Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-20 / 143. szám
Szombat, 1959. Június 96. 2 A csúcsértekezletnek össze kell ülnie (Folytatás az 1. oldalról.) nak a szovjet javaslatnak,, tének társadalmi alapja •ától nagymértékben függ amely egyévi Időtartamot ugyanez maradjon, mint biztosít arra, hogy az össz- amilyen most Hruscsov német bizottság megegyezébékeszer- se döntésre jusson a német a nemzetközi v»ivzet egészségesebbé válása. visszautasította a ződés ellenzőinek érveit, békeszerződés és az egyesíamelyek szerint az egységes tés kérdésében, az a célja, Németország és az egységes ho£y bárki érdekeinek, vagy német kormány hiányában tekintélyének megsértése nem kötni. lehet Legfeljebb a paritás •Ivéről lehet szó Adenauer nem vonla le a múlt tanulságait Jelenleg Adenauer vezetője a Hitler nyomdokában békeszerződést nélkül megkönnyítse a meg- haladó militarista, revansiszegyezés elérését Genfben. ta erőknek — folytatta a A nyugati hatalmak azon- szovjet miniszterelnök. — ban elutasították a szovjet Minden jel arra vall, hogy javaslatok érdemi megvita- Adenauer nem vonta le a tását, ultimátumnak tűnte- múlt tanulságait. »erőpolitiA két Németország fenn- tik fel e javaslatokat, sőt állása nem tekinthető megoldhatatlan problémának, amikor a német békeszerződés megkötéséről van szó kát« játszik, s eközben nem törődik vele, hogy ez a politika igen veszélyes, végzetes a népre. Minden ország népeinek, köztük a Német Szovjetunió "•diktátumáról* beszélnek. Ez az értékelés — hangsúlyozta HrusE két német állam létének cfov - « lényeg hely- gzö^etsTgi Töztórswágr'az elismerése nélkül szó sem telen értelmezésével, vagy Egyesült Államok, Francia* lehet Németország újraegye- szándékos elferdítésével ma- ország és Anglia ' népeinek sitéséről. gyarázható. A szovjet kor- kötelessége megakadályozni, Hruscsov Indokolatlannak má javaslatainak lényege, hogjr olyan tűrhetetlen helyés elfogadhatatlannak nevez- , ' . , , zet alakuljon kl, amikoregy te a három nyugati külügy- h°3V fokozatosan meg kell nagyzásl h6bortba „gtt emminiszter javaslatát az össz- szüntetni a nyugat-berlini ber saját politikáját más orrendellenes helyzetet, elő szágok vezetőinek nyakába JceZl készíteni a békeszerző- varrhatja és megakadályoznémet bizottságban való arányos képviseletről állásfoglalásának szemmel láthatólag társadalmi jellegű okai vannak: el akarják érni a Német Demokratikus A nyugati hatalmak ilyen ddst él a ndtne( egyesítést hatJa a rendezésre megérett — céizó intézkedégeket nemzetközi kérdések megolA legjobb megoldás volna Hruscsov reményét fejeza békeszerződés megkötése te fcJ> hogy a nyugaU hataU Köztársaság társadalmi-poll- az össznémet konnánnyal mafc )6zanul fognak majd likai rendszerének megvál- vap. " *8f" Németorszá- hoMÍ a megérlelődött nem. toztatását. Az ilyen elveknek f ot képviselő más megha- 2effcözi kérdések rendezéséazonban nincsen jogossága, talmazott szervvel. Ha azon- h Az egyetlen elv. amit az ban ilyen alapon nem sike- Ezután adott esetben elfogadunk: a rül megkötni a békeszerzőparitás elve — mondotta dést, akkor meg kell kötni azt a jelenleg fennálló két an- szuverén német állammal. Hruscsov. Hruscsov kijelentette, A Szovjetunió kész békeszerződést kótni az NDK-val ' Hruscsov hangoztatta: a "fenyegetésre*, amely benyugati hatalmaknak meg csületére válik hazánknak, kell értenlök, nincs módjuk- mint a béke védelmezőjében megakadályozni a Szov- nek. Tény, hogy szándékunk jetuniót és a többi államot mepfcőtni a német békeszerabban, hogy rendezzék kap- ződést. Csak az ítélheti el csolataikat a Német Demok- az ilyesfajta szándékot és ratlkus Köztársasággal, pon- óhajt, akit a természet megtot tegyenek a háború befe- vert ds elvette az eszét. levésére, megszüntessék a A Szovjetunió hajlandó u mind€n rendelkezjiBére álló ,wohl, az NDK párt- és koros állítást, hogy az ilyen eszközzel szavatolni, hogy cselekedet külön akció útját senki se avatkozzék bele megállapította, hogy a Genfben felszínre került nézeteltérések ellenére is bizonyos fokig pozitív jelentőségű a miniszterek által eddig elvégzett munka. Véleményünk szerint, ha a miniszterek Genfben esetleg nem is tudnak megegyezni, a csúcsértekezlet ettől csak még szükségesebbé válik — mondotta befejezésül Hruscsov, s kifejezte meggyőződését, hogy a csúcsértekezlet összeül, mert ezt parancsolóan megköveteli a kialakult helyzet. Hruscsov nagy tetszéssel fogadott beszéde után Walter Ulbricht és Ottó GroteÜlést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa (Folytatás az 1. oldalról.) nem volt egyenletes, s ez arra Int bennünket, hogy gondosan tanulmányozzuk a helyi viszonyokat, az előrehaladás mértékét és ütemét a helyi lehetőségekhez szabnást tanúsítani, szeretnének írószövetség például nem mielőbb visszakerülni abba lesz többé az írók politikai a szocialista közösségbe, szervezete, azzal a kissé amely biztosítja művészi, szerénytelen igénnyel, hogy szakmai és politikai előre- az ország politikai vezetője haladásukat. Mi ugyanazon legyen, hanem olyan társaP a humánus állásponton va- dalmi egyesület lesz, amely juk"—"mondotta.0— Most az gyünk, mint az ellenforrada- munkájának középpontjába a legfontosabb feladatunk, lom leverését követő idő- a szocialista-realista írodalhogy megszilárdítsuk és tar- ben: aki nem ellensége a né- ml tevékenység elősegítései, tó^sá tegyük eddigi eredmé- pl demokráciának, csak hl- az egyes írók szakmai és nyeinket, szilárd bázist te- bázott, de a tetteit megbán- politikai fejlődésének támoremtsünk a későbbi előreha- ta, s azt a nép érdekében gatását helyezi. Hasonló célladáshoz. A mezőgazdaság kifejtett munkájával feled- lal alakul újjá a többi műszocialista átszervezéséhez, a tetni tudta, az előtt nyitva termelőszövetkezetek meg- az a szocializmus nagy családjához, azt itt bátorítást, biztatást, védelmet es támaszt talál. Késégtelen, hogy egyes írókkal még ma is vannak mindez azonban jelenleg s nyilvánvalóan továbbra is még nem mentesíti teljesen lesznek nézeteltéréseink. Az pomutum. a termelőszövetkezeti pa- a tény, hogy egyes írókkal rasztságot attól, hogy a me- nézeteltéréseink vannak, zőgazdasági munkák egyré- semmit sem változtat azon szét fogattal, sót kézi erő- a másik, nagyon is örvendevel végezze. tes tényen, hogy a magyar szilárdításához, a munkásosztály, az állam nagy segítséget nyújtott és nyújt a falunak. Hangsúlyozta: A termelőszövetkezetek gépellátását biztosítani fogjuk. veszeti szövetség is. E szövetségek munkájának gerincét az irodalmi és művészeti kérdések megvitatása képezi, s tevékenységük csak annyiban lesz politikai jellegű, amennyiben az irodalom, a művészet maga is Kulturális életünk fontos kérdése az iskolai oktatási rendszer továbbfejlesztése. Az iskola nyújtsa a korszerű általános műveltség alapAz idei terméskilátásokról irodalom él és egészségesen Jaít, adjon a tanulóknak pobeszélt ezután, majd ki emelte, hogy a termelőszövetkezetek megteremtése a szocialista forradalom szerves része, a társadalom fejlődésének objektív törvénye, amelyet nem lehet megkerülni. Mi ennek a folyamatnak a kellős közepén vagyunk. A Hazafias Népfejlődik, és mi továbbra ls bízunk abban, hogy az a néhány író is megtalálja a helyes utat — a néphez, az élő magyar irodalomhoz, mert ha igazán írók, nem is tehetnek mást. ygy gondoljuk, elérkezett az ideje annak is, hogy frontnak ugyanúgy, mint helyreállítsuk és újjászerjelenti. Nyugat-Berlin szabad város mányküldöttsége vezetőinek felszólalásával véget ért a Kretnlben rendezett szovjet —német barátsági nagygyűlés. eddig tette, továbbra is egyik legfontosabb feladata, hogy támogassa a mezőgazdaság szocialista fejlődését. Kulturális helyzetünkről a többi között megállapította: az ellenforradalom kártevését felszámoltuk, 6 a szocialista forradalom eredményesen halad előre a kultúra frontján is. A kulturális életben a párt eszmei befolyása megnőtt, a szocializmushoz hű párttag és pártonkívüli értelmiséglek tábora szélesedett, tekintélyük növekedett. Eredményes politikánk mutatja, hogy a szocializmus eszméje ma mór magas művészi színvonallal párosuló vánvalóan müvekben jelentkezik a küL alapjainak vezzük a kulturális életfontos intézményeit, a különböző művészeti szövetségeket, közíttük az írószövetséget is. E szövetségek azonban most más körülmények között fognak dolgozni, mint lltechnikai képzettséget és elemi jártasságot a fizikai munkában. Ezt a nagy feladatot máról holnapra nem tudjuk megoldani, ez hosszabb időt igényel, s mindenekelőtt azt követeli, hogy az egész társadalom, a szülők és pedagógusok megértsék e reform szükségességét és támogassák azt. Az iskolareform segítségével megvalósítjuk a szocializmus egyik legfontosabb nevelési elvét: a munkával munkára nevelést, amelyet eddig elhanyagolaz ellenforradalom előtt: az tunk. Ösaxet összeül as MSZMP hetedik kongresszusa A nemzet életének fontos eseménye lesz a párt hetedik kongresszusa, amely ez év őszén ül össze. Ez a kongresszus, támaszkodva a szocializmus építésében eddig elért eredményekre, nyila szocializmus lerakását fogja társasággal — mondo11a Hruscsov —' a megszállás minden maradványának bxegszüntetését Menti mnid és a Német Demokratikus Köztársaság élni fog valamennyi szuverén jogával. Ha vedin más államok erőszakkal kísérelnék meg a megszállási rendszer visszaállítását. a Szovietur'ő minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni Innia a Német Demokratikus Köztársaságot és a Varsói Szerződésnek megfelelően hű szövetségesként fooia védelmezni a Német Demokratikus Köztársaság területi sérthetetlenségét. Hruscsov eloszlatta azokat sz illúziókat, hogy NyugatBerlin és a Német Szövetvégi Köztársaság közötti közlekedést Illetően a Német Demokratikus Köztársasággal való békekötés után fennmaradnak az egykori megszálló hatalmak jogai. Hruscsov kijelentette, ha a Szovjetunió által megjelölt határidő nem felel meg a nyugati hatalmaknak, ezt a kérdést meg lehet vitatni. Tárgyilagos szemlélettel esetIca más határidőben is meg lehetne egyezni. -Ultimátumnak* viszont csak az nevezheti a szovjet javaslatokat, aki nem akar meuegvezést. A határidő kitűzése egyáltalán nem a fő kérdés, fontos az. hogy a legfőhh elvi kérdésekben egyetértésre jussunk. * Ml azért javasoljuk pontos határidő kitűzését, hogy ne adjunk lehetőséget Adenauemak arra, hogy továbbra is meghiúsítsa a német béke rendezését és Németország egyesítését — mondotta Hruscsov, s így folytatta: — Nem gondoltuk volna, hogy konsti»iktív javaslatainkat ennyire durván elferdítik. Ha a Nyugaton fenyegetésnek tekintik javaslatainkat, ez ugyancsak furcsa fenyegetés: hiszen nem háborút akarunk kezdeni, hanem békét kívánunk kötni. Ha javaslatainkat fenyegetésnek tartják, mi csak büszkék lehetünk erre a Befejeződtek az NDK küldöttségének moszkvai tárgyalásai Pénteken befejeződtek a tertanácsának elnöke irta Német Demokratikus Köz- alá. társaság párt- és kormány- Ezt követően a Szovjetunió küldöttségének moszkvai tár- Kommunista Pártiának Közgyalásai. A küldöttség 12 ponti Bizottsága és a Szovnapot töltött a Szovjetunió- jetunió Minisztertanácsa a ban, többször találkozott a nagy Kreml-palotában fogaszovjet állam és a Szovjet- dóst adott a német küldöttunió Kommunista Pártía ve- ség tiszteletére. A fogadázetöivel s rövid körutazást son Ulbricht és Grotewohl tett az országban. vezetésével megielentek a A péntek délutáni nagy- Nemet Demokratikus Köz gyűlés után, néhány perccel társaság küldöttségének taghat óra előtt, a Kreml már- jai. Jelen voltak élükön ványtermében került sor a N. SZ. Hruscsovval P két küldöttség tárgyalásairól jetunló Kommunista Pártjászóló közös közlemény alá- nak és a szov let államnak írására. A közleményt a vezető személvtségei. szovjet küldöttség részéről A rendkívül szívéivé*, baN. Sz. Hruscsov, a Szovjet- réti hangulatú fogadáson A. unió Kommunista Pártia A risztov, a SzovWtmló KomKözvonti Bizottságának első munjsta Pártja Központi Bltitkára, a Szovjetunió Mi- ... , nisztertanácsának elnöke, né- zcttaaga elnökségének tagja, met részről Walter Ulbricht, a Kozponti Bizottság titkára az ti^KP Köznonti Bízott- és Ottó Grotewohl, a Német ságinak első titkára és Ottó Demokratikus Köztársaság Grotewohl, a Német Demok- Minisztertanácsának elnöke ratikus Köztársaság Minisz- mondott pohárköszöntőt. turális élet minden ágában, célul kitűzni. Irodalmunk és művészetünk Beszámolója további rékezdi betölteni a tömegek szében Kállai Gyula a nemszocialista nevelésének fel- zetközi helyzet egyes kérdéadatait. íróink, művészeink, seirAl szólt, majd arról bekövetve a párt és a Kor- szélt, hogy hazánk gazdasámány politikáját, magas gii poii^j ^ kulturális színvonalú müvekkel igyekeznek letörölni azt a szégyenfoltot, amellyel egyesek közülük az ellenforradalommal szövetkezve beszennyezték a magyar Irodalom és művészet becsületét. Kulturális előrehaladásunk továbbra is fontos tényefejlődése az elmúlt fél évben egyenletes volt. Féléves előrehaladásunk eredményeiben ott tükröződnek mozgalmunk, a Hazafias Népfront munkájának nagy sikerei. Ezeket a sikereket e széles nemzeti összefogás zője az, hogy erősödött az segítségével értük el, s teralkotó értelmiség, valamint a munkás- és paraszttömegek közvetlen kapcsolata. A népfrontbizottságoknak e téren fontos feladatai voltak és még lesznek a jövőben is. hogy e sikerek a Hazafias Népmészetes, erősítették frontot is. A népfrontmozgalom erősödésének legfontosabb forrása az volt, hogy követte a A legutóbbi Időkig voltak Magyar Szocialista Munkásés még ma is vannak olyan értelmiségiek és alkotóművészek, akik nehezen tudnak múltbeli baklövéseikkel szembenézni, hibáiktól és helytelen nézeteiktói megszabadulni. Mi tudjuk, hogy Pénteken két ízben is zárt ülést tartottak Genfben a külügyminiszterek párt politikáját. Az ellenforradalom óta eltelt időszak eseményei bebizonyították, hogy nem azoknak volt igazuk, akik régebben azt hangoztatták, hogy a ........ Hazafias Népfront akkor az őszinte önkritika nehéz lf»z erős, ha a párttól "fügműfaj, de ennek ellenére getlen*. "ellenzéki* politimég ezen a téren is van elő- kat folytat, hogy a népfrontrehaladás. Bessenyei Ferenc mozgalomnak akkor lesz teönkritikája például azt mu- klntélye a tömegek előtt, ha tatja, hogy a nagy hibákat csak az úgynevezett népszeelkövetett értelmiségiek rű feladatok megoldását beszámolóját Ortutaf Gyuigyekeznek őszinte megbá- vállalja. la ' a MnéoTronZt^mrkfh1 A referátumot vita kővett "f,pír0"tp0l'tlk^banj ™ár te, a vitában felszólalt Kadár jóno8'az mszmp közNtfnfrorö 5 3 f 1 U Hazaflas ponti Bizottságának elsőtltNépfront-mozgalom a jövő- kára la A felszólalások isben Is akkor fokozhatja mertetésére lapunk vasáreredményesen tevékenysé- napi számában visszatérünk, gét, ha benne továbbra is tette a népfrontmozgalom munkájának főbb vonásait; Beszélt az 1997 ősze óta bevezetett népfrontakciókról, munkaformákról, megemlítve többek között a képviselők és tanácstagok munkájának segítését, a népi ellenőrzésben való részvételt, a TIT-tel való együttműködést — ezen belül a falusi ezüstkalászos gazdatanfolyamok megszervezését — a falusi olvasókörök, a művelődési otthonok munkájának támogatását; majd szervezeti kérdésekkel foglalkozott. — Eredményeink forrása az a bizalom és az az irányítás — mondotta befejezésül a főtitkár — amelyet 1957. október óta az MSZMP-től kaptunk. Bizottságaink ott dolgoznak jól; ahol qz a bizalom, ez az irányítás ma is eleven. Kérjük munkánkhoz továbbra ls a párt bizalmát, útmutatását. Tapasztalatból tudjuk, hogy ettől függ a párttagok és a pártonkívülíek jó együttműködése és hogy erre az alkotó együttműködésre nagy szüksége van hazánknak. Bizonyos, hogy népünk döntő többsége várja, örömmel fogadja a párt iránymutatását, s dolgozik a szocializmusért. A népfront kötelessége, hogy ezt a bizalmat, szeretetet és munkakedvet mtnd szélesebb körben elevenen tartsa. Minden erőnkkel ezért dolgozunk! — fejezte be Pénteken délután — magyarországi idő szerint —* délután két órakor Gromiko szovjet külügyminiszter szállásán zárt ülésre ült össze a négy nagyhatalom külügyminisztere. Előzőleg Gromiko Couve de Murville francia külügyminisztert látta ebéden vendégül. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a 34 perces zárt ülésen Gromiko »újabb javaslatokat terjesztett elö, feltehetően Berlin jövőjének kérdésében*. A nyugati külügyminiszterek a szovjet javaslatok beterjesztése után az ülés felfüggesztését kérték, hogy tanulmányozhassák a javaslatokat. Az angol küldöttség szóvivője kevéssel ezután közölte, hogy o külügyminiszterek délután 5 órakor újabb megbeszélést tartanak, ismét Gromiko szállásán. A második bizalmas tanácskozás előtt a nyugati külügyminiszterek rövid megbeszélésre ültek össze. A tanácskozásokba Brentano nyugatnémet külügyminisztert is bevonták. LAPZARTAKOR ÉRKEZETT: A külügyminiszterek második zárt v- 70 percig tartó — ülésén nyugati jelentések szerint elhangzott az a javaslat, hogy az értekezlet július 13-ig függessze fel munkáját. Ma délelőtt a külügyminiszterek ismét összeülnek, ezúttal plenáris ülésre. érvényesítjük a munkásosztály és pártja, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezető szerepét. Ez a legdöntőbb, ha ez megvan, viszonylag könnyen megtanuljuk lehetőségeinket jobban kihasználni. Megtaláljuk azokat az erőket is, amelyekre harcunkban támaszkodnunk kell. melyeket harcunkba be kell vonni —, és ekkor valóban gyorsabban haladhatunk előre már ma ls, holnap, holnapután pedig méglnkább — felezte be beszédét Kállai Gyula. Ezután Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára ismer9V 18, 29, 56, EO a lottó e heti nyerőszámai A lottó 25. heti sorsolását pénteken délelőtt Szolnokon, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház szabadtéri színpadán tartotta a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Erre a hétre 4 072 734 darab szelvényt küldtek be a fogadók, s így egy-egy nyerőosztályra 1 527 525 forint jut. A kisorsolt nyerőszámok a következők: 9. 10, 29, 56, 80.