Délmagyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-26 / 174. szám

Vasárnap, 1959. Július 2*. 6 v ui ag, meg Icélc viraqo I, K

ét szurony vezette az öreget s» őrmester elé. Jelentették, hogy a frontvonalon akart átszökni. A vörösökhöz. Az öreg arca csupa szarkaláb a mosolytól. Valósággal röhög, istenit a jókedvinek! •— Kicsoda maga?! — Cseléd vónék ... Arató János, innen SzögedébüL — Hová megy? — Azt nem lehet elmondani. Titok. Az őrmester elhűlt. Ilyet még nem hallott, mióta különítményes lett. Alig hitt a fülének. — Az anyád istenit, majd adok én neked titkot! Szétverem a pofád, ha ki nem nyitod! — Hát ha muszáj... De köztünk maradjon! Én küldetésben járok. — Na, ugye fiam. Tudsz te értelmesen beszélni. Ki küldött, hová mész? — Az isten. Az küldött. — Figurázol? Énvelem figurázol, te?! Kiszedem a beled, arra akasztalak, te bolsi, ha nem beszélsz! — Hiába néz úgy rám. Az isten küldött engem. Azt mondta: "Eredj, fiam, János, keresd, meg az igazságot*. Olyan volt éppen, mint a kép mutatja, a hangja mennydörgés, a szeme, akár a parázs. Mondom én: -Hát hol az igazság?* Erre ö: -Keresd! Én megjelölöm az igaz embert. Csillag nö annak a mellén, kék virág a homlokán*. Azzal huss... eltűnt. Én meg keresem az igazságot. Ne tartson hát föl. Az egyik 6zurony odasúgta az őrmesternek: — N«n zsidó ez? — Na várj. majd én ketesztkérdést adok föl neki. Az őrmester hátrahajlott, behunyta a sze óiét, aztán hirtelen előredőlt, rácsapott az asztalra, erősen a szemébe nézett, s rákiáltott: — Nem vagy te zsidó? — Nem. — Hű, de ravasz elem — gondolta a? őrmester, de aztán fölállt, mert babonásan félt a bolondoktól. —. Na. várj csak. Majd mindjárt bemész a százados úrhoz. Mert én szelíd ember vagyok. Az majd elintéz! — Bement a másik szobába. Az öreg körülnézegetett, s vigyorgott, míg őt is be nem tuszkolták. Illemtudóan köszönt. A százados épp a kesztyűjét húzta, mert találkára sietett. — Szóval az igazságot keresed? Az isten küldött, mi? — Igenis, százados úr. — Csillag, meg kék virág, mi? — Igenis, százados úr. Hatalmas pofont kapott. Odatartotta a másik fél arcát . is. — Isten fizesse meg, százados úr — s közben olyan alázatosan nézett, hogy azon röhögni kellett. Röhögtek is, előbb a százados, aztán a másik három. — Hát ez tiszta hülye. Ezzel lopjátok az időmet. — Mert gyanús volt, jelentem alássan, hogy felforgató elem. — Idefigyelj. Haj eleresztünk, hazamész, érted! És el se mozdulsz. Most nem lehet igazságot keresni. Előbb leverjük a vörösöket, aztán marhulhatsz. Értetted? — Igenis. — Szóval hazamész? — Nem. Mög köll keresni az igazságot. Neköm mönnöm köll. — Kell az anyád keservit! — vette föl kardját a százados. — Rúgjátok ki innen — s elcsörömpölt. — Mit csináljunk, őrmester úr? Küldjük gajdeszba? Az őrmester beszívta bajusza végét, aztán kifújta. — Nem hallottad a parancsot? Kirúgni! — Azzal az öreghez fordult: — Hazamész, vagy nem mész haza? — Nem. — Akkor fölakasztunk. — Majd az istennél bepanaszolom magát, az a százados úrnál is nagyobb úr, hát még magánál. Az őrmester megvakarta a fületövét, mert sose szeretett a felsőbbség nélkül intézkedni. — Tanuld meg, a legnagyobb úr most én vagyok, mert a tiszt urak isznak ilyenkor, az úristem meg mással van elfoglalva, — Igenis. — Nahát. Mész haza, vagy nem mész haza? — Nem megyek. — A vörösök úgyis fölakasztanak. Azok az antikrisztus, érted? — Az úr velem lesz. Az egyik szurony félhangosan odaszólt: — őrmester úr! Nem érünk mi erre rá. Teljesen bolond ez. Ha parancsolja, visszük a többivel. Ez az egy már nem számít. — Egye meg a fene. Akasszák föl a vörösök. Nem szeretem én az ilyen habókosokat Még bajt hoz rám. Zavarjátok el. — Népbiztos elvtárs. Egy ember kereső Azt mondja, fontos levelet hozptt. .— Engedjék be. A

z öreg köszönt és tisztelettudóan megállt az asztal előtt. Fölhajtotta a kabátja szárnyát, s a rongyos béléséből kivert egy apróra hajtogatott levelet. A népbiztos átfutotta, ránézett, és intett, hogy ül-k jön le. — Tudja, mi van a! levélben ? • — Igenis. — Hogy jött át? Nem kap- • ták el? • * — De igen. Csakhát ész- • szel él az ember. Megmond- ! tam nekik, eresszenek, mert J engem az isten küldött. — Na, ne vicceljen, elvtárs.» •— így volt az szó szerint. • Még azt is mondtam, az igaz- á ságot keresem, meg az olyan J embert, akinek kék virág • van a homlokán, csillag a> mellén. Az ilyen csillagra J gondoltam, mint a magáé. A J többit úgy kitaláltam. A népbiztos nem állta meg • mosolygás nélkül. — Tudja," a háborúban ilyesmiért nagy- * ezüstöt adtak. Nekünk, eaj- • nos, még vasunk, meg re-1 zünk sincs. . J — Egész mást szeretnék" én, nem kitüntetést. Nem kaphatnék — már megbocsásson — vacsorát? A népbiztos elhűlve rámeredt, aztán akkorát nevetett, "hogy a könnye is kicsordult. Kihúzta a fiókját, s az asztalra tett kenyeret, szalonnát, meg kolbászt. — Akkor lássunk hozzá! Ne kéresse magát, egyen csak nyugodtan! — Megbocsásson, de két napja falatot se láttam. Ettek. A népbiztos nem bírt a mosolyával. Ott bújkált a szája sarkában, csak nem akarta megbántani az öreget. — No, meséljen! Mi van odahaza? — Inkább az elvtárs. Hogy áll az ügyünk? — Kutyául. Ahová néz az ember, mindenütt ellenség. Már fogják a torkunk. De micsoda embereink vannak! Elvtárs, bennünket nem lehet agyonverni. — Jó ez a szalonna .,. — Egye csak! És meséljen! Milyen a hangulat, amerre jött? — A szegénység földet akar. A többi vár. De elég volt már az eddigi életből mindenkinek. Aki cselédféle, az vörös. — És a fehérek? Az öreg fölnézett, bicskája megkoppant az asztalon. — Azok félnek. Erősek, mindenféle náció van már közöttük, még szerecseny is. ölik a népet, annyi most az élet, mint a semmi. Ez mind azért van, mert nagyon félnék. — No, egyen osak! Mihez akar most fogni? Ittmarad? — Itt. Fegyvert adjanak. Küldjön oda, elvtárs, ahol legjobban hull az áldás! — most nem nevetett az öreg, remegtek arcán a szarkalábok. — Fegyvert adjanak, mert tartozom nekik. Kaptam egy pofont, három farbarúgást, érti? Otthon ölik a népet, érti-e? Meg vannak veszve ezek. Itt más nem kell már, csak a puska. Puska kell a népnek, mert ha nem, ha nem lesz puska, akkor foggal-körömmel, érti, azzal megyek rájuk, s eltépem a torkukat. Vagy mi, vagy ők! Érti-e? M

ost már a népbiztos se nevetett. Elkomorult az arca, úgy mondta: — Magát az első ütközetben megölik] Egészen biztosan megölik. — Annyi baj legyen. Persze én is ott leszek. No, egyen már, kínálom a sajátjából. — Savam van, tudja. Nem nekem való ez. Vigyázzon magára! Az ilyen emberre szükség lesz a győzelem után is. — Sose halok én meg Táncolok én a ma£| lakodalmán, népbiztos elvtárs. — Azt nehezen, mert már nös vagyok. — No, ne mondja. Ilyen fiatalon. Hát ez derék. Aztán család van-e? — Egy kislányom ... Vékony, mint az anyja.., — Annak már jó dóga lösz. Ne is élje ezt a piszok életet. — Bizony ne. "Ej testvér, téged is megölnek a disznók* — gondolta a népbiztos és megint csupa felhő volt az arca. Egyszerű temetése volt az öregnek. Se beszéd, se sortűz, másra kellett akkor az idő meg a patron, és se szeri, se száma az elesetteknek. De a sírján csillag nyílott, s kék virágok nőttek a homlokából. Bárdos Pál Utókor, tisstel'gj! Erdőből a szél kavarogva kiszáll.. » lenn, lenn, a falu alatt a fehérek! Csupa tör ez az éjszaka! csupa késhegy! — Hova most Madaras komiszár?! — Elvtársak! El!.,, arra a horhoson át! Meneküljetek mind a heten! Én úgyse mehetnék már.:. üszkös a láb... de van még egy hevederem! Csupa tőr ez az éjszaka, csupa késhegy! ... a hevederben némán sorbaáll. — Bokrok adjatok puha, jó fedezéket! — s feszül felfűzve harminckét halál.. -, Csupa vér ez az éjszaka, csupa véreb! — rikoltoz az áruló: erre, csak erre! Jönnek a falu felől a fehérek: — pengék, szuronyok, puskacsövek ölésre — döfésre emelve. S ott kérdi az Eszme, a vert, de szabad örök vörös Eszme, ott a bokrok alatt: — Madaras, Madaras jó katonám! Csupa rém ez az éjszaka, csupa rémtett! ölni özönlenek tiszti fehérek! Forráz-e a megbánás tüz-zuhanya? Gyötörnek-e gyáva hideglelések?! Szólani szóval nem tud a hós már: gyors ropogás közt roppan az ág, zengve, ropogva gépfegyvere mondja, süvölti a holdra gazdája szavát! — Madaras, Madaras, jó katonám! három iszonyú sebed szórja a vért! — Három paszomántos tiszti bitang haldoklik mindegyikért! — Vérködön át én hű komiszárom, mit látsz, Madaras, Madaras? Látod-e ott, ott túl a halálon te mindig életben maradsz?! Látod-e a harc tüzes arcát? elvesznek gyilkosaid mind, a fehérek! Fellobog új, meg új lobogókon jövőnk váltságdíja, a véred! — Látok vörös ezreket, ezredeket! Elvtársak!... a győzelem!... éljen a Párt!.. Betakarta selyem remegéssel a szél Madarast, a halott komiszárt.... SIMÁI MIHÁLY 1. Mit jelent a proletárdiktatúra? A proletárdiktatúra az átmenetet jelenti a csődbe jutott kapitalista termelési rendből a kommunista termelési világrendbe. 2. Miért kell ez az átmenet? Ez az átmenet azért kell, mert a megbukott kapitalizmus termelési anarkiája már képtelen a további rend fentartására és mert a kommunista társadalmi és gazdasági berendezkedést csakis a proletárdiktatúra hajthatja végre, akár békésen, ha lehet* akár erőszakkal, ha kell. 3. Miért van Magyarországon proletárdiktatúra?Külső és belső okokból. A külsó kényszerítő ok az ántánt imperializmus magatartása, amely a magyar proletariátus életét fenyegeti kenyere és földje elvételével, a belső ok. hogy az ötödféléves kapitalista háborúba kényszerített magyar proletártömegek nem voltak hajlandók többé dolgozni a kizsákmányolók számára. Munkácsy: Honfoglalás — színvázlat (részlet) (A S7caedi múzeum képtárából) 4. Mi a proletárdiktatúra lényege? A proletárdiktatúra lényege az, hogy a politikai, gazdasági és erkölcsi hatalmának öntudatára jutott proletáriátus megszünteti az osztályellen téteket, a munkanélküli jövedelmet és bevezeti a munka jogán alapuló új rendjét a munkának és igazságnak. Juhász Gyula: FORRADALMI Juhász Gyula 1917-bén kilenc hónapot töltött súlyos depreszszlóban, melankóliiban a pesti Idegklinikán, s onnan hazatérve spkáig élt még visszavonultan, kinzó főfájására .panaszkodva, életkedv nélkül. 1918 tavaszán a forradalom egyre érezhetőbb előszele frissíti föl körülötte az áporodott levegőt: újra Írni kezd, nemcsak verset, de vezércikket ls, előbb a Szeged és Vidék ébe, majd a Délmagyarország ba. „Az októberi forradalmat magam is segítettem egy kicsit megszületni" — irta 1919 áprilisában, már a Tanácsköztársaság idején. Valóban, Móra Ferenccel és Hollós Józseffel együtt, mint a progresszív szegedi értelmiség vezetői, a munkássággal szolidaritásban, ők Irányítottá* a város közéletét, főként kulturális politikáját, sajtóját. Még Inkább így volt ez 1919, március végén, április folyamán: Juhász Gvpla, mint a szegedi színház direktóriumának elnöke — lényegében a színház igazgatója — rendkívül tevékeny müvelödéspoUlikai működést fejtett kl. 1918—19 különös jelentőségű volt a költő életében. Ebben a forradalmas esztendőben nyomát sem látjuk melankóliájának, depressziójának; csudálatos aktivitás jellemezte: Itt ls, ott is előadást tartott, szervezett, beszélt, s a verseken kivűl rendszeresen irta vezércikkeit a Délmagyarországba. A Tanácsköztársaság kikiáltását — mint annyi frótársa —, ő ls lelkesen köszöntötte." Korábbi tartózkodása a kommunista mozgalommal szemben — nem utolsósorban a forradalom vértelen 5. Milyen a magyarországi proletárdiktatúra? A magyarországi proletárdiktatúra békés, vértelen -és a végső győzelem minden lehetőségével bíztató önvédelmi intézkedése a magyar dolgozók összességének, amely a történelem szükségszerű következménye és logikusan kapcsolódik bele abba a diadalmas világforradalomba, amely Európa keletéről 1917 tavaszán elindult és amelyhez fogható eseménye az emberiségnek nem volt eddig a kereszténység elterjedése óta. 6. Mi az orosz forradalom világtörténelmi jelentősége? Az orosz forradalom világtörténelmi jelentősége abban ál'., hogy Európában elsőnek kísérelte meg a kommunista termelési rend megteremtését egy olyan háború után, amely a kapitalista rend majdnem valamennyi erőforrását kiapasztotta és egy olyan államban, amely legtávolabb állott attól az állapottól, amelyet Marx a kommunizmus bevezetésére alkalmasnak mondott. Sikeriilt-e az orosz forradalom kísérlete? Eddte sikerült és hisszük, hogy ezután még inkább sikerülni fog. Ne feledek, hogy vesztett háború után, egy világ imperializmusának ellenére volt kénytelen az orosz nép e gigászi erőpróbát kiállani, külső és belső ellenségek kétségbeesett ellenállása ellenére. 8. Kik voltak a belső ellenségek? Az orosz forradalom belső ellenségei a burzsoázia és az intellektuálisok egy jelentékeny része voltak. A burzsoázia hanyatló osztályöntudata nem tudta vagy nem akarta a proletáriátus sorsdöntő órájában az idők szavát megérteni és szabotázsokkal próbált a forradalom győzelmesen robogó vörös szekerének útjába állani. amely őt természetesen eltiporta. Az intellektuálisok jó ideig nem jutottak proletár voltuk osztálytudatára és ellenkezésbe jutottak az új renddel. De ma már, Gorkijjal élükön, a szellemi munka emberei is