Délmagyarország, 1955. március (11. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-24 / 70. szám

DÉLMRGTRRORSZAG CSÜTÖRTÖK, 1955. MÁRCIUS 24. HIREK "Megismerem a rádiót- címmel előadássorozatot indít az Ismeret­terjesztő Társulat. A sorozat tíz előadásból áll, célja, hogy azok­nak, akik a rádió működését meg szeretnék ismerni, vagy amatőr­munkát akarnak végezni, előadá­sokkal, bemutatásokkal, kísérletek­kel alapot és segítséget nyújtsa­nak. A sorozatban Makal Lajos, a rádiótechnika elektromosságtani alapjairól, Babiczky Ede az elekt­roncsőről, Behr János a Laki­hegyi adóállomás működéjéről, Tóth László a rádió anatómiájáról, Klanga Miklós a detektoros rádió készítéséről és a rádiókészülékek áramforrásairól, Láng János, az egyszerű elektroncsöves készülé­kek szereléséről és a szupeikészü­1 ék ékről, Szaniszló Béla "a beteg­rádióról és Salkovits Endre a tele­vízióról, a radarról éa a hangos­filmről tart előadást. Az előadás­sorozaton ötvenen vehetnek részt, a jelentkezés sorrendje alapján. Bérlet díja az egész sorozatra tíz forint, belépődíj egy-egy előadásra 2 forint. Diákok 50 százalékos ked­vezményben részesülnek. Az . első előadás március 31-én, este 6 óra­kor lesz a Radnóti gimnázium fi­zikai előadótermében. A többi elő­adást ugyanitt tartják minden csütörtökön, A művészeti fényképezés tit­kairól indít előadássorozatot az Is­meretterjesztő Társulat, Az elő­adásokat vetítés, bemutatás, kísér­letezés fogja szemléletessé és. ér­dekessé tenni. Az előadássorozat végén a részvevők által készített fényképekből kiállítást rendez a Társulat és a legjobb képeket dí­jazza. Beiratkozási díj az egész sorozaitra 10 forint. Jelentkezni a TTIT megyei titkárságán és az OFOTÉRT üzletekben lehet. Az előadássorozat március 30-án este 6 órákor kezdődik az Építőipari Technikumban és minden szerdán ugyanott folytatódik, A MÁV nyugdíjasok részére á szakszervezet nyugdíjas csoportja március 28-án, hétfőn délután 2 órakor az alsóvárosi Petőfi kul­túrotthonban, Rákóczi utca 1 szám alatt taggyűlést tart. A szak­szervezet kéri a nyugdíjasokat, hogy okvetlenül jelenjenek meg. A taggyűlés után ünnepélyt tarta­nak a magyar—szovjet barátsági hónap tiszteletére. Szeged környékének földtani ki­alakulásáról beszél Mihaltz István kandidátus, egyetemi tanszékveze­tő március 31-én délután 6 órakor az Ady téri Egyetem természet­tudományi kari előadótermében. Az előadás — melyet az Ismeret­terjesztő Társulat szervez — vá­laszt ad arra az izgató kérdésre, hogy a talaj, amelyen városunk áll, a föld, ahol naponta járunk, milyen összetételű, hogy alakult kl a történelem folyamán, Tanácstagok fogadóórái VÁROSI TANACSTAOOK FOOADOORAI Koron. Sándor, 24-én. ^'f; Petőfi Sándor agt. 89. azám. KIK helyi­vchnelder Imréné, 14-án. Kossuth Lajos sgt. 63. szatn. KIK helyl­eég. Tulkán Jánoení, »4-án, délután 6-8-lg, UjszegedI Tanítóképző. Kántor Gabriella, 25-én, dálotán 6-7-lg. Szilléri sugárúti iskola. Szilágyi András, 25-én, délután 5-7-lg. Vegyipari Technikum, Marx tér 7. SzSlIóst Sándor, 26-án. 4-6-lg. Szegedi C Csorba Béláné, 26-án. 5-7-lg. Földműves n MSZT helyiség. Horváth György, 26-án, 5—7-lg, Béke­telepi iskola. Kazl Ferenc, 36-án. l-7-lg. Földműves utcai Iskola. Kerényl Mlliály, 26-án, 5-7-lg, Bajesy­Es u. 22. Belsüed kultúrterem. Kiss Szilveszter, 26-én, 5-7-lf, alsóvá­rosi Iskola. Dr. Ralfay Lászld, 26-án, 4-6-lg, móra­városl Iskola. Veszelovszky Antal. 26-án, 5-7-lg, Há­mán Kató utcai MNDSZ. AZ I. KEROLETI TANACSTAOOK í FOOADOORAI Becker Józsefné, 24-én, (21. választóke­rület) délután 4—6-4g, Ady tárl egyetem épülete. Matók Andrásné, 24-én. (51. választóké­fület) délután 5-7-lg. Sztálin krt. 2. Ádám Ottú, 26-án, 4-6-lg, Horváth Mi­hály u. 3. földszint 3. ' Kovács Istvánné, 26-én, 5-7 óra, Bel­eped kultúrterem. Bajcsy-Zs. u. 22. Lnczkú Mlhályné, 26-án. 4-6 óra, Ma­'dách u. ált. Iskola. Pusztai Andor, 27-én. délelőtt 10—12 óra. Kígyó u. MNDSZ. Dr. Lóránt László, 28-án, 4-6 óra, Kí­gyó u. MNDSZ. Dr. Karátsonv Aladár, 29 én, 5—7 óra, Árpád téri Gyakorló Iskola. Körmöczi Józsel, 29-én, 4-6 óra, Rad­bótt gimnázium. Zsiga Antnlné, 29-én. 5—7 óra, Józsel Attila telepi ált. Iskola. Hódi Ferenc, 31-én. C—8 óra, Űjszegedi Tanítóképző, Temesvári krt. tt. KEROLETI TANACSTAGOK FOOADOORAI Bárkányi Józsefné, 25 én, 4-6-lg. Árvíz u. 47. szám alatt. Csapó Endre, 25-én, 4-6-lg, Brüsszeli krt. 35. Halász Mihály, J5-én. B-7-lg, Sziliért sgt. iskola. Hürkecz Ferenezné, 25-én, Kossuth La­jos sgt. KIK-lroda. Szöllősl Sándor, 25-én, 4-ú-lg, Szegedi Cipőgyár. Komócsin Antal, 25-én, 4-6-lg. Becsei u. óvoda. Horváth Istvánné és Oláh Károly, 26- in, 4-6 ig. Fodortelepi pártszervezet. III. KEROLETI TANACSTAGOK FOGADOORAI Nagymajtényl László, 34-én, 4—7-lg. Sfl­ketnémák Intézete. Lchotai Pál, 24-én, 5-7-lg, Pelőll Sán­dor sgt. 89. Sólymost Ferenc, 25-én, S—5-lg, Lakta­nya. (Repülőtéri.) Dr. Benkö Sándor, »-án. 5-7-lg. Föld­műves u. MSZT, i Csúcs Mihály, 26-án, 5-7-lg, alsóvárosi MSZT. Klacskő Mária, 26-án, 4-6-lg. Móravá­rosi Alt. Iskola. László András, 26-án, 5-7-lg. Földmű­ves u. ált. Iskola. Mágorl Imréné, 36-án. 5—7-lg, Hámán Kató u. MSZT. Német Zoltán, 26-án, 6—8-lg, Gépipari Technikum. Sípos József, 26-án, 4-6-lg, Vegyipari Technikum. MEGYEI TANACSTAGOK FOGADOORAI Szécsi Antal Kisteleken 24-én délelőtt 9 órától 12 óráig. Tóth Istvánné Bordányban 25-én dél­előtt 9 órától 12 óráig. Jovanov Bogdán Szőregen 26-án dél­előtt 9 órátó" 12 óráig. Darabos György Forráskúton 31-én dél­előtt 9 órától 12 óráig, Zsombón pedig délután 2 órától 5 óráig. Tóth Istvánné Zákányszéken 31-én dél­előtt 9 órától 12 óráig tart fogadóórát vá­lasztól részére. A megyei tanácstagok fogadóóráikat a helyi tanácsoknál tartják. SPORT Sport-ünnepségek április 4-én Április 4-én. hazánk felszabadulásának tizedik évfordulója alkalmával nagyszabá­sú sportműsort rendez a Városi Testneve­lési Sportbizottság. A napokban a VTSB elnöksége megbeszélésre hívta össze a sportkörök és társadalmi szövetségek ve­zetőit, ismertette az ünnepségek műsorá­nak tervét. A megbeszélésen elhatároz­ták, hogy a sportkörök, a középisko'ások és a honvédség is elindítja csapatait a váltófutásban, melynek első helyezettjeit gyönyörű vándorzászlóval Jutalmazzák Bizottság alakult, amely végl:eese?i ösz­szeál ltja majd a műsort és felelős az ün­nepi sportesemények lebonyolításáért. Az április 4-ére kiirt versenyek és bajnoki mérkőzések elmaradnak, azokat az ÜTSB határozata szerint 3-án kell megtartani, hogy ne akadályozzák az ünnepi műsor megtartását. NAGY fehér, mély gyermekkocsi eladó. Jósika u. 9. I. 3. Pálék. FLADO fűrészporos és vaskályha, politú­ros karnis, ablakok. Várhelyi, Maros u. 35. szám. M61.Y gyermekkocsi, majdnem üj. modern, eladó. Tnkó Sándor, Kölcsey u. 3. 12 HETES malacok eladók. Zoltán u. 18. ISZAPOLT mintázó agyag kapható, agyag­targyak klégetését vállalom. Szalma faze­kas, Fe'hő u. 7. MORZSOLT kukorica eladó. Bolya) János u. 10. Nagy. UJ női tavaszi kabát, kosztümök és ruha eladók. Kelemen u. II. II. 17. ELADÓ komblnáltszekrény, nagyméretű. Uzajtó9, masszív különlegesség. Puszta­szeri u. 26. , VARRÓNŐT felveszünk azonnali belépés­sel. Kárpitos Szövetkezet, Bocskai u. 7. SZAKSZERŰEN Javltok. ólmozok és ké­szítek permetezőgépeket. Csúcs rézműves, Vásárhelyi sgt. 12. ELCSERÉLNEM 2 szobás, jószágtartásos. kertes lakásomat négyszobásért. Dr. Ab­rándi. Vásárhelyi sgt. 34. ÖNKÖLTSÉGCSÖKKENTÉS! TAKARÉKOSSAG! Ha a Műszaki Bizományi Vállalat szegedi üzletében vásárol. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 22. Gépek, alkatrészek, villamossági cikkek, mérőműszerek, szerszám, kéziszerszám, forgácsoló szerszám. VALLALATFEJLESZTÉSI ALAPBÓL IS VASAROLHATt A SZEGEDI VÍZÜGYI IGAZGATÖSAG f. évi március hó 25 én d. u. 5 órakor a Magasépitőlpari Technikum dísztermében (Horváth M. u. 2.) VÁSÁRHELYI PÁLNAK a Tiszaszabályozás megindítójának és a kiváló mérnókn«4( születése 160-lk évfordulóján EMLÉKÜNNEPÉL YT rendez, amelyen műsor keretében emlékezik meg etsö és egyik leg­nagyobb folyamszabályozónk munkásságáról. Az ünnepélyen az emlék­beszédet DÁNOS VALÉR főmérnök, a Vízügyi Igazgatóság igazgatója tartja. Közremiiködnek: LASZLÓFFY KATALIN és SZABADY ISTVÁN, a szegedi Nemzeti Színház művészei. Az évforduló délelőttjén 11 órakor Vásárhelyt PJlnak a Széchenyi lé ren lévő szobrát koszorúzzak meg. Ugy nz emlékünnepélyen, mint a koszorúzás! ünnepségen való részvételre Szeged város közönségét szeretettel meghívja A VÍZÜGYI IGAZGATÖSAG ELÖADAS A VTSB-BEN A VTSB felhívja a sportkörök és tár­sadalmi szövetségek vezetőségeinek ligvel­niét a március 27-én délelőtt 9 órakor meg­tartandó előadásra. Adám József, az OTSB személyzeti osztályának vezetője a ma­gyar—szovjet barátsági hónap keretében „A sportvezetés és a sportszervezés a Szovjetunióban" címmel beszámolót tart. Az előadás után a Magyarország—B- izilia és a Magyarország—Nyugat-Németország labdarugó világbajnoki mérkőzésről ké­szült filmet mutatják be az előadás szín­helyén, a VTSB nagytermében. SPORTORVOSI KÖZLEMÉNY A Sportorvosi Intézet felhívja mlndazcn tekézőknek a figyelmét, akik az 1953. év­ben az első félévi Időszakos sportorvost vizsgálaton még nem jelentek meg, hogy az alábbi beosztás szerint feltétlenül Je­lenjenek meg: 24-én: Szegedi Kinizsi SK; 25-én: Szegedi Lokomotív SK: 28-án: Sze­gedi Ruhagyár és Szegedi Dózsa; 26-én: Szegedi Petőfi; 30-án: Űjszegedi Kender és Szegedi Előre: 31-én: Vörös Meteor, Újszeged! Ládagyár, Szegedi Vasas. Apri­lls l-én: Petőfi-Lendület SK: Lokomotlv­Távirda SK; Lokomotlv-Omség SK. Rende. delési idö: mindennap délelőtt 9—l-ig. dél után 4—7-lg, Szeged, Április 4 útja 15. FELHÍVÁS A VTSB mellett működő labdarugó tár­sadalmi szövetség felhívja az 1954. évi bajnoki. Illetve érembajnokságban helyezé­seket elért sportkörök figyelmét (Kistele­ki Vörös Meteor, Traktor SE. illetve Épí­tők SE, mint jbgutód, Vörös Lobogó Új­szeged, Előre SE, Honvédség, Honvéd Tiszti Klub, Kinizsi SK. Tápéi Előre), hogy az érmeket a pénteki hivatalos órák alatt vegyék át. Felhívja továbbá a tár­sadalmi szövetség a szőregi és deszki sportkörök vezetőinek figyelmét a Játék­vezetői öltözők rendbehozatalára ts arra, hogy a labdarugó mérkőzések ideje alatt csak karszalaggal ellátott rendezők, az edzők, sportorvos és a gyúrók larlózkod hatnak az öltözőben. A labdarugó társadalmi szövetség érte­síti a pályaválasztó sportköröket, hogy játékvezetői kérelmüket a mérkőzést meg­előző nyolc napon belül kérjék. Ameny­nyiben ezt elmulasztják, a JT ;iein küld játékvezetőt s az elmaradt mérkőzés két pontját az ellenfél javára írják. KÉZILABDA A kézilabda válogatott keret pénteken 17 örakor tartja edzését az Építők Kálvin téri pályáján Csiszár Imre szövetségi ed­ző vezetésével, melyre az alábbi keretta­gok nyertek meghívást: Szűcs. Vesze­lovszki. Lantos, Námeth, (Szpártáknsz). Mányal, Horváth, Csanádi, Bite, Lakatos, Borsányi, Jancsó (Építők). Gallov, Ta­kács. Viski, Patócs (V. Meteor), Ribizsár. dr. Kovács (Haladás), Osváth (Pedagó­giai Főiskola). Totótlppjelnk a 13. hétre * Hál Felhívjuk a pártszervezetek fi­gyelmét. hogy a kisgyűlések előadói részére péntek délután 5 órakor az előkészítőt nem a Pártoktatók Há­zában tartjuk, hanem a Kálvin-téri pártház nagytermében. Közöljük az elvtársakkal, hogy 1955. március 25-én, pénteken dél­után 5 órakor a Pártoktatók Házá­ban „A magyar festészet haladó ha­gyományai" címmel Winkler László főiskolai tanár előadást tart. Kér­jük az elvtársakat, hogy a kultu­rális előadáson minél nagyobb számmal vegyenek részt. Agit. prop. osztály napirend IDŐJARASJELENTÉS Várható Időjárás csütörtök estig: Kisebb felhőátvonulások, né­A M MB hány helyen eső. Mér­ÜS^F Bfl sékelt szél- A' "yhe idö továbh tart. Várható legalacso­nyabb hőmérséklet ma éjjel: 3-6, legmaga­sabb hőmérséklet csü­törtökön 13—16 fok között. * A fűtés alapjául szolgáld várhatd kö­zéphőmerséklet csütörtökön 4—9 fok között lesz. MOZI Szabadság: LlliomH. — UJ magyar film (március 30-ig). Vörös Csillag: Taxi űr. — UJ francia film (március 30-ig). Fáklya: Álruhás szultán. — Szovjet film (március 27-ig). , Az e'őadások kezdete fél 6 és fél 8. Kcsőnjövők csak a híradó utáni szünet­ben mehetnek be a nézőtérre. Postás Kultúrotthon: Fél 6, tél S: Fiúk, lányok, kutyák. — (Francia film). SZÍNHÁZ Este 7: A kőszívű ember Hal — Radnóti bérlet. MÚZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota, Roose­velt tér): Múzeumi Képtár (Horváth Mi­hály utcai üvegcsarnok) hétfő kivételével mindennap délelőtt 10 órától d. u. 6 úr Lg. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10-től 21 óráig, vasárnap 9-től 13 óráig. Szakkönyvek kölcsönzése 12 órától 20 óráig, hétfőn 14-töl 20-ig; vasárnap 9-től 13 óráig. Somogyi Könyvtár: Kölcsönzés 13 órá­tól 18 óráig. Az olvasótermi szolgálat az építkezés miatt egyelőre szünetel. Ifjúsá­gi kölcsönzője (Takaréktár u. 8. szám.): kölcsönzési idő kizárólag 14 éven aluliak részére 12—4 óráig. Járási: Sztálin íert. 54. Kölcsönzés szer­da kivételével minden hétköznap d. u. 3—6 óráig, szombaton d. e. 10—1 óráig, délután 2-6 óráig. FELHÍVÁS A II. Kerületi Tanács Legeltetési Bi­zottsága pásztorokat és bojj-árokat vesz tel a baktól és a fertői legelőkre. Jelent­kezni lehet a II. Kerületi Tanács Mező­gazdasági csoportvezetőnél. Legeltetési Bizottság DÉLMAGYARORSZAG a Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrád­megyei Bizottsága Szerkesztőség: Szeged, Lenin u. II. Telefon: 35-35 és 40—80 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 2. Telefon: 31-16. és 35—00. TTT" Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat, Szeged Felelős vezető: Vincze György , t. Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi 1 x; 2. Bp. Dózsa—Dorogi Bányász 11; 3. Győri Va­sas—Csepeli Vasas I l; 4. Légierők-Pé­csi Dózsa 1 x, 5. Diósgyőri Vasas—Vasas Izzó 1 x; 6. Szegedi Haladás—Bp. Loko­motív 11; 7. Debreceni Lokomotív—Mis­kolci Lokomotív t 1; 8. Bp. Gyárépltök— Tatabányai Bányász 1 2; 9. Kaposvárt Ki­nizsi—Kinizsi Dohánygyár 1 x; 10. Váci Pe­tőfi—Pénzügyörök 12; 11. Pé:sl Lokomotív —Vasas Dinamó 11; 12. Nyugat-Németor­szág—Olaszország törölve. 13. Salgótarjá­ni Vasas—Kecskeméti Dózsa 11; 11. Kecs­keméti Honvéd—Ceglédi Lokomotív I x; 15. Özdl Vasas—Nyíregyházi Épftők 1 1; IG. Sztálinváros—Győri Lokomotív 1 1. A HALADAS SK KÖZLEMÉNYE A Szegedi Haladás Sportkör vezetősége értesíti a közönséget, hogy a labdarugó mérkőzésére az elővételi Jegyeket a Jövő­lien a Haladás Sporlkör Dugonics téri iro­dáján árusítja, a mé-kőzések előtti pén­teken, szombaton délelőtt 9 órától 6-ig, vasárnap 9 és 11 óra között. Felhívja a közönség figyelmét, hogy az IBUSZ elő­vételben nem árusít Jegyeket. Angol labdarugó csapat érkezik Buda­pestre Úgyszólván valamennyi angol lap hírt ad arról, hogy a Tottenham Holspjr, az egyik legnépszerűbb angol labdanigó csa­pat májusban Budapestre Jön. Az angol együttes 3 mérkőzést Játszik Magyaror­szágon. . NB. I-ES EREDMÉNYEK 1 Vasas Izzó—Légierő 1:0 (0:0) Dózsa-stadion, 8000 néző. Vezette: Bán-* kúti. Góllővő: Bukovi. Változatos, Jólramú mérkőzést vívott a két csapat, a Légierő többet támadott, de fö'ényét nem tudta kihasználni. Az Izzó elsősorban védelmének köszönheti g) ti­zeimét. Jobban Játszott a Bp. Vasas Bp. Vasas—Bp. Dózsa 8:2 (2:0) J Góllövők: Kaduly. Milosovlcs és Szilágyi I., III--ve «zusza. A rnétkőzes mindvégig Jólramű. válto­zatos Játékot hozott A Vasas ar első iél­időben nyújtott Jobb teljesítményével fel­tétlenül rászolgált a győzelemre. A Dó­zsa csak a második félidőben szerepelt kielégítően. Kitüuő letmában van a Bp. Vörös Lobogó hp. Vörös Lobogó-Győrt Vasas 3 0 (3:3) Góllövők: Palotás (3) és Sándor (2). A nagyszerű tormában lévő Bp. Vörös Lobogó kitűnő Játékot mutatott és még ebben az arányban is megérdemelten szai­rezte meg a győzelmet a teljesen szU* esöen Játszó győri csapat ellen. Budapesten la győzött a Pécsi Dózsa Pécsi Dózsa-Cs. Vasas 1:0 (0:0) Góllövő: Kresr. A mérkőzés legnagyobb részében a Cse peliek játszottak fölényben, helyzeteiket azonban nem tudták kihasználni. A pé­csiek ritka lámadásal mindig zeszélyesek voltak. A hajrát jobban bírták ennek köszönhetik győzelmüket. Óriást küzdelem Dorogon Dorogi Bányász—Bp. Honvéd 1:1 (0:9) Góllövők: Buzánszky (Il-esből), Illetve! Kocsis. Ritkán látható óriási Iramú mérkőzést ví\ r tt a két csapat. A do-ognk a mér­kőzés egyes Időszakaiban Jobbnak bizo­nyultak, ezt igazolja az öt-kettes szög­létarány Is. A Bp. Honvéd javuió (ormá­ban Játszott. A Bp. Kinizsi közelebb állt a győze­lemhez Bp. Kinizsi—Salg. Bányász 1:1 (!:!) Góllövők: Dalnoki (1 l-esből), Illetve Bab; lena. A salgótarjánlak az első félidőben Job­ban Játszottak, mint a Kinizsi, szünet után azonban az élelmezésiek hatalmas fölénybe kerültek és közelebb álltak a győzelemhez. Kilünően Játszott a szombathelyt védelem Dl. Vasas—Szombathelyt Törekvés 1:1 (1:0) Góllövő: Virág (ll-esből). Illetve Varga. A hazai csapat az első félidőben döntő fölényben Játszott, de csatárai nem tud­tak megbirkózni a kiválóan játszó szom­bathelyi védelemmel. A második félidő legnagyobb részében kiegyenlített volt a küzdelem, a szombathelylek lelkes és el­sősorban védelmük kitűnő Játékával meg; érdemelten Jutottak az egyik ponthoz. Megérkeztek Kairóba a magyar vívók A magyar vlvócsapat kedden megétke­zed Kairóba. A repülőtéren az Egyipto­mi Vivó Szövetség vezetői meleg ünnep, lésben részesítették a magyar sportkül­döttséget. SAKK A most befejeződött XXII. szovjet baj­nokságon a fiatalok Jelentős sikereket értek el. A fiatal versenyzők legjobbja Geller nagymester, számos nagy versenyen és szovjet bajnokságon elért második, har­madik helyezése után első lett holtver­senyben Szmiszlovval. A szovjet verseny­zők közölt talán Geller Játéka a legszíne­sebb, egy-két gyalog. vagy tisztáldozat ritkán hiányzik Játszmáiból. Bátor, táma­dószellemű Játékstílusát a budapesti Ma­róczy-emlékversenyen is megcsodálhattuk, játékerejére jellemző, hogy Botvinnik vi­lágbajnok ellen eddig jóval löbb Játsz­mát nyert, mint vesztett. Szmiszlov a zü­richi és hastingsl győzelmei után ezzel az eredményével is bebizonyította, hogy a legjobb formában lévő és a közelmúltban legjobb eredményeket elért versenyző. A szabályok értelmében Gellerrel párosmérkő­zést kell Játszania a bajnoki elmért. Botvinnik világbajnok a 3—6 . helyen végzett holtversenyben Petroszjin, SzpasszkiJ és llivickijjel együtt. Különö­sen figyelemreméltó ennek n három kiváló fiatalnak a magas helyezése. Petroszján 25. SzpasszkiJ pedig 18 (!) éves. Utóbbi­nak fiatal kora ellenére ragyogó verseny­eredményei vannak, többek között a ta­valyi leningrádi versenyt is megnyerte. A 7—8. helyen végzet Keresz és Tajma­nov játékerejükhöz képest gyengébben sze­repeltek. Meglepetés Kotov 12. helyezése is, aki az 1952. évi saltsjöbadenl világ­bajnoki középdöntőt olyan fölénnyel nyerte, amilyenre alig volt példa a sakk­versenyek történetében. A szovjet bajnokság erősebb bármilyen nemzetközi versenynél. A mostani verse­nyen valamennyi szovjet éljátékos részt­vett Bronstein nagymester kivételével, akit betegsége akadályozott az Indulásban. A MTSB vasárnap Hódmezővásárhelyen rendezte meg a megyei villámcsapatbaj­nokságot. A négyes létszámú csapatok versenyét a Szegedi Lokomottv nytúfi 19 ponttal (Ricger, Komócsin, Dobsa. Ko* cziha), második Szentesi Móricz Zsigmond Kultúrotthon csapata 17 ponttal, harma­dik a Hódmezővásárhelyi Petőfi 14 pont­tal. Egyénileg a legjobb eredményt Rie­ger és Dobsa érték el, akik valamennyi Játszmájukat megnyerték. I m ifífl í i i * n a * as i | 13 ü IP Hl 5 a IP Hl a R Világos: Kel. VT5. Be7. Bdl. Hc6. FI4, gyalogok: a2, b2, c2. 12. g2. h2 (12). Sötét: KfS. Vb5, Ba8. Bh8, Ha6, H16. gyalogok: dö, f7, g7, h7, (10). Fenti állásban világos indult és szép kombinációval győzött. Megfejtésként négy lépést kell beküldeni. A helyes megol­dásért fej tőink négy pontot kapnak. A mult heti feladvány megoldása: 1. Hg6, Hh7. 2. Bxc6, fxe, 3. Vd8!l, VxJ8, 4. Fc6 matt. A március 10-i feladványt helyesen fej­tették meg: Szendrei. Nemessányiné. Ham. pel testvérek, Baditz, Dusnokiné. Kovács, Dernátb, Faragó József. Faragó Mlhátv, Kunfalvi, Katona, Bartók. Nagv. Dorri­bach, Sebestyén, Kamarás, Vadlővő, Bott­lik és Fodor. A RÁDIÓ MŰSORA MÁRCIUS 25, PÉNTEK Kossuth-rldió 4 V) Hitek, 4.40 Reggeli zene. 6 Falu­rádió. 6 Hírek, 7 Szabad Nép vezé cikke, hirek, 7.35 Hanglemezek. 8.30 Ének, 9 Tö­megdalok. 9.20 Gyermekrádió. 10 Hírek, lapszemle, 10.10 Ének. 10.30 Ovodásck műsora. 10.50 Kisiskolások műsora. 11 Leányok, asszonyok. Nők negyedórája. 11 óra 15 Filmdalok. 11.30 Opera rész etek, 12 Hírek, 12.10 Népi zenekar. 13 Tánczene, 14 Hírek, 14.25 Úttörő híradó. 14.50 Vonós­négyes. 15.10 Goldmann György emlékeze­te. Irta Vértes György. 15.40 Részletek Polgár Tibor Blaháné c. daljátékából, 16.40 Ének, 17 Hírek. 17.10 A parasztság jövő­je—a szövetkezet. Dobi István könyvet Horváth József Ismerteti. 17.30 Szív kül­di. 18 Ez férfimunka volt. . .1 A termelés Kossuth-díjasai. 18.30 Jó munkáért, szép muzsikát, 19 Válasz külpolitikai kérdések­re. 19.15 Helyszíni közvetítés az MDP já­rási bizottságai titkárainak országos ta­nácskozásáról, 20 Esti hiradó, 20.20 Szim­fónikus zenekar, 31.24 Liszt: Sursum cor­da. Zongora: Bartók Béla. 21.30 Lant és kard. Sport az Irodalomban és a zenében. 22 Hírek, 22.15 Tíz perc külpolitika. 22.25 Tabányi együttes. 22.45 Kucka Péter új verseiből, 23 Ének, 23.20 Zenekar. 23.38 Lassan leszáll az éj . . . Verses zc-nés összeállítás, 24 Hirek, 0.10 Magyar nép­dalok. Petőfl-rádló 6.30 Kisiskolások műsora. 6.40 Torna 6 óra 50 Berlini Filharmonikus Zenekar, 7 Azonos a Kossuth-rádló műsorává' 14 Plasz operákból, 14.50 Népek zenéiéből, 15.30 Schumann zongorám (iveiből 16 Nép­dalok. 18.38 Hangverseny, 17.30 Az első Csorba Barna elbeszélése, 17.30 Hangszer­szólók, 18.30 Moszaval >ádló összeállítá­sa 19 Kórushangverseny, 10.25 \ taná­csok - a dolgozók legátfogóbb tömeg­szervezetei. Kunitzer István e őadása 13 óra 30 Dalok, 20 Tánczene. 21 Esztrád műsor, 21.30 Az orosz operairodalom fe­mekei. III. Rachmaninov Aljeko e. npe­Lfül'^"crteti Albert István, 22.30 Webet zmrpefM^ -

Next

/
Oldalképek
Tartalom