Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-10 / 239. szám

Péntek, 1958. október 19. 6 Milyen új kereskedelmi módszereket honosítanak meg Szegeden? Az utóbbi időben sok szó szerét. Az l-es számú méter­esett az új kereskedelmi tor- áru üzletében, valamint a mák bevezetéséről. Tausz 19-es sz. Széchenyi téri áru­János belkereskedelmi mi- dájában rövidesen az új niszter referátumaiban fel- módszerrel szolgálják ki a adatként jelöli meg az új vásárlót. A méterosztályon a kereskedelmi formák beve- vevő által könnyen megkö­zctését. Szegeden már nem zelíthető állványon helyezik új fogalom. A Kárász utcai el a szöveteket, s a vevő ki­gyorskiszolgáló bolt a sze- vánságára zsúrkocsihoz ha­gedi vásárlók kedvenc üz- SOnló mozgatható pulton mérik le a kért árut. A Ruházati Bolt cipöszak­üzleteiben is bevezetik az önki választó módszert . A ci­pőket ízlésesen. könnyen A Kárász utcai gyorski- hozzáférhető kis állványo­szolgáló bolt példáján fel- k<m helyezik el s a vásárló buzdulva az Elelmiszerkiske- > teskedelmi VáUalat az Os- méretének megfelelő cipót kola utcai — mo6t létesített kér a mór előzőleg kiválasz­úzletében — árudójában is tott fazonból, az új formát honosítja meg. Szegeden először a Kígyó A gyors kiszolgálás egy fej- ^ * „ . „ lettebb formájával találkoz- ntca a ^^ korut Bar" tunk ebben az üzletben A kán lévő háztartási boltot vásárló az üzletből kifelé alakítják át gyorskiszolgáló menet fizet, a pénztárosnő jjzjety, veszi el a blokkot. ' ,. . _ _ ... . A vendeglato iparban a Az uj üzletet ma delelott H órakor nyitják meg. volt Sandor-fele vendéglőt A Ruházati Bolt is kor- alakítják át az uj módszer­szerüsiti kiszolgálási mód- nek megfelelően. lete lett. Gyorsan megkapja a sárló a kért cikket. — ELKÉSZÜLT az Irodalmi Színpad műsorterve. Első est­jük a november 24-én megtar­tandó Kartnthy-est lesz. ahol Karinthy Frigyes kritikai rea­lista szatíráiból többek között a kiváló budapesti előadómű­vész. Ascher Ozkár mutat be néhányat a közönségnek. Az Irodalmi Színpad műsoráról részletes Ismertetést közlünk la­punk következő számaiban. — GINA I.OLT.O BRIGID A, a híres olasz filmsztár repülőgé­pen Rómából Madridba érke­zett. Spanyolor t ágban Tyrono Powor-rel a „Salamon és Sába" című amerikai darab főszerepét játssza Gina továbbutazik Za­ragozába. ahol a film forgatása már három hete folyik. — A SZEGEDI TELEKKÖNY­VI HATÖSAG értesiti a dolgo­zókat, hogy a szegcdi telek­könyvnél az ügyfelek fogadása és az értesitésadás festési mun­kálatok miatt 1958. évi októ­ber hó 13. napjától október 23. napjáig szünetel. — ÖTTÖMÖSÖN ma ünnepé­lyesen nyitják meg a Csongrád megyei hetek programját. Este felszabadulási emlékünnepséget tartanak, melyen Engi Mihály községi párttitkár mond be­szédet. # Miért- nincs péksütemény a tejivókban Nem lehet szó nélkül hagyni azt a rossz kereskedelmi szellemet, amely hovatovább beidegződik a Szegedi Szál­loda- és Vendéglátóipari Vállalat gondolkodásába. Közis­mert, hogy a szegedi tejivókban nem lehet az ott elfo­gyasztásra vásárolt tejhez, kakaóhoz, kávéhoz péksüte­ményt, kiflit, vagy zsemlét kapni, csak brióskalácsot. PARAS, KÖDÖS IDO Várható Időjárás pénteken estig: Párás, ködös Idő, több helyen ködszitálás, gyenge délnyugati szél, a hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken: északon 15—18. délen 19—22 fok között. Távolabbi kilátások: élén­kebb szél, hűvösebb idő. 1958. I áklyu: Fél s és fél 8 orakor: Múló évek. Szovjet film. Októ­ber 15-ig. Dugonics Mozi (Építők Mű­október 10, péntek MOZIK Szabadság: Szünet. (Október 3C-ig). Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Történik ez pedig" azért, mert a" vállalat profiljába nem *féfl7*; ™ö szov" tartozik bele a péksütemény készítése, s üzleteiben csak * - * — ­a saját készítésű árukat árusítja. A vendégnek mindegy, hogy ki gyártja a péksüte­ményt, ha pohár tejéhez, Vagy. kávéjához kiflit, vagy velődésl Otthona, Kossuth La­zsemlét akar enni és nem mindig 90 filléres brióst, amit HjJJ, ésJU7K^°r:fd*e rideg kereskedelmi szellemmel szinte rákónyszerítenek. Kísérőműsorrat október 12-ig. Különösen érzékenyen érinti ez a vékonypénzű egyetemi ságvártteiepi Művelődési ott­hallgatókat, akiknek nem mindegy, hogy 40 filléres kiflit, ~ fra^^Wos^Vak vagy 90 filléres brióst harapnak a reggelihez, vagy vacso- i6 éven felülieknek, rához. Ha a Vendéglátóipari Vállalat nem lesz olyan finnyás a más vállalat készítette péksütemények árusí­tása iránt, akkor hamarosan a szegedi tejivókban is le­het választani kifli, zsemle, vagy briós között. — Német nyelvtanfolyam kezd­te meg a munkát a Postás Mű­velődési Otthonban. A kezdő fokon indított tanfolyamon a részvevők elsajátítják a német ORSZÁGOS VALLALAT TELEPHELYE 4 KÉZISZERSZÁMGYÁR Átszervezték a kéziszei szam­NEMZETI SZÍNHÁZ T órakor: Juvenálla. — Odry­bérlet. KAMARASZINHAZ 7 órakor: Svejk. nyel" alapismereteit. A tanfo- f/árakat, összevonták az Ipari lyam öt hónapig tart. Megfelelő I-áncgyárat. az OMEGA, a Pre­számú jelentkező esetén esz- "zió.s Keziszerszamgyarat. a nerantó nyelvtanfolyam létreho- Reszelőgyárat es a Szegedi Ke­zását ls tervezi a művelődési ziszerszámgyárat. Mar kijelöl­A hetedik forduló előtt Ezúttal az SZVSE és a tozás, ha Horváth sérülése a sérült Hajós játéka azon­Spartacus-Vasas játszik Sze- nem jön rendbe. Ha a jobb- baln még bizonytalan. A Sze­geden. A Vasutas-pályán szélső nem játszhat, helyet- gedi Építők vasárnap Kis­sorrakerülő SZVSE-Bp. Spar- te Farkas szerepel majd. Az kunhalasra utazik. Itt a tacus találkozón bizonyára előmérkőzésen a Spartacus- csapatösszeállításban nem nagy küzdelemben dől majd Vasas a Nagykőrösi Kinizsi- lesz változás, el a két pont sorsa. A fővá- vei találkozik. A szegedi A megyei és az alacso­íosi csapat a bajnokjelöltek csapatban, mivel vasárnap nyabb osztályú bajnokságok­közé tartozik (a negyedik az Építők ellen a vártnál ban is teljes fordulót bonyo­heiyezett és egy ponttal van gyengébben .szerepelt, több lítanak le a hét végén. Már elmaradva a SZEAC mö- helyen változás várható. szombaton lejátszásra kerül gött) s így jó erőt képvisel. A SZEAC ezúttal Buda- a Móravárosi Kinizsi—Do­A Vasutas előre láthatólag pesten a Bp. Előrével mér- rozsmai SK megyei mérkő­ncm változtat legutóbbi csa- kőzik. Reményik már ját- zés, amely a Kinizsi-pályán patán. Csak akkor lesz vál- szik az egyetemi csapatban, 3 órakor kezdődik. A szövetségi kapitány labdarúgóink előkészületeiről A magyar labdarúgó váló- — A magyar labdarúgás ján. A csapat összeállításá­gatott csapatok az elmúlt őszi válogatott mérkőzései ban néhány változás lehet­hetekben 12 mérkőzést ját- még nem fejeződtek be — séges, elsősorban a kapus szottak lengyel, szovjet és állapította meg —, mégis el- és a balszárny posztján. Szó­jugoszláv ellenfelekkel. A 12 mondhatom, több biztató je- ba jöhet — többi között — mérkőzésből 6 magyar győ- let láthattunk az eddigi talál- Török, Povázsai, valamint zelem, 3 döntetlen, 3 vere- kozókon. Eredményként kell néhány tehetséges vidéki ség. Az eredménysorozatról, megemlítenem az »A«-válo- labdarúgó. Korai lenne azon­a csapatok játékáról s az gatott tagjainak feljavult ban még a válogatott ösz­>• A—válogatottal kapcsolatos küzdőszellemét, lelkesedését, szeállításáról beszélni, egyet | otthon vezetősége. LEHARAPTAK AZ ORRÁT — MERT TUL SZÉP VOLT! A lodzi bíróság most tár­gyain Marian Majewski ügyét, aki féltékenységből le­harapta felesége orrhegyét. A bíróság előtt azz.nl véde­kezik: felesége túl szép és csak úgy tudta lelki nyugal­mát biztosítani, hogy elcsú­fította. ítéletet még nem hoz­tak. — A LEAR KIRÁLY előadá­sát a Szegedi Nemzeti Színház­ban magnetofonszalagra vette fel a Magyar Rádió. A szegedi előadást így rövidesen rádióból is hallhatjuk. — A KÉPZŐMŰVÉSZETI Sza­badiskola Tábor utca 3. szám alatti kollektív műtermében most összegyűltek a szegedi képzőművészek, hogy megbe­széljék a november 7-én nyfló nagy kiállítás végleges anyagá­nak összeállításával kapcsolatos kérdéseket. Ugyancsak novem­ber 7-én nyílik Tápai Antal szobrászművész gyűjteményes kiállítása is. — Kézimunka szakkör alakul Kiibekházán. A falu érdeklődő lányai és asszonyai ma jönnek c-ssze első ízben, hogy meg­kezdjék a közös tanulást és munkát. SZEGEDI FESTŐMŰVÉSZEK BECSBEN A Nemzetközi Vasutas Képzőművészeti Kiállításon. Bécsben, a magyar vasutas képzőművészek ls részt vesznek. A kiállításon Szeged is képviseletet nyert — Szegfű János és Hlavács Ferenc négy képe szerepel a kiállításon. Mindketten a Szőke Győző ve­zette szakszervezeti képzőmüvésziskola növendékei. A magyar anyagot egyébként a Nemzeti Galéria bírálóbizottsága válogatta. felada­azonban mondhatok: a ro­mánok, majd a belgák elle­kérdésekről nyilatkozott Ba- (vítk n további roti Lajos szövetségi kapi- iok-> H^H f.-inv . ,., ni mérkőzésen újabb lépés­W . ~ A ,s naf g0": sel szeretnék előbbrejutni a dot fordi unk a válogatott jöy- magyar labdarú ó.vá_ A LABDARÚGÓ csapatjátékának Javítására. iogatottjának kiaiakításában SZÖVETSÉG Védőinknek sokkal jobban _ ben félbeszakadt DVSC- vlH?m a "atarjatékot, meg Kecskeméti Dózsa másodosz- J°bban , , begyakorolni a tályú labdarúgó-mérkőzés &0™' helycseres tamadas­ugyét. Mint ismeretes, a és nem utolsosorban DVSC 2:1 arányban veze- többet es batrabban kellI ka­tett amikor öt perccel a Pura lőru- Jobban kell időzi-., mérkőzés befejezése előtt teni a formakat is. néhány izgatott debreceni — Hogyan készülődik vá­szurkoló berohant a játék- logatottunk a román váloga­térre. A fegyelmi bizottság fott ellen? ÚRy döntött, hogy a mérkő- _ A romanok elleni bu­zés két pontját 0:0 gólarány- karestj találkozó az őszi nyal a Kecskeméti Dózsa idény egyik legnehezebb erö­javára igazolja. próbája lesz. A közös elő­—————— készületeket csak október 22-én kezdjük meg, mert a VERESÉGET SZENVEDETT hét végétől 8 nap alatt 3 Á MAGYAR SAKKCSAPAT bajnoki fordulóra kerül sor.! I A keret kijelölése október Szerdán, a Münchenben 20-án történik meg elsősor­folyó sákkoiimpia küzdelmei ban a bajnoki formák alap­során a magyar csapat Co­iombia csapatával került * össze és 0,5:2,5 arányban ve­reséget szenvedett. Egy játsz­ma függőben maradt. Ez volt a selejtező mérkőzések utolsóelőtti fordulója. A magyar csapat Argentí­na (19,5 pont, 1 függőjátSz­ma), az NDK és Lengyelor­szág (17,5—17,5 pont) után a fejezte be nyilatkozatát ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Október hó 4-töl 11-ig este 8 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehéz­ellés esetére inspekciós dr. Farkas Dezső állami állatorvos. Lakása: Deák Ferenc utca 22. II. emelet. Telefon: 43-17. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. x Könyvtár nyitva a KPVDSZ Művelődési Otthonban (Tolbu­hin sg(. 14.) minden kedden, csütörtökön és pénteken 4—7 óráig. ték az Egyesült Kéziszerszám­gyár vezetőségét Budapesten A szegedi üzem ezután, mint te­lephel" működik majd. — „Elvhűség, elvi bátorság"' címmel, az Ifjúsági Akadémia előadássorozatának második elő­adásaként Mórahalmon ma, bénteken délután dr. Rózsa Jó­zsef főorvos tart előadást. MŰANYAGOK AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN Joszlf Revzin, a moszkvai traumatológiai intézet műamvagiabo­raióriumának vezetője elmondotta, hogy a szovjet orvostudomány­ban határtalan lehetőségeket látnak a műanyagok felhasználására Különösen hatásosan alkalmazzák ezeket az anyagokat plasztikai operációknál. Az intézet munkatársai nemrégiben olyan mű­anyagból készüli mülábakat készítettek, amelyek 3 tonnás ter­helést is kibírnak. Az orvosok különösen nagy érdeklődést la inisítanak az úgynevezett penoplaszi iránt, amelyet poliamid­gyahtából állítottak elő. A penoplasztböl készüli nveliícső néldual rövid idő alatt a szervezet élő részévé válik. Jelenleg olvan szin­tetikus oldat kialakításán dolgoznak, amely a sebre öntve azon­nal megszárad és sajátos védőhártyát képez Ez megvédi a sebet a szennyeződéstől és a fertőzéstől. — Kéthetes tanulmányútra a Csehszlovák Köztársaságba uta­zott dr. Horváth Róbert, a Sze­gedi Tudományegyetem pro­fesszora. aki az 1958. évi ma­gyar—csehszlovák kulturális munkaterv értelmében tölt két hetet Csehszlovákiában. — Baráti találkozóra jönnek össze vasárnap este 8 órakor a Hyálarétt dolgozó parasztok és egyéb foglalkozású községi la­kosok. meghívott szovjet ven­dégekkel A találkozót a község felszabadulási évfordulója al­kalmából rendezik meg. — ÜNNEPI DISZGYÜLEST rendeznek holnap. szombaton délután a domaszéki KlSZ-alap­szervezetek a Művelődési Ott­honban. A gyűlés előadója Huszka István községi MSZMP­titkár. Vasárnap a község fel­szabadulási évfordulóját ünnep­lik meg, délelőtt 11 órakor a riomaszékiek, ugyancsak a mű­velődési otthonban, s este szü­reti mulatsággal zárják az ün­nepnapot. Az MTK ellenfele a svájci Vontig Boys az EK-ban Párizsban kisorsolták a labdarúgó-csapatok Európa Kupa nyolcaddöntőjének mérkőzéseit. Az MTK csa­pata készen áll a mérkőzés­negyedik helyen van 16,5 re, melyet le kell játszania, ponttal és egy függő játszma- A svájci csapat azonban nem val. Utánunk az angolok kő- akar kiállani a magyar csa­vetkeznek 16 ponttal, de két Pat ellen, akárcsak a múlt függőjátszmával. esztendőben. A múlt évben ___________ a végső szót a svájci sport-;; szerető közönség mondta ki Ma: NB l-es tekemérkőzés Bizonyosan most is így lesz;: Ma. pénteken Szegedi Pos- és mégis létrejön a találko­tás—Szegedi Építők NB l-es zó. Ha nem áll ki a svájci férfi tekemérkőzé6 a Postás- csapat, akkor az MTK jatt pályán 5 érai kezdettel. továbto mérkőzés né&iH. VINCZE ANDRÁS GYULAI KIÁLLÍTÁSA Vincze András szegedi fes­tőművészt legutóbbi önálló kiállítása után meghívta a gyulai Erkel Ferenc Mú­zeum, hogy legújabb mű­veiből rendezzen kiállítást. A kiállítást e hó 15-én nyitják meg — mintegy 30 festmény­nyel. CSEHSZLOVÁK VENDEGEK A SZEGEDI NYOMDÁBAN Tapasztalatcsere-látogatáson Szegeden járt a csehszlovák nyomdaipari szakszervezet küldöttsége. A Szegedi Nyom­da szakszervezeti vezetőivel, a vállalatvezetőséggel ta­nácskoztak s megtekintették a vállalat üzemegységeit. TABLETTÁK — ISKOLAKERÜLOK SZAMARA! Dr. George Turle. angliai lélekgyógyász bejelentette, hogy az angol társadalombiz­tosítás egészségügyi szolga­latának keretében ezentúl egy ÚJ gyógyszerkészítmény kapható, ameíy alkalmas ar­ra, hogy a fegyelmezetlen gyerekeket „megnyugtassa" es megbarátkoztassa az isko­lával Dr Turle az uj ké­szítményt 8—13 éves gyere­keken próbálta kl. akik ed­dig hisztériásán irtózlak az iskolába járástól. Beszámoló­iában kifejtette, hogy három heti kezelés után öt renitens gyerek közül négy rendsze­resen kezdett iskolába Járni. Ezek a gyerekek eddig nko­, lakerülök voltak vagy hisz­tériás Jeteneteket rendeztek, mihelyst közeledett az isko­lakezdés ideje. A gyógysze­res kezelés mindegyiknél ra­gyogóan bevált, kivéve egy esetben, ahol visszaesés kö­vetkezett be, mihelyst meg­szüntették a kezelést. Dr. Turle a Canterburv közelé­ben fekvő Charthamban a St. Augustine-kórház főor­vosa. — Megjutalmazzák azokat a pedagógusokat, üzemi szakem­bereket és dolgozókat, akiknek áldozatkészsége és segíteni aka­rása jelentős mértékben hozzá­járult az általános és közép­iskolai politechnikai oktatás za­vartalan megkezdéséhez A vá­rosi tanács művelődési oszta­ii)na^„?lterie,ztése alapján a Művelődésügyi Minisztérium lobb pedagógust és műszaki dol­gozót fog jutalomban részesí­teni: SZOMBATON NYITJÁK MEG A KECSKEMÉTI „HIROS NAPOK"-AT Az idei „Hírős napok" minden eddiginél nagyobb szahasn mert Bacs megyén kívül Kecskeméten helyet kapott a kUIlttál mmmm íélutre STSSSS SSSST ^^-„^ójlt-S'a x Mágiától az illúzióig pa­taky budapesti bűvész műso­ra 10-én pénteken este 8 órai kezdettel a Juhász Gyula Rt elodésl Otthon Vörösmarty Lj?" • ala"i helyiségében. Je­gyek kaphatók a művelödesi otthon irodájában vagy a 20-26 telefonszámon Igényelhetők. x Diákok részére táreastánc­tanfolyam kezdődik Zászló u 2 szám alatt a Városi Balett­ív^avehzee1t^BéKbue?bosAlliíanjf0e: ^^ ^^ ~ Mű lentkezni lehet naponta du 5 £ELÓDÉSI OTTHNN •• —7-lg. Telefon 48-13. x Október 10-én este 6 óra­kor a Postás Művelődési Ott­honban „Orvosi szemmel az al­koholizmusról" címmel dr. Kal­lós Károly főorvos tart előadást az alkohol egészségre ártalmas voltáról. Az előadást filmvetí­tés követi. Belépődíj nincs, min­den érdeklődőt szívesen látnak x Szabad akadémiát szervez TIT-tel közösen >*" * ....a, (Llebmann Béta felv.) Tréfás beszélgetés a kéményseprővel, a totó- és a lottószelvények kitöltése előtt. Központi Művelődési Otthon ; (Tolbuhin sugárút 14.) három­szakon. Egészségügyi tagozat ok­tóber 15.. világirodalmi tagozat október 22.. közgazdasági tago­zat pedig október 29-én Indul. Az egyes előadások négyheten­ként lesznek megtartva buda­pesti. vidéki és szegedi legjobb előadókkal. Jelentkezni lehet a KPVDSZ Művelődési Otthonban (telefon 29-32. 26-46). Beiratkozá­si dii az egyes tagozatokra 20 Ft. Vendégeket ls szívesen lá­tunk. akik belépődéként előadá­* sónként 3 Ft-ot. filmbemutatók­kal kísért előadásokon 4 Ft-ot űzetnek. DELMAGTABOSSZAG t Magyar Szocialista Munkái­bárt szegedi bizottságának lapja Szerkesztő bizottság­"sas xx?ja?*rrLsfaas szerkesztők Sz rkesztőség: Szeged, Sztálin sétány 10. Telefon: 85-35 és 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. Telefon: 31-16 és 85-00 A lapot árusításban és előfize­tésben 0 Csongrád megyei pos­tahivatalok teriesztik Előfizetési dij 1 hóra II.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besltőnél Szegedi Nyomda Vállalat Fefelős vezető: Vtacze György

Next

/
Oldalképek
Tartalom