aki faluról járt a városba nem a nagyobb diákok ne- Elmúlt valami a Gö' dolgozni. vélték a kisebbeket. Zsarno- esőssel, s ne a Most megszűnik ezen avo- ki volt ez a nevelés és erő- baj, hogy elmúlt. Tegnap a> nalon a közlekedés. MegszŰ- szakos, első látszatra el- ra gondoltam, megegyszerj nik a Göcsös. Az érdeklődés ijesztő, de azért volt benne utoljára végig kellene utazhlánya miatt szűnik meg. valami jó is, valami hasz- ni ezen a vonalon az utolKevesen utaztak az utóbbi nos. Igaz, a nagydiákok ter- fó járattal, Újszegedtől időben a Göcsösön. Az em- rorja határozott meg min- Vedresházaig es vissza, berek lassúnak találták, hiá- dent a diákszakaszban, de ke»e"e j„Razan, búcsúzni ba igyekezett szeeény lépést volt abban a zsarnokságban a vonattól. Ma mar tudom, tartani a korral, öreg volt valami kezdetleges igazsá- ,hamis "olog lenne ez. Giccs mér, beteg, lassan járt, nem gosság ls. , lenne- cn: tulajdonkepbírta az iramot. Az embe- De a diákszakasz nemcsak Pen nem ls sajna lom a Górok a fürgébb autóbuszra ezzel nevelt. A Göcsös bizo- «°.st- A szép emiekeket átszálltak. Hiába. Gyorsabb az nyos kitekintést adott a ifjúságot, azt sajnálom. Nem autóbusz, kényelmesebb, nagyvilágba. A falusi gyere- baj, hogy megszűnt a Gomajdnem háztól házig szál- kek, akik eUŐ lépéseiket tet- ,cs?f- Átadta helyet fiatalít. ték a város és a magasabb labb. korszerűbb társénak, De azért szép emlékek is iskolák ismeretlen és félel- az autóbusznak, fűződnek a Göcsöshöz! metes közegében, gyámolta- Ne sajnáljuk hát. Béke polanságukban sokszor segít- raíra. Sokan u,aztak raiu az ségre szorultak. A nagyob- . (s°) elmült évtizedekben, mindenféle népek, öregek, fiatalok, de a Göcsös azért elsősorban diákvonat volt. Szentiváni. szőregi diákokkal megrakodva járt mindennap. Hányan utaztunk hosszú éveken út a Göcsös barátságos diákkocsijaiban! Bn tizenkét esztendőn át mindennap, tízéves koromtól huszonkét éves koromig, s hányan voltak velem együtt, diákok, fiúk, lányok, a mai Tiszaszigetről, Ujszentlvánról, Szőregr.ől, akik legalább egy évtizeden, át naponta megtették ezt az utat. Hosszú volt ez az út, felnőtteknek kényelmetlen és lassú ls, mert sokat kellett várakozni a várótermekben, reggel a faluban, délután Szegeden, s maga az utazás is több mint fél óráig tartott. Kisdiákok, nagydiákok, elsősök és érettségizők, főiskolások és egyetemisták utaztak a Göcsös diákszakaszában. S a vonaton és a várótermekben eltöltött órék valamiféle külön közösséget formáltak belőlünk, a bejáró diákok különös és furcsa, de szoros közösségét. Ráaiómúsor Oűtörtök KOSSUTH-RADIO Magyar népdalok. 1S.30 Ünnepi műsor a Klnal Népköztársaság 4,35 Rákóczi-induló. 4,30 Hí- megalakulásának 10. évfprdulórek. időjárásjelentés. 4.40-7.59 ián. lO.aoEenekarirau^k^ a Vidáman, frissen. Közben 5,00 ^ 50 Jó éjszakát, ftVfrekekl Falurádió. Utána a vidéki szín- 20,00 Esti krónl^' ldöjárís eházl műsor. 5.30 Hírek. Időjárás- entés. 20,30 A két csacsi RádioJelentée. o.ko Néhány perc tu- Tánczeme. 23,00 Hidomány. 6,59 Időjelzés, 7,00 Hl- Időjárás]eJent*f- „ "e rek. Időjárásjelentés. 7,10 UJ nottit A.telefon. könyvek. 7,25 Színház-, hangver- oPeja. 21,4 Illa Béta két anekscr.y- és moziműsor. 7,45 Nap- UotáJa «'M,„ tár. 7,59 Időjelzés. 8,00 Műsor- néjébol. 33 30 Kamarazene. 24,01 ismertetés, időjárásjelentés. 0.08 Hirelu IdSJérásJtdenttú 0,10 Technikai szünet. 8,10 Magyar Hollós Ilona énekel. 0,30 Himnépdalok. B.55 Édes anyanyel- ousz. vünk. 9,00 Rádiójáték. 9.32 Man- PETŐFI-RÁDIÓ dolinmuzslka. 10,00 Hírek, lap- 500 Reggeli zene. 0,30 Szín" szemle, ldöjárásjelentés. 10,10 háis., tárlat- és hangversenyKádlóegyetem. 10,40 Pesti Ella mlisor, o.50 Torna. 8,00-8.10 Hiénekel. 11,00 Képtelen természet- r,,k ldöjáréRtelentés. 14,00 Idűrajz. 11.20 Buttykay Akos Ezüst- j;i|íis. e.s vízállásjelentés. 14,15 sirály és Szirmai Albert Táncos Beethoven-müvek. 15,00 Vcrbunhuszárok c. operettjéből. 12.00 kosok. 15,20 A külföldi sajtó haDéli harangszó, hirek. Időjárás- Ríbjalról. 16.30 Gllnka operáijelentés. 12,10 Könnyű zene dé- hói. 16,10 „Dala honszeretet.., li idöhen. 13,00 Versek. 13,11 clala hő szerelem . . ." 16,40 BaMagyar nóták. 14,00 Hatvány ,etitozás a kamarazenével. 17,15 Lajos életművéről. 14,35 Tánc- A madarak vándorlása. 17,30 zene. 15,00 Hírek, közérdekű Tánczene. 18,10 Rádlóegyetem. közlemények. 15,0B Időjárásje- l!)i00 Hírek, időjáráslelentés. 19 lentés. 15,10 Kórusok. 13,25 ara 03 Magyar nóták, csérdá„Békét, békét a világnak!'' 16 gok. 19,40 Falurádió. 20.00 Buóra 45 Daltanulás. 16,05 Napi- dapesti zenei hetek 1959. A renden... 16,10 Egy falu — szünetben: 21,00 Hírek. 21,05— egy nóta. 16,55 Műsorismertetés. 8i.so A zenei művelődés üttai17,00 Hírek, külpolitikai kérdé- 16I. 22,15 Ket hét Spnnyoíorsekre válaszolunk, idfljárásje- szágban. 22,25 Moszkvától — Lonlontés. 17,15 Részletek daljáté- donlg. 23.00 Hfrek, idöjárásjekokból. 17,45 Ifjú figyelő. 18,05 lentés. 23,13 Műsorzárás. KLASSZIKUS ÉS MAI KÍNAI ÍRÓK MŰVEI OKTÓBER 1-6-ifl MAO CR-rUNO 31 VERSB kötve 30 SO Cao H«0»-i»lii A tT5RÖS SZOBA At.MA I —11 Egé««v4fl7/ „iköie«h«n 82.— Félvé«Z'»nUötésbeo 40.— La* SO: Fekete I I ás Fehér LI kötve 9.— Pa Csín A7 TRbK ELET TORél Y A kfttve II.— Po Sznna-t t'.B FURCSA' HISTÓRIÁK Egész böek élésben 40,— Félhörkötésben 20~ Egészvészeokötéibsn 18 — ZENFPAIÜTA 18.— Ant«tt14k ae 4ltaml könyveobsltok 4. az Üzem' kOnjrvtarjesziök. bár az idó eljárt az épít-Z Napébredéskor talán már az ötszámény felett — monumenta-• zadik helyet sem lehet elfoglalni a litása ma is a régi. | hosszú sorban. A Kreml vöröstáglás A legfelső emeletről már • falához simuló keskeny parkban szinte hangyáknak látszanak^hosszan kígyózó embertömeg várakoaz emberek és szénen for-»zik. Csendesen társalognak kettesémáit gyufásdobozoknak az\vel egymás mögött állva, és sehol autók. Jobbról a Császárok*egy hangos szó, vagy türelmetlenség. Vtja kigiiázik a messzeség-*Aki újonnan érkezik, felzárkózik be, baloldalán ott nyújtóz- * legutolsónak és előhúzza zsebéből « kodik a Forum Romanum* Pravdát, az Izvesztyiját, vagy éppen megmaradt tömbje. Közte és*a Szovjetszkaja Rossziját. Az egész a Colosseum között teljes * napot rászánja, sőt talán a holnapot szépségében pompázik Cons-»is, hogy láthassa Lenint és Sztálint, tantinus diadalíve, míg a* Külföldinek képtelenség lenne bemesszeségben — mintha hal-m jutni a mauzóleumba. Ki tudja, ványabb visszhangja lenne.* mennyi ideig állhatna egyik lábáról a úgy felel rá — a zsidó hábo-. másikra például a szegedi turista, rú félelmetesen véres emlé- • hogy akár a Vörös tér bejáratáig is két és Jeruzsálem pusztuld- J elérjen. Mert nincs olyan nap, amisát idéző Titus-diadaliv. Smkor nincs végeláthatatlan sorbanáloszlovok merednek a ma-^lás. Sok-sok moszkvai ember bizogasba, mint a történelem, nyos időközönként itt tölti el szabadépen maradt és darabokra* idejét, nem az erdőben, vagy a fotört — s utólag összeillesz~2 lyó mellett, mert újra és újra szüktett — ceruzái. A földön * aége van a nagy élményre, hogy oszlopfők, faragott átere-'közvetlen közelről láthassa a szovjet szek hevernek és tanúskod- * élet megteremtőit. Némelyik kézennak még a leaanróbb már- J togva vezeti kisgyermekét a vörös vánv-szildnkjukkái is egy* és fekete márványépítmény hűvös nagvszerű korszak kultúrá-'kriptájába, hogy már a csöpp ember járói, egy elsüllyedt világ* is megtanuljon végtelen tisztelettel csodálatos szévségeiről. Nem, J gondolni a legnagyobbakra. ezt nem lehet elfelejteni...* A vendéglátó moszkvaiak azonban j-jgrunk egy nagyot az*udvariasak. A külföldi látogatókat U idöben — visszafelél sziveg mosouyai magulí elé engedik, előre. Irány 'tohÍio,^ az*^ ha emlatt holnaP ú*ra kén"íeEgyiptomi Múzeum Itt jöt-* lenek lesznek is 8—10 órát várakozom rá, hogy a halál, az el-Jni. A Hadtörténeti Múzeum sarkánál A rendbontó állandóan gyülekeznek a delegációk és turistacsoportok, hogy soron kívül bemehessenek a Vörös tér macskaköveire és így legelőször léphessék át a mauzóleum küszöbét. Hirtelen olyasmi történik, amire még alig volt példa. A szovjet emberek sorfalától előlép egy megtört nénike — úgy hetven esztendő nyomhatja a vállát — és csatlakozni akar a Vörös térre sorakozó külföldiekhez. Egy fehérkabátos rendőr azonban eléje áll és gyengéden igyekszik visszatessékelni a helyére. Az öregasszony arcán piros rózsákat gyújt az izgalom és miután egy röpke ideig küzd önmagával, harciasan szembeszáll a rend őrzőjével. Szokatlan a vita, amely mind hangosabbá fajul, és csakhamar gyűrű keletkezik körülöttük. Többen haragos megjegyzéseket tesznek a nénire, innen is, onnan is bántó szavakat dobnak oda neki. Rendbontónak, öntudatlannak nevezik, de ezzel nem érnek célt. Még jobban feltüzelik a nénit, úgyannyira, hogy a legkülönfélébb érvekkel hozakodik elő. Marékravaló vonatjegyet tart a rendőr orra elé, hogy nézze meg, háromezer kilométert utazott azért, hogy halála előtt megláthassa Lenint. A magas, szőke, egyenruhás férfi mosolyog ezen és hajlíthatatlan marad. Aki Moszkvába jön az ország távoli vidékeiről, az úgyszólván mindegyik ezer kilométereket vonatozik, vagy autózik. Még csak az kellene, hogy az ilyenek valamennyien soronkívüliséget élveznének. A nénike valószínűleg arra gondol, hogy estére indul visszafelé a vonatja, és ő. ha addig nem jut be a mauzóleumba, utána soha többé nem lesz erre alkalma, Látszik rajta, hogy szinte kétségbeesik és szenvedélyesen kiáltja az-embersokadalom közepén: »Engedjetek, elvtársa\ engedjetek! Három fiam esstt el a háborúban, én magam is partiz<*-'ónt harcoltam, nem akarok meghalni, hogy ne lássam Lenint.. .*> Döbbenetesen hatnak ezek a szavak. A köriilállóknak eszükbe sem jut kételkedni beugrik, senkinek sincs kedve azt mondani a néninek, hogy ezt is csak a bejutás kedvéért mondja. Lehorgadnak a fejek, és akik az imént még feddő s-avakat dobáltak feléje, most szégyellösen másfelé forognak. Többen közülük kérni kezdik a rendőrt, hngu most az egyszer szegje meg a szabályzatot, tegyen kivételt. így történik, hogy a nénike előtt is szétnyílik a sorfal, és kis haknijával bemehet a Vörös térre. Ali. várakozik előtte vagy ezer külföldi, de ez már nem nyugtalanítja. Sugárzik róla a boldogság, mert tudja, hogy estig, a vonat indulásáig most már biztosan találkozik Leninnel. N. I.