Délmagyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-20 / 170. szám

Vasárnap. 1958. Július 20. 4 Országos méretekben a magyar színjátszás egészét érin­tő konstruktív vita folyik. Az elmúlt színiévad »mér­legkészitö" diskurzusa ez, ami természetesen a követ­kező színházi szezon műsor­politikájánál nem marad és nem is maradhat figyelmen kívül. A különböző lapokban elhangzott kritikai megálla­pítások közül néhány észre­vétel ráillik a Szegedi Nem­zeti Színházra is. Szerintünk Rényi Péter­nek a véleménye (Népsza­badság július 13.) az általá­nos, a valóságot jól kifejező. E szerint színházaink mú­sorpolitikájának túlzott gyen­gesége ellenére is a pozitív tendenciák az uralkodók, másként szólva jó prózai művek is kerültek színre az elmúlt évadban. És ez a lé­nyeges. Ezért színházaink müsorpolitikájának bírálatá­nál ebből induljunk ki. Ré­nyi helyesen bírálja Bogáti Péternek az Elet és Iroda­lom című hetilapban megje­lent cikkét, amely a jövő sziniévadtól: -Nem folyta­tást — mást" követel, fi­gyelmen kívül hagyva az évad eredményeit. A Szegedi Nemzeti Szín­ház teljesítménye tekinteté­ben azonban nem helyezked­hetünk Rényi álláspontjára. A súlyos negatívumokkal terhelt műsorpolitika pozitív vonásairól (Optimista tragé­dia, — Anna Frank naplója, — Bekötött szemmel stb.), mai tárgyú és mondanivaló­ja színmüvekről Szegeden nem beszélhetünk. Nem mondhatjuk tehát, hogy e pozitív magból fejlődjék a szegedi színház műsorpoliti­kája, mert ilyen jellegű da­rabok, sajnos Szegeden nem kerültek műsorra. Természe­tesen a -Nem folytatást — mást« című Bogáti cikket sem vehetjük teljes egészé­ben alapul, mert a szegedi színház megpróbált javítani évközben a gyengén sikerült músortervezeten. bár sajnos az jószándéknál és egy-két darab bemutatásánál alig ment többre. (Fehér Klára: • Vem vagyunk angyalok«, Sebastián: »Névtelen csil-. A színiévad végén Jegyzetek a Szegedi Nemzeti Színház műsorpoiiíikájárói lap-.) Valamivel vér­szegényebben sikerült tehát a Szegedi Nemzeti Színház műsorpoli­tikája az országos összkép­nél. Ebben -benne van« a megyei jogú tanács — mint t színház »gazdája- — mű­velődéspolitikájával foglal­kozó ügyosztályainak mu­lasztása, személy szerint Ko­rek József elvtárs tájékozat­lansága, ha úgy tetszik erély­telensége. Színházainknak a szocia­lista kultúra és ezzel össze­függő közízlés kifejlesztésé­ben kulcshelyzetet kell el­foglalniok: ez Szegeden nem jutott érvényre. Mentségként szokás megemlíteni — némi igazsággal is —, hogy az 1957—58-as színiévad mű­sorprogramját még 1957 ta­vaszán állították össze, ami­kor ideológiai, politikai vo­natkozásban nem volt min­den olyan egyértelmű és világos, mint ma. Azt is mondhatnánk: könnyű utó­lag bölcsnek lenni. Igaz ugyan, hogy a város illeté­kes vezetői még az évad de­rekán sürgették a músorter­vezet megváltoztatását és mai témájú, életünk, nap­jaink szükségletét kifejező darabok beiktatását. Azzal is szokás "érvelni", hogy kevés a választék. Eb­ben is sok az igazság. Az előzőekben említett darabok azonban léteznek, s nem egy színházunkban műsorra ke­rültek. (Mellesleg emiitjük, Dobozi darabját, a Szélvi­hart, amely utat talált a szolnoki és a békéscsabai színház »deszkáihoz-, pedig ezeknek a. színházaknak is megvannak a financiális gondjai éppen úgy. mint a Szegedi Nemieti Színház­nak.) Az eredeti műsorterv gyengének mutatkozott. | A prózában — ahol új darabok be­mutatására a legnagyobbak a lehetőségek — nem volt szerencsés Móricz -Nem élhe­tek muzsikaszó nélkül- cí­mű darabját műsorra tűzni, mert ez a színdarab monda­nivaló tekintetében ma már szinte csak irodalomtörténeti értéket képvisel. Tolsztoj Élő holttest című színművé­nek műsorra tűzése sem so­kat jelentett. Ez az orosz darab ma már szinte nem több, mint irodalmi érték az irodalomtörténészek kezé­ben. Éppen ezért már ele­ve érdektelenségre volt ítél­ve. Helytálló az a megálla­pítás is, hogy Tolsztoj nem a színműirodalomban vált klasszikussá. Sebastián Névtelen csil­lag-ja kedves kis darab, hasznos volt a műsorra tű­zése, bár életünk maiságá­ról nem szólt — nem is szólhatott — ez sem, már csak megírásának idejénél fogva sem A prózában egye­dül Fehér Klára Nem va­gyunk angyalok című da­rabja elevenített meg mai életkérdéseket, bár ez sem a legégetőbb problémákkal foglalkozik. Ezek mellett a darabok mellett hiányzott az olyan, bizonyára Szegeden is nagy közönségsikerre számít­ható darab, mint pl. az -Op­timista tragédia". Szívesen vette volna színházlátogató közönségünk, ha Békési Ist­ván új darabja a -Bekötött szemmel" műsora kerül. Saj­nos ezek elmaradtak. Az eredeti műsorterv sze­rint Ibsen Peer Gyntje ke­rült volna bemutatásra. He­lyette Schiller: Stuart Máriá­ját adták Megítélésünk sze­rint a tervezett Ibsen szín­mű az akkori viszonyokat tekintve hasznosabb lett vol­na. Ezzel nem azt mondjuk, hogy Stuart Mária bemuta­tása haszontalan volt, s még kevésbé, hogy művészeink játéka nem csillogott e da­rabban. Különösen Miklós Klára remekelt. Azt viszont nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Stuart Mária Schiller legellentmondásosabb szín­műve S a darab végső ki­csengésébén, megoldásában történelmi valótlanságot kö­vetett el a halhatatlan Schil­ler. A Kamara­színház a múlt évben meglepően rossz műsor­ral indult. A "Mandragóra­és a "Fiúk, lányok, kutyák­kivételével többet rontott a közízlésen, mint amennyit hozott -kassza-sikerével•». Például a -Szabin nők elrab­lása" művészi előadás tekin­tetében is kritikán aluli. La­punk nem is tartotta érde­mesnek, hogy joglalkozzék a Kamaraszínház egy-két darabjával. Színházunk Ka­maraszínházában tért hódí­tott a művészietlenség, elő­adásuknál eluralkodott a ri­pacskodás, valószínű olyan elgondolásból kiindulva: "li­monádénak — limonádé ala­kítás dukál". S ebben van is valami. Mert ha a színész érzi, hogy egy darab semmi többgt nem jelent "kassza­sikert szolgáló ügynél" — úgy is játszik. A giccs nem teszi próbára komolyan a művészt, sőt demoralizálja, elkedvetleníti, megalázónak, üres bohóckodásnak tekinti egyébként felmagasztosult élethivatását. Az elmúlt színiévad mű­sorahoz még egy megjegyzés: örvendetes, hogy a táncjá­tékok bővítése érdekében eredeti bemutatóként műsor­ra tűzték az Akis és Gala­teá-t, de sajnos ezzel szemben elhagyták Bartók: Fából fa­ragott királyfiját. Elismerés­re méltó, hogy a gazdag operarepertoárt bővítették az Anyegin felújításával. Kár, hogy későn hozták színre, s ennélfogva az elmúlt évad­ban mindössze két-három előadást ért meg. Ezekután felvetődik | Az operában adott leg­legtöbbet művészileg — színpadi faj­súlyát tekintve is — a Sze­gedi Nemzeti Színház. Eb­ben kiemelkedik Puccini: Manón Lescaut-ja, s e da­rabban Moldován Stefánia kiváló művészi tehetségének csillogása méltán érdemelte ki a közönség elismerését. Erkel "Hunyadi László« című darabja is a nagy sikert ara­tott operák közé sorolható. Az operák műsorra tűzésé­nél is elmondhatjuk azon­ban, hogy nem a legszeren­csésebb összeállítás érvénye­sült. Az operettek házatáján egyenesen elszomorító képet kapunk. önkéntelenül is olyan érzést kelt az évad operett -termése-, mintha a dezilluzionált kispolgár és az öntudatlan szórakozni vágyó közönség ízlésére alapoztak volna. Nem beszélve arról, hogy az operettek között sincs egyetlen olyan darab, amely valami eleven, mai frissességgel szólna a szín­házlátogató közönséghez. Pe­dig van mai mondanivalójú friss, színes eleven operett. A szovjet színházi világban is találhatunk ilyeneket. Csak keresni kellett volna. A műsorra tűzött és bemu­tatott operettek közül, pél­dául Ábrahám: -Bál a Sa­voyban- — mit nyújtott, él­mény, mondanivaló tekin­tetében? Semmit. Egyetlen "érdeme", hogy Amerikában élő magyar szerző müve. Ez pedig vajmi kevés. Könnyű lenne azt állítani hogy — ez a megállapítás igaz —, de a színházlátoga­tottság szempontjából mégis csak az operett érte el a 70,9 százalékot és nem a pró­za, vagy az opera. S ez a nettó elszámolási rendszer­ben figyelemre méltó a jö­vőre nézve is. Ez azonban hatnis érvelés, mert ki bi­zonyítja azt — tapasztalatok híján —, hogy mai életünk­höz közelálló jó operettek, színvonalas művésziségü tol­mácsolása csökkenteti érdek­lődésre tarthat számot? Azt hiszem ezt senki nem bizo­nyíthatja. az a kérdés, hogyan ke­rülhetett eny­nyi sok könnyen támadható elem a színház műsortervé­be. A válasz egyszerű: Nem vott eléggé meggondolt ez a műsorterv. Nagy mértékben zavarta a tervkészítők mű­sorpolitikai tisztánlátását az 1957 tavaszi milliő, amely még sok negatív vonást tar­talmazott társadalmi, politi­kai, de különösen kulturális életünkben. Bármilyen komoly is ez a kép — ez az igazság. Sajnos, még addig sem ért el a múlt évad műsorpolitikája — ameddig egyébként legtöbb színházunk eljutott, hogy egy-két mai, korunk prob­lémáival foglalkozó darabot tűzött műsorra. Ezért ez a műsor valósággal tértől-idő­től függetlenül "szolgálta" a szocialista kultúra gyarapo­dását Szegeden. A mi színházaink a mun­kás-paraszt hatalom érdekeit szolgáló kulturális intézmé­nyek. Elsőrendű féladatuk a színházlátogató tömegek kul­turális nevelését sajátos esz­közeikkel segíteni, olykép­pen, hogy megmutatják: a mi társadalmi berendezkedé­sünk ideológiája, erkölcse. ízlése, merőben más, mint a polgári világé. A közízlés mércéje az öntudatos mun­kásosztály ízlése és igénye. Nem elég hangsúlyozni, hogy a különböző társadalmi ré­tegek, kategóriák felfogása, gusztusa közül a vezető osz­tály, a munkásosztály ízlé­sére, világnézeti, felfogására apellálunk, ennek kifejezés­re kell jutnia a műsorpoli­tikában is. Egyáltalán nem arról van szó, hogy megkísérelnénk a színház szocialista kultúrát szolgáló hivatását úgy értel­mezni: ami nem mai témá­jú darab, vagy nem »vörös­sel mázolt" gyártmány, az eleve rossz. E szektás felfo­gás a szocialista kultúra egészséges fejlődését, ele­ven, pezsgő kibontakozását vetné vissza., De a szektás­ság, a korlátoltság bélyegé­től való félelem nem lehet az apolitikus műsor fügefa­levele. S még egyet: kultu­rális életünkben ma nem az elkövetett kultúrpolitikai szektás torzítások fejlődé­sünk fő akadályai, hanem a szocialista realizmustól, és a mai témától való tartóz­kodás. Több mai tárgyú témát a szín­padra! Ez a kívánság nem mond ellent a műfaji sokré­tűségnek. Sőt! Több mai té­mát: gyakorlatilag sokrétű­séget eredményez, mert éle­tünk ezer és ezer oldaláról megmutatható, a színművé­szet sajátos eszközeivel is. Igaz, hogy íróink adósak el­sősorban, mert a színház ke­nyere a gazdag színiiroda­lom. Sajnos, evvel egyelőre nem büszkélkedhetünk. Nem mellőzendő az sem, hogy szovjet szerzők darab­ját, népi demokratikus írók színműveit nem válogatás nélkül kívánjuk. Jól tudjy.k, hogy a közelmúlt idők, szek­tás torzítása ebben is jelent­kezett. Mi igényeljük a szov­jet darabot, a népi demok­ratikus országok színműiro­dalmából vett, jó darabokat. A szovjet darab azért fon­tos, mert — s ebben nem lehet nézeteltérés —, ez az irodalom mondja számunkra a legtöbbet, ez veti fel leg­lényegesebben korunk prob­lémáit, ebben az irodalom­ban találunk legtöbb felele­tet emberi és művészi prob­lémáinkra. Ismétlem, nem állítjuk azt, hogy minden szovjet darab kivétel nélkül kifogástalan, de azt valljuk, hogy a szovjet irodalom ter­mi a legjobb, legszebb alko­tásokat, amelyek a mi szín­házaink műsoráról sem hiá­nyozhatnak. A szocialista kultúra tér­hódításának jelentőségét és szükségességét bizonyítja az a kulturális erő is, amellyel színházunk rendelkezik. A Szegedi Nemzeti Színház az elmúlt évadban összesen 260 ezer embernek nyújtott a színművészeti kultúrából. Ez a szám meglepően magas, s kifejezi azt a kulturális vál­tozást, ami az elmúlt 13 esz­tendőben végbement Szeged társadalmi és politikai éle­tében. A látogatásokat részletez­ve: a prózai előadásokat 50 ezren, az operai előadásokat 55 ezren, az operetteket 90 ezren tekintették meg. Har­mincötezer nézője volt a Kamaraszínháznak és 30 ezer a táj előadásnak. Ezek a szá­mok érdekes megállapítá­sokhoz vezetnek bennünket. A prózai előadások látoga­tottságát nemcsak elérte, ha­nem meg is haladta az ope­rai előadások látogatottsága. Az operett kedvelése a szín­ház igazgatóságának külön felhívja a figyelmét, hogy ebben a műfajban a rendel­kezésre álló legjobbat nyújt­sa a közönségnek, hiszen az elmúlt évben közel százez­ren nézték meg az operette­ket. Nem mindegy, hogy a műfajban nevelési eszközö­ket juttatunk-e érvényre, vagy megelégszünk kispol­gári limonádéval, A Kama­raszínház látogatottsága is nagyobb közönségmegbecsü­lést igényel a műsortervek összeállításánál. A színház gazdálkodása A Szegedi Nemzeti Színház megkezdte a bérletezést Idén is indítanak operabérlet-sorozatokat A Szegedi Nemzeti Színház — miután ki­alakult végleges mű­sorterve — megkezdte a bér­letezést, a múlt évivel azo­nos feltételekkel. Tizenöt százalékos kedvezményt biz­tosít a szervezési osztály a műsorra tűzött 12 előadás­ra, melyek között 4 opera, 4 prózai előadás és 4 operett foglal helyet. Az operai be­mutatók a következők lesz­nek: Horusitzky: Báthory Zsigmond; Musszorgszkij: Szorocsinczi vásár; Verdi: Aida és Gounod: Faust. Shakespeare Lear királya; Visnyevszkij: Optimista tra­gédiája, Shaw: Az ördög cimborája című színműve és egy új magyar színpadi mű képezi a prózai együttes új műsorát. Az operettek így következnek: Jacoby: Sybill; Visky—Baróti: Juvenália; Planquette: A cornevillei ha­rangok és Dunajevszkij: Sza­bad szél. A színház bérlői 10 száza­lékos kedvezménnyel vált­hatnak jegyet a Kamara­színház előadásaira, ahol prózai és zenés darabok sze­repelnek az új műsorban — mégpedig a következők: Ja­roslav Hasek: Svejk; Lope de Vega: A korsós lány; Kálmán: Montmartrei ibolya és Pfeiffer: Lampionok ün­nepe. Az operakedvelők részére négy operabérlet-sorozatot indít a színház — azonos kedvezményekkel. A négy bérlet összesen 22 operát foglal magában. Szegeden is bemutatja új műsorát a Magyar Jlami Népi Együttes A Magyar Állami Népi Együttes augusztus 2-án Szegeden is bemutatja új műsorát, a szabadtéri szín­padon. Az ének-, zene­és tánckar ez alkalommal Tamás—Petrovics—Rábay: a -Barcsay szeretője- című, székely népballadára kom­ponált táncdrámáját, továb­bá Kodály -Székely fonó-­jának részleteit és Pápai— Faragó—Szokolay—Rábay kö­zös produkcióját, az Arany János -Jóka ördöge- című elbeszélő költeménye alap­ján készült -Orbán és az ördög- című táncjátékot hozza színre. nem utol­só kérdés. Annál is inkább közérdeklődésre tart számot, mert összefüggésbe hozzák a kialakítandó mű­sortervet a színház anyagi helyzetével. Ebből a szem­pontból figyelmet érdemel Nyári Lászlónak, a Művelő­désügyi Minisztérium szín­házi főosztálya helyettes ve­zetőjének a közelmúltban el­hangzott előadása, amely a gazdaságosság és színházpo­litika — a közhiedelemmel olykor szöges ellentétben ál­ló — összefüggéseit tárgyal­ta. Néhány idézet: -Január 1, tehát a nettó gazdasági rendszer bevezeté­se óta mutatták be színhá­zaink a következő, kultúrpo­litikai szempontból jelentős műveket: Dobozi Imre: Szél­vihar (Pesten és Szolnokon, Békéscsabán), Fejér István: Bekötött szemmel, Stein: Hotel Astoria, Kohout: Ilyen nagy szerelem. Osborne: Ko­médiás, Mozart: Varázsfuvo­la, Nazim Hikmet: Legenda a szerelemről, Fehér Klára: Nem vagyunk agyalok —, hogy csak egynéhányat em­lítsek a kínálkozó példák közül. A színházak kezében lévő gazdasági eszközök egyszer­smind kultúrpolitikai eszkö­zök is. A szubvenció olyan összeg, melyet • a dolgozó nép azért bízott a színházak vezetőire, hogy cserébe érte haladó világszemléletű, szo­cialista műsorpolitikát, igé­nyes előadást, jó szórako­zást, egyszóval jó színházai kapjon. Ha ezt nem kapja meg, akkor nem adja meg támogatásának másik részét, a jegymegváltás formájában jelentkező összeget és akkor előállt a gazdasági csőd, amely egyúttal kultúrpoliti­kai csőd is. Annak a színházigazgató•> nak, aki könnyen hagyja magát befolyásolni a látszó­lag népszerű, de lényegében megalkuvó irányú műsorpo­litikával, például kell állíta­ni azoknak a daraboknak, a közönségsikerét, melyek kul­túrpolitikai vonatkozásban is győzelmet jelentettek az elmúlt évad során. A Petőfi Színházban az Optimista tragédia átlag­látogatottsága 85 százalékos, a Svejk 100 százalékos, és a Szélvihar 80 százalékos lá­togatottságot ért el. A Nemzeti Színházban az Ember tragédiája és a Peer Gynt 100 százalékos vott. A Néphadsereg Színházá­ban a Hotel Astoria című szovjet darab átlaglátoga­tottsága a maximális bevé­teli lehetőség 90 százaléka vott, Kohout: Ilyen nagy szerelem című drámája 98 százalékos átlaglátogatottsá­got ért el eddig. Mi az állami támogatást elsősorban az Optimista tra­gédiára, a Szélviharra, a kecskeméti Othellóra, a deb­receni és szegedi román be­mutatóra, a Tanítónőre, vagy a szolnoki Cyranóra adjuk, illetve kapjuk, és nem a Sy­billre, a Mayára, a Fekete Péterre, a Harapós férjre és a Víg özvegyre. Nem ezekre szolgál a támogatás". "Államunk az 1958. évre 56,3 millió forintot fordított a színházak fenntartására. E támogatási összegen felül to­vábbi 7,3 millió forintot jut­tat felújítási célokra. E támogatási összegből a budapesti színházak 18,5 millió forintot, az össz­támogatás 32,9 százalé­kát, a vidéki színházak 37,7 milliót, az össztámogatás 67,1 százalékát veszik igény­be... Beszéljünk arról is, hogy a színházaknál mit je­lent a támogatás jegyár ki­egészítésében kifejezve. Or­szágos viszonylatban az egy nézőre eső állami támogatás 11,31 forint. Ez a budapesti színházaknál 7,6 forint, a vidéki színházaknál 16,05 fo­rint... Szegeden 13,97 fo­rint az egy nézőre, az egy jegyre eső állami támoga­tás-. Ezek tények. S a tények nem hagyják magu­kat befolyásol­tatni olyan állításoktól, ame­lyek függetlenek a valóság­tól. Másként szólva: nem le­het a kultúrpolitika szocia­lista törekvéseivel szemben spanyolfalként a gazdaságos­ság jelszavát felhasználni. A Szegedi Nemzeti Szín­ház is bevétele alapján gaz­dálkodik, amelyet állami szubvencióval egészítenek ki. A következő évadban a színháznak nagy közönség­szervező munkával és igen jó műsorpolitikával kell ki­rukkolnia ahhoz, hogy a kö­rülbelül egymillió forintos hiányát csökkentse. összegezve: színházunk múlt évi műsorpolitikájának negatív vonásai elkerülhe­tők a következő színiévad­ban. Erre megvan minden lehetősége a színháznak. Most már Vaszy elvtárs ve­zetésével remélhetően meg­szűntek a belső torzsalkodá­sok, az elvtelen klikkezések. Helyesen tette az igazgató­ság, hogy — a többi között — a gyenge képességű, vagy erkölcsileg botladozó szemé­lyeket eltanácsolta a szín­háztól. A vezetés szakavatott kezekbe került, s értesülése­ink szerint néhány új szer­ződéssel tovább javul a Sze­gedi Nemzeti Színház egyéb­ként sok tekintetben elisme­résre méltó művészi mun­kája. SIKLÓS JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom