Délmagyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-15 / 294. szám

4 Vasárnap, 1957. december 18. -jt odály Zoltán munkásfí ságát méltatni olyan feladat, amelyet ma •még senki sem tud egészében teljesíteni. Ennek az ideje még nincs itt, hiszen életműve még nem zárult le, folytonosan növekszik, terebélyesedik. A kortársak nem egyszer tévedtek már az értékelésben. Régóta bizonyos azonban, hogy nem téved a kortárs, amikor Kodály Zoltán működését mind hazai, mind világviszonylatban jelentősnek, korszakalkotónak ítéli. Alkotásai a világ zeneirodalmának örökbecsű remekei. Előadássorozatokra volna szükség, hogy Kodály Zoltán életművét, működését, munkáit részleteiben tárgyaljuk. Bartók Béla jellemezte őt, még 1921-ben, néhány szóval a legtalálóbban. -Kodály — mondotta —, a legnagyobb magyar zeneszerző pedagógusunk.* És ez a rövid jellemzés ma is találó. Sokrétű működésében valóban e két terület: a zeneszerzés és a pedagógiai munkásság a legkiemelkedőbb. A nagyszombati iskolai színház régi épülete volt az új magyar zene megteremtőjének elindulási helye. Itt mutatta be 1898 februárjában a gimnázium zenekara Kodály Zoltán hatodikos gimnazista szerzeményét: Nyitány. (D-moll.) A siker nem kápráztatta el. Hosszú évek kemény, és nem egyoldalú, felkészülő munkájával vívta ki a felnőtt íéíi sikerét, s az ország, az egész zenei világ elismerését. Kodály zeneszerző művészete két gyökér útján nőtt nagygyá. Az egyik a latin neoimpresszlonista, a másik a magyar népi zene. Nem az előbbi fejlesztette azonban művészetet eredetivé, és világviszonylatban is nagyértékűvé. Mert ha csupán abból a gyökérből táplálkozott volna, gyenge, fakó utánzóvá válik abban az iskolában. A magyar népzene talajába lenyúló gyökér izmosította óriássá zeneszerzői tevékenységét. A neoimpresszionistáktól csak a korszerű tudást szerezte meg. a magyar népdal ősi, szinte érintetlen rétegére népyj dalgyűjtése során bukkant. A népdalgyűjtés nagy cs tudatosan véghezvitt terve nem egyik napról a másikra született, hanem lassan érlelődött meg benne. Már Galántán. ahol az elemi iskolát járta és -gyermekkora legszebb hét esztendejét töltötte*, megszerette és figyelte a nép dalait. Ide ment első népdalgyűjtő útján ls és ennek a vidéknek táncait örökítette meg világhírű zenekari művében: a -Galántai táncok*-ban. A magyar népdalforráshoz fordult. Érezte, tudta, hogy innen kell merítenie. Erre mutat az is, hogy alig érkezett vissza 1907-ben párizsi tanulmányútjáról, máris újabb népdalgyűjtő útra indult. Elvhű, céltudatos viselkedés volt ez. Kötelességének érezte, hogy a szájhagyomány útján fennmaradt, de már kiveszőben lévő ősi zenekultúra emlékeit — szinte az utolsó pillanatban —, megmentse. Annak pedig, hogy Kodály zenéje azután majdnem kizárólag a magyar népzenében gyökerezett, igen mély oka volt. Ez az ók Bartók szerint Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének .építőerejében és jövőjében. Valószínű, hogy a magyar falu népében rejlő erőforrást már a galántai években megérezte, de a felkészülés során s a megpróbáltatások r.ehéz éveiben már világosan látta, tudta és hirdette. Doktori értekezése is a magyar népdal strófaszerkezetét tárgyalja. És életmunkájában végig következetesen érvényesült a tétel: -minden ország zeneszerzése, ha eredeti, a maga néne dalain alapul*. A népdalgyűjtést barátjával és fegyvertársával, Bartók Bélával végezte. A kortársak, de különösen a hivatalos körök, nem értékelték ezt a munkát, s ennek jelentőségét nem látták. A kevesek között, akik felismerték a népdalgyűjtés nagy jelentőségét, volt Móra Ferenc. 192fl márciusában, abban az időben, amikor már a nagyszerű gyermekkarok — a -Villű*, a -Túrót eszik a cigány*, a -Gereelviárás* —, megie'entek, a Világ című napilapban a -Honti igricek* című tárcáiéban ezt írta: -megírom, hogy ami megvan még a magyar nótából, hogyan lesz abból tudomány és múzeumok kincse. Mert most már igencsak az lesz belőle, hála azoknak a jótét lelkeknek, akik számot vetnek a jövendővel ls. Mit lehet tudni, mikor danoljuk el az ezeresztendős országunkat egészen, hát legalább a fonográf-lemezeken maradion meg a nyoma annak, hogy szépen danoltunk*. Nem tudomány és nem múzeumok kincse lett csupán azonban a néndalgvűjté«bői. hanem a jövendővel számot vető jótét lelkek munt<á««<i"a ninnlán a magyar nép kincse és egv úi zenei műveltr-4* elindulása. Kodály Zoltán munkássága A szegedi egyetemek énekkarának ünnepi hangversenyén elmondotta: dr. J á k y Gyula egyetemi tanár, az Orvostudományt Egyetem rektora. E -Wülhetetlen érdemei vannak Kodálv Zoltánnak, a pedagógusnak, ő is esész népét kívánta tanítani. Egvik alapvető jelentőségű tanulmányában, az ..Argii-us nótáiá"-ban. amelyet üldöztetése ideién. 1920-ban tett közzé, szavakba foglalta a vádat, amikor meglelölte a műveltebb réteg és tudományos körének hibáját: a zenétlenséget. -Kevés országban tapasztalható — írja —, különben műveltebb köröknek. akkora közömbössége a zene iránt, mint nálunk*. Először 1919-ben, — amikor a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki — tett kísérletet az igen elhanyagolt szolfézs-oktatás megalapozására s a célja: ..általános Intézkedéssel megjavítani az alapképzést". Újítási torekveselnek megvalósítására már nem jutott idő. A Tanácsköztársaság összeomlása után pedig az üldöztetés lett osztályrésze. Továbbra is állandóan foglalkoztatta az a döbbenetes felfedezés, hogv a magvar gyermek nem ismeri saiát zenei anyanyelvét és a legszebb dalokat, amelyeket a magvar zenei géniusz ezer cv alatt teremtett . már csak a cselédek, öreg parasztasszonyok és a falusi zsellérek ismerik, éneklik. A teendőkön gondolkodva ésszerű következtetéssel eljutott Kodálv az énekkari kultúra fontosságához. es a gyermekkarok világához. Igv kívánt magvar énekkari művészetet teremteni. Felismerte, hoav a karének az útia a fejlődésnek, de az csak úgy töltheti be feladatát, ha újjászületik. „A vegyeskaroké a iövő..." — jelentette ki es követelte, hogy a -dalos versenyele, a művészi szellem hóhérai adjanak helyet a dalos ünnepeknek* Egyik 1935ben meaielent tanulmányában mondotta: „A népdalhoz a legrövidebb út a zenei műveltségen át vezet. Zenei köztudatunk akkor lesz. mikor a nyolcadik millió is magáévá teszi hétmillió magvar zenei érzését, amire ma még idegenkedve néz... A néphagyomány nem töltötte be rendeltetését azzal, hogv a nép zeneéletét ellátta. Köze van még az élethez, a mindnyájunk mai életéhez. Megvan benne magja, terve egv r.ngv nemzeti zenekultúrának. Ennek kifejlesztése, teljessé tétele a művelt réteg dolga. De csak a néppel való lelkiegységben lesz rá ereje. • Hogy nemzetté lehessünk, előbb úira meg újra néppé kell lennünk". O ok énekes művel gazdagította a zeneirodalmat és sj ezekben a Palaestrina-stílus művészetét egyesítette a modern harmóniavilággal. A legnagyobb számba n ezek között a gyermek- és vegveskarra írt. a cappclla-művek szerepelnek. „Mi feileszti jobban az egymásra utalt közösség tudatát — mondotta egy néhány év előtti oktatási vitában —. mint a karéneklés, míg az egyéni szereplés vajmi gyakran hiúságet. elbizakodottságot hoz Jétre. A karban, bár .számos a legkisebb is', mindenki érzi, hogy csak egv csepp a tengerben, nélküle is megvannak, de egynek hibáia mindent elronthat. Egyéni felelősség közös munkában. mi nevelhet jobban szocializmusra?" Hetvenéves születésnap ián. 1952-ben is a gyermekekhez fordult és a zenekedvelő ifjúsághoz intézett rádiószczntában a többek között azt mondotta: „Egy ország zenekultúráját nem egyes zenészek csinálják, hanem az egész nép .:. Egyesek hiába dolgoznak, ha nem kíséri őket milliók visszhangja". Akkor már régen remekművű kórusaitól visszhangzott az ország, mert pedagógiai, az egész népet nevelő munkásságát siker koronázta. Ma már minden magvar zeneszerző, zeneoktató közvetve, vagv közvetlenül az ő tanítványa Kiterjedt Kodálv figyelme még a nyelvre, a nyelvművelésre a helyes kieitésre is. Azt hangsúlyozta: „Mindenkibe bele kell nevelni a nvelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde, írásáért való felelősséget". Kodálv Zoltán vetése kikelt, a mag nemjhullott kőre. nem szóródott az útszélre. Több mint egv évtizede hagyományossá vált. hogv december közepén, születésnapia iJeién han"versenyt rendeznek a fővárosban, a rádióban és az ország városaiban. Néhánv nap múlva lesz 75. születésnapiának ünnepe, és a mai napon Szeged ifiú népe. Szeged egyetemi ifjúsága köszönti ünnepi műsorral a Mestert, a zeneszerzőt és a nagv nevelőt. Zenéiének hangiaival köszöntik most a kórusok, a fiatal muzsikusok, és mindannyian a költővel egvütt mondiuk: „Ezernyi szép dal csak a szélbe szállna. Ha nem zúgatná nagy kópalástja A hegytetőn, hol a sasnak szárnya lendül. A kristály jég mint orgona csendül. A széles éggel egybeforr kékje. A csöndnek van csak ily örök zenéje. Nagy Kodály Zoltánunk híre fényes! Daloknak mestere, sokáig élhess. Hiszen egy hegyorom az éggel A vállán oly ifjú, mint egy fénylő szivárvány. Daloknak mestere, sokáig élhess, sokáig élhessf JHííoéizi siker a szegedi eQ,y.etemek e tniékha nq aenmij én Nagyszabású és lenyűgöző hangversenyt tartott pénteken este a szegedi egyetemek, valamint a Tömörkény István és a Radnóti Miklós gyakorló gimnázium énekkara a Tudományegyetem aulájában Kodály Zoltán születésének 75. évfordulója alkalmából. Mihálka György, a tehetséges fiatal karnagy merész vállalkozást valósított meg ennek a hangversenynek a megrendezésével. A Kodály-müvekből összeállított kórusversenyt a karmestert és az énekkart is alaposan próbára tette. Az énekkar meglepően egyenlétes teljesítményt nyújtott, és a sok erőt kívánó hangverseny utolsó számait is elsodró erővel bírta énekelni. Kiváló hanganyagú ez a kar — az Egyetemi Énekkarra gondolunk —, nagy muzsikaütású a tagság. Ez tette lehetővé a vezénylő karmester nagy zenei átélőltcszsége mellett azt, hogy az igényes műsor minden száma sikert aratott. Különösen értékessé teszi a hangversenyt, hogy Bárdos Lajos—Weöres Sándor: Kodály köszöntése című kórusművének első szegedi bemutatására is vállalkozott. Az Egyetemi Énekkar számai közül különösen szépen szóltak az Esti dal és az öregek. Kár, hogy a szólambelépések. hajlítások pontatlansága olykor magzavarta a különben lenyűgöző hatást. A Tömörkény István gyakorló gimnázium énekkara csengő frisseségével aratott sikert. Az Egyetemek Énekkarának, a Tömörkény István és Radnóti Miklós gimnáziumok énekkarainak együtt előadott számai — a Szabadság-himnusz, a Békedal és a Magyarokhoz — monumentális hanghatásukkal elsodró sikert arattak. A hangverseny szólistái. Kedves Tamás csellista, Hámori János zongorista, Surányi Terézia énekszólista. Csonka Barna zongorista és Szekszárdi Tamás orvostanhallgató —, azt bizonyítják, hogy az egyetemek és gimnáziumok kulturális munkája sokrétű és magas egyéni teljesítmények elérésére is képes. Különösen ki kell emelni Hámori János zongoraszámát, Surányi Terézia énekszólóját és Szekszárdi Tamás hegedűszámát, aki a nagy elmélyülést kívánó Adagio-t tiszta líraisággal és bizto6 technikával szólaltatta meg. A hangverseny sikerének részese Csetri Mária, ügyes konferansza. Meg kell említeni Kézdy Erzsébet, tanítónőképző intézeti tanárnő és dr. Gergely Győzőné, gimnáziumi tanárnő sikeres munkáját a szólamok betanításában. Az egyetemek énekkarának ez a hangversenye a fejlődő kórus életének egyik jelentős állomása. Zalka Máté nevét viseli a Csongrádi sugárúti iskola Emlékezetes ünnepségen avatták a Csongiádi sugárúti iskolát Zalka Máté Altalános Iskolává. Az ünnepség tegnap délután 2 órakor úttörőavatással kezdődött, ahol részt vett a szegedi munkás| őr-zászlóalj III. századának j küldöttsége. Nevükben Berta | István elvtárs mondott rövid beszédet az úttörőknek, s az : ő kezébe tették le a fogadal' mat. A munkásőr-küldöttség j mintegy 80 úttörőnek adta át ' a vörös nyakkendőket. Ezután került sor a névadó ünnepségre. Horváth Ferenc igazgató tartotta az ünnepi beszédet. Ismertette a nagy proletárhős életét, hősiességét. A párt ügyéhez való hűségét példaképpen állította a hallgatóság elé. A szakszervezeti bizottság pályázatát, mely az ifjúságot Zalka Mátéról szóló dolgozatok írására hívja fel, Pópity Jánosné ismertette. Az iskola énekkarának Mészáros Kálmán vezetésével előadott énekszámai és Kevei Béla VIII. osztályos tanuló szavalata után került sor a Csertő Ferenc által festett Zalka Mátét ábrázoló festmény, valamint a Szegcdi Kendertonógyár által ajándékozott, s az iskola folyosóján elhelyezett Zalka-festmény leleplezésére Ekkor adta át az iskola igazgatója a képek alkotóinak a szülői munkaközösség ajándékait. Az ünnepség után, melyen Páll Dezsőné mondott összekötő szöveget, a nevelők, szülők és munkásőrök baráti találkozón vettek részt. Itt köszönték meg Pálfy Károly igazgatóhelyettesnek azt a lelkes munkát, amit az ünnepség és a baráti találkozó megrendezésében kifejtett. swf- % (237) — Ügy is van, óbcrlajtnanl úr. jelentem alássan, cz tényleg egy szörnyű hülye história. En magam se túriam, hogy hogy juthatott az estembe egy ilyen nagy hülyeség, hogy ilyesmiről beszéljek. Csakis velemszületett hülyeség lehet az oka, vagy periig ifjúkori emlék. Ezen a földgolyón, óberlajtnant úr kérem, különféle jelűméit vannak, és a Jitrajda szakácsnak mégiscsak igaza volt, amikor Bruckban berúgott, beleesett n pöcegödörbe, nem tudott kimászni és ii*t kiabálta onnét: ember arra von rendelve és hivatva, hegy megismerje az igazságot, hogy szellemével uralkodjon az egész világegyetemnek valami harmóniájában, hogy folyton fejlődjön és művelődjön, egyre intelligensebb és szeretettel teljesebb világok magasabb szléráiba emelkedjen«. Amikor ki akartuk húzni onnét, kapálódza't és harapott. Azt hitte, hogy otthon van, és csak amikor újra visszadobtuk, akkor kezdett k'"nylirögni, hogy húzzuk ki belőle. — Di tni van azzal a postamesternővel? — kiáltotta kétségbeesetten I.ukás főhadnagy. — Az cay nagyon rendes nő volt, óberlajtnant űr kérem, de mégiscsak egy szipirtyó volt. a postán minden kötelességét teljesítette, csalt egy hibája volt, azt képzelte, hogy mindenki üldözi öl, hogy mindenki utazik rá, és ezért a napi munkája után mindenkit jeljelentette a hatóságoknál, aszerint, ahogy éppen a körülmények hozták. Egyszer kora rcggrl iis rr,fóbe merít gombászni és amikor elment az iskola előtt, nagyon jól látta, hogy a tanító úr már fenn van és köszön neki, és meg is kériezte, hogy liov# megy olyan koráit. Mikor azt mondta, hogy gombászni megy, a tanító úr azt mondta, hogy ő is utánamegy. Ebből azt gondolta, hogy vénasszony létére a tanítónak valami tisztességtelen szándéka van vele, és amikor nuglátta, hogy tényleg arra jön a bokrok között, megijedt, elszaladt és mindjárt jeljelentést írt a helybeli tantestületnek, hogy a tanító meg akarta erőszakolni. A tanító ellen fegyelmi vizsgálatot indítottak, és hogy ne legyen belőle nyilvános botrány, a tanfelügyelő személyesen ment ocla kivizsgálni a dolgot, és a csendörörmeslerhez fordult, hogy szerinte képes-e ilyesmire az a tanító. A esendőrőrmester megnézte az aktákat és azt mondta, hogy az nem létezik, mert a tanítót egyszer már feljelentette a plébános, hogy az unoltahúga után jár, akivel maga a plébános szokott hálni, de. a tanító hozott egy igazolást a kerületi orvostól, hogy már hat éve impotens, mert terpeszállásban leesett a padlásról egy társzekér rúdjára. Akkor ez a szipirtyó Ieljelentette a csendűrörmestert, a kerületi orvost és a tanjelügyelöt is. hogy a tanító mindnyájukat megvesztegette. Ezek pedig mind panaszt emeltek a nö ellen, és a nőt el is Ítélték, mire arra hivatkozott, hogy ö beszámíthatatlan. Így aztán megvizsgálták a törvényszéki orvosok és adtak neki egy Igazolványt, hogy hülye ugyan, de azért bármilyen állami szolgálatra megjelel. Lultás főhadnagy jelkiáltott: — Jézus Mária! — s még hozzátette: — Svejk, én mondanék magának valamit, de nem akarom elrontani az étvágyamat — mire Svejk kijelentette: — Előre mondtam, óberlajtnant úr, hogy amit el lógok mesélni, az egy szörnyű hülyeség. Lukás főhadnagy csak legyintett s azt mondta: — Már megszoktam magától ezeket az okosságokat. — Nem lehet mindenki okos, óberlajtnant úr — mondta Svejk meggyőzően —, kell, hogy a hülyék kivételeit legyenek, mert ha mindenki okos volna, akkor annyi ész volna a világon, hogy attól minden második ember teljesen meghülyülne. Például, óberlajtnant úrnak jelentem alássan, ha mindenki ismerné a természeti törvényeket, mint egy Capek nevű úr, aki a »Kehely* kocsmába járt cs éjszalta mindig kiment a süntésbül az utcára, jól megnézte magának a csillagos égboltot, és amikor visszajött, sorra odament mindenkihez és azt mondta: -Máma gyönyörűen ragyog a Jupiter, te azt se tudod, le szamár, hogy mi van a jcjed fölött. Ezek olyan távolságok, hogy ha téged, te gazember, kilőnének egy ágyúból, akkor még az ágyúgolyó sebességével is millió és millió évig röpülhetnél". Amellett olyan goromba volt, hogy rendszerint ő repült ki a kocsmából egy közönséges villamos sebességével, mondjuk, óberlajtnant úr, óránként tíz kilométerrel. Vagy vegyüli például, óberlajtnant úr kérem, a hangyákat. . . Lukás főhadnagy felült a díványon és ősszetette a kezét: — Csodálkoznom kell saját magamon. Svejk, hogy mindig szóba állolc magával, pedig olyan régen ismerem magát, Svejk .., Svejk egyetértően bólintott: — Ez a szokás hatalma, óberlajtnant úr, éppen attól van, hogy olyan régen ismerjük egymást és már végigcsináltunk együtt néhány dolgot. Mi már sok mindent végigszenvedtünk együtt és mindig úgy kerültünk bele, mint Pilátus a krédóba. Alázatosan jelentem, óberlajtnant úr, hogy ez a sors. Amit a császár őfelsége elintéz, az jól el van intézve, ő hozott össze bennünket, cs én nem is kívánok semmi mást, isak hogy egyszer igazán nagy ha'znára lehessek az óberlajtnant úrnak. Nem éhes, óberlajtnant úr? Lukás főhadnagy, aki közben ismét végignyúlt a díványon, azt felelte, hogy Svejk legutóbbi kérdése igen alkalmas arra, hogy véget vessenek e gyötrelmes diskurzusnak; nienjen csak és kérdezze meg, hogy mi van a menázsival. Határozottan jobb lesz, ha Svejk inkább körülnéz egy kicsit odakint és békén hagyja öt, mert ezek a hülyeségek, amiket tőle hall, jobban kifárasztják, mint az egész út Sanoktöl idáig. Szeretne aludni egy kicsit, dc nem tud. — Az a poloskák miatt van, óberlajtnant úr. Régi babona, hogy a plébánosok polosliákat szülnek. Sehol nincsen annyi poloska, mint a plébániákon. A Horni Stodulhy-i plébános, Zamastil nevezetű, egész könyvet írt a poloskákról, cs azok még prédikáció közben is mászkáltak rajta. — Mit mondtam, Svejk, megy már a konyhára, vagy nem megy? Svejk eltávozott, s a nyomában, mint egy árnyék, lábujjhegyen kiosont Baloun is ... Amikor reggel elindultak Liskowiecböl Starasul—Sambor felé, magukkal vitték a tábori konyhában a szerencséilen tehenet, amely még mindig nem jött meg. Cgy határoztak, hogy útközben tovább főzik, Liskowiec és Starasol között feleúton pihenőt tartanak és olt eszik meg. Dub hadnagyot megint csak a kétkerekű szanitéckocsin vitték, mert állapota tegnap úta csak rosszabbodott. Legtöbbet a puccerja szenvedett tőle, akinek állandóan a kocsi mellett kellett jutnia, és Dub hadnagy szüntelenül kiabált vele, hogy tegnap egyáltalán nem gondoskodott róla, majd ha beérnek a városba, lesz nagy leszámolás. Minden pillanatban vizet kért. % megitta cs rögtön ki is adta. — Kicsodán.. ., micsodán nevettek? — kiáltotta a kocsiból. — Majd én megtanítalak titeket. ne játsszatok velem, majd megismertek cngeml v (folyatjuk}