Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-19 / 142. szám

Péntek, 1939. Június 19. 4 Hol él a svábbogár? BOGÁNCS Úi magyar film a Szabadság Mozi műsorán Fekete István szép ée gényből készült filmek álta- csak nálunk, hanem szerte a nagysikerű regénye, a Bo- Iában. A Bogáncs is alatta világon, az ilyen jellegű fil­Ráncs, állatregény: egy okos maradt a regény színvona- mek készítését, hiszen az és helyes kiskutya tanulsá- Iának. Sok hasonló jellegű esetek legnagyobb részében gos kalandjait meséli el. A film kudarca figyelmeztet- a kudarc előre látható. Ez, belőle készült film több hette volna filmgyártóinkat, úgy látszik, sajátos beteg­akart lenni ennél: emberek- Nem érthető, miért erőltetik sége a mai filmgyártásnak, ról, emberi sorsokról, tragé- mégis a filmgyártók, nem- (—ó—) diákról és örömökről, vagyis olyasmiről beszél, ami a re­gényben csak másodlagosan, kisebb Jelentőséggel szerepel. Ez önmagában természete1 s^repéneli'Jjelei7óségB° csök- N*m szívesen csikorgatom nem venné be őket egyetlen ken a filmben attól az jó az irodalom szentélyének valamennyire ts embert sőt nagyon jó is lehetne Dc "Mát, mert abból nem szo- (nemhogy kommunista) al­a mondanivaló és a szándék kott kijönni semmi jó. Egy- hátú kollektíva. Hit akkora Ilyen megváltozása olyan 3*'r — az ellenforradalom bakfisok izgatására kellett cselekmények kidolgozását őtt — már kikeltem ma- ez a gyökértelen, erotikus, kívánta meg, amelyek a re- gamból az érthetetlenség öncélú intellektuális téma? Kényben nem szerepelnek és »művészete? ellen, s akkor Ne haragudjék az író, de amelyek egy kicsit Idegenek is rámkiabált egy pesti ko- ahogy én látom, a mai ol­is az eredeti regénytől. Így rifeus (ma már Nyugat ke- vasó már nem elégszik meg került a filmbe a szirupos nyerét eszi, vagy enné), a szimpla izgulással, sőt cirkuszi történet, a giccses hogy elefánt módjára ron- még a figura erőteljes ábrá­Nzerelinl história, így került tottam az olyan finom dol- zolásával sem (mert ebben be a gyepmester keveset gok boltjába, mint amilyen nincs hiba), hanem szeret mondó és nagyon sokszor az irodalom, tehát máskor eltűnődni azon, hogy mit is logikátlan története te. A jobb> ha c,tjndben maradok, akartak őneki mondani. Nos, feldolgozott regény termé- Hogy most mégsem birom érzésem szerint a svábbo­szete és a film készítőinek megint befogni a „ómat? gár elolvasása után ezt so­5ÉHL HSÍ JK4i A rtszatáj legutóbbi számá- ha senki nem fogja^ kita­Ki hová kerül... 'smét megnyílik az Építőipari technikum esti (dolgozó) tagozata A Pedagógiai löiskola kihelyezési bizottságának munkájáról Az 1959/60. tanévben új­ból megnyílik a dolgozók tagozatának I. osztálya. Ez évben van még arra lehető­ség, hogy ez építőiparban dolgozók technikusi okleve­let szerezhessenek. Felvehe­tők azok a 22—40 éves dol­gozók, akik az általános is­kola VIII. osztályát elvégez­ték, szakmunkás-bizonyítvá­nyuk van (vagy segédleve­lük) és legalább 2 éves szakmai gyakorlatuk van az építőipar különböző szak­májában (kőműves, ács, asz­talos, bádogos, szobafestő stb.) A felvételhez a válla­lat személyzeti osztályának és szakszervezeti bizottságá­nak javaslata is szükséges. Felvehetők azok ls, akik se­gédtervezői vagy szerkesztői vizsgát tettek és ilyen gya­korlattal rendelkeznek. Je­lentkezési lapot és felvilá­gosítást az Iskola vezetősé­ge ad. (Szeged, Horváth Mi­hály u. 2.) Jelentkezési ha­táridő: június 30. ssasr* ennefc tó,ni­megnyugtatóan megoldani. . • ... . . • .... , . . , _ "A svábbogar egy napja? Mindez elsősorban — leg- " „„„„, aiaób te azt hisszük - a ^undoHtó^Z'- Sok a tafált tárgy a rendőrségen ° —(nem földi), valami ^ rendező dramaturgia és a .£ munkájának rovására íran- _ .. . . • • H . dó Fekete István regénye a fiatal é> tehet3éges Bárdos Az utóbbi időben ismét nylonkabát, 5 literes demi­olyan logikus és minden Pál képzeletéből mászott elő sokan bizonyultak feledé- zsin (bor nélkül), két mű­részletében annyira meg- vcdahogyan, s az író nem- kenyeknek, különösen sok a anyag női kézitáska, színes okolt, hogy egyszerűen nem hogy rögtön ráhágott volna villamosokon és az autóbu- fejkendők, szemüvegek tok­hisszük el, hogy nem a ren- erre a tisztátalan féregre, szokon hagyott talált tárgy, kai együtt, zokni, harisnya, dező és a dramaturgia nyo- hanem — mire képesek a amelyet becsületes megtalá- kesztyű, pénztárca, egy két­mására írta bele, illetve vál- múzsák! — novellahőst esi- lók beszolgáltattak a városi személyes ételhordó, sok pár toztatta meg a film forgató- nált belőle. Hát persze nem rendőrkapitányság talált tár- tornacipő hálóval; gyermek könwében például Dodó és pozitív hőst, hanem amolyan gyak osztályára. Tíz darab tréningruha, zsák, egy nagy Bogáncs találkozásának tel- negatívat, amely gombaként búr aktatáska várja és ke- aktatáska (tele kolbásszal!), jesen logikátlan történetét, tenyészhet valamelyik dol- resl igazolt tulajdonosát. A gyermek- es férfikardigánok A befejező cselekmcnysoro- lárlap árnyékában, de mi- néhány napos esőzés elle- várjak Igazolt tulajdonosukat zat te túlságosan zavaros, nálunk a magyar szerkesz- nére sem kereste senki er- a városi rendőrkapitányság nehéz benne kiigazodni, ho- tőségekben ma már minden ve*?f}} "„lóJ^-ratu vÍkJI (volt Tisza Szálló) földszint gyan is találkozik egy vá- teketória nélkül fenékbe s* Svü va 31res szobájában, minden módoS1^^ ZTarakatltaP0Snák ° ^ So^i^kgTÍSSnífk délután 3-tól foig. gánOL Erről se hisszük, hogy Mert az olvasó rö tön látJ más nélkül született volna szerke3ztőség, amilyet Bár­A folyosón izgatottan föl- gadja. Nagyon boldog. Alig alá járkáló fiúk, lányok, tudom utolérni, úgy siet ki­Kettes-hármas csoportok be- felé a teremből. Kinn a szélgetnek, s szinte ott függ többiek is körülfogják, ölel­a fejük fölött a nagy kér- getik. dés holmi Damokles kardja- — Nagyon boldog vagyok ként: ki hová kerül?... — válaszolja a kérdésemre Benn, a teremben pedig — és ennél többet nehéz is a szegedi Pedagógiai Főis- most mondani. Szeretnék kola kihelyezési bizottsága tovább tanulni, zeneszerzéssel tanácskozik, karöltve 13 foglalkozni, ezért akartam a megye művelődési osztályai- fővárosba kerülni. Sikerült... nak küldötteivel. Itt van Fo- Ezalatt odabenn befejezik dor Pálné, a Művelődés- a magyar—ének-szakosok ki­ügyi Minisztérium munka- helyezésével kapcsolatos kér­erőgazdálkodási osztályának desek megvitatását, s most vezetője, Kovács László a rajz—földrajz-szakosok kö­ugyancsak a minisztérium- vetkeznek. Itt is sok a prob­ból és Lázár András, a szak- ,é™a « még tobb a szíren­szervezeti központ bér- és présen megoldott ^helyezés, munkaügyi osztályától A Dér Istvón és Veres MihaIy ESS?i S5KS^c£ Szegedre kérték magukat tály vezetője, az egyes tan- és Szeged fogadta ts mind szekek küldöttei, a főiskola a kettőjüket. Dér István, az partszervezetének, szakszer- egyik szegedi általános is­vezetének és KISZ-szerveze- kólában, Veres Mihály pedig lenek küldöttei foglaltak he- az Ifjú Gárda ifjúsági vé­vel- rosban fog tanítani. Süle — Jelenleg a magyar Istvánt a békéscsabai I. sz. ének-szakosok kihelyezését általános iskolába helyezte!;, vitatjuk meg — világosít föl Az 5 kívánsága is teljesült. Kisfaludi Melinda, a tanul- Lóránt János és menyasz­mányi osztály vezetője. — sz°nya, Presits Lujza ellie­összesen llo végző hallga- főzésének a megoldasa mar tó kihelyezéséről döntünk nehezebben ment. Hiszen most ugyanarra a szakra jarokat sokkal nehezebb egy vóros­A lehetőségek ban vagy faluban és különö­nagyon kedvezőek. sen egy iskolában elhelyezni. Aztán az ő sorsuk is kerék­Nagyon sok hely van, és vágásba került, jobbnál jobbtik. Jellemző, A szegedi Pedagógiai Fő­hogy sok gyerek megkapja iskola idén végző hallgatói azt a helyet, amit kért. Már- elégedettek lehetnek a ne­pedig a mi végzőseink iga- kik jutott helyekkel. S zán nem szerénykedtek. Kü- egyébként is: aki a pedagó­lönösen a magyar—ének- és gus pályát választotta, s a rajz—földrajz-szakosok. valóban él benne a hivatás A bizottság előtt éppen öntudata, az egyformán jól Tölgyesi Elemér magyar— végzi majd a munkáját, ének szakos ül. A bizottság akár Tiszakürtre kerül ta­elnöke közli vele, hogy a nítani, akár Székesfehérvár­kérése teljesült. Budapestre ra, vagy Budapestre, kérte magát és Budapest fo- (P—P) 0-©0-00000-000©^0©0<k>0©000<0000-0<>0000000©©©000©00©0©0©0000©00©000000©0000-©00©000< Mindemellett h« az egész "ép°n le/a)Z°l nek4CPl N T É R— S Z A BÓ : "") uinaemeiicu, na az egész ntncs a magyar ég alatt. Ta-ő>— ———' r»1 nloiin -mnt«n/4 n xn . . . " X lilm alatta is marad a re- ldn a Holdban tűrne megi geny színvonalának és hoz- lap felelős maga körülÍ zu képest sajnálatos hiány- " < érzetet kelt, egyes részletek A ' ««,/ kitűnően szórakoztatnak. A tl ' , u OVÖUrnélküli? gyepmester alakja, Kiss Fe- oennygoc alakokat, amilyení renc megformálásában, ere- ® lvábboyár es kollégái1 deti és nagyon erőteljes, ne higgye Bárdos Páli Barsi Béla játéka kitűnő, ha bar<»om, hogy én valamlfé-l a szerepe nem te az, Tordy le tendenciát, vagy eszmeií Géza kedves és rokonszen- mondanivalót akarok szá-ó Titkos utakon (3) "MEZARTIN? — ez volt a jelszó. Máriaházy Pál ment el Győrbe, Désaknai Lóránd­hoz. a MEZARTIN jelszóra megnyüt az ajtó, s megnyílt Désaknai Lóránd szíve is. Elmondta, hogy mire vanszüK­ségük, mit kér a Szabad Európa Rádió. Máriaházy is elmondta nevünkben, hogy mit ké­rünk mi. Nagyszerűen ment az együttműködés. Most mér nem éreztük árvának magunkat, az egész szervezkedésünk új értelmet kapott. Már nem tétlenkedtünk, dolgoztunk. Désaknai Lóránd megtanított bennünket arra, hogyan kell szervezkedni. Ettől kezdve nem jártunk össze csapatostól. Az ilyesmi AfitóUitdeiések ADÁSVÉTEL 175 cm' caónakmo­tor csónaktesttel el­aejó. Csm. Ailat­foigalmt Vállalat, — Hmvhely. egyéb Beteg asszony gon-, dózisáért lakást ­Hogy mikor tettük volna ezt meg? Ha a főváros- könnyen feltűnik. Inkább különböző csoportokat alakt­Ves, Kibédl Ervin mulatsá- monkérni tőle, de azért9 ban tüntetés vagy más zavargás történik, vagy ha ki- tottunk, s a csoportokban folyt a munka. g<w. Vas Éva és Szabó Ernő mégis megkérdem: kiknek aó robbant volna a harmadik világháború. A fegyverszerző csoportnak Mikófalvy Feri lett a pedig Igyekeztek em- számára irta, mit akart el-9 Időközben fegyvert ls biztosítottunk magunknak, vezetője. Kitűnő fiú ez a Mikófalvy, sokat tanult az ap­bert formálni kevésbé sike- érni a svábbogár-ral. Az új-9, Mező Bertalan, a síugró, aki a Honvéd sportszázadban jától. Hiába, egy régi ezredes alaposan megtanulta a ka­rült szerepükből. Az opera- ságirókat akarta befeketite-9 teljesített akkor szolgálatot, kérésünkre megígérte, hogy tonai tudományokat. Öröm volt hallani, amikor időről tőr, Szécsényi Ferenc, ere- ni, leleplezni vagy elretten-% adandó pillanatban megszerzi számunkra a sportszázad ióőre beszámolt, ö a csoport tagjaival együtt többfajta deti és szép megoldásokkal tteni? De hiszen ilyen újsáa-0 fegyvereit. tervet dolgozott ki korszerű, gyorstüzelő fegyverek szer­gyönyörködteti a nézőket. írók, méghozzá bandába ve-?, Tudtuk, hogy pusztán a RádióBródy Sándor utcai épületé- zésére. De nehogy azt hidd, hogy légvárakat épített. Mi­A film tehát ugyanarra a rődve — már mondtam oz? nek elfoglalásával semmire sem megyünk. Ahhoz, hogy tel- kofalvyék tervei, kerlek alássan, egytől egyig reális, alka­B<u-sra jutott, mint a re- imént — nincsenek mert? K-sen a mi kezünkbe kerüljön a Rádió, s fel te használ- lomadtán kivitelezhető tervek voltak. j a le" ímeni mncsenen, mertő Jhassuk foszben propaganda-adásokra, részben pedig uta- Mikofalvyék kapcsolatot találtak Sípos Ferenccel, aki sítások továbbítására, el kell foglalnunk a lakihegyi a honvédségnél volt alkalmazásban. Polgári alkalmazott­nagyadót is. ként dolgozott egy nagy katonai raktárban, ö vállalta, Amikor Désaknai megjött, közöltük vele, hogy nincs hogy gyorstüzelő fegyvereket biztosít, semmi baja a varrógépnek, sőt nincs is varrógép a hkh- Es Sípos nem olyan ember volt, akinek csak a szája jár­nál. Sokkal fontosabb dologról van szó. Megtette, amit ígért, s jó néhány fegyvert szerzett szá­Megjegyzem, nemcsak én voltam ott, meg Máriaházy, inunkra. Természetesen lőszerrel együtt. Ezeket jó he­hanem ott volt néhány hadapród társunk is. Mindjárt lyen rejtettük el.. . láttam, hogy Désaknainak tetszik ez az összejövetel, ko- Működött már az igazolványkészítő csoportunk is. molynak tartja az ügyet. Hamis igazolványokat készítettek, alkalmas vegyszereket „ Mielőtt hozzáláttunk volna a tárgyaláshoz, bor ke- szereztek be az igazolványok hamisításához. Gyakorol­tát5 tizltek idősebb2 riilt az italra. Désaknai felemelte a poharát: tak, mindenfajta igazolvány elkészítésére felkészültek. — Igyunk a hadapródokra! Igyunk a szentistváni Akkor lett volna erre különösen szükség, ha kitör a há­Magyarországra! Éljen vitéz nagybányai Horthy Miklós ború, és mi rejtett helyre vonulunk, hogy ott várjuk be a nyugati katonai csapatokat... Közben Désaknai Lórándot is gyakran meglátogat­Nem hiába volt Désaknai a rangidős — hiszen ben- tuk. Rövidesen közölték velünk, hogy figyeljük a Szabad fúza aratni részi: ó nünket már nem arattak tisztekké, közbejött az össze- Európa Rádiót. utL so ""-Sí 9omlás ~~ 6 lárt eI01 lő Példával az ivásban is. Barátom, És mi figyeltük is. Attól kezdve a Szabad Európa l 9 hogy ez a Désaknai hogy bírta az italt! Hiába, egy volt Rádió szervezete minden bizonnyal már számított ránk is, Aratórtszest kere- X hadapródiskolás segédoktató jó magyar ember, s mi- mert több üzenetet kaptunk az adásokon keresztül. Sík. írd. vssérnap § lyen magyar ember volna az, aki a bort nem bírja? A két Désaknai útján tartottuk a kapcsolatot Mün­Az első pohár bor után beszélgetni kezdtünk. chennel. Désaknai ekkor is szűkszavú volt, de feszült figve- Feladatunkká tették, hogv adjunk nekik olyan ada­lemmel hallgatta, amit mi mondtunk neki. És ml nem tokát különböző kommunistákról és vezetőkről, amelye­titkolóztunk. ket majd ők kijuttatnak a Szabad Európa Rádió szerkesz­Elmondtunk neki mindent sorjában, a Rádió megtá- tőihez. vesszük Azt mondta Lóránd, hogy a "Fekete Hang? című adás részére kellenek ezek az anyagok. .. Désaknai bólogatott, helyeselte a fegyverszerzést, de s nenl lődított, mert a saját fülünkkel győzodhet­taksritast, mosást, ó csak a megfelelő pillanatban. Ova intett bennünket attól, !ünk meg arról, hogy azok az adatok, amelyeket én, Mi­iSü^ís.f ví,í!lYr«őhogy elsiessük a dolgot. Elmondta, hogy nem vagyunk kofalvy es Bánáthy szolgáltattunk, alapját képezik egy­hazsstaiiitvs Ket-9 egyedül, hogy nagyszabású akció készül a kommunista egy ilyen adásnak. .". r, , ... .11 1_ 1 , , . kpn7p ip oh a* rt Bélyeggyűjteményt, tömegbélyeget, régi levelezést veszek. Bélyegkereskedés, Kelemen u. 4. X Két gobellnetruszk, kettő kerti szék, — perzsaszőnyeg. női és férfiruhák ak­tatáska, alpakkatál­cák eladók. Jégszek­rényt veszek. Gu­tenberg utca 60. — fldsz. t. 3486 Válaszfalajtó, 155x91) üvegezett keretek, 9 db 75x70 udvari tuss, állványos, tar­tályos vízhálózatba b'1 kapcsolható, eladó. Szilágyi, Török ut­cu l/a. lakas » v a \ t t a v Elcserélném egyszo­ba. összkomfortos belvárosi, magas­földszlntns szép la­kásom hasonló köz­ponti fütésesre. — „Magas térítéssel" Jeligére Hirdetőbe, Kerolyl u. 3. Kleserélném egyszo­ba < összkomfortos belvároul magasföld­szintet) szép laká­somat „Hasonló két­szobásra" Jeligére Hirdetőbe, Károlyi btca 3. I szoba, konyha, — speizos lakásom 3 szobásra cserélném. Viz, villany, gáz, WC bent. „Első emeletig" Jeligére kiadóba. x Magánház eladó la­kásátadással. Bihari utca 19., Debreceni utca sarok. Rókuson keresek szoba, konyhás, ma­gasföldszinté* utcai lakást, költségtérí­téssel. „Június 29" Jeligére a kiadóba. 3494 Földszintes szoba, konyhás lakásom el­cserélem alsóvárosi­val, vagy móraváro­slval. Hétvezér u. 25., harmadik ablak. x3490 Igényjogosult keres egy szoba, konyha, speizos lakást. „Té­rítésért" Jeligére a kiadóba. 3489 asszonynak, vagy í házaspárnak. Érd.? Jókalg utca 11., ló őfőméltósága! Koccintottunk, s ittunk. l hold 400 n-öles c" Sándor utca 56. sz. .3487 Az újszegedi iparos­kertben gyümölcs­szedőt keresek. — Besskó, Petőfi sán- Jé madásának tervét is, mert azt, hogy honnan dor sgt. 80. 3483 X hozzá a fegyvereket. Délután öt órától i ten gyorsabban" 2 uralom ellen. Várjunk a sorunkra, mert egyedül elvér­Képzelheted az örömünket, amikor az éterbőt, a Sza­A L L A S Miskolci Patyolat Vállalat felvesz azonnali belépésre kelmefestő, foltke­zelő és vegytlsztltó (trlgápkezelö) szak­munkásokat. jeligére a kiadóba 2 ziink, de a nagy akcióba majd mi'is bekapcsolódhatunk. bad Európa hullámhosszán viszonthallottuk mindazt, ami­Iréxntvi non I . v.. , , ... — nnl- _ Inrtril.iLL tn ,r i X ^ JL1 kérem. 3<ao ő Ilözös összefogással megszázszorozódtk az erő. Fizikai dolgozókat felvesz a Szegedi Belsped. Bajcsy-Zs. utca 22. X nek — legalább is úgy éreztem, ezt szerénytelenség nél­Feltártuk azt is Désaknai előtt, hogy szeretnénk nyu- kül StlZ foc'Tpii n-öl re aratót kere-Ogati kapcsolatokat találni. 1 Ett.™ ketóve meg lelkesebben dolgoztunk, sek. Holló u. 7. 2 . ' ' , ,, .. , Hallgattuk a Szabad Európát, s először nem értet­Ma sem tudom, hogy a bor oldotta-e meg a törzsön- tük, hogy miért van műsorában hangváltozás nnvirs V LT!e?te5 "yelVe,t' ^agy 3 t^rélgetésböl látta: nyugodtan Egy idő óta nem általában szidták a népi demokrá­tagnak felvesz a 2 5 t18,, .nn de most már elaru a, hogy 6 is a Sza- <•!át, hanem a népi demokrácia egyes hibáit, egyes veze­9 bad Európa Radio szamára dolgozik. Elmondta azt is, tőit. hogy az ő felső kapcsolata az öccse, Désaknai Lóránd, Aztán eltaláltuk, hogv miről van szó aki Győrben lakik és aki szintén a Szabad Európa Rá- Nem buta emberek dolgoznak ott, Münchenben Ré­dió részére dolgozik jöttek arra, amire mi utóbb magunk is rájöttünk. Ha Megállapodtunk Désaknai Györggyel, hogy öccsét, egyszeriben nekimegyünk az egész rendszernek, aligha Iorandot felkeressük Győrben. A jelszót is megadta, míg érünk el sikert élek, nem felejtem eL (Folyt köv) Árpa, búzához 1800 < Szegedi Kovács, Bognár KTSZ Sze­ged, Rákóczi u. 20. Méhészszövetkezet viaszolvasztást meg­kezdte. Berzsenyi u. t/a. III. 12. X

Next

/
Oldalképek
Tartalom