Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-01 / 100. szám

ÖABRIELA ZAPOLSKA: l á "*" Dulszka asszony erkölcse A Szegedi Nemzeii Színház bemuialója A Szegedi Nemzeti Színház legutóbbi bemutatójáról írva vágjunk talán mindjárt a dolog közepébe. Ki az a Dulszka aszszony, akinek erkölcseit olyan maró gúnnyal tűzte tollhegyre Gabriela Zapolska, az 1860— 1921-ig élt és tehetségével már fiatalon feltűnt lengyel írónő, a század első évtizedében írt színbelőle. S hogy egy élet, Hanka, a kis cselédlány éíete és boldogsága mehet rá, mit számít neki! Ez az ő erkölcse. Ez a Dulszka asszonyok igazi arca! Zapolska nagyszerű leleplező erejét, az apró részletekkel is mélyen jellemző írói készségét dicséri ez a darab, amely anynyira szól a mának is, hiszen szocializmust építő társadalmunkban, a formálódó új embertípus között is, de sok Dulszka asszony és Dulszki úr él még! Legfeljebb ma már nem látszik.;; már sose okul és ta- len és mindjobban a posnu" • •' •" ványba (nem a kávéházak. Nem okultak és nem tanul- hanem elsősorban a polgári tak, de okultak kisemmizettjeik, élet posványába) süllyedő okultak azok, akik a bőrükön férfinek az alakját, érezték ennek a gyalázatos er- A család másik két tagja, kölesnek minden keservét. a két lány is tökéletesen Dicséret illeti a Szegedi Nem- megrajzolt figura a darabzeti Színház előadását, hogy a ban. A kispolgári nevelés Szegeden már régebbről is jól- „eredményének" két típusa, ismert Both Béla kitűnő rende- Az egyik lány, Hezia minzésében ezt a gondolatot sikere- dénáron ki akar törni az őt sen hoz la felszínre. Igen hatáso- szorító „erkölcsök" gyűrűsan és kifejezően állította be a jéből, s nem csoda, ha az darab (már említett) zárójelene- előbb-utóbb a legrosszabb tét is, és sok más olyan apró útra tér. Nővére, Mela pedig . Ki ért DÉLMAGYARORSZÁG?... oly ártalmasak, mint Zapolska művében? Negatív meghatáro- idejében. Ma már nem ők, ha- részletet, amely méginkább alá- a va!° világtól elzárt lélek zással kell kezdenem: egyálta- nem a Hankák, a volt falusi és húzta az írónő szándékát. kel 'esz egyre szerencsétlelán nem csupán a századeleji városi szegénynép az ország A címszerepet Lontay Margit, nebb. amint az élet igazi Lengyelország sajátos figurája, gazdája, akinek új erkölcse te- a közelmúltban Jászai Mari-díj- arcával megismerkedik. Hebár az írónő kitűnő egyénítéssel remt tiszta világot körülöttünk, jal kitüntetett művésznő alaki- zia csupa tűz, de csíntalanrajzolta meg alakját és hasonló Különös értéke a színdarab- totta. Méltán sorolhatja be ezt a.?ágaiiak mérhetetlenül goművészettel jellemezte a kort is nak, hogy az írónő szinte majd- szerepét az ismert „nagy alaki- nosz gyökerét minden tettékörülötte. Dulszka asszony tehát nem a kritikai realizmuson túl- tásai" (a Warrenné, a Cseresz- ben tükröző alakját Dómján szorosan véve, az 1900-as évek lépve, a máig, ezekig a gondo- nyéskert Ranyevszkaja, a Mák- Edit sziporkázóan sokoldalú jómódú lengyel kispolgárasszonya, némi — nem is megvetendő — vagyonnal, cselédeket tartó, garasoskodó, de mégsem nélkülöző háztartással, egy papucsférjjel, három már nem épp gyermeksorba számító gyermekkel — és szigorú erkölcsi élet-1 felfogással. „Az én szememben mindennél szentebbek bizonyos erkölcsi elvek" — hangoztatja. Ez a pont az, amely kiemeli adott környezetéből, korából, s teszi országhatárokon és évtizedeken felül emelve olyan közelivé, s olyan ismerőssé. Vajon nem ismerős-e számunka n az az erkölcs, amely képmutat óan kendőzi a maga ellentmondásosságait. Csak azzal törődik, mit szólnak, mit látnak az emberek, de nem törődik azzal, hogy van emberség, vannak magasztos, tiszta és igaz érzések; amelyekért, — sőt csak azokért érdemes küzdeni és élni. Ez a látszat erkölcs nem a szegényember üresgyomor szemérme, amellyel rejteni igyekszik a maga nyomorúságát, hanem az álszent kispolgár gőgje, amellyel többnek akar látszani, mint ami, és éppen ezzel süllyed na- Dulszki fiatalúr (Kaló Flórián) és Hanka, gvon mélyre. Ennek a látszater- a szolgálólány (Balogh Rózsa), kölesnek mindegy, hogy az általa szentnek hirdetett családi latokig vitte végig mondanivaló- virágok szélhámos özvegye) kö- tehetséggel adja vissza, Meéletet titkos szeretők mocskol- jAt. Hanka szavaiban már egy zé. Megjelenésében, egész lényé- la hatásában talán hálátlaják be, csak a világ ne tudjon új, tisztoltabb és igaz világ elő- vei szinte árasztotta magáról a nabb, de csöppet sem könyróla, mindegy, hogy a vagyon revetitődése él, bár öntudatlanul kegyetlen, önző, az úri látsza- nyebb szerepében pedig honnan ered, csak a tisztes még. Mikor Dulszkaék házából, toknak élő, zsarnokion rövidlátó Szentirmai Éva nyújt mérmunka látszatát keltse, mind- ]la még oly nagy összeggel, de vagyonos kispolgárt. léktartó, bár itt-ott több egy hogyan élünk, mindegy mi- valójában mégiscsak koldúsfillé- Férjét, Károlyi Istvánt mes- melegséget kívánó alakítást, ben hiszünk, vagy akár sem- rekkel és meggyalázva távozik; teri gesztusokkal állította elénk. Juliettet, a kacér asszonymiben sem hiszünk, csak kifelé; szorongva kérdi tőle a ház úrnő- Csak egy mondata van a darab- kát Miklós Klára mutatja be " —- je. _ . Ugye, soha többé nem ban, a többi mondhatni panto- magabiztosan, határozott és kellemetíenkedel nekünk?" S mim-szerű némajáték, do mégis kiforrott művészettel. Hanka szava keményen, elkese- egy félreérthetetlen jellem, az Tadrachnét, Hanka keredésében is bizakodón cseng: önmagába zárkózott papucsférj resztanyját Bányászi Ilona, a „Én nem, de liogy a gyerek mit áll előttünk; szegedi színpadon már rég lesz, ha megnő, azt csak ő tud- Dulszka asszony mellett a nem látott művésznő forV óként a darab talán Wjobban ia- meg az isten!" _ cselekmény középpontjában álló mái ja meg. Üj bemutatkojellemzett figurájának, — mond- s a gyerek megnőtt, erős iz- Hanka szolgálót, Balogh Rózsa zasában meltan valtotta kl hatnánk főhősének — Dulszka mos férfi lett a nép államában, elevenítette meg. A Szegeden a közönség tapsait: Tadrachasszonynak bemutatásával. Az nemcsak nálunk, hanem az író- SZubrett és primadonna szere- né alak;iát a tragikomédia erkölcs csupán cégér számára; nö hazájában, a Lengyel Nép- pékben megismert színésznő légkörébe stílusosan illeszde ha megkaparjuk0 kicsit ezt a' köztársaságban is. A Hankák már második prózai alakításában kedő játékkal eleveníti meg. tiszteletreméltó polgári asszonyt, f'»i és lányai építik azt az új kelt kellemes meglepetést. Ilyen- Dulszkiék főbérlőjének epiakkor leplezetlenül megláthatjuk országot, amelytől annyira félt nek fogadtuk el a kis cseléd- zódszerepnyi feladatát Ola vagyonáért, kispolgári jólété- pz « romlott erkölcsű polgárság, lányt, ahogyan ő állította elénk, savszky Éva hitelesen ólért (és csak azért!) reszkető Valóban mintha osztályának bár kétségtelenül több színnel dot'ta meg. mindenestül romlott) valakit, szavát, a kizsákmányolók bel- és mélységgel maradt adósunk A díszlet — Sándor Lajos Kifelé a tisztes családanya sze- s'» szorongását suttogná el Mela, ez a figura. munkája — a darab hangurepét játssza, aki lányainak meg Dulszka asszony egyik lánya a A HankAt elcsábító Úrfi latát kitűnően szolgálta. Véazt is megtiltja, hogy fiúkra darab befejezéseként: „.. . egy- sajátos keveréke a beléne- gül nemcsak a szokás kedvészer majd keservesen megbán- vejt kispolgárnak és ebből a ért. de valóban külön meg hődünk mi ezért a nagy gonosz- keretből mindenáron kitör- kell említenünk Bene Jánosságért ... Jai. istenem, mi lesz... ni akaró fiatalembernek. Műmi lesz velünk.vészi hitelességgel ábrázolHogy mi lesz, azt maguk a ta ezt a kettőséget Kaló FlóDulszka asszonyok készítették rián, s tükrözte vissza enelő, akik. mint a darabban Ju- nek a bonyolult lelkialkatú, lielte barátnője mondja: „Ügy de végeredményében tehetetA két nővér: a szende Mela (Szentirmai Éva) és a „felvilágosult" Hezia (Dómján Edit). A címben felvetett kérdést az utóbbi időben inkább fordítva tette föl számunkra nagyon sok olvasónk: "Miért nem Délmagyarország lapunk címe?* Erre valóban nem tudtunk mit válaszolni, hiszen a lap nagymultú nevét az októberi ellenforradalom változtatta meg. Több szóbeli és levélbeli kérdés után végiilis Oltvai Ferenc levéltáros beküldött cikke indította meg a vitát lapunk hasábjain, hogy a Délmagyarország nevet írjuk-e fel az újság címéül. A vitacikkre számos hozzászólás érkezett írásban és személyes fölkereséssel is. E hozzászólások túlnyomó többsége azt javasolta, hogy lapunk ismét Délmagyarország legyen. Örömmel tettünk eleget az olvasók többsége kívánságának, hiszen a Délmagyarország elnevezéshez valóban igen nagy hagyomány fűződik Szegeden. Ezzel a névvel 1910-ben indult Szegeden napilap, amely az akkori viszonyok között a legbaloldalibb es leghaladóbb szellemű lapja volt a városnak. E lapba írt Móra Ferenc, Balázs Béla, Juhász Gyula, hogy a legnevesebbeket említsük, s Cserzy Mihály (Homok) szegedi színekkel élénkítette az újságot, amelybe gyakran küldött cikket Krúdy Gyula is. A háború, s különösen a Tanácsköztársaság idején Juhász Gyula rendszeres vezércikkírója volt a lapnak, s állandóan jelentek itt meg költeményei, bírálatai is. 1919-ben szűnt meg a Délmagyarország, éppen haladó, baloldali szelleme miatt. Csak közel 7 év múlva, 1926-ban indult meg ismét. Progresszív szellemben kezdte meg ekkor is munkáját, bár inkább a haladó, radikális polgárság lapja volt. Több verse jelent meg itt József Attilának is. Ami általában Szegeden szellemi értéket jelentett ezekben az időkben, annak a Délmagyarország volt a fóruma. A náci terror szüntette be ezt a lapot, 1944 márciusának gyászos napjaiban. Nemsokára rá azonban újjáéledt a felszabadult Szegeden a Délmagyarország. mint az első új napilapok egyike. (1944 novemberében a debreceni -Néplap* csak egy nappal előzte meg megjelenését.) Kezdetben a Nemzeti Függetlenségi Front lapjaként indult, de hamarosan kommunista lappá vált, hogy mindig a legkövetkezetesebben, a legodaadóbban képviselhesse a szegedi és a környékbeli dolgozók ügyeit, a leghívebben tájékoztathassa őket. Az elmúlt esztendők során természetesen a lap munkájába is csúsztak be javítanivaló hibák, de szellemében mindig igyekezett hü maradni a szocializmus, a dolgozó nép boldogulása harcos ügyének. A hibák leküzdésével ezt a szerepet akarja lapunk betölteni a jövőben is. Politikája csak egy lehet: pártunk, a kommunisták pártjának politikája. E harcos ügy szolgálata mellett, illetve ezzel szoros összefüggésben pedig sokrétű, színes és igaz tájékoztatását akarjuk nyújtani olvasóinknak, nemcsak a szegedieknek, hanem a Szeged környékieknek is, hiszen ezt is kifejezi lapunk hagyományos neve: a Délmagyarország. Reméljük, olvasóink szeretni fogják ezentúl is a Délmagyarországot, a nagy és megtisztelő múlt forradalmi szellemű örökösét/ a világ felé életünk feddhetetlennek tűnjék. Nem a valóság, csak a látszat a fontos! Maró és pompásan célbalaláló gúnnyal leplezi le az írónő ezt az álszent látszat erkölcsöt. nézzenek, s fiát távol igyekszik tartani a zenés kávéházak nyilvános éjszakai életétől, de éppen ezért titokban eltűri, sőt hozzásegíti az úrfit ahhoz, hogy a cselédet hálózza be. Amikor aztán megvan a baj, csak az fontos, hogy botrány ne legyen né és Horváth Ferenc sok fáradságot és körültekintést igénylő sikerült jelmezeit. Lőkös Zoltán A III. felvonásban Tadrachnét le akarják venni a lábáról. Balról lobbia: D-rizka asszony (Lontay Margit), Tadracliné (Bányász Ilonái és JuUetle (Miklós Kluraj, Tis?as7itaeti bábosofe sikere lUjszentivánon A tiszaszigeti' általános iskola alsó tagozatí nak tanulólból Jávor József igazgató támogatásával Kaproncal Emiiné tanítónő bábszakkört szervezett. Az „Okos Kata" bábszínház kis művészei az elmúlt napokban Ujszentivár.on vendégszerepeltek. Az előadást az újszentlváni kispajtások nagy ölömmel és izgalommal nézték végig. Több mint 200 gyerek Játszott,- énekelt együtt a báb-színpad fi auráival. A báb-szakkör továbbiakban is fel fogja keresni a környező községek iskoláit és otthon ls rendszeresíti előadásait. A kis bábosok, az előadások Jövedelméből felszerelésüket szeretnék bővíteni. A tiszaszigeti községi tanács támogatja a bábosokat, az iskola is gondoskodik róluk, de a szakkö:- felszerelése még további kiegészítésre szorul. Jó :anne. ha a n»m,»i tanács népművelési csoportja is pártfogásba venné a tiszaszigeti bábosokat; Komszomolisták májusi dísztávirata Szeged ifjúságának „A Lenini Komszomol tagjai és a szovjet hadseregben szolgáló fiatalság nevében üdvözöljük Önöket és Önök révén a KISZ tagjait és Szeged város egész ifjúságát. Kívánunk a KISZ-nek és az ifjúságnak nagy sikereket a szocializmus építéséhez, s boldog jövendőt. Szilárdítsák továbbra is a szocialista táborhoz tartozó országok ifjúságának barátságát, és az egész világ ifjúságának szolidaritását a békéért és a szocializmusért folytatott harcban. Éljen május 1, a munkások nemzetközi szolidaritásának napja! Éljen a szocialista országok ifjúságának megbonthatatlan barátsága! A Szegeden állomásozó szovjet egység Lenini Komszomolszervezete megbízásából: KAMENYEV főhadnagy" Bensőséges ünnepségen emléktáblát lepleztek le a régi szegedi Munkásotthonon Tegnap délután benépese- előtt, 1926. május elsején ebdett a Hétvezér utcai régi Munkásotthon környéke. A szegedi dolgozók százai jöttek el, hogy szemtanúi legyenek a Munkásotthon falára elhelyezett emléktábla bensőséges leleplezésének. A sok idős elvtárssal együtt ott voltak a fiatalok közül is számosan. Tisztelettel adóztak a régi harcok emlékének. Megkapó volt, amikor Nagygyörgy Mária, a régi Munkásszínpad sok sikert arató tagja, ma a Szegedi Kenderfonógyár igazgatója ismét verset mondott. Ady Endre: »A csillagok csillaga* című költeményét szavalta el. Bajnóczi László, a Szegedi Kenderfonógyár szín játsó együttesének tagja, a halhatatlan szegedi költő, a régi munkásszínjátszók nagy patrónusa, Juhász Gyula „A munkásotthon homlokára« című örökbecsű versét adta elő. Zúgott a -Vörös Csepel* a szegedi Általános Munkás Énekkar dalosainak ajkáról és a lelkes hangulat közepette lépett a mikrofonhoz Csűri Mihály elvtárs, a II. kerületi tanács elnöke. = Harmincegy évvel ezben az épületben találtak tartós menedéket a magyar munkásmozgalom szegedi szakszervezetei — kezdte beszédét. — Azóta sok évtized kemény, nehéz, kitartó harcainak emlékét őrzi- ez a régi Munkásotthon. Nagy figyelemmel hallgatták az ünnepségen résztvevő Csűri elvtárs szavait, aki mint régi építőmunkás a többi között hangoztatta: — Ez az épület volt a szegedi szervezett munkások temploma, ahol időt és fáradságot nem kímélve, a börtöntől sem megrettenve önzetlenül harcoltak a szegedi dolgozók a jobb életkörülményeikért, a nyolcórás munkanapért, s a napi megélhetést biztosító fizetésekért, politikai jogokéri, a tőkés társadalmi rend megdöntéséért. A beszéd után lehullott a lepel az emléktábláról, amelyre aranybetűkkel vésték Juhász Gyula szavait: -Hirdessük: itt nem boldogul más, csak aki alkot, aki munkás*. A megkapó ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget, i