Délmagyarország, 1956. május (12. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-18 / 116. szám

OELMOGYflRORSZEG Péntek, 1956. május 18. I9ÖC. május 18, pcntek IDÜJARASJ LLENTCS Várható Időjárás pénteken estig: lelhősebb idő. több helyen zápor­cső, helyenkint zivatar. Mérsékelt, a záporok Idején délnyugati, ké­sőbb nyugati-északnyugall szél. A nappali felmelegedés foként észak­nyugaton gyengül. Várható legmagasabb nappalt hőmérséklet pénteken: északnyuga­ton: 10—18, délkeleten 19-22 fok között. MOZI Sznbadság: Fél 6 és fél 8: Gá­bor diák. — UJ színes magyar film s (május 22-lg). Vörös Csillag: Fél 6 és fél 8: Eltűnnek a kísértetek. — Színes szovjet film (május 23-lg). Fáklya: 4 és 7: özönvíz előtt. — Francia film. Csak 16 éven felülieknek! (május 20-lg). Későnjövök csak a híradó utáni szünetben mehetnek be a néző­térre. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Leányvásár. — Déryné bérlet. A szegedi Nemzeti Szfnház Igaz­gatósága közli, hogy a DON JIJAN bemutatója május 23-án, szerdán este 7 órakor lesz. Erre az előadásra a Petőfi-bérletek ér­vényesek. — A szezonvégi műsor­torlódásra való tekintettel május 20-án, vasárnap délelőtt II óra­kor lesz Ifjúsági előadás, amikor Jókai: A debreceni lunátikus el­mű elbeszéléséből készült Holdkó­ros szerelmesek című zenés vígjá­tékot kapják az I. Diák bérlet -tu­lajdonosai. MCZEUM A Móra Ferenc Múzeum közpon­ti épületében (Roosewelt tér) má­jus 14 —19-ig szénkénegezés miatt a kiállítások zárva vannak. A Horváth Mihály uteal múzeumi Képtárban: Magyar festészet száz éve. Szegedi képzőművészet fejlő­dése és Dinnvés Ferenc gyűjte­ményes kiállítása megtekinthető hétfő kivételével mindennap de. 10 órától du. 6 óráig. KÖNYVTARAK Somogy! Könyvtár: Köz­ponti könyvtára: Kölcsönzés hét­köznaponkint 13—18 óráig. Olva­sóterem és kutatószoba nyitva va­sárnap kivételével 10—19 óráig. Oorklf könyvtára: Kölcsönzés hét­köznaponkint délután 2—6 óráig. (Horváth Mihály utca 3. szám). Ifjúsági könyvtára: Kölcsönzési szolgálata hétköznaponklnt dél­után ft—6-lg. (Horváth Mihály u. 3. szám). Egyetemi Könyvtár: Olvasóterem hétfőn 2-től >/. 9­Ig. keddtől szombatig: 10-töl há­romnegyed 9-ig, vasárnap: 9-től háromnegyed 1-Ig. Kölcsönzés: _.. a f hétfőn 2-től háromnegyed 8-ig, keddtől péntekig: 12-től háromne­gyed 6-ig, szombaton 10-től há romnegyed 1-lg. Kutatószoba dél­előtt 10-töl este 6-lg. Járási Könyvtár: Sztálin körút 54. Kölcsönzés szerda és péntek kivételével minden hétköz­nap délután 2—6 óráig, szomba­ton délelőtt 10-1 óráig, délután 2—6 óráig. Juhász Gyula Művelő­dési Otthon Könyvtára: Nyitva: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, szombaton du. 2—0 óráig. Kölcsönzés mindenki ré­szérc. ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére 1956. május hő !2-töt este 18.00 h-tól reggel 06.00 h-ig (vasárnap nappal is) kizár Mag elsősegély és nehézellés esetére Inspekclós dr. Farkas Dezső állami állalor­vos Szeged, Deák Ferenc u. 22. II. em. Telefon: 43-17. A RAPIO MCSOEA Május 19. szombat Kossuth-rádló 4.30 Hfrek, 4.35 Zenés műsor. 5 Falurádió, 6 Hírek. 6.05 Falusi híradó, 7 Szabad Nép vezércikke, hírek, 8.10 Zenekari hangverseny, 9 Tengerész történetek. 9.20 Bar­tók Zeneművészeti Szakiskola hall­gatóinak műsora. 9.40 Strauss-ke­ringők. 10 Hírek, lapszemle, 10.10 Operarészlclek. 10.40 Verbunkosok, magyar nóták. 11.10 Füsti fecs­kék. Móricz Zsigmond elbeszélé­se. 11.25 Enck. 12 Hírek. 12.10 Klasszikus operettekből. 13 Falusi Híradó, 13.15 Művészlemezek. 14 óra 15 Szlmfónikus könnyű zene, 15 Hírek. 15.10 Kamarazene. 15.45 Válasz hallgatóinknak, 16 Kóru­saink életéből. 16.20 Moszkvai Rá­dió összeállítása. 17 Hírek, 17.15 Szív küldi, 18 Poroló! . . . 18.15 Zenekar. 18.52 Kommentár. 18.57 Magyar költők a muzsikáról, 19 óra 52 Jó éjszakát, gyerekek! 20 Esti Híradó, 20.20 Kiárusítás. Vi­dám zenés műsor. 21.45 Sporthír­adó. 22 Hfrek, 22.15 Közvetítés Budapest szórakozóhelyeiről, 24 Hírek. 0.10 Csárdások. Petűfl-rádló 7—11.57-ig azono3 a Kossuth­rádló műsorával. 11.57 Műsorzá­rás. 14 Enek. 14.10 Goljmark: Sá­ba királynője. Ismerteti Bónls Fe­renc. 15.10 Fotóamatőrök öt perce. 15.15 Népi együttesek műsora, 16 Országszerte — megyeszerte, 16 óra 10 Zenés hétvége. 17.25 Közös gondunk a terv Előadás, 17.45 Bach kantálálról László Zsigmond előadása. 18.20 RendklvOll előadás. Kovács Dcnes Irésa. 18.40 Tánc­zene, 19.20 Külpolitikai kalauz, 19 óra 30 Hanglemez. 20 Prágai ta­vasz. 1956. Közvetítés a Smetana­ferembol. 20.50 Képeslapokról ké­pek nélkíll ... 22 Csendül a nó­ta ... Magyar nóták. 22.45 A shakespearel tanítás. Sólyom László jelenete. Folyhat-e víz dombnak felfelé? A minap Árendás György elvtársnak, a baktót Felsza­badulás Termelőszövetkezet elnökének heves vitája volt a tsz területén dolgozó út­építő vállalat embereivel. Arról felesellek, vajon fo­lyik-e a víz dombnál: fel­felé, avagy nem. Árendás elvtárs azt állította, hogy ilyen még soha sem történt meg, s előreláthatólag még sokáig nem is lesz rá pél­da. Az ülepítő vállalat pe­dig... A következő dolog tör­tént. A szövetkezet központi gazdasága mellett lévő nagy bajlatban évente minden ta­vaszon sok talajvíz sza­porodik össze. Ennek a le­vezetésére új kanálist ás­nak most az útépítő vál­lalat dolgozói, de a műsza­ki vezetőség nem olt ren­delte cl a csatorna megásá­sát, ahol azt a szövetkezet vezetősége szerelte volna, hanem ellenkezőleg, a szán­tóföldeken keresztül egy sokkal magasabb területen húzódó csatornába akarják belevezetni a gazdaság mel­leit felgyülemlő talajvizet. Nem kell ahhoz műszakinak lenni, az egyszerű ember is láthatja, ez a csatorna so­sem fogja elvezetni onnan a vizet, sőt az új árok megásásával annak a ve­szélynek teszik ki a gazda­ságot, hogy a szomszédos „nagyfeketéről" leáramló talajvíz elönti adott eset­ben a major területét. Helyes lenne, ha ezt n vilát az útépítő vállalat felsőbb vezetősége mielőbb eldöritené azzal, hogy in­tézkedne: a csatornát ott építsék meg, ahol hasznát is vehetik. SPORT Szegedi.úilöiő-úsiók sikeres szereplése Budapesten Az Országos üttörőintézmények szpártákládján szereplő szegedi út­törő sportolók komoly felkészült­ségről tettek tanúbizonyságot Bu­dapesten cz Úttörő-stadionban megrendezett országú: versenyen. A:, összesített versenyben nagy küzdelem után csak 13 ponttal ma­radtak el Budapesttől s így az or­szág 37 városa közül a szegediek a második helyet szerezték meg. 64 szegedi úttörő sportoló indult a különböző sportágakban. A Cl versenyző közül a 13 tagú úszó­csoport volt a legeredményesebb — 57 pontot szereztek sikeres sze­re. ' ésükkel az összeredményhez. Fiú piile-úszásban országos baj­nok lett Gyémánt László, 2 Ma­dách utcai Altalános Iskola hete­dik osztályos tanulója, leány mell­úszásban második helyezett lett Oidögh Eva. a Margit utcai Álta­lános Iskola tanulója, a leány gyorsúszásban és pillén harmadik és negyedik helyet szerzett Büki Anikó, a Mérey utcai Altalános Is­kola tanulója, amellyel országos viszonylatban is a vidék legered­ményesebb leány-úszója lett. Harmadik helyezést szerzett a leány és fiú gyorsváltó. Negyedik helyezést szereztek hátúszásban: Varga Edit, a Margit utcai Alta­lános Iskola tanulója, mellúszás, ban Kasza Géza, az Árpád téri Al­talános iskola tanulója. SPORTÉLET ÜLLÉSEN Kalá«zol a roz» Toria — sütés nélkül Élelmiszerüzleteinkben „Pis­kóta tortalap" névvel 9 fo­rintért kiadós tortányi oisko­ta-lapot vásárolhatunk. Egy csomagban 5 lap van, alak­juk hosszúkás téglalap, s mindössze annvi vele a mun­kánk, hogv jóféle vajas krém­mel megtöltsük és a tetejét bevonjuk, díszítsük. Élelmi­szeriparunk nagy segítséget nyújtott a kész tortalapok forgalombahozatalával a házi­asszonyoknak. Egyetlen baj van csak veie. De ez. sajnos, elég nagy. Az, hogy mindeddig hol megvá­Ordós palacsinta Az ordás palacsinta erdé­lyi étel. Az ordát. amely a nevét adja. nálunk kevesen ismerik, inkább édes túró vagy , gulászta" néven. A tú­róhoz hasonló tejtermék, pia­con kapható, néhány tsz-ür.k­ben is készítik. Igen jó pala­csinta töltelék. Az ordából a következő ke­veréket készítjük: 1 kg. ordá­hoz hozzáadjuk öt tojás sár­gáját, öt tojásfehérje felvert habját. ízlés szerint cukrot és cy csomócska apróra vágóit kaport. Jól összekeverjük s azután megkenjük vele a pa­lacsintákat. A palacsintát azonban először csak az egvik oldalán sütjük meg. ezt a megsütött felét'kenjük be u töltelékkel, felébe hait.iuk és újra átsütjük a kívül maradó minőkét nvers oldalát. Ki­tűnő ízű. tápláló tésztát ka­punk így. Ezzel a sütési mód­dal készítsük a szilvalekváros palacsintát is. így sokkal iobb. A fenti töltelékadag 40—ö0 palacsinta megtöltéséhez ele­gendő. sárolhattuk. hol nem. Ha meg­jelent az üzletekben, azok. akik ismerték, szétkapkodták és végeredményben kevés szegcdi háziasszonyhoz jutott el. Épp úgy kevés volt belőle, mint a száraz leveses tésztá­ból vagy a makaróniból. Pe­dig nemcsak a budapesti, ha­nem a szegedi dolgozó asszo­nvok szármára is fontos, hogy minél kevesebb időt vegyen el tőlük a háztartási munka. A tortalappal kapcsolatosan a szegedi „Füszért", a fűszer­áru elosztó-központja mcst azt az ígéretet kapta, hogv ezután bőségcsen szállítanak belőle Szegedre is. Reméljük, hamarosan javul a helyzet a tojásos tésztákkal, a makaró­nival kapcsolatban is. Csongrád megye homokvidé­kein — a szegedi és a szentesi járásban — már halászol a rozs. Kistelek, Mórahalom, Zákány­szék határában, ahol idejében vetettek, a 70—80 centiméter magasságot is eléri. Mezőgazdá­szok véleménye szerint jól telelt a rozs és jó közepes termést ígér. A homokföldek kenyérgaboná­ját Csongrád megyeben az idén a tavalyinál 2000 holddal na­gyobb területen termelik. A rozs mindenütt szép, egészséges, az elmúlt hetekben lehullott csapa­dék hatására gyorsan fejlődik, j rövidesen virágzik. A termelőszövetkezetek nagy részében, mint például a kiste­leki Felszabadulás, az ásotthalmi Szabadságharcos, a zákányszéki Petőfi Tsz-ben elhatározták, hogy a terméshozamot pótbeporzással is növelik. Sövényházán, Tö­mörkényen és Mórahalom köz­ségben a termelési bizottság kez­deményezésére az idén már az egyénileg dolgozó parasztok is követik a termelőszövetkezetek példáját, s elvégzik a pólbepor­zást. Még a múlt évben Is igen mos­toha körülmények tűzött sportol­tak Ollés község Hatolja;. A múlt év végén azonban a sportkör sportpálya célját a telket kapott, amelyet még az ősszel füvesítet­tek és fisltottak. A télt hónapokban az úi sport­köri vezetőség a DISZ-szel kar­öltve igen sokat foglalkozott a fiatalsággal. Szabálymagyarázó és egyéb nevelő hatású előadásokat tartottak. Megalakították a labda­rugó, az atlétikai, a sakk és az asztalitenisz szakosztályt, s ala­kulóban van a röplabda szakosz­tály is. Jámbor Györgv. a sport­kör elnöke, Bilau Eva DISZ-titkár, a sportköri elnök helyettese és Barna István KTSZ-dolgozó. a sportkör intézője lelkes munká­val igyekeznek Ollés község sportéletét fellendíteni. Eredményes szervező munkát vé­gezlek az MHK próbáztatások és a Falusi Szpártákiád-versenyek rendezése terén. Május elsején, a kedvezőtlen Időjárás ellenére is mintegy ötven sportoló vett részt a tekintélyes számú néző­sereg előtt lezajlott Szpártáklá­don. A sportkőj- Jelentős segítséget kap a hetyi tanácstól és pártszer­vezettől is. A községfejlesztési terv tizenötezer forintot biztosított sportcélokra. Az összegből épülő új öltöző rövide­sen tető alá is kerül. Építésében résztvett szinte az egész falu. A dolgozók társadalmi munkával, a Vörös Csillag Tsz fuvarral segí­tett. Az új sportőltöző felavatása június hó elején lesz. egész na­pos szpártákiád-versennyel é3 sportbemutatóval egybekötve. A labdarugók a járási bajnok­ságban küzdenek). A bajnokság­ban való szereplés komoly anya­gi nehézségek elé állítja a sport­kört. de a fiatalság sportolása, szórakoztatása érdekében a sport­vezetők és a lakosság mindent megtesznek. Dicséret illeti dr. Kubányl Károly körzeti orvost, aki önzetlenül ellátja a sportorvo­si teendőket és más vonalon is Jelentős segítséget nyújt a csa­patnak. Ott. ahol a község lakossága ilyen szépen összefogott a község sportéletének fejlesztése, a tömeg­sport fellendítése érdekében — az eredmények nem Is maradhatnak el. Reméljük, hogy még sokat hal­lunk és olvasunk Ollés község sportoló fiataljainak eredményei­ről. Tokody Béla KOBEKHAZI ÉS UJSZENTIVANt OTTÖRÖK BARÁTI SPORTTA­LALKOZOJA M Xű/in^íito Sajf-osfészf-a — drót-fal ájus 15-én, kedden délben a III. számú légiagyár ebédlőjében megéhezve ültünk asztalhoz. A leves el­fogyasztása után örömmel láttuk, hogy a második fogás: saj­tostészta. Jó étvággyal fogtunk hozzá. Pár perc múlva íz egyik kocsitoló abbahagyta az evést. Mikor megkérdeztük, miért nem eszik, felmutatott 3 centiméter hosszú rozsdás drótot, melyet a tésztában talált. Kis idő múlva a második, a harmadik, a tizedik drót került elő a tányérokból. Több mint negyven dolgozó tolta el maga elöl a tányért, nem evett. Az ebédet az I. számú Téglagyárból hordjuk. Szeretnénk, ha az illetékesek ezt a csúnya esetet megvizsgálnák, szigorú­an megbüntetnék a hibát elkövetőket. Soós Ferencné Az üjsaentlván! úttörők atlétikai versenyen és labdarugó mérkőzé­sen látták vendégül a kübekházi úttörőket. E két község úttörői­nek sportkapcsolata nem egészen újkeletü, hiszen a mostani talál­kozónak már visszavágó Jellege volt: április folyamán az új­szentivániak Jártak Kübekházán. A jól sikerült verseny eredményei: a leányok versenyszámaiban: 60 m síkfutás: 1. Bába Margit. 2 Kovács F.rzsl. 3. Lunárcsek (mindhárom UJ szentiván). 4x60 m váltófutás: 1. UJszentiván. 2. Kü­bekháza. Magasugrás: I. Lunár­csek. 2. Virgoncz (mindkettő UJ­szentiván), 3. Bárdos (Kübekhá­za). Távolugrás: I. Virgoncz, 2. Varga, 3. Tóth (mind Ujszent­za). Távolugrás: 1. Virgoncz. 2. Kovács, 3. Tóth (mind UJszet­Iván). A leányversenyt 67:22 arány­ban UJszentiván nyerte. A fiúk versenyében: 100 m síkfutás; 1. Tamburov, 2. Kölbl. 3. Biró (UJszentiván). 4x160 m váltó: 1. UJszentiván, 2. Kübel.­háza. Magasugrás: 1. Károssl, 2. Tímár. 3. Nagymihály (UJszent­iván). Távolugrás: I. Tamburov (UJszentiván). Súlydobás: 1. Kölbl (UJszentiván). A fiúk ösz­szetett versenyében UJszentiván csapata 64:33 arányban győzött. Kár, hogy a versenyt — legnaa gyobb részében — eső zavarta. UJ szentivánon ez már az ötödik últörö atlétikai verseny volt. A labdarúgó-mérkőzés a kübelN házi úttörők 1:0 arányú győzeG mét hozta. — Szegedi kórusok hang­versenyeznek május 19-én és 20-án a Szegedi Tudomány­egyetem aulájában. A hang­verseny szombaton délután 2 •órakor kezdődik. A kétnapos, nagyszabású zenei esemény­ről a Magyar Rádió hangfel­vételeket készít. — A kibernetika tudomá­nyos problémáiról tart elő­adást ma, pénteken este 7 órai kezdettel Tarján Rezső, a műszaki tudományok dok­tora a TTIT klubjaiban, Hor­váth Mihály utca 3. szám alaitt. — Ma este fél 8 órakor Petri Gábor egyetemi tanár tart orvosi előadást »A mű­téti kockázatról* címmel a Juhász Gyula Művelődési Otthonban. — Műsoros estet rendez az MSZT Belváros II. alapszer­vezete május lS-én, szomba­ton este 7 órai kezdettel a Kálvin tér 6. szám alatti székházban. — Egyszínnyomásos emlék­bélyeget bocsát ki a posta az úttörőftiozgalom 10. évfordu­lója alkalmából. Az egyforin­tos bélyegein az úttörő jelvény látható. Az űj bélyeg június­ban kerül forgalomba. APRÓHIRDETÉSEK A röldmíivesszövetkczet [elhfvla a méhészettel foglalkozó Tsz-eket, szakcsoportokat és szakcsoporton kívüli méhészeket, hogy május 31­!g korlátlan mennyiségben lehet mézértékesítési szerződést kötni. A szerződött mennyiség után kész­pénzelőleg jár. Érdeklődők fordul­janak a Földmüvesszövetkezelhez. Szent István tér 3. szám alatt. Takarmányrépa, napraforgó ve­tőmag és mindenfajta növényvé­dűszer kapható a Földmüvesszö­vetkezet Teréz u. 2. számú rak­tárában. 110 voltos egyfázisú 0.4 lóerős villanymotor megbízásból eladó. Szűcs Bél., villanyszerelő. Kele­men utca 2. Ügyes fodrászlányt azonnalra felvesz Nagy fodrász. Újszeged, Bethlen u. 9. 554 Egy erős, Jokarban lévő varró­I gép eladó, vastag varrásra is al­kalmas. Újszeged. Alsókikötősor 9. Szegvári. Érd.: péntek, szombat egész nap. (Hatházak). 514 Középkorú nő gyermek mellé al­kalmazást nyerhet. Galamb u. 1. Nagyméretű szép clöszobafal és konyhaasztal eladó. Érd.: Tápéi ú. 2. szám. 513 Bor kapható 10 forintos árban és egy 100-as Csepel-motor eladó. Teréz u. 23. 449 Kőművest karbantartó munkára felvesz a Szegcdi Hűtőipari Válla­lat. Jelentkezés a vágóhídi irodá­ban. A Csongrád megyei Tatarozó és Építő Vállalat szegedi építésveze­tőségén Szegeden éj Szeged kör­nyékén folyó építkezéseire kőmű­ves szakmunkásokat vesz fel. Je­lentkezni Szeged. Sztálin krt. 61. szám alatt lehet. Eladó beköltözhető kétszobás magánház. Újszeged, Thököly u. 32. szám. Szegedi Gázmű férfi segédmun­kásokat felvesz. Szalagfűrészen dolgozó munka­vállalót szőlőkaró készítéshez fel­veszünk. Jelentkezni lehet a Csongrádmegyei Állami Erdöigaz­gatósági'ál. Ráday u. 2. szám. Szakképzett rakodókat felvesz a Szegedi Belsned. Jelentkezés BaJ­csy-Zs. u. 22. szám. alatt. SZEGED és Vidéke Körzeti Föld­müvesszővelkezot 9. szá.nú Ital­boltjának bélyegzője elveszett. Felhívjuk az erdekeltek figyel­mét. hogy a tnai naptól kezdve érvénytelenítettük a fenti bélyeg­zőt. Néha a vevő is hibás Már többször olvastam a „Délmagyarország"-ban ar­ról, hogy egyes kereskedel­mi kiszolgálókat megbírál­tak gorombaságukért. A szerkesztőséghez írt első le­velemben arról szeretnék beszámolni, hogy fordítva is van ez, s hogy nem min­dig az eladók a hibásak. A múlt héten este 9 óra körül járt már az idő, ami­kor arra lettem figyelmes, hogy a rókusi 12. sz. Nép­boltban a kiszolgáló és a vevő hangosan vitatkozik. A vevő jé.l kiló kenyeret kért és a kiszolgálót dúrva, goromba hangon utasította, melyik kenyeret vágja fel. A kiszolgáló kötelességét teljesítette, amikor arra hi­vatkozott, hogy van darai) kenyér, — s különös tekin­tettel arra, hogy zárás ide­je volt — nem vrig jel egész kenyeret. Mi, vevők szc­gyeltük a vásárló szemtelen viselkedését, gorombaságát, s azt szerelnénk, ha ilyen vevők nem tartanúk fel a becsületesen dolgozó ke­reskedőket. Sebők Géza Területi vfvőbajnokságok A Társadalmi Vívószövetség 1956. május 18—19—20-án rendezi meg a Rókusi Tornacsarnokban a te­rületi vlvóbajnokságokat. A bajnoki küzdelemben a sze­gedi vívókon kfvül Kecskemét, Bé­késcsaba, Szentes és Hódmezővá­sárhely legjobb vfvói vesznek részt. A bajnokság műsora a követke­ző: 18-án, pénteken délután 3 órakor bonyolítják le a párbajtőr­vívást. villamostalál átjelző gép­pel. Szombaton reggel 9 órakor a férfi törbajnokságot. délután 3 órakor a női törbajnokságot ren­dezik meg. Vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődik a kardbajnok­ság. A beérkezett nevezések alapján közel száz vívó lép küzdelembe a négy fegyvernem bajnokságaiban. Olvasói ankétot rendez Szegeden a Népsport Országszerte sokan olvassák a Népsportot. A lap már több vidé­ki városban rendezett ankétot, s ezeken a szerkesztők beszámoltak a problémákról, az olvasók pe­dig elmondták véleményeiket, kí­vánságaikat. Az eddig megtartott ankétokon számos értékes hozzá­szólás hangzott el. A Javaslatok közül már nem egyet megvalósí­tottak. s a szegedi megbeszélést is azért rendezik, hogy az olvasók javaslatai alapján még jobbá, színvonalasabbá tegyék a Nép­sportot. Szeged és a szegedi járás dolgozói részére május 30-én. szer­dán délután 5 órai kezdettel lesz az olvasói értekezlet a szegedi Já­rási Tanács kultúrtermében, Szé­chenyi tér 9. szám alatt. Az úttörők országos szpártáklád­jának döntőit vasárnap rendezték meg Budapesten. A szegedi úttörő­ház labdarúgó-csapata kitűnően szerepelt, mert a négyes döntőben az első helyen végzett, s így baj­nok lett. Barátságos mérkőzés Haladás II—Törekvés II. 6:1 A Haladás második csapata szép játékkal győzle le — Ilyen arány­ban is megérdemelten — a szegedi megyei bajnokság tavalyi bajno­kát és idei éllovasát. A Haladás góljain Böjtös (2). Nemes (2) és Boldis (2) osztozkodtak. A Törek­vés csapatában Laczi volt eredmé­nyes. Megérkezett Budapestre a cseh­szlovák A és ifjúsági labdarugó­válogatott Csütörtökön megérkezett Buda­pestre a csehszlovák A és ifjú­sági labdarugó válogatott. A külföldi sporolókat a ferihegyi re­pülőtéren Barcs Sándor. az Or­szágos Társadalmi Labdarugó Szövetség elnöke és Krajcsovics István, az OTSB külföldi kapcso­latok osztályának vezetője üdvö­zölte. A vasárnapi motorcsónak-verseny eredményei Vasárnap, a megyei Ifjúsági béa ketalálkozó alkalmából motorcsó­nak-versenyt rendeztek a Tiszán; Eredmények: 100 kem oldalmotor: !. Dnnai József (Bástya). 2. Juhász P.íl (Szpártákusz). 3. Reichel István (Bástya). 125 kem farmotor: 1. Kádár Bé­la (Szpártákusz). 2. Dávid Jenő (Bástya), 3. IfJ. Hegedűs István (Szpártákusz). 175 kem oldalmotor: I. Ncj László (Szpártákusz), 2. Mlszlaf Gyula (Szpártákusz), 3. Döme Bé­la (Szpártákusz). 175 kem farmotor: I. Vasvári Miklós (Szpártákusz). 2. Bánszki Pál (Bástya). 3. Szelei Béla (Bástya). Az eslére tervezett lampionos csónak-felvonulás a kedvezőtlen, esős időjárás miatt elmaradt, A szegedi úttörőház kézilabda fiú csapata az úttörői; szpártákiádjának döntőjén, Buda­pesten igen nagy sikerrel szere­pelt. A négyes döntőben Salgó­tarján ellen 6:3-ra. majd az első helyért folyó küzdelemben 5:4-re győzött Budapest csapata ellen. A szállodaipar közleménye A Magyar—Csehszlovák labdaru. gó mérközésre érkező sok külföldi •endég elszállásolása miatt a szállodaipar kéri a nagyközönsé­get, hogy a szombaton Budapest­re érkező vidékiek rokonaiknál, is­merőseiknél biztosítsanak maguk­nak szállást. A feke Béke Kupa CSB szegedi csoportjának eredményei Kecskeméti Vasas—Szegedi Tö. rekvés 2662:2353. Szegedi Építők — Gyulai Bástya 2366:2248. Kecskeméti Építők— Szegedi Törekvés-Postás 2422:2373. Szegedi Bástya-Szegedi Vasas 2480:2333, Békéscsabai Tö­rekvés—Szegedi Ruhagyár 2479: 2349. DÉLMAGYARORSZAG Szeged város és a szegedi fárás dolgozóinak lapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Az MDP Csongrád megye Bizottsága, az MDP Szeged Városi Bizottság) és a szegedi Váiost Tanács Szerkesztőség: Szeged, Lenin u. II. Telefon: 33—35 é^ 40-80 Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 31-16 és 35-60. Terjesztik: a megyei Postahiva­tal Hlrtaposztálya és a hírlapkéz­besítő postahivatalok Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési dij 11 forint. Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető; Vtncze György

Next

/
Oldalképek
Tartalom