Délmagyarország, 1955. július (11. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-30 / 178. szám

Szombat, 1955. július 30. 3 0 ELM3 GYORQRSZBG Válaszolunk olvasóinknak Hongan erednek a vallásos szertartások és ünnepek? 7 TBbb olvasónk azzal a kéréssel fordirit a szerkesztőséghez, ismertessük, honnan erednek a vallásos szertartások és ünnepek? Milyen alapeszméket terjesztenek a valltási ünnepnapokon és a szertartások alkalmával? Az alábbiakban közöljük az első kérdésre válaszunkat: Mindenfajta vallás elsősorban hit a természetfeletti erők létezésében. A babonás, primitív ember fantáziája teremtette meg az istent, az angyalokat, a szenteket, a mennyek, országát, a gonosz szellemeket. A vallásos elképzelések .szerint egy fantasztikus mennyei világ igazgatja a földi, reális világot és attól függ minden a természetben és az ember életében. Napjainkban a vallás a hívők életében századok folyamán meghonosodott szertartásosságban jut a legvilágosabban kifejezésre. A hívő gyakran alig ismeri az egyházi tanítás részleteit, ámde tiszteletben tartja a szertartásokat és megtartja a vallási ünnepeket. Az emberek gyakran nincsenek tudatában annak, hogy társadalmunkban ezek a csökevények akadályozzák a világ helyes megismerését, hogy alkotó tevékenységüket és kezdeményezésüket béklyóba verik. A mai vallások nagyszámú szertartása és ünnepe, miként általában minden vallás is, az anyagi és szellemi kultúra igen alacsony fokán jött létre. Az ember tehetetlensége a természet elemi erőivel szemben szülte a hitet a szellemek, később pedig az istenek létezésében. Kialakultak azok a fogások és műveletek, amelyek segítségével az ember igyekezett a maga oldalára vonni a jó szellemeket, isteneket és fondorlattal eltávolítani a gonoszokat, s eközben kialakult a vallási kultusz. Az ősemberek azt tartótfák, hogy különlegesen egymás mellé helyezett szavak befolyásolni tudják a szellemeket és az isteneket. A továbbiak során a varázslók, sámánok, papok könyörgéseket kezdtek mondani, melyeket különböző szertartásokkal kísértek. Az imák most is az isten és a szentek kérlelésére szolgálnak. Az imádkozók véleménye szerint az ima erőre tesz szert, ha megfelelő testmozdulatokkal kísérve bizonyos számban megismétlik azt. A leborulás, térdeplés, a mellverés, a kezek felemelése — mind szintén az ősvallásokból került át a mai vallásokba. Az emberek azt hitték, hogy egyes tárgyaknak csodatevő erejük van. Fétisekkel, talizmánokkal, amulettekkel aggattak tele magukat, elkészítették a szellemek vagy istenek képmásait (bálványokat) és leborultak előttük. Régen azt tartották, hogy a gonosz szellemek ellen a víznek mágikus ereje van. Az ősemberek a tüzet is istenségként imádták. Innen erednek a "szenteltvízzel", gyertya-, mécségetéssel, tömjénezéssel végzett szertartások. A szertartások nagyrésze az ember születésével, érett korának elérésével és végül halálával volt kapcsolatos. Az ősemberek azt tartották, hogy ekkor az embernek különösen meg kell nyernie a jó szellemek támogatását és el kell űzni a gonosz szellemeket. Így jött szokásba az újszülöttek keresztelése, azután az egyházi házasság és a temetési szertartás. Azokban a napokban, melyeknek nagy gazdasági jelentőségük volt — vadászat, vagy halászat, az állatok kihajlása a legelőre, vetés kezdete/ vagy a gabonaérés ideje — az ősi vadászok, állattenyésztők. földművelők közösen imádkoztak a szellemekhez és az istenekhez, áldoztak nekik, segítségüket kérték a gazdaságban, elűzték a gonosz szellemeket, jósoltak. Fokozatosan meghatározott napokon kezdték gyakorolni és évről ^ évre megismételték az imádságokat. így jöttek létre az osztályelőtti társadalomban a vallásos ünnepek. A vallási szertartások és ünnepek régi, termelési, állattenyésztési és földművelési tartalma az osztálytársadalomban háttérbe szorult és új tartalom nyomult előtérbe. A századok folyamán a vallás formái és így a vallási kultuszok is változtak. Minthogy azonban maga a rendszer kizsákmányoló maradt, a vallás is, bár új formákat öltött, lényegében mindenkor megmaradt az urak érdekeit kiszolgáló Naay Pál: ideológiának. Minden vallásban a szertartások és ünnepek mindenkor a szellemi elnyomás rendkívül fontos eszközét jelentették az uralkodóosztály kezében, a burzsoázia számára előnyös eszméket terjesztettek és oltottak be a tömegekbe, az uraság hatalmának igazolására és megszilárdítására szolga' •tak. A császárokat, királv kat, szultánokat, kánok úgy magasztalták, mint inteni eredetű embereket, mint az "ég fiait". A

zt tanították, hogy az összes földi intézményt a »mennyország« mintájára maga az isten teremtette. A keresztény egyház százával iktatta a »szentek« soréba a világi és az egyházi arisztokrácia képviselőit. A szentek kultusza nálunk is a kizsákmányoló uralom céljait szolgálta s az egyház és a í papság nagy jövedelmet húI zott a "csodatevő" ereklyék, I «szent források* stb. után. Befejeződül! a Mezőgazdasági Technikum tanulóinak nyári termelési gyakorlata Vége a tanulók nyári gyakorlatának a szegedi Mezőgazdasági Technikum algyői tangazdaságában. A tanulók hazautaztak. Pedig még sok a feladat a nagy gazdaságban: az esős időben több munka összejött. Nagy gondot okoz| a főagronómusnak, hogy egy-, szerre kell aratni, hordani, csépelni, a zöldséget betakarítani és ugyanakkor a növényápolást is végezni. Az árpa cséplését már be-1 fejezték; az eredmények jó munkáról tanúskodnak. A legjobb napon az 1070-es gép tizenhatos létszámú csapata Berta Péter párttitkár vezetésével 211 mázsa árpát csépelt. így azután a gazdasag gyorsbeadési tervét 150 százalékra teljesítette. A mázsánkénti 12 forintos felár több mint 7000 forint többletbevételt jelentett. Az árpatermés 18 százalékkal haladta meg a tervezettet. A búza behordása idején egy órára sem került le az asztagról a ponyva; de már csépelnek. Az aratógépek most a zabot vágják, a zöldséges területen pedig gyűjtik és szállítják a termést. Munkafegyelem Szeged textilüzemeiben IV. " __ Őrjárat a Textilmüvekben fíntytU a I/&2'Jku&áia>.,. Előző írásunkban a Textilművek munkáját nehezítő létszámhiányról számoltunk be. E létszámhiánynak fegyelmi vonalon az a közvetlen következménye, hogy a vezetők nem mernek szigorúbb fegyelmi intézkedésekhez folyamodni, mert attól tartanak, hogy akkor még további nélkülözhetetlen munkaerőket veszítenek el. Ez látszólag érthető magatartás, a gyakorlatban azonban keményen megbosszulja magát. Mert ha a fegyelmezetlenek azt látják, hogy kihágásaiknak nincsenek komoly következményei, még kevésbé veszik komolyan a vezetőket és az utasításokat, aminek eredménye a fegyelem további lazulása, esetleg még szélesebb körben. Amit tehát látszólag nem veszítenek el a réven, azt kétszeresen elveszítik a vámon. Lássunk néhány példát. A minap Erdész Antalné művezető arra lett figyelmes, hogy Pusztai Károlyné nem kielégítően végzi munkáját és már nagyon felhalmozódtak: a gubók a gépén. Figyelmeztette a hibára Pusztainét, amire az minősíthetetlen hangon és nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel válaszolt. Pusztainét erre berendelte magához Zombori elvtárs, a fonoda vezetője. Az irodában megismétlődött ugyanez a jelenet: a gépét rosszul kezelő Pusztainé valóságos hisztérikus kirohanással utasította vissza a fonoda műszaki vezetőjének figyelmeztetését. 'Azt lehetne gondolni, hogy az ügy nem maradt következmények nélkül. Nos, igen — de a következmény mindössze egy írásbeli megrovás volt, amit (mint már említettük)' a Textilművekben uralkodó mai viszonyok mellett nem sokba vesznek. Egy másik hasonló eset: Frányó Józsefné nem hajtotta végre művezetője utasítását, egyszerűen nem volt hajlandó a számára kijelölt munkát elvégezni — mire szóbeli megrovást kapott. Természetes, hogy az ilyen enyheség nem rettent vissza a rossz példa követésétől. Nem ritka az olyan dolgozó sem, mint Somogyi Lászlóné. aki gyakran késik, vagy az utolsó pillanatban jön be, a műszak • végezte előtt pár perccel már abbahagyja a munkát, anélkül, hogy e magatartásának bármilyen komoly következménye is lenne. Természetes, hogy az ilyen példák mások munkafegyelmét is rontják. De nyugodtan hozzátehetjük, hogy a fegyelmezetlenségnek ezek az esetei legjobban a lelkiismeretesen dolgozó munkásokat és munkásnőket bosszantják, hiszen az efféle magatartás az egész közösség termelési eredményein megbosszulja magát, s megnehezíti a pontos, nyugodt, zavartalan munkát. Természetesen nem akarjuk eltúlozni, felnagyítani a bajokat. A Textilművek'munkásgárdájának dicséretére legyen mondva, hogy az úgynevezett „melegváltás" a műszakok között általában rendben megvalósul: a munkások zöme nemcsak, hogy időben, de jóval munkaidő kezdete előtt (sokszor félórával vagy háromnegyed órával előbb) beérkezik az üzembe. A gépes dolgozókat érdekli az, hogyan működött munkagépük az előző műszakban, s már csak ezért sem mulasztják el a „melegváltást". Feltétlenül meg kell arról is emlékezni, hogy minden nehézség ellenére a gyár 104.1 százalékra teljesítette második negyedévi teljes termelési tervét, ezen belül július hónapban 100.7 százalékra tonnában és 102.8 százalékra értékben számítva. De menynyivel jobb lehetne még ez az eredmény — s főként: menynyivel jobb lehetne a gyártmányok minősége — ha a terv mennyiségi teljesítésére való igyekezet, a műszaki utasítások pontos betartásával párosulna, ha szilárd volna a munkafegyelem és nem fordulnának elő olyan megengedhetetlen jelenségek, hogy a munkásnő így felel vissza művezetőjének: „Ha nem tetszik, itthagyom a gyárat ..." A fegyelem erősítése annál is szükségesebb volna, mert a nyári hónapok folyamán nehezebb feltételek között folyik a munka. Néha túl meleg, máskor túl páradús a levegő, ezért nagyobb a fonalszakadás, s végeredményben nehezébb a gépek mellett a- szolgálatót ellátni. Ez a nehézség visszatükröződik a 100 százalékon alul teljesítők létszámának alakulásában. Amíg áprilisban a gyárban mindössze 6 százszázalékon alul teljesítő volt, addig júniusban ezek száma 211re emelkedett. A kedvezőtlen klimán kívül része van ebben az anyag minőségének és gyakori változásainak is. Meg természetesen annak, hogy a nagy fluktuáció miatt sok gyakorlatlanabb dolgozó kerül gép mellé. Mit kellene tenni a helyzet megjavítására? :A legfontosabb — úgy véljük — a példátlan méretű munkaerővándorlás lecsökkentése. Az üzem vezetői az idevonatkozó új kormányrendeletektől a helyzet javulását várják. Tény, hogy önkényes kilépések mostanában nem is igen vannak. Csakhogy a fluktuáció túlnyomó része nem ebből ered. Ahhoz, hogy a faluról vagy akárhonnan bejövő új fiatal munkaerőket a gyár megkösse, hivatástudatot kell nekik adnia. Ez nagy nevelőmunkát követel. Kétségtelen, hogy ez a nevelőmunka jelenleg nem kielégítő, s ebben mulasztás terheli elsősorban az üzem pártszervezeteit. Nevelés és fegyelem szorosan összefüggenek. A fegyelemhez azonban ezen felül valami más is kell: igazságos szigorúság. A fegyelmezetleneknek érezniök kell, hogy magatartásuknak vannak korlátai, s cselekedeteik nem maradnak következmény nélkül. A gyár vezetésének nem szabad vlszszariadnia attól, hogy szükség esetén az áthelyezés, alacsonyabb beosztásba való állítás vagy — végső esetben — az elbocsátás eszközéhez folyamodjék. A létszám-problémát ez természetesen nem oldja meg, de a fegyelmet részben igen, s a fegyelem erősödése a gyár kapacitásának növekedését is jelenti. A munka legfontosabb része a pártszervezetre hárul. Mert a pártmunkások szívós nevelő munkájának kell megteremtenie azt a kollektív szellemet, amely kiközösíti magából az oda nem valókat, s a gyár belső rendjét a mindenki által megcsodált modern technikai berendezés színvonalára emeli, (-e. -r.) Huszonöt községben szerepeli a szegedi Nemzeti Színház művészbrigádja A szegedi Nemzeti Színház nyári művészbrigádja — Inke László, Ambrus Edit, Iván Margit, Szabady István, Sugár Mihály, illetőleg Laky József, és Bíró Attila — július 16-tól több mint 25 községben szerepelt. A huszonötödik előadást Pusztaszeren tartotta a brigád. Az ajándékműsorokat a megye községeiben eddig több mint 11 ezer ember nézte végig. A brigád ma Vásárhelyen szerepel. ÜTIJEGYZET 19 Ahol a barrikádok álllak 1905-ben Azt írtam, nyugodtak a lengyelek, s hozzátehetem, látszatra túl nyugodtak is. De a munkában már nyugtalanabbak. Erről beszélnek az új házak, a gyönyörű építkezések, amelyek szinte egyik napról a másikra nőnek ki a földből. Természetesen néhány vonással, vagy akármilyen jelzőkkel lehetetlen őket bemutatni. Csak elmélyült ábrázolással lehetne érzékéltetni, milyenek is barátaink, a lengyel emberek. Miközben a város utcáit, üzemeit jártam, egyre több lengyel munkásembert, nőt, férfit, fiatalt és öreget ismertem meg. Láttam építkezésnél dolgozó nőket, akik 200 százalékra teljesítették normájukat, beszéltem öreg teftilmunkásokkal. kik idősebb koruk ellenére is példát mutatnak a fiataloknak. Egyikőjük, Medejczyk József el Is kísérte egy ízben városnézésre. Arra kertem, mutassa meg nékem azt az utcát, ahol az 1905-ös forradalom idején barrikádokat építettek, s harcoltak a burzsoázia ellen a lodzi forradalmárok. Ketten sétáll"rik végig az utcán, amelyet a forradalomról neveztek el. Lassan mentünk végig a macskaköves utcán. Elnéztem a követ, melyen végigvonult a tíz kilométer bosszúságban menetelő textilmunkások, lodziaik harcos, tüntető menete. A macskaköveket, amelyek között emberi vér, a forradalmárok vére csörgedezett, ötven évvel ezelőtt. Az öreg zászlóvivő — így neveztem el magamban Medejczyk elvtársat — ő vitte a menet élén a vörös zászlót, amikor felvonultak egyik agyonlőtt társuk temetése napján. Ahogy sétáltunk az utcán, és rám emelte tekintetét, feltűnt, hogy milyen jóságos tekintete van. Értelmes, nyíltszívű ember benyomását keltette bennem. A szeme az első pillanatban úgy tűnt, az őz szelídsége TÉNYEK A VISZTULÁN 20 világol benne. De más érzést keltett szeme csillogása is, amikor a harcról, harcostársáról, tanítójáról, Félix Derzsinszkijről beszélt: „Tőle tanultunk harcolni, ö soha nem kímélte magát, soha nem takarékoskodott erejével. Nem kímélte önmagát és ezerszer kevésbé kímélte az ellenséget. így kell gondolkodnunk nekünk is, erre tanított bennünket, lodzi textilmunkásokat és mi megfogadtuk tanítását". Öreg ember már a volt útikalauzom, de dolgozik, s ha kell, harcol. Mint minden igazi kommunista, nem egyszerű kötelességtudásból fordul szembe a nehézségekkel. Harcolni a párt igazáért, a lengyel nép javára, ez az életcélja. Mint ő mondta: ez jelenti számára az életet. Nyugdíjat kap, nyugodtan, munka nélkül élhetne, de ő dolgozik fáradhatatlanul. Derzsinszkij A LODZI FORRADALMI UTCA UTIJEGVZET szavai szerint akar élni: „Csak a sír szabhat határt küzdelmemnek" vallja magáénak. Elmesélte, hogyan építették kocsikból, ládákból, az asszonyok hordta kövekből a barrikádokat. Lengyelül beszélt, minden tizedik szavát értettem kevés orosz tudásommal, de amilyen tűzzel beszélt a barrikádokról, a harcról, egyre jobban értettem, helyesebben éreztem mit mond. Mikor a tolmács fordította szavait, már csak ismétlésnek tűnt nekem. Bemutatta nagy munkájukat. Szavaiból is egyre világosabbá vált előttem, mennyit szenvedett ez a nép, ez az ország. Ez a nép, melynek nincsen családja, melyből ne hiányozna valaki, a háború, a fasiszták áldozata. Elbeszéléseiből megtudtam, s az országban tett utam során láttam, hogy a múltban olyan sokat szenvedett lengyel nép most él a Szovjetuniótól kapott szabadsággal. El és alkot, szebbnél szebb dolgokat teremt, örül, hogy munkájában mások is gyönyörködnek. Ezt az örömet éreztem én kézszorításaikból, amikor az új építkezéseken, a gyárakban kezet rázva búcsúztunk egymástól, öröm tölti el ezeket az embereket, akkor is, ha mások munkáiról, sikereiről hallanak. Meséltem nekik Szegedről, a mi textilüzemeink munkájáról. Amikor elbúcsúztam az öreg és mégis fiatal „zászlóvivőtől", mikor kezet rázott velem, megkért arra, adjam át üzenetét a szegedieknek, az öreg textilmunkásoknak. „Szívből kívánok hosszú életet nekik, érjék meg ők is a szocializmust. A fiataloknak üzenem: kövessék az öreg harcosok példáját, lelkiismeretességgel harcol'anak a párt határozatainak megvalósításáért, a béke megvédéséért. Legyenek nagyon boldogok és akkor mi, öregek is boldogok leszünk, mert ő értük is harcoltunk ötven évvel ezelőtt a lodzi barrikádokon". (Folyt, köv.)