Szegedi Néplap, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-20 / 66. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! II. évfolyam, 66. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1957. március 20. Ülést tartott tegnap a városi tanács végrehaj tóbizot tsága Megvitatták a termelőszövetkezetek helyzetét LONDON UTCÁIN KOPOGNAK Ülést tartott tegnap reggel tály jelentése került megvi­8 órától a városi tanács vég­rehajtó bizottsága. Az ülés napirendjén szerepelt Tom­bácz Imre v. b.-elnök beszá­molója a végrehajtó bizott­ság lejárt határidejű határo­zatainak végrehajtásáról és a v. b. vezetőinek a két ülés között tett fontosabb intéz­kedéseiről. A következő na­pirendi pont Nagy Miklós v. b.-titkár előadásában a végrehajtó bizottság 1957 má­sodik negyedévi munkater­vének megállapítása volt. Ezután a mezőgazdasági osz­tatásra termelőszövetkeze­teink helyzetéről. A napiren­di pontok tárgyalására vala­mennyi szakigazgatási szerv vezetőjét is meghívták. A v. b.-ülés hosszan fog­lalkozott termelőszövetkeze­teink helyzetével, különös tekintettel a belterjes gaz­dálkodásra és az állatállo­hazánk felszabadulása év­fordulóján, április 4-én pe­dig ünnepi tanácsülés lesz. Bejelentette ezután, hogy id. Komócsin Mihály III. kerü­leti v. b.-tanácselnök nyug­díjba vonult, dr. Martonyi János professzor pedig be­tegségi okokból lemondott végrehajtó bizottsági tagsá­gáról. Tasnádi Lajos II. ke­rületi v. b.-titkárt a titkári b. felmen­mány fejlesztésére. Ezután Nagy Miklós v. b.-titkár több tisztség alól a v. fontos javaslatot terjesztett tette. a végrehajtó bizottság elé. A végrehajtó bizottság ülé­Bejelentette, hogy se a késő délelőtti órákban a március 29-én rendes, ért véget, Nagyteljesítményű szeszfőző üzem kezdi meg működését Szőregen A Szegedi Néplap hírt adott már arról, hogy egy nagyobb teljesítményű szesz­főzde épül Szőregen, Az épí­tési munkák és a szerelés már űgy-annyira előre ha­sából is kitűnik — a szegedi földművesszövetkezeti moz­galomba alig voltak új belé­pők. Talán mondhatjuk úgy is, amennyien jöttek, any­nyiam kl is léptek. Most azon­ladtak, hogy az üzem mar- ban _ ellentétben az előbbi cius 25-en, hetfon meg is kezdi a termelést. Leendő Erősödik Szegeden a föld Művesszövetkezeti mozgalom Az elmúlt esztendőkben — zó paraszt jelentkezett tag­mint ahogy ez a Szeged és nak a földművesszövetkezet­Vidéke Körzeti Földműves- be. Most az elmúlt három hó­szövetkezet tagnyilvántartó- nap alatt több mint 40-en lép­évek gyakorlatával — örven­detesen szaporodik a Szeged és Vidéke Körzeti Földmű­vesszövetkezet tagsága. A kapacitására jellemző, hogy naponta mintegy 80—100 mázsányi nyersanyagból ál­líthatnak elő különböző pá­linkaféleségeket. Négy lepá­roló berendezéssel és három üsttel működik majd az üzem.. Az üstökbe egyenkint 5—700 kilogramm törköly, .vagy cefre fér bele. Az üzemet a MEZÖÉK szegedi központja építette a A ™|n?p 1,evelet kapo" - —• „ , .. ^ , ... Szegedi Néplap szerkesztosé­szoregi volt kátrángyár épu- ge Kistelekről. Pásztor János leteben több, mint százezer tanár írta. Ismerve a kiste­forintos úgynevezett házi be- leki utca-, útviszonyokat, pa­ruházással. Az üzem rendel- naszának helyt adunk, leve­tek be a szövetkezetbe, s fi­zették be részjegyeik árát. Ez a tény is világosan mu­tatja: Szeged dolgozó paraszt­ságától sem idegen a szövet­kezeti mozgalom. Most a megváltozott viszonyok kö­zepette mindenféle kényszer és rábeszélés: nélkül önként vesznek részt a termelést cs értékesítést egyaránt átfogó Szovjet leszerelési javaslatok : ® \ : | • Magyar párt- | : és kormány- | küldöttség utazik i Moszkvába f j I | 1 • i : Kincses föveny i : a Tisza partján : © I Juhász Gyula j a Tanács­* köztársaság napjaiban ^ X • : : múlt esztendő első negyedé- földművesszövetkezeti mozga­ben mindössze három dolgo- lomban, Kisteleki problémák, melyeken segíteni kell (Siflis József felvétele) hamarosan ezek a csínos, nyári, tűsarkú női szandálcipők. A Szegedi Cipőgyár 10 ezer párat szállít belőlük az angol lady-k cs • miss-ek számára, több színben, 5 modellben. Hogy még a leg­igényesebb angol kisasszonyok szeme se találjon rajtuk egy szeplőnyi hibát se, csomagolás előtt egy szépre-jóra ugyancsak érzékeny magyar szempár vizsgálja meg alaposan az „ici-pic.i női cipőcskéket". Több segítséget a kereskedelemnek tetése, hogy a MEZÖÉK ál­tal összegyűjtött szilva és egyéb gyümölcs cefre anya­got itt főzzék ki, de ugyan­akkor teljes mértékben szol­gálja az üzem a lakosság igényeit is, lét az alábbiakban közöljük. utcai por ezután is szedje áldozatait falunkban. Elsősor­ban is az Árpád és a Rákó- a Szeged czi utcák rendbehozását sze­retnénk. E két utcának a közegészségügyre való rend­kívüli ártalmasságát azzal astszímkan,eír Meszet, rézplicol, meszet! JONATHAN ALMA Veszélyben a bőségesnek igéfkező szőlő• és gyümölcstermés „Véleményünk szerint már is bizonyíthatjuk, hogy ezek­edéig is nagy mulasztás volt, hogy Kistelek két főútját nem szurkozták le, illetve nem portalanították. Lelkiis­meretünket szeretnénk moz­gósítani, amikor azt mondom: ne engedjük tovább, hogy az Nagy zacskóban kis pénzecske A mezöék-nél eled­dig az volt c hagyomá­nyos jó szokás, hogy a havi vállalati megtaka­rít is mindenkori össze­gének 25 százalékát szét­osztották a vállalat dol­gozói között. Most is ez történt körülbelül 800 fo­ritnyi összeg 25 százalé­kával. Szokás szerint ez­úttal is összeadtak, ki­vontak, szoroztak és osztottak, s végül a nagy számtani műveletek a bérkifizetési szalagocs­kákra kerültek. Így ka­pott Szabó B. Antalné vállalati megtakarítás vagy prémium címén — írd és mondd — 6 fil­lért. A MEZÖEK-nek azon­ban van szíve, már hogyne volna! A hat fil­lért a forint felé felfelé kerekítették, s így ka­pott Szabó B. Antalné egyetlen fényes tízfillé­rest, amit a bérkifizeté­si szalagocskával együtt félkilónyi áruféleség csomagolására alkalmas barna papírzacskóba cso­magoltak és átadták az „erdemes" dolgozónak. Ennyi „figyelmesség" láttán az ember nem tudja eldönteni, hogy sírjon, vagy nevessen-e. A MEZÖÉK azonban el­mélkedjen el az emberi megbecsülésről alkotott fogalmakról, — s a bü­rokráciáról! — hátha eszébe jut valami em­berségesebb prémium el­osztási módszer, ha már mindenképpen prémiu­mot osztanak. Ha pedig nem ez volt a szándék és a cél, akkor ezer bo­csánat, amiért elébe vág­tunk az április elsejei tréfának. Véleményünk szerint azonban ebben az esetben is a mi olda­lunkon áll mérlegével a bekötött szemű Justicia istenasszony, mivel a MEZÖÉK korán jött elő az áprilisi tréfával. (ü) »MM»MMMTMMMMMMMMTMM»MMM ben az utcákban és a kör­nyékükön lakó emberek kö­zött igen nagy számmal van­nak tüdőbetegek. A lakosság­nak minden tőle telhető aka­rata, igyekezete megvan ah­hoz, hogy ezt a munkát, mely az említett két utca rendbe­hozásával jár, elvégezze, csu­pán arra van szükség, hogy ezt a törekvésüket felsőbb szervek is támogasák. Ugyan­is a Rákóczi és az Árpád utca a falu legforgalmasabb utcái közé tartozik, s már csak ezért is indokolt az em­lített utcák kövezetének meg­javítása, illetve portalaní­tása". Pásztor János levele egy másik kisteleki problémát is szóvá tesz és úgy véljüük, ezen is könnyen lehet segí­teni. Evekkel ezelőtt a falu egyik oldalán szép erdő terült el. ez a falusiak kedvenc kirán­duló helve volt. Azonban ezt az erdőt kivágták, helyét családi házakkal építették be. Szükséges lenne, hogy a köz­ségi tanács egyetértésben a felsőbb szervekkel ezt az er­dőt mielőbb új telepítésű er­dővel jótól ja. Ebben a mun­kában is társadalmi mun­ka formájában sok segítséget nyújtana a lakosság. Űgv véljük, amikor Pász­tor János panaszát közread­juk. még sokakban, felelős személyekben is, — akik in­tézkedhetnek az említett problémák megoldásában — megfogan ez a gondolat: va­lóban igazuk van a kistele­kieknek, segítsünk nekik. Ha semmi más okunk nem volna gyümölcstermesztésünk növelésére, mint ez az egy, ak­kor is nagyon megérné a fárad­ságot gyümölcstermelésünk ho­zamának emelése. A Szeged vi­déki Jonathán almának most, tavasszal is, — amikor egyálta­lán nincs almaszezon — rend­kívül nagy kereslete van külföl­dön. A szegedi Hűtőházban je­lenleg is norvég exportra menő Jonathán almát csomagolnak, öt vagonnyi almát indítanak a kö­zeli napokban útra Norvégiába. Az almákat ízlésesen külön-kü­lön csomagolják, hasonlóan a déli államokból hozzánk érkező narancs csomagolásához. Vidé­künknek ez az értékes termése meg is érdemli ezt, hiszen a külföldi keresletből ítélve a megrendelő államokban valóság­gal narancs számba megy a sze­gedi Jonathán alma. A szegedi járás községei­ben, szőlőkben és gyümölcsö­sökben megkezdődött a ta­vaszi munka: a szőlőnyitás és metszés. Ehhez a munká­hoz lelkesedésben, s munka­eszközben nincs hiány, de az ezt követő igen fontos mun­kához, a permetezéshez már nincsen elég anyag. Legnagyobb nehézséget pil­lanatnyilag a mész beszer­zése okoz. A pusztaszeriek már úgy határoztak, hogy beszerzőt küldenek olyan helyre, ahol a mészégetés folyik. Más községekből a járási ta­nácsot zaklatják permetező anyagokért. A télutói fapermetező idényre 33 vagon mész érke­zik a szegedi járás közsé­geibe. Eddig 18 vagonnal szállí­tottak le, amelynek legna­gyobb részét már ineg is kapták a termelők. Hiba azonban, hogy egyes községek, mint Balástya, nem kapott egy deka meszet sem. Ha megérkezik a még hátra­lévő 15 vagon mész, ebből el­Megalakult a Kl Z )( szegedi előkészítő bizottsága Kedden megalakult Szegeden a Kommunista Ifjú­sági Szövetség városi előkészítő bizottsága 13 taggal. A bizottság tagjai a párt városi ifjúsági titkára, az ifjúsági szervezetek vezetői és a nagyüzemi kommunista ifjúság képviselői. Délután 4 órakor tartották első ülé­süket. Ezen megtárgyalták a párt ideiglenes központi bizottságának az ifjúság nevelésének kérdéseiről szólá f határozatát, s úgy döntöttek, hogy március 2I-én többyr nagyüzemben zászlót bont a Kommunista Ifjúsági SzöyV vétség, , \ sősorban azoknak a közsé­geknek kell juttatni, ahol még egyáltalán nem kaptak. Hiba az is, hogy több köz­ségben, mint például Dócon, nem rendelkeznek megfelelő mésztároló hellyel. Ezt a problémát is rövidesen meg kell oldani. A másik nélkülözhetetlen permetező anyag a rézgálic, ebből ugyancsak 18 vagon ér­kezett és még mintegy 28 va­gonnal várható. Ha figyelem­be vesszük, hogy a földmű­vesszövetkezetek az októberi események időszakában kö­zel 20 vagon rézgálicot adtak el, akkor láthatjuk, hogy a járás rézgálic szükséglete mennyiségben pillanatnyilag többé-kevésbé biztosítva van, csak az a baj, hogy míg egyesek bőségesen ellátottak rézgáliccal, mert felvásárol­ták, másoknak nincs készle­tük. Ezekben a napokban arra is ügyelni kell. hogy elsősor­ban a járás községeiben per­metezésre használják fel a meszet. Igen helyesen cselekedtek a sándorfalviak, akik a mész elosz'asát a gyümöl­csösök, szőlők területéhez mérten hajtották végre. A mész és a rézgálic be­szerzése igen körülményes. A járási tanács mezőgazda­sági osztályának, a földmű­vesszövetkezeteknek nagy gondot kell fordítaniuk a be­szerzésre és az elosztásra, hogy permetezőanyag hiány ne veszélyeztesse az idei bő­ségesnek ígérkező gyümölcs­és szőlőterméstj LIÁIAÁAIIIOIMNMITÁÁIIÁÁI ——— VVVFVVVVFVVFLVFF—XVVVVF***

Next

/
Oldalképek
Tartalom