Délmagyarország, 1955. augusztus (11. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-16 / 192. szám

VlLAG'PPOLETARJAI AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGAINAK LAPJA XI. évfolyam, 192. szám Ara: 50 fillér MAI SZAMUNKBÓL! ARATÓÜNNEPSÉG A CSORVAI KISS IMRE TERMELŐSZÖVETKEZETBEN (3. oldal) VÉGETÉRT A NÉPMŰVELÉSI TANFOLYAM SZEGEDEN (3. oldal) ELJÁRÁS INDUL AZOK ELLEN, AKIK KIBÚJTAK A HASTÍFUSZ ELLENI VÉDŐOLTÁSOK ALÓL (4. oldal) Kedd, 1955. augusztus 16. v' ÍA A második paragrafus Hat esztendővel ezelőtt született a dolgozó magyar nép nagyszerű vívmánya: a Magyar Népköztársaság Alkotmánya. Azóta minden esztendőben — az augusz­tus 20 előtti napokban — a városok, falvak, kis ta­nyák lakói elemzik az alkotmány paragrafusait, be­szélnek róla. Milyen nagyszerű dolog, hogy nem olyan törvények szabályozzák most már népünk életét, ame­lyek csak a gazdagoknak kedveznek. Más rendben, új világban élünk immár több mint tíz éve. Alkotmányunk második paragrafusa kimondja: -A Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó pa­rasztok állama. A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és falu dolgozói vá­lasztott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorol­ják hatalmukat-. Mindössze három mondat ez. de benne van. elemi erővel zúg fel benne millió és millió magyar évszázados álma, akarata. Most már nem bá­rók, hercegek, bankárok, tőkések, gyárosok és csend­őreik képviselik az államot. »Ez az ország a mi orszá­gunk — mondja a költő —. Itt most már a mi kezünk épít". A munkások és dolgozó parasztok — a nép képvi­seli az államot. Most az ünnep, az évforduló alkalmas arra, hogy alkotmányunk 2. paragrafusa szavainak jelentőségét értékeljük. Esztendők óta magunk választjuk a kép­viselőket, a nép soraiból kerülnek ki a miniszterek, az ország vezetői, a helyi államhatalmat választottaink gy akorolják. Nagy Sándor, az egyszerű szegény cseléd­ember gyermeke ma Sztálin- és Kossuth-díjas író, Szeged lakosságát képviseli az országgyűlésben. Sári József, kitüntetett géplakatos, a múltban nem kapott volna még szavazati jogot sem — ő is a mi városunk országgyűlési képviselője. így sorolhatnánk tovább említve országunk vezetőit, sok-sok olyan embert, akik egy évtizeddel ezelőtt elnyomottak soraiban ten­gődtek, s ma képességeikkel, tehetségükkel, tudásuk legjavával dolgoznak, fáradoznak, vezetik népünket. Gondolta volna-e valaha Nagy Sándor, az egykori baktói kisparaszt, hogy ő tsz-elnök lesz és tanácstag? Siprikó Gyula volt vasesztergályos ma a városi tanácsiban mint tanácstag beszélhet a szegedi lakók százai nevé­ben. Solymosi Lajos, aki ma is egyszerű dolgozó, mint tanácstag, a helyi államhatalom egyik képvise­lője, munkálkodik Rókus sok lakójának megelége­désére. A sor végeláthatatlan: nagyot fordult a világ sora. A nép fiai a hatalom gyakorlásában tudják, érzik, hi­szen maguk tapasztalták, hogyan gondolkodik a nép, mit akar és mit vár tőlünk. Persze nem könnyű a munkásoknak és parasztoknak az alkotmány biztosí­totta hatalmat gyakorolni, hiszen vannak olyan em­berek, akik hajlamosak arra, hogy a rosszat, ami el­múlt, hamar elfelejtsék és az igények növekedésével egyre többet követeljenek. De a gyakorlat mesterré teszi az embert. Vessünk csak egy pillantást a városi tanács községpolitikai tervének eddigi teljesítéséről szóló legfrissebb jelentésbe: egyetlen kis adat is mi­lyen sokat mond: a múltban tíz év alatt nem építettek annyi kutat, mint most fél év alatt! És az sem fordul­hatott elő, hogy a város dolgozói a községfejlesztési tervek megvalósításához 101 ezer forint értékű társa­dalmi munkával járuljanak hozzá. Nagy erő lakozik a mi népünkben. A mi új tár­sadalmi rendünkben a vezetők és azok választói egy­formán gondolkodnak, egy tőből fakadnak. A nép vá­lasztottjai, a népnek felelős küldöttek — a nép óha­ját, kívánságát teljesítik. Nemrég villanyt kapott Mi­hálytelek — a régi rendszerben évtizedekig hiába kérték. Az egykori szegény munkások ma házat építe­nek maguknak, a legszebb üdülőkbe járnak nyaralni. A parasztoknak a gép, a kedvezmény és elsősorban a tsz szebb, gazdagabb életet biztosít. Dolgozó népünk a megváltozott életét nagyon megbecsüli. Tudja, hogy nem szabad beletörődni az előforduló nehézségekbe, hanem okosan, a hatalom képviselőit segítve együtt kell építeni, dolgozni a még boldogabb életért. Szeged és a szegedi járás életéből Ünnepélyesen adlak át rendeltetésének az uj'jáepíiett deszki csont-tbc kórházat Vasárnap délelőtt ünnepé­lyesen átadták rendeltetésé­nek a korszerűen újjáépített deszki, járási csont-tbc kór­házat. A kultúrteremben ren­dezett megnyitó ünnepségen résztvett Román József egész­ségügyi miniszter, valamint Csongrád megye, illetve Dci­magyarország mintegy 80 kórházi igazgatója, orvosa és ápolója. László György megyei fő­orvos üdvözlő szavai után dr. Michalovits Lehel, a deszki kórház igazgató főorvosa is­mertette az intézet történetét, újjáépítésének jelentőségét. Ez a bárói kastélyból léte­sült kórház már a harmadik korszerűen felszerelt tbc , gyógyintézet Csongrád me­gyében. Ebben a három kór­házban kezelik az ország csont-tbc-s betegeinek mint­egy negyven százalékát. A deszki intézet ágyainak száma 1948 óta 25-ről 130-ra emelkedett. Most fejezték be csaknem egymillió forintos beruházással a teljes átalakí­tási és bővítési munkálatokat. Az intézet csaknem vala­mennyi dolgozója részt vett az újjáépítés egyik-másik fel­adatának megoldásában. A jó szervezőmunka eredményé, hogy az átalakítás idején, pél­dául ez év első felében jóval több beteget kezeltek, mint 1952-ben egész évben. Ezentúl még nagyobb lehe­tőség nyílik a betegek gyógyí­tására. Üj Röntgen-laboratóriumot, kezelőhelyiségeket, korsze­rűen felszerelt műtőt létesí­tettek, rövidhullámú készü­léket, s teljes fogászati fel­szerelést kaptak. A betegek — különösen a gyermekosztály ápoltjainak — közérzetét a kórtermek színes falfestésével, szép ké­pekkel, az ablakokon elhe­lyezett függönyökkel igyekez­tek javítani. Szórakozásukat rádió, új mozifelszerelés, tel­jesen újjáépített 15 holdas park, csónakázó-tó biztosítja. Könnyebb munka- és szó­rakozási lehetőségeket terem­tettek az 50 főnyi személyzet számára is. Elhanyagolt mel­léképületekből új orvosi és ápolónői lakást, ebédlőt, gyö­nyörű kultúrtermet, elszívp­berendezéssel felszerelt mo­dern konyhát és mosodát lé­tesítettek. A teljesen újjáalakított kórházat Román József egészségügyi miniszter adta át. Az ünnepségen elmondott beszédében hangoztatta, hogy az a lelkesedés, amellyel a kórház dolgozói részt vettek az újjászervezés nagy mun­kájába, legyen példamutatás az ország összes egészségügyi intézetei számára. A deszki intézet dolgozói új tartalmat adtak az egészségügyi mun­kának, nagy lépést tettek. Odaadó munkájukért elnyer­ték a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elismeré­sét. Román József egészség­ügyi miniszter végül „Szocia­lista munkáért érdemérmet" adott át dr. Michalovits Le­hel igazgató főorvosnak. Kisteleken befejeződött a cséplés Kisteleken hétfőn délben befejeződött a cséplés. Az egyéniek már szombaton este, a Felszabadulás TSZ-ben azonban csak hétfőn délben eresztették dobba az utolsó kévéket. Nagy volt az öröm, amikor Molnár Pál gépje Muhel Jánosnál, Sisák Jánosnál és Palotás Ferencnél be­fejezte a munkát. Nála búgott fel az idén utoljára a községben a cséplő. Az utolsó rohamot a Felszabadulás TSZ-ben vezették a cséplési csata megnyeréséért. A kisméretű gépet az utolsó napokban nagyméretűre cserélték át és az éjjel is cséplő Farkas István kommunista munkacsapatvezető vezetésével hétfőn délre a bo rsócséplést is elvégezték. Nagy érdeklődés előzi meg az ünnepi vasár áruiomoolájat Sokan keresik fel naponíft a dolgozók az ünnepi vásár Széchenyi téri irodáját. Je­gyet vásárolnak az árutombo­lára. Ez nem is csoda, hiszen két forintos jeggyel igen szép tárgyakat lehet nyerni. Az első díj: csőbutor szo­baberendezés, a második egy 125 köbcentiméteres Csepel motorkerékpár, a harmadik egy világvevő rádiókészülék. Ezen kívül villanytűzhelyet, porszívó gépet, kerékpárt, rá­diót, fényképezőgépet, fest­ményt, szobrot, ruhaneműt sorsolnak ki. A húzásra augusztus 21-én, vasárnap délután 4 órakor kerül sor a Klauzál téren fel­állított színpadon. Üdülőházat avatlak a Szeged Járási Tanács dolgozói Szombaton délután kedves ünnepség zajlott le a Tisza­parton. A Szegedi Járási Tanács dolgozói átvették üdülőházukat. Négy csinos * szoba nyugágyakkal, jó fel­szerelésével szolgálja a ta­nács dolgozóinak pihenésit, szórakozását. Az üdülőházat a járási ta­nács dolgozói építették fel napi munkájuk elvégzése után. A szőregiek behozták lemaradásukat Minden fogat hordott vasárnap Élüzemavató ünnepség a Gáxműben A Szegedi Gázművek dolgo­zói élüzemavató ünnepségre si­ettek szombaton délután. Az élüzemavató ünnepséget az üzemi bizottság nevében Ve­szelka János nyitotta meg. Ezután Révész János, az üzem igazgatója beszélt az elért eredményekről. Becsületes munkával tudta teljesíteni a Szegedi Gázmű a második negyedévi tervet 101.9 százalékra; Szép eredményt mu­tatott az önköltségcsökkentés és az anyagtakarékosság is. A fűtök megtartották az előírt 3770 gázkálóriát. Ezekről az eredményekről beszélt Bárdos elvtárs a tanács részéről és azután átadta az élüzemségről szóló oklevelet a velejáró pénz­jutalommal. Az ünnepség során 35 dol­gozó részesült pénzjutalomban. Misán György Vasárnap mindenütt, amer­re csak a szem ellátott, len­dületes munka folyt a szőregi határban. Szövetkezeti tagok, egyénileg dolgozó parasztok — nemcsak a férfiak, hanem az asszonyok is — kinn dol­goztak a búzatarlókon. Az egész falu megértette: a gabo­nahordással és a csépléssel egy napot sem lehet tovább várni. A vasárnapi hordási és cséplési munkában élenjár­tak a Micsurin Termelőszö­vetkezet tagjai, akik felesé­geikkel, családtagjaikkal együtt a késő délutáni órákig dolgoztak. A Micsurin Ter­melőszövetkezet árpaföldjei a sok eső miatt teljesen feláz­tak úgy, hogy fogattal egyál­talán nem lehetett megköze­líteni az árpakereszteket. A szövetkezeti tagok fáradságot nem ismerve térdig érő sár­ból, vízből kévénkint hordták a gabonát ki a szárazra. Nem pihentek ezen a na­pon a szőregi Petőfi Termelő­szövetkezet tagjai sem. A tag­ság egy része a szérűskertben a csépelő gép körül, a másik része pedig kinn a tarlón a gabonahordással foglalkozott. A lendületes munkából a falu egyénileg dolgozó pa­rasztjai is jól kivették részü­ket. Vasárnap a község min­den igája gabonahordással foglalkozott. A legszorgalma­sabb egyéni gazdák közül ki­tűntek Kiss Sándor nyolc holdas középparaszt, Vladi­szlajev Milán, Kószó György, Hegyközi Ferenc és Bálint Pál l-es típusú szövetkezeti tagok. A vasárnapi nagy behor­dási és cséplési munka ered­ményeként most a szőregiek jónéhány nappal előbb végez­hetnek a gabonahordással és a csépléssel. Ügy tervezik a faluban hogy e hét csütörtö-­kig a hordás munkáival telje­sen végeznek, s legkésőbb augusztus 25-ig a cséplést is befejezik. A szőregieknek ez a nagy­szerű cselekedete megmutat­ta: ha valamennyien egy aka­raton vagyunk, nincs az az akadály, melyet le ne tud­nánk győzni. Egyetlen nap alatt a községben csépelő öt gép részére két napi munkát biztosítottak előre. A cséplő brigádok is kora reggeltől' kezdve dolgoztak. A Vörös Rózsa Termelőszövetkezet vezetőségét és tagságát a rá­dión keresztül az elmúlt hé­ten szigorú bírálat érte a cséplés és a behordás állító­lagos hanyagolása miatt. Most a Vörös Rózsa Termelő­szövetkezet tagjai is megmu­tatták: tudnak dolgozni. fi II. kerületben auguszíus 20-ra elkészül a négy játszótér Már többször hírt adott a Délmagyarország a második kerületi játszóterek állapotáról. Most nagy a készülődés. A kerületi tanács dolgozói vál­lalták, hogy augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepére átad­ják rendeltetésének a négy ját­szóteret. A Klapka, a Tátra és a Csillag téren homokozó, kör­és billenőhinták épülnek. A Petőfitelepi Ladvánszki téren lévő játszótér felszerelését is kibővítik. A játszóterek építésénél sok segítséget nyújtottak a kerület területén lévő üzemek munká­sai és a kerület lakossága. Szép és gazdag volf a Vasutasok Napja Szombaton délután a Sze­gedi Törekvés sportpálya a vasutas dolgozók nagy ün­nepségnek volt színhelye. Ezen az ünnepségen a vas­utas dolgozók százain kívül, sok meghívott vendég, a szállító felek képviselői is megjelentek. Borsodi János elvtárs, az igazgatóság vezetője tartott ünnepi beszédet, köszöntötte az ötödik Vasutas Napot ün­neplőket. Értékelte a vasutas dolgozók helytállását a szál­lítási feladatok teljesítésében és az új feladatokról beszélt, amelyek még az őszi forga­lom idején rájuk várnak. Ezután került sor a kitün­tetések és jutalmak kiosztá­sára, Azok a dolgozók, akik kormánykitüntetésben része­sültek, Budapesten vették át munkájuk megérdemelt ju­talmát. A szegedi igazgatóság te­rületéről 19 vasutas dol­gozó kapta meg az "Érde­mes vasutas" kitüntetést. Többek között Hevesi Mi­hály mozdonyvezető, Ábra­hám Géza mozdonyvezető, Horváth András raktári munkás, ördögh Ferenc váltókezelő, Sebők Géza, Berkó Gyula főintézők, Erdősi Géza vezető szak­mester, Posta Gizella in­téző és még több vidéki elvtárs. A politikai osztály hét dol­gozót a kiváló párt- és szak­vonali munkájuknak ered­ményeként emléktárggyal jutalmazott. A vasutas dol­gozókat ezen az ünnepségen a Hazafias Népfront-bizott­ság küldöttsége és az MN­DSZ küldöttsége üdvözölte, további sikereket kívánva munkájukhoz. A Törekvés sportpályán befejeződött ünnepség után az alsóvárosi Petőfi Kultúr­otthonban jutalommüsort adtak a vasutas dolgozók. Augusztus 14-én, vasárnap reggel a vasutas zenekar ze­nés ébresztővel adta Szeged város lakóinak tudtára a vas­utas dolgozók nagy ünnepét. A munkában élenjáró dol­gozókat lakásukon is üdvö­zölték. Délelőtt 9 órakor a tanács­háza előtt a vasutas dísz­század a szovjet emlék­művet koszorúzta meg. Ezután 11 órakor szórakoz­tató sport- és kultúrelőadá­sok sorozata volt a Széche­nyi téren és az Újszegeden felállított szabadtéri színpa­don, valamint a Bástya sporttelepen. Kedves jelenet játszódott le vasárnap délelőtt 10 óra­kor a Széchenyi téren. A Tö­rekvés Sportkör elnöksége rendezésében rollerverseny volt; hat­nyolcéves kisfiúk, kislá­nyok lelkesen vetélkedtek. Az Újszegeden felállított sátrakban ezután megvendé­gelték a vasutas dolgozókat. Délután pedig kultúrműsor volt; a szegedi Nemzeti Szín­ház művészei, a vasutas kul­túrcsoportok szórakoztatták az ünneplöket. A gyerekek szórakoztatásáról a babszín-: ház gazdag műsora gondos­kodott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom