Délmagyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-28 / 149. szám

világ proletárját, egyesüljetekl jbbttttr "iímshqííiimtiemBtez A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA XIII. évfolyam, 149. szám Ara: 50 fillér Péntek, 1957. június 28. Ma: Amikor a kommunisták a nép érdekeiért harcolva erősítik a pártot, akkor a nép számára kovácsolják a fegyvert Megkezdődött az MSZMP országos értekezlete Kádár elvtárs előterjesztette a Központi Bizottság beszámolóját KOMSZOMOL KÜLDÖTTSÉG ÉRKEZIK SZEGEDRE m Sajtóankét a városi tanács munkájáról és terveiről m Munkavédelmi úiitásl hét az Újszegedi Kenderben Csütörtökön az Országház kongresszusi termében megkezdődött a Magyar Szocialista Munkáspárt országos konferenciája. Pontosan 9 órakor elfoglalták helyüket az emelvényen a Központi Intéző Bizottság tagjai: Apró Antal, Iiiszku Béla, Fehér Lajos, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Münnich Ferenc, Rónai Sándor és Somogyi Miklós elvtársak és Fock Jenő elvtárs, a Központi Bizottság titkára. Münnich Ferenc elvtárs az Intéző Bizottság nevében felkérte Gáspár Sándor elvtársat, a SZOT főtitkárát, Haász Árpád elvtársat, a Közgazdaságtudományi Egyetem tanárát, Kelemen Lajos elvtársat, a X. kerületi i. b. elnökét, Kiss Károly elvtársat, a szegedi városi i. b. elnökét, Komócsin Zoltán elvtársat, a KISZ országos szervező bizottságának elnökét, Losonczi Pál elvtárs tsz-elnöl:öt, Major Tamás elvtársat, a Központi Bizottság tagját, Manhercz Antal elvtárs, Komárom megyei bányászt, Mező Imréné elvtársnőt, a Lágymányosi Dohánygyár igazgatóját, Prieszol József elvtársat, a Borsod megyei i. b. elnökét, Révai József elvtársat, az Elnöki Tanács elnökhelyettesét, Révész Géza elvtársat, a Központi Bizottság tagját, Bimóczi Pálni elvtársnő, termelőszövetkezeti tagot, Sándor József elvtársat, a Központi Bizottság tagját és Tatár Kiss Lajos elvtársat, a Hajdú megyei tanács v. b. elnökét, hogy foglaljanak helyet az elnökségben. Ezután az ebiöklS Münnich Ferenc elvtárs megnyitotta a pártértekezletet. Beszédében röviden vázolta a konferencia célját, majd viszszapillantást vetett a pártnak az ellenforradalmi zendülés fegyveres leverése óta megtett nehéz útjára. Befejezésül kijelentette: minden alapunk megvan, hogy bizalommal nézhessünk a jövőbe, s hogy az előttünk álló nehézségek lebecsülése nélkül még határozottabban építhessük a pártot, szélesítsük annak tömegkapcsolatait, s a dolgozók élén harcban és munkában építsük a szocializmust a marxizmusleninizmus győzelmes lobogója alatt. Münnich elvtárs megnyitó szavai után Nyers Rezsó elvtársat, a SZÖVOSZ elnökét a mandátumvizsgáló bizottság elnökévé, Lendvai Vilmos elvtársat, a Heves megyei tanács v. b. elnökét, Veres József elvtársat, a XX. kerületi i. b. elnökét és Zárai Károly elvtársat, a Sopron városi i. b. elnökét a bizottság tagjaivá választották. Ezután Jakab Sándor elvtársat, a Nógrád megyei i. b. elnökét, Kállai Gyula elvtársat, a Központi Intéző Bizottság tagját, Komócsin Zoltán elvtársat, o KISZ országos szervező bizottságának elnökét, Marosán György elvársat, a Központi Intéző Bizottság tagját, Nemes Dezső elvtársat, a Népszabadság széfl:esztő bizottságának vezetőjét, Révai József elvtársat, az Elnöki Tanács elnökhelyettesét, Sándor József elvtársat, a Központi Bizottság tagját is Szirmai István elvtársat, a Tájékoztatási Hivatal vezetőjét a szerkesztő bizottság tagjává választották. Münnich elvtárs -ezután szavazásra bocsátotta a pártkonferencia napirendjét, majd átadta a szót az első napirendi pont: a Központi Bizottság beszámolója előadójának, Kádár János elvtársnak, Kádár János elvtárs Kádár elvtárs három és félórás beszámolója elején röviden áttekintette a párt hősi múltját, majd részletesebben értékelte az 1949—53 közötti évek politikai vonalvezetését. Kiemelte az ebben az időszakban végzett munka nagy pozitívumait, és megállapította, hogy már ekkor negatív jelenségek is mutatkoztak. Mind a vezető, mind az alsóbb szervek funkcionáriusainál felülkerekedett az a hamis illúzió, hogy mivel a hatalom minden eszköze a kezünkben van, a tömegek mindennapi megnyerése már nem olyan fontos. Ha ebben az időszakban éppúgy figyelemmel kísérték volna a dolgozók, különösen a munkások véleményét, mint 1945—48 között, akkor a hatalom meghódítása nem lett volna egyúttal a komoly hibák jelentkezésének kezdete. 1953 júniusában maga a Központi Vezetőség és nem Nagy Imre és csoportja tárta fel a párt gyakorlatában előforduló hibákat. Az akkori elemzés helyes volt, és helyes volt a végrehajtás terve is. A végrehajtásba azonban hiba csúszott be. Az egyik hiba az volt, hogy Nagy Imre, noha arra teljesen alkalmatlan volt, rendkívül fontos szerepet kapott. Nagy Imre célja nem a párt és a népi hatalom tekintélyének helyreállítása és növelése, hanem annak gyengítése volt. A másik hiba az volt, hogy egyes elvtársak, élükön Rákosi elvtárssal, egyáltalán nem voltak képesek és nem tudtak a kellő időben és a szükséges mértékben szakítani régi hibáikkal és ez akadályozta a helyes elemzés alkalmazását. Az említett hibák következtében az 1953 júniusa és 1956. júliusa között a párt politikájában jelentkezett szélsőséges kilengések bizonyos megrázkódtatásokat okoztak a közvéleményben, és bár a párt tekintélyét és bizalmát megőrizve lehetett volna dolgozni, mert a párt feltárta a hibákat és kidolgozta a kijavítás módját, az újabb és újabb irányváltozások ezt megakadályoztak. Igy 1956 tavaszán a párttagságban cs az ország dolgozó népének nagy részében mély és jogos elkeseredés élt, amelyet az ellenség — az itthoni osztályellenség és a nemzetközi imperializmus — saját érdekében hasznosított és mesteri módon kihasznált ellenünk. A Központi Vezetőség 1956 júliusában fontos és helyes határozatokat hozott, amelyek megteremtették a hibák kijavításának lehetőségét. A párttagok és a pártonkívüliek pozitívan fogadták a júliusi határozatot és támogatták annak végrehajtását. A Nagy Imre-féle revizionisták azonban, akik azt állították, hogy a hibák kijavítására törekszenek, nem támogatták a júliusi határozatot, hanem átmentek az ellenség táborába és segítették a fegyveres ellenforradalom kirobbantását. Az 1956. október 23. és november 4, közötti időszakot elemezve Kádár elvtárs rámutatott, hogy bár az imperialisták, a Horthy-fasiszták, a jobboldali polgári pártok és a jobboldali szociáldemokraták együtt támadtak a pártra és velük együtt a népi hatalom ellen fordultak megzavartfejű fiatalok is, bizonyos számú megtévesztett dolgozóval együtt, ez az erő nem tudott volna felülkerekedni, ha nem lett volna árulás a vezetésben. Rámutatott Kádár elvtárs, hogy Nagy Imréék árulását, csak az események menetében, lépésről lépésre lehetett felismerni. Az ellenforradalmi események kezdetekor a párt Központi Vezetőségének volt harci programja, s ha a párt tartotta volna magát ehhez, az ellenforradalom nem okozhatott volna ilyen károkat. Ezzel a programmal Nagy Imre egyetértett, beleértve a szovjet csapatok segítségének igénybevételét is. Fokról fokra kiderült azonban, hogy Nagy Imréék már előbb átmentek az ellenség táborába és amikor bekerültek a párt vezetésébe, ottani fellépésüket külső nyomás megszervezésével és igénybevételével kombinálva, kierőszakolták saját áruló platformjuk érvényesülését. Kádár elvtárs példákkal illusztrálta a Nagy Imre—Losonczy-csoport áruló módszereit, de hangsúlyozta, hogy Magyarországon október 23. és november 4. között is nagyobbak voltak a szocialista forradalom erői a burzsoá ellenforradalom erőinél. Az ellenforradalom erői azonban szervezettek és aktívak voltak és be tudtak férkőzni a vezetésbe, a szocialista forradalom erőit viszont dezorganizálták a vezetésbe befurakodott árulók. A november 4-én megalakult forradalmi munkás-paraszt kormány és az újjászerveződött MSZMP vezetősége, amely kirekesztette magából a Nagy Imre-féle árulókat — azt a célt tűzte ki, hogy fegyverrel leveri az ellenforradalmat, helyreállítja a népköztársaság alkotmányos rendjét, elhárítja a belügyeinkbe való imperialista beavatkozást. Újjá kellett szervezni a pártot is. A pártvezetés és a kormány a magyar nép szocializmushoz hű erőihez fordult és segítséget kért a Szovjetuniótól, a szoeialista tábortól és a testvéri kommunista és munkáspártoktól. Kádár elvtárs leszögezte, hogy a párt és a kormány álláspontja az volt, hogy az ellenséggel nem alkuszunk, az árulókkal nem tárgyalunk és a tömegek minket fognak támogatni. Rámutatott arra is, mily) nagy feladat volt november 4-e után összefogni az erőket, s mily nagy harcot kellett vívni a helyes irányvonalért, a különböző helytelen, sokszor jó elvtársaknál is jelentkező nézetek ellen. Rámutatott Kádár elvtárs arra is, hogy a párt régi vezetésének egyes tagjai, akik úgy voltak ismeretesek, mint a dogmatikus és szektás hibák elkövetésének részesei, ma azért hiányoznak a vezetésből, mert a párt vezetésének az volt az álláspontja, hogy ne legyenek a mostani vezetésben olyan elvtársak vagy csoportok, akiket, vagy amelyeket a régi hibák terhelnek és ezért vezető posztra állításuk esetén esetleg a szektarianizmus irányába húznák a pártot. Meggyőződésünk — hangsúlyozta Kádár elvtárs —, hogy a jelenlegi helyzet a pártban, a párt vezetésében, egészséges. A Központi Bizottság politikai irányvonala, amelynek jóváhagyását a Központi Bizottság kéri — nagyon nehéz körülmények között a gyakorlatban született és annak helyességét, illetve gyengeségeit az eredményeken lehet lemérni. Az ellenforradalomnak nincs hatalma az országban, újjászerveztük állami szerveinket és fegyveres erőinket, megszerveztük a munkásőrséget. Alapjában véve helyreállítottuk népgazdaságunkat. Helyreálltak kulturális, közoktatási, tudományos és egyéb intézményeink is. Él a Magyar Népköztársaság, a munkások és parasztok állama, a proletárdiktatúra állama, megedződött az ellenforradalom viharában, bizonyos vonatkozásokban most erősebb is, és ha jól dolgozunk, még erősebb lesz. Újjászerveztük a pártot, a munkásosztály, a nép fő harci fegyverét. Van Kommunista Ifjúsági Szövetségünk, a magyar munkásosztály forradalmi pártja vezeti az osztályt, a népet, védi a népköztársaságot, irányítja a szocialista társadalom építésének munkájában. Kádár elvtárs megállapította, hogy az elért eredményeket a párt következetes marxista—leninista irányvonalának, a munkásosztály és a dolgozó tömegek támogatásának, valamint a Szovjetunió, a szocialista tábor, a nemzetközi munkásmozgalom internacionalista támogatásának köszönhetjük, R párt egységes és aktív Kádár elvtárs ezután a párt feladataival foglalkozott, rámutatott, hogy a szocialista forradalom ügye győzött, de ezt a győzelmet még biztosítani kell, mert az ellenség erői jelentékeny részben ínég megvannak, az imperializmus még provokál, támad. A párt egységes és aktív — mondotta Kádár elvtárs. De a megrázkódtatás a párt életében sem múlt el nyomtalanul, és a pártélet bizonyos elemi rendje, fegyelme még sok kívánnivalót hagy maga után. Elbizakodottság jelentkezik a pártban, s a szocialista forradalom ügyéhez hű tömegekben is. Jelenleg ez a legfőbb veszély, mert az elbizakodottság magával hozza, hogy tompul az éberség az ellenséggel szemben, csökken a törekvés a tömegek támogatásának megnyerésére. Sokan elfeledkeznek a múlt hibáiról. Megemlítette Kádár elvtárs, hogy olykor civakodás és vita is felbukkan az elvtársak soraiban. Figyelmeztetett mindarra, amit a párt és a nép az ellenforradalom napjaiban átélt és felhívta a figyelmet azokra a tanulságokra, amelyek a revizionizmusból, a megalkuvásból, az oszlályárulásból adódnak, és azokra is, amelyek a szektás politikából, a tömegektől való elszakadás, ból erednek. A proletárdiktatúra erősítésének feladatával kapcsolatban Kádár elvtárs kijelentette, hogy a munkás-paraszt állam erősítése első feladatunk, amely annak a fő elvnek érvényesítését kívánja meg, hogy hazánkban jog, szabadság és demokrácia legyen a dolgozó nép számára, de nc legyen szabadsága a nép ellenségeinek. Különösen fontos számunkra, hogy erősítsük a proletárdiktatúra legfőbb politikai alapját, a munkás-paraszt szövetséget. Kádár, elvtárs visszapillantást vetett a munkás-paraszt szövetség múltjára, s megállapította, hogy most kedvezőek a feltételek a munkásparaszt szövetség erősítéséhez. A parasztság érzi és becsüli azokat a lépéseket, amelyeket a párt tett részben a hibák kijavítására, de még inkább az alapvető vívmányok védelmében. Kádár elvtárs ezután arról szólt, hogy a népi hatalom megköveteli az ellenforradalom erőivel szembeni következetes harcot, amelynek igen fontos követelménye a munkásosztály, az egész nép ébersége. De hogy az ellenséget üthessük, le kell küzdenünk a párton belül e harc akadályait, mert van ilyen akadály, megvannak még a revizionista nézetek maradványai és ebből fakadnak az ellenséggel való megalkuvás politikájának csökevényei. Az osztályharcról szólva Kádár elvtárs hangsúlyozta, hogy az osztályellenséget el kell nyomni és korlátozni kell. A párt és a nép joggal teszi ezt, mert a kihívás a burzsoá-reakció részéről és nem az ő részéről történt. & proletárdiktatúra erősítése megköveteli a tömegek megnyerését Kádár elvtárs figyelmeztetett arra, hogy az ítélkezésnek szigorúnak, de igazságosnak kell lennie. Be kell tartani a törvényesség mindkét oldalát: büntetni kell azt, aki a törvény ellen támad, de aki a törvényt betartja, azt a törvény védi. Semmiféle törvénytelen eszközt nem engedünk meg sem most, sem a jö(Folylat/is a 2. oldalon).