Délmagyarország, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-28 / 23. szám
(gLÁG PROLETÁRJÁT EGYESŰT.TETBK f Aki jól megtanulta a villanyszerelés nehéz mesterségét AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 23. SZAM PÉNTEK, 1955. JANUAR 28. ARA: 50 FILLÉR SZTAHÁNO VISTÁK Előre akarunk menni, jobban, gondtalanabbul szeretnénk élni. Hogy ezt elérhessük, az a tennivalónk, hogy minden munkahelyen az üzemekben és másutt is új sikereket érjünk el. Mert igazság az, hogy az életszínvonal növelése a munkapadoknál, az üzemekben, a földeken dől el. A felszabadulási munkaversenyben a nagy évfordulóra készülve a szegedi üzemekben már nem egy jó eredmény született. S a felajánlások becsületes teljesítése újabb mérföldkő lesz előrehaladásunk, a gontalanabb, jobb élet útján. Városunk gyáraiban a termelékenység növelésére, az önköltség csökkentésére, a minőség javítására adták szavukat a dolgozók. Mindebben ott tükröződik az a felismerés is, hogy nem "varázslattól- várjuk az élet szebbé tételét, hanem tettekkel munkálkodunk érte. A sztahanovisták általában az első sorokban tevékenykednek azért, hogy napról-napra győzelemre vigyük a felszabadulási versenyt, méltóan köszöntsük a nagy évfordulót.. örömmel írhatunk arról, hogy a Szegedi Ruhagyár 250 sztahánovistája közül a felszabadulási versenyben már ötvenen befejezték 1955 évi tervüket. Az üzem legrégibb sztahánovistái közül ismét kimagasló munkasikereket ér el Erdélyi Albert. Most, negyvenedik újításának alkalmazásával vállalását kétszeresen túlszárnyalta. Legutóbb 300 százalékos teljesítést ért el. Már 1960 első negyedévi tervén dolgozik. A sztahánovistákat, munkájuk, magatartásuk miatt szeretet és megbecsülés kell, hogy övezze. Szaktudásuk, leleményességük sokat segíthet egy-egy bonyolult feladat megoldásában is. Ezért az üzemekben az eddigieknél jobban kérjék ki a sztahanovisták véleményét. Közülük a legjobbakat helyes meghívni a műszaki értekezletre is, ahol egy-egy üzemrész munkájának értékeléséről, a teendők meghatározásáról van szó. A sztahánovista — fontos ezt megállapítani — nem ügy éri el a jó eredményeit, hogy megkétszerezett fizikai erőt fejt ki, vagy kapkodva dolgozik. Szó sincs erről. A sztahanovisták eredményeikei helyes és jó munkamódszerrel, munkabeosztással, nyugodt ütemben hozzák létre. Kell ehhez a gép, a szakma ismerete, — mesterségbeli tudás. Nem a fizikai erőt, hanem a technikát fogja be a sztahánovista! S egy-egy helyes munkamódszer kialakításában, vagy a technika merészebb alkalmazásában az üzemeik minden vezetőjének kötelessége segíteni a sztahánovistát. Nem mondható el, hogy e téren minden rendjén van. Előfordul, hogy egy-egy munkafolyamat meggyorsítására tett javaslat hoszú ideig hever az íróasztal fiókjában, Vagy a műszakilag nem tökéletes gép kijavítása késik. Példákat lehetne sorolni egészen hosszan, hogy mennyire viszi előre egy-egy üzemrész munkáját, ha a sztahánovista, a szakma kiváló dolgozója modort talál jó módszereinek átadására. A vérbeli sztahánovista nem csak a maga, hanem mások munkájával is törődik. Kiss II. Ferencné, a Szegedi Ruhagyár legújabb sztahánovistája. Szalagja vattakabátokat gyárt. Kiss II. Ferencné rendszeresen mgyarázza és mutatja a szalag új munkásainak a leghelyesebb módszereket. Ez az elvtársi segítségnyújtás is hozzájárult ahhoz, hogy szalagjuk az utolsók közül az elsők közé került. Eddig már több mint 300 vattakabátot gyártottak terven felül, 99.9 százalékos minőségben. A Szegedi Fémipari és Finommechanikai Vállalat motortekercselője, Gálfi Imre szeretettel lanítja a fiatalokat. Felajánlásában az is szerepel, hogy egy új dolgozót, — aki nemrég került az üzembe, — jól megtanít a motortekercselésre. Most Szélpál Imrét segíti, hogy jól megtanulja szakmáját. A sztahánovista módszerek általánosítására fordítsunk gondot. Meg lehet találni a módját annak, hogy például a szövődében ismertté tegyék a legkiválóbb sztahánovista szövőnő munkamódszerét. Nem kétséges, ez is abban segítene, hogy lépést tegyünk előre az életszínvonal növelésének útján, — a felszabadulási munkaversenyben. A legjobb sztahánovisták időnkénti tanácskozása a műszakiakkal, bizonyára sok gyakorlati javaslatot hozna. De a sztahánovista műszakiak, művezetők, egy-egy termelési egység közvetlen parancsnokai is rendkívül értékes munkát végeznek, s az ő hozzáértésük nagy segítség a terv napról-napra való teljesítésében. Az Újszegedi Kender-Lenszövőben — hogy csak egy példát említsünk — Molnár Endre művezető partija hosszú idő óta sztahánovista szinten termel. Molnár Endre művezető partijában 18 ember kezeli a 28 szövőgépet és napi tervüket túlteljesítik. Példamutatást várnak a sztahánovistáktól a dolgozók. Mutatkozzon ez meg a munkában és a magatartásban. Szegeden itt-ott van olyan vélemény egy-egy többszörös, régebben városhírű sztahanovistáról, hogy önző, magának való. Ez arra int, hogy vannak hibák a sztahánovista — és persze nem sztahánovista — emberekkel való foglalkozásnál, a velük való törődésnél. Feltehető a kérdés: vajon ha szépen, emberségesen elbeszélgetnek a vezetők egy-egy "magának való« sztahánovistával, változtat-e a magatartásán? Bizonyára igen. Ne várjuk hát meg amíg egy "szakajtó kosárra" való hiba összegyűlik, hanem az első hibánál történjen már meg a figyelmeztetés. Régebben a ruhagyári Erdélyi Albertról egyes vezetőknek az volt a véleménye; anyagias. Elhamarkodott, könnyelmű vélemény volt ez. S igen helyesen, ez a dolog tisztázódott. Erdélyi Albertot méltán illeti megbecsülés. Az üzemekben — a helyi viszonyoknak megfelelően — megállapították a sztahánovista szintet. Ha egy-egy dolgozó három hónapig sztahánovista szinten termel, akkor sztahánovista oklevelet kap. Ha ezután három hónapig tartja eredményét, kiváló dolgozó jelvény és cím illeti meg. Utána hat hónappal, ha nem csökken mennyiségi termelése és a munkája minősége is kielégítő, akkor a szakma kiváló dolgozója címet kapja és ezenkívül félhavi fizetését. Nem kétséges, hogy a felszabadulási munkaversenyben ismét újabb sztahánovisták lesznek. A Ruhagyár 14-es szalagjának tagjai például elhatározták, úgy dolgoznak, hogy április 4-ig valamennyien sztahánovisták lehessenek. Hozzon is új és gazdag eredményeket a Sztahánov-mozgalom Szeged üzemeiben. > > > > > > > > > v > > > > > > > > > > > MAI SZAMUNKBÓL: od \JtegedL IfluAaq.yá'i kommunistáinak Uetdeményeíéde (3, oldal) . A A A A A A A .AAAAAAAA Nem könnyű a villanyszerelők munkája. Különösen most, amikor szembe kell szállni a zord időjárással is. Magyar Mihály segédmunkásként ismerkedett a mesterséggel, s most már jól megtanulta azt. Betanított szakmunkásként dolgozik. Farkas József, a cso portvezetö és Varga Lajos sztahánovista művezető szívesen adja ál tapasztalatait Magyar Mihálynak. Farkas József csoportja és így Magyar Mihály is a nagy évfordulóra készülve megígérték, hagy átépítik a szegedi Petőfi- és Fodortclep hálózatát. Ezt a csoport — a DAV villanyszerelői — már teljesítettek. Jelen- járul ahhoz, hogy a leg Újszegeden tevé- villanyszerelő csoport kenykednek• Magyar Mihály is becsületcsen és jól dolgozik, ü is hozzá új sikereket érjen el április 4-ig. Legutóbb tervét 130 százalékra teljesítette. A FELSZABADULÁSI VERSENY SIKERÉÉRT Mikrolom-kések gyártására készülnek | Szegeden A Szegedi Orvosiműszer, Felszerelés és Gyermekkocsi Készítő KSZ eddig elsősorban gyermekkocsik gyártásával foglalkozott. Egy külön részlegükben azonban végezték a klinikák, kórházak orvosi műszereinek javítását is. Most igen helyesen, azt tervezik a kisipari szövetkezetben, hogy hozzákezdenek új orvosi felszerelések gyártásához. Jelentős és fontos ez a munka. A hódmezővásárhelyi kórháznak a szövetkezetből már ki is küldtek különböző anatómiai késeket. Nemrégiben a KSZ nagy szaktudású tagjai kilencféle orvosi felsze-' relés mintapéldányát készítették el. Elkészült a többi között az úgynevezett mikrotom-kés is, amellyel például a rákos daganatok mikroszkópiai metszeteit készítik. A mikrotom-késeket eddig külföldről kellett behozni. Ez is mutatja, milyen jelentős az, hogy a nagy évfordulóra készülve a KSZ-ben sorozat gyártására készülnek. A mikrotom-kés mintapéldányának elkészítése után a szövetkezet máris 350 darabra kapott megrendelést. A mikrotom-késekkel egyidejűleg egyéb sebészeti kések készítését is tervbe vették, s megvalósítasával jó szolgálatot tesznek a szövetkezet tagjai. Két hét alatt 40 tonna szénmegtakarítás az Erőműben Egy kiváló szakmunkás (Tudósítónktól). A Szegedi Erőmű kazánfűtői napirenden tartják a szénnel való takarékosságot. Vigyáznak arra, hogy helyes tüzelési módszerrel tökéletesen kiégessék a szenet. A széntakarékossági mozgalomnak élharcosa Boros Gergely kazángépész és Bihari Pál fűtő. Persze valamenynyi fűtőbrigád jól dolgozik és hónapról hónapra szép eredményt ér el a 6zénmegtakarításban. A múlt év utolsó hónapjában a fűtőbrigádok 124 tonna szenet takarítottak meg. Ebből a megtakarított szénből jelentős villamosenergiát lehet előállítani. A felszabadulási munkaverseny során a fűtőbrigádok további sikereket akarnak elérni. Ehhez azonban az is kell, hogy az eddiginél még több támogatást kapjanak a műszaki vezetőktől. Helye® volna az is, ha a műszakiak minden nap értékelnék a széntakarékossági mozgalom eredményeit, így a fűtők tájékozottak lennének a verseny állásáról. Ebben a hónapban js szép eredményt mutat) a fütőbrigádok széntakarékossági mozgalma. Január első két hetében több mint 40 tonna szenet takarították meg. Ez az eredmény a hónap végére természetesen jelentős mértékben megnövekszik, Misán György Kiss János, a Szegedi Fémipari Vállalat finommechanikai részlegé* nek motortekercselője. A félszoba* dulási verseny keretében tcljesilmé* nyét 125 százalékról 129-re emelte. A hulládéi*csökkentés eredményei a Textilművekben A Szegedi Textilművek dolgozói — mint ezt már jelentettük — a felszabadulási verseny keretében nem csak tervük túlteljesítésére törekednek, hanem a gazdaságos termelésre is. Ennek egyik feltétele, hogy minél kevesebb legyen a hulladék. A dolgozók közül több mint félezren tettek egyénileg vállalást a hulladék csökkentésére. Együttesen pedig megígérték, hogy a hulladékot 3.5 százalékra szorítják le. A felszabadulási verseny keretében igen helyesen most már naponként feltüntetik a gépekre függesztett táblákon, hogy a fonónők milyen eredményt értek el a hulladék csökkentésében. Sz'óftpefyszaués •sü Az Újszegedi Kender-Lenszövőben Rózsa Antalné is szép szőnyeget SZŐ. A nagy évfordulóra ktszülvs vállalta azt js, hogy munkája minőségét 95 százalékról 100-ra emeli. Adott szavát 'már valóraváltotta. Fellendült a párosverseny-mozgalom; az egy gépen dolgozó váltótársak egymással való vetélkedése, Legutóbb Rúzsán Júlia is értésült a gépére függesztett kartonról, hogy amíg ő 4 százalékos hulladékkal dolgozott, addig váltótársa hasonló körülmények mellett 2,3 százalékra szorította a hulladékot. Igen kiváló Papp Viktória és Seregi Mária munkája. Mindketten elérték, hogy az elmúlt napokban csupán 1.7 százalék volt a hulladékuk. Ezzel havonta mintegy félezer forint megtakarítást érnek el. Segíti a hulladékcsökkentést a DISZ három minőségi brigádja, őrjárata. A brigádok a napokban alakultak. A DISZ-fiatalok felkeresik mindazokat, akik magas hulladékkal dolgoznak, s megmagyarázzák, megmutatják nekik a hulladékcsökkentés legjobb módszereit. • A felszabadulási verseny során máris igen jelentős eredményeket értek el. Egy-egy műszakban a hét első felében már elérték a vállalt 3.5 százalékot. Ebben a hónapban több mint másfél ezer női ruhához elegendő anyagot takarítottak meg. Ha állandósítani tudják a hulladék 3,5 százalékra való leszorítását, akkor az első negyedévben több mint 11 ezer női ruhát lehet majd készíteni a megtakarított anyagból. Az üzem dolgozói mennyiségi tervüket is napról napra teljesítik. Januárban eddig terven felül közel 7 ezer kiló fonalat gyártottak,