Délmagyarország, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-01 / 205. szám

UGÁ Ünnep van ma, — a magyar munkásmozgalom harcsorozatának egyik jelentős évfordulója. 25 évvel ezelőtt, 1930. szeptember 1-én szerte az országban kivonultak az utcára cz építőmunkások, a bőrösök, a vasasok s a többi szakmák dolgozói, hogy munkát, kenyeret, követeljenek, jobb bért a megélhetéshez. A szegedi munkások közül is sokan részt vettek ezen az utcai tüntetésen s ma, amikor o munkások e megmozdulásánck évfordulóját ünnepeljük, — mély megbecsüléssel emlékszünk vissza a munkásosztály harcaira, a munkásmozgalomban részt vett elvtársak ezreire. Üj erőt sugároz ez az évforduló. — a ma harcához, amikor mi vagyunk urai az országnak, magunk építjük szebb jövőnket. A Szegedi Városi Párt-végrehajtóbizottsága az évforduló alkalmával köszönti a munkásmozgalom veteránjait és fogadást ad tiszteletükre, — ezzel is pártunk Központi Vezetősége határozatának szellemében cselekszik: "... .Pártunk önmagát becsüli meg, ha megbecsüli régi tagjait, saját tekintélyét növeli, ha megbecsülést szerez régi tagjai számára a dolgozó tömegek között. Jelentősen növeli erejét, ha gondoskodik a régi cs új káderek vgészséges együttműködéséről.« Ma találkoznak a munkásmozgalom régi szegedi harcosai Az 1930. szeptember 1-i nagy munkástüntetés 25. évfordulója alkalmából ma délután G órakor a városi pártbizottság klubavatással egybekötött találkozót rendez a munkásmozgalom régi szegedi harcosai tiszteletére a Pártoktatók Házában. Erre a fogadásra felkészültek a régi Általános Munkás Dalegylet tagjai, a Munkásszínpad régi szereplői, Harcos munkásélet 1930. szeptember 1 Szegeden IFJÚ SZÍVVEL Ezerkilencszázhuszonkilencben válság tört ki a kapitalista államokban. Az ipari válság egybefonódott mezőgazdasági válsággal. Az ütemek munkáslétszáma egyharmad, sőt egynyölcadra csökkent. Országos méretekben olyan fokú volt a munkanélküliség, hogy a fasiszta kormány is kénytelen volt beismerni 1930-ban, jiogy az iparban 120.000, a mezőgazdaságban 300,000 a munkanélküli. Fzek a számok a valóságban lényegesebben nagyobhak voltak. A teljesen munkanél?\üli körülbelül negyedmillió ipari munkáson kívül, csaknem ugyanannyi részleges foglalkoztatás mellett tengődött. Sok gyár csak két-három nspon át dolgozott. A helyzetet súlyosbította a város földjeit bérlők sorsa, akik a 20-as években 250 kg-os évi gabonabérért vették át a kisparcellák holdját. Ezt a bért a rossz termés és értékesítési viszonyok miatt nem tudták megfizetni. Csórva, Csengele, Királyhaiom, Atokháza, Balástya számos kisbérlőjét kiteszi a város. Növelte a feszültséget az is, hogy augusztusban az algyői csatornaépítésnél 150 munkást bocsátottak el. Az értelmiség sorsa is siralmas volt. Amikor híre járt, hogy a népszámlálásokhoz 200 napidíjast vesznek fel, ezt a keretet a tömegesen jelentkezők négyszeresen haladták túl. Ilyen viszonyok között látott napvilágot a Szegedi Szakszervezeti Bizottság felhívása augusztus 24-én: •"Munkások! Ma még dolgozunk, holnap már a dolgozó is munkanélkiil lehet! Szeptember 1-én legyen mindenki az utcán. Munkát, kenyeret követeljünk! Dolgozók, munkanélküliek! Egy percig sem szüneteljen az agitáció a szeptember 1-i tüntetés érdekében. Dolgozók cs munkanélküliek! A magyar munkásosztály helyzete már ma is tűrhetetlen, de senki sem tudja, mi lesz később, mi lesz itt a télen? Munkát követel a nép..." A szegedi munkások tüntető felvonulására és a népgyűlésre a rendőrség, amint az a fővárosban és máshol is történt, nem adta meg az engedélyt. A munkásság hivatalos vezetői — a Szociáldemokrata Párt korifeusai együttműködtek a fasiszta kormánynyal abban, hogy elfojtsák a munkások harci megmozdulásait. A budapesti munkások nagy része, amint tudjuk, a kommunistákra hallgatott és harcos tüntetésben juttatta kifejezésre szeptember 1-én a tőkés rendszer elleni mélységes gyűlöletét. A budapesti munkások ellen páncélautókat vonultattak fel a Városligetben.Tüntetésükkel élére álltak a dolgozók munkáért és kényé ért vívott harcának. Szegeden ugyanakkor több mint 5000 munkás vonult fel déli 11 és 12 óra közölt a Kossuth Cajo.; sugárúton. A rendőrség teljes felkészültséggel vonult ki és a tüntetőket minél kisebb helyre Igyekezett szorítani. Jellemző, hogy még a korzói ülőhelyekről is — ahova pedig jegyet váltottak — a munkáskülsejűeket eltávolították. Szegeden a tüntető felvonulás során véres zavargásra nem került sor, a tüntetők megőriztek higgadtságukat, a hangulat azonban rendkívül feszült volt. Ma, 25 év távlatából vlszszateliintve láthatjuk, hogy a munkásság nem hiába küzdött. A felszabadulás óta eltelt 10 esztendő alatt a magyar munkásság valóra váltotta azt, amiért 1930. szeptember 1-én harcolt, megsemmisítette a nagytőke cs nagybirtok hatalmát, uralkodó osztállyá emelkedett és diadalmasan építi a szocializmust. OLTVAI FERENC levéltárvezető Látta, hogy két ember a tiszaparti sétányon öngyilkos lett. Lehetett ez 1926, vagy 27-ben, nem emlékszik már pontosan. Az akkori kereskedelmi iskola tornaterméből, mint a Munkás Testedző Egyesület tornásza, ő is kiszaladt a rémisztő hírre tornaruhában a sétányra. Megírták akkor az újságban is; fiatalok voltak, a munkanélküliség, az éhség kergette őket az öngyilkosságba ... S az érlelődő évek a fiatal Lacsán Mihályt is a munkásmozgalomba sodorták: nem akarta, hogy ilyen nyomorúságos legyen az élet. Nem vitt véghez óriási tetteket — egyszerű napszámosa volt a szegedi munkásmozgalomnak. Egyszer gyűlést tartottak a Szegedi Cipőgyárban. Engelsmann, az "igazgató úr* a fehér brokát cipőik készítéséért csak léi munkabért akart fizetni. Azt mondta az embereiknek, álljon az egyik oldalra az, aki vállalja a munkát, a másikra pedig, aki nem. Lacsán Mihály vezérletével 16 munkás nem vállalta így a munkát. Többen voltak, akik megalkudtak, de ez a mag, a tizenhat szervezett elvtárs kiharcolta, hogy teljes bért fizessen a tőkés a munkásoknak. Elteltek a múlt harcos esztendői, a munkáért, a nagyobb darab kenyérét. Lacsán Mihálynak csak a haja ritkult, s őszült meg, de szíve most telik meg igazán örömmel, tettrekész ereje friss: értelme van az életnek. A Szegedi Cipőgyárnak ma ő a főművezetője. Kétszeres sztahánovista, a Könynyűipar kiváló dolgozója: az egykori harcos cipögyári munkás megbecsült embere városunknak. De nemcsak ő — egész családja az új világban új életet él. Felesége a Városi Békebizottság kormánykiiüntett titkára is ott hádakozott, mint cipőgyári munkás férje oldalán 1944 előtt. És szeretett leányuk, Lacsán Ica a Szovjetunióban, Odesszában tanult esztendőkig — orvos lesz. Ma Budapesten gyógyítja már a beteg embereket. Lacsán Mihálynak minden oka meg van arra, hogy boldog legyen. Küzdelme ime nem volt, hiábavaló s a párt. megbecsüli régi harcosait. Ö pedig tovább dolgozik — ifjú szívvel. Nem egyszer hangoztatta a gyárban a fiataloknak s azoknak, akik nem értik meg új életünket, az emberek előtt álló hatalmas lehetőségeket t én láttam a múltban, ismertem olyan taxisofőröket, akiknek gépészmérnöki képesítésük volt. Ismertem olyan kezdő orvost, aki csak a kosztjáért évekig dolgozott a klinikán — s annak is örült. Tudok arról, hogy érettségizett fiatalemberek évekig dolgoztak ingyen, hogy majd egykor egy kisfizetésű díjnoki állást szerezzenek. Láttam, hogyan nyomorognak az emberek — s harcoltam az olyan élet ellen. Most pedig harcolok azért, hogy a magunk teremtette életünk még szebb legyen, boldoguljanak a szegedi családok, a magyar munkások. Ma Lacsán Mihály is ünI nepel: köszönti a munkásmozgalom jeles évfordulóját, köszöni a pártnak, hogy nem feledkezett meg róia, s erejével, ifjú szívvel tovább .munkálkodik. M. T. A KOMMUNISTÁK MAGYARORSZÁGI PÁRTJÁNAK 1919 január második felében lett tagja, egészen fiatalon, miután meghallgatta Szegeden Rákosi elvtárs beszédét. Élete iharcos munkásélet. Egy azok közül, akik a szegedi munkásmozgalomban évtizedek óta résztvesznek. Amit tett, csinált, természetesnek veszi, s magáról nem szeret beszélni, inkább másokat említ. Nem hajtott végre világrengető dolgokat ő, Dobó Miklós elvtárs. Egyik szegedi katonájaként működölt az egyszerű emberek igaz ügyének. hogy embersége legyen az embernek. Édesanyja korán özvegységre jutott, s a nappalt az éjszakával egybetéve mosottvasalt az uraknak, hogy jusson kis darab kenyér a hat gyereknek, köztük Miklósnak is. S a Dobó-gyerekek, ahogy eszmélni kezdtek, a gondolkodás szikrája gyúlt bennük, érezték, hogy mi a nyomor, a nélkülözés. Akkor gyerekfejjel nem tudhatták, hogy a tölte roppantja össze a munkás életét, hogy nem „istencsapás" a nyomor, a dohszagú szobában kenyérért rívó kisgyermek. Ahogy azonban legény-, majd embersorba serdült Dobó Miklós, világosság gyúlt benne, a munkásban, aki oly fiatalon, gyerekként a cipész szakmát tanulta ki. Utána pedig tett azért, hogy az emberiség fényei eliussanak a munkások nyomortanyáiba, nagyobb darab kenyér legyen. MA HUSZONÖT ESZTENDEJE éppen, hogy a szegedi munkásokkal együtt ő is résztvett a tüntető felvonuláson, munkát követelve. Az egyszerű munkástársai között őszinte igaz szavakat hirdetett, s felvázolta az összefogás, cselekvés jelentőségét. Résztvett sztrájkok, tüntetések szervezésében. A Szociáldemokrata Pártban is működött, de 1931-ben kizárták, mert az egyik spicli, rendőrségi besúgó jelentette, hogy kommunista eszméket terjeszt. A Vörös Segély Mozgalomba 1931-ben kapcsolódott be, s annak vezetője lett. A Csillag-börtönben lévő kommunistáknak időnként lapokat juttattak be. Dobó elvtárs felesége karácsonykor pedig — amikor megengedték — ennivalót, kis süteményt vitt a bebörtönzött kommunistáknak. A Vörös Segély nyomdája Dobó Miklós elvtárs lakásán működött. 1935 márciusában több más elvtárssal együtt ö is „lebukott". Horthy rendőrkopói az illegális nyomdát keresték, s Dobó Miklós elvtársat is „lefogták". De ő nem vallott semmit, s a nvomdát nem találták meg. A vizsgálóbíró aztán bizonyítékok hiányában szabadlábra helyezte. Amikor a német fasiszták háborút indítottak. Dobó Miklós is egyike volt azoknak, akik Jugoszláviába segítettek elvtársakat. 1944 április 3-án összevasalva elhurcolták Horthy rendőrlegényei Dobó Miklóst is és a ricsei internálótáborba kísérték. S aztá n amiben az internáltak hittek, bíztak, elkövetkezett. Szabadok lettek, fölszabadult Szeged és népe. S 1944 októberében Dobó Miklós is azok között volt, akik Szegeden megalakították a Magyar Kommunista Pártot. Szemben ülünk a zömöktermetű Dobó Miklóssal. Közel hat évtized suhant el fölötte, de szívében fiatal maradt. Közvetlenmodorú, s kedveli a tréfát is a maga idejében. Szereti az életet, az embert, hiszen régi tevékenysége is azért való volt. Ahogy intézkedik (megfigyeltük), mint a Malomipari Egyesülés igazgatója, az jut eszünkbe, régi, de nem öreg harcos. Patronálja az alsóvárosi Üj Élet Termelőszövetkezetet is és bizony megtörténik, hogy amikor közgyűlés van, éjfélig ott tartózkodik. De sebaj, hisz' most más körülmények között történik a munka, mint régen. A III. kerületi tanács tagja, s intézi az emberek ügyes-bajos dolgait. Munkájával kiérdemelte az „Élelmiszeripar kiváló dolgozója" címet. SZERETETTEL SZÓL feleségéről, lányáról, meg a kis unokáról. Lánya férje a Belügyminisztériumban őrnagyi Lánya az egyik budapesti kerületi pártbizottságban dolgozik. A kis unoka pedig — persze Pesten — ma megy először iskola ba. Boldogság, öröm, hogy a kis unoka életében nem tapasztalja, mi a tőke. legfeljebb csak hírből hall róla. Épül a szocializmus. A tisztelt, megbecsült „öreg" harcosok nem hiába tettek, nem hiába dolgoztak. (m. *.) A meredi UiuHkasdalUik A szegedi munkásság kulturális életében évtizedeken át nagy szerepet játszó Munkásdalkör születésének '45. évfordulóját ünnepelnék az idén —, ha még meg lenne a kórus ... 1907-ben egy népünnepélyen, melyet a szervezett munkásság rendezett, többek között "alkalmi dalárda* szórakoztatta a részvevőket. Az alkalmi dalosok rövidesen elhatározták, hogy állandó szervezeti formát adnak összejöveteleiknek. A munkásság egyik vezetője megszerkesztette az alapszabályokat és a jóváhagyás után nemsokára, 1908 februárjában már bemutatkozó hangversenyt tartott a szegedi Munkásdalkör a Hétválasztóhoz címzett vendéglőben. A munkáshimnuszt s a Marseillaiset énekelték — többek között. A karnagy Szornmer Endre zenetanár volt. A munkásság szeretettel fogadta az énekkart és ez a szeretet éltette őket évtizedeken át. 1910-ben Schwach Imre vette kezébe a kórus irányítását. Az ő tudása és ügyszeretete nyomán országos hírűvé vált az énekkar. A háború alatt erősen megfogyatkoztak, de mindig újra és újra feltöltődtek a munkásság széles rétegeiből. 1919től, amikor Juhász Gyula, a nagy költő elvállalta a munkás kultúrszervek vezetését, a Dalegylet is, a Munkásszínpadhoz hasonlóan Szeged jelentős művelődési tényezője lett. Juhász Gyula nemcsak tanácsokat adott, s irányította műsorpolitikájukat, hanem minden rendezvényükön megjelent és rendszerint lelkes beszédeket is mondott, amint az összegyűjtött dokumentumok ezt bizonyítják. 1919 decemberében így köszöntötte a költő az egyik műsoros est közönségét: Testvéreim egy szebb jBvő hitéiben, Amelynek bíbor hajnali hasad, Köszöntelek magyar tél bús Ikcdében, Mint a jövőért kiizdö társakat. (A munka, 1919. XII.) J

uhász Gyulát hite cs meggyőződése állította a munkásság szervezetei mellé. A Horthy-rezsim első, nehéz éveiben is kitartott önként vállalt feladata mellett. 1921-ben a Munkásdalkör egyik hangversenyéről a szegedi munkáslap, A munka, ezt írja: "Az ünnepi estnek külön érdekessége volt Juhász Gyula beszéde, amellyel mintegy hitvallást tett hűségéről a magyar munkásság ügyéhez*. A költő többek köközött ezeket mondta: — "Kettős öröm ma itt beszélnem, mert a szegedi munkáskultúra ügye az én szívbéli ügyem, és mert a magyar népköltészet, amelyről szólni akarok, legkedvesebb tanulmányom. A világiélek egyik leggyönyörűbb, legtisztább és leggazdagabb kivirágzésa a magyar népda!». Majd így folytatta: «Egy nagy magyar is járt nem régen Szegeden, gyűjtögetve a vidék népdalait gazdag bokrétába: Bartók Béla, akit ma a győztes népek fővárosában: Éárizsban, Londonban is ünnepelnek, mint a világ legnagyobb élö zeneszerző lángelméjét. Egy Bartók Béla többet tehet — a kultúrája erejével, zsenije varázsával a magyar ügy . . . érdekében, mint száz diolomata, és ezer kontár politikus". 1926-ban a Munkásdalkör részt vesz á Munkás Dalos Szövetség országos hangversenyén, melyen a másik nagy szegedi költő és író: Móra Ferenc mondott szárnyalóhangú be-'édet. Szegedi nagyjaink élete így kapcsol-'"Uk a s—rvézstt m'-'-kásság mozgalmaihoz. Pe-ttg a hatóságok nem nézték jószemmel a Munkásdalkör állásuknak 25. évfordulóját működését, hol helyiségüket, és zászlóbontásuk ünnepét hol műsorszámaikat tiltották országos hangverseny kerebe. 1935-ben ülték meg fenn- tében. (E sok dicsőséget megért zászló moet a múzeumban van, sok más, a dalkörre vonatkozó anyaggal együtt). Az évforduló után szorgalmasan dolgoztak tovább a munkáskultúra érdekében s még a fasiszta megszállás alatt is hallatták hangjukat. A felszabadulás után ismét folytatták egy ideig munkájukat, de később beszüntették működésüket. Vezetőiket kiemelték magasabb beosztásokba. Sokan elköltöztek, s az üzemek megszervezték a maguk kultúrcsoportiait és a dalkör tagiai+ felszívták maeukba ... |V ehéz az énekkari kultúra helyzete városunkban. Kiváló énekesek vannak, kiváló karvezetők, és ki tudja miért — ezek nem találnak egymásra. Énekeljünk! "A zene mindenkié* — hirdeti nagy mesterünk, Kodály Zoltán. A szegedi énekkarok várják, a szegedi öregek várják a lelkes, telthangú fiatalokat! Felcsendülhet a szegedi Munkásdalkör jeligéje, mely szintén nagy költőnk: Juhász Gyula alkotása: A mi dalunk győzedelmi dal, Munkánké lesz a diadal Amit. ml zengünk, nem borús, Munkát vidám dal koszorúz. Egy dokumentum a Múzeum anyagából Nagy Dezső