Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-19 / 115. szám
EREDMÉNYESEN MŰKÖDIK a Radnóti Gimnázium KlSZ-szervezete Köztudomású Szegeden, hogy ta ellenforradalmi idők napjaiban a Radnóti Gimnázium számos elbódított tanulója is „jeleskedett". Persze, most helyesen azt mondjuk rájuk, hogy megtévesztett, megtévedt ifjak, hiszen sok felnőtt ember sem látott akkor tisztán. Ma már világosak a józan gondolkodású, becsületes felnőttek és fiatalok számára a hamis, ám tetszetős jelszavakba burkolódzott ellenforradalmárok furfangos gaztettei. Látják ezt a Radnóti Gimnáziumban is, különösen a IV. b. hallgatói. Egy példát említünk igazolásként: március 15 előtt a gimnázium negyedikes tanulói végigjárták az osztályokat. Az „erősebb jogán" figyelmeztették iskolatársaikat, hogy semmiféle bajkeverésben ne vegyenek részt, tartózkodjanak a legkisebb ellenforradalmi megnyilvánulásoktól is, s viselkedjenek tisztességesen, ahogy becsületes diákhoz e hagyományos nemzeti ünnepen illik. E történtek után alakult meg a gimnáziumban — elsők között a város iskolái közül — a KISZszervezet; A szövetség iskolai kollektívája Héber Sándorral, Barankai Andrással, Visnyovszky Lászlóvá] az élen aktív tevékenységbe kezdett. Rendeztek már filmvetítést az iskolában. Segítették a harmadik osztályosokat, hogy kiránduljanak mintegy nyolcvanan Pécsre. Beszélgettek a végzős diákokkal, és ennek nyomán a negyedikesek 80 százaléka orosz nyelvből érettségit tesz. Kaplak egy szobát a KISZ-esek az iskolában, amelyet most maguk rendeznek be. —Vv® Már kidolgozták a KlSZ-szervezet vezetői az éwégi programot. A negyedikesek is szeretnének még kirándulni, a „kisebbek" Aggtelekre mennek 4— 5 napra. Év végére fotókiállítást szerveznek. Házi atlétikai versenyt rendeznek, — így készülnek a megyei bajnokságra. A versenyeket az iskola udvarában és a SZEAC-pályán bonyolítják le. A hagyományos ballagás előkészítésében is segítettek. Fizikaszakköri-bálat is akarnak rendezni, és a bevételt a politechnikai kísérleti eszközök fejlesztésére fordítják. Érdekes jelenség is mutatkozik most a Radnóti Gimnáziumban: igen sok a jelentkező a KISZ-szervezetbe. Tjzennégyen-tizenhatan is kérik egy osztályból felvételüket. Persze, a kommunista fiatalok józanul, éleslátóan mérlegelik a helyzetet; Elsősorban azt veszik figyelembe, hogy a belépők valóban kommunisták akarnak-e lenni? Mert ez előfeltétele a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságának! Itt nem kis dologról van szó. Észrevették, hogy számosan „iegyetemi belépő jegy"-nek akarjak felhasználni a KISZtagsági igazolványt. Például Balogh Tamás és Pozsgay Kálmán korábban nyíltan a KISZ ellen beszéltek, hangulatot keltettek a párt ellen, — most pedig önként jelentkeztek. Persze, liogy elvetik felvételüket. Olyan fiatalokat sem vesznek be a párt ifjúsági szervezetébe, akiknek enyhén szólva rossz a magaviseletük. Például Csikós Gábor kérelmét is elutasították, akinek már több fegyelmi esete volt, legutóbb engedély nélkül éjszaka 12 óra után a Hungáriában szórakozott. Még számos apróságot említhetnénk meg az iskola KISZszervezetének életéből. De a felsorolt példák is igazolják, hogy eredményesen működnek a Radnóti Gimnázium ifjú kommunistái. ' Hanyag pénzkezelés miatt kerül a vádlottak padjára Savanya Vince ásotthalmi tejbegyűjtő nemrégiben jelentette a rendőrségen, hogy 9 ezer forintot elloptak asztalfiókjából, illetve az asztal tetejét felfeszítve tűnt el a pénz. A nyomozás megállapította, hogy Savanya Vince a megengedett időnél hosszabb ideig tartotta a nagy összegű pénzt fiókjában, holott köztudomású, hogy egyik napról a másikra csak 500 forint váltópénzt tarthat magánál. Savanya Vincét hanyag pénzkezelés miatt vonja majd felelősségre a bíróság. Jevgenyij Dolmatovszksj • MÜNKÁSŐjEISÉG A kötelezettségén túl százezer négyzetméter műszaki szövetet gyárt az újszegedi szövőüzem Az újszegedi Kender-Lenszövő Vállalat dolgozói amógyis feszitett második negyedévi tervük teljesítése mellett magukra vállalták, liogy százezer négyzetméter műszaki szövetet gyártanak a gumiiparnak. Ezeket a szöveteket bányahevederek, szállítószalagok és más gumiáruk gyártásához használják, s közismert, hogy ezekből a cikkekből népgazdaságunkban hiány mutatkozik. Az újszegedi munkások vállalkozását különösen azért kell nagyrabeesülni, mert az említett cikkekhez cémázott fonala* kai kell felhasznáíniok és cérnázó üzemrészük amógyis szűk kapacitású a szövődé igényeihez képest. Ennek ellenére, a cérnúzógépek fordulatszámának növelésé.vcl és más üzemek kisegítésének igénybevételével eleget tudnak tenni vállalásuknak, mert az október előtti napi hatezer kilogrammos termelést a cérnázóban 8 ezer kilogrammra emelték. Ezzel párhuzamosan az újszegedi szövőüzem a Győri Lenszövő Vállalatnak is segítségére siet: szövéssel, és szükség esetén a szövetek kikészítésével. A vállalt többletmunka egyben alkalmat ad az üzem kapacitásának teljesebb kihasználására, és a munkáslétszám megtartáMár langyosabb az áprilisi éj. Az őrjáratok kopogása gyér Budai utcán, pesti téren. Ívlámpa ég a házsorok között S egyenruhásán két vállas, zömök Munkásőr ballag, szembe vélem. Szunnyad a háztömb — vagy csak képzelem, S e jó nyugalmat csak a félelem; Pisztolyok csöve szülte volna? Áttetsző, gyöngéd a fák lombja és Az őrök lépte, mint a szívverés, Ügy kong a nyíló hajnalokba. Nem vigyáztunk. S a História — mint Annyiszor — újra komolyságra int: Gondtalan élni még korán van! Az utcasor romos, ragyás, repedt. Kés-villogású üvegcserepek S tátott sebek a ház falában. Nem felejtjük a vért, s az árulást. — Vizsgáld, elvtárs, keményen át meg át, Papírjaimat, ahogy ilíik! — Mogorva őr. a bajsza már fehér; De mikor látja: szovjet útlevél — Fáradt arca mosolyra nyílik. És kezét sipkájához emeli..: S.. igen! Ilyen sapkája volt Neki, Neki is, a mi mesterünknek! S gondolatom meg szóba sem talál, S az őr ajkán már Lenin neve száll, Oly balkan, tisztán, mint az ünnep! Lám, áll « nép — hiába sok a rom — Védi a munkás-paraszt hatalom; Mely fegyverét marokra fogta. Barackvirág csillan a kert felől, A pesti utcán átballag az őr: Munkaruha, s lenini sapka .: j AGAI ÁGNES fordítása (Megjelent a „Nagyvilág" című viiuD irodalmi folyóirat 1957. májusi számában); I<JSAK8CGAP2§OSAR<§OSCKSQÍCKÍOSCWSCSCKSOSC**^^ A másodvetésű kukorica is hozhal- nagy termést A szegedi és a járásbeli dolgozó parasztok körében nagy on régi köztudatként él az, hogy a kukorica másodvetésként termelve csak nagyon, dc nagyon kivételes esetben hozhat őszi Másfél óra helyett öt pere alatt készülnek újítással a villanypózna-gödrök a DHV-nál A Délmagyarorszá- hogy fél óra aiatt gi Áramszolgáltató bármilyen más munVállalatnál Hörömpő ka8éP hajtására is József főmérnök el- átalakítható. gondolása alapján gépesítették a villanypózna-gödrök készítését. Az oszlopok helyét eddig kézierővel ásták ki. Egy 180 centiméter mély gödröt eddig meg Vele: két ember másfél óra alatt készített el. Most ugyanez a feladat mindössze ötperces munkát jelent. Az új készülék jól kiállta a próbát, s most Mohács-sziget, illetve az árvízkárosult területek villamosítását gyorsítják összesen mintegy 1000 villanyoszlopot állítanak fel a segítségével, utána más területeken hasznosítják. Az új módszer lényege: egy gépkocsi elejére közvetlen villanymotor meghajtással működő, s a kívánt gödör átmérőjének megfelelő spiráífúrót szereltek. amely a földet kiemeli. A villanymotort ugyancsak gépkocsira szerelt agregátor látja el árammal. A berendezés további előnye, beért termést, és csak keveset. Ennek a ténynek az az alapja, hogy a gazdák mindeddig nem rendelkeztek olyan rövid tenyészidejű kukorica vetőmagfajtával, amely másodvetésként alkalmazva az őszi fagyok beálltáig beért volna. A korábbi esztendők során tudományos mezőgazdasági kutató intézeteink nemesítettek ilyen kukorica-vetőmagot, mely Reed-King néven kezd bevonulni a köztudatba. A Reed-King kukoricát el lehet vetni őszi takarmánykeverékek lekaszálása után és tavaszi vetésű takarmánynövények földjébe is. Sőt őszi árpa után veteti földben is nagyszerűen beérik. Ila június végéig elvetik, 25—30 mázsa termést is hozhat megfelelő talajművelés mellett. A szegcdi dolgozó parasztok számára jelenleg 100 métermázsa ilyen nemesített ReedKing kukorica-vetőmagot szerezlek bc. A Termcnyforgalmi Vállalat Szövetkezeti úti telepén azonos mennyiségű szokványkukoricáért mindenki kaphat ebből a vetőmagból. Tapasztalatok mutatják, hogy az Óvári 5-ös fajta Hybrid-kukorica katasztrális holdankint 3—5 mázsával ad nagyobb termést vidékünkön az eddig termelt szokvány-kukoricáknál. Ebből a magból eddig mintegy 40 mázsát cseréltek a szegedi gazdák. Ez a kukorica lényegesen jobban bírja a szélsőséges idő•-"araa járást IS; Képek Lengyelországból Munkában az állatorvosi technikum növendékei; A Kozieni-i állatorvosi rendelőben egy lovat vizsgálnak. c h m Nem igazgató már az újszegedi fiúnevelő otthonban Kóczián József Lapunk május 12-i, vasárnapi számában: „Érvényesüljön a szocialista pedagógia az újszegedi fiúnevelő otthonban"' főcímmel cikket közöltünk. Ismertettük Kóczián József igazgató káros tevékenységét, amely nem kis hatással mutatkozott meg a nevelő testületre és az otthonban élő fiatalokra. Megállapítottuk, Kóczián József nem alkalmas arra, hogy az otthon igazgatója legyen. Most közöljük, hogy a cikk megjelenése után — taláa látva hibáit — Kóczián Jó* zsef írásban beadta igazgatói tisztségéről való lemondását. Természetesen ezt az illetékes szervek elfogadták. Az igazgatói teendők ellátásával, az új igazgató kinevezéséig — az igazgatóhelyettest bízták meg. Kóczián az otthonban most mint pedagógus áll alkalmazásban és ügyében az illetékes tanügyi szerv vizsgálatot folytat. Teljesült a pedagógiai főiskola tanulóinak kérése „Vitatkozás" címmel riportot írtunk május 12-i számunkban, a pedagógiai főiskola KISZ-szervezetének előkészítő üléséről. A szövetség megalakítását szorgalmazó fiatalok a megbeszélésen kéréssel fordultak a pártszervezet jelenlévő képviselőjéhez, hogy segítsék elő a vizsgákra való felkészülés idejének meghosszabbítását. A pártszervezet a főiskola fiataljainak kérését teljesítet,, te. Az igazgatóság úgy osztotta be az utolsó tanítási napot és a vizsgák időpontját, hogy több idő álljon az alapos felkészülésre. Kizárták a pártból az ellenforradalom emberét A Délmagyarország május 4-i számában: „Elég volt az ellenforradalmi furfangból!" címmel cikket közölt, amelyben részletesen feltárta, hogyan vált az ellenforradalom védőpajzsává Horváth Ferenc. Október végén az ellenforradalmi „munkástanács elnökévé választották", s teljes mértékben kiszolgálta, sőt támogatta az ellenforradalmi megnyilvánulásokat. Ez év áprilisában pedig (miután végre a „munkástanács" és a „küldött-tanácsleioszlott a szövetkezetben, amelyeknek végig Horváth volt az elnöke) furfangos módon szövetkezeti elnökké „választatta" magát. A szövetkezet pártszervezete rendkívüli ülésén is foglalkozott a Délmagyarország írásával. Teljes egészében egyetértettek a cikkben foglaltakkal és a tagság elítélően nyilatkozott Horváthról Számos ténnyel, érvvel bizonyították, hogy Horváth elárulta a pártot. Felolvasták azokat a jegyzőkönyveket, amelyekből kiderült, hogy az „elnök" javasolta a régi vezetőség leváltását. Fegyverek beszerzésére adott utasítást, vezérletével a sztrájk mellett foglalt állást a szövetkezetben törvénytelenül működő ellenforradalmi „munkástanács'.' A taggyűlésen Horváth beismerte "hibáit*. A vasipari szövetkezet kommunistáinak taggyűlése kizárta őt a pártból. Fájdalom és fáidalomcs llapílás címen tart előadást a TTIT ervosegyészségügyi sorozatában május 23-án, csütörtökön este 7 órakor Czoniczer Gábor dr. egyetemi tanár, a II. Belklinika igazgatója. Az előadás az úgynevezett fájdalomérzés keletkezésével, „hasznával" foglalkozik és ismerteti azt a heroikus és eredményes küzdelmet, melyet tudósaink és orvosaink a fájdalom csillapításáért folytattak és folytatnak. Az előadás helye a Juhász Gyula Kultúrotthon, Vörösmarty u. 5. sz. 3