Délmagyarország, 1959. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-30 / 100. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK) XV. évfolyam, 100. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1959. április 30. Pekingbe érkezett a magyar pártés kormányküldöttség Csou En-laj: A küldöttség látogatása nagy esemény Kína és Magyarország baráti kapcsolataiban Dr. Münnich Ferencnek, a na és Magyarország baráti Kommunista Párt és a Kínai Magyar Szocialista Munkás- kapcsolataiban. Fontos sze- Népköztársaság vezetőit, Pepárt Politikai Bizottsága tag- repe van nemcsak a két or- king dolgozó népének képvijának a magyar forradalmi szág baráti együttműködésé- selőit és az egész kinai némunkás-paraszt kormányéi- nek további megszilárdítá- pet — mondotta, nőkének vezetésével szerdán sában, hanem a Szovjetunió — Reméljük, hogy látomegérkezett Pekingbe a ma- vezette szocialista tábor erő- gatásunk és az országaink gyar párt- és kormánykül- sítésében is. népét közösen érintő problédöttség. Csou En-laj szavaira Mün- mák megtárgyalása megerőTöbb, mint négyezer 18- nich Ferenc válaszolt: siti a két nép eddigi kapnyi tömeg lelkesen üdvözöl- — A baráti nagy Kínai csolatait és megszilárdítja az te a vendégeket, amikor gépük Népköztársaság fővárosába egész szocialista tábor szolileszáUt a magyar és kinai érkezve igaz örömmel üd- daritását — fejezte be bezászlókkal díszített pekingi vözlöm önöket, a Kínai szédét dr. Münnich Ferenc, repülőtéren. Csou En-laj, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának alelnöke, az államtanács elnöke, továbbá a Kínai KP és a kormány vezető tagjai fogadták a magyar vendégeket. A magyar és a kínai nemzeti himnusz után dr. Münnich Ferenc Csou Enlaj miniszterelnök kíséretében ellépett a díszőrség sorfala előtt, majd Csou En-laj miniszterelnök üdvözölte a magyar nép küldötteit. Rendkívül örülünk, hogy a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának küldöttsége Münnich Ferenc elvtárs vezetésével, meghívásunkra eljött Kínába, hogy május elsejének, a munka nemzetközi ünnepének előestéjén baráti látogatást tegyen nálunk — mondotta többek között. — A Münnich Ferenc elvtárs vezette magyar párt- és kormányküldöttség látogatása újabb nagy esemény KíTörvényerejű rendeleteket bocsátott ki szerdai ülésén az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki és orvostudományi egyeteTanácsa szerdai ülésén öt meken a rendelet hatálybatörvényerejű rendeletet al- lépése előtt határozatlan kotott, nemzetközi szerződé- időre kinevezett adjunktuseket erősített meg, majd sok, alorvosok és segédorállampolgársági, személyi és vosok, illetve egyetemi dofolyó ügyeket tárgyalt. censek, adjunktusok, tanárAz Elnöki Tanács — a segédek, klinikai orvosok és Minisztertanács előterjeszté- egyetemi gyakornokok munsére — törvényerejű rende- kaviszonya 1960. június 30letet bocsátot ki egyes or- ig szóló határozott jellegű vosok munkaviszonyának munkaviszonnyá alakul át. szabályozásáról. Az orvosok Ez a munkaviszony azonban továbbképzése és a szakor- az említett határozat lejárvos-képzés elősegítése, a tával meghatározott időre gyógyító-megelőző és köz- meghosszabbítható. E megegészségügyi járványügyi hosszabbítás feltételeit a munka színvonalának to- munkaügyi miniszterrel vábbi emelése, .valamint az egyetértésben az egészségorvosellátás helyes arányo- ügyi miniszter szabályozza. sítása szempontjából, az Az Elnöki Tanács módoegészségügyi miniszter fel- ' sította és kiegészítette a ügyelete alá tartozó kórhá- mezőgazdasági szövetkezetek zakban, gyógyintézetekben tagjainak kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosításáról szóló 1957. évi 65. számú törvényerejű rendeletet. Az új törvényerejű rendelet módot nyújt arra, hogy a termelőszövetkezetekben dolgozók nyugdíját a dolgozók általános nyugdíjbiztosításában eltöltött idő és a mezőgazdasági termelőszövetkezetben szerzett nyugdíjévek összeszámításával állapíthassák meg. Módot nyújt egyebek között az új törvényerejű rendelet arra, (Folytatás a 2. oldalon.) Bevall az állványról szövés ötletes újítási javaslat alapján egy évvel ezelőtt kezdték el az Ujszegedi Kender- Lenszövőben az állványról való szövést. Az első kísérleti szövés után, látva annak gazdaságosságát, további gépeket állítottak be állványról való szövéshez. Jelenleg tíz gépen dolgoznak, s szövik a Budapesti Ruggyantagyár részére a műszaki szöveteket, i •» móinc 1-|" szsü idi A szövőnők a kongresszusi versenyben is jól megállják 3 mörliűzűcplfpn helyüket, eredményesen dolgoznak ezzel az újfajta szövési 2 HierKOZeseiieil eljárással. Krónilfut gazdasági válság Argentlncban m A szegedi nőtanács fontos kezdeményezesei • A Magyar Tanácsköztársaság egészségügyi intézkedéseiből m Fővárosi sportolók A főváros egyik legnevezetesebb műemléke: a budai vár a fasiszta háborús pusztítások számos nyomát viseli még magán. Nemrégiben megkezdődött az értékes épületek, sőt az egész varnegyed restaurálása, az életveszélyessé vált, kevésbé értékes, romos épületrészeket pedig lebontják. Első képünkön a vár egyik istállóépületének bontási munkálatai láthatók, a r»ásodik képen pedig a vár egy restaurálás előtt álló szép részletét mutatjuk be. Kitüntették a tsz-ek erősítésében jé munkát végzett dolgozókat Szerdán délelőtt a Földművelésügyi Minisztériumban 578 olyan mezőgazdasági dolgozó gyűlt egybe, aki az elmúlt hónapokban kiváló munkát végzett a termelőszövetkezetek politikai és gazdasági megerősítésében. Dögei Imre a megjelentek üdvözlése után nyolcvan személynek "A mezőgazdaság kiváló dolgozó ja«-kitün tetés l adott át, míg a többiek elismerő okleveleket kaptak munkájukért. (Ltebmann Béla felv.) ^uiisliidittiühiiiaaü^uadüiüütüiiiidiumi^^ uhii ihihhh tmihunitii'iimninhw«mnrhinmtmia»«wiitiowm baamnna Á szegedi építőipari fiatalok társadalmi munkában csinosítják az épületeket Az Oskola, a Jókai utcán és az Árpád tér környékén levő 10—12 ház külső homlokzatát újítják fel. A szegedi kender gyári hálók újabb sikerei Több vadásztársaság, halás^ti termelőszövetkezet részére és exportra is készítenek hálókat a Szegedi Kenderfondgyár hálóüzemében. Néhány napja szállítottak el tíz fogoly- és őzbefogóhálót a Tenyészállatforgalmi Vállalat bélmegyeri vadgazdaságának. Ezekben a napokban a pápai Új Élet Halászati Termelőszövetkezet részére készítenek perion A szabadtéri játékok és Már megkezdték a munkát, a szép Szegedért mozgalom Huszonkét KISZ-fiatal vális úgy kívánja, hogy csino- lalta, hogy sítsuk, szépítsük városun- az Oskola utca 4—6 szákat. A KISZ-fiatalok zász- mú ház külső homlokzalóvivői a népfront által kez- tát kijavítja . . . . . deményezett népszerű "Szép és lefesti. Jelenleg a tetőt és £ Ilata|°k hasonloan a KIK Szegedért« mozgalomnak. A az ajtókat, ablakokat javít- . e8eihez- munkaidő után Beloiannisz tér környéke, ják. A külső munkára elő- vegzlK, társadalmi munkáahol legnagyobb lesz az reláthatólag május elején yal a szépítést. Valamennyi idegenforgalom, sajnos, elég kerül sor. RiSZ-szervezet május első elhanyagolt állapotban van. Az Ingatlankezelő Válla- napjalban f°g hozzá a Az omladozó vakolatú há- ]at fiataljai szombat dél- nagy munkához, s jóval a zak nem jó véleményt kel- után és vasárnap dolgoznak, szabadtéri játékok megkeztenek az idegenekben, le- igen nagy a lelkesedés. El- des® el°tt befejezik azt. Jegyen az belföldi, vagy ép- határozták, hogy egyszerre Jp"]®g "agy gondot okoz az pen külföldi. A kiszesek ..szállják meg« a házat és aRvanyhiany. Az Építőipari most elhatározták, hogy egy szombat és vasárnap Vallalatok saját munkásaimegszépítik a tér környé- be is fejezik ott a munkát. kat,?em tud'ák ellátni megkét. Az Ingatlankezelő Válla- ifleloen állványanyaggal. A A KISZ városi bizottsága lat KISZ-szervezetén kívül Csojigrá.Épít£ipat1 kezdeményezésére egymás jelentős munkát vállalt a Vállalat kisgesei a vakolási után jelentkeztek az épí- Csongrád megyei Építöipa- ™"ka" kiyul. vallaltak . tőipari vállalatok KISZ- ri Vállalat, az Építőipari p,°ke/„r/arSadaIrr' munkával szervezetei Technikum, az Építőipari elkeszltlk a többiek részere KSZ és az Építőipari Tanú- is a vakoláshoz szükséges és bejelentették, hogy ok ióiSkola KISZ-szervezete. állványokat is részt kívánnak venni a csinosítáGépesítéssel segíti kormányunk a hagymaiermelés fellendítését Tavaly a makói hagyma- nem kizárólag kézzel végkörzetben — amelyhez tar- zett termesztési munkák sétoznak a szegedi járás ti- pesítéséhez. Három Brumszántúli községei is — a mer-féle hagymaültetőgép hagymatermelés eredményei érkezett nemrég. Vásároltak messzemertően elmaradtak a külkereskedelmi szerveink tervezett átlag mögött. A Makó és Szeged vidéki hagynagyobb mennyiségű ter- matermelők számára öt holméskiesést jórészt az aszály land hagymaosztályozó géokozta, messzemenően köz- pet is. Ezek a gépek külörejátszott azonban a hagy- nősen a termelőszövetkezematermesztés korábbi tech- tekben, ahol nagy táblákban nikájának elavulása is, termesztik a hagymát, jól amellyel lehetetlen a ter- kihasználhatók s nagymértékméseredmények jelentősebb ben hozzájárulnak a termenövelése. lési költeégek csökkentéséMunkás-paraszt kormá- hez. Ma már maguk a ternyunk az elmúlt fél cszten- melők is világosan látják, dő alatt igen nagy áldoza- hagymájuk csak nagyüzemi tokát hozott a makói és a termelési viszonyok között Szeged környéki hagymater- válhat ismét híres exportmesztés fellendítéséért. A cikké. Ennek megfelelően makói hagymahőkezelő és jövőre a tiszántúli hagymatároló üzem felépítése után körzetben már a hagymafajtiszta, elit feketevetőmag- termesztés legnagyobb részét gal látta el a termelőket. a termelőszövetkezetek végHozzáfogtak az eddi|g csak- zik, tér környékének sában. A városi tanács a Szegedi Ingatlankezelő Vállalat révén biztosítja a felújítási munkához szükséges anyagot. A KISZ-brigádok pedig munkaidő után, társadalmi munkával végzik el a homlokzatok rendbehozását. A Szegedi Ingatlankezelő Vállalat KISZ-szervezete élen jár jó példával. halászhálókat. Ez a szövetkezet 280 ezer forint értékű perionhálót rendelt, amelynek súlya közel egy tonna. Néhány hete újabb megrendelői akadtak a szegedi hálóknak. A seprűgyárak exporttermékeinek szállításához használják majd csomagoló eszköznek, bizonyára itt is jól megállják a helyüket a szegedi hálók.