Délmagyarország, 1959. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-29 / 99. szám

1 WWl f|tfffll flk e Fiatal atléták versenyei A teniszezik is pályára léptek A Szegedi Vasutas férfi teniszcsapata vasárnap ját­szotta idei első fontasabb mérkőzését, a Kecskeméti MÁV-val. A Szegeden meg­rendezett barátságos mérkő­zésen az SZVSE 4:£-re nyert. A szegediek közül Dóczy J., dr. Dóczi L., Széli, vala­mint a Nagy B.—Széli pá­ros, a kecskemétiek közül dr. Nemesik és a dr. Nem­esik—dr. Szörényi páros győzött. Orosházán rendezték meg Fazekas (Rókus). Csapat: l. a Szeged és Orosháza kö- Rókus. Leányok, hetedike­zötti válogatott ifjúsági és sek-nyolcadikosok: 1. Kalo­serdülő atlétikai versenyt, csai (Rókus), 2. Széli (Tisza­Ezen a szegediek 254:193 part), 3. László (Rókus), arányban győztek. A pálya- Csapat: 1. Rókus, idényt megnyitó versenyen összetett csapatverseny. a szegedi fiúk közül Darvas, Fiúk: 1. Madách utca (test­Bernácski, Halász és Nyer- nevelő tanár Takó Tivadar), ges, a leányok közül Berta 2. Árpád tér, 3. Móraváros, és Oláh érték el a legjobb Lányok: 1. Rókus (testne­eredményeket. velő tanár Kesselyák Ador­A szegedi versenyzők he­lyezései: jánné), 2. Petőfi telep II„ 3. Fiúk, 100 m: l. Raáb 12, Sziliért. 2. Börcsök 12,2, 3. Szailer , ... • 12,5. 400 m: 1. Bernácski 54,7, 2. Sárándi 55,8, 3. cfldflvdih Börcsök 56,6. T000 m: 1. Ha- 0=U=ll=:U=R:=fl=il= 11 lász 2:46,7!, 2. Nagy 2:53,2, 3. Sutka 2:58,9. 4x100 m: í. Két NB II-s labdan^gó- galmi Technikum labdarú­Szeged (Szailer, Börcsök, csapatunk szombaton játszik gó-csapata vasárnap délelőtt Párducz, Raáb) 46,9. 110 m bajnoki mérkőzést. A SZE- az SZVSE-páljyán elődöntő gát: 3. Bernácski 18,9. Ma- AC-nak Szegeden a Jászbe- mérkőzést játszik a Szolnoki gas: 1. Frank 165, 2. Bőr- rény a Vasutasnak Buda- Gépipari TechlnifcummaL csök 165, 3. Raáb 160. Távol: p^ten a Bp. Előre lesz az , 2. Laúritz 599, 3. Raáb 594. ellenfele. A Vasutas a hé­Hármas: 1. Darvas 1305, 3. ten nem tart- kétkapus ed- Az úttörő labdarúgő-baj­Matkos 1288. Rud: 1. BaKO zéjt( a SZEAc ma, szerdán nokságra megkezdték a csa­305. Súly: 1. Darvas 1138, 3. délután a szegedi Dózsával patok szervezését. Az UTC Markos 1055 Diszkosz: 1. játszik edzőmérkőzést fél 5 ma, szerdán délután 4 órai FELMELEGEDÉS KOZODIK ro­Várható Időjárás szerda estig: íelhösebb Idő, tőbb helyen, főként a Dunán­túlon eső. helyenként zi­vatar. Napközben élénk délkeleti, déli, később dél­nyugati szél. Az éjszaka enyhe marad. A nappali felmelegedés kissé még fo­kozódik, a Dunántúlon ál­talában alig változik. a nyugati határszélen vala­mivel csökken. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdánt keleten 21—24, a Dunán­túlon általában IS—21. a nyugati határszélen 15—IS fok között Távolabbi kilátások: fel­hős idő, esőkkel. ELHUNYT JEKATYERINA VOROSILOVA v Közkívánatra ismét bem«­tatják a Tacskót az Orvostu­A moszkvai központi,apók- £ .reYJa,0" szombaton este 7 órai kezdet" Írásával nekrológ Jelent £ orvostudományi Egye­y tem kultúrotthonában (Lenin Jekatycrtiui Vorosilova, K. körüt fl8 8Z ) tartják meg • J. Vorosüov felesége el- „ * ^„„a k előadását. hunyt. — A Szegedi Kenderfonógyár Boros József utcai új lakóépü­letének műszaki átadása meg­történt. Hét kendergyári csa­lád kap ebben az épületben szép, egészséges otthont. A kulcsokat ünnepélyesen adják át az új lakóknak. darab második előadását. KET UJ BÉLYEG MÁJUS 1-BE A munka ünnepén a két új emlékbélyeget ad kL A három színnyomású, M filléres és 1 forintos bélye­geken vörös rózsa és „Má­jus 1, 1959" felirat látható. Az UJ bélyegeket CM ezer példányban nyomták, • áru­sításukat május 1-én kezdik meg. A kibocsátás napján az arra kijelölt postahiva­talok első napi bélyegzőt ti hasznainak. 1959 ÁPRILIS 29, SZERDA MOZIK » •— A kongresszusi verseny ke­Gyöngyösi 32,46 2. Pásztor J kezdettel Pásztor 45,90. • felsőtisza- kezdettel, a Dózsa pedig csütörtökön S órai kezdettel tart edzést saját pályáján _ . , . _ , úttörők részére, mtiven új J^St Ambrus 14,4 800 Ma NB l-es férfi tekemér- »*«* is jelentkezhet­m: 1. Oláh 2:47,9, 3. Stelcz- kö*és. helyi rangadó lesz a ner 2:55. 4x100 m: 2. Szeged Szegedi Postás és a Szegcdi « (Tstári, Bodola, Ambrus, Építők között a Postás-pá­Kulcsár) 58,8. Távol: 2. fél 5 órától. SZEAC II—Honvéd 5:1 Ambrus 449, 3. Gelei 434. * (2:1). Kedden játszott vá­Súly: 1. Berta 983. 3. Cser- rosi bajnoki labdarúgó-mér­mely 939. Diszkosz: 1. Ber- Az alapfokú labdarúgó- kőzés. GóllSvő: Szajkó (4), ta 32,11. Gerely: 2. Berta bajnokság eredményei. Gyu- Gát, illetve: Sas. 30,19. fagyár—Kórház 1:0 (0:0). Az atlétikai utánpótlás Góllövő: Bronner. MAV Ál­szempontjából nagy jelentő- lomás—Bútorgyár 1:0 (0:0). ifjúsági labdarúgó-ered­ségű volt a szegedi általá- Góllövő: Rácz. Falemezgyár mények_ SZEAC—Sz. Épí­nos iskolások Ságvári End- —Igazságügy 2:1 (1:0). Gól- tők 5;1 H Dózsa—Sz. Pos­re mezei futóversenye, me- lövő Tanács II, Tóth (öngól), tós 2:0. Tartalékbajnoki lyet hétfőn rendeztek meg illetve: Brunszvtg. eredmények; Spartacus—M. Fodortelepen, több mint há- * Kinizsi 2:2. Szőreg—SZAK romszáz részvevővel. A jól 3:0> Építők—Juta 2A sikerült versenyen a fiúk- Ma, szerdán játsszák a nál a Madách utcai általá- Ruhagyár—Ifjúgárda mérkő- * nos iskola és az Árpád téri zést a Dózsa-pályán fél 8 „ térti kézilabda­általános iskola, a leányok- órai kezdettel. nál a rókusi általános isko­la diákjai érték el a legjobb eredményeket Eredmények: Fiúfc, ötödikesek-hatodiko­sok: 1. Horváth (Béketelep), eredmény: Győr—SZEAC * 22:14 (15:7). Győrött játazot­A SZEAC pártoló tagsá­gának mai alakuld ülését C késöbbi időpontra halasztót- J^J ták eL Sz, Pedagógiai Főiskola 14:8. * Sz. Honvéd—Kiskunhalas 2. Szekeres (Petőfitelepi IÍ ), Az Mimi K vizilabda_ «:lLNfc H Spartaeus­3. Takacs (Főiskolai gya- „^rkőzés vasárnapi eredmé- Sz. Bőrősők 5:1. korló). Csapat: 1. Madách nyei. SZEAC—HMTE 2:2. utca. Fiúk, hetedikesek- Szegedi Kinizsi—SZVSE 3:1. nyolcadikosok: 1.- Hajós Szentesi Kinizsi—SZAK 8:2. (Bérkert utca), 2. Csomor (Dózsa György), 3. Benedek * (Árpád tér). Csapat: 1. Ar- A szegedi Radnóti Gim­Pad tér- názium kézilabda-csapata Leányok, ötödikesek-hato- Békéscsabán az országos kö­dikosok: 1. Kmetykó (Ró- zépiskolás elődöntőn vesz kus), 2. Oláh (Szilléri), 3. részt. A Szegedi Vasútfor­BÉKEESTET TARTOTTAK SAGV aRITELEPEN Jól sikerült békeestet tartott Szegeden, a Ságváritelepen a népfront harmadik kerületi bi­zottsága, a nőblzottság és helyi KiSZ-szervezet. A telep rétében a Szegedi Gyufagyár nagy számban megjelent lakói- msz-fiataljal külön versenyre nak a béke és a nemzetközi hívták kl a budafoki testvér­helyzet kérdéseiről Sziládi Sán- ÜZEM kiszesett. Versenyüket kü­Szabadság: C és I őrakor: dor» a népfront városi bizott- ión fogják majd értékelni. Emel­Tlsztességtudö utcalány. — Ma- "agának tagja tartott előadast. iett a gy-,r javitő műhelyében gyárul beszélő francia film. Utána a tanítóképző intézet nő- dolgozó fiatalok például külön Csak 18 éven felülieknek. Ma vendékei gazdag műsorral sző- ts felajánlást tettek, hogy tl» utoljára. Csütörtöktől: Kettőnk rakoztatták a Jelenlévőket, akik nappal korábban elvégeznek egy titka. Francia—olasz film, szé- a késő éjszakai órákig marad- rájuk bizott javítási munkát a Iesvásznú változatban. 14 éves tak együtt. kitűzött határidőnél, kortól ajánlott. Május 6-ig. Vörös Csillag: Fél 4. fél ( és fél 8 órakor: Alvajáró Bo­nifác. Francia film. 14 éves kortól ajánlott. Ma utoljára. — Csütörtöktől: A harangok Ró­mába mentek. Uj magyar film. KorhaMr nélkül ajánlott. Má­jus 6-ig. Fáklya: F« 6 és «! 8 őra­kor: Svejk, a derék katona. IL rész. Magyarul beszélő színes csehszlovák film. 14 éves kortól ajánlott. Ma utoljára. — Csü­törtöktől: Váratlan vendég. Angol filmvígjáték. 14 4 kortól ajánlott. Május 3-lg. Dugonics Mozi: 5 és T óra­kor: Ahol szeretni sem szabad. Német—csehszlovák film. 14 éven alul nem ajánlott. Ujpetőfl telepi iskola, este t órakor: Don jruan. Francia film. 14 éven alul nem aján­lott. NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 4 órakor: Pygmaüoa. Bérletszünet. Vége kb. 7,19. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. ÁLLATORVOSI INSPBKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére WI' „ modernül felszerelt mlntaiskolit adtak át Soroksáron. A képünkön látható egészséges Iskolaépület mindenben megfelel a korszerű tanítási követelményeknek. -„A SZEGEDI KONZERV- _ A KIOSZ vezetősége érte­id tó ui vasvázas raktárépüle- siti a szegedi magánkteiparoso­telt is bekapcsolták a gőztáv- kat. hogv május elsején déJ­vezeték hálózatba. A Jövő té- elótt közben Ontanak*kt • len már Itt is az Erőmű fáradt Széchenyi téri nagygyűlésre, gőzével fűtenek, s tartják meg- Gyülekezés a KlOSZ-székház A kerítés két oldalán Április 25-től május hó 2-ig '*'®16 hőmérsékleten a raktáro- elótt reggel kilenc órakor, este 6 órától reggel 6 óráig (va? goM konzerveket Kárnap nappal is) elsősegély ém _ »„K,LT„F, „ , RA AZ ezer tó országa efmmel nehézellés esetén inspekcióe Pa- t JLtbuko", a kocsiról munka t f "5, ™ lótás Gyula állami állatorvos. kBzben az újszegedi partfürdőn d J®1"®"?'épes kelttel Lakása partizán utca 7. Tele- Magosi Elek kubikos, Nemesta- f "juhásf Gvula MüvItód^S fon: 26-94. kacs utca 28. szám alatti lakos. "i"™ Művelődést A mentők súlyos fejsérüléssel Otthonban dr- fezórády István Az állatorvos kiszállításáról szállították az SZTK rendelőin- szegedi gyermekklinika! adjunk­a hívó fél köteles gondoskodni, tézeö szakrendelésre. ' x Felhívás. Felhívom az éf ™ Két szabad délutánjukat HALÁL dekeltek figyelmét, hogy a ku- áldozzák fel a Szőrme- és Bőr- a METEOBOLOGUSOKRA? koricatnoly elleni védekezés ér- ruhakészítő üzem KlSZ-fiataljai dekében a tavalyi kukorica- és arra. hogy társadalmi munkával OPERATÁRSULAT GYERMEKEKBŐL - . — . i-tó.H Td.wátft színházban cirokszárat május hó 15-ig fel rendbehozzák az üzemnek az A 2fl Jíim,? középiskola ke» használni, vagy a tovább- újszegedi partfürdő területén lé­NvlkolaJ tartalékolt szárat el kell vei" vő úszóházát. Ok ezt ajánlották Tél és tavasz" ci- melnl- A fenti Időpontig a fel május elseje tiszteletére, s ra iskola ope- szántóföldön lévő szármarad- ha a gyár dolgozói május else­rrirt nnöráiát Az' iskola ope- szamoioiaon íevo szarmaraa- na a gyár dolgozói május _ » -Ssé taíalv sztepteV ványokat is fel kell szedni és jén a szépen kitakarított, fel­SrhS, abikult és többT mint megsemmitatenL A mulasztók- díszített úszóházban oltják fris Mii diákból áll­(Liebmann Béla felv.) A Kálvin téri sportpályánál gyakorta megállnak az arrajárók. Ha sietős is az út, egy-két szép pillanatot mé­giscsak érdemes meglesni a benti fürge játékból. kai szemben a törvényes ren- sen csapolt sörrel a szomjukat, . .xra„ — delkezések értelmében fogok gondoljanak egy pilUnatlg sze­_ Raktártűz. Elektromosé^ eljárni. V, b.-elnök. retettrt ezekre a fiatalokra, ból keletkezett tűz a Klgyo utca 7. szám alattt hentesuz- GONDOSKODIK A MEZŐGAZDASÁGI MUNKASOK let raktárában. Korábban sza- fxELMEZÉSERÖL A VENDÉGLÁTÓIPAR bálvtalanul közel szerelték egy­máshoz a gáztűzhely és az Az állami és a szövetkezeti vendéglátóipar vezetői foglalkoz­elektromos fogyasztóméret. A Uh a termelőszövetkezeti községek, városok élelmezésének kér- _ .„«„,,„„, gáztűzhely használatával ke- désevel. Növelik a fMust Italboltok hidegkonyhai készítményei- állítottak össze a Fogorvosi letSeaett hő és gőz hatására nek <hiMJütoaiirumsJt vál^ztékát. A kalőriadüs ételek, a sza- Müszergyárban. Motorja 12-20 az elektromos mérőbe beszű- a k«'b^-.a 'as,öl» húsok, a vaj- és sajtfélék az ezer fordulatra szabályozható, rődött a gőz és zárlatot oko- eddiginél nagyobb mennyiségben kerülnek a falusi üzletekbe, érzésvtzseálóval száltükörrel. X. ettól tüzet. Közel két- A hidegételek választékát vitamindús konzervekkel egészítik kl. rt^^Ym^trtlágítóvflV n^y Ser forinton a tűzkár. A sza- Az aratáskor a parasztság kérésére az üditö italok és a büfé- „o™7..™ zralTTrlz.... ra A greenwichi csillagvizsgáló intézet könyvtárának rende­zésekor rábukkantak egy 1676-ból származó rendelei­re. amely az időjóslást ha­lállal bünteti. Bár valószí­nűnek látszik, hogy a ren­delkezés napjainkban már elvesztette aktualitását, a greenwichi meteorológusok mégis azzal a kéréssel for­dultak a parlamenthez, hogy formálisan ls hatály­talanítsák a rendeletet. Biz­tos, ami biztos! — Fogorvosi kezelőkészüléket x Csak férfiak részére! Szere­lem és házasság eimmel dr. Ko­vács István docens, nőgyógyász teljesítményű fényszóróval !s felszerelték. Az UJ konstrukció­hoz feleannyi alkatrészt és 75 százalékkal kevesebb színesfé­met használtak. bálvtalan elektromósszerelés árukon kívül gondoskodnak a melegételek felszolgálásáról is. nüatt megindult a vizsgálat, * ,a,vak italboltjait többféle sörrel és borral látják eL Stérl tórhel 3 íel6lÖS8ég 8 ~ Műugróeánebó. tűzifát A LÁTHATATLAN VÉSŐ X Fovamsás. szülés, fogam- tlz évvel ezelőtt 65 000 márka . „ „„ ^gíSI?^ségügyí elffl (nto ga t^Néme torszá g)MÖ" sü ugró- - Kétmillió süüölkrftt he­a KPVDSZ Közjaontl Müvelö- (Nyvgat_Németor^g) síugró- van szó _ ( nehéz munka. iveznek el a nyéki tavakban az déel Otthonban (Tolbuhln egt. árnyát tűrifának adják el. SzovJet szak|mberek nemrégi- Északmagyarországi Horgász­14.) április M-én. szerdán este amennyiben rövid időn belül ben ultrahanggal kísérleteztek egyesület tagjai. A Hernádba és 6 órakor. Előadó dr• Bódis La- nem akad rá vevő Ajrárosl ég ennek segíííégével egy rend- a többi boreodl vizekbe, a jős­Jos kórhári főorvos. (C*ak nok- hit«g Mm hajlandó WfWtaú kívül nehezén flragható kőzet- vafőt tengerazembe. a lillafüredi nek.) Belépődíj S.- Ft. (Sza- ^ ftnnUrtanl a m0^®*"^ bői apró ajándéktárgyat készí- Hámori-tóba ötvenezer plnzt­adásaA elmaradt X Cyi ft ^ve^ IT^^tTi^^tT Xelephenek. 1 r"nd"2tek MÖnCh^ba"' "ár^J^nt^ megköny- - a diósgyőri vár restaurá­X axahás v»rrí« nyítl ^ meggyorsítja majd a lására egymillió forintot for­»7rT eV,adást az UJszegedl N" * tanfolyamra művészi kőfaragók munkáját dítanak. Folytatják a várudvar vcmber 7 M?velM<íi Otthon- P°tldlae néhány Jelent- ásatását, ahonnan eddig tsnagy ban 1959 ápriUs 29-én este 7 kezőt elfogadunk. Jelentkezni — Begénygyárosok. Slmenon, értékü reneszánsz kori aranyo­dra! kezdettel. Belépődíj 3.— lehet a Juhász Gyula Művelő- a híres detektívregényíró klje- z?" Párkánytóredékek kerültek FL Jegyelővétel a művelődési d&. otthonban vörflsmartv .1 lentette az újságíróknak: annyi eu>­otthonban. Minden érkelődőt " L. " "' Vórúenulrty könyvet írt, hogy már a címé­szívesen vár a vezetőség. 5. Telefon: 20-26. re sem emlékszik mindegyiknek. Vetélytársa, John Creasey azt állítja, hogy ha számban nem is. terjedelemben még többet írt nála. Creasey többféle álné­ven dolgozik: ahány álnév, any­nyi detektiv-főhős. Regényeit hatnaposakra és tizenkétnapo­sekra osztja —, ennyi idő kell a megírásukhoz. Bizonyára szín­vonaluk is ezzel áll arányban. — A fiatal fácánok már fész­kelnek a lucernásokban. A va­dászok most kötelet húznak. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi bizottságának latija Szerkesztő bizottság: Stk:ós János felelős szerkesztő. Nagy István és dr. Lőkős Zoltán szerkesztők Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány M. Telefon: 35-35 és 30-03 riasztják a madarakat, hogy az Éjszakai telefon: 35-06 és 34-89 erdőkben, biztonságosabb kör­Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3; A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok teriesztik. Előfize­tési díj 1 hóra 11.— Ft. Elő­Tunézlában árvizeket és káró- fizethető bármely postahlvatal­kat okozott. Tizenhat személy nál és kézbesítőnél életét vesztette. — Hajótörést szenvedett Seattle partvidéke mentén egy Jacht Hét ember Szegedi Nyomda Vállalat meghalt Felelős vezető; Vincze György nyezetben rakják le tojásalkat, így védik a vad szárnyasokat, mert kaszáláskor sok tojás el­pusztul. — A kétnapos felhőszakadás

Next

/
Oldalképek
Tartalom