Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-18 / 141. szám

Csütörtök. 1959. Június 18. 6 Huszonöt éwel ezelőtt halt meg Derkovits Gyula A magyar festészet Jóasef Attilája volt. Élete és mun­kássága elválaszthatatlanul egybeforrt a magyar mun­kásmozgalommal, lázadása a Horthy-rendszer és minden­féle elnyomás ellen az ön­tudatos kommunista lázadá­sa. 1918 decemberétől a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártjának a tagja. Élete állandó küzdelem volt az éhenhalás, a nyomo­rúság megpróbáltatásai el­len. A fönnálló rendszertől soha egyetlen szó elismerést nem kapott. Életében egyet­lenegyszer jutalmazták díj­jal. A Híd télen című képé­ért kapta meg a Szinnyei Merse Pál Társaság tájkép­festészeti díját 1933-ban. Élete válságos pillanataiban mindig a párt sietett segít­ségére, amely megbecsülte és tisztelte, úgy is, mint mű­vészt és úgy is, mint követ­kezetes kommunistát. Legnagyobb alkotásai, a megrázó Dózsa famet­szet-sorozat, rézkarcai a paraszti életről, nagy képei: a Kivégzés, a Ke­nyérért, a Tőke árnyéká­ban, a Vasút mentén és ön­magáról festett vallomásai: a Három nemzedék, a Vég­zés, Mi ketten és a többi ké­pei is mind-mind lázítanak vad és elkeseredett haraggal az elnyomás ellen. Negyven­öt éves korában tüdőbaja vitte a sírba. Tüdőbaj, éhe­zés, gondok, mindennapos nyomorúság — a magyar proletársors. Életében egyetlen önálló kiállítást nem rendezett. Ma hazánkban mindenki jól is­meri már a nevét, sőt kül­földön is érdeklődnek a Der­kovits-képek iránt. Festésze­te immár elfoglalta méltó és megérdemelt helyét kép­zőművészeti életünkben. — süldőkkel üzérkedett Csé­ri vl István. Gajgonya, tanya 374. szám alatti lakos. Kiste­leken vásárolt 15 darab süldőt, majd két-három nap múlva Pestlőrtncre és Pilisvörösvárra szállította és üzérkedéssel adta tovább. A balástyai tanácsot ls félrevezetve, szerzett járlatleve­leket a süldők „Igazolására". Bűnvádi1 eljárás Indult ellene. — ül GYORSKISZOLGÁ­LÓ BOLT nyílt Szegeden. Az üzlet nem új, az Élel­miszer Kiskereskedelmi vál­lalat Széchenyi téri 8-as szá­mú (lzletét alakította át gyorskiszolgálóvá. Uj osz­tály is nyílt, presszó kávét és cukrászsüteményt is áru­sítanak rendszeresen. A be­rendezést felújították, átszer­vezték az üzletet. — Kiszúrta megrendelője jobb­szemét a kovácsmester a ló patkolása közben. Deszken, Ta­nács István ottani lakos a lo­vát patkoltatni vitte a kovács ktsz-be, ahol is Balogh Kálmán kovácsmester vette patkolás alá a lovat. A patát körzővel akar­ta kitisztítani, de az használat közben megcsúszott a kezében és kiszúrta vele a patkoltató szemét. Gondatlanságból oko­zot súlyos testisértés bűntette miatt Indult eljárás a kovács­mester ellen. ^fohridí# # FOKOZODO NAPPALI FELMELEGEDÉS Várható Időjárás csütör­tök estig: kisebb felhőát­vonulások, legfeljebb né­bány helyen kevés esővel, mérsékelt, napközben he­lyenként élénkebb délnyu­gati szél. A nappali fel­melegedés fokozódik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtö­kön 82—35 fok között. Távolabbi kilátások: Ujabb felhőátvonulások, kisebb esők, mérsékelten meleg idő. — Egy évi börtönbüntetés SOSZTAKOV1CS ZENEMÜVET élet vagy tesU épség ve- IR LENINRŐL Mint a moszkvai rádió jelen­nmloll Knsztakovirs. a szélyeztetése, valamint bal­eset áldozata cserbenhagyá- tettej Dmitrit Sosztakovlcs, sa bűntette miatt. Ittas ál- vllághirü szovjet zeneszerző lapotban lovaskocsival el­ütötte kerékpáron haladó sógornőjét a klgyósi útak ail a gondolattal foglalkozik, hogy zenemüvet Ír LenlnröL A művész egyelőre még nem kereszteződésében Sárközi öntötte el, hogy profán ora­Zoltán, Üllés, Rózsa dűlő torlum, kantáta, szimfónia avagy 141. szám alatti lakos, majd az|mfónikus költemény lesz-e a utána a helyszínen cserben- születendő mü, melyben Lenln­I ahelyett, nek, korunk nagy alakjának •áSfl egyéniségét zeneileg meg akarja örökíteni. Mint mondotta, alko­tóképességének minden erejére szüksége lesz, hogy ezt a na* talmás feladatot meg tudja való­sítani. szeretné müvét 1960-ra, A nyugat-franciaországi_ q^vnj Lenln születésének M. évfordu­lójára elkészíteni. — Megindul a sétahajózás Sze­tengerl világítótorony tetején geden. Június 21-én, a MA­, .landoltak", ahol erre . célra KART S 35 négyzetméter felületű Ideig- órakor> Természetesen csak ab­hagyta áldozatát, hogy segített volna rajta. VILÁGÍTÓTORONYBA LESZÁLLÓ HELIKOPTER per község kis helikopterének pilótái ritka bravúrt valósítot­tak meg. A helikopterrel egy jelentkező lesz. Válogatott labdarúgó-csapatok edzőmérkőzése! A svédek ellen készülő -A-válogatott a Kőbányai úti MÁVAG-pályán váltott ellenfelekkel mérkőzött Az első félidőben: "A—válogatott—Gang >:L A második félidőben: "A—válogatott—MA VAG 1:1. Baróti Lajos szövetségi ka­pitány szerint a svédek el­len tervezett csapat: Gro­sics — Mátrai, Sípos, Sárosi — Bundzsák, Kotász — Sán­dor, Göröca, Albert, Tichy, Fenyvesi. HOGYAN TIPPELJÜNK? 1. Csepel—FTC 1 2. Szombath.—Vasas 2 x 3. Honvéd—Tatab. 1 x 4. MTK—SBTC 1 5. U. Dózsa—Győr 1 6. Miskolc—Dorog 1 2 7. BVSC—Diósgyőr 1 x 8. Bp. Spart—SZEAC x 2 9 Pénzügy.—Debrecen 1 x 10. B. Bányász­Kecskemét 1 x 11. Jászb.—Előre x 12. Ozd—Egyetértés x 1 A riótmérkőzéseken a ha­zai csapatok győzelme vár­ható. A Szegedi VSE vívószak­osztálya 22-étől, hétfőtől a vívósport utánpótlása érde­kében vívótanfolyamot in­teti A tanfolyamra tíz és húsz év közötti fiúk és leá­nyok jelentkezhetnek hétfőn a Vasutas-pálya tornatermé­ben délután 5 órától. »B—válogatott—Gödöllő 10:0 <4:0, 3:0. 3:0). A "B—válogatottban Hajós is szerepelt. Utánpótlás válogatott—Sas­halmi ESE 9:1 (6:0). Ifjúsági válogatott—Bp. Erdészeti SC 9:1 (2:0). AZ 1958—38. EVI MEGYEI ASZTALITENISZ-BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE • Férfi L SZVSE 2. Sz. Kender 3. Sz. Spartacus 4. Szenten 5. HMTE 8. Sz Postás 7. SZTC n 8. H. Vasas 8. Sz. V. Meteor 10. Csongrád 11. Szegvár 12. sz. Spart. H 13. HMTE U Nőt 1. SZTC 2. sz. Spartacus 3. Szentes 4. SZTC n 5. Sz. Spart. n 6. HMTE 7. Sz. Postás 8. Sz. Juta (Sz. = Szegedi, H.; Bárhelyi). 26 373 26 343 26 294 26 238 26 249 26 214 26 221 26 196 26 173 26 170 26 151 26 159 26 115 : 43 52 73 48 :122 38 :)78 38 167 31 202 29 179 24 220 24 243 22 230 17 265 15 257 13 301 11 14 203: 21 28 14 192:32 24 14 ' 149: 75 18 14 147: 77 17 14 109:115 13 14 48:176 6 14 32:192 4 14 16:208 2 e Hódmezővá­UJ SÜLYLÖKÖ VILÁGCSÚCS Az Amerikai Atlétikai Szövetség által rendezett po­monai (California) hivatalos versenyen Parry O'Brien 19,40 m-re javította a súly­lökés világrekordját. Régi világcsúcs 19,25 m O'Brien. Mint az atlétikai szövet­ség vezetői elmondották, a hitelesítésnek nem lesz sem­mi akadálya, mivel a pálya és a súlygolyó is megfelelt a követelményeknek. S=0=R=0=K=B=J1=N Az NB III-as labdarúgó­bajnokságból még két for­duló van hátra. A góllövő­lista élcsoportja a Délkeleti csoportban most az alábbi. 23 gólos: Kornyik (Nagykő­rösi Kinizsi), 22 gólos: Ta­nács (Szegedi Építők), 19 gólos: Sándor (Makói Va­sas), 18 gólos: Istvánfi (Kiskunfélegyházi Építők), 17—17 gólos: Bélteki (Nagy­kőrösi Kinizsi) és Kálmán (Mezőkovácsházi MEDOSZ). A Rókusi Tornacsarnok gondnoka felhívja azon sportegyesületek játékosait, akik a Rókusi Tornacsar nokban tartották edzéseiket, hogy a csarnok tulajdonát képező szekrényekből felsze­reléseiket július l-ig vigyék el, mivel a felújítási mun­kálatok megkezdődnek és az ott lévő felszerelésekért fe­lelősséget nem vállalnak. A SZEAC labdarúgó-csa­patában a Bp. Spartacus el­len lehet, hogy Janka lesz a balfedezet, mert Zallár sé­rült. Szó van Reményik já­tékáról is. Az SZVS%ben valószínű, hogy fiatalok is játszanak az UTTE ellen. Veres még mindig sérült, szereplése bizonytalan. Va­sárnap egyébként az SZVSE játszik idehaza. A Vasutas­pályán az SZVSE—UTTE NB Il-es találkozó előtt a Szegedi Építők—Nagykőrösi Kinizsi NB III-as előmérkő­zésre kerül sor. A BAJNOKCSAPAT 1959 JUNIUS 18, CSÜTÖRTÖK mozik _ Szabadság: 6 és 8 őrakor: lenes .leszállópályát'' létesltet- ban""az 'esetben, ha elegendő Bogáncs. — Uj magyar film. . „ " Korhatár nélkül ajánlott. Jú- ^^ nius 24-ig. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: MAJD A PAPA Anyai szív. — Szovjet film. 10 Zenés Doboza éves kortól ajánlott. Június A Szegedi Nemzeti Színház együttese ma este mutatja oe 2l-ig. Kállai István—Fényes Szabolcs Majd a papa című haromíelvo­Fáklya: Fél 7 és fél 9 órakor: násos zenés bohózatát. Szereplök: Lakky József, Várady Sza­Asch őrvezető kalandos láza- bölcs, Balogh Rózsa, Décsy Györgyi Katona András. Kaló Fto­dása. — Nyugatnémet film. 18 rián, Lehóczky Zsuzsa, Káldor Jenő. Radnóthy Éva, Bordás De­éves kortól ajánlott. Június zső, Földi Teri, Széli Judit, Csongor Klári, Putnik Bálint, Holi 24-ig. János, Zádort István és Ross Jenö. A díszleteket Sándor Sándor Dugonics Mozi: 6 és 8 óra- tervezte, vezényel Várady Zoltán és Maros György, rendező kor. A harmadik. Magyarul be- Komor István, szélő szovjet film. Ma utoljára. Péntektől: Szent Péter esernyő- — A higiénia szemlélete a je. Magyar—csehszlovák film. 10 húsiparban címmel előadást ren­éven alul nem ajánlott. dez a Mezőgazdasági és Elei­Postás Mozi: 6 és 8 órakor, miszeriparl Tudományos Egye­Hárman jöttek az erdőhői. Szov- sülét húsipari szakosztálya, csü­jet film, korhatár nélkül. törtökön délután fél 5 órakor November 7 Művelődési Ott- Szakszervezetek Székházában, hon, Újszeged, este 7 órakor: Tolbuhin sugárút 14. szám Érdekházasság. Bolgár film. 14 alatt. Az előadást dr, Méhes éven alul nem ajánlott. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Majd a papa. . . „ , .. - - . „.,. —— Az ebek veszettség elleni pót- ?ael6adása 1959 júnlus 28.án, °ltáí1U„SZe£e? ^""ra^SSS! vasárnap de. fél 11 órakor és az alábbi helyekre és időpon- 2g_én> hétfön Mte fél 7 órak0r tokra tűzöm M: lesz a Szegedl Nemzett Szín­Június 25-én Vásárhelyi stt- házban. Bemutatásra kerül: Jo­~'——— gárúton, a volt vámháznál reg- seí Bayer: Nap és Föld c. 4 «_. . ,, részből álló balett és Az órás­ALLATORV OSI INSPEKCIOS gel 6-11 óráig. bQlt c meseJáték Az ^oj, SZOLGALAT Június hó 26-án Újszegeden, vezetője Till Elza. Jegyek vált­Szeged város területéra reggel 6—10 óráig. hatók a színház pénztáránál. Június 13-tól 20-ig este 6 órá- Június hó 26-án Kolozsvári tói reggel 6 óráig (vasárnap téren délután 14—16 óráig, nappal is) elsősegély és nehézr Azok az ebtulajdonosok, akik György tartja. FELHÍVÁSI — Bemutató előadás. Bérletszü­net. Vége kb. 9,45. KAMARASZÍNHÁZ Nyári szünet. — Évzáró növendékhang­verseny keretében emlékez­nek meg iskolájukban va­sárnap délután 5 órai kére dettel a Szegedi Állami Liszt Ferenc Zeneiskola tanulói Handel és Haydn halálának évfordulójáról. Ez alkalom­mal jutalmazzák meg a tan­évben jó eredményeket elért tanulókat is. x A Várost Balettiskota vizs­x Ma este 6 órakor az Épí­tők Művelődési Otthonában uappai aj, eisosegejy es nenezr ntxj*. oa .—-— (Kossuth I-aíns 531 s> kis elles esetén lnspekciós dr. Do- ebeiket még nem oltatták be Sr^ln Szenri sT monkos Gábor főállatorvos. La- veszettség ellen, kötelesek ku- teéTa&n Aa „ «,_ .„Átírj, A hrvrAáhiir leoknrelehb oajOKTOt es a t ertyoir.ast),'­Az állatorvos kiszállításáról hívó fél köteles gondoskodni. kása: Honvéd tér 5-6/a. épület, tyálkat a hozzájuk legközelebb ' drVéB"T<Xv£d L emelet 23. Telefon: 36-51. ÍSré^SróJWW^STSS szeretettel S S^ gyen. Az adó befizetését Iga- "pr®tütteJ látunk. Belepódij 2 zoló csekkszelvényt az ebtulaj- Iormu — SZEGEDI FOTOKLUB fel- donosok hozzák magukkal, mert x A Meseszínház bemutatja a hívja tagjait, valamint Szeged az oltás igazolása a csekkszel- Piroska én a farkas c. 3 fél­összes hivatásos és amatőr fo- vény hátlapján történik. vonásos meseoperettet június fotosatt, hogy a szabadtéri já- Az oltás után 6zületett, vagy 21-én délelőtt fél 11 órakor a tékok idejön megrendezesre ke- ^ oltás ldején OTég 3 hónap- Kamaraszínházban. Jegyek vált­rülo fotokiállítasra haladéktala- nál üatalabb ebeket a 3 hó- hatók a színház elővételi pénz­nul adjak be fényképeiket, ^p^ életkoruk betöltése után táránál. Kárász utca 13. I5 "Apon belül, minden felb«- x Mit he„ tudunk nyárl ter­kete-fehér és 4 darab fzínra vá8 bevárása ,nélkül* évközben töző megbetegedésekről címmel képpé? A fekete-fehér képe" be keU oltatnL Június 19-én. pénteken du. 7 hoLrabb^ldLa 40, a srtnes Pké- Aki ebeit az oltásra elő nem órakor dr. Gottwald László péké 24 centiméter leeven. Be- vezeti, az oltásnál meg nem belgyógyász-fóorvos tart elő­küldésl határidő június 25 K'kezl, szabálysértés miatt pénz- adást a Postás Művelődési Otl­Fgyéb kiállítási feltételek meg- büntetéssel büntethető, a be honban. Az előadást fllmveti­tudbatók a klub Tolbuhin su- oItott ebeket pedig a ha- tés követi. Jegyek a helyszí­gárút 14. szám alatti helyisé- "'ság kiirtatja. nen válthatók 2 Ft-os árban, gében, pénteken este 6—8 óráig. — Közveszélyes munkakerülés és könnyű testisértés bűntette miatt háromhónapi javító-ne­velő munkára ítélte a szegedi járásbíróság K. L. szegedi la­kosú fiatalkorú fiút. K. L. nevelőapját ütötte meg, s az nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. — A javítás alatt álló úttest: re hajtott motorkerékpárral, majd a gyalogjárdán közleke­dett — veszélyeztetve a járóke­lők élet- és testi épségét — if­jú Jójárt Elek, Zákányszék, III. ker. 500. szám alatti lakos. Pénzbüntetéssel sújtották és bevonták az l-es számú ellen­őrző lapját ls. Rádióműsor Csütörtök KOSSUTH-RADIO PETOFI-RADIO Férfi raktárnokof keres állami vállalat megfelelő adminisztratív felkészült­séggel. Fizetés 1250.— + prémium. Ajánlatokat pos­tafiók 59-re kérünk. (Liebmann Béla felv.) A felvétel a SZEAC utolsó hazai mérkőzésén készült. Jobb oldalon Gyarmati Já­nos, a csapat edzője, bal oldalon Kertes Mihály, a CSLASZ elnöke. A játékosok — balról jobbra — Portörő, Boros, Szabó, Nemes, Zallár, Bénák, Kürtösi. Barát alól, Polyvás, Mészáros és Hajós. Természetesen a SZEAC több más játékosa is részese a bajnokság megnyerésének. A SZEAC legközelebbi bajnoki mérkőzését itthon már NB l-es csapattal vívja. Hogv kivel, — az majd a júliust sorsoláson dől el. Minden esetre szeretnénk jövőre az NB l-ben kielégítő helyezést elért szegedi csapatról ismét közölni fényképet.,, Mindazon ismerősöknek, akik drága halottunk, SORI JANOS temetésén részt vettek és részvétnyilvánltásukkal fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek, ezúton mondunk köszönetet. Sóki-család 5,00 Reggeli zene. 6,30 Szin­„ ház-, tárlat- és hangversenymú­4,37 Rákóczi Induló. 4,30 Hí- ^r. e.r>0 Torna. 8,00—6,10 Hírek, rek, időjárásjelentés. 4,40—7,59 időjárásjelentés. 14,00 Időjárás­Vidáman, frissen. Közben: 5,00 és vízállásjelentés. 14,15 Kama­Falurádló. Utána: a vidéki szín- razene. 15,00 Könnyű fúvósmu­házi műsor. 5,30 Hírek, Idó- Tsiita. 15,20 A külföldi sajtó ha­járásjelentés. 6,20 Néhány perc S4bjalról. 15,30 Híres szoprán­tudomány. 6,59 Időjelzés. 7,00 áriák, 15i5o pagony Lajos együfc­Hírek, Időjárásjelentés. 7,16 UJ tese játszik. 16,10 Látogatás ro­konyvek. 7,25 Színház-, hang- konnépeknél. 16,40 Dalol a vl­verseny- és moziműsor. 7,45 lág ifjúsága, 17,15 Utak és vá­Kaptár. 7.59 Időjelzés, 8,00 Mü- iaszútak. 17,30 Daljátékok zené­sorismertetés, Időjárásjelentés. 8 jéből. 18,10 Ballagnak a pest­óra 08 Technikai szünet. 8,10 erzsébeti Kossuth Lajos Gimná­Magyar népdalok. 8,55 Edes 7.ium diákjai. 18,30 A trubadur. anyanyelvünk. 9,00 A gólyakali- operarészletek. 19,00 Hírek, idő­fal. Mesejáték. 9,43 Könnyűze- járásjelentés. 19,05 Ezer szó an­ne, 10,00 Hírek, lapszemle. Idő- golul. 19,15 Ifj. Magyarl Imre Járásjelentés. 10,10 Lábhoz tett ás zenekara Játszik. 19.45 Meg­fegyver. Fiatal katonaköltők fiatalodnak a gyárak. 20,00 Mo­verseü 10,30 Az álruhás kertész- zart-művek. 20,40 Falurádió. 21 lány. Operarészletek. u,O0 Ököl- ára Hírek, 21,05 Tánczene. 21,50 be zárt szív. Kisregény, folyta- A jávai rejtély. 22,00 Zenekari tasokban. IX. rész. 11,20 Rész- hangverseny. 22,45 Néger splri­letek Oscar Strauss Legénybú- tuálék. 23,00 Hírek, időjárásje­csu és Sidney Jones Gésák c. lentés. 23,15 Műsorzárás, operettjéből. 12,00 Déli harang­szó, hírek, időjárásjelentés. 12,10 Színes népi muzsika délidőben. 13,00 Máté György karcolata. DELMAGYARORSZAG a Magyar Szocialista Munkás­13,10 Zenekari hangverseny. 14 part szegedi bizottságának lapja óra Sakk-matt. 14,10 Tánczene. 15,00 Hírek, közérdekű közle­mények. 15,08 Időjárásjelentés, 15.10 Magyar szerzők kórusai. 15.30 Ártatlan szív. Rádiójáték. 16,00 Napirenden . . . 16,05 Egy falu — egy nóta. 16,55 Műsoris­mertetés. 17,00 Hírek, külpoUti­Megjelenlk hétfő kivételével minden nap Felelős szerkesztő: Siklós János Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35. 30-03, 40-80 kai kérdésekre válaszolunk, Idő- Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 járásjelentés. 17,15 Liszt Ferenc ifjúsága. V. rész. 17,45 Lányok, Kiadja a Délmagyarország Lapkiadó Vállalat Köszönetet mondunk a Szegedi Kenderfonógyár dalárdájának és mindazok­nak, akik felejthetetlen jó anyám temetésén rés/vé­.ükkel és virágadomá­nyaikkal fájdalmunkat eny­hítették. Ábrahám- és család Künké­asszonyok. 18,00 SZÍV küldi szív- Felelős kiadó- Kalmár Jánosné nek. 18,40 A Tanácsköztársaság kiadó. Kaimar Jánosné történetéből. 19,00 Közvetítés Győrből a Kisfaludy Színházból. Egy éj az Aranybogárban, vi­dám, zenés kaland három fel­vonásban. A szünetben: 19,54 Jó éjszakát gyerekek. 20.00—20,25 Esti krónika. A második szü­netben: Kb. 21,10—21,25 Láttuk, Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 35-00, 31-16 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat Szeged, Kárász utea 9. Igazgató: Vincze György hallottuk. 22,15 Hirek, időjárás- A lapot árusításhan As »'3» Magyar nóták. 22 l^ts C^ngtád msy?i ^ óra 45 Régi operamuzsika. 23 tahlvatalok teriesztik pasíl óra 30 Tánczene. Közben: 24,00 trél dü egy ^naor'a u m™l£reklWÖjáráS3eleMéS- °'3° Előfizethető bármely uinulual' vatalnál ée kézbesítőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom