Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-13 / 188. szám

4 K«M, 1957. ragasztás IS. J •n i i i i ii —^tt Többet nem leszek KÖNNYELMŰ... Akik nem biztosították jég ellen terményeiket Jég, tűz, villámcsapás — hely képét nyújtotta ez a » legszörnyűbb elemi csapá- táj. Nagy sokára egy embert tok. Hajléktalan, kisemmizett lesz az ember, a család. Szörnyű a Jelen, reménytelen a jövő. Sokan (elszámolják gazdaságukat egy-egy nagyobb elemi csapás után. Sokat hallottam már a biztosításról, de valahogy soha sem találtam az érveket elég meggyőzőcknek. Ügy látszik. • gazdákat sem hatotta meg a vészjósló plakát; a villámokozta, tűzpusztitás íolett búslakodó gazda —, mert a kötelező biztosítás megszüntetése után viszonylag kevesen biztosították gazdaságukat, vagyonukat. Az elmúlt napokban egy egyszerű parasztember megható szaval győztek meg arról, milyen jó dolog a blztois láttunk, egy lovával szántogatott Jakus Gergely tlzholdas gazda Rúzsa községben a 813 szám alatt lakik. — Nagy baj ez kérem, nagy baj. j: — sopánkodik ez öreg gazda. Oda az egész évi munkám hold kukoricám volt, nem lesz abból semmi. Szerencsére a búzát levágtuk a Jég előtt, de a zab még talpon volt. Oda van mindenem. Nem tudóin mit csináljak a jószággal A Jégeső után, űgy nézett itt ki minden, mint ahol nagy háború dúlt —• folytatja szomorúan a gazda. — A tanyám tetejéről eltűnt a cserép. Sajnos nem blztosíjük a szőlőjét ért jégkárt. Szépen gondozott, másfél hold szőlője közvetlen a tanyája mögött fekszik. Szerencsére ezt a vidéket a jégesőnek csak a széle érte — ahogy itt mondják. Huttinger Nándor, az Állami Biztosító kárbecslője és Módra gazda minden szőlőtőkét alaposan átvizsgál. — Nézzük ezt a tőkét —' jj^gy mondja Huttinger kárbecslő — őt fürt szőlő van rajta, ebből kettő sérült meg. Számolják a szőlőszemeket, általában száz szem közül hat-hét sérült. — Sok fürtöt levert a jég, — mondja a gazda. j Száz, kétszáz szőlőtőkét is; átnéznek, Tíz százalékos a| kár. JTgy gyönyörű a» szonnyal laláU i hoztam ma, amikor i ügyes-bajos dolgaimat [intéztem. Sírva ment \az utcán. Megsajnáltam, kíváncsi lettem mi J lehet az oka bánatainak. Megszólítottam. | Nem akarta elmondani, \de én nem mentem* el \ mellőle. Megérezte szagaimból, hogy nem i egyszerű kíváncsiság, i hanem részvét, ami ott jtart tpellette. S köny) nyei közölt kicsit mo| eolyogva mondta: a J vasutasnap, a jutalom '.Yent tudom magamba I fojtani könnyeimet.. < Mint a többi vasutas asszony, ő is várta az ! ünnepet. Fogalma sem [i olt a férje megjutalJ mázasáról. Nagy volt \az prüm, amikor szorulhat délben a jó vasiutas, a jó férj kiveszi Ne csa k jó vasutas... a kábáiból a borítékot, a pénzjutalommal és vele járó elismerő levéllel. Látom magam előtt ezt a gyönyörű aszszonyt, amint olvassa izgatottam, egy betűjét sem kihagyva, még a keltezést sem — a hivatalos írást, amely a jó vasutasnak jár. A pénz akkor még a borítékban veilt. Megkérdeztem férjét: "A pénzt később kapod?- Ekkor kivette a férje a pénzt a borítékból és széften összehajtva betette a táját pénztárcájába. Mondván: "Ez az enyém, az elismerő levél a borítékkal a tied, tedd el«. Ügy érezte, egy világ omlott össze. Nem akarta elhinni., viccnek gondolta. Utána kérte a pénzt, t elsírta magit. A jő vasutas, a jó férj ezer kifogást keresett és talált, s a jutólómmal a zsebében ment az ünnepélyre. Hiába könyörgött felesége: "Ne vidd magaddal". Mert bizony sokszor megtörtént, hogy a colt százast, amit egyegy éjszaka elköltött, reggel otthon kereste a fdeségénél. De cn azt hiszem, ha ennek a megjutalmazott jó vasutasnak eszébe jutott volna a sok-sok éjszaka, amelyeket a felesége, mint igaz, hű társa átvirrasztott mellette. hogy S el ne kisseríj amikor mennie kellett, ha ez eszébe jutott volna, még a jele útról is visszatérve letette volna a pénzt az asszonya elé. (Mert ez a jó vasutas nem szokott a feleségével mutatkozni, pedig büszke lehelne rí) — Ez a le ünneped is, ez a te jutalmad is, — mondhatta volna. De nelU nem jutott eszébe. Kár, hogy ez a szomorú asszony nem mondta meg a nevét. Én most kikiabálnám a világba. Jöjjenek a vasutasnapok, a vasutas ünnepek, de az ilyen vasutast ne jutalmazsák! Ha e kellőt külön lehetne választani, a vasutast jutalmazzák, de az embert ne. B. L. Szüret előtt még egy vizsgálat Jegyzőkönyv készül, szüret előtt mégegyszer megnézi az Állami Biztosító a szőlőt. BANFALVY JÓZSEF: •ítás. Elmondom, hátha töb- tottam be a gazdaságom, pe- Akkor állapítják meg végleg beket ls meggyőz. Az elmúlt dig már tanulhattam volna, hetekben igen nagy károkat Hiszen minden évben ért okozott Öttömög, Rúzsa, bennünket jég. És bizony naPusztamérges környékén a gyon jó volt, hogy amikor jég. Az Állami Biztosító biztosítottuk cs egy-egy kár Csongrád megyei Igazgató- után megkaptuk a térítést súgónak néhány dolgozójával Nyugodtan alhattunk. a jégsújtotta vidékre utaz- Azután elmondta, hogy töbtunk; felbecsülni a kárt. bet nem lesz könnyelmű, öregségére nyugodtan szeretne élni, és a jövőben -szerAutónk gyorsan nyelte a kilométereket. Learatott gabona, haragoszöld, embermagasságú kukoricaföldek, a silóval*, bóterméstől hajladozó gyü- 'a-.mölcsfák között vezetett az Munkában a kárbecslő út. Szép vidék ez. Jó termés, Bizonyos vagyok benne, elégedett emberek. b°8y ezt mondta volna el - Németh Imre öttömösi szőAtoksűjtotta hely lösgazda is, akinek szőlejét teljesen tönkretette a Jég. Egyszerre csak, mintha Milyen szerencsés, nem is egy másik vidékre jutottunk szerencsés, inkább Jó gazda vo-lna. A buja növényzet he- Módra Ferenc, Öttömös 311 lyett csupasz kórók emelked- szám alatti lakos. Ide vezetek az ég felé, átoksújtotta tett utunk, hogy felbecsüla kárt. Ha esős idő lesz, akkor ez a kár még nő. Mert a jég által megsebesített szemek rothasztják a közelükben lévő egészséges szemeket. Ha száraz idő lesz ezután, akkor körülbelül ez a a kár marad. Módra Ferenc másfél hold szőlőjét 12 ezer forintra biztosította, 1224 forintért Év VENDEG VOLTAM LENGYELHONBAN (Liebmsnn Béla felvétele) Kárbecslés egy Szeged körny ékl Jégkárosult gazda földjén ződést köt az Állami Bizto- eleJé,n ebbő1 kifizette a felet, a másik felét pedig majd szüret után. Milyen jól járt volna Németh Imre. ha 6 is biztosít. Az ő szőlőjében a kár száz százalékos, tehát megkapta volna szőlője értékét. Szidva Béla szőlőjében a Módráékhoz hasonló kórt tett a jég. Szkiva szőlője -tanulmányozás* közben egy nagy napraforgóhoz ért a "bizottság*. Itt az áruló — szólt nevetve Huttinger Nándor kárbecslő — nézzük meg, milyen ls volt ez a jégeső. A napraforgó nagy levelein itt-ott diónagyságú lyukak éktelenkednek. Vastag szárán két nagy -sebhely*. — Ritka, nagyszemű jég volt — szólt a szakértő —, ha sűrűbben esik, óriási károkat okozhatott volna. Az Állami Biztosító Csongrád megyei igazgatósága az elmúlt évben 1 100 000 forint jégkért térített meg a gazdáknak. Érdemes biztositani. H. Zs. Ilyen előzmények után 1 érkeztünk vissza Sopott>a, ahol mér megkezdődött az esti korzó. Nagyjában olyan volt, mint a délelőtti, csak még tarkább és még szebb kivitelben. A nők legtöbbje erősen kivágott nylponblúzt viselt, díszként arany csillogású kereszttel a nyakban. A kereszt környékén lévő látványosság azonban olyan volt, hogy egész biztosan nem valami vallásos gondolatokat ébresztett a reá néző férfiakban. Itt láttuk az első jampecet is. A miénktől nnynyiban eltérő az öltözékük, hogy legtöbbnyire zsákvószonszerü zipzárral teli szűk nadrág cs csíkos trikó van rajtuk. A legérdekesebb a hajuk: teljesen előre van fésülve és mlnt nálunk a kisgyerekeknél a homlokon egyenesen levágva. Néha ehhez még párosoul a »pajec* körszakállal. Szőr azonban csak az arcélen van meghagyva, másutt simára borotválva. (Mondhatom, van valami csimpánzszerűség benne) A női típusban a hajviselet ugyanaz. A ruha olyan szűk, lovaglónadrághoz hasonló, térdnél valamivel lejjebb érő, térdnél sl iccés. (Nálunk az úgynevezett halásznadrág hasonlít hozzá.) A színe igen sokféle. Cipő helyett inkább szandált viselnek hozzá. A jampecek elég kevés. száma azonban VI. Itt tudtuk meg azt is. hogy mi az a Lody Meva. Hát ez a fagylalt. A fagylaltot azonban nem tölcsérben adják, hanem két ostyalemez közé teszik. Az utcán pedig nem fagyialtoskocsikat tolnak, hanem a fagyaltárus nyakában egy fehér doboz van, benne az otthon már előre elkészített édesség. Az ilyen árusnál a fagylalt pálcikára van fagyasztva — olyan, mint a nádbuzogány —, s be van takarva fehér átlátszó papírral. Nyolc óra felé járt az idő, a Grand Hotelben már ragyogni kezdtek a termek. Előkelő hely. Az előterem is csupa tükör. Szőnyeges lépcső vezet a felső termekbe, ahol először meg kell fizetni a belépődíjat, azután előzékenyen elkíséri a látogatót a pincér a kiválasztott helyre. Az asztalok már majd mind foglaltak ilyenkor estefelé, alig van talpalatnyi hely. Ahogy megérkeztünk, pár perc múlva már asztalunknál volt a magyar zászló is, hogy ezzel is kifejezzék irántunk való barátságukat a hotel vezetői. Az italrendelésnek —mint Lengyelországban mindenütt — itt is a wodka áll a központjában. Keskeny fehér üvegben teszik az asztalra és mindjárt viszik vele a limonádét is, esetleg a szódavizet. Valami halfélét is szolgáltak fel előételként, Igen bő hagymakőrítéssel, kalácsszerű fehér kenyérrel és vajjaL Megkóstoltuk a wodkát: kissé édeskés ízű, pálinkaszerű szesz, de felére se éget úgy. mint a mi kisüstink. Azután ismét új ételt ltaptunk: halba göngyölített tojást. Ismét kiadós vajjal és kaláccsal egybekötve. A sós víz valóban kívánta a szeszt és ekkor vettük észre, hogy van még egy másik tulajdonsága is a wodkának éspedig: azonnal a fejbe száll Nem csoda tehát, ha egy-kettőre rózsaszínűvé vált előttünk a világ. / A zenekar remek volt. A táncparkett zsúfolásig telve emberekkel. Mindenféle öltözetű, nemzetiségű, rendű és rangú ember. A legszebb tangót 11 a legvadabb Rock and Roll-ig mindent játszott a zen-!car. Volt egy-két „jampizó" is, de a társaság többsége a vad ritmus ellenére igen ízlésesen és jólr.evelten táncolt. Az ember meggyőződött arról, hogy ezeket az egészen modern táncokat is lehet ízlésesen járni. A velünk levő lengyelek igen jól táncoltak. Szóval foen szép hely a Grand Hotel. Sajnáltuk is, hogy olyan gyorsan elrepült az idő. Kellemes ködöt varázsolt elénk a wodka, s amikor kiléptünk az utcára, alig akartuk hinni, hogy a tenger fölé már megérkezett a hajnal. (141) — Elkezdte a levelezést... — az ezredes bizalmasan megveregette a főhadnagy vállát — ismerjük ezt. Ne szóljon semmit, megvan a biztos elképzelésem ns egészről. Usszeszűrte a levet a növel, a férj rajtakapta magukat, és az a tnaga hülye Svejkje .., — ilanem tudja-e, főhadnagy úr, ez a maga Svejkje mégiscsak egy jellem, hogy így elintézte azt a levelet. Igauln kár as ilyen emberért, liit nevezem én nevelésnek. Nagyon telSiih nekem, amit ez a fickó csinált. Ebben az irijiiybaii ntindenesetre ba kell szüntetni a vizsgálatot. Unt, főhadnagy úr, meghurcolták az újságok, ós üfl jelenléte itt teljesen fölösleges. Egy héten belül útnak indítunk egy mctii /századot az orosz frontra. Un a 11. század rangidős tisztje, tehát vele megy mint ezázadliurímcsnuk. A dandárnál már minden el van intézve. Szóljon a szamvivS őrmesternek, hogy kerítsen űrinek valami másik tisztiszolgát, annak a Svejknek a helyébe. Lakás főhadnagy hálásan felnézett az ezredesre, aki Igy folytatta. — Svejket pedig szilzadordonánci minőségben beosztom a főhadnagy úrhoz. Á 5 ezredes felállt és kezet nyújtva az elsápadó főhadnagynak, Igy szólt: — Eszel tehát minden reiulben volna. Kívánok önnek sok szerencsét, hogy kitüntesse magát a keleti hadszíntéren. S ha netalán öszszclalálkoznánk még az életben, hát járjon el közénk. El ne kerüljön bennünket, mint Budejov/cében... Lukás főhadnagy egész úton hazafelé ezt ismételgette magtlban: "Századparancsnok, századordonáne", S lelki szemel előtt világosan megjelent Svejk alakja. Vanek számvivő őrmester, amikor Lukás főhadnagy ráparancsolt, hogy keressen neki valami új tisztiszolgát Svejk helyett, azt mondta: — Azt hittem, óberlajtrumt úr, hogy meg tetszik elégedve lenni ezzel a Svejkkcl. Amikor meghallotta, hogy Svejltet az ezredes a 11, század ordonáncává nevezte lti, felkiáltott: Ürtsten, légy irgalmas hozzánk! A hadosztályblróságon, egy ráccsal ellátott harakkban, előírás szerint reggel hétkor keltek fel a foglyok és rendberaklák a derékaljukat, amely a porban hevert a földön. Priccs nem volt. A hosszú helyiség egyik deszkafallal elválasztott rekeszében előírás szerint ráterítették a pokrócokat a szalmazsákra, s akik végeztek a munkával, leültek a fal melletti lócákra és vagy tctvészkedleh, — tudniillik azok, akik a frontról jöttek — vagy pedig különböző élményeik elbeszélésével szórakoztatták egymást. Svejh és Vodieka, os öreg árkász, az ajtó mellett illt egy lócán még egynéhány különböző ezredekből és alakulatokból való Katonával. — Nézzétek, fiúk, azt a magyart ott, az ablaknál — szólalt meg Vodieka — imádkozik a betyár, hogy szárazon megússza a dolgot. Nem lenne kedvetek fölhasítani a pofáját az egyik fiilétől a másikig? — Eredj mdr, az egy rendes ember — mondja Svejk —, azért van itt, mert nem akart berukkolni. Ez a kóboréi ellen van, valami szohtából való, ás azért csukták le, mert nem akar senkit se megölni, ő betartja as Úristen parancsát, de majd itt megétetik vele ezt az isteni parancsot. A háború elölt élt Morvaországban egy Nernrava nevű úr, és es még csak a vállára se akarta venni a puskát, amikor besorozták, mert azt mondja, önelü ellenkezik az elveivel, hogy valami puskát viseljen. Ezért lecsukták, amíg belekékült, és aztán megint esküre vitték. 0 meg, hogy nem fog esküdni, mert ellenkezik az elveivel, és meg is maradt ennél. — Az egy hülye ember volt — mondta Vodieka, az öreg árkász —, megesküdhetett volna és aztán szarhatott volna az egészre, az esküvel együtt. — En már háromszor esküdtem — közölte egy baka — és már harmadszor vagyok itt szökésért, és ha nem volna orvosi bizonyítványom. hogy tizenöt évvel ezelőtt gyengeelméjűségből agyonvertem a nagynénimet, akkor talán a harmadik alkalommal föba is lőttek volna a fronton. De Igy az én megboldogult nagynénim mindig kisegít a pácból, és a végén talán ép bőrrel megúszom az egész liáuorút. — Es miért ütötted agyon nénikédet, bajtárs? — kérdezte Svejk. — Amiért az emberek agyon szokták ütni egymást — letelte a hcí'cmcx fér/in —, mindenki kitalálhatja, hogy pénz miatt. A vénasszonynal: öt takarékkönyve volt, és éppen megkapta a kamatot, amikor én egészen tönhremenve és lerongyolódva megérkeztem hozzá látogatóba. Pajta kívül nem volt senkim, de senkim ezen a nagyvilágon. Így hát megkértem, hogy vegyen magához, de a Wn dög azt mondja, menjek dolgozni, mert hogy ilyen fiatal, erös és egészséges ember vagyok. Szú szót követelt, és én egypárszor úgy fejbevertem a piszkavassal és úgy elintéztem az egész pofáját, hogy már én se tudtam, hogy a nénihém-e vagy nem a nénikém? Úgyhogy leültem melléje a földre és folyton csak azt mondtam: ".4 nénikém vagy nem a nénikém?" Igy találtak meg a szomszédok másnap mellette ülve. Aztán Slupybnn voltam a bolondokházában, és amikor a háború elölt Bohnicében bizottság elé állítottak bennünket, engem gyógyultnak nyilvánítottak. és mindjárt be kellett vonuljak, hogy leszolgáljam azokat az éveket, amiket elmulasztottam. Körülöltük egy sovány, hórihorgas, elgyötört arcú katona járkált egy seprűvel. — Ez egy tanító, a mi legutolsó menelszázadunkból — mutatta be a seprős embert egy vadász-közlegény, aki Svejk mellett ült — most mirulig kisöpör maga után. Borzasztóan rendes ember. Egy versike miatt van itt, amit ő irt. — Gyer' ide, te tanbetyár! — kiáltott rá a seprőt katonára, mire az komoly képpel odament a lócához. — Meséld el nekünk azokat a tetveket. .4 seprűs katona köhintett, és elkezdte: Tetűk, tetűk, n fronton viszket minden, egy nagy tetű belénk lmrap, a tábornok úr fetreng hálóingben, és ruhát cserél inindennnp. A hadseregben jól élnek a tetvek, a sarzsi-vér finom nedű, porosz nűstónytetövel szerclkezgcl az öreg osztrák kantetű, Az elgyötört tanító-katona leült a lócára cs felsóhajtott: — Ennyi az egész, és emiatt már négyszer voltam kihallgatáson a hadbíró úrnál. — Igazán szót sem érdemel az egész — mondta jóindulatúan Svejli —, minden csak azon múlik, hogy a bíróságon kire fogják érteni ezt az öreg osztrák kantelüt. Még jó, hogy belerakta azt a szeretkezést, ezzel úgy megkavarja öketj hogy kétfelé áll a fülük tőle. Csak magyarázza meg nekik, hogy kantetű, az a telük hímje, és hogy a nűstenytetökre csakis egy htmtetü muszkát rti. Másképpen nem tudja kimagyarázni magát. Maga nem azért írta ezt, hogy megsértsen vele valakit, ez világos. Mondja csak meg a hadbíró úrnak, hogy maga ezt a saját vigasztalására Irta, és ahogy a hímdisznót kannak hívják, úgy a tetű hímjét is mindenütt kantetünek hívják, vagyis csehül fsiváknak. (Ez n cseh szó gazembert is jelent.) A tanító felsóhajtott: (Folytatjuk)