Délmagyarország, 1955. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-20 / 117. szám

DÉLMUGYURORSZlG Péntek, 1955. május 20. Moszkva (TASZSZ) Mi­előtt kifejteném megjegyzé­seimet iparunk munkájáról — mondotta beszédében N. Sz. Hruscsov —, szeretném néhány számbeli és tény­adattal jellemezni mezőgaz* daságunk helyzetét. A mező­gazdaság fellendítésére vo­natkozó párthatározatok egye­dülálló jelentőségűek. Teljes joggal feltételezhe­tők, hogy a párt Központi Bizottságának januári tel­jes ülésén kitűzött felada­' tokát nem hat év alatt, ahogyan tervezték, hanem 3—4 év alatt végrehajtják. (Hosszantartó taps.) Ezután N. Sz. Hruscsov né­hány számadatot közölt a szem estermén y ek termelésé­ről. Rámutatott arra, hogy a terv előírása szerint a sze­mestermények vetésterületét az idén 1953-hoz képest 18 millió 587.000 hektárral kell növelni. De biztos vagyok abban — fűzte hozzá —, hogy a kolhozok és szovho­zok egy kicsit majd korrigál­ják ezt a tervszámot a növe­lés irányában. A tervet fel­tétlenül túlteljesítik. A múlt évben a tervbevett • 13 millió hektár szűz- és 1 ngarföld helyett több mint 12 millió hektárt haszno sítottunk. Ha ehhez hozzáveszünk mintegy 2 ani&ió hektár tava­szi szántást, az azt jelenti, hogy csak a szűzföldek hasz­nosítása révén mintegy 20 millió hektár kerül bevetésre — mondotta. , Minek kösaönhető, hogy ilyen gyorsan sikerült bőví­teni a vetésterületet és le­rakni a szemestermény-ter­melés növelésének szilárd alapját? Annak —> mondotta N. Sz. Hruscsov —hogy hatalmas szocialista iparunk elegendő mennyiségű jó géppel látta el a szűzföldek feltörésének körzeteit. Lehetővé tette ezt munkásosztályunk, kolhozpa­rasztságunk hős munkája, le­hetővé tette a Komszomol, amely a párt hívó szavára sokezer legkiválóbb emberét küldte a szűzföldekre. Ugrásszerűen nöweksrtk sá kukorica vetésterülete. >/z I954-es 3.5 millió hektár/al szemben az idén 16 m'/llió hektárt szándékozunk beível­ni kukoricával Ezután N. Sz. Hruscsbv az állattenyésztésről beszélt, majd áttért az ipar kérdé­seire. , A szovjet ipar nagyszerű eredményei A szovjet külpolitika egyik alapelve a társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésének lehetősége és szüksége — mondotta N. Sz. Hruscsov a szovjet ipari funkcionáriusok országos értekezletének május ffl-i ülésén Ezután Hruscsov arról a javaslatról beszélt, amelyet a szovjet kormány a fegyver­zet csökkentésének, az atom­fegyver betiltásának és a há­borús veszély kiküszöbölésé­nek kérdéseiről a napokban tett közzé. A szovjet külpolitika egyik alapelve a társadalmi rend­szerek békés egymás mel­lett élésének lehetősége és szükségessége _ mondotta. — Csakis ezt az elvet szem előtt tartva lehet normá­lis kapcsolatokat és gazda­sági együttműködést kiépí­teni az összes országok kö­zött. N. Sjí. Hruscsov a továbbiak­ban hangsúlyozta, hogy a nemaétközi feszültség enyhítése és á béke megszilárdítása szeinpontjából nagyjelentőségű a Szovjetunió és Jugoszlávia kormányküldöttségeinek küszö­bönálló belgrádi találkozása. A szovjet nép küldöttsége őszinte szándékokkal és tiszta szívvel megy Jugo­szláviába. Minden szüksé­ges feltételünk megvan ah­hou. hogy biztosítsuk a Szovjetunió és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság viszonyának teljes rendezé­sét, mindenekelőtt állami vonalon. Szilárdan valljuk azt a né­zetet, hogy az államok normális kapcsolatához feltétlenül be kell tartani az egyenjogúság­nak és a belügyekbe való köl­csönös be nem avatkozásnak az elvét. Teremthetünk-e ezen az alapon tartós és baráti kap­csolatokat Jugoszláviával? To­vábbá fejleszthetjük-e kölcsö­nösen előnyös alapon kereske­delmünket és-egyéb gazdasági kapcsolatainkat Jugoszláviá­val? Előnyős-e ez mindkét or­szágnak? Feltétlenül fejleszt­hetjük, feltétlenül előnyös. Szilárd meggyőződésünk, hogy Jugoszlávia és a Szovjet­unió népeinek, amelyek évszáza­dos barátsági hagyományokra tekinthetnek vissza és amelyek nem egy ízben harcoltak együtt a közös ellenség ellen, olyan népeknek, amelyeknek közős célkitűzései vannak a jobb jö­vőért, a boldog életért vívott harcban, — ezeknek a népek­nek szilárd alapjuk van a szé­leskörű és sokoldalú együtt­működésre. Ez az együttműködés — •— mondotta N. Sz. Hrus­csov — nemcsak a szovjet és a jugoszláv nép szem­pontjából fonton. Pontos a világ békéje szempontjá­ból is. Elvtársak! A szovjet szocia­lista állam, amelyet a nagy Lenin alapított, erősödik és fejlődik. Sikereink terebélye­sednek és sokasodnak. De e si­kerek még nagyobbak lesznek, ha ésszerűen, bolsevik módon lenini módon közelítjük meg az ipar, a mezőgazdaság, az állam­építés, a külpolitika vezetése terén ránk háruló feladatok megoldását. A szovjet emberek a, Kom­munista Párt, Központi Bizott­sága vezetésével, kormányunk vezetésével még nagyobb ener­giával fognak harcolni a kom­munizmus építését szolgáló nagy feladatok végrehajtásáért. (Hosszantartó faps, mindenki feláll.) i Ellenségeink azt mondhat­ják, hogy ha ml ilyen részle­tesen tárgyalunk iparunk kérdéseiről, nagy nehézsége­ink lehetnek, iparunk hely­zete nem mutat kedvező ké­pet. Ez természetesen nem felel meg a valóságnak. Mi jobbat akarunk, a jobbnak pedig nincs határa. Ezért természetesen felvetjük és megtárgyaljuk a népgazda­ság fejlesztésének különböző kérdéseit. Hogyan dolgozik iparunk? Sikeresen Mér most megál­lapítható, hogy a szovjet nép túlteljesíti az ötödik ötéves tervet. Miről tanúskodik ez? Ez arról tanúskodik, hogy munkásosztályunk, kolhoz­parasztságunk és szovjet ér­telmiségünk a kommunista párt és a szovjet kormány vezetésével önfeláldozóan dolgoeik. (Hosszantartó taps) A szovjet nép Marx—Eú­gels—Lenin—Sztálin tanítá­sát követve felépítette a szo­cializmust és bizton halad a kommuntanrrus útján. Felada­tunk az. hogy továbbra is fokozzuk a Szovjetunió ere­jét, fejlesszük népgazdaságát, elsősorban nehéziparát, en­nek alapján fejlesszük a könnyűipert és a mezőgaz­daságot. biztosítsuk a nép jólétének szakadtaién foko­zódását. Feladatunk az.hoey minden eszközzel szilárdít­suk a munkásosztály és a pa­rasztság testvéri szövetségét, országunk népeinek nagy ba­rátságát. Pártunk egész mun­kásságában ezeket a felada­tokat tartja szem előtt. Hruscsov megjegyezte, hogy a szovjet iparnak óriási tar­talékai vannak, de* ezeket a tartalékokat még nem hasz­nálják ki kifogástalanul. Nemcsak egy évre és 5 év­re szóló népgazdaságfejlesz­tési tervekre van szükségünk — mondotta —, hanem hos*­szabb időszakra is ki kell dolgozni a terveket. Számos gazdasági ágban, különösen az energiagazdálkodásban. 10—15 éves tervekkel kell rendelkeznünk, Hruscswr hangsúlyozta, hogy a minisztériumok veze­tőit fokozottabban felelőssé kell tenni a tervek kidolgo­zásáért és teljesítéséért, az élenjárók tapasztalatainak összevető értékeléséért és el­terjesztéséért. A minisztereknek úgy kell megszervezniük a munkát, hogy mindaz, ami új és ha­ladó, a legnagyobb körben elterjedjen, közkinccsé vál­jék. (Taps.) A technika haladásáért, a munka termelékenységének emeléséért és az önköltség csökkentéséért folytatott harcban az ipar előtt álló feladatokat érintve N Sz. Hruscsov kiemelte az állami ellenőrzési minisztérium és a most alakuló állami techni­kai bizottság szerepét. Élesen bfrálta a miniszté­riumok. főigazgatóságok és vállalatok adminisztrációs ap­parátusában tapasztalható létszámfelesleget és bürokra­tikus munkamódszereket. Az SZKP Központi Bizottságának távirata Ho Si Minh-hez Moszkva (TASZSZ). Az SZKP Központi Bizottsága az alábbi táviratot intézte Ho Si Minh-hez: Kedves Ha SÍ Mi uh elv­társ! A Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának Központi Bi­zottsága 65. születésnapja al­kalmából forró, testvéri üd­vözletét és jókívánságait küldi önnek, a Vietnami Munkapárt szervezőjének és vezetőjének, a fáradha­tatlan harcosnak, aki lanka­datlanul küzd a vietnami népnek az imperializmus igája alól való felszabadulá­sáért. További sikereket kívá­nunk önnek a népgazdaság helyreállításáért és fejlesz­téséért, a dolgozók életszín­vonalának emeléséért, az egységes, független és de­mokratikus Vietnamért tatra | tátott harcában. i A Szovjetunió Kwnmnnis* ta Pártjának Központi BH zottsága • K. J, Vocoeilov elvtárs, á Szovjetunió Legfelső Taná" csa Elnökségének elnöke ugyancsak táviratban fejez* te ki jókívánságait Ho Si Minh-nek. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének távirata Ho Si Minh elvtárshoz HO-SI MINH elvtársnak. Hanoi Vietnami Demokratikus Köztársaság. Kedves Ho-Si Minh elv­társ! A Magyar Dolgozók Párt­ja Központi Vezetősége őszin­te szeretettel köszönti önt 65. születésnapja alkalmából. Tiszta szívből kívánunk önnek bosszú életet és jó egészséget, hogy a Vietnami Munkapárt élén továbbra is töretlen erővel munkálkod­jék országuk újjáépítéséért, a vietnami dolgozók életszín­vonalának emeléséért, az egységes és független de­mokratikus Vietnam megte­remtéséért és a tartós békés ért folyó harcban. Forró elvtársi üdvözlettel: MAGTAR DOLGOZOK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE Dobi István elvtárs, az El* nöki Tanács elnöke ugyan* csak táviratban fejezte ki jé* kívánságait Ho-Si Minh elv* társnak. A Szovjetunió a világ békéjének legkövetkezetesebb védője If. Sz Hruscsov a továb­biakban foglalkozott a nem­zetközi helyzet néhány kér­déseivel. Kiemelte a függet­len és demokratikus Auszt­ria visszaállításéról szóló és nemrég Bécsben aláirt állam­szerződés rendkívüli jelentő­ségét. Az osztrák kérdés megoldása, amely a Szovjet­unió kezdeményezésének kö­szönhető. lényeges hozzájáru­lás a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, a béke megszi­lárdításához. A burzsoá propaganda fá­radhatatlan rosszindulattal hangoztatja, hogy a Szovjet­unió meg akarja hódítani egész. Európát. Ml pedig az osztrák államszerződés meg­kötésekor azt javasoltuk, hogy vonják ki az összes csa­patokat.. közöttük a szovjet csapatokat is Ausztria terü­letéről. Kell-e nyomatéko­sabb bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió nem szándéko­zik sem meghódítani Euró­pát, sem általában háborúz­ni? Ugyan ki hajlandó ki­vonni csapatait, désra készül? ha táma­Kurópa és a világ békéjé­nek legkövetkezetesebb és leghatározottabb harcosai vagyunk és azok is mara­dunk. Mi történt a külpolitikában ? A Béke-Világtanács titkárságának nyilatkozata az osztrák államszerződésről A z osztrák államszerződés gyors meg­kötése mély hatást gyakorolt a vi­lág közvéleményére — ez állapítható meg a világsajtó hasábjain megjelent cikkekből és a kormányférfiak nyilatkozataiból is. Ezt tükrözte vissza a Béke-Világtanács titkár­ságának most kiadott nyilatkozata is. — „A Béke-Világtanács titkársága — hangzik a nyilatkozat bevezetője — örömmel üdvözli az osztrák államszerződés megkötését, mint a megértés és a béke fele vezető úton tett új lépést. Míg ae erőpolitikához való ma­kacs ragaszkodás és a világnak ellenséges tömbökre osztása növeli a háborús veszélyt, amíg Németország újrafelfegyverzése és az atomháború előkészítése fokozza a nemzet­közi feszültséget, addig az osztrák állam­szerződés megkötése azoknak a rendezések­nek és egyezményeknek a láncolatába tar­tozik, amelyek új reménnyel töltik el a vi­lág népeit. A népek remélik és kívánják — állapít­ja meg végül a Béke-Világtanács nyilatko­zata —. hogy a négy nagyhatalom bejelen­tett tanácskozásait ebbe* a szellemben terí­ják majd meg.'* Valóban, az osztrák államszerződés a legteljesebb mértékben igazolta azt a vi­lágszerte elterjedt nézetet, hogy a felek kölcsönös jóakarata áthidalhatja a legbo­nyolultabb problémák megoldása elé tor­nyosuló akadályokat is. M i közben az egész világ azt várja, hogy az osztrák államszerződés pél­dája nyomán lehetségessé válik a nemzet­közi politika további jelentős kérdéseinek békés rendezése is, a bontli kormány egyre inkább kifejezésre juttatja, hogy a legtel­jesebb mértékben elégedetlen az osztrák államszerződés megkötése nyomán előállott helyzettel. Túl azon, hogy az Adenauer-kor­mány eddig még nem talált — de nem is tud találni — ésszerű magyarázatot arra, miért ellenzi Németországnak Ausztriához hasonlóan semleges államként történő egyet sítéeét, nem hajlandó belenyugodni aZ ausztriai volt német javakra vonatkozó döntésekbe sem. Ez a magyarázata annak, hogy a nyugatnémet sajtó és rádió fokozódd hevességgel folytatja uszítóhadjáratát az osztrák kormány elten. A Frankfurter AlU aemeine Zeitung nem átallja a nemzetközi jog megsértésével vádolni a bécsi kor­mányt. a nyugatnémet rádió pedig azzal feJ nyegetőzik, hogy az Adenauer-kormány „megfelelő időben" kártérítési keresletet nyújt be Ausztria ellen a hágai nemzetközi bírósághoz. Ezalatt a német közvélemény változatú lanul követeli, hogy a német kérdés meg* oldása az osztrák államszerződés alapjáni történjen. Ezért támogatja a négyhatalmi tárgyalások gondolatának mielőbbi meg­valósulását. — „Aki figyelemmel kísérte Nyugat-Németország reagálását „ legutóbbi külpolitikai eseményekre — írja ezzel kap" csolatban a New York Times bonni tudósi* tója —, az elsősorban azt állapíthatta meg, hogy Adenauer közvetlen környezetén kí­vül nincsenek ellenzői az oroszokkal való tárgyalásoknak. A politikai élet minden csoportja reményeket fűz „ négy nagyhata­lom legmagasabb szinten tervezett értekez­letéhez. Az osztrák államszerződés létre­jötte következtében a nyugatnémet közvé­leményen optimizmus lett úrrá.'* Eisenhower és Dulles május 17-, illető­leg május 18-1 híranyagunkban ismertetett nyilatkozata ugyan —- mint George szená­tor, az amerikai szenátus külügyi bizottsá­gának elnöke kijelentette — „túlságosan óvatos" volt a négyhatalmi értekezlet te­kintetében, mégis reális az az álláspont, hogy „több bizalommal kell a szóbanforgö értekezlet elé tekinteni, mert egy ilyen ér­tekezlet sokkal békésebb és szilárdabb vi­lág megteremtésére vezethet Rövid külpolitikai hírek Június elején megkezdik konzervgyáraink a zöldborsó feldolgozását Konzervgyáraink június elején megkezdik a zöldbor­só feldolgozását. Az ipar eb­ben az évben 170 vagonnal több zöldborsó tartósít, mint tavaly. Erre a nagy munká­ra jól felkészültek az üze­mek. A Szegedi Konzervgyár is Jelentősen hozzájárul ehhez. Egyébként a szegedi üzem­ben ebben az évben jelen­tős önköltségcsökkentést akarnak elérni a zöldborsó feldolgozásénál. Ezért a ta­valy még kézzel végzett munkafolyamatokat gépesí­tették. így a kifejtett borsót már válogatószalag segítségé­vel osztályozzák, a garatra víznyomással működő beren­dezés viszi a nyersanyagot és az üvegek töltését, valamint lezárását szintén automata géppel végzik. Az új beren­dezések segítségével a tava­lyinál mintegy öt vagonnal több zöldborsót tartósítanak Hanoi (Oj Kína). A vietna­mi néphadsereg főparancs­noksága szerdán este foga­dást rendezett abból az alka­lomból, hogy befejeződött a fegyveres erők átcsoportosí­tása és az átcsoportosítási övezetek átadása. A fogadá­son megjelent Faun Van Dong miniszterelnökhelyettes. Van Nguen Ziap tábornok, a vietnami néphadsereg főpa­rancsnoka és a kormány tag­jai, a nemzetközi felügyelő és ellenőrző bizottság indiai, lengyel és kanadai tagjai, va­lamint a diplomáciai testület tagjai. * Üj-Delhi (MTI). Csütörtö­kön hivatalosan közölték, hogy Nehru indiai miniszter­elnök elfogadta Tito jugo­szláv elnök meghívását. Az indiai miniszterelnök június végén érkezik Belg­rádba és 6 napot tölt Jugo­szláviában. * Párizs (MTI). A francia minisztertanács szerda esti ülésén elfogadta azt a három évre szóló atomenergiafej­lesztési programot, amelynek értelmében százmilliárd fran­kot fordítanak erre a célra. * (MTI). 'A'denauer kancellár — hírügynökségi-jelentések sze­rint hazarendelte tanácskozás­ra Nyugat-Németország wa­shingtoni. londoni és páéjzsi nagyköveteit. A bonni külügyminisztérium szóvivője úgy kommentálta ezt az eseményt, hogy a német kérdésben bekövetkezhető újabb fejlemények szükségessé teszik az eszmecserét a nyugati ha­talmaknál akkreditált diplomá­ciai képviselőkkel. * London (MTI). Rádiójelenté­sek szerint az ENSZ leszerelé­si albizottságának értekezletét, amelyen a Szovjetunió, Ang­lia, Franciaország, az Egye­sült Államok és Kanada képvi­selői vettek részt, június l-ig elnapol iák. Eisenhower és Dulles beszéde a négyhatalmi értekezletről Washington (TASZSZ). Ei­senhower elnGknek szerdai sajtóértekezletén több kérdést tettek fel a nagyhatalmak var­ható értekezletéről és a szov­jet—amerikai viszonyról. A négyhatalmi értekezlet összehívásának távlalát illető­en Eisenhower kijelentette, hogy „kétségtelenül óvatosan keli eljárni, bárminő remények legyenek is". A Nyugat — mondotta — a korábbinál na­gyobb erő álláspontjáról érke­zik el a négyhatalmi értekez­lethez". Kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya nem esik bele a „megbékélési csapdába". Eisenhower jelentős figyel­met fordított a szovjet légi­erő teljesítőképességével kap­csolatos kérdésekre. M Dulles májas 17-í, az ameri­kai televíziónak az ország szá­mára sugárzott műsorában mondott beszédében előszöris európai utazásával foglalkozott. Beszéde elején azt állította, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása állítólag „új életet lehelt a nyugati civilizációba". Az osztrák államszerződés május 15-én Bécsben tőrtént aláírásával kapcsolatban kije­lentette, hogy az Egyesült Ál­lamok számára „váratlan völt" a Szovjetuniónak az osztrák kérdésben elfoglalt álláspontja. A legmagasabb szinten történő négyhatalmi tanácskozásról szólva kijelentette, hogy „ez az értekezlet egyaránt rejt ma­gában veszélyeket és lehetősé­geket" és állást foglalt az ér­tekezlet „korlátozott aránya" mellett. ,,

Next

/
Oldalképek
Tartalom