Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-01 / 100. szám
M ájus első napján sohasem nyúlt u núdvcrő_ ' szerszámokhoz nagyapám. Kora reggel egy ningukészítette Ids cirokseprővel gondosan letisztogatta jobbik rtüiáját, melyben nem dolgozott, s nagyanyám minden sopánkodása ellenire elment hazulról. Szegény nagyanyó szipogva várta haza egész nap, s számtalanszor elmondotta nekem, hogy bizony nem látjuk viszont nagyapámat Elviszik a rend' örök — ha ugyan agyon nem verik. Én nem ijedtem meg ezektói a rémképektől, mert nagyapói a világ legbecsületesebb, legrendesebb emberének ismertem. Le. hetetlen dolog — gondoltam kilencéves fejemmel —, hogy épp ót vigyék el, s verjék a rendórftk. Nagyapám nem gonosztevő. Szótlan és derűs ember hírében állt nagyapó, deres haja volt gondosan fésült, fehér bajusza, s szelid, kék szeme. A kezefeje jókora, dnrvakérgfi. és vastag erek dagadtak ki belőle. Váltig csodálkoztam, hogyan tud oly gyengén simogatni érdes tenyerével. Soha egy hangos szót ki nem ejtett a száján, ám olykor fütyörészett és nagynéha mesélt is az unokáinak. Ritkán adta fejét a mesére, de akkor vége-hossza nem volt a történetnek, három-négy estén át is tartott. Kivált a Fanyüvilről szólót kedveltük az öcskösscl, s ilyenkor nappal fapallost faragtunk, hogy alkalmasint mi is ellássuk a sárkány baját, ha netán összetalálkozunk vele. Az egyik május elsején amikor kedvenc virágját, a piros szegfűt is gomblyukába tűzte — nagyapó is összetalálkozhatott valami sátánfajzattal; mert csapzott lett a haja, tépett a ruhája, s vastag vörös esik húzódott kék szeme alatt. A rendőrök kezében volt. Ekkor nagyon meggyűlöltem a rendőröket, s erősen félni kezdtem tőlük. | Ihatároztam, hogy félelmem ellenére is vigyázni fogok nagyapóra. Ezért aztán a következő év májusának elsején szívdobog; va lopództam utána; A füzbark&s körösparton ballagott nagyapó, s csakhamar összetalálkozott messzeföldön dolgozó apám barátjával, Huszár Mátyás bácsival, az áccsal. A város széle felé két ismeretlen ember üdvözölte őket, s csatlakozott hozzájuk: Négyesben sétáltak hát to; vább, kicsit ünnepélyesen, szótlanul lépkedve, s mintha csak néha-néha ejtettek volna el egy-egy csendes szót. A gyulai zsilip előtt két rendőr jött szembe velük. Széles mozdulatokkal magyaráztak valamit nngyapáméknnk, erre azok kétfelé oszlottak. Mátyás bácsi ég egy társuk átment a házak tövéhez, nagyapám pedig —> másodmagával — úgy folytatta DÉR END3E: Májusi adósság E az utat, mintha nem is ismerné Mátyás bácsiékat, A rendőrök eltűntével, meszsziről, mégiscsak követték Mátyás bácsiék nngyajpámékat, s jóval a város határán túl, a Veszei-hld közelében már együtt tanyáztak le a .parton. A sűrű parti cserjék, bokrok védelme alatt könnyedén közelíthettem meg őket, s hallhattam, hogy összehúzódva; csendben dalolgatnak. Közbem azért a szemük élénken járta a látóhatárt, Így ők is észrevették, hogy egy idő múlva kerékpáron két csendőr közeledik a híd felől. A lélegzetem is elakadt. Akkoriban már hallottam félfiilleL, mit keresnek nagyapóék ilyenkor a körösparton, s tudtam, veszélybe sodródtak megint. Mégis közelebb kúsztam. Lesz, aoni lesz, de nagyapámat nem hagyom bántani. Mátyás bácsi hirtelem spárgát erősített a kezében levő hosszú botra, s a madzatj végét a vízbe vetette. Egyik társuk mellette maradt, nagyapóék pedig a gátra húzódtak,, mintlia tisztes távolból a pecázást ügyelnék szórakozva. Fogott-e már valamit? — szólt Mátyás bácsira az egyik csendőr lecreszkedőn. •— Rossz bocskort igen, felelte Mátyás bácsi —, meg kecskebékát: Nevetett a csendőr >a tréfás pecázón, s visszaszólt még a válla fölött: — Hát akkor hívjon meg minket vacsorára. Szeretem, én a békacombot, akár a (ligák. — Hát csak jöjjön I — kiáltotta vissza Mátyás bácsi,«« hozzátette a foga között: — Varangy való a te béledbe: Ezeket a szavakat már nem hallhatták a csendőrök. Messze karikáztak zölden, kakastollasan a villogó küllőjű kerékpárokon. Mátyás bácsi nagyot nevetve rántotta ki a madzagot, melynek végén pedződugó volt ugyan, dc horog aztán nem. — Fene azt a horgot, — boszszankodott derűsen, kabátja zsebeiben turkálva —, az istennek se Idom. Jól néztünk volna ki. ha kirántatja velem. lázas izgalommal kaptam zsebemhez, i örömmel léptem ki a bokorból: — Van nekem horgom, Mátyás báesi! Megrökönyödve bámultak rám mind e négyen. — Te mit keresel itt? — húzta össze a szemét Mátyás bácsi — Vigyázok nagy spóra. Nagyapám jóízűen nevetett, s megsimogatta a fejem. — Nem kell énrám vigyázni, kisfiam. Zsebébe nyúlt, s agy igen szép, sötétbarna héjú puhaceruzát nyomott a kezembe. — Nesze, inkább erre vigyázz. Rajzolj vele szépeket. Rajzolóművésznek készültem akkoriban, hogyne örültem volna meg a ceruzának szívből. — Ne tessék soká maradni — ragyogtam nagyapámra, s örömmel nyargaltam el a város felé, hogy mielőbb szépeket rajzoljak az ajándékkal. Nyugodtan hagytam oda őket, mert úgy gondoltam, most már majd csak megőrzi őket minden veszélytől — a horgom. S oká maradt el nagyapó, örökre elmaradt — a vasúti temetőben. És elmaradt az én rajzművészetem is. Nem rajzoltam meg nagyapót, akinek nagydudorú erekkel futtatott keze annyit, de annyit gyfirkőzött és küzdőik, akinek minden csepp vére munkástársaiért buzogott mindhalálig. Pedig, amíg öt meg nem rajzolom, addig hiába hordogatom a piros szegfűt a temetőbe, ahol az öreg harcosok pihennek. Látomás (Az' ellenforradalom leverésének emlékére) Egy kuvik hujánt. Denevér csapong. Moccanatlanul áll a rejtő lomb. A tájék testén szétporlad a hold... Agg bálvámy-eszmék nyakalják a bort. Halál Inal sandán hátuk mögött. — Megéheztek a szürkülő rögök. — Vöröskakas csapkod fel az égig. s üszőkbe von minden ózsdl-réglt. Kuvik hujánt és földre hull a hold. egy gyilkos eszme utolsót sikolt. — És a szellő, ez örökös cigány. holt eszméknek hattyúdalt komponál. — Hallgatom e bús halotti nótát, másoknak fáj, de nékem boldogság. VARSÁNYI PÉTER RÉGI SZEGEDI május elsejék — -- - ~— !1 IttálUIAMUtMllt-UlUUljill • I IlUAfUUlSttl-tlLtilMUniáJJUlUáUáirtálIHUflf UlHláilUftlflIil fi r TőaláLhóL az életbe, f&abmybóL a izabadmqba m úgy, mint később Hitler táboraiban is. 3 890-ben ünnepelte meg először Európa, s vele — legalábbis lélekben — az egész világ dolgozó munkássága május elsejét, mint a nemzetközi munkás testvériség azóta is életteljes, szépséges nagy ünnepét és diadalmas seregszemléjét. Aki akkor még egészen kicsiny gyermek volt, vagy talán még nem is élt, most csak régi újságok, röpiratok és könyvek megfakult lapjairól, esetleg rendőrségi és közigazgatási levéltárak ma már elénk táruló anyagából kaphat adatokat és színeket múlt századbeli rég letűnt május elsejéinkről. Beszélnek, sokat beszélnek városok és megyék levéltárosai a régi lázról, és a légi lelkesedésről, mellyel apáink és nagyapáink a legeslegelső évek jórészt megtiltott nagy munkás felvonulásainak útját rótták, de legszebbet és legőszintébbet mégis a régi harcos emlékekre fellobbanó, s még élő szivek mondanak felőlük. Későbbi, mér a mi századunkba eső május elsejékről azután egyre több és több a személy szerinti emlékezők száma itt nálunk Szegeden is. S ifjúkori élményeinknek, kegyeletes visszaemlékezésünknek és megitatott el gondolkozásunknak őrtüzei kigyúlnak sorban bennünk: mai öregekben és tegnapi fiatalokban! Az ébredő természetnek és az ébredő embernek kettős és egybefonódó ünnepnapjában egyformán jelen van így a múlt, a jelen és a jövendő, „Az új hajnal már fényét [bontja tártak rajta háti Mi győzelemre visszük [maid az élet zászlaját", Mint végtelen áradat vont' ll végig hosszú ortzágti!< tkon éhségtől, szomjúságtól, betegségtől agyongyötört embereit, a ráwesbrürki haláltábor tok nemzetiségű tömege. öt napja mentünk már fegyveres SS-kaloiuík ét vérebek kíséretében. Erdőkben háltunk, ágyunk a harmatos fűgyep, takarónk az ég volt. Éjjelente három-négy légitámadás. Sztálin-gyertyák világították meg a hideg földre hasalt sok ezer embert. Azolt a gyertyák beragyogták felszabadulásukat váró emberek szivét. — Holnap május l-e, nemsokára felszabadulunk — jegyeztem meg halkan mellettem fekvő Nellinek, majd szóltam másoknak is, s hogy hányan értették meg közülük, nem tudom... Egyik azt mondta, „megette a fene. mi ugyanis elpusztulunk", másik azt *><ilaszolta, „úgyse fog senki felszabadítani, itt halunk meg valamennyien". Hasonló válaszokat kaptam csaknem mindenkitől. Egyedül Olga hízott, a 19 éves lány, akit várt vőlegénye otthon, Magyarországon. Lassan hajnalodott, harmattól nedves ruhánk csaknem teljesen rátapadt hullámhoz hasonló testünkre. Igy haladt tovább seregünk egy új világrendszer felé. Ma, május l-e van, tartsuk magasra fejünket, ma ünnepet öltött az egész vir lág, ünnepeljünk mi is . -. > Aznap az SS-ek keményebben fogták ránk fegyverüket, i futott a véreb valaki után.. • Olga haladt előttem, most lőtték le. Ki ismerőseim közt legjobban bízott a felszabadulásban, már halott ... Ordítva zavart bennünket tovább a náci fenevad puskájával, t miközben azt kiabálta, hogy 6 nem akarta megölni, háromszor is belerúgott Olga még meleg testébe ... Letakartuk Olgát kabátjávai, majd előre mentünk a többiekkel. Olga pedig ott maradt némán, fekve az országúton, mutatva az utat a felszabadító hős szovjet katonák előtt.. > Még Olga halálára gondoltam, miközben újabb lövés hallatszott. Ez is véletlen — harmadik lövés — ezt sem akarták — gondoltam, s a mai napon vagy tíz halottba rúgott bele a náci. Nem néztem hátra, csak előre, fájt a gondolat. Torkomon a haliilt hallottam hörögni. .. Végre újabb légitámadás, betereltek az erdőbe. Már nagyon éhesek voltunk, nem volt mit ennünk, belemarkoltam a fűbe, — élnem kell, nem halhatok meg éhen, még sok dolgom lesz a Földön, szamárság erre gondolni. A fűből ettem, én életre születtem. Támadás után újra megindult a menet, jártányi erőm is alig volt, és mégis, nem tudom miért, gyilkos fegyver kergette bennem a vért, vagy tán inkább az ünnep adott annyi erőt?! Este lett. Nyugovóra tért a fáradt hősi hadsereg, a malchowi láger padlóján. Lassan virradt, ma május 2-a van, a nap bíborvörösre festette az egei, melytől minden náci megremegett, és fejvesztetten rohantak eldobva fegyverü. ket, otthagyva bennünket, „felszabadultakat". Miközben Nellivel megindultunk a lionyha felé, ahonnan krumplit szereztünk magunknak, azt láttuk, hogy a ltapu nyitva van, őrünk eltűnt. Kirohantunk, nem is érezvén, hogy lábamból csorog a vér, látván, hogy a Itígcr tetején fehér zászlót lengetett a szél. — (Megadtuk magunkat.) Megálltam, néztem, mozdulni nem tudtam, torkomat) örömkönnyek fojtogatták, hittem, reméltem, kételkedtem, türelmetlenül vártam az első szovjet katonát. Egyszercsak zúgás hallatszott, megjelent motorkerékpáron egy szovjet katonatiszt, és azt mondta: „Lengyelek, szlovákok, ukránok, franciák, magyarok, zsidók, cigányok, politiltai foglyok mind szabadok yqgytok!" Még egy percig álltam meredten, könnyeim forrón vígigmosták arcomat, s miközben a vörös lánggal égő örömtűzbe néztem, fülembe hatalmas hangerővel felcsendült himnuszunk. i • „Ez a harc lesz a végső, Fsak összefogni hát, Es nemzetközivé lesz Holnapra a világi" fí. Alice az ember és a hivatalnok akkor is mint most! Osztályadottság és jellem együttesen formálnak mindannyiunkat. Nem egy május elsejét töltöttek azonban a régi és újabb időknek mozgalmi emberei rendőrségi fogdákban, börtönben, vagy éppen internáló (ha ugyan nem deportáló) táborban is. De ünnepünk színei és hangjai képzeletükben is körülvették őket varázsos érintésükkel, így a május elseji ének becéző anyai ölelése fogoly, vagy rab mivoltukban is velük maradt, a börtön! munka utáni csendes, meghitt esti beszélgetés formájában a szegedi „Csillag"-ban éppGyermek, majd kamaszkorom május elseji emlékei zsibonganak bennem ... Valami elfogódott önkéntelen tisztelettel néztem a Kállay ligetbe igyekvő kisebb-nagyobb munkás csoportokat átkelőben a hídon és egybefolyva a gyönyörű régi Kállay fasorban, mely nyílegyenesen vitt az óriás fáktól: hatalmas tölgyektől, ezüstös nyárfa csodáktól és sudár fenyőktől megszállott kis erdei tartományba. Mindjárt szemben az odavezető gyönyörű platán sorral állott szelíd dombocskán a barátságos, régies csárdaépület. Ódon paraszt házacska volt csak, de mennyi örömöt és mennyi dalt, mennyi arcot és mennyi boldog elfelejtkező gondtalanságot hallott és látott május elsején. Zene és énekszó, tánc és tere-fene, sakk cs kártya tarkította a vendéglátó ligetet egy álló napig, kora reggeltől késő éjszakáig. Kitett magáért itt a munkás színjátszó és munkás dalárda éppúgy, mint az MTE — a régi kedves munkás testedző egyesület is, volt hát látni és hallani való bőven! Szerte az évszázados fák alatt a friss tavaszi pázsiton száz és száz munkás, iparos és értelmiségi család majálisozott a hazulról hozott ennivalók, a megfelelő itókik és cigány muzsika mellett. Délután már állt a tánc széltében. Sokan elhozták hozzá a saját zeneszerszámaikat is. Volt ott citera, dudaszó, hallottuk a furulyát és harmonikát, s míg a jobb fülünkkel dilettáns hegedűfenomén magyarnóta remekelését élveztük, balról már a jórészt inkább csak este megszólaló tárogató sírta szívünkbe a legszebb kurucdalokat. Később aztán, hogy teljesen beesteledett, tüzek is gyúltak erre, arra részben szúnyogűzőnek, részben pedig a bográcsokban rotyogó jó húsos paprikások végett. m Ugyanakkor azonban amikor zárt sorokban piros lobogó alatt proletár énekeket zengedezve szó sem lehetett a munkásság május elseji felvonulásáról, a politikai beszédeket módjával mégis megengedte a rendőrség kint a Kállay ligetben. A volt Maros utcai, majd Hétvezér utcai munkásotthonból, vagy hazulról egybehömpölygő ünneplő sokaság azonban nem túl tartalmas és nem túl bátor beszédeket hallhatott csak még a legderekabb vezetői ajkáról sem. Vigyáznia kellett a szónoknak arra is, amit mondott, de-még arra is, ahogy mondta! A jól, vagy kevésbé ismert titkosrendőrökön kívül ott figyelte és hallgatta az ünnepi szónoklatot a kiküldött ellenőrző rendőrtiszt is, s nemcsak a túlélesnek talált szavakba akadt bele, hanem le is állította nem egyszer a3 egész szónoklatot mindenestül. Volt aztán olyan rendőrtiszt is, aki maga is kivette részét a neki nem szocialista jövőt, csak vidám majálist jelentő május elseje különféle eszem-iszom, meg kártyás örömeiből, ha nem is ugyan a széles nyilvánosság előtt, de legalábbis bent a kis csárda ivójában. Meg kell mondani az igazság kedvéért, hogy sokszor volt így, de akadtak persze keménykezű és haragos rendőrtisztek ls, akik kis dolgokból is nagy ügyet csináltak, bizonyára karrierjük érdekében is, s még színleg sem barátkoztak a munkássággal. De volt még olyan rendőrtisztje is a Kállay ligetnek, aki a délelőtt lefolyó gyűlés végeztével azt végig hallgatva, vagy feloszlatva azonnal el is távozott és delektívjeire bízta a munkásság jókedvére való felügyelet aznapi többi részét. Azonos politikai adotságban is sokféle volt hát LQ Megvalósulás alatt álló mai szocialista eszményünk sokféle fárasztó nyűggel és nem egyszer keserű negatívummal fonódik körüL Akkor régen azonban egyszerűnek látszott még minden, s ellenfelet és ellenséget csak a polgári túloldalon láttunk nagy általánosságban. Egyre hangzott ugyan a 6zó gyáva, sőt áruló szociáldemokrata vezetőkről, de ezekről május elsején mégsem igen esett szó. Ez a nap mindnyájunk egybeölelkezésé nek, 6zent és mámoros örömnapja volt. akár eszmei rajongásunk, akár a magunkba töltögetett jófajta szőlőnedvek szempontjából. A húszas évek elmúltával és a fasiszta érák többé-kevésbé nyüt előretörésével majd pedig a második világháborúval azután egyre szigorúbb és szigorúbb légkörben jöttek össze a város dolgozói a vén Kállay-ban. A rendőrség is másképp dolgozott most már. Beszélni, gyűlést tartani egyáltalában nem lehetett, sőt a május elseji népmozgalmak mindennemű egyetemes betiltására is sor került, s a Kállay ligeti vidám táborozást már nem voltak hajlandók hatóságaink magánemberek, magán szórakozásaként felfogni. Persze. hogy politika volt végsősoron a régi szegedi május elseje kedve és öröme is. De lett idő, hogy nem engedte meg többé jobbra tolódó uralkodó osztályunk ezt a legártatlanabb fajta politizálást sem. Ekkor már nagyon sok vezető és nem vezető mozgalmi emberünket internáltak, vagv éppen deportáltak és sok olyan is van bizony, akit 1945 után sem láttunk viszont soha többé sem a szép öreg erdős rezervációban ott Újszegeden. sem másutt. Csak gondolatban ölelhetjük magunkhoz sápadt testvéreink. sápadt árnyalakját Így május elsején azóta mind a máig. 1956 tragikus Ő6zének eseményei megszaporították őket, de a küzdelem és a reménység kettősségével nézünk ma még inkább halott barátaink felé, s összekoccanó boros poharunk őket is idézni fogja majd Újszeged fái és mulató sátrai között 67. május elsejénken, s a 13. szabad májuson. Az öreg széo Kállay liget azóta elkorhadt, vagy kivágott ős fái helyén új erdő ültetéssel várja 45—50 év, — jó emberöltő — múlva való feltámadását. S hihető, hogy a feléledő hagyomány és kegyelet részben, vagy egészben oda fogia visszatelepíteni Szeged dolgozóinak május elseji meghitt ünneplését. Füssy László Igy aztán igazán érdemes!; Az újítómozgalom felélénkülése érdekében a Szegcdi Textilművckiien tárgyjutalmakat , tűztek ki azoknak a dol- | gozóknak, akik április ] 15 cs május 1 között a i legjobb újításokat dol- , gozzák ki. Ennek követ-. kezteben lényeges emel- • kedést mutat a beadott ! újítások száma. A vll- • lanyszerelők például legutóbb hat újítási Ja- í vaslatot nyújtottak be < egyszerre. Még a 73 éves,1 idős Gödöllői István bá- i degos is Igényt tart "az egyik jutalomra, mivel! idős kora ellenére ls az 1 újitómczgalom egyik legeiismertebi) tagja, s1 most is hasznos javaslatot nyújtott be.
