Délmagyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-07 / 184. szám

1939, Htigusrílis 1., péjitsL<_ A hossza két és fél méter Tanfolyam a földműves­ssövetkesetl kereskedőknek és Sfa) bel!vesetöknek Igen fontos intézkedést tett a közelmúltban a ME­i SZÖV Igazgatósága, amikor j« SZÖVOSZ egyik határoza­tát tovább szélesítette, En­nek értelmében ugyanis a földművesszövstkezeti kis­vendéglők vezetőinek 19(10­lg szakképesítést kell sze­rezniük. Ezzel azonban még távol sem lenne megoldva minden probléma, s a MÉ­SZÖV határozata értelmében ezért szükséges, hogy az ital­boltok vezetői is kellő szak­képzettségre tegyenek szert. Az utóbbiaknak ugyancsak 1980-ig, a felszolgálói képe­sítést meg kell szerezniük. Az italboltvezetőkön túl szükséges, ho& a kereske­delmi dolgozóknak is meg­felelő képesítésük legyen. Mnldez pedig csalt, úgy ér­hető el, ha a kereskedők ls mesteri svele sokan nem a MÉSZÖV növelik tudásukat. Ez szük­séges is, mert 1961 után csak olyan személyt alkal­maznak, akinek közgazdasá­gi érettségije, vagy szakmai oklevele, 1994 óta kiadott segéd- vagy van. Mivel őzzel rendelkeznek, lehetőeéget teremtett arra, hogy megszerezzék a szük­séges ismereteket mindazok, akiknek megvan a három­éves szakmai gyakorlatuk. A tanfolyam 10 hónapos lesz, amelyet levelező úton vé­geznek cl. A hallgatóknak az igénynek megfelelően minden hónapban konzultá­ciókat, valamint előadáso­kat is szervez a MÉSZÖV.., A tanfolyamra már 120 szövetkezeti dolgozó Jelent­kezett. < -J. k­A Fcidl-kurmányra tehát, nincs szüksége tovább senkinak. Utolsó rendeletid a földbirtok visszaadásáról cs a kegyellenségtval Európa-szerte hírhedt csendőrség újjá­szervezéséről szóltak. Ezeknek végrehajtását örökbehagy­tik Friáürichóknek. A Budapesti Közlöny mai számából általános megle­petésre kiderül, hogy Magyarországnak kormányzója van. Mégpedig nem más, mint Habsburg József főherceg, a világháború kétbalkezes hadvezére, aki Károlytik idejé­ben felesküdött a Nemzeti Tanácsra, miután Alcsuli Jó­zsefre magyarosította a nevét. Az újdonsült kormányzó azonban már ismét Habsburg Józsefként írja alá azt a mai rendeletet, amelyben Frlcdrlch Istvánt nevezi ki mi­niszterelnöknek. A változások mindeddig elsősorban a- fővárosban érez­tették hatásukat. Vidéken, főként a Dunántúlon még na­gyon sok helyen a tanácsok kezeben van a hatalom. A direktóriumok nemegyszer erélyesen fellépnek az ellen­forradalmárok ellen, A mai napról írja Gömbös Gyula: A-én Budapestre utaztam,.. Wienböl Győrön át men­tem. Ezen rövid utazásom alatt konstatálhattam, hogy az új kormány még csak Budapesten a helyzet ura. .4 vi­déken- azonban, pl, Magyaróvárott a munkásság még tel­jesen vörös volt.­Szegeden még nem tudnak a Friedrich-karmány meg­alakulásáról,. Ezért olyan ovtimlsta Ábrahám, amikor a nemzeti bizottság mai ülésén kiielenti; hogy a kormány »... további működését Isten segítségével és az Önök .bi­zalmából az ország fővárosában fogja folytatni,« Ebbsn. nagyot fognak csalódni Ábrahám és hívei. Habár tény, hogy a franciák Habsburg József szereplését nem nézik valami jó szemmel. ennek a 85 kilós óriásharcsának, amelyet Szabó Nyíri György, a szegedi Kossuth Halászati Szövetkezet tagja fogott ki a Marosból. A szép zsákmányért közel 800 forintot kapott előlegként. Nagy nyári rádióvásár I bő e»e Mély téJUulommsl tudat-1 Juk, hogy a szeretett, I drága Jó feleség, éden-1 snya, nagyanya, BA Ali JOZttrNC vidék Hermina f, hó 6-én óloténok 73-lk | evében elhunyt. Drága ha­lottunkat uuy. 7-rn 111 órakor u helvaroal tente-1 tó kupolájából hclyOZZUk | Oröjt nyugalomra. Gyászoló csalna I Mély fájdalommal tudat­juk, hogy drága jó fele­ség, edeaanya, teetvér éa gyermek, TÓTH MIHALYNE Caobin Ilona ál éven koréban rtjvld szenvedés után elhunyt. Temetéle L hó 7-én lé órakor a református te­metó ravatalozójából. Tóth Mihály éa családja (PINTÉR-SZABÓ:") lÁJtkto utakon (43) Nyugodtan ránéz llléssyre. A fogoly belül remegni kezd ettől a tekintettől. Legszívesebben vallomást tenne, egyszerre, egyszuszra, akkor legalább túl lenne az egészen. 11Q mégsem. Dallam figyelmeztette annak idején, hogy ha lebukna, hallgasson, mint a sír. "Nagyon rossz szolgálatot tenne, hu felfedné barátságunkat* — intette az amerikai ezredes. Meg ezt is mondta Dallam: — A hőé, akármi is történik vele, hallgat. Ne feledje, hogy egyszer a mieink lesznek uz urak Magyarországon. Es akkor nem köszönnék meg magának, hogy a lebukáskor tett vallomásával kelle­metlen helyzetbe hozott bennünket... Garu főhadnagy egy kicsit vár, hátha megoldódik II­léssy nyelve, majd ránéz llléssyre: — Nos, önök rendszeresen találkoztak. Egyszer az N. eszpresszóban targyaltak, máskor Budán várta meg az ezredest, aki kocsiján érkezett, s akkor ön beszállt hozzá. Nem emlékszik? Illéssy már visszanyerte lélekjelenlétét, i tiltakozik: — Itt valami tévedés lesz kérem. Én nem ismertem semmiféle amerikait, semmiféle ezredest. Biztosan össze tetszik téveszteni valakivel. Tetsiík tudni olyan hétköznapi arcom van, sok emberre hasonlítok. A múltkor is megyek az utcán és,.. Gara főhadnagy megállítja az induló szóéradatot: — Ez most nem tartozik ide, ne térjünk el a tárgy­tól . • • Szóval tagadja, hogy ismerte Dallam urat? — Nem tagadom, mert amit az ember nem tud, azt nem lehet tagadni... — Ne filozofáljon kérem. Ezt a mondatot azon a szé­ken, ahol most maga ül, már sokan elmondták... Ha jó­nak látja, tagadjon ... Illéssy ismét azzal próbálkozik, hogy megjátssza a kész­ségest: . — Kérem, ha valami érdek fűződik hozzá, én szívesen bevallom, hogy ismertem Dallam ezredest... A főhadnagy belülről forr, de nem látszik rajta. A sok esztendős gyakorlat, amelyet az állambiztonsági munkában szerzett, megtanította, hogy uralkodjék érzelmein. Hidegen szól: — Nincs szükségünk arra, hogy bárki bármit bevalljon, amit nem tett. Egyébként önmagában az nem büntetendő cselekmény, hogy ismerte Dallamot, önmagában... csak­hogy, a maguk kapcsolatának olyan alapja volt... Illéssy elszólja magát: — Kérem szépen, az ilyesmi aljas rágalom. Kérem, én lá­nyokkal Jártam, udvaroltam, én nem voltam Dallamnak a fiúja ... Én is hallottam olyasmit. .. hogy is mondjam csak .., hogy az ezredes úr nem a nőkhöz vonzódik ... De engem soha nem környékezett meg... A nyomozótiszt hagyja, hogy a fogoly végigmondja a mondókáját, s csak utána szólal meg halkan, csendesen: — Szóval mégis csak ismerte Dallamot... Legfeljebb 1959. VIII. 8-án. szom­baton este fél 10 órai kezdettel nagyszabású IjEBCía iSS "a a szeretóiévé lcsyc'- Ta| Több ezer mezőgazdasági gép Illéssy kényszeredetten lehajtja a fejét: 0 érkOTOtt 97 o3cft 16! 6uhan — Hát igen, ismertem... De ez csak nem bún..'. X ÜIIIÜÁG1I dt Cl Ml IC1 tVUCll — Mondtam már, hogy ez önmagában még nem... 0 — Néha elvitt autózni... Nagyon szeretem a szép ko-g A Minisztertanács csutür- A szállítások az év ináso­csikat, megbámulom őket az utcán, néha még vázlatot isfiiokl ulesenek napirendien dlk felében is tervszerűen készítek róluk. ©szerepelt a Külkereskedelmi folvtatódnak — Tudjuk, hogy maga szépen rajzol. Láttuk azokongMlmszténum jelentése az 3 a vázlatokon, amelyeket a repülőterekről készített. A re-gelso félevi mezőgazdasági pülőteneket is olyan érdeklődéssel rajzolgatta? ©gépimportról. — Engem nagyon érdekel a technika. Autó, repülő-g A Szovjetunió és a baráti gép, ez a mindenem. ©országok mindent megtettek, — Nekünk nem... De rendben Az a lényeg hogyg- g £záüilásokkal kibökte végre, mégis csak ismerte Dallam ezredest. HOÍQ ismerkedtek ineg? Segítsék a magyar szoclalis­— A Móricz Zsigmond körtéren, még egyelemislagta mezőgazdaságot. A Szov­koromban... V Qjetunióból több mint ezer Z S°rnySnt.?. ' . . • bLor^ 500 A nyomozótiszt alig észrevehetően bólint. Helyben va-xnakombájn, kétezer három­gyünk, a fogoly vallani kezd. Ha apróságban ts, de végregvasd eke. több mint m 1300 igazat mond. Qmütragyaszóró, 548 gabona­— És hogyan ismerkedtek meg? g * — Mondtam, hogy egyetemista voltam még akkor, afiuető, 600 negyzetes vető es Kertészeti Főiskolára jártam... A Főiskoláról igyekeztem Sso/c egyéb gép, valamint al­a Móricz Zsigmond körtér felé ... Nem tudom, hogy miért, Xkatriljz érkezett. Ugyancsak de hátrapillantottam... Vagy kétszáz meterrel magam© . . . .... , mögött gyönyörű kocsit láttam ... Lassan jött, talán csak »sz«mos gépet importalton* öt-tíz kilométeres sebességgel Nagyon tetszett a kocsi, Qa Német Demokratikus Köz­mindjárt tudtam, hogy valamelyik követségé, mivel sárga ©társaságból, rendszámtáblája volt, DT jelzéssel. Sűrűn tekingettem hát- © rafelé... Arról ábrándoztam, hogy milyen nagyszerű lenne, ha én ebben a csodálatos kocsiban egyszer, csak egyetlen egyszer utazhatnék. — Es megtörtént a csoda?! — jegyzi meg közben mosolyogva a nyomozótiszt. Illéssy folytatja: — Amint a kocsi mellém ért, lestoppolt... A sofőrg kihajolt a volán mellől. "Nem akar beszállni?* — kér dezte... Kiejtésén érződött, hogy nem magyar. Meg- £ lehetősen jól, de idegen ízzel beszélt magyarul. — És maga beszállt. — Beszálltam. G — Mit gondolt, miért állt meg maga mellett a kocsi"'? Puszta emberbaráti segítségből? Hogy hazaszállítsa, mint* ingyen taxi? — Akkor még nem gondoltam semmire, csak arru.gi hogy elnyújtózhatom a kocsi ülésén. O — Nemegészen értem magát. Hiszen látnia kellett,© hogy aki a volán mellett ül, az nem közönséges 6ofőr,. Úrvezető, tgy volt? — így. A -sofor* olyan magabiztosságot, fölényességet sugárzott magából, hogy rögtön sejtettem: nem egyszerű; gépkocsivezető... — De mindenesetre beszállt a kocsijába t., — Beszálltam. Egy darabig kocsikáztam, azután el­búcsúztam. s kiszálltam. Az autó tulajdonosa bemutat­kozott, megmondta, hogy ö Dallam ezredes. Aztán máskor is autóztunk egvütt... Ennyi volt az egész! — Hit ne siessük el ennyire a dolgot., yan időnk, ennyire nem kell rohanni... Más elmondanlvalóia nincs? — Nincs... — feleli Illéssy',, s maga ls érzi, hogy nagyon bizonytalanul cseng a hangja. S (Folyt, köv.) X Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legjobb édes­anya, nagymama, dédma­ma. ÖZV. ILOVACS JANOSNE Molnár Julla életének 84. évében aug. 5-én elhunyt. Drága ha­loUunlAt f. há 8-án du. 2 órakor temetjük az al­sóvárosi temető kápolná­jából. Gyászoló család Mély fájdalommal tudat- j juk, hogy a szereteti "férj [ és édesapa, BANANY ANDRÁS MAV nyugdíjsa eletének | 68-ik évében elhunyt. Drága halottunkat f. hó I 7-én 10 órakor helyezzük I örök nyugalomra a bel-1 városi torna tó kupolájából. | Emléked örökké él. Gyászoló « rsalJtl I az újszegedi Vigadóban Fellépnek: TOMPA SÁNDOR Kossuth-díjas érdemes müvesz, a bud .testi Aliaml Nemzed Színház tagja. ZSOLNAY ZSUZSA, PASZTOR JANOS, HORKAY JÁNOS, RAKSÁNYI GELLÉRT BAGÓ LÁSZLÓ, GÉMESI IMRE, a budapesti Állami Nemzeti Színház tagjai. LEHÓCZKI ZSUZSA, KOVÁCS JÁNOS, MENTES JÓZSEF, a Szegedi Állami Nemzeti Színház tágj^j. BERKI IRÉN, SZŰCS SÁNDOR magyamóla énekesek. Konferál: MAROSI KAROLY. Kísér: KONSTANTIN ISTVÁN és kibővitétt zene­kara. %valamlnt az Egyetemi Zenekar. BELÉPŐDÍJ: »,—Kt. lilllllllillliilllllllllllllllllllllllllilllllll

Next

/
Oldalképek
Tartalom