Délmagyarország, 1955. március (11. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-29 / 74. szám
D (LMflGYJIRORSZBG KEDD, 1955. MÁRCIUS 29. HÍREK * — A Magyar Népköztársaság El nöki Tanácsa dr. Jáki Gyula egyetemi tanárnak, az I. sz. Sebészeti Klinika igazgatójának és dr. Waltner Károly egyetemi tanárinak, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatójának, érdemes és eredményes munkássága elismeréséül a -Szocialista Munkáért Érdemérem- kitüntetést adományozta. — Shakespeare: Vízkereszt című vígjátékát a szegedi Nemzeti Színház április 2-án, szombaton este 7 órakor mutatja be. A bemutató előadás jegyeinek árusítását a színház megkezdte. — A színház felhívja bérlőinek figyelmét, hogy «A kőszívű ember fiai» utolsó bérleti előadása március 31-én, csütörtökön este 7 órakor lesz. — Nagy sikerrel mutatta be a szegedi Nemzeti Színház Kamara Színháza vasárnap este Katajev: Bolond vasárnap című bohózatát, amely e héten szerdán, pénteken és vasárnap este kerül ismét színre a Kamara Színházban. — Kiskundorozsmán vendégszerepel a Kamara Színház együttese kedden este 7 órai kezdettel Ben Jonson: Volpone című nagysikerű vígjátékával. — Az írószövetség Szegedi Csoportja szerdán este 7 órakor klubhelyiségében vitaestet tart Vajtai István: A költészet varázsa című tanulmányáról, amely a Tiszatáj februári számában jelent meg. Vitavezető: Halász) Előd egyetemi tanár, — A TTIT történelmi szakosztálya klubestet rendez az MSZT városi titkárságával közösen szerdán este fél 8 órakor a társulat klubjában. Előadó Végh Joachlm főiskolai tanár. Az előadás címe: «Magyar—orosz történelmi kapcsolatok", — A Csárdáskirálynőt ma, ked des este 6 órai kezdettel mutatja be a Nemzeti Színház, hogy a Szeged környéki dolgozók az előadás után elérjék az esti vonatokat. — Nagy sikere volt a magyarszovjet filmdal-estnek vasárnap este az űjszegedi November 7 kultúrotthonban, amelyen Komlósi Er zsebet, Katona András és Kovács Gyula, a szegedi Nemzeti Színház művészei, a városi balettiskola növendékei és a Jutaárugyár népi tánccsoportja szerepelt. Az előadást a magyar—szovjet barátsági hónap alkalmából az újszegedi kultúrotthon, az MSZT és az MNDSZ rendezte. Tanácstagok fogadóórái VÁROSI TANACSTAOOK FOGADÖÖRAI Csapó Mlhályné, 29-én. 5-7-lg. Árpid téri Gyakorló Iskola. Simon Béla. 29-én, 5—7 óra. Felszabadulás utcai SZTK kultúrház. Sallal Imre 29-én, 5-7-lg, József Attilatelepi Iskola. Gera József, 30-án, 5-7-lg, Szt. György utcai Rskola. Ipovltí András, 30-án, 4-6-lg, móravá rost Iskola. Baráth József, 31-én, 5-7-lg, Becsei u. óvoda. Czlrok Illés, 31-én, 5-7-lg. Petőfi lelep. XXIV. u. 881. Gerő Pál, 31-én. 5-7-lg. Osztrorszky u. Gyógypedagógiai Iskola. AZ I. KERÜLETI TANACSTAOOK FOGADOORAI Dr. Knrátsonv Aladár. 29 én. 5-7 őra, Árpád téri Gyakorló Iskola. KSrmöczI József, 29-én. 4-6 óra. Radnóti gimnázium. Zsiga Antalné, 29-én, 6—7 órs, József Attila telepi ált. Iskola. Búdl Ferenc, 31-én, 6-8 óra, Űjszegedi Tanítóképző. Temesvári krt. Zucker Hilda, 29-én, 6—8 óra. Szentháremság utcai MSZT. MEGYEI TANACSTAGOK FOOADOORAI Darabos Oy6rgy Forráskúton 31-én délelCtt 9 órától 12 óráig. Zsombón pedig délután 2 órától 5 óráig. Tóth Istvánné Zákányszéken 31-én délelőtt 9 ó-ától 12 óráig tart fogadóórát választól részére. A megvet tanácstagok fogadóóráikat a helyi tanácsoknál tartják. — Mikrohanglemez-est lesz ma, kedden este fél 7-kor az egyetemi diákklubban, a Dugonics téren Műsoron Musszorgszkij Borisz Godunov-ja a moszkvai opera együttesének előadásában, vezényel: Golovanov. Ismertetőt mond Korek József, a Horizont vezetője. — A Magyar Biológiai Egyesület ma, kedden este 6 órakor tartja XXXII. tudományos előadóülését a Természettudományi Kar (Táncsics Mihály utca 2.) előadótermében. Előadást tart: dr. Ábrahám Ambrus akadémikus "A szovjet biológusok és a magyar biológiai kutatások", Koczor Ferenc tudományos kutató «Az aratási idő hatása a rizs hántolóipari tulajdonságaira", dr. Megyeri János főiskolai tanár "A nyári pajzsosrák (Triops Cancriformis) mint a rizsvetések állati kártevője" és dr. Gallé László gyakorló-gimnáziumi igazgató "A szegedi Fehértó zuzmói" címmel. — A Juhász Gyula Szabadegyetem március 30-i előadását, melyet Winkler László főiskolai tanár «A klasszikus görög művészet" címmel tartott volna — az előadó budapesti útja miatt április 6-ra halasztják. — A Szovjetunió szőlészetéről tart előadást ma, kedden délután 5 órai kezdettel Gács László az MTESZ előadótermében, Horváth Mihály utca 3. szám alatt. AZ ASOTTHALMI erdőgazdaság kitermelt fáiból lopott 39 darabot és azt egyenként 10 forintért akarja értékesíteni Fodor Jánosné ásotthalmi lakos. Mityók György ugyancsak ásotthalmi gazda 8 fenyőfát lopott. Fodornét 3 hónapi, Mityók Györgyöt 2 hónapi börtönre ítélték, SPORT Budapesti Törekvés—Szegedi Haladás 1:1 (1:0) NAPIREND IDŐJARASJELENTÉS Várható Időjárás kedden estig: Felhőátvonulások, többfelé, főként délen és keleten eső, esetleg hózáporok. Lassan mérséklődő északi-északkeleti szél. Hajnali fagyok, elsősorban a talajmenti légrétegben. A nappali hőmérséklet délen és keleten csökken, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali séklet kedden: 4-7 fok között. hőmérI A fűtés alapjául szolgáló várható középhómérséklet o-plusz 3 fok között. MOZI Siabadság: Llllomfl. — UJ magyar Ilim (március 30-ig). Vörös Csillag: Taxi dr. — UJ francia film (március 30-jg). Fáklya: Sztálingrádi csata. I. rész. (március 30-lg). Az előadások kezdete fél 6 és fél 8. Későnjövők csak a híradó utáni szünetben mehetnek be a nézőtérre. SZÍNHÁZ Este 6: Csárdáskirálynő. — Bérletszlinet. JUHASZ GYULA SZABADEOYETEM Március 29-én este fél 7 órakor a Tudományegyetem Központi épületének aulájában (Dugonics tér 13.) A. Nagy Miklós főiskolai tanár A talaj. — Hazánk talajai címmel tart előadást. Érdeklődök részére 2 forintos belépődíj jal helyet tudnak biztosítani. MUZEUM Fehértó élővilága (Kultúrpalota. Roosewelt tér): Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai Ovegcsarnok) hétfő kivételéve) mindennap délelőtt 10 órától d. u. 6 vri'g KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10-től 21 óráig vasárnap 9-től 13 óráig. Szakkönyvek kölcsönzése 12 órától 20 óráig, hétfőn 14-töl 20-ig; vasárnap 9-től 13 óráig. Somogyi Könyvtár: Kölcsönzés 13 órától 18 óráig. Az olvasótermi szolgálat az építkezés miatt egyelőre szünetel. Ifjúsági kölcsönzője (Takaréktár u. 8. szám.): kölcsönzési Idő kizárólag 14 éven aluliak részére 12—4 óráig. Járási: Sztálin krf. 54. Kölcsönzés szerda kivételével minden hétköznap d. u. 3—6 óráig, szombaton d. e. 10— 1 óráig, délután 2-6 óráig. ARAMSZÜNET Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy 1955. március 29-én 7 órától 16 óráig a Sztálin krt. Honvéd tér. Zászló u.. Szentháromság u„ Hámán Kató u., Bánomkert sor és Tiszapart által határolt területen áramszünet lesz. Góllövők: Dóra (11-ből), illetve Barát. Kissé borús, szeles időben futnak kl a csapatok az alábbi összeállításban: HALADÁS: Mészáros — Faragó, Subits, Bénák — Baráth, Bánáti — Polyvás, Cziráki, Szabó, Gilicz, Rózsavölgyi. TÖREKVÉS: Mészáros — Fekete, Kónya, Rendek — Anda, Reiter — Dóra, Jéger, Pális, Kósa, Sebáj. A Haladás széllel szemben játszik. Az első percekben inkább a Törekvés támad, melyeket megszakít egy-egy Haladás előretörés. A 10. percben Rózsavölgyit buktatják, Baráth szabadrúgását Cziráki roszszul fejeli. Még ebben a percben Mészárosnak kell védeni a Törekvés jobbszélsőjének lövését. Feljön a Törekvés. Szép támadás befejezéseként Sebáj, majd Pális lő fölé. A 18. percben Gilicz szép támadása Cziráki lesállásán akad el. A 22. percben Polyvás elszáguld, jó beadásáról a belsők lekésnek. Nagy derültséget kelt, hogy a Törekvés kapusának kirúgását „hórukk" kiáltás kiséri. Ebben az idő szakban hullámzó a játék. Szabó átadását Rózsavölgyi fölé bombázza. Most egymásután két szöglet jelzi a Haladás fölényét, de mindkettőt hárítja a jól tömörülő Törekvés védelem. A 39. percben egy gyors Törekvés támadást ment Faragó szögletre, amit a védelem tisztáz. A 42. percben Polyvás elszáguld, veszélyes beadását a Törekvés kapusa szépen védi. Már úgy látszik, hogy a félidő gól nélkül telik el, amikor Dóra beadásába Bénák teljesen érthetetlenül kézzel nyúl bele. Vitathatatlan 11-es, amit Dóra a bal alsó sarokba lő, 1:0. A. II. félidőt erőteljes szegedi támadások vezetik be, zeng a „Hajrá Haladás", A 46. percben Czirákit jó helyzetben tévesen állítja meg a bírói síp, majd Rózsavölgyi bombája zúg el a kapu felett. Az 50. percben Gi- | liczet buktatják a kaputól 20 méterre, Baráth a szabadrúgást a jobb felső sarokba lövi. (1:1) A gól után tovább támad a Haladás, Bánáti fölé lő, majd Rózsavölgyi beadását Szabó nagy helyzetből mellélövi. Gilicz szögletrugását tisztázzák. Ezekben a percekben úgy látszik, sikerül a győzelmet megszerezni, de a Törekvés védelem jól áll a lábán Szabó átadását Cziráki bombázza kapura, de azt a kapus védi. Ismét Szabó jeleskedik. Ragyogó labdával szökteti Rózsavölgyit, akit szögletre szerelnek. A szögletrugést Gilicz kapu mögé rúgja. A mérkőzés vége felé feltűnik Pális egy-két csúnya belemenése. Ek,kor enged a Haladás nyomása és feljön a Törekvés. Néhány jó támadást is vezetnek, de a védelem azokat csírájában elfojtja. A 83. percben Bénák összecsap Dórával, lemegy a pályáról, helyére Rózsavölgyi húzódik hátra. Bénák visszatérése után a balszélre áll. A hátralévő idő hullámzó játékkal telik el. Mindkét csapat az eredmény megtartására törekszik. Jók: Gilicz (a mezőny legjobbja), Polyvás, Faragó, Mészáros, illetve Dóra és Kónya. Az NB. II. keleti csoportjának további eredményei Bp. Vörös Meteor—Békéscsabai Epitők 1:0, Bp. Szikra—Perecesl Bányász 1:1, 1:1. Debreceni Törekvés—Miskolci Törekvés 2:0, Salgótarjáni Vasas—Kecskeméti Dózsa 4:2; Nyíregyházi Epítők-Ozdi Vasas 1:1; Ceglédi Törekvés—Kecskeméti Honvéd 3:1, Gödöllői Dózsa—Kistext 3:1. Megyei bajnokság állása 1. Vörös Lobogó 3 3 — — 12 4 6 2. Posta 3 2 — 1 7: 0 5 3. Kinizsi 3 2 — 1 7: 3 5 4. Lokomotív 3 2 1 — 9: 4 4 5. Fűtőház 3 2 I — 10: 5 4 6. Szpártákusz 3 2 1 — 6: 3 4 7. Szőreg 3 1 — 2 3; 2 4 8. Dózsa , 3 1 1 1 3: 1 3 9. Haladás 3 1 t 1 3: 2 3 10. Dorozsma 3 1 1 l 2: 2 3 II. Deszk 3 1 2 — 2: 3 2 12. Építő 3 1 — : 3: 9 2 13. Petőfi i 3 — 2 1 5:13 1 14. Honvéd 3 — 2 1 1: 5 1 15. Vasas 3 — 2 1 1: 6 1 16. Meteor 3 — 3 — 2:12 a A VTSB FELHIVASA A VTSB szerdán délután 6 órakor az április 4-1 sportműsorral kapcsolatban meg. beszélést tart. melyre a sportköri elnököket, DISZ-tilkárokat meghívja és megjelenésüket feltétlen elvárja. A felszabadulási váltófutás nevezési zárlata, ma, kedden este 8 óra. Akik részt akarnak venni a felszabadulási váltó*, nevezésükei ma estig feltéllen Juttassák el a VTSB hez. EGY 12 TALALAT: 600 EZER FORINT1 Hivatalos totónyeremények Az I. nyerőosztályban csak egy pályázó ért el 12 találatot. A nyereményösszeg 604.951.25 Ft. A nyerő neve és szelvényszáma: Z, 158.657, totózó Újpest, Árpád u. 65. A II. nyerőosztályban 39-en értek el II találatot. A nyereményösszeg egyenként !5 ezer 506 Ft. A III. nyerőoszlályban 681-en értek el 10 találatot. A nyereményösszeg egyenként 1.185 Ft. A nyeremények kifizetése kezdődik. Az e heti vlgaszdfja-alap 403.301.25 Ft. április S-éa Keleti csoport I. Gödöllő 5 4 1 15: 5 9 2. Bp. Törekvés 5 3 2 — 8: 3 8 3. Debrecen 5 2 3 — 6: 3 7 4. Szeged 5 2 3 — 6: 4 7 5. Bp. V. Meteor 5 3 — 2 12: 4 6 6. Salg. Vasas 6 3 — 2 9: 8 6 7. Cegléd 5 2 2 1 11:11 6 8. Bp. Szikra 5 2 1 2 6: 4 5 9. Ozd 5 1 2 2 5: 6 4 10. Kecsk. Dózsa 5 1 2 2 8:10 4 11. Kecsk. Honvéd 5 1 2 2 5: 8 4 12. Klstext 5 1 2 2 2: 5 4 13. Pereces 5 — 3 S 5: 8 3 14. Békéscsaba 5 1 t 3 2: 5 3 15. Nyíregyháza 5 — 2 3 1: 8 2 16. Miskolc 5 — 2 3 1:10 2 Az NB. I. eredményei Bp. Honvéd-Bp. Kinfzel 0:0, Csepeli Vasas-Győri Vasas 3:1. Meglepetés a győri csapat veresége saját otthonában az eddig igen gvengén szereplő Csepeltől. A Vasas Izzó-Diósgyőri Vasas 2:0. A forduló másik meglepetése a Vasas Izzó—Diósgyőri eredménye. Légierő—Pécsi Dózsa 0:0. A pécsi csapat folytatja pontszerzését. Bp. Lobogó—Salgótarjáni Bányász 9:0. Bp. Vasas—Szombahelyl Törekvés 5:1. Dorogi Bányász—Bp. Dózsa 1:0. Az NB. I. állása V. Lobogó Kinizsi A RADIÖ MOSÓRA 4 33 rádió, hfrek. MÁRCIUS 30, SZERDA Kossuth-rádló Hfrek. 4.40 Reggeli zene. 5 Falu6 Hírek. 7 Szabad Nép vezércikke. 7.15 Hanglemezek. 8.30 Operareszletek. 9.20 Gyermekrádió, 9.40 Daltanulás. 10 Hírek, lapszemle. 10.10 Zenei anekdoták. 10.30 Óvodások műsora. 11 Kórushangverseny. 11.30 A T. közgyűlés fele. A puska. Mészáros Ferenc elbeszélései. 12 Hírek, 12.10 Tánczene. 13 Szülőknek — nevelésről. Nemes János tanar előadása. 13.20 Dalok. 14 Hírek. 14.25 Úttörő híradó. 14.50 Kamarazene, 15.20 Csokonai V. Mihály. Rádiójáték. 16.10 Szimfónikus zene. 10.40 Válasz hallgatóknak. 17 Hírek. 17.10 Riporlszemmel a világ körül. 17.25 Dalok. 18 A virágzó mezőgazdaság útján. Előadás. 18.30 Sziv küldi. 19 Mesterházi Lajos Jegyzetel. 19.15 AJándékmflsor. 20 Esti híradó. 20.20 Aranyklcs. Em'ékczés Andersenre. születésének 150. évfordulóján. 21.20 Tánczene 22 Hírek. 22.15 TIz perc külpolitika. 22.25 Szimfónikus zene. 23.38 Könnyű melódiák. 24 Hírek. 0.10 Menyecskék együttese. Pet6fl-rádló 6,30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna, 8.50 Csárdások. 7 Hanglemezek. 14 Müvészlemezek. 14.50 Mesélő muzsika. 15.20 Operettrészletek. 16.20 Gublcsek Arnold. Tersánszkv J. Jenő elbeszélse. 16.40 Népdalok. 17.20 Orosz nyelvtanfolyam. 17.40 Kamarazene. 18.30 A Sajó völgyében. Varga Domokos Írása. 18.50 Filmzene. 19.30 Moszkvai rádió összeállítása. 20 Kórusmüvekböl. 20.20 Sporthíradó. 20.40 Részletek Ifjü Gárda c. operából. 21 Olasz dalok. 21.20 Életet ment a vér... Riportmüsor az Országos Véradóközpont munkájáról. 21.30 Dalok. 22.30 Könnyű zene. DÉLMAGYARORSZAO a Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrádmegyei Bizottsága Szerkesztőség: Szeged. Lenin u. lt. Telefon: 35-35 és 40—80 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 2. Telefon: 31-16. és 35-00. Csongrádmegyei Nyomdalpari Vállalat. Szeged —.. Felelős vezető: Vlncze György _ 1. Bp. 2. Bp. 3. Bp. Vasas 4. Bp. Honvéd 5-6. Dorog 5-6. Pécs 7. Izzó 8. Győr 9. Salgótarján 10. Csepel 11. Diósgyőr 12. Bp. Dózsa 13. Szombathely 14. Légierő 6 6 22: 2 12 6 4 3 — 15: 2 in 6 4 2 — 21: 9 10 6 3 2 1 13: 9 6 2 3 1 6: 6 7 6 3 t 2 8: 8 7 6 2 1 3 11:14 5 6 1 3 2 9:13 6 6 1 3 2 6:17 6 6 2 — 4 8:15 4 6 1 2 3 4: 8 4 6 3 3 6: 9 3 6 2 4 7:18 2 6 2 4 2: 7 2 MEGYEI BAJNOKSAG Vörös Lobogó—Dózsa 1:0 (1:0)). Vezette Geréb (Békéscsaba). VŐTös Lobogó: Varga - Sebest, Pajkó. Fülöp - Jójárt, Bálint II. — Jaczkó, Kónya, Bálint I., Héger, Solymosl. Dózsa: Kollár — Beszpréml, Tóth, Dobes — Kürti, Schulz — Harbeitler. Posta, Deutsch, Horváth. Balogh. Közel ezer ember volt kíváncsi a két Jóképességü csapat találkozójára, amely igen kemény, sokszor durva játékot hozott. A Játék alapján a döntetlen eredmény felelt volna meg. Deutsch II-est hibázott, a második félidőben a Dózsából Kürtit, a Vörös Lobogóból Pajkót kiállították. Haladás—Törekvés 2:1 (1:0). Vezette Horváth. Haladás: Cserhalmi — Vass. Zallár, Léber — Janka. Juhász — Benedek, Nemes II., Boldis. Rábai, Demeter. Törekvés: Uhrin — Juhász, Radnal, Vince — Becker, Laczl — Ordőg, Gylmesl, Vörös, Kasuba, Veres. Igen élvezetes játékot hozott a két Jóképességü együttes találkozója. A Haladás még nagyobb arányban ls győzhetett volna. Kinizsi—Vörös Meteor 4:1 (2:1). Vezette Tárkány. Kinizsi: Nacsa! — Tombácz, Vlskl. Szobota — Hell, Bóka — Halász, Marosi, Paridi, Miklós. Biró. Meteor: Szabó — Ambrus, Kátal, Ceglédi — Haraszti, Buda — Tranger, Dobó, Tóth. Kovács. Czirok. A szél segítségével Játszó Vörös Meteor fölényben Játszott, mégis a Kinizsi szerezte meg a mérkőzés első gólját. A második télidőben a széllel hátban Játszó Kinizsi még ilyen arányban Is megérdemelten győzött. Fűtőház-Vasas 5:0 (5:0). Vezette Nagy T. Fűtőház: Kanalas — Bank. Fodor, Berta — Vajas. Batkt — TomBaCz. Világ K.. Kormányos, Virágh J., Farkas. Vasas: Barna — Hamzsek. Apró. Bozóki — Drixner. Csamangó — Hegedűs, Báló, Kasza, Fekete Gombos. A széllel hátban Játszó Fűtőház a 10. percben már 3:0 arányban vezetett a Vasas kapusa Jóvoltából. A mérkőzést a Fűtőház megérdemelten nyerte. Petőfi—Dorozsma 1:1; Deszk—Honvéd 1:0. Meglepetés a deszki csapat győzelme a Jóképességü Honvéd felett. A deszklek a nagyobb tudást szívvel-lélekkel való Játékukkal pótolták. A Honvéd egy ll-est kihagyott. Szpártákusz—Epitők 4:1. Értbe tetten az Épttők Jóképességü Játékosokból álló csapatának gyenge szereplése. Szőreg—Postás 0:0. Szőreg: Náder — Szántó, Dobó. Lakatos — Bóka, Csiszár — Sárkőzi, Kársai, Sebők. Bárányi, Kókal. Postás: Po'ner — Filák, Laudisz, Rékasl — Machult, Rechtenwald — Gál Tóth, Papdi, Koczka. Harcjka. Végig sportszerű iramos mérkőzésen a Szőreg többet támadott, de a Postás védelem Laudlszszal az élén, elhárította a támadásokat. Az Ifjúsági bajnokság eredményei Kinizsi—Vörös Meteor 4:2, Dózsa-Vörös Lobogó 3:0, Fűtőház—Vasas 3:2, DeszkHonvéd 2:0. Posta—Szőreg 6:1. Petőfi— Dorozsma 2:0, Haladás—Törekvés 5:0. Tartalék bajnokság eredményei Haladás—Törekvés 2:0, Honvéd—Deszk 1:1. 1:0. 5:2. Fűtőház—Vasas Posta—Szőreg MOTORKERÉKPÁR Szentesen rendezték meg vasárnap Bács. Csongrád és Békés megyék területi terep motorosbajnokságát. A versenyen részt vettek a Szegedi Zalka Málé motorosai Is, közülük Ladosné szerepelt a legjobban, aki a nők versenyében második lett. A Totó 12 találatos szelvénye, 13. hét X, 2, 2. x, 2, x. I, x, I, 1, 2. törölve, 1: Francia sportsajtó Zatopek győzelméről Párizs (MTI). Az egész hétfő! francia sportsajtó elismeréssel ir Zatopeknek az Humanité mezei futóversenyén aratott sikeréről. ' Az Equlpe kőzll a győztesek nyilatkozatát. Zatopek kijelentette: Reméli, hogy Jövőre Ismét Ott lehet a versenyen s egyúttal azt a reményét is kifejezte, hogy összemérheti majd erejét francia versenyzőkkel is. A francia atlétikai szövetség ugyanis nem engedélyezte a francia versenyzők részvételét a küzdelemben. A sportolók kötelező védőoltásáról A sportolók kötelező tetanusz elleni véti (oltásával kapcsolatban az utóbbi időben a sajtóban több közlemény Jelent meg. A TSB megvizsgálta a védőoltással kapcsolatos helyzetet Szegeden és megállapította, hogy a rendelet hatálya alá eső sportolóknak mintegy 95 százaléka megkapta az első védőoltást, a 30— 35 száza'éka pedig már a másodikat is. Tekintettel arra, hogy az oltás védőhatását csak abban az esetben fejti ki, hogyha a két oltás négyheti időközben megtörténik, a VTSB a Sportegészségügyi Intézettel egyetértésben felhívja a sportolók figyelmét, hogy a Sportegészségügyi Intézet által megjelölt Időpontban oltásra Jelentkezzenek, mert ellenkező esetben az érintett sportágakban nem ver. senyezhetnek. A Mar Del Plata-I nemzetközi sakkverseny legújabb eredményei Buenos Aires. A Mar I) I Plata-I nemzetközi sakkversenyen a 13. is 14. fordulóban Szabó László nemzetközi nagymester mérsékelt teljesítményt nyújtott: Najdorf ellen döntetlenül mérkőzött, Pllnlktól pedig vereséget szenvedett. A verseny élcsoportjának állá3a: Ivkov II pont. Najdorf 10 és fél pont. Gligorics 9 és fél pont. Pachman és Panno 9—9 pont Szabó 8 és fél pont. MODERN komblnáltszekrény eladó. Petőfi Sándor sgt. 46. Csatlós. DIOSZINO hálószobabútor eladó. Petőfi (Somogyi telep) XII. u. 747. ELADÓ kétszemélyes sezlon, rekamié, 4 párnázott székkel. Dugonics u. 10. KARTOLÖ tépögépet keresünk bérbe vagy megvételre. Szentháromság u. 41. Méreg. MÁRCIUS 23-án délelőtt egy kis fehér simaszőrű kutya, nőstény elveszett. Ismertető Jele: egvik szemén fekete folt. egy kis sárga pöttyel. Neve: Pld. A megtalálót Jutalomban részesítem. Címem: Aradi Vértanúk tere 2. ALLANDO MUNKARA FELVESZÜNK kőműves, vizvezetékszerető, bádogos, villanyszerelő, tetőfedő szakmunkásokat és vizsgázott építőipart gépkezelöket, továbbá férfi segédmunkásokat. Munkahelyeink Nagy. Budapesten vannak. Teljesítmény szerint Jó kereseti lehetőséget biztosítunk. Vidéki dolgozók részére útiköltséget megtérítjük és ingyenes szállást adunk. Kéthetenként szabad szombatot tartunk. Vidéki nős és családfenntartó dolgozok részére a kereseten ktvül naponként G. illetve 10 forint különélés! (lilát fizetünk. Jelentkezni lehet: KGM. Építőipari Vállalat munkaügyi osztályán: Budapest, V. Arany János u. 34. Fájdalomtót megtörve tudatjuk, hogy ROSIAR JÁNOS temetése f. hó 50-án lesz a belvárosi temető kupaiájából. Gyászoló család LACZKO órás Széchenyi tér 15. magas árat fizet kar. zseb, ébresztőórákért. Orajavltó műhely. EGY bútorozott szoba ágynemű nélkül két dolgozó nö vagy férfi részére l-re vagy 15-re kiadó. Somogyi Béla u. 7. II. 6. Molnáiék. KOMB1NALTSZEKRENY. masszív különlegesség eladó, a fizetés kedvező. Pusztaszeri u. 26. FAGYLALTKÉSZÍTÉSHEZ Jegesdézsik és 16 literes vaslábas eladó. Csaba u. 57. BEJÁRÓNŐ felvétetik. Vásárhelyi sgt. 57. Temető után a Népbolt mellett. Jelentkezni délután 5-7-lg. TASAKOS írógép, jókarban. alig használt Olympia eladó. Szenes!, Partizán u. 32. Megtekinthető délután 3—6-ig. KÜLONBEJARATU bútorozott szobát Belváros-Nfigyátlomás kőzetében keresünk. Értesítést AFORT kirendeltségre, telefon: 36-51. JOL képzett lakatost keres felvételre a Pamutszövőipari Vállalat, Klskundorozsma. Jelentkezés a gyártelepen reggel 7 és délután 17 óra kőzött. EGY jóllálapotban lévő gyermek sportkocsi eladó. Clm Újszeged, Temesvári krt. 25. Hegedűs. ÖNKÖLTSÉGCSÖKKENTÉS! TAKARÉKOSSÁGI Ha a Műszaki Bizományi Vállalat szegedi üzletében vásárol. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 22. Gépek, alkatrészek, villamossági cikkek, mérőműszerek, szerszám, kéziszerszám, lorgácsoló szerszám. VALLALATFEJLESZTÉSI ALAPBÓL IS VASAROLHAT1