Délmagyarország, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-19 / 196. szám
Vasárnap, 195S. augusztus 19. OEIM8GY1RORSZ8G Tiltakoznak a szegedi dolgozók Követeljük az HKP működés! jogának visszaállítását Mi, as Üjszegedi Kender és Délrost Vállalat dolgozói, megdöbbenve értesültünk arról, hogy Németország Kommunista Pártját, az Adenauer-kormány nyomására a karlsruhei alkotmányjogi bíróság törvénytelen módon betiltotta. Ezzel az intézkedéssel figyelmen kívül hagyják sok százezer ember legelemibb jogait. Tarthatatlan ez a terrorisztfkss Intézkedés annál is iakább, mert Marx és Engels hazájában, a kommnateras elméletének szülőföldjén született meg. Üzemünk összes dolgozói ismerik és tudják, hogy az ilyen intézkedések hová vezetnek. Mi saját bőrünkön tapasztaltuk a második világháborúban és azt megelőzően a nácizmus káros tevékenységét, pusztítását. A nácizmusnak tulajdonítjuk azt, hogy a második világháborúban üzemünket tönkrebombázták, s emiatt hosszú évekig kenyér nélkül maradtak családok, szülők, munkások. Tiltakozunk az Adenauerkormány merénylete ellen és követeljük, hogy a Németországi Kommunista Párt kapja vissza működési jogát, a többi pártokkal egyenrangúan munkálkodjék Németország egyesítéséért. Arra kérjük a békét akaró államok kormányait, hassanak oda, hogy a Német Kommunista Párt ismét működhessen. Követeljük, hogy a törvényellenes betiltást helyezzék hatályon kívül. Az Üjszegedi KenderLenszövő Vállalat és a Délrost dolgozók Elítéljük Adenauer kormányának fasiszta jellegű provokációját rA Szegedi Jutaárugyárdol-' gozói szombaton valamennyi üzemrészben röpgyűléseken fejezték ki tiltakozásukat a Német Kommunista Párt betiltásával szemben. Ökrös Istvánná kormánykitüntetett szövőnő, a szakma kiváló dolgozója a következőket mondotta: „Mély fölháborodással értesültem a rádió tegnap esti adásából, hogy Adenauerék bírósága alkotmányellenes terrorítélettel megtiltotta a nyugat-németországi kommunista párt működését. Mi, a Szegedi Jutaárugyár kommunistái meg vagyunk győződve arról, hogy a nyugatnémetországi munkások nem nyugszanak bele ebbe az ítélletbe. Űgy gondolom, mindent elkövetnek, hogy pártjuk újból szabadon működhessen. A nyugatnémet kommunista párt tagjainak munkája sem csökken, hanem fokozódni fog a békéért, a két német állam egyesítéséért". Hajdú József, az üzem tervosztályának kifejtette: tek az MDP Központi Vezetőségének. „Mi, a Szegedi Jutaárugyár kommunistái és valamennyi dolgozója tiltakozunk a nyugat-németországi kommunista párt betiltása, valamint a Nyugat-Németországban élő kommunisták meghurcoltatása ellen. Elítéljük Adenauer kormányának fasiszta jellegű provokációját". — írják többek között táviratukban az üzem dolgozói. Tiltakoznak a Dorozsmai G^áHomás dolgozói is Szombaton reggel a Kiskundorozsmai Gépállomás traktoristái, dolgozói is fölháborodással és mélységes megdöbbenéssel vették tudomásul az újságokból a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányjogi bíróságának a Német Kommunista Párt ellen hozott betiltó, terrorítéletét. A munka megkezdése előtt röpgyűlést tartottak, a röpgyűlésen felolvasták a Szabad Nép vezércikkét és az ítéletet követő, a Német Kommunista Párt ellen indított terrorhadjáratról szóló tudósításokat. Együttes elhatározásukból tiltakozó táviratot küldtek pártunk Központi Vezetőségéhez. Táviratukban kérték a Központi Vezetőséget, hogy juttassa el tiltakozásuk hírét NyugatNémetországba. f á r t é i e t Az élet követelése Pártmunkások szakmai képzése a Textilművekben A pártmunka nem szakadhat el az élettől, a gyakorlattól. Sőt, elsők között mindannyiunk törekvését, óhaját: a népjólét növelését, a gazdasági teendők jó végrehajtását kell szolgálnia. Az élet szükségszerűen követeli, hogy elsősorban a vezető pártmunkások gazdasági területük szakértőivé váljanak. Erre is felhívja a figyelmet az MDP Központi Vezetőségének júliusi határozata. Nyíltan hogy zető pártmunkások helyes és követendő úton indultak el, hogy a pártmunka hathatósan segítse a termelést, amely eszköz, fő célunk: az életszínvonal további és a lehetőségekhez képest gyors növeléséhez. Szólni kell arról, hogy az üzem pártbizott sága, a pártalapszervezetek vezetősége a szakmához, a technikához jól értő elvtársakkal, műszaki értelmiségiekkel erősödött. A párt-végrehajtóbizottság tagja Baképzésére igen jó példát ad Tombácz Ferenc elvtárs, aki a pártbizottság szervező titkára és most a textiltechnikum negyedik évfolyamát végzi. Ezzel együtt — és ez sem maradhat el — politikailag is képezi magát. Mindez nem könnyű, de akarattal — és csakis így — megoldható. A Textilművekből 24-en jelentkeztek a textiltechnikum levelezó tagozatára. A jelentkezők köxül 11-en pártkl kell mondani, lázs Antal elvtárs, mérnök, vezetőségi tagok. Tanul, hogy feladatait maradéktalanabbul végezze el: Varró György, Garai István alapszervi titkár, ifj. Tóth József alapszervi párttitkárhelyettes. Varga Zoltán elvtárs, agit.-prop.-felelős ugyancsak el akarja végezni a textiltechnikumot. Az üzem pártbizottságának keményen a sarkára kellett állni, hogy egyes elvtársak szakmai továbbképzését biztosítani tudja. Az történt ugyanis, hogy az Oktatásügyi Minisztérium —• nem ismeretes, milyen elgondolás alapján — ragaszkodott ahhoz, hogy technikumba csak a technikusi beosztásban lévők járjanak. Ebben van ellentmondásosság, hiszen ma ax fiaemeltben nem elégséges a pártbizottságok, pártszervezetek részéről például annak az általános megállapítása: „növeljük a termelékenységet, csökkentsük az önköltséget, takarékoskodjunk a külföldről behozott nyersanyaggal". Azt is meg kell mondanunk: hogyan? Mert a puszta megállapítás, ha nem párosul a megoldással, semmit sem ér. S a termelés pártellenőrzése akkor nem formális, ha a vezető pártmunkások értenek a technikához, a munkafolyamatok bonyolult kérdéseihez. Ez szükséges ahhoz is, hogy helyesen tudják értékelni és felhasználni a dolgozók kritikáját, amelyet a termelésről, az üzemi szervezettségről, a lehetőségek kihasználásáról, a munkakörülmények javításáról stb mondanak. A Szegedi Textilművekben az üzemi pártbizottság, a pártalapszervezetek, a vedolgozója „AB emberi szabadság megcsorbítását látom abban, hogy nem engedik szabadon működni a Német Kommunista Pártot. Én pártonkívüli vagyok, de látom, hogy hazánkban a kommunisták a békéért, i nép életszínvonalának ímelcséért harcolnak. ^a reggel nyílik meg m ünnepi vásár Nagy áruválaszték — Bemutatók és kiállít á sok — Sport és kulturális műsorok — Árutombola Szombaton a délutáni órákban már kialakult a vásári pavilonok végleges képe. A Széchenyi tér tanács előtti oldalán, a korzórészen és a mellékutakon és utcákban már a különböző árucikkektől zsúfolt sátraik várják a vásárlókat. Egy-egy különösen ötletes pavilon már messziről fel hívja magára a járókelők figyelmét. A tanács előtt például a NIVÓ KTSZ játékpavilonja olyan, mint egy kockából készített játéképítmény, míg a tér túlsó oldalán a dorozsmai szélmalom forgó kerekei a szomjazókat csábítják a jóféle borokhoz. Általában igen sok a vásárban a borkéstoló hely, s többnyire ötletes reklámépületekkel vonja magára a figyelmet. Kissé komikus éllel azt lehetne mondani, hogy ebben a vásárban senki sem ússza meg szárazon. Biztos vagyok benne, hogy a nyugat-németországi kommunista párt is e célok érdekében küzdött s ezért nagy tekintélye van a német dolgozók körében. Bízom abban, hogy a német munkások és a világ dolgozóinak tiltakozására Adenauerék előbb, vagy utóbb, de kénytelenek lesznek visszavonni fasiszta terrorítéletüket". 1 feladni, üzenetet közvetíteni vívás, a SZUE-ban vízilabda dig a színház Újszegeden, a Az üzem dolgozói a röp- mindkét naipon a vásárárodá- villámtorna, Újszegeden te- szabadtéri színpadon bemugyűlésekről táviratot küld- 1 nál lehet, amely a Széchenyi niszverseny, este pedig a ví- tatja a Bánk bánt. De nemcsak a Széchenyi tér pavilonjai várják a közön* séget. A Marx téren mezőgadasági gépbemutató és mezőgazdasági gépkiállítás is lesz a termény-, gyümölcs- és zöldségpiac mellett, a Dorozsmai úti vásártéren pedig nagyszabású állatvásárt tartanak. Érdeklődni, hirdetést tér 9. szám alatt lesz. A vásár programja A vásárt vasárnap reggel 8 órakor nyitja meg Tombácz Imre elnökhelyettes a tanács előtti színpadról. Ezen a napon a Haladás-pályán III. osztályú Béke Kupa atlétikai verseny lesz, a Széchenyi téri színpadon súlyemelés és ölkölzisportolók ünnepi felvonulást tartanaik, 8 órakor a színház Újszegeden bemutatja a Leányvásárt. 20-án reggel fél 9-kor sétahajó indul a Tiszán. A nap folyamán a Haladáspályán II. osztályú Béke Kupa atlétikai verseny, a Széchenyi téren cselgáncs, ökölvívó és birkózó bemutató lesz, a Sándor utca 1. szám alatt pedig Béke Kupa tekeversenyt rendeznek többek között. Az árutoimbola délután 4 órakor kezdődik a tanács előtti színpadon. Főnyeremény egy motorkerékpár és egy hálószobabútor lesz. A nyereményjegyzéket a jövő héten közli majd a Délmagyarország. Ezeken kívül ruhabemutatók, a Marx téren Vidám park, a Széchenyi téren térzene szórakoztatja a közönséget. Este 8 órakor peA bukaresti Kiseleff írt " végén szemünkbe tűnik a "Scinteia Háza* poligráfiai kombinát égbemagasló épülete. Gránitkockákkal kövezett nyílegyenes fasorok vezetnek a gyönyörű épülethez, körös-körül virágágyak, ezer színben pompázó dísznövények és széleskoronájű fák. A tíz szárnyra tagiált épület több mint 27.000 négyzetméter nagyságú területen fekszik. A "Scinteia Háza* póligráfiai kombinátban számos újság és folyóirat szerkesztősége van elhelyezve, ezenkívül itt székelnek a Román Népköztársaság legnevesebb kiadóvállalatai. Valóban elmondhatjuk, hogy az újságírók itt a legkiválóbb körülmények között dolgozhatnak, i Mit lát a látogató, aki vé- [ gigsétál az épületen? Mindenekelőtt szemébe ötlenek azok a hatalmas világos csarnokok, melyekben a nyomdászok dolgoznak. Ebben a nyomdaipari kombinátban a legmodernebb nyomdai gépek működnék, a mintegy 500 gép a legfejlettebb, modern technikai eljárásokat biztosítják a román nyomdaipar számára. I tt van például a rotá' oiós gép. A gépkomplexum egy kb, 100 méter A román poligráfiai kombinát hosszű teremben van elhelyezve, a falak fehér csempével burkoltak, 6 méteres ablakokon árad be a fény. A 12 hengeres rotációs gép óránként 750.000 lappéldányt nyom. Különleges szállítóberendezések továbbítják a kész lapok százezreit a rotációs gépektől a hatalmas csomagolóig, majd innen gyors csomagolás után Toboganok továbbítják a becsomagolt újság- és folyóiratkötegeketa lapterjesztő vállalat teherautóiba. A teherautók a -pályaudvarokra és a repülőtereikre száguldanak, hogy a lapok mielőbb eljussanak a Román Népköztársaság legtávolabbi részeibe. Itt a rotációs teremben minden gépesítve van, gombnyomással működtetik a hatalmas gépkolosszusokat. Azonban nem csupán a rotációs terem munkája van gépesítve, hanem a többi osztályé is, a munkások csupán a gépek helyes működését ellenőrzik. A szomszédos teremben van a Steraotypia, az öntöde, ahol a lapok egyes oldalait öntik. Köztudomású, hogy az öntők munkája a legnehezebb az egész nyomdász szakmában Különleges szellőztetőberendezésak gondoskodnak az állandó levegőcseréről, valamint a meleg levegő hűtéséről. Minden öntőgép felett óránként mintegy 1000 köbméter friss levegő halad át. Az ólomgőzöket különleges elszívóberendezések vezetik le. A gépek mindenütt a legmodernebbek: Monotype-gépek, szedőgépek, cinkográfiai berendezések, könyvrotációs gépek, preciziós Lynotype-gépek és számológépek stb. M aponta több tízezer könyv készül a »Scinteia . Házában*. Egyetlen esztendőben mintegy 45 millió különböző könyvet nyomtak itten, ébből 5 millió kötött könyv. Egy évben mintegy 500 millió lap és folyóirat jelenik meg. Említésre méltó még, hogy a színnyomó teremben egyetlen éven belül mintegy 50 millió kiadás jelent meg, aki a Szovjetunióban tanult. A pártbizottságba választót ták Zombori Zoltán elvtársat, a fonoda vezetójét, a könnyűipar kiváló dolgozóját. Az alapszervezetek vezetőségeiben technikusokat, és művezetőket is találunk. Tartalmasabb, hatékonyabb pártmunkához segít ez. A Il-es pártalapszervezet taggyűlésén szóvá tették, hogy egyes gépek rosszabb minőségű és kevesebb anyagot termelnek, mint a többiek, pedig ugyanolyanok, vagy hasonló adottságaik vannak. Nyilvánvalóan ez a keresetet is károsan befolyásolta több dolgozónál. Hepp Gyula elvtárs, technikus, a IIes pártalapszervezet termelési felelőse a taggyűlés után megvizsgálta a kifogásolt gépeket és késedelem nélkül megszüntették a hibát. A termelés pártellenőrzése korábban főképp úgy történt, hogy a pártalapszervezet vezetői beszámoltatták a főművezetőt. A kérdésekhez azonban — éppen a szakmai felkészültség hiányosságai miatt — érdemben vajmi keveset tudtak szólni. Az oly sokszor elismételt és üresen csengő általánosságok pedig —- minden jószándék ellenére — vsait ax időt húxiák, de nem vitték közelebb a megoldáshoz. Most már másként van ez is. A pártvezetőség megerősítése után képes arra, hogy sokkal gyakorlatiasabban végezzen pártellenőrzést és kérje, igényelje ehhez a dolgozók segítségét. Az üzemi pártbizottság és a pártalapszervezetek megerősítése rendkívül fontos, de tovább kell menni. Biztosítani kell — és ez így is van a Textilművekben — első helyen a vezető pártmunkások szakmai továbbképzését, illetve, hogy minél többen sajátítsák el a technikát, s együtt haladjanak vele. Ennek elérése nem könynyű. A siker itt sem születik csak úgy „spontánul", önmagától. Igaz, a pártttaggyűléseken maga Péter Szilveszter elvtárs, az üzem pártbizottságának titkára is beszélt arról, hogy a szakmai képzésre nagy gondot kell fordítani. Mert aki elmarad itt is, az előbb-utóbb nem tud lépést tartani a fejlődéssel, a rohamos technikai haladássa I. Egyénenként is kellett azonban beszélgetni egyes elvtársakkal, hogy merészen nekivágjanak és legyőzzék magukban a visszahúzó megtorpanást. A szakmai továbbképzés megvalósításáért több más elvtárssal együtt lelkesen, fáradhatatlanul tevékenykedik Tóth László igazgató és Csóti Mihályné, a pártbízottság oktatási felelőse. A vezető pártmunkások szakmai eaolt helyeselni lehet ha minél többen — gép mellett dolgozó munkások is — magasabb szakmai műveltséget kívánnak szerezni. Lakatos Etelka fonónő a DISZ-vezetőség tagja, ö is szeretne textiltechnikumba járni és ezt az üzem pártbi • zottsága segíti is. A baj az, hogy a minisztérium ehhez csak úgy járul hozzá, ha Lakatos Etelkát azonnal technikusi munkakörbe helyezik. Ügy gondoljuk, nem jó mereven ragaszkodni ehhez az állásponthoz, amelynek a helyessége erősen vitatható. A pártmunkások szakmai képzésének a neheze majd a későbbiekben következik, amikor megkezdődik az iskolai év. Számolnak ezzel és már most törődik azzal az üzemi pártbizottság és a vállalatvezetőség, hogy a technikumba jelentkezettek tanulásához megfelelő feltételeket teremtsenek. A technikumba való felvételi vizsgákhoz az üzem nagy tapasztalattal rendelkező, kiválóan képzett műszaki értelmiségiéi adnak segítséget a jelentkezőknek. A továbbiakban helyes megvalósítani — és ezt tervezik is —, hogy a szakmai továbbképzésben részvevőket pártmegbiaatásként patronálják egyes nagy képzettségű műszaki értelmiségiek. A szakmai képzés az üzemekben is folyik. Népnevelők, pártbizalmiak is részt vesznek ezeken a tanfolyamokon és Ismerkednek a technikával, a gazdaságvezetés számos kérdéseivel. A népnevelő-értekezleteken az egyes gazdaságvezetők . ismertetik a termelés felmerülő kérdéseit, gazdagítják a népnevelők szakmai felkészültségét. A kilencszeres élüzem Textilművekben az élethez, a munkához közelállóbb leíz a pártmunka. Ez pedig mindenképpen a társadalmi haladás, a dolgozó ember javára válik. Morvay Sándor — Pótfelvételi vizsgát tart az első osztályosok számára a Vedres István Építőipari Technikum augusztus 27-én, hétfőn. — A kétnapos ünnepi vásár idejére a Szegedi Nemzeti Színház pavilont állított fel a Takaréktár utcai főkapu mellett. A pavilonban a Leányvásár és a Bánk bán mai és holnapi szabadtéri előadására lehet, jegyeket elővételben váltani. Hasonlóképpen az idei színi-évadra kötött és szelvény rendszerű színházbérleteket is árusítanak a payilonlbariy — Tanévnyitó értekezletet tart szerdán reggel 8 órakor a Városi Tanács oktatási osztálya a közép- és általános iskolák igazgatói, valamint a diákotthonok igazgatói részére. A tanévnyitó igazgatói értekezletet a Városi Tanács közgyűlési termében tartják. Az értekezleten Harmath István elvtárs, az oktatási osztály vezetője az elmúlt tanév értékeléséről, valamint az űj tanév néhány időszerű problémájáról tart beszámolót; A beszámolót vita követi,