Délmagyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-08 / 184. szám
V1LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKl A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA XIII. évfolyam, 184. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1957. augusztus 8. Tizennyolc állammal van már közvetlen légi összeköttetésünk Külön teherszállító repülőgép bérelhető Szeged—Budapest—Szeged útvonalon Aláírták Budapesten a magyar—svéd légügyi egyezményt. amelynek eredményeként október elején előreláthatólag új légijárattal szaporodik a Magyarországot érintő járatok száma. A SAS skandináv légiforgalmi társaság egy Stokholm — Kopenhága —• Prága—Budapest—Istaoibul—Damaszkusz—Kairó légijárat üzembehelyezését tervezi. Az új vonalon Douglas DC— 6B típusú, első- és turistaosztállyal ellátott repülőgépek közlekednek mindkét irányban hetenként egyszer. A MALÉV is foglalkozik egy Budapestről Skandináviába vezető légivonal üzembehelyezésével. Ezzel az új légivonallal együtt fővárosunknak az alábbi 18 állam 21 fő- és nagyvárosával lesz közvetlen légiösszeköttetése: Albánia (Tirana), Ausztria (Wien), Belgium (Bruxelles), Bulgária (Sofia), Csehszlovákia (Bratislava, Prága), Dánia (Kopenhága), Egyiptom (Kairó), Görögország (Athén). Hollandia (Amsterdam), Jugoszlávia (Beograd), Lengyelország (Warszawa), Német Demokratikus Köztársaság (Berlin), Német Szövetségi Köztársaság (Frankfurt), Románia (Bukarest), Törökország (Istambul), Svédország (Stockholm), Szíria (Damaszkusz). Szovjetunió (Lwow, Kiev, Moszkva). Egyébként áruszállító belföldi különjáratokat indít a MALÉV. A különjáratokat esetenként lehet bérelni többek között díjtétellel: Budapest—Szeged—Budapest 2380,— Ft, Egy-egy repülőgép 2000— 2300 kg árut szállít mindkét irányban. Mindkét irányú kihasználás esetén X kg áru szállítási díja 54—78 fillér. KISKUNDOROZSMA as alkotmány ünnepére késsül A dorozsmai tanácsháza előtti parkban kis, miniatűr szélmalom hirdeti, hogy ezt a községet emlegeti szélmalmáról az a híres nóta. De hol vannak ma már a dorozsmai szélmolnárok; s ha fúj is a szél ezekben a napsugaras nyárvégi napokban; a nagy vászonmotollák mégsem forognak. Az "ántdk idők* szélmalma mindenütt nyugalomba vonult a megyében; s ma mér modern gőzmalmok őrlik a dorozsmai parasztok gabonáját is; Igaz, a eséplég még javában tart a község határában a József Attila Termelőszövetkezet kivételével; de augusztus 20-án; az alkotmány ünnepén megszeghetik az Aj kenyeret az egyénileg dolgozó parasztok is; Jő hírek a József Attila Tsz-ből A József Attila Termelőszövetkezet elnöke; Borbély István elvtárs örömmel újságolja, hogy a termelőszövetkezet kedden délben befejezte a búza el cséplését. A tavaly ősszel vetett 85 hold búzájuk átlagosan 14 mázsa 50 kilójával fizetett holdanként; ami igen jó eredmény. A cséplés befejeztével megkezdődött a József Attila Tsz-ben a kenyérgabonaelőleg-osztás is. Egy-egy munkaegységre 2 kiló búzát osztanak most ki ezekben a napokban előlegként. Egyébként a termelőszövetkezet minden hónapban munkaegységenként 8 forint készpénzt is kioszt a tagoknak. Most van folyamatban az augusztusi pénzelőlegosztás. Ez a pénzelőleg is éppen jól jön most az alkotmány ünnepe előtt. A tagok egy része ugyanis Kisújszállásra akar utazni augusztus 20-án; hogy meghallgassa Kádár János elvtárs beszédét;- a tagság másik része azonban itthon ünnepel majd a községfaen.Persze, akik itthon maradnak; azok L költeni akarnak : J ; Egész napos szórakoztató műsor A dorozsmai népfrontbizottság is megkezdte az előkészületeket az alkotmány ünnepére. Az elmúlt őszi ellenforradalom után a község népfrontbizottsága most alakult újjá, s már az újjáalakuló ülésen szóba kerültek az augusztus 20-i ünnepség megrendezésének teendői. Kedden délután már össze is állították a vázlatos műsort. A tervek szerint, augusztus gO-án reggel zenés ébresztővel kezdődik Kiskundorozsmán az alkotmány ünnepe. Az üzemek dolgozói, > termelőszövetkezetek tagjai és az egyénileg dolgozó parasztok délelőtt fél 10re gyülekeznek össze; majd a községi tanácsháza udvarára vonulnak; ahol meghallgatják az ünnepi beszédet. Az ünnepi gyűlés műsorában szerepel a helyi földművesszövetkezet népi tánccsoportja és községi úttörők zenekara is; Délután fél 4 órakor a sportpályán futball- és röplabdamérkőzések lesznek, este 8 órától pedig vidám utcabálat rendeznek a tanácsháza és a földművesszövetkezet előtti téren. A községi földmfivesszövetkezet az esti órákban nagy, társesvacsorát is rendez, persze nem feledkezik meg az italról sem, hógy még jobb legyen a hangulat; Reméljük, az időjárás is kedvez ezen a napon, s az alkotmány üpnepe felejthetetlen .lesz az idén Kiskundorozsma községben; A „Mazowsze" sikere rr A híres lengyeV-Mazowsze* népi együttes — amely 1952ben Szegeden is vendégszerepelt — a közelmúltban Angliában járt művészi körúton. Az együttes előadásainak hatalmas sikerére jellemző, hogy a vendégszereplés utolsó napján annyian akarták megnézni az együttes előadását, hogy még az állóhelyekre szóló jegyek is elkeltek (ez nagyon ritka eset Angliában). Ezen a napon a színház pénztára — ahol a -Mazowsze* együttes fellépett f— a háborút követő évek legnagyobb napi forgalmát bonyolította le. A -Mazowsze* együttes meghívást kapott Hágába is. A Múzeumi Képtár földszinti és emeleti helyiségeiben már rendezik a „Magyarországi ellenforradalom" kiállítás anyagát A Múzeumi Képtár Horváth Mihálv utca 5. szám alatti helyisége előtt hatalmas bútorszállító kocsi áll. Ebben érkezett Szegedre a „Magyarországi ellenforradalom" című kiállítás anyaga, amelyet Budapesten több héten át állandóan nagyon sok érdeklődő nézett meg. Benn. a képtár helyiségeiben a Legúiabbkori Történelmi Múzeum szakemberei már csoportosítják. rendezik a tárlókat. tablókat, amelyeken a szegedi látogatók végignézhetik az ellenforradalom októberi. novemberi pusztításairól. a budapesti és vidéki kegyetlenkedésekről, az ellenforradalom áldozatairól dalom fegyveres leverése után szedtek össze. A kiállítás anyaga mind a földszinti, mind az emeleti helyiségeket megtölti. E nagy, vidéken elsőnek Szegeden bemutatott kiállítás anyagáról készült tablómásolatokból. felvételekből egy .,kis kiállítást" is összeállítottak. mely kisebb vidéki városokban kerül most bemutatásra. A kiállítást augusztus 10én. szombat délután 4 órakor ünnepélyesen nyitják meg. A megnyitó beszédet Kiss Károly elvtárs. az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondia. Ma: ; n Külügyminisztérium i nyilatkozata az ENSZ magyar kérdéssel ; foglalkozó jelentéséről A szegedi ellenforradalom számláiból a Cipőgyárban Tovább csökken a gyermekbénulásos megbetegedése k száma Ü TM'tanáuaAá FONTOS TUDOMÁNYOS MUNKA folyik az ondrejovl csehszlovák csillagvizsgáló intézet* ben. Képünk az Intézet kombinált látcsővét mutatja be; amely a napfolt kitörésekről, az egész fotoszféráról és a napfoltok egyes csoportjairól készít felvételeket. Nagyrészt önműködően készülnek ezek a felvételek. Nagy ellenőrzés a hetipiacon Erélyes fellépés a kufárok, üzérkedők ellen — a becsületes őstermelők és a vevőközönség megnyugvására X szegedi hetipiacokon tegnap reggel 5 órától kezdve a délelőtti órákig ismét folyamatos megfigyeléseket tartottak a városi tanács kereskedelmi osztálya és a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás képviselői, valamint a rendőrség társadalmi tulaj donvédelmi osztálya és az Állami Kereskedelmi Felügyelőség. A tegnap megtartott piaci megfigyelések is azt bizonyítják, hogy a vásárló közönség megnyugvással fogadta a szükséges Intézkedéseket, amelyek meggátolják a piaci kufárok és üzérkedők káros tevékenységét. Az egy héttel ezelőtti piachoz viszonyítva kedvezőbbek voltak már az árak is. A kívánalmak azonban sok tekintetben még nem kielégítőek, különösen a Marx téri piacon, ahol a termény árusok sorát járva találkoztunk Tandari Mihály Csolyos-Pálos 637. szám alatti lakossal, akinek az eladásra szánt korpája között 30 százalékos árpaőrleményt találtunk. 8 elfitt nincs helye kofának a piacon Mint már korábban is írtuk, a magánkiskereskedők csak 8 óra után vásárolhatnak az őstermelőktől a szegedi piacokon. Ezzel szemben többek között megszegte a fennálló rendelkezést Farkas Károlyné, Szeged. Veresács utca 15 szám alatti zöldséges gyümölcsárus, aki reggel 7 árakor vásárolt körtét és őszibarackot, természetesen kiválogatva a gyümölcsök legszebbjét a vásárlók elől. A lyet egyáltalán nem volna szabad használni. A piacokon általában baj van a mérlegek hitelesítésével, valamint a pontos mérésekkel is. A jövőben még szigorúbban fogják ellenőrizni a mérlegek hitelesítését, valamint a mérések pontosságát, mert számos panasz hangzott el arról, hogy a nagy sürgésforgásban sokszor "hibádzik* a mérleg, természetesen a vásárlók rovására Orvossal fcen megvizsgáltatni a húst Jóllehet ismeretes az őstermelők előtt is az a rendelkezés, amely szerint tsz-ek, tsztagok, egyéni termelők és más magánszemélyek füstölthúst, füstölt, vagy sózott szalonnát és zsírt csak abban az esetben adhatnak el, ha az áru olyan állat levágásából származik, amelyet levágás előtt és után az állami állatorvos megvizsgált és erről igazolványt adott, amit az ellenőrzés alkalmával mindenkor fel kell mutatni. Ezzel szemben számos esetben találkozhatunk a kosarakra kitett olyan szalonnaárukkal, amelyeket nem lett volna szabad árusítani. Ez esetben még eltekintettek az elkobzástól, legközelebb azonban már nem. A őstermelői igazolványokkal is még mindig baj van, mert a felszólításra igen sokan nem tudták igazolni, hogy az eladásra szánt áru saját termésből származik-e. Az őstermelői igazolványnak minden piacosnap alkalmával Farkasné által használt mér- a kabát vagy a kötőzsebben leget vizsgálva két olyan ki- kell lennie, mert az úgy „ilütött súlyt is találtak, ame- lik", Bwárúrusok, m?tiúiik!sfpa',osok te tartsák be a rendelkezéseket! Sok a kívánnivaló a piacon is megkövetelendő higiéniával. Tegnap is előfordult, hogy a tej- és tejtermékek árusításához használatos edékészült dokumentum-felvéte- , .. . , , , leket. Külön vitrinben állít- Kísérleti osztály süketek reszere A kísérleti osztályt olyan iák ki azokat a fegyvereket, amelyeket az osztrák határon keresztül az amerikai kémszervezetek juttattak október 23. után Magyarországra. s amelyeket az ellenforraA bukaresti süketnémák I: sz. ipariskolája mellett ez év szeptember 15-én kísérleti osztályt létesítenek, ahol hibáshallású tanulókat tanítanak különböző szakmára; akusztikai műszerekkel szerelik fel, amelyek segítségével a tanulók visszanyerhetik hallásukat, nyek tisztátlansága inkább elvadította, mint vonzotta volna a vásárlókat. A jövőben az ilyen értelmű ellenőrzésekre is minél nagyobb gondot kell fordítani, s mindenkivel szemben meg kell követelni a személyi és tárgyi higiéniát. Az ÁKF egy kicsit szétnézett a bazárárusok és magániparosok körül is, s így akadtak rá Rácz Pál szegedi magyarszabó kisiparosra, aki kész férfiöltönyöket árusított, holott a fennálló rendelkezés értelmében, mint szabd, csak megrendelésre dolgozhat é6 nem piaci, azaz konfekció árusításra. Rácz szabó-kisiparos viszont emlékezhetett volna arra, hogy a legutóbbi szentesi vásáron is figyelmet!* tették piaci árusító tevékenységének beszüntetésére. Hasonlóképpen árusítgat Váradl Istvánné szegedi szabó-kisiparos is, aki kész kötények árusításával foglalkozik piee* ról-piacra; fl MEZŐÉN standjai lemaradnak A piacot járva az ember azt hinné, hogy a földművesszövetkezet és a MEZÖÉK standjai nagyon fontos szerepet játszanak a szép és kiváló minőségű áruk árusításával, illetve tevékenységükkel a közkívánalom szerint befolyásolják az árakat. Sajnos mindez hiedelem, mert nem így van. A FÖLDSZÖV és a MEZÖÉK standjai egyáltalán nem felelnek meg a követelményeknek. Árszabályozó szerepüket hogyan is tölthetnék be, mikor szép kényelmesen reggel fél 7-kor szállingóznak csak ki az áruval, s az is olyan minőségű; amely a verseny tekintetében messze lemarad a piaci áruk minőségének átlaga mögött. A magánkereskedőknek az áruvételekröl nyilvántartást kellene vezetniök, hogy ellenőrizni lehessen a mindenkori helyes haszonkulcsot. Állami ái-felhajtás A jövőben az áruvételi nyilvántartás elmulasztóival szemben, mint szabálysértőkkel járnak majd el. Ismét találkoztunk az Győri Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat vásárlásra kiküldött képviselőivel, azonban vásárláskor nem az érvényben levő limit (felvásárlási) árakat alkalmazták. A 2,20-as minőségű almáért is az elsőosztályú almáért járó 2 forint 80 fillért fizették ki. Ezzel árfelhajtó szerepet játszottak, s ez egyáltalán nem engedhető meg még nekik sem. A jövőben is tartandó piaci megfigyelések bizonyára olyan rendet teremtenek majd, amely egyaránt egyre kedvezőbb lesz az őstermelőknek és a vásárlóknak. Í-H)