Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-18 / 141. szám

5 Csütörtök, 1959. június 18. Szabadtéri D I jövő héttől szervezik a statisztéríát © Teljes aepa­rátussal dolgoznak a diszletezők © Hétfőn Szegedre a rendezői elgondolások érkezik a Sztanylszlavszkij balett rendezője B2erint a Szegedi Szabadtéri ... . . . .. , . Játékok méretében nagy- 300-as létszámú statisztéríát. is, de egy-egy látogatása szerűségében és színvonalé- A f°ntos feladat megoldá- esetén szinte mindent szem­ben már az első években ^val, a statiszták szervezé- szakérte­eléri sőt túlszárnyalta a révei és irányításával a va- ^ ' 501 miszarnyaija a ^ tanács Kertész Gyulát, lemmel, s a kivitelezők 30-as években megrendezett a Szegedi Nemzeti Színház örömmel fogadják praktikus játékokat A mai technikai rendezőjét bízta meg. tanácsait adottságokat össze sem lehet * A díszletézési munka tel­hasanlítani a régivel, s a ^ ^ lmg a jé_ jes erővel és apparátussal művészi gárda nem marad tékok színpadárlak méretei- folyik és változatos, modern alul az akkor közremukodo (kb 25 méter széiesség- megoldásokat ígér. színészekhez, énekesekhez, nyílású és 15 méter mélyré- ^ rendezőkhöz és zenekarok- gű), elképzelheti, hogy ml­hoz képest Sokat beszéltek lyen óriási díszletek 6züksé- örömmel jelenthetjük, hogy annak idején a játékok gesek az egyes produkciók- a 90 tagú Moszkvai Szta­nagyszámú szereplőgárdájá- hoz. Ezeket zárt műhelyek- nyiszlavszkij Balettegyüttes ról, a kiváló művészek mel- ben nem is igen lehetne el- szegedi szereplése most már lett játszó nagy statisztériá- készíteni, csak ott a hely- teljesen bizonyossá vált, s ról, s még többet érdeklöd- 6zínen. Ezért a Nemzeti Szül- értesüléseink szerint a Jean­tek az emberek a felújítás- ház díszletező részlegének ne d'Arc képezi műsorát, sal kapcsolatban az Ideista- cgy brigádja már kinn dol- Szereplésének előkészítésére, tisztéria megszervezéséről, gozik a téren, a nézőtér mö- a színpad, a nézőtér, s a Nem kevesebb, mint 200— gött szabják a János vitéz művészeti lehetőségek tanul­300 statisztára gondolnak a díszleteit, Sándor Lajos ter- mányozására az együttes rendezők az olyan előadások vei és személyes irányítása rendezője hamarosan Sze­esetében, mint a Hunyadi alapján. Párhuzamosan — gedre érkezik. Látogatását László, a János vitéz és a bizonyos előrehaladással — hétfőre várják, s a megbe­Budal Nagy AntaL Ennek készül a Hunyadi László szélesek után megkezdődik a megfelelően a szervezést a díszlete is, melynek terveit balett diszletelnek tervezése, jövő héten megkezdik. Első- Varga Mátyás Kossuth-díjas majd kivitelezése is. sorban az öntevékeny szín- készítette, s a kivitelezés­játszó-mozgalomban részt- ben tanácsaival működik vevő dolgozókat és diákokat közre. Sokat segít gyakori voszlk számításba, közülük leutazása alkalmával a szín­toborozzák a szükséges 200— pad végleges megépítésében Öreg kőműves szemével a mai építkezéseken Nem az enyém az öreg lönleges szakképzettséget kí- lincselő az akna-alapozás kőműves szeme, Gombai Mi- vánó munkákhoz alkalmaz- technikája. Amint elhagyjuk hályé, aki már akkor meg- tak, ahol munkaerőhiány a Rákóczi teret, még mindig tanulta, hogy mit tesz két volt. Azután le is út, fel is a látottakról beszélünk, karunkkal dolgozni a ke- út! A Fogadalmi templom — A mai szociális normák nyérért és egész lényünkkel építkezéséről hétközben bo- régen ismeretlenek voltak, harcolni a szebb életért, mi- csájtottak például el, csak Az épülő ház félig kész szo­sem azért, mert szervezett dol- báiban laktak a munkások gozó voltam. földre szórt szalmán. A | fel- Közben kiérünk a Rákó- balesetelhárítási oktatást szabadulásunk" előtt * az" épí- cz* té"e„- Katona József fő- sem ismerték A felszabadu­tőmunkások élete? - kérde- művezető siet elénk o ka- lás után az építőipar elvesz­vissza — Milyen volt' lauzol végig az építkezésen, tette idényjelleget, es ezzel — Szegeden még sohasem gyökeresen megváltoztak a volt hatemeletes építkezés — munkakörülmények. Szépen mondja —, amely különle- bepucolt, rendes felvonulási hogy még a májüs"°eisejét ges aIaPozast kíván. Nézze- épületek vannak, melyekben sem tudtuk legtöbbször itt nek csak körül- van ut né" télen ^ be lehet fűteni­Szegeden megünnepelni hany erdekesseg. Minden brigád- és művezető Akik ki is jutottak a Kállai- „ ~ Látja ~ "jfi1 ^T^ balesetelhárítási tanfolyamot ligetbe a rendőrökkel gyűlt M»hály, a nyugdíjas kömu- végez és köteles honapon­' *rr,í< n rní í/JrtnlrKnvi riöm l-f i. „11 A — „ — I „ kor én még a világra születtem. — Hogy milyen volt fel­zi Megpróbálom, ha csak hé­zagosan is, elmondani. Ne­héz azt ma már megérteni, meg a bajuk. m még lépést lépés után ro­vunk a Rákóczi tér felé, "AA ahol már építik az új me­gyei tanácsházát. de akkor én börtönben ül­tem, az 1935-ös szervezésé bői már sikerült részemet 0 Vizsgáznak a kereskedők A kereskedelmi és ven- 22-én szóbeli és gyakorlati iriéglátó iparitanuló iskolá- vizsgák következnek, ban is megkezdődtek avizs- A fiatalokkal egyidőben gák. Ebben az évben 71 új idősebb kereskedők is vizs­szakmunkással szaporodik gáznak. Azok, akik márleg­Szegeden a kereskedők szá- alább három éve dolgoznak ma. Hetvenegy utolsóéves a szakmában, és nincs meg kereskedőtanuló szerzi meg a szakmunkás vizsgájuk, a szakmunkás vizsgát. A ta- Ezek részére a Belkereske­nulók zöme fűszer- és cse- delmi Minisztérium 9 hóna­mege, valamint ruházati pos tanfolyamot szervezett, szakmát tanult. A fűszere- a tanfolyam az elmúlt év sok száma 25, a ruházati ta- októberében kezdődött, így nulók száma pedig 24. Után- tehát most kerül sor a vizs­potlást kap ezenkívül a gára. A fiatalokhoz hason­sport, a játék, a cukrász, a jóan írás- és szóbeli, vala­folszolgáló, a szakács szak- mint gyakorlati vizsgát kell tennlök, ugyancsak az álla­mi szakmunkás vizsgabizott­ság előtt. Kétszáznegyven ke­reskedő vett részt a tahfo­ma Az utolsóévesek az állami szakmunkás vizsgabizottság előtt számolnak be az el­múlt két, illetve három év­ben tanultakról. Írásbelivel lyamon és áll most a vizsga­kezdődik a vizsga, június bizottság előtt. Tájékoztató a külföldi csomagok vámtételeiről A külkereskedelmi minisz­ter 3/1959. (V. 16.) KKM. kg); szövet — bármilyen anyag­ból — felsőkabátból 3 m, felső­ruhaszövetből, függönyazövetből kg); bors (0,5 zetni: gyarmatáru (fajtánként 2 kg, kivéve a teát, amelyből 0,5 kában meghatározott alábbi vagy pár). kikeltett közönsé­vámtetelek azokra az áru- ges prémből (férfi, nő, gyer­mennyiségekre vonatkoznak, mek részére 1—í felsőkabátra, amelyek - mint a felső ha- k^Ls^^cs^^fj^ő tárt jelentő éves mennyi- és gyermek részére l—l' db, ség — az egyes árufajták vagy pár>; kozmetikai és pipere­után zárójelben szerepelnek. T e^TSSSLtikTT^ E mennyiség feletti árukra recikkekbői fajtánként o db): nézve külön rendelkezések »p°rt-. Játékszer 500 Ft, egyedi érvénvesek értéken felül (a fentebb közölt ervenyeseK. keretben); egyéb áruk (pl. Az Új vámtételek az 1959 hanglemezből 10 db nagy- és július 15-től feladatott kül- in db kisméretű, magnetofon­deményefcre érvényesek. 3 <"»_•, borotvapengé­bol 100 db. tűzkőből 100 db. Vámmentesen küldhető: Liszt, ' 1 aD' r délmacyar Lakattá Mái BŰ STotel^ feladni a hípíletcsf a Délmagyavországba száraztészta, keksz, sütemény, tejpor, gyermektápszer, hús-, hentesáru (fajtánként 5 kg): cse­csemőruha, textil csecsemöhoi­mi bármilyen anyagból (30 db); mosószappan, mosópor (3—3 kg): sport-, Játékszer 500 forint egye­di értéken alul (fajtánként 2 db nyoe kegyeleti cikkek. 10 százalékos vámot ves — a mi időnkben nem ként előadást tartani mun­így dolgoztak a gödrökben, katársainak annak anyagá­Kézi erővel, emeletről eme- ból. Látta a figyelmeztető letre lapátolták a földet fel- táblákat? Majd figyelje meg, sv»ir»t v»,.„«ot felé. Most ez a daru emeli a Marx téri építkezésen is Sf6^0,^ ki a kitermelt földet. Meny- megtalálja azokat. A mi nyi idő- és munkamegtaka- időnkben ilyen sem létezett, még védőkorlát is csak rit­— Vagy nézze azt a be- kán jutott a veszélyes he­czvt -z+ráiwd- tonkeverőit. 370 literes. A lygkre. az épRők 1931-ben vo m felszabadulás előtt nem volt Megáll. hogy nagyobb ™ ^íf™ "ST* háromnál több Szegeden, nyomatékot adjon szavainak. azok is csak 170 liter telje- _ Ma biztonságban dol­sítményűek voltak. Itt da- gozhatnak az építőmunká­kivenni. Politikgi sztrájk puk- £olgT°£ ®ok- df nincs is annyi üzemi volt ez, tiltakozás az előre- nak' mo?e™.. fépek' Ifty baleset... törő fasizmussal szemben. szep az epitoipar! — Velünk, szervezett mun­kásokkal nagyon kurtán­furcsán bántak az akkori Nagyon impozáns látvány A Marx téri pontházak urak, legfeljebb olyan kü- máris ez az építkezés, lebi- építkezésénél ismét találunk említésre méltó dolgokat. — Habarcskeverőgép so­sem volt Szegeden — meséli Gombai elvtárs, és itt komp­resszorral nyomják fel a habarcsot Ilyet éppenséggel sosem láthatott azelőtt. Ta­licskázás sincs sehol: a ja­pánereket daru emeli ma­gasba. Nézze, csőállvány. Mennyivel hasznosabb, s fő­leg biztonságosabb, mint az ácsolat! Az építkezésen viszonylag csend van. Erről is tud né­hány szót az idős kőműves. — Valamikor a pallér hangja töltötte be a teret. Ezt szinte meg is szoktuk. Amikor azután 1947-ben a a gyermekklinikát építettük, eljöttek a tervezők, Vass Ti­bor és Rácz György helyszí-' ni szemlére. Nem győztek csodálkozni azon, hogy mi­lyen csend, rend és tiszta­ság van az építkezésen. Ilyenek a mostani építkezé­sek. Ilyenek a mostani épít­kezések mind. A felszabadu­lás előtt az emberek tömege dolgozott (és munkanélküliek tömege várta a munkát), ma gépek dolgoznak, s a gárda kis létszámú. Higgye el, so­kat emelkedett a munkaer­kölcs is. Betérünk az egyik épület­be, hogy megismerkedjünk a lakásokkal. Gombai Mi­hály nem sokat beszél benn a házban, csak mikor kilé­pünk, ejti az egyetlen bírá­ló megjegyzést. — Ez bizony nem tetszik, nagyon szűkek a szobák. sz. rendeletével újólag 6za- 6 méter, fehérnemüazövetből, (borból 5 liter, e bályozta a külföldről kül- bútorszövetből 12 m, ágynemű- liter); nyers doh; dött ajándéktárgyakra VO- szövetből 1« m); konfekcionált gyártmány kg); ltalnemü gyéb Italból 3 ány, dohány­(cigarettából 1050 „ , ruházati cikk é* más varrott- db, vagy szivarból 100 db. vagy natkozó vámtarifát, amely- áru, kötszövött és kötöttáru — más dohányáruból 1 kg): fonal nek egyes főbb tételeit az bármilyen anyagból — (felső­alábbiakban ismertetjük, habátbói 1 db, öltönyből 2 db, Megjegyzendő, hogy a bel- 3 <">• harisnyából földi fogyasztói ár százaié- zokn7bó1 ^ pár' ^kendőből 24 db, egyéb áruból 3—3 db. (2 kg); hüllőbőr (az egyéb bő­röknél közölt keretben); rágó­gumi (0,3 kg) után. golyóstollból 10 db, filmből 10 tekercs, töltőtollból 2 db, bé­lyegből összesen 1000 Ft bel­földi érték); gépjármű és más tartós használati tárgy — mint pl. fényképezőgép, vlllanóláni­pa, rádió, televízió, magnetofon, írógép, hangszer, kerékpár, kö­vagy pár, vagy 1 készlet, te- Jögép, porszlvógép, padlókefé­niszlabdóból 24 db. ping-pong- BéP, hűtőgép, keleti szőnyeg, labdából 48 db); könyv, folyó- nemes prémbői és ebből készült irat, zenemű, fénykép (fajtán- szűcsáru stb. _ után (fajtán­ként 3 db); családi, személyi ként 1 db, Illetve nemes prém­vonatkozású film és hanglemez bőrből 1 felsőkabátra, vagy más belföldi fogyasztói árat me°­(fajtánként 2 db): továbbá btzo- ruházati cikkre.) Megtegyzendő, baiadja a Vámőrség OfSZÓ A hivatkozott rendelettel életbeléptetett végrehajtási utasítás — többek között — kimondja, hogy légmentesen lezárt konzervet ajándékba küldeni nem szabad, a hasz­nált áruk belföldi fogyasztói árát pedig a használtság mértékének figyelembevéte­lével állapítják meg. Kimondja a végrehajtási utasítás azt is, hogy a kis­iparos részére külföldről ajándékba küldött gépeket, készülékeket, szerszámokat és műszereket a belföldi fo­gyasztói ár 60 százalékai nyersanyagokat és félkész­árukat pedig a belföldi fo­gyasztói ár 70 százalékát kitevő értékvámmal kell vámkezelni. Ezeknek az áruknak a vámkezeléséhez a KIOSZ igazolása, ha pe­dig az áruérték 1000 Ft kell zetni: gyógyszerek, gyógyászati hogy az 5000 Ft belföldi fo­gyasztói árat meghaladó értékű fi- áru csak a Vámőrség Országos gos Parancsnoksága és a segédeszközök (a hatóság orvo- Parancsnoksága és a Magyar Magyar Nemzeti Bank Dé­ri bizonyítványban előírt® meny- ^^^J^'SSSÍSSBÍS^ Vizaigazgatósága előzetes en­nyisége) után. 20 százalékos vámot kell fi­zetni: közszükségleti élelmisze­rek után — kivéve a fentebb felsoroltakat és a rágógumit — (fajtánként, vagy összesen 10 kg. kivéve a cukorkát, amelyből 2 kg). 30 százalékos vámot kell fi­zetni: gyümölcs, déligyümölcs után (fajtánként, vagy összesen 10 kg). 40 százalékos vámot kell fi­zetni: fűszer, — bors kivételé­vel — (fattánként 0.5 kg. kivé­ve a vaniliát, amelyből 0.1 kg); kész bőráru (férfi, női és gyer­mek részére 2—2 pár. csizmá­ból 1—1 pár. bőrkabából 1—1 db. bőrkesztyűből 2—2 Dár. más áruból 1—1 db): gumiáru (férfi, nó éi» gyermek részére csiz­mából l—l pár. más gumiáru­ból 2—2 darab, vagy 1—1 pár). 50 százalékos vámot kell fi­zetni: szőnyeg, függöny (2—2 db): kikészített bőr — liüllöbőr kivételével — (felsőbőrből, cipő­tí'lpból 2 pár cipőre, vagy 1 pár csizmára, ruházati bőrből férfi, nő és gyermek részére 1—1 felsőkabátra, vagy más ruházati cikkre): nemesfém­ből készült ékszer — iguzgyöngy. drágakő, fél­drágakő után ls (legfellebb 500 g súlyú aranytárgy, vagy 100 g sülvú nlatlnatárgy): dísz­műáru, ékszerutánzat (faltán­ként 2 db. vagy 1 készlet) után. 60 százalékos vámot kell fi­zetni- kakaópor, csokoládé, cso­koládékészitmény (fajtánként 2 ga engedélyével vámkezelhető. 10 százalékos vámot kell fi- gedelye ül is szükséges. Áramszünet Az Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy az alábbi helyeken és időpontban áramszünet lesz: 1959. június 19-én 7 órától 15 óráig a Roosewelt tér—Viktor Hugó u., Kelemen utca, Zrínyi u—Április 4 útja—Markovics u.—Fenyő u. és a tisza-part által határolt területen. 1959. június 23-án 7 órától 16 óráig a Roosewelt tér—Viktor Hugó u.—Kelemen u.—Zrínyi u.—Szent Háromság u.—Partizán u.—Bódogh János u.—Honvéd tér—Földvári u.—Béke u.—Jósika u. —Tolbuhin sgt. —Bolyai u. Tábor u.—Mérey u. —Kiss E. u.—Széchenyi tér—Horváth M. u.—Arany J. u. és Tisza-part által határolt területen. 1959. június 26-án 7 órától 16 óráig a Vár u.— Széchenyi tér—Kiss E. u.—Püspök u.— Mikszáth Kál­mán u.—Török u.—Rákóczi tér—Vadász u.—Szűcs u. —Osztrovszki u.—Teleki u.—Berzsenyi u.—Arany J. u. és a Sztálin sétány által határolt területen. i Aztán újra másról beszél. Sosem becsülték úgy az építőmunkást, mint a mi rendszerünkben. Azt hiszem, ezt sikerült bebizonyítanom. Mielőtt a sétánk végére ér­j nénk még elmondom, hogy í azelőtt az éoítők hetenként ! kaptak fizetést, és hetenként i el is bocsátották őket. Most I kéthetenként szabad szom­| batjuk van, havonta kétszer : kapnak fizetést. Hogy meny­j nyit? Az igyekvő betanított segédmunkás is megkereshet kétezer forintot, a szakmun­! kas meg sokkal többet. Hoz­1 záteszem azonban, hogy a I Hort.hy-érában, ha négy hó­napig dolgozott egy évben a kőműves, akkor örülhetett. öreg szemmel néztük a mai építkezéseket. S így lát­va a legszebb, amit el lehet mondani: emlékezésül az idősebbeknek, okulásul a fiatalok számára. Fehér Kálmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom