Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-01 / 100. szám

Ma nyílik az újjászületett versenyuszoda és a partfürdő t i i i SAKK iái I ' A Fürdők és Hőforrások, a Csongrád megyei Építőipari Vállalat jelenti; május elsején megnyílik a versenyuszoda ée a partfürdő. Egyszerű a jelentés, és e rövid mondat mögött sok munka és izgalom van. Az Építőipari Vállalat egy éve, 1956. májusában kezdte meg a versenyuszoda kabinjainak, kerítésének építését, illetve átépítését. Miért volt ilyen hosszadalmas ez a munka. A Fiirdő Vállalat — tekintettel a atrendidényre — a kabinok kevés hányadát adták át az építőknek, Éppen ezért a munka zömét körülbelül 75 százalékát — ez év január óla végezték el az építők. A fürdőzők nem ismernek a megfiatalodott, meg. szépült uszodára. Üj kabinok, csempézett tusolók. WC-k épültek, kőfal (a Tisza felől drótkerítés) — veszi körül az uszodát. Ma, május elsején a fürdőzők ét a versenyzők — tízkor úszóverseny lesz — gondoljanak azokra az épitőmunkásokra, akik széppé varázsolták számukra a fürdőt. Gondoljanak Ráez Károly kiváló kőművesre, Bozóki János festőre és a többiekre. A parifürdő is megszépülve várja a fürdőzőket, Az építők — hollandi mintára — gyermekpancsolót építettek itt. A partfürdő öt dolgozója az utóbbi napokban napi 10—12 órán át takarították a fürdő teriiletét. Érdekességként említjük meg: tizenkét teherautó szemetet szállítottak el. Újrafestették a közös kabinok fogasait, lemosták a kabinokat, parkírozták a fürdő belső területét. Ma, május elsején díjmentesen látogatják az ünneplő dolgozók a partfürdőt. Egyébként a Fürdők és Hőforrások dolgozói itt fogyasztják el közösen a disznópörkölt ebédet. DIVATA fWVITWVV ,' íreki's tavaszi és a közeledő nyári napokra uj i uk uzúiial közölt divatterveinkét. Az első i „ . minuksilnü gyapjúztorziett pliiszlrozott »„ „út mutat bt, hertiztcilhozátú hernyóitlyth, olúszaL Imiét divat a keppl — Ezért mutatjuk be kövttheiő rajzunkon tzt a sikkesen öltöztető ruhadarabot, amelyet izíveien újítanak fel a (Dohai Miklós divaltervei) nőit. Rajzunkon a kepp egy modern változata látható, amely könnyű fekete szövetből (esetleg bársonyból) kilzllhetO feketepettyei fehérselyem béléssel. A harmadik divatrafz fehér nylon blúzt és sötétkék fehérmintás taft-szoknya összeállítást mutat. > •OtHtMUHItnMIOIHtMtMMOttHm Szmiszlov az új világbajnok 1921. március 24-á#i született Moszkvában. Apja kiváló mérnök és tapasztalt sakkozó volt, aki fiát a sakkjáték szabályaival már hatéves korában megismertelte. Először 14 éves koréban indult versenyen, de már egy év múlva elsőoszlályú minősítést szerzett. W38-ban mesterjelölt, a következő évben pedig mester lett; Az 1940-rg év hozla meg Szmiszlov száméra az első olyan sikert, amire a nemzetközi sakkélet is felfigyelt, Ekkor jutott be a fiatal mester elsőízben a szovjet bajnokság döntőjébe, ahol Rotvinnik, Keresz, Boleszlavszki, Eilienthal és más nagymesterek is játszottak. Szmiszlov az egész sakkvilág meglepetésére megelőzte Botviriniket és Kereszt ?«, s a harmadik helyen végzett. Szmiszlov nemcsak eredményével, hanem mély stratégiai játékvezetésével is meglepte a szakembereket. A 19 éves nagymester egyszeribe a világ első sakkozói közé került, s 1941-ben meghívták a hat legjobb szovjet sakkozó részére rendezett versenyre, ahol csupán Botvinnik és Keresz előzték meg. Szmiszlov számára esak a második világháború befejezése után nyílt meg a lehetőség, hogy erejét külföldi mesterekkel is összemérje. A Szovjetunió— USA rádiómérkőzésen első külföldi ellenfelét, Reshevszki imsrikai bajnokot mindkét jálszméban legyőzte. 1940-ban a hollandiai Groningenben nagy nemzetközi versenyt rendeztek, amelyen részt vettek a világ legerősebb sukkozói. Szmiszlovot csupán Botvinnik és Euwc előzték meg. Szmiszlov ezután tovább folytatta sikeres szerepléseit, 1948-ban a világbajnok! döntőn második lett, s sorra aratta győzelmeit a szovjet versenyeken. Szmiszlov legnagyobb versenysikerét az 1953. évi zürichi és a tavalyi amsterdami világbajnoki döntőn aratta. A zürichi versenyen 15 nagymester játszott kétfordulós körmérkőzést, s a hosszú és nehéz versenyen Szmiszlov két ponttal előzte meg Bronstein, Keresz és Reihevszkit. Az amsterdami versenyen ls nagy fölénnyel lelt első, csupán egy játszmát vesztett honfitársa, a fiatal Szpasszkij ellen. Szmiszlov játéka nagymértékben kiegyensúlyozott, stílusa Capahlancáéra emlékeztet. Bonyolult, kockázatos állásokat nem vállal, hanem nagy művészettel használja kl a legparányibb álláselőnyöket. Támadások ellen hidegvérrel védekezik, s a végjáték legnagyobb művésze. i * * .„"• " WÁ Wk Ii Sf 1 i H 1RI I Világos: Ka8, Bdl, Hc2. Fd8, gyalog b4. (5) Sötét: Ko6, Biti, Ff?, gyalogok: b5, c5, g2. (6) A fenti feladvány W. Hagemann feladványszerző műve. Világos indul, s a harmadik lépésben mattol ad, A helyes megoldásért fejlőink hat pontot kapnuk. A múlt heti feladvány megoldása: 1. Fxf7+, Kxf7, 2. Bf1+. KgS, 3. Bf8+, Bxí8, 4; Vg7 matt Érthetetlen! A cipőgyár igazgatója: — Nem értem, miért panaszkodnak a ml cipőink minősé gére. Én mér mióta hordom, és még sem ml kopást nem talá- —7 lok rajta! (A bulgáriai hírekből) VáraHan meglepetés c^ex^cop^lKISFIÚK — KISLÁNYOKC^E^EK-ARCOK) Májusfa Az Óperenciás tengeren " is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr, az üveghegyek után, a nagy kásahegy tövében volt egy kis kalyiba. Osz, öreg házaspár lakott a kis kunyhóban, már mind a tizenkét fiuk szanaszéjjel szóródott a világban, csak u tizenharmadik, a legkisebb volt még odahaza. Egyszer az öreg magához hívatta a kása-hegy aljén bóklászó fiát, azt mondta neki: — Édes fiam, én mór nemsokára meghalok. De nem akarom addig lehúnynl a szememet, mlg mind a tizenkét fiamat még egyszer életömben meg nem látom, Indulj hát útnak, hozd haza a bátyáidat, A kis legényke cBak anynyit mondott apjának: — Ha édesapám kívánja, már indulok is, — ezzel vállára vetette tarisznyáját, és elindult. M

ent, ment, mendegélt, míg egy sűrű, fékete, r.agy erdőbe nem ért, Ott az út elágazott, éppen tizenkét felé, Nem tudta, hogy merrifele induljon, leült az egyik útmenti köre, Ott töprengett magában, liogy mitévő i*. legyen, Ahogy ott ült, üldögél', nagyon megéhezett. Elővette a tarisznyáját, kivette be'őle kis darab kenyórkéjét, kis darab szalonnáját, meg azt az egy fej vöröshagymát, amit még anyja kertjében dugott nagysletve a tarisznyájába. Tüzet sikeritett, nyársat vágott és sütögette szalonnáját. Amint éppen javában falatozta a finom, ízesre sült szalonnácskát, megállt előtte egy szegény, ütött-kopott, sovány, éhes kis nagyfülű kutyuska. — Vau, vau —• mondta a kutyus —, Nagyon éhes vagyok, te szegény fiú. Adj nekem egy falást a kenyérkédből, adj nekem egy falást szalonnácskád bőréből. A legényke tört egy darab kenyeret, levágott egy darab szalonnabőrt, odanyújtotta a kiskutyának. — Itt van, szegény jószág, eszegessél te ls, Jóllakott a kiskutya, megtörölte száját, aztán megkérdezte a legénykét, hogy mit is keresne ezen a tájon, amerre még a madár sa jár? Elpanaszolta gondját, bajét a legényke, hegy nem tudja, a tizenkét úton merre keresse bátyjait, Megesett rajta a kiskutya szíve, így szólt; — No te szegény legény, Jó tett helyébe jót várj, — ezzel picike tarsolyából kihúzott égy kis aranyvesszöcskét ós odaadta a fiúnak. — Eredj haza, te legény, ültesd el ezt a kis arunyveszszőt, kiálts rá, hogy nyílj ki aranyvossző, nyílj ki, Ha kinyílt a vessző, nő nek| majd tizenkét ága, mindegyik ágán egy kis arpnyharang, ha mrgesendited a harangokat, bátyáid mind meghallják, és indulnak hazafelé. A Es tizenkét arany harang mellett nöl majd azon a fán tizenkét aranyalma. A tizenharmadik a fa hegyében nő majd, a legkisebbik ágon. Az a tiéd. Amelyik testvér arra vállalkozik, hogy ebből az aranyaiméból kompótot főz az apjának, az megmenti édesapádat a haláltól ls. zzej a kis kutya úgy eltűnt, mintha sose lett volna ott, csak a legény tenyerében csillogott a kis aranypálca. Meglepődött a legény nagyon, nézett a kiskutya nyomába, megcsóválta a fejét, aztán mégis csak úgy gondolta, hogy hazamegy és szerencsét próbál. Ment, ment hazafelé, tizenkét nap, tizenkét éjjel. Mikor hazaért, úgy cselekedett, ahogy a kiskutya mondta. Hát mikor elkiáltotta magát, hogy nyílj k| aranyvossző, gyönyörúszép, aranytörzsű, eziist'.eve'ü fa nőtt kl a földből. Tizenkét ágán a tizenkét aranyalma. Megkongatta őket, s alig telt bele pár perc, bátyái ott sorakoztak az ajtóban, Köszöntötték öreg apjukat. — Jaj édes gyerekeim, drága fiaim, csakhogy mégegyszer látlak benneteket — hálálkodott az öreg. Olynn boldog vagyok, hogy így együtt látlak benneteket, szinte már meghalni is nehezemre esik az örömtől. L] altatta ezt a 'kis legény n ke, nagyon elfacsar,/ dott a szive. Sajnálta szegén* öreg apóitáját, kiment hát u kertecskébe, leszakította a fa legkisebb ágéról az 6 aranyalmácskáját ég kompótot főzött belőle. Mikor apókája megette a kompótot, olyan erős lett az aranyalma levétől, hogy fiai alig ismertek rá. Hétszerte erősebb lett, mint azelőtt volt. A fát pedig felcicomázták, szalagokkal, virágokkal ékesítettél:. Az volt számukra a boldogság fája. Azóta van, hogy az emberek, ha valami nagy öröm éri őket, vagy tavasszal, amikor az egész világ újra fiatalodik — boldogságukban fát állítanak, amit a hajdani klslegény nevéről májusfának neveznek. (Csák) II. Kerékpár-karambol Ilyenkor, délelőtt 11 tájban igen forgalmas ez a széles utca. Teherautók, buszok, motorosok száguldoznak, sokszor egymást keresztezve, — villamos csllllngel —, ember legyen a talpán az a vezető, aki higgadtan és határozottan képes irányítani jármüvét, mindig tudva, mit kell tennie, Hát még a kerékpáros. Talán annak kell leginkább észnél lennie. Egy rendőrörmester karikázik az orrom előtt, szorosan mögötte 15 év körüli kamasz buzgólkodik a pedállal, A gyerek észrevett valaBallépés,,. kit a járdán, — úgy látom, a cimboráját —, s fejét oldalvást tekerve, kiabál neki, sót integet is félkézzel. Mintha nem is ezen a forgalmas utcarészen lenne, hanem a külváros kihalt utcácskáján kerekezne. A következő pillanatban kerékpárja már neki is csapódik a rendőr gépének hátsó kerekéhez, s mindketten az út porába huppannak. A rendőr van talpon előbb s szalad a kamasz felé. No, — gondolom —, most Jön a frász,.. Nem szeretnék a kölyök bőrében lenni. A rendőr lehajlik a fiúhoz, felrántja — de pofon nem csattan. A mutatóujja figyelmeztetően mered a kamasz lesunyt feje elé, magyaráz neki, s végül barackot nyom a gyerek fajéra, úgy válnak el. Senki se csodálkozott volna, ha egy atyai flemm elcsattan, hisz a gyerek meg is irdomelte volna. A járókelők mégis széles mosollyal képükön, megeélgedetten, s derülten ballagnak el az eset szins, s Ivéről. Az emberség mindig tetszik az embereknek, mégha az élet jelentéktelen mozzanatában nyilvánul is meg, — ikon —