Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-01 / 231. szám

VTLAG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! XIV. évfolyam, 231. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1958. október 1. Az amerikai eröpoSiiika a gyengeség jele — állapította meg az ENSZ-közgyülésen mondott beszédében dr, Sik Endre külügyminiszter Mint már keddi számunk- — ez év május 8-án. A má- ramról szóló beszámoló ösz­ban megjelent rövid hírünk- sikat viszont — ugyancsak szegezi a State Department ben is közöltük, az ENSZ- a szenátus külügyi bizgttsá- külpolitikájának az ottani közgyűlés hétfői ülésén részt gának május 2-án — Mr. térségben az elmúlt tíz év vett és felszólalt dr. Sik Walter S. Robertson tartót- alatt elért eredményeit, fel­Endre. a Magyar Népköztár- ta, aki a State Department vázolja perspektíváit. Fő­saság külügyminisztere, a távol-keleti politikájával fog- eredményét és a leglénye­magyar ENSZ-küldöttség ve- lalkozik, és címe:' Az USA gesebb kilátást ebben a zetője. Dr. Sik Endre az ala- politikája és programja Tá biakat mondotta: vol-Keleten. Elnök Ur! A nemzetközi helyzetnek mindazok a kér- Közép-Kelet, dései, amelyek közgyűlésün- Távol Kelet tfnJl8tbln°ZtavanAakSZOr^ Ebből a két dokumentból á"andó kihívás a kommU­aS^ Egyesmt Aüamot a napnál is vilagcabban ki- nista Kínanak a kínai nep külpolitikájával. A helyzet tumk, hogy feletti uralom tartós meg­és az egyes égető kérdések a veszélyes helyzet előbb erősítéséire irányuló kísérle­a Közép-Keleten, majd a teivel szemben. Ismerteti Távol-Keleten megfelel a a v^iámoió az USA State Department eloze- , , , . .. , tes elképzeléseinek kapcsolatait az összes távol­keleti országgal, de egyedül meglepő mondatban fog­lalja össze: a Kínai Köz­társaság továbbra is szilárd és hatékony szövetséges, és reális megértéséinek előfel­tétele tehát az amerikai kül­politika jó és helyes megér­tése. Azt hiszem, mindenki számára evidens, hogy az amerikai külpolitikát leg­és hogy a veszélyes helyze­Csang Kai-sekre vonatkozó­jobban azok értik, akik esi- ^et a State Department álJ . , ^ náliák Vi-áeos hogy ma- külpolitika ja szándékosán sn alapítja meg, nogy szí gyarázni * TÜSf a le,- '^ flő. lárd és hatékony szövetsé­meggyözőbben. Mjbol latjuk ezt? A Ko- ges. zep-Keletrol szolo beszamo­Ha engedjük, hogy a Sta- jó akkor hangzott el, mikor (Folytatás a 2. oldalon.) te Department (amerikai az j^} fordulat még nem SríSSS sajlT ^ént meg de a «. flotta magát, akkor mi is job- már mozgásban volt a Föld­ban megértjük a State közi-tengeren éB a libanoni Department külpolitikáját riXm,./Mlés ^yen-ei fe­es a kritikus helyzeteket, 1 . . ' ayegetozott. Egy héttel előbb Hogy szép legyen az iskola Az újszegedi gimnáziumban — amely e tanévben kezdte meg munkáját — a tanulók maguk vállalkoztak arra, hogy széppé, otthonossá teszik iskolájukat. Tavaszra va­lóságos virágoskertet varázsolnak a tágas udvarra és az épület elé. A Kertészeti Vállalat dolgozóinak messzemenő támogatásával már megtették az első lépéseket: pázsit­fűvel vetették be a szegélyeket. Képünkön az udvari ak­várium környezetét csinosítják az iskola tanulói. : Szovjet művészek Szegeden Tapasztalatok a pult túlsó oldaláról :HÜ: cr MegaSaHu't a Hazafias Népfront megyei katolikus béftebizoitsága i|üa Távolsági autóbuszmenetrend r*a*AAAAA*aAÁA**AAAA*A***A**1 (Liebmann Béla felv.) amelyek háborús veszéllyel hallgatta meg a szenátusi bi­ámyékolják be a világot. _ az ENSZ-t zsákutcába jut- zottság á távol-keleti hely­tatják. zetről szóló beszámolót. Ott Beszéljen tehát a State viszont már nagy arányok­Department A hivatalos ^ csangkajsekista amerikai dokumentumokbol idézek, a State Department- haderők egyharmadanak nek az amerikai külpolitika összpontosítása Kimoj szige­hivatalos okmányaként ki- tére. a közép-keleti beszá­adott bulletinjéből. motó kiemeli a Libanonnak, - ^^lí'i^l2^ meg" Jordániának és Iraknak jelent bulletin két beszamo- , .... ló szövegét ismerteti. Mind- 30041 katonai es technikai két beszámoló a szenátus segítséget, majd Irakról külügyi bizottságában hang- szó szerint a következőket zott el. Az egyiket Mr. Wil- mondja: Irak is aktívan liam M. Rountree, a State közreműködik a bagdadi Department közép-keleti, paktumban Nekibátorítot­dél-ázsiai és afrikai ügyek- tuk Irakot, hogy folytassa ezt kel foglalkozó helyettes ál- a magatartási egyéb intéz­lamtitkára tartotta az Egye- kedések mellett azzal is, 6ült Államok közép-keleti, hogy katonai segítséget biz­afrikai és dél-ázsiai politika- tosítottunk számára, jóról — a dátum is fontos A távol-keleti USA-prog­Ma megkezdi a próbagyártást a Délrasí másodikpozdor falemez üzeme a helyeken még mindig el­adó a pozdorja teljes egészé­Az Újszegedi Kender- már nem sokáig adják el a millió forint beruházásból Lenszövő Vállalat tiszaparti pozdorja zömét. Ma ugyanis tavasszal megkezdődik az telepe mögött féléve már megkezdik a próbagyártást építkezés. Ezt a telepet ket­nemcsak kendert áztatnak, az új pozdorjalemez-készítő tős gépparkkal látják el. Kü­törnek és tilolnak, hanem az üzemben. Az eredeti tervek lön érdekessége lesz a szeg­eddig tüzelőanyagként hasz- szerint Újszegedet követve vári üzemnek, hogy itt mál­náit hulladékot faipari alap- már júliusban termelni kel- teljesen sima felületű, úgy­anyagnak dolgozzák fel. Na- lett volna a vajháti üzem- nevezett háromrétegű leme­ponta mintegy tíz köbméter nek. De a közbejött nehéz- zeket készítenek. Ezt úgy lemez készül pozdorjából, ségek miatt október elejéig érik el, hogy őrölt, pozdor­többnyire furnérborítással. tolódott a határidő. \ Egyidő- jából készül a lemez felszí­„ ben nem állt rendelkezésre ne, amelyre már anélkül, A VA.IHATI ÜZEMBEN bankhitel, majd anyag hiá- hogy vakfunórt ragasztaná­A Délrostnak - Csongrád nyában elhúzódott a villany- nak rá, mindjárt rákerülhet megyében ezenkívül Vajhá- vezeték szerelése. Még ma is a dió, vagy egyéb nemes ton, Szegváron. Eperjesen, csak annyira készültek el a furnér. Nagylakon dolgozik hasonló munkaval, hogy a próba- szépen és gyorsan fejlődik rostfeldolgozó telepe. Ezeken üzemeltetest meg lehet kez- Csongrád megyében ez a deni- nagyjövőjű iparág. Jelen­HAZA1 GÉPEKKEL tőségét nagyra becsülik ha­. . ... zai és külföldi szakemberek! ben. Csupán a kazanfutes- Már eddig több mini más- a pozdorjalemez-gyártás hez szükséges mennyiséget fél millió forintot költöttek nagy megtakarítást hoz nép­veszik ki belőle. Vajháton a vajháti üzem építésére. Az gazdaságunknak, mert ahány újszegedi, a most épülő ha- köbméter pozdorjalemezt talmas raktárhelyiséggel gyártunk, annyival kevesebb együtt közel négymillió fo- fát kell importálni. Ma még rintjába került államunknak, félig tréfásan mondják egyes 2 Itt belga gépek működnek, szakemberek, de sok igazság ja vajháti gépeket hazai vál- van szavaikban, hogy »eljön 3 lalatok készítették Budapes- az id6 ik0p a kendert el­Jten, Debrecenben, Kecskeme- . . . , . . Jten és Miskolcon. Több ki- sosorban nem a kocert, ha­jsebb gépet maguk a Délrost nem a pozdorjáért terme­jműszaki dolgozói, lakatosai ük .. ^szerkesztettek. A vajháti J üzem felszerelése nem lesz jolyan gazdag, mint az új­J szegedi üzemé, mert itt csak júgynevezett maglemezt gyár­jtanak. Valójóban kiszolgáló 3 üzemtelepe lesz ez az új­Jszegedi üzemnek, ahol fur­3 nér borítással látják el a Holnaptól metpekinüietö a „Sxefleö épír* Kiállítás • * * , Ma, szerdán délután 4 óra­kor nyitják meg ünnepélye- • sen a -Szeged épít- című kiállítást. A kiállítást Szeged várps közelgő felszabadulási évfordulójának tiszteletére készítették, s Szeged Megyei Jogú Városi Tanácsa és a Szegedi Tervező Vállalat rendezte. A kiállítás bemu­tatja a felszabadulás óta Szegeden épült nagyobb lé- ' tesítményeket, lakóházakat, valamint ízelítőt ad a közel­jövő városfejlesztési tervei­ből. A kiállítás a nagyközönség / számára holnap, 2-án délr után 5 órakor nyílik, a Mó­ra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai kiállítási ter­mében. A kiállítás hétköz­nap délelőtt 11—19 óráig, vasárnap pedig 9—13, 15—19 óra között tart nyitva, ok­tóber 9-ig bezárólag. JVajháton készült lemezeket. 3 Még ez évben újabb prés­Jgépet helyeznek üzembe az Jűjszegedi telepen. így a sa­lját készítésű lemezeiken túl 4 évente még azt a 2500 köb­3méter lemezt is el tudják * látni furnérborítással, amit 3 Vaj háton gyártanak. MAR TERVEZIK A HARMADIKAT Budapesten a könnyűipari Képünkön a Kínai Népköztársaság Lungsu-i Mezőgazdasági Termelőszövet­kezetének dolgozóit láthatjuk, amint munkahelyükön, a szántóföldön megvitatják, 3tervező vállalatnál már dol­miként kell dolgozniok a továbbiakban, hogy az elkövetkező esztendőben bőséges ígoznak a harmadik Csong­termést takarítsanak be, miként azt ebben az évben, a Kínai Népköztársaság kiki- 3rád megyei pozdorjalemez­áltásának kilencedik évében is tették. 5üzem: a szegvári tervezésén A Kínai Népköztársaság kikiáltásának évfordulójáról egyébként lapunk ötödik Sis. A tervek még ez évben nlil<il<ÍH nmlólrAoíínlr tn/trr _ 11 rA^- -»>"'. 1 »— » MIMÍ^M.. t^.. oldalán emlékezünk meg ••elkészülnek s mintegy négy­A magyar—szovjet barátság tovább mélyült dolgozó tömegeinkben Budapesten a magyar— A Szovjetunió iránti érdek­szovjet barátság házában érte- lödést mutatja az is, hogy kezletet tartottak az MSZBT országszerte igen nagy az megyei titkárai. Hídvégi érdeklődés az orosz nyelv­István, az MSZBT osztály- tanfolyamok iránt. vezetője ismertette az 1959. Hangsúlyozta, hogy a Ma­évi magyar—szovjet barát- gyar—Szovjet Baráti Társa­sági hónap előkészületeit, ság, most a választás idö­Elmondotta. hogy a magyar szakában harcos állásfogla­— szovjet barátság tovább lássál és széleskörű íelvilá­mélyült a magyar dolgozó gosító munkával válaszol az tömegekben. Nagymértékben ellenséges megnyilatkozások­hozzájárultak a barátság el- ra. Széleskörűen ismerteti, mélyítéséhez a személyes ta- mit jelent számunkra a lálkozások. a magyar turis- Szovjetunió segítsége és az tak szovjetunióbeli utja, s , , azok , a baráti találkozók, a korulmeny, hogy egy nagy amelyeket országszerte tar- szocialista tábor tagjai va­tottak szovjet turistákkal,- gyünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom