Szegedi Néplap, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-19 / 65. szám

RÖVIDEN PORT ÉLET ES IRODALOM A magyar sajtó Ismét új lap­pal gyarapodott. Néhány héttel ezelótt jelent meg a Magyaror­szág elad száma, a március Iá­én Bötöni György szerkesztésé­ben megjelent a másik Irodalmi lap, az Elet és Irodalom. Az el­ső számban Hatvant Lajos, Bö­löni György, Sándor Kálmán, Fodor József, Heltol Jenő, Goda Gábor, Sötér István. Jankovlch Ferenc, Tolnai Gábor Írtak. Közli a lap Németh László Kos­suth-dfjjal most kitüntetett Író­nak Apáczai1 Csere Jánosról írt történeti drámája negyedik fel­vonásának egy részletét, vala­mint a Kossuth-díjjal szintén most kitüntetett Szabó Lőrinc versét. A nagyformátumú, Ízlé­sesen és színesen előállított, gaz­dag tartalmú lap sikere máris lemérhető. Ugy hisszük, minden, a magyar Irodalom ügyét ked­velő es szíven viselő ember örömmel fogadja a lap munka­társainak az Irodalmi élet Kibon­takozásáért tett erőfeszítéseit, VÁLTOZÉKONY IDÖ Nyugat- és Közép-Európá­ban az Atlanti-óceán felől érkező enyhe óceáni léghul­lámok változékony Időjárást okoznak továbbra ls. Ezeken a területeken napközben ál­talában 10—is fokig emelke­dik a hőmérséklet és még éjszaka sem hűl le 5 fok ala. SzárazfőldOnk északi részén, valamint a Szovjetunió eu­rópai területén változatlanul tart a nagy hideg. Finnor­szágban és az Ural vidékén helyenklnt mínusz JS fokos minimumokkal. Várható időjárás kedden estig: felhőátvonulások, több helyen még kisebb eső. Megélénkülő nyugati, észak­nyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe Idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden északkeleten »—11, máshol IS—16 fok kózött. OPERETT KÉSZÜLT A PYGMALIONBOL Roehesterben bemutatták a Bernard Shaw ..Pygmatlon" elmű darabjából készült ,.My Fair Lady" olmű operettet. Az előadás Jegyei már feb­ruár közepén, amikor még a próbák folytak, egytől­egylg elkeltek. — MA TÁRGYALJA a Mégyel niróság Szögi János bűnperét. Néhány hete SxOgl János a csor­val határban meggyilkolta Bl­gors Józsefet. Az előzetes eljá­rás befeleződött, és a törvény­szék épülete első emeletének 62. számú szobájában ma, vagy hol­nap kerül sor a szándékos em­beröléssel vádolt Hzögi János ügyében Ítélethozatalra. — Facsemetéket lopott a tizen­hét éves Herédl István az ásott­halmi Szabadsághareoa Termelő­szövetkezet földjéről. Március éta mintegy 146 kétéves neme­sített almafa-esemete ;,tünt el" ^^"líS.f'^'^'r omtóktoáUUásV'reged körayék. cos Tsz feljelentése nyomán a nnpokban rajtakapták Herédlt, aki éppen tizenöt fát lopott el. Bevallotta, hogy eddig 120 facse­metét. egyenkint 11) forintos áron eladott a szegedi piacon. AZ eljárás megindult Heréd! István ellen; — A MAV SZAKSZERVEZET nyugdlfasok csoportja felkéri a bizalmiakat, hogy szakszerveze­tükbe (Kossuth Lajos sugárút ». -zám) fontos ügyben haladékta­lanul megjelenni szíveskedjenek. — Megérkezett a tavaari búza. árpa és zab vetőmag Kistelekre. A községi tanács intézkedett a vetőmag szétosztására. A gaz­dák csere ellenében kaphatnak fajtiszta nemesített vetőmagot. — FELHÍVJUK Olvasóink fi­gyelmét. hogy c rovatbell előze­tes közlésünktől eltérően, 21-án a Veszélyes forduló kerül a Sze­gedi Nemzeti Színházban bemu­tatásra, a Kamaraszínházban 20­tól kezdve n „Veszélyes fordu­ld" helyeit, Molnár Ferenc: „Já­lék a kastélyban" cimü vígjáté­ka kerül színre. AZ ÉBRESZTŐ MATRAC Sajtójelenté.sek azerlnt újabb ..szadista találmányt" Jelen­tettek be Amerikában: az éb­resztő matracot. Ez a derék­n 11 annyiban különbözik a kényelmes pihenést nyújtó többi matractól, hogy rend­kívül erös hangú ébresztő­szerkezetet tartalmaz, amely a kitűzött Időben éktelen zajt rsnp. Külön érdekessége az újfajta ébresztőnek, hogy nem lehet elzárni és a zajt­eslnáló masina mindaddig működik, amíg az ember el nem hagyja nyoszolyáját. - A Magyar Hidrológiai Tár- 8ZAKSZEaVEZETI TANACSADO saság szegedi csoportja ma dél­után 5 órai kezdettel a Szegedi vízügyi Igazgatóság előadóter­mében (Szeged. Mórn Ferenc sé­tány 4. sz.) előadóülést tart. Elő­adást Cseuz László főmérnök tart: „A víz szerepe Szentes város és környéke életében" címmel. — CSENGELÉN MEGKEZDTÉK az új, hatalmas Iskolaépület cserepczését. Előreláthatólag az új tanév kezdetére készül el az Iskolaépület. — A SZEGEDI ECSETGYAR­BOI. jelentették, hogy Icbruár havi tervüket 115.2 százalékra teljesítették az üzem dolgozói. A túlteljesítés 123 ezer forintnyi cesetárut foglal magában. A szeptember havi 871 forintos át­lagkeresettel szemben a dolgo­zók átlagbére februárban 1066 forint volt. — ujabb állattenyésztő szak­csoport alakult Sövényházán. Gyengén rajtolt a SZEAC Ferencváros—Szegedi EAC 3:0 (1:0) Hatalmas, a hazai csapatot hetetlen volt. Igaz, hogy a 12. döntötte a mérkőzést. Mind­vlharosan buzdító, mintegy 20 percben Orosz a hálóba lőtte kétszer Fenyvesi beadását ér­ezer fónyi közönség előtt ke- a labdát, de minthogy előtte riilt sor a két csapat talál­kozójára. A SZEAC, amely kénytelen volt nélkülözni Gi­liczen kívül a sérült Czirá­kit és Vasst is, meglehetősen Mészárost szabálytalanul el­lökték, Dorogi játékvezető nem ítélte meg a gólt. Az első szabályos gól a 18. percben született meg. Egy tént a pályán. tékesítették a csatárok: elő­ször Borsos, majd Kertész. A gól utón ismét elszürkült a játék, s szinte semmi emlí­tésre méltó esemény nem tör­Eddig már működött egy szőlő- gyenge teljesítményt nyújtott, szögletrúgás után Kertész A mérk6zést az7al Ehetne 1057. március II, kedd MOZI Szabadság: Fél 6 és fél R óra­kor: Dr. Danwitz házastága. — Nyugatnémet orvoafllm (március 20-ig). Vörös Csillag: 5 és 7 órakor: Három magyar film egy műsor­ban: Londonban jártunk. — Páz­mán lovag. — Komikusok albu­ma. (március 20-lg). Fáklya: Fél 6 és fél R órakor: Sas fia. — Jugoszláv film (már­cius 20-lg), NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A mosoly or­szága. — szelvénybérlet. ÉPITOK MŰVELŐDÉSI OTTHONA (Kossuth Lajos sugárút 83.) Bíróság előtt. Mulatságos fran­cia íllmjáték. Előadások kezde­te 5 éa 7 órakor, MUZEUM Fehértó élővilága, Móra Ferenc termesztési és egy állattenyész­tési szakcsoport, most az újab­bat Juhtenyésztésre szervezték. Igen alkalmas a környék Juhok legeltetésére, hisz az erdők és rossz legelök silány fütermését legjobban igy tudják hasznosí­tani. UJ, nATASOS ÉRZÉSTELENÍTŐ SZER A Kazah Tudományos Aka­démia i-egytudományt intéze­tében új hclyi-érzéstelenftő szert állítottak elő, amelynek nagy előnye, hogy olcsó alapanyagból, vlnllacetllénből készül. Az ÜJ gyógyszerve­gyület hatásában eléri az egyik legerősebb érzéstelení­tő szer. a diacin hatását. Az új szer kevesebb mérgező anyagot tartalmaz, mint a többi. — A megnövekedett termelési kedvet bizonyítja, hogy Sövény­házán 242 dolgozó paraszt igé­nyelt mintegy 800 hold földet az állami tartaléktőidből. Eddig 200 holdat adtak kl; s csupán a védelemnek kö- Mészáros kezei között fejelte ta,ón jellemezni hog a Fe_ szőnhetö, hogy nem kapott ki a labdát a hálóba 1:0. rencváros támadott és a nagyobb aranyban. A félidő hátralévő része gól SZEAC védekezett Ennek Dorogi játékvezetővel az nélkül telt el. A játék szín- megfelelően a SZEAC védel­élen az alábbi összeállításban vonala ebben a jótékrészben ^ volt az,amciya ménkőzé­u. - ket csapat a pá- meglehetősen alacsony volt. A sen a csapatrészek közül a leg­27. percben Dékány dr. meg- jobb teljesítményt nyújtotta; futott ki a lyára: Ferencváros: Gulyás — Om- sérült és elhagyta a pályát, bódí, Mátrai, Dalnoki — Ge- csupán a második félidőben rendis, Dékány dr — Kertész, tért ismét vissza. Borsos, Orosz, Vilezsál, Fény- A második félidőt heves vesi. szegedi támadások vezették SZEAC: Mészáros — Faragó, be, sajnos azonban ezekben a felelt meg. Pozsgai, Bénák — Baráth, támadásokban nem volt át- A Ferencváros csapatában Zallár — Bojtos, Rábai, Bá- ütőerő. Tény azonban, hogy ­náfi, Gát, Nemes. mintegy harminc percen ke­Kezdés után nyomban a resztül a szegedi csapat ki­hazai csapat lépett fel tárna- egyensúlyozottá tudta tenni dólag, de több mint negyed- » játékot, amely ebben a já­órán át nem tudta bevenni tékrészben egyre keményebbé Mészáros kapuját. Bánáti hát- vált. ravont középcsatárt játszott, Harminc perc eltelte után ő is a védelmet segítette, s a azonban megváltozott a hely- tabánya—MTK 1:0 (1:0), Pécs­jói tömörülő szegedi védelem- zet. A 76. percben egy perc Baranya—Bp. Honvéd 1:0 mel szemben a Fradi-csatár- alatt két gólt szerzett a Fe- (0:0), Szombathely—Dózsa 1:1 sor hosszú időn keresztül te- rencváros és ez végképp el- (1:0), Salgótarján—Csepel 4:2. A védelmen kívül Baráth Jó játékét illeti dicséret. A csa­társor igen gyenge teljesít­ményt nyújtott, a csatárok közül csak a hátravont Bánáti Fenyvesi Játéka emelkedett kl, de jól játszottak a fede­zetek és Kertész ifl; Az NB I. további eredményei: Vasas—Dorog 4:0 (1:0), Ta­vlselet azáz éve. Szeged és a magyar Irodalom 1B48 — napjain­kig (Roosewelt tér) Európai festészet a XVIII. században. A magyar íestészet utolsó száz­ötven éve. Szeged képzőművé­szete. (Múzeumi Képtár, Hor­váth Mihály u. B.). Nyitva hétfő kivételével mindennap de, 10— este 18 óráig, KÖNYVTARAK Somogyi Könyvtár A Fiókkönyvtárak a azokott helyen és Időben folytatják köl­ctönzéal szolgálatukat. Ifjúsági Könyvtár (Dózsa Oy, u. 18/a) Huneárla-azállóval szem­ben) az alábbi Időkben tart szol­gálatot: Hétfőn, kedden, csütör­tökön. pénteken 14—17 óráig. Szerdán és szombaton 11—15 óráig, Egyetemi Könyvtér Kölcsönzés: Hétfőn 14 órától 17.45 óráig, keddtől péntekig 12 órától 17.48 óráig, szombaton 10 órától 12.43 óráig. Olvasóterem nyitva hétfőn 14­től 19.45-lg, keddtől szombatig 10­töl 19.45-lg és vasárnap í-től 12.46-ig. Olvasóterem: Hétköznapon­ként 11—19 óráig. Központi köl­csönzés hétköznaponként 11—17 óráig. ÁLLATORVOSI INSPÉKCIÖS SZOLGALAT Március hó 16-tól március hó 23-lg este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősególy és nehézellés esetére tnspekciós dr. Gergely József állami állator­vos. Lakása: Arany János u. 5. Telefon: 30-87. Az állatorvos ki­szállításáról a hívó fél köteles gondoskodni1. Vásárolnánk 3—3.5 tonnás vontató után való keskeny nyom­távú PÓTKOCSIT, Ajánlatokat: Petőfi Tsz, Szőreg címre kérjük. Meqyei bajnokok fornája NB II-ES EREDMÉNYEK Szegedi VSE-Ceglédi VSE 2:0 (0:0) SZEGEDI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi lapja ' Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Szeged, Móra Ferenc sétány 10. Telefon: 36-30 és 30-03. Éjszakai telefon: 35-06 Kiadóhivatal: szeged. Klauzál tér 3. Telefon: 31-16 és 85-00 Terjesztik a megyei postahivatal hitlaposztálya és a hírlapkézbe­sítő postahivatalok Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vlncze György Keleti csoport: Diósgyőri VTK —Bp. Szpártákusz 2:0 (1:0), Miskolci VSC-Ozdi Vasas 1:0 A két megyei bajnok találko- lenfelénél. A ceglédi kapu igen Debreceni VSC-KISTEXT z.ója élénk érdeklődés, mintegy gyakran forgóit veszélyben, a 1:0 (1:0), BVSC—Békéscsabai 3000 néző előtt került megfen- csak k6 M fl, Előre 3:0 (2:0), Bp. Meteor­dezésre. Az elomerkozest játszó ., ..... n . . rvi r , e> ,, n tartalékcsapatok összecsapása, lett, abban a pontatlanul lövő, Pestmegye, Dózsa 5:1 (3:1), Pe­amely végülis 6:3-as ceglégi győ- a helyzeteket rendre elrontó recesi IK—Egri SC 1:0 (0:0), zelemmcl végződött, igen szép csatárok a ludasok. Szolnoki MÁV—Salgótarjáni SE játékot és jó küzdelmet hozott Ebből aztán a nézők arra követ- A gólokat Bccker ós Tóth Zs. kezlettek, hogy nyilván a „na- szerezték. A szegcdiek közül Ve­1:1 (0:0). gyök" találkozója is jó futballt reg) Bcckcr ég Majlik> ^ « nyújt majd. Sajnos, csalódlak. A . .. főmérkőzésén véoiff mofflehotő. eeglCdl játszott, bár fgy is jobb volt el- —Makói Vasas 1:1 (0:0), SZOLGALAT A Szabad Szakszervezetek Csongrád megyét Szövetsége ta­nácsadó szolgálatán ma Kiss Zol­tán és Németh Ferenc fogadja a dolgozókat, délután 17—20 óráig, a Szakszervezeti Székház­ban (Tolbuchin sugárút 14.). Hároméves gyermekgondozó­női gyakorlattal azonnal elhe­lyezkednék. Szekeres Józsefné, Remény u. 28. Piros sportkocsi eladó. Hálószobabútor, festett, eladó. Gogol U. 22.. fldSZ. 4834 PlUssrUggtinyt, gázvízmelegítőt vennék. Címeket kiadóba kérem. ,.Ar és nagyság" Jeligére. 4020 Megbízható bejárónőt takarí­tásra felveszünk. Pósa, Kazinczy utca 6., I. em. 4837 Cukor, morzsa, mák, dió, min­denféle háztartási élelmiszerek darálása Vadász u. 3. 4838 Mahart Hajójavító Üzeme fes­tő szakmunkásokat keres. Tápé. Trágya, szérlzék, szalma, tüs­kösdrót és írógép eladó. Szeged, 4814 2378 n-öl föld eladó. Érd. Új­szeged, Szőregi u. 52. Dolgozó férfi megismerkedne intelligens kisleánnyal. „16—17 Keményfa háló és kombinált szobabútor eladó. Ungvári u. 2. Fodortelep. Fogtechnikus-segéd príma rész­éves" jeligére Takaréktár utcai leg-munkás, azonnalra felvétetik száth K. u. 14. em. II. 4854 Tisza Lajos u. 15. Nyugati csoport: Komlói Bá­nyász—VKSE 2:1 (1:0), Duna­főmérkőzésen végig meglehető- c**leal ««P»H>« Madarasi, penlelei SC-Gazgyár 2:0 (1:0), sen unalmas, alaesonyszinvonalú Gyikó és Kökény játszott jól. Gyón E10—Nagykanizsai Ari­játék folyt. , nyi 6:1 (2:0), Budafoki ÉMTE­Az Uhrin — Juhász, Veres Zalaegerszegi Dózsa-Pctófi 3:2 Vincze — Á-aezi, Kasuba - Hot- A megyei bajnokok tornája (0;2), UTE-Pécsi VSK 2:0 (1:0), vath, lotli Ls., Becker, Frank, harmadik csoportjának további _ • , ,n,,xu o n m n Majzik összeállítású szegedi vas- eredményei: Gyulai Hunyadi- Pénzügyorök-bzállítók 2:U (U:U), utas-csapat nagyon sok hibával MÁVAG 3:1 (2:0), Bajai Építők Kaposvári Rákóczi-Soproni Vasutas 3:1 (2:1), Váci SE-* Kőbányai Lombik 3:0 (1:0), Osztályozók az NB III-ba jutásért. Dorozsma—Szpártákusz Vasas 3:0 (2:0) A sokkal jobb kondícióban levő dorozsmai csapat fölé­nyét nem fejezi kl híven a gólarény. A Szpártákusz Va­sas ötlettelen, gyenge játé­kot mutatott, ami kevés helyzetet teremtettek, csatá­rai azt sem tudták kihasz­nálni. SZAK—UTC 4:0 (3:0) A minden csapatrészében jobb SZAK ilyen arányban is megérdemelten győzte le a mezőnyben időnként szépen játszó, de teljesen gólképte­len UTC-t. Hogy az újszege­diek szépíteni sem tudtak, nz jórészt a SZAK kitűnően védő kapusának az érdeme. KAC—Dózsa 3:0 (2:0) Az első félidőben a KAC igen jól játszott, s ekikor több gólt is rúghatott volna. A második félidőben magára talált a Dózsa, többet is tá­madott, de csatárai rendre el­rontották a legjobb helyzete­ket is. A KAC-győzclem tel­jes mértékben megérdemelt. I A Szőreg—Postás mérkő­zés elmaradt, mert a Postás nem jelent meg a mérkőzé­sen. Az osztályozók állása az első forduló után Hirdetőbe. Méhcsaládok Tamaskó és nagy­boconádi kaptárakban eladók, Érd. Tölgyes utca 20. (Gedó). Gyapjúfestést, kelmefestést, vegytlsztítást gyorsan, szépen, pontosan vállal Király, Dugonics tér 1. Szőnyegjavítónál. Szönyegjavftást, szegést, rojto­zást, tisztítást vállal Répásné, Dugonics tér l. Kűlönbejáralú bútorozott man­zárdszoba, férfinak kiadó, Mik­Önkiszolgálás a borbélynál Amiből nem kúrUnH Szegeden £ 4 Budapestre. Jelige: „Magas fize­tés" a Magyar Hirdetőbe, V., Ap­ponyl tér 1, Eladó három hold szántó öt­tömösön. Erd. Szegőd, Pálfi u. 56.. vagy Öttömös, idősb. Dobó Istvánnál. Festett vagy politúros hálószo­bákat, konyhaberendezést, vala­mint kombinált szobaberende­zést részletfizetésre ls vállalok. Rakovlts műbútorasztalos, Go­gol u. 2. 4828 Elveszett arany női karóra va­sárnap délután a Kossuth Lajos sugárúton a Vadász utcától az ügyészségig. A becsületes meg­találó maitas Jutalom ellenében adja le. mivel látták. Kossuth Lajos sugárút Rl. házfelügyelő­nél. 4840 Eladó szép kombinált szek­rény és új állapotban levfl süly­lyesztős nőt varrógép, új moto­ros bőrruha. Dánl u. 6. Tolbu­chin sgt. eleje. 4843 Ikarusz fehér, mély gyermek­kocsi eladó. Ugyanott lakáscse­re. Francia u. B., em. 4846 Ruhaszekrényeket, konyha­szekrényeket, asztalokat, ágya­kat, székeket, olcsóbb hálószo­bát megvételre keresek. József Attila krt. 19., II. em. 6. Kiss. 4847 Használt bútorokat veszek. Klein. Marx tér 1. Népbolt mel­lett. Vidékre is megyek. 4848 8 ágy, szekrény, toalett tükör, sezlon eladó. Szatymaz u. 15. Gázgyárnál. 4840 Vllágvevő rádió, varázsszemes 3+1, eladó. Marx tér 4. Czappán. 4850 Elveszett vidra utcai népbolt­ból Frici vörös cica. Visszaho­zója Jutalmat kap. 4S31 Eladó börtűző. női varrógép, négykerekű kézikocsi, kerékpár, gázrezsó. Marx tér ».'üzletben. 4852 Belvárosi, gázos. 1 szoba, össz­komfortos honvédségi szolgálati lakásomat elcserélném 2 szoba, összkomfortosra. Roosewelt tér 5., I, cm, 2, Maroslék, 4853 1. SzAK 2—3. KAC 2—3. Dorozsma 4. Építők 5—6. Szőreg 5—8. Postás 7. Klnlzst 8—9. szpártákusz 8—9. Dózsa 10, UTC 4:0 2 3:0 J 3:0 2 5:1 2 0:0 — 0:0 — 1:5 — 9:3 — 0:3 -, 0:4 -f

Next

/
Oldalképek
Tartalom