Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-13 / 188. szám

Szombat. 1957. augusztus '11. 3 A z ellenforradalom elleni harcban, az okozott károk s a múltbeli hibák felszámolásában, építőmunkánk to­vábbvitelében rendkívül fontos kérdés a széles dolgozó tömegek megnyerése. Lő­hetnek rövid, átmeneti időszakok, amikor a tömegek közvetlen támogatása nélkül is — felismerve a tömegek érdekét — har­colnunk kell. Ilyen volt például a novem­ber 4-i fordulat és az utána következő, közvetlen időszak. Előadódhat ez egyes, úgynevezett kényes kérdések esetében is. Ez az időszak azonban mindig csak rövid és átmeneti lehet. A tömegek előbb-utóbb felismerik igazi érdekeiket, s felismerik, hogy munkánk az ő érdeküket szolgálja. Ezt a felismerést meg kell gyorsítanunk. Nem mindegy az ügy sikere szempontjából sem, hogy a tömegekkel, vagy nélkülük, még az sem mindegy, hogy mennyi ideig harcolunk nélkülük. Ezért ne játsszuk a nehézségekkel egymaga birkózó "fenegye­reket*, a történelemformáló hőst. Támasz­kodjunk a dolgozó tömegekre, velük együtt munkálkodjunk. Munkánk közben magya­rázzuk mit, miért csinálunk, kérjük véle­ményüket, hogy hogyan jobb azt csinálni, s fogadjuk is meg a jobbat, sőt osszuk is meg a munka végzését. Esetenként a munka irányítását is bíz­zuk reájuk, s ahhoz nyújtsunk segítséget. Például korábban a munkaverseny szer­vezését kizárólag felülről végeztük, s a dolgozó tömegeknek többnyire csak a fel­ajánló és a teljesítő szerepét szántuk. Ma nagyon helyesen, számos üzemben a mun­kaverseny szervezését a dolgozók ötletei, kívánságai szerint többnyire maguk a dol­gozók végzik. Sőt a verseny értékelését, a jutalmak odaítélését is a dolgozók kollek­tívájára bízták. Ez a helyes. Igy érzik a dolgozók magukénak a versenyt, így hárít­hatjuk el leginkább annak a veszélyét, hogy hibák csússzanak a verseny szervezésébe és értékelésébe. Egy, vagy egy-két ember könnyen téved. A dolgozók kollektívája kevésbé téved, s hamarabb is felismeri és kijavíthatja a tévedéseket. Vagy itt van például a munkaintenzitás, a munka- és a bérfegyelem megszilárdí­tása. Erdeke a dolgozóknak? Érdeke, még ha pillanatnyilag a dolgozók elmaradottabb rétege nem is ismeri fel. Pillanatnyilag úgy tűnik előttük, hogy kedvezőbb szá­mukra ez a lazaság. Év végén, ha a laza­ságok fennmaradása miatt az egyik üzem­ben majd egyáltalán nem, vagy csak egé­szen kevés nyereségrészesedést osztanak, a másik üzemben a lazaságok felszámolása következtében jelentős összegű nyereségré­szesedést fognak osztani, az elmaradottabb dolgozók is utólag felismerik, mi szolgálta volna év közben az érdeküket. De ha a fegyelem megszilárdítását egyszerűen uta­sításokkal, felülről kiadott rendeletekkel akarjuk megoldani, nem érünk el mara­dandó eredményeket. Meg kell mondani a dolgozóknak, mit, miért csinálunk, hogyan szolgálja az ő érdekeiket. Meg kell hall­gatni az észrevételeiket, megfogadni a ta­nácsaikat, s ne mereven hajtani végre a kiadott rendeleteket, a lerögzített elveket. Sokkal hatásosabb, ha fegyelmi intézke­dések, büntetések helyett a dolgozók el­ítélő közvéleménye kényszeríti a notórius fegyelemlazítókat magatartásuk megvál­toztatására. A becsületes dolgozók jól fel­fogott érde az üzemi fegyelem szilárdsága. Ne akarjuk tehát az ő megkerülésükkel, kikapcsolásukkal végezni ezt a munkát. A tömegekivel való szoros együttdolgozás meggyorsítja, hatékonyabbá teszi mun­kánkat. M a október ellenére jobb a tömegek­kel a kapcsolatunk, mint október 23-a előtt. Bizonyítják ezt az elmúlt hónapokban lefolyt tömegdemonstrációk, amikor erőszakolások, agyonszervezések nélkül jelentős tömegek vettek részt ren­dezvényeinken. Bizonyítja a párt iránti bi­zalmat a pártszervekhez levélben és köz­vetlenül forduló emberek tömege, s az az egészséges várakozás, amely a párt mun­káját, terveinek, célkitűzéseinek végrehaj­tását kíséri. Azért persze nem lehetünk elégedettek. Nincs minden rendben. Az eredmények következtében pártaktivistáinknál van egy bizonyos hurrá-hangulat. A lelkes pártak­tíva-értekezletek, a nívós taggyűlések, a tö­megdemonstrációk sikere nem egy terüle­ten önelégültséget kelt elvtársainkban. El­hanyagolják a szívós, mindennapos politi­kai tömegmunkát, a dolgozó tömegekkel való kapcsolat állandó ápolását. Különösen két fontos probléma vetődik fel ezen a területen. Az egyik, hogy a bizalom fejlő­dése eléggé lassú, a másik, hogy bizonyos feszültség van számos üzemben, intéz­ményben a pártszervezet és a kívülállók között. Nézzük meg kissé közelebbről ezt a két problémát. Milyen is a bizalom kérdése? Magyar­országon bizalmi válság volt a felszabadu­lás után közvetlenül. Azelőtt sokszor csa­lódtak, becsapódtak az egyszerű tömegek. A kommunistákat a fasiszta propaganda torz színben állította be, az élő nemzedék zömének nemigen volt közvetlen szemé­lyes tapasztalata a kommunisták munká­járól. A kommunisták szívós, áldozatos munkával megszerezték a dolgozók bizal­mát. De nemcsak munkájukkal, hanem ki­nyilvánított, tettekkel bizonyított tömegek iránti bizalmukkal. így alakult ki és fejlő­dött, termett értékes gyümölcsöket a párt és a tömegek közötti kölcsönös bizalom. A régi pártvezetés az elkövetett cs a párt ál­tal feltárt hibák kijavítása körüli huzavo­nával és számos, a tömegek iránt bizalmat­lanságot mutató ténykedésével megrendí­tette a dolgozó tömegek bizalmát. A revi­zionisták és az ellenforradalmárok hazug, rágalmazó propagandájukkal a megrendült Ifj. Komócsin Mihályt Együtt a tömegekkel ingadozás nélkül a marxizmus—leninizmus útján II. bizalmat tovább rombolták. Novemberben így újból bizalmi válság volt nálunk. Ma már a párt és a kormány, a kommunisták munkája újból kezdi a bizalmat helyreál­lítani. A bizalomnak kölcsönösnek kell len­nie. A tömegek bíznak bennünk, ha látják, hogy az érdekükben cselek­szünk. Ezért, amikor a cselekedeteink nem eléggé világosak, türelmesen meg kell azt magyarázni. De méginkább bíznak a tö­megek bennünk, ha tapasztalják, hogy mi is bízunk bennük. Bizalmunkat akkor lát­ják legvilágosabban, ha nem titkolózunk előttük, ha rájuk bízzuk, ami rájuk tarto­zik, ha a kötelesség mellett a jogok is ér­vényesülnek. Ha építünk rájuk, számolímk erejükkel, alkotóképességükkel, ha velük együtt élünk és dolgozunk. Mindent meg kell tenni ennek a kétoldalú bizalomnak a fejlesztésére, erősítésére. Nézzük meg a másik problémát, a fe­szültség kérdését. Van nálunk bizonyos fe­szültség? Igen, van! Számos területen ta­pasztalhatók a feszültség jelei. Feszültség van például a volt MDP-tagok és az MSZMP-tagok között. Párttag elvtársaink sok helyen görbe szemmel néznek a volt MDP-tagokra. Egy munkás származású, fiatal pedagógust a végrehajtó bizottság egyes tagjai nem akartak új párttagként elfogadni, mert MDP-tag volt, s május l-ig nem jelentkezett átigazolásra. Helyes ez a bizalmatlanság? Nem he­lyes! Persze akadtak a volt MDP-tagok között álcázott és októberben lelepleződött ellen­ségek. Akadtak karrieristák, vagy véletlen elemek. A jelenleg pártonkívüli, volt MDP-tagok túlnyomó többsége azonban be­csületes, a kommunista tudat különböző fo­kán álló ember. Nem voltak olyan fokon, hogy pártunk tagjai lehessenek. Az MDP hibája, s egyben gyengesége volt, hogy a szimpatizánsokat is magába tömörítette. Most, helyesen, saját vagy a párttagság elhatározásából, a csak szimpatizánsok kí­vül maradtak. De azért nem váltak ellen­séggé, ne is kezeljük őket akként, ök a mi legközvetlenebb szövetségeseink, a kommunistáknak rájuk kell elsősorban tá­maszkodniok. A pártonkívüli aktívát, a leghívebb szimpatizáns réteget, elsősorban belőlük kell képezni. A jövendő pártta­goknak is elsősorban közülük kell kikerül­niök. Régi párttagságukat a pártba való be­lépéskor munkásmozgalmi múltként be­számítjuk. Fel kell tehát oldani a volt MDP-tagok és a kommunisták közötti fe­szültséget, baráti, elvtársi viszonyt kell ve­lük kiépíteni. F eszültség tapasztalható nem egy üzemben a megtévedt egyszerű munkások, a tüntetésekben, kisebb­nagyobb hőzöngésekben részt vett, az el­lenforradalmárok által tisztánlátásában megzavart dolgozók és a kommunisták kö­zött. Ha még nem magyaráztuk meg, ak­kor meg kell nekik magyarázni, hogy helytelen volt, amit októberben csináltak, nem az ő érdeküket szolgálta. Ma már ezt a saját tapasztalataikból is láthatják. Ne játsszuk azonban a haragszom rádot, ne nézzünk ezekre a dolgozókra görbe sze­mekkel, ne érezzék kitaszítottnak magu­kat a mi rendszerünkben. Oldjuk fel a fe­szültséget, ami beléjük fojtja kérdéseikot, kételyeiket, problémáikat. Beszélgessünk, vitatkozzunk velük. Mindig rossz érzésem támad, amikor olyan munkásgyűlésen veszek részt, ahol a felszólalásokra úgy kell nógatni az em­bereket, vagy "kincstári*, az előadónak mindenben helyeslő, kontrázó felszólalások hangzanak el. Általában nem ez a jellemző gyűléseinkre, hanem az élénk vita. De vannak ilyen gyűlések. Tegyünk róla, hogy ne legyenek. Inkább a gyűlésen mondja el kételyeit az egyszerű, megtévedt dolgozó, ahol válaszolhatunk rá, minthogy benne­maradjanak a kételyek, s kínozzák, mir.t valami lappangó betegség. Inkább a gyű­lésen mondja el még a nekünk nem tetsző, zavaros, esetleg ellenség által sugallt néze­teit is, ahol vitatkozhatunk azokkal, mint a WC-ben, vagy egyéb félreeső helyen. Ne hánytorgassuk mindig fel a hibáikat. Jól dolgoznak? Ismerjük el! Mondjuk meg, hogy jó munkájukkal teszik jóvá a rosz­szat, az elkövetett hibát. Legyünk az oko­sabb, a hibát, tévedést (a bűnt azonban nem) megbocsátó testvér. A Szegedi Ken­tíerfonógyárban mesélte el az egyik elv­társnő, hogy van egy munkatársnője, aki októberben gúnyolta és sértő kijelentése­ket tett rá. Azóta ő többször találkozott ezzel a munkatársnőjével, aki kezdetben bátortalanul, majd később mind határo­zottabban barátságosan köszönt és kezdett beszélgetést. Elvtársnőnk nem vett revan­sot az októberi sérelmekért. Ügy tett, mint aki már nem is emlékszik arra. Barátságo­san elbeszélgetett munkatársnőjével. Sze­rintem nagyon helyesen tette. Igy kell tenniök a kommunistáknak. Ez is hozzá­tartozik a tömegekkel való jó viszony megteremtéséhez. Feszültség tapasztalható nem egy terü­leten a kommunisták és a pártonkívüli ér­telmiségiek között. Ebben közrejátszik, hogy egyes elvtársaink általánosítgatnak, nem alkalmaznak megkülönböztetést az értelmiségiek esetében. Az októberi ese­ményekben persze többen követtek el bű­nöket és hibákat az értelmiség, mint más dolgozó rétegek körében. Ez azonban nem arra enged következtetni, hogy most már őket általános megvetéssel sújtsuk, hanem inkább arra, hogy velük több gonddal, na­gyobb körültekintéssel és türelemmel fog­lalkozzunk. Meg kell szüntetni az egyes intézményekben az értelmiségiek körében tapasztalható bizonytalanságérzést, félel­met is. Art ez nemcsak az ő munkájuk­nak, árt közös ügyünknek, a szocializmus építésének is. Meg kell mondani, mit, ho­gyan értékelünk, hogyan bíráljuk el októ­beri tetteiket. M i nagyon büszkék vagyunk a szegedi egyetemi tanárok tudományos ered­ményeire. Büszkék vagyunk rájuk, mint népünk szülöttjeire, mint rendsze­rünk dolgozóira és mi külön büszkék va­gyunk rájuk, mint szegediekre. De arra nem vagyunk büszkék, az fáj nekünk na­gyon, hogy októberben sokan közülük is megzavarodtak, s egyes ténykedéseikkel akaratlanul is az ellenforradalmat szol­gálták. Az imperialista sajtó és rádióállo­mások még ma is élénken hivatkozhatnak arra a világ tudósaihoz intézett felhí­vásra, amelyet a szegedi egyetemek no­vember 4-e előtt közvetlenül készítettek. Ezt a felhívást hazug módon úgy beállít­va, hogy november 4-e után készült, ma is hazánk, népi demokratikus rendsze­rünk elleni támadásokra használják fel. Ezért a felhívásért természetesen sem di­cséretet, sem elismerést nem várhatnak tőlünk. Éppen azért, mert szakmai mun­kájukért. eredményeikért tiszteljük és becsüljük őket, meg kell mondanunk, hogy helytelenül, rosszul tették, hogy ezt a felhívást megszövegezték s elküldték. De egyszer már ezt a kérdést is le kell zárni, s meg kell mondani, hogy a felhívás kezdeményezői felelnek elsősorban a fel­hívásért, s azok részben felelősségrevonás alá is kerültek. Akik, megtévesztve má­soktól és a zűrzavaros helyzettől, aláírták a felhívást, hibát követtek i el ugyan, de nem fognak se rendőri, se igazságügyi el­járás alá kerülni. Előbb-utóbb e felett a kérdés felett is napirendre kell térni, nem kell örökké felhánytorgatnunk. Többen a szegedi értelmiségiek közül aggódva tekintenek a Baróti és a Perbíró­ügy bírósági kimenetele elé. Persze a bí­rósági tárgyaláson felmerülhet néhány rendőrségi és bírósági eljárás alá nem vont személy felelőssége is. Lehet, hogy a vádlottak büntetésük enyhítésére meg­próbálnak áthárítani a felelősségből egy részt másokra. Azt azonban tudni kell az ettől félőknek is, hogy belügyi- és igaz­ságügyi szerveink sem kezelik őket úgy, mint a bűnök elkövetésében kezdeménye­zőként, vezetőként közrejátszó, s jelenleg igazságügyi eljárás alatt lévő személyeket. Pártunk, s ezen belül a szegedi pártbizott­ság is azon van. hogy az alkotó munka feltételeit megteremtse. Ehhez kell, hogy mi elvi politikát folytassunk. Teremtsük meg a biztonságérzetet, a nyugalmát, old­juk fel a feszültséget. Adjuk meg a jól végzett munka megérdemelt jutalmát, de ne udvaroljunk, ne hízelegjünk elvtelenül senkinek se. Akiket a szakmai munkájuk, eredményeik után különösen becsülünk és tisztelünk, azok felé ezt a becsülésün­ket és tiszteletünket juttassuk kifejezésre azzal is, hogy elkövetett hibáikat, tévedé­seiket mondjuk meg nekik, helytelen nézeteikkel vitatkozzunk. Hasonlóan meg kell vizsgálnunk a más rétegekkel, vagy csoportokkal való viszonyunkban megmu­tatkozó feszültségi tényezőket, s azok fel­oldásának lehetőségeit is. A dolgozó tömegekkel való viszo­nyunk erősítését, a kétoldaljí biza­lom megteremtését, a feszültség feloldását nem kampányfeladatnak keíl tekinteni, hanem folyamatos, szívós, min­napi munkának. A tömegek megnyerését, a velük való viszonyunk javítását akadályozzák a te­rületünkön is tapasztalható szektás jelen­ségek. Szegedről azt a hírt terjesztik az ország egyes részein, hogy itt szektás po­litika folyik, hogy súlyos szektás jelensé­gek vannak. Van-e ennek a hírterjesztésnek valami alapja? Amiért ezt a hírt terjesztik és akik ter­jesztik, azoknak nincs alapja. Nézzük csak meg kissé közelebbről, mi­ért és kik terjesztik ezeket a híreket Sze­gedről? Terjesztik azért, mert az ellenfor­radalmárok leleplezésében és felelősségre­vonásában Szeged nem áll az utolsó he­lyen (Sajnos az ellenforradalom kezde­ményezésében sem állt az utolsó helyen.) Az ellenforradalmi elemek és a velük el­vi, vagy személyi alapon rokonszenvezők, a leleplezést és a felelősségrevonást el akarják hárítani. Az ellenforradalom ré­széről most szívós, káderátmentési mun­ka folyik. Emellett becsületes, de ferdén tájékoztatott, a szegedi helyzetet egyálta­lán nem vagy egyoldalúan ismerők részé­ről is történtek aggodalmaskodások a sze­gedi "szektás túlzások* miatt. Jellemző, hogy a helyzettel való konkrét ismerke­dés után mindazok, akik becsületes szán­dékkal foglalkoznak ezzel a kérdéssel, megállapítják, hogy itt nem szektás "túlzások*-ról, hanem helyes leleplezések­ről és jogos felelősségrevonásról van szó, ha ebbe kisebb, a lényeget nem érintő él­csúszások bele is kerültek. Ez a2t jelentené, hogy Szegeden nincse­nek szektás nézetek? Nem, nem jelenti azt! Szegeden is vannak, azonban nem jellemzők a szegedi helyzetre, nem ezek dominálnak a szegedi politikában, a sze­gedi pártszervezésben. De mivel vannak, nem szabad elmenni mellettük szó nélkül, fel kell lépni a kárt okozó, a tömegekkel való kapcsolat erősítését nehezítő szektás nézetek ellen is. Miből táplálkoznak ezek a szektás • né­zetek? V annak becsületes elvtársaink, akik korábbi, már-már belátott és meg­bánt hibáikat most az ellenforra­dalom tényéből igazoltnak látják. Káros ez, mert ezek az elvtársaink ezeket a hi­bákat soha se fogják kijavítani. Vannak egyes korábban jobbralengő elvtársaink, akik most jóvátételként túl­zottan balra lengenek. A revizionizmus, az ellenforradalmárok mentegetésének reakciója is szül bizo­nyos szektásságot nem egy elvtársunkban. S nem utolsósorban magából az ellen­forradalom tényéből adódik, hogy követ­kezményként most kicsit erősebb a balra­húzás, mint egyéb körülmények között lenne. Mostani helyzetünkre is vonatko­zik az a bölcs kínai mondás, hogy egy elgörbült kardot úgy egyenesítenek ki, hogy a görbüléssel ellenkező irányban az egyenesen túl meghajlítják, s csak így ke­rül egyenesbe. A szektásság megnyilvánulási formáit lényegében már az előbbiekben taglaltuk; Csupán a rend kedvéért sommázva meg­ismételjük. Megmutatkozik a szektásság, a bizalmatlansági légkör, a feszültség in­dokolatlan fenntartásában egyes területe­ken. Nem egy elvtársunk kissé lemáradt az események fejlődése mögött. Nem vé­szi észre, hogy amíg március-áprilisig in­dokolt volt a mi részünkről is bizonyos fe­szültség fenntartása, prevencióként az el­lenforradalmi mozgolódások ellen, addig ma már a politikai élet gyors megszilár­dulása gazdasági életünk helyreállítása, fejlődése következtében mind kevésbé van erre szükség. A bizalmatlansági és fe­szültségi légkör ma már többet használ az ellenforradalmároknak, mint nékünk, mert gátolják a nyugodt termelő- és al­kotó munkához szükséges feltételek meg­teremtését. Megmutatkozik a szektásság, s egyben a két elhajlás találkozása is abban, hogy a felelősségrevonásnál egyes esetekben a kicsikre túlzottan is rámennek s nagyobb bűnösöket esetleg simán futni hagyták. Megmutatkozik a szektásság egyes elv­társaknál az értelmiségellenességben. Legutóbbi pártaktíva-értekezletünkön is voltak olyan felszólalók, akik azzal kezd­ték, hogy ők nem értelmiségellenesek, a utána az egész értelmiség, vagy az értel­miség egyes rétegei iránt messzemenő bi­zalmatlanságot fejtettek kl. E zek és más apróbb szektás megnyil­vánulások nap mint nap feltalál­hatók. Amint azonban országosan nem, így Szegeden sem a szektás nézetek vallói határozzák meg a párt politikáját; (Bár a pártbizottság egy-két tagjánál is tapasztalhatók voltak a szektásság jelei.) A pártbizottság ülésein és az aktívaülése­ken minden esetben visszaverésben ré­szesültek a szektás megnyilvánulások. Nem szabad elnézőnek lenni a szektás nézetekkel, megnyilvánulásokkal szem­ben sem. Nem engedhetjük meg. hogy egyes elvtársak "fenegyerekeskedjenek*, a baloldaliság pózában tetszelegjenek, sportot űzzenek a szektásságból. A párt politikájában az- ingadozások már annyi kárt okoztak, hogy sem a párt, sem az ország szempontjából nem enged­hető meg az a luxus, hogy a párt politi­káját akár jobbra, akár balra eltorzítsák; Kommunista párt csak egy úton járhat, a marxizmus—leninizmus útján. Ezen az úton kell járni nekünk is. Ezt kell hogy szolgálják a szegedi kommunisták is min­dennapos, becsületes munkájukkal, (Petrikovszky rajz;.. ; A "NATO* nyugatnémet militarista atlanti ; hadsereg főhadiszállásának új homlokzata. I Az erkélyen a náci tábornok llans Spcidcl, ' s G. B. (Nagy-Britannia) meg Fran -e Fran­ciaország) az oszloplartő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom