Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-13 / 188. szám
TeM. 1951. augusztus 13. 5 Szeptember 1-én megkezdődik az oktatás a Móra Ferenc Iparitanuió Intézet női szabó tanműhelyében Augusztus 15-ig köthető még iparitanuló-szerződés néhány szakmában • • • Szegeden most folynak a jelentkezések a különböző ipari szakmákra. Igen sok fiatal kötött már szerződést állami vállalattal, helyiipari vállalattal, szövetkezettel, magánkisi oaross&l. A szerződéskötések határideje azonban augsztus 13én lejár. Az a fiatal, aki szakmát akar tanulni, n fenti határidőig jelentkezzék. A Munkaügyi Minisztérium G00. sz. Móra Ferenc Iparitanuió Intézete még szerződtet kőművestanulókat. Az iskola két évig tart. A városi tanács munkaügyi osztályánál vájártanulónak is lehet jelentkezni a Pécsi és Komlói Szénbányászati Tröszt üzemeihez. Több. szolgáltató jellegű szakmában (tetőfedő, kövező, kéményseprő stb.). valamint cipész, kosárfonó szakmában a helyitpari vállalatok ls szerződtetnek még ioari tar nulókat. Amint már közöltük, a Móra Ferenc Iparitanuló Iskola keretében külön női szabó tanműhely létesül. A Minisztertanács gazdasági bizottsága a tanműhely felszereléséhez szükséges összeget már biztosította. A tanműhely szervezése nagyban folyik, most az oktató személyzet kiválasztását végzik. A női szabó tanműhelyben az oktatás két évig tart. s mindent elkövetnek maid. hogy a két év után megfelelő szakképzettségű női szabó szakmunkások kerüljenek ki az életbe. 96 ipari tanulót vesznek fel ez évben, jövőre uavanllven látszámmal indul ismét az első évfolyam. A tanítást már szeptember 1-én megkezdik a női szabó tanműhelyben. A jelentkezésekre az iskola igazgatósága külön közleményt ad ki. Sohasem ismétlődhetnek meg e borzalmas napok Nagy az érdeklődés a „Magyarországi ellenforradalom" kiállítás iránt — Már délelőtt 11 óra előtt be kellett engedni a látogatókat Tegnap fél 11 előtt pár perc- ítes politikai foglyok sza- Felsorolhalatlan a gaztetteik cel érkeztem. A bejáratnál badon bocsátását követeli egy száma. Es ezeket a gaztetteket szolgálatban volt két elvtárs- „általános amnesztia" révén, fedezte nevével és cselekedeteitói megtudtam, hogy nyolc * vei a *kommunista* Nagy Imre. órától kezdve egymás után ÉS eljött ^ Az a Nagy Imre, akinek a nejöttek a betérni szándékozók huszonharmadika... vével ajkukon indították meg a — egyenként, kettesével, vagy borzalmak lavináját a tüntetők, többedmagukkal. Nyolc órá- Délután... Pesti diáktár- gzt iAtoj ezen a kiállításon, tói már... pedig a kiállítás said tizezrei indulnak a Bem kedves faíklány. Es látod azt nyitvatartása csak tizenegy- szoborhoz a „Lengyel—ma- a küzdelmet is, amely novemkor kezdődik . 0Var barátság, egyenlőség, ber 4.éll _ „épünh legjobbjai Háromnegyedkor azon bon szabadság" jelszavával. De a és n szovjet csapatok testvér i atinj/i látogató várakozott szobornál — ezt is láthatod összefogásával — kezdődött a már a bejárat előtt —« köztük —. már alkalmi szónokok or- Siörnyű szennyár megfékezéséolyanok, akiket korai érke- ditoznak. Szítják az amúgy is re a /„„•„,„ bandák jtéuúidzésük miatt még nem enged- robbanásig feszült tömeghan- sárQ hettek be, — hogy idő előtt 9ülatot. Lt/od a látogatók komor, elkellett őket beengedni. A' idő rohan, az idegek pat- síánt tekintetét, látod a munÉn ekkor már néhány tab- tanasig feszülnek. Az alkony ásókét, parasztokét, katonákét, lót végignéztem. A felszaba- '«pla alatt fegyveres huligá- értelmiségiekét, akik soha töbdulás utáni évek nagy poli- nok tűnnek elő csapatokba bé ncm engedik megismétlődni tikai küzdelmeiből, az ország, verődve, szervezett támadást azokal n napo);ati amelyeknek a föld, a gyár ts a hatalom intézve néhány fontos intéz- történetil ennek a kiállításnak a birtokáért folyó élet-halál "»enV ellen. Lefoglalt TEFU- ké,,krónikája vési az emlékeküzdelemből, a fölkelt nép gépkocsikon eszeveszett »u- zet kövére - örök tanuládáz ellenségeinek gaztettei- hancok száguldoznak a fővá- ,, bői, majd pedig az országépi- ros utcáin, rémhíreket üvölt- 8 (inis) tés heroikus lendületéből ki- ve a felcsigázott kedélyek kimeg- robbantására. MÉRSÉKLŐDIK A MELEG A skandináviai középponti ciklon előoldalán délnyugati széllel folytatódik a meleg légtömegek beáramlása Közép-Európa fölé. A felmelegedés Németországban, Ausztriában és Lengyelországban tegnap 15—28 fokig terjedt. Szárazföldünk déli ós délkeleti részein 51 —35 fokos maximumértékek is voltak. Várható időjárás kedden estig: főként nyugaton félhflsebb Idö, több helyen, elsősorban a Dunántúlon záporeső, zivatar, mérsékelt déli-délnyugati szél. A meleg északnyugaton mérséklődik. másból alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden északnyugaton 25—28, máshol 88—SÍ fok köaött. 1957. augusztus ÍJ, kedd MOZI Szabadság: 6 és 8 órakor: Egy kerékpáros halála. — Spanyol film (augusstua H-ig): Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Nevetéz a paradicsomban. — Angol film (augusztus lí-lg). Fáklyái Fél 7 és fél !J órakor: Bagdadi tolvaj. — Színes angol mesefilm (augusztus 14-lg). Jó idő esetén a második előadást a kerthelyiségben tartják. Kiskundorozsmán 7 órakor: Véres út. — Jugoszláv film (augusztus 14-lg). EPITOK MŰVELŐDÉSI OTTHONA Kossuth Lajos sugárút 53. Scuderi kisasssony. Liszt F. nemzetközi hangversenye, (Kísérő műsor). (Fél 6 és fél 8 órakor. MUZEUM Fehértó élővilága, Móra Ferenc emlékkiállítás, gzeged és n magyar irodalom 164fl-töl naplainkig. Gyermekjátékok egykor ós most (Roosevelt tér), Nyitva hétfő kivételével mindennap de. 10tól este 18 óráig. Európai festészet a XVIII. században. A magyar festészet utolsó százötven éve (Múaeumt Képtér, Horváth M. u. 5.1. nyitva hétfó kivételével mindennap du. 16—90 óráig. KÖNYVTARAK fj Bomogyl Könyvtár Olvasóterem nyitva) hétköznaponként 0—18 óráig. — Központi kölcsönzés: (a nyári belső munkák idejére) kedden és csütörtökön 11—13 éa 15-18 óráig. — A Járási Könyvtár Széchenyi tér } szám alatti helyiségében felhétfön, saerdán részére: nőttek részére) magasló eseményeket örökítő képek megtekintése uetutan meg „szovjet—ma- w u i i Q7fiaflflen után már az októberi tragédia 9Var barátság, egyenlőség J/L^Ít UOT előzményeit ábrázoló dokti- alapjin"-t kiált ezernyi diák- a lengyel nUl mentumoknál tartottam, torok, de este már a fasiz- azsesszegyuiles amikor csak azt vettem ész- könyvmáglyiin égnek re, hogy körülöttem embe- hamuvá Puskin, Lev Tolsztoj . Jeleztük, hogy a hazánkban rek, látogatók özöne tolong, örökbecsű alkotásai, Petőfi, "mnár másodszor nagy s,kerArany, Móricz Zsigmond rel szereplő lengyel HOl Csak röptiben orosz nyelvre fordított műeíi. dzsesszkabaré Szegedre is elláEzt követi a szovjet kato- togat. Ma, kedden érkeznek váegy pillantást: meglett fér- emiikmüveinek lerom- rosunkba és este fél I) órai kezfiak, asszonyok, fiatalok, öre- boldsa, meggyalázása, akik a dettel lépnek fel az újszegedi gek a tömegben. Itt egy diák- barbár fasizmus elleni harc- szabadtéri színpadon, rossz lány igyekszik a Irodalmi ban hősi halált haltak. idö esetén pedig 6 és 9 órai XJjság fényképmásolatáról új- Diáktársaid menete a de- kezdettel a színházban. Műsora olvasni a hírhedt két cik- mokráciáért, a néphatalomért rukon híres dzsessz- és tánczeneket: Novobáczky Sándortól a indult el délután, éjszaka számok szerepelnek. Szólistájuk „Különös emberek?"-et és azonban és másnap már a világhírű néger dzsesszéneazt, amelyben Háy Gyula égették hesnő, Betty Charles. A férfi meggyónja: „Miért nem sze- énekesük Renó Glaneau, harmaretem Kucserát?" Mennyire a néphatalom dik szólistájuk pedig Anna Somás itt az értelme ezeknek az vörös zászlaját bolewska, a kitűnő parodisla. | Gyula állami állatorvos. Lekáirományoknak, amelyek gyil- J Az est érdekes művészi élmény- u" Tkl«áUM.ánHB« kos szelleme nektárként csö- és leverték a gyárról „az em- nek ígérkezik. I hívó fél Smles gondoskodni, pőpött ifjú szivekre, hogy ber ötágú csillagát", Pedig napokkal később e méreg- „mióta ember néz az égre, bájitaltól részegülten tüntető vörös csillag volt a remélépteiket egyengesse, és a nye" ...A néptribun agitátoborzalmak lavináját zúdítsa rok a „sztálinizmus" ellen szülőhazánkra, népi hatal- hirdettek harcot, a Nagykörmunkra. úton azonban leverték a „LeHáy Gyula még csak a nln körút" táblákat, megKucserik ellen kiált kígyót- gyalázták Lenin nevét és bikát, de — látod kedves arcképét, szőke diáklány — az Irodai- Kónya Lajos követelését is mi Újság október 6-i számú- teljesítettéit: kiszabadították a ban Kónya Lajos már az ösz- börtöntöltelékek siserehadát. Nyomban átöltöztették és állig és pénteken, az lfjúség r kedden, csütörtökön és szombaton 10—12. délután 5—6 órélg tart könyvköleaönzéai szolgálatot. A fiókkönyvtárak a szokott helyen és Időben folytstjék kölusünzésl munkájukat. Egyetemi Könyvtár Olvasótermi és kölcsönző szolgálat augusztus 12—24-ig festési munkálatok miatt szünetel. A Juhász Gyula Művelődési Otthon könyvtára péntek kivételével mindennap délután 1-től 7 óráig van nyitva: ÁLLATORVOSI INSPEKCIÓI SZOLGALAT Szeged város területén Augusztus hó tO-től 17-lg este 6 órától reggel G óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nohézellés esőiére Inspekcióé Palotás 11 a — Műsoros estet rendez a Szegedi Bútorgyár kultúresoportja augusztus 18-án, vasérnp este 7 órakor az Epitők Kossuth Lajos sugárúti Művelődési Otthonában. Az est zártkörű s azon csak a Bútorgyár dolgozói vesznek részt. — A kisújszállási Nagykunnapok műsorában szerda n délelőtt 9 órakor a kisújszállási mozi helyiségétien „Szikes talajok lavitása" rímmel Prettenhoffer Imre, a Délalföldi Mezőgazdaság! Kísérleti Intézet Igazgató-helyettese, a neves szegedi kutató tart előadást. — A KISZ Városi Bizottsága leéri az alapszorvezetekct, hogy az augusztus 19-1 ifjúsági bál szépségversenyére a névszerinti jelentkezéseket a Várost Bizottságra legsürgősebben adják be. — FELVÉTEL a pénzügyőri testületbe. 28 életévet he nem töltött, középiskolai vagy annál magasabb végzettségű nőtlen férfiak jelentkezhetnek folyó évi szeptember hő 10-ig. Bővebb felvilágosítást Szegeden, Kossuth Lajos sugárút 43. széni alatt, vagy bármely más pénzügyőri szakaszon kapnak. — A kanadai királyi légierő hivatalosan bejelentette, hogy egy DC 4-es utasszállító repülőgép vasárnap délután Québec és Montreal között menetközben felrobbant és Jesuhant. A repülőgép a skóciai Preslwtokből Indult Torontóba Izland érintésével és szabadságos kalonakat vitt haza családtagjaikkal együtt angliai üdülésről. A repülőgép 78 utasa elpusztult, LENGYEL ÉS SZOVJET IROK TALALKOZÓJA A lengyel és a szovjet Íróknak hosszú idö óta n VlT-en volt az első találkozójuk. A találkozón a legidőszerűbb és a legfontosabb Irodalmi problémák kerültek szőni egre. A vitában felszólalt A. Ssurkov, a szovjet Irózxövetség titkára is. __ oLELEOEO" LEMEZ Egy angol eég olyan eellulóze-ltmezt gyárt, amoly átbocsátja ar oxigént és a szénsavgázt. E tulajdonságok lehetővé teszik, hogy a cellulóze-lemezt eredményesen alkalmazhassák élelmiszerek — például gyümöloi, zöldségféle, hús. stb. — csomagoláséra. Az Ilyen gázútbocsátó csomagolásban levő élelmiszerek „lélegezni" tudnak — a környező levegőből állandóan friss oxigénhez Jutnak, míg az élelmiszerekben képzódő szénsavgáz szabadon eltávozik. A télies gézcsere folytén as élelmiszerek tartózsn tárolhatók: — Szöulban vasárnap szakadékba suhant ogy autóhuaz, aminek következtében 28 ember meghalt, 18 pedig súlyosan megsebesült, Ajándék — Drágám, — mondta a fiatalasszony férjének —, az éjszaka azt álmodtam, hogy gyönyörű gyöngynyakéket vettél nekem ajándékba. Nem tudom, mit jelentkel ez. — Majd megtudod holnap, kedvesem — válaszolt rejtélyesen a férj, — Másnap a férj szép kis csomagot nyújtott át fiatal feleségének. Az asszonyka izgatottan felnyitotta a csomagot és abban — egy álmoskönyvet t<s. Iáit. HOPJIEZOVASARHF.LYI AZ .".QYBTI.EN 12 TALALATO* TOTO-NYKBO Budapesten a sportfogadás Igazgatósága megállapította, hogy a totó 38-es hetének egyetlen telitalálatos sselvénye hódmezővásárhelyi tolójátékosé. A két hasábos Usorozal 530 943-as számú szelvény olzó sorában van a 12 találat, a másodikban rsak 8 találat. A szerencsés nyertes személye még Ismeretlen, eddig még nem jelentkezett a nyereményért, pedig 358 ezer forint üti a markát. — A Jugoszláv egyetemeken aa új tanévtől bevezetik a marxizmus-leninizmus kötelező tanítását. A közgazdasági és a jogi fakultésok kivételével „Társsa dalmi fejlődés és szocialista épltéa" elnevezésael heti két órán adják elő. A vizsgák kötelezőek. — TOKIÓBAN hétfőn nvllt meg a nukleáris fegyverek ellen küzdő harmadik vllágértekctlet, amelyen több mint 80 ország képviselteti magát. Köavetlonül az értekezlet előtt nagygyüléit rendeltek, HÁROM SÚLYOS SÉRÜLT A FOIIRASKUTI VEREKEDÉSEN Vasárnap éjjel, Illetve hétfőre virradóra Forréakútra hívták a mentőket, ahol mulatósáé közben összeszurkállak * dám Mihály forráskúti, Kucsku Fereno, szintén forráskúti és Maróthl Kálmán átokházi lakozokat. A nagy verekedésnek még egy sebeBültlo van, Adám József, forráskúti lakos, aki balkarján kapott ogy késszűrést, azonban saját felelósségére otthon maradt, nem vette Igénybe a mentőszolgálatot. Ádámot, Kucskát és Maróthlt súlyos sérüléssel a II. sz. Kórházba szállították. — Vasárnap meg „gy verekedés volt Rúzsa községben, ahol Árokszállási Imre zákányazékl lakos szálát ügy összerugdosták, hogy beszélni sem tudott. Mtndkét verekedés ügyében megindult a rendőrségi vizsgálat. olvsit írja Ledőlt egy kémény... A itiflavRi hírrtsrta szerdán ,e',e"uverei,ék a poUtOw bamB? alE .a " II- nősüket és a rablógyilkosokat tovann tarqyaua egyaránt. BeMlük verbuválta az államellenes fejvadászait Dudás, belőlük szervezkedés perót szervezte *nemzetőrségét« Király Béla és Maiéter. A megyei bíróság népbíró- Az ő bandáik vették ostrom sági tanácsa tegnap reggel alá október 30-án a Köztársatovább folytatta Skultéthy S)'g téri pártházat, az ő »humaMedárd és társa államelle- nizmusuk* sortüze oltotta ki a nes szervezkedése bűnperé- néphatalmat védő elvtársaink nek tárgyalását. Nagy Imre életét. Sorkatonákét, tiszthelyetorvostanhallgató vádlott val- tétekéi és tisztekét egyaránt, lomásával a késő délutáni könyörtelenül. Ok gyilkolták órákban befejeződött a vád- meg orvul Kalamár József cselottak kihallgatása, majd peli tanácselnököt, Sziklai Sánutána megkezdődött a tanúk dort, a Hadtörténeti Intézet vallomástétele. A tárgyalás igazgatóját, Kiss Lajos elvtársat, szerdán reggel ismét folyta- a Hazafias Népfront budakeszi tódik. elnökét.. • Korszerű szaküzlettel gazdagodott Szeged Modern hallgató fülkék a Hangszer és Hanglemez Szaküzletben Hétfón délben nyílt meg a üzletben felteszik Kárász utca 3. szám alatt a játszóra, a vevők Szegedi Vállalat a lemezpedig az Kiskereskedelmi úgynevezett „süket fülkében* 22. számú boltja, kát legkorszerűbb, igen jó amely Szeged egyetlen ilyen hangszigetelésű, ízlésesen behangszer- és hanglemez rendezett, hangszóróval ellászaküzlete. Az üzletet nemcsak teljesen újjáalakították, átrendezték, hanem berendezését is tott helyiségben hallgathatják meg a kiválasztott hanglemezt, s ellenőrizhetik, hogy részben felújították. A hang- az minden tekintetben meglcmeztároló polcokat kibőví- felel-e a kívánalmaknak. Ez tették, úgyhogy jelentős a megoldás két szempontból mennyiségű elsőrendű kül- is előnyös — nem zavarja az földi és belföldi normál-, üzletben tartózkodó föbbi vagy mikrobarázdás hangié- vevőt, másrészt pedig trtiagymezekból válogathatnak Itt forgalmú Kárász utca külső a vevők. A népszerű operáktól a legmodernebb táncdalozaja nem befolyásolja a hanglemez hangjának tisztákig, a legújabb kiadványok ságát a meghallgatáskor. állnak a vásárlók zésére. rendelke- A megnyitás után rövidesen igen jelentős számú vevő A kiválasztott lemezeket az vásárolt az új szaküzletben. Vasárnap reggel, A ház csendes. Az Attila utca 7. szám alatti lakók békésen szenderegnek ágyaikban. A munkás hétköznapok fáradalmait most pihenik ki a dolltozók. Vasárnap van. Az ébresztőórák éles csengetése nem hasít belo hajnali öt órakor az éjszakn csendjébe, hogy harsány hangjával kitépje az álom ölelő karjaiból a munkába Induló dolgozót. Alszik a ház minden lakója. A békés pihenő csendjót azonban egyszerre csak félelmetes robaj veri fel. Az álom puha vánkosán riadva ülnek fel a ház lakói. Mintha bomba robbant volna — villan át a rossz háborús emlékek hatása alatt az egyikben a sötét sejtelem. A folyosók egyszeribe megtelnek riadt tekintetű, hiányosan öltözött, borzas hajú emberekkel, férfiakkal, aszszonyokkal, gyerekekkel. Szörnyű látvány fogadja őket. Valóban, mintha bomba robbant volna, vagy valami szörnyű vihar pusztított volna. Pedig az ég derűsen kék. Sehol egy felhő. A Mikszáth Kálmán utca 13. szám alatti Kenyérgyár kéménye, mintha valami láthatatlan gigászi kéz roppantotta volna össze, darabokban hever. A kémény felső része a szomszéd ház tetején fekszik. A súlyos vashenger a zuhanás következtében betörte a tetőt, megrongálta és kitépte a cserepeket. A kémény alsó része, közepén meghajolva, az Attila utca 7. szám alatti ház udvarára nyúlik be. A folyosókon mindenütt korom ... Az udvar tele téglával... — Mi lett volna, ha a kémény hétköznap délben omlik össze, amikor gyerekek játszanak az udvaron, vagy felnőttek járnak-kcluek? fis mi törtónt volna, ha a kémény alsó része az udvarra esik? — kérdezi riadtan az egyik lakó, mintegy a többiek titkos gondolatának adva kifejezést. — Még rágondolni is rossz, — suttogja maga elé rémülten egy anya, önkéntelen mozdulattal szorítva magához izgatottan szemlélődő kisfiát. Még rágondolni is rossz! De akármilyen kellemetlen, igenis gondolkozni kell ezen, hogyan történhetett, hogy egy kémény csak úgy összeomlik? Az Attila utca 7. szám alatti ház lakói már hosszabb ideje aggodalommal figyelik a Kenyérgyár kéményét. A kémény alsó részén egy idő óta a szikrák Ogy szálltak kifelé, mintha lángra akarnák gyújtani az egész környéket. A kéménynek ez a része olyan volt már, mint egy rosta: vékony és tele lyukakkal. A lakók közölték aggodalmukat a Kenyérgyár vezetőjével, es kérték, hogy a kéményt sürgősen javíttassa meg, mert így az tűz- és életveszélyes, de a vállalatvezető fölényesen leintette a „kicsiny hltűeket*, hogy ne gyötörjék magukat „fölösleges* rémlátásokkal. Kálmán László