Délmagyarország, 1954. november (10. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-23 / 277. szám
GÉLMUGYBRORSZUG KEDD. 1954 NOVEMBER 23. A Tiszatáj őszi száma rH(JIJ lállX.ik, valami történt a szegcdi Íróknál, valami megmozgatta a kedélyeket. A Tiszatáj egyegy száma régebben is jelentett bizonyos színvonalat, csakhogy a színvonal szinte előre kiszámíthatóan nem tudott feljebb emelkedni azon a fokon, amely egy .nem túlságosan magasra kitűzött tartalmi igény és a kitaposott, nem egyszer sematikus formai megoldások egyesítése eredményezett. A Tiszatáj nem volt izgalmas olvasmány, erényei nem voltak kiemelkedő erények, hibái nem voltak szokatlan hibák. Ha egy szóval akarnók a folyóiratot jellemezni, egy valami uralkodott benne: a középszerűség. Most azonban történt valami. A legújabb szám — az idei évfolyamból á harmadik — nem a kitaposott út újabb állomását jelzi, hanem valami újat és szokatlant. Nem mondhatjuk azt, hogy befejezett és tisztázott, végérvényes és tökéletes megoldást jelent. Semmi kétség nem fér hozrá: az októberi Tiszatáj nem fejlődésük csúcspontján mutatja meg a délmagyarországi költőket és írókat, nem olyan fokon, hogy a bírálat már csak részletfinomságok megvitatásában láthassa feladatát. A hibák súlyosabbak ennél. Mégis, valami történt. A Tiszatáj új számának van végre sajátos jellege, a közölt írások ezúttal nem valamilyen szabványhoz igyekeznek idomulni, hanem az írók saját hangját próbálják megszólaltatni. A saját hangot megtalálni és végérvényes megoldásban kiformálni persze nem könnyű. Ehhez idő kell és megmegújuló nekilendülés. Az első lépések azonban megtörténtek, 6 cz a fontos, ez Indokolja meg azt az összefoglaló ítéletet, amelyet a legújabb számról mondani lehet: a Tiszatáj jobb, mint azelőtt volt. Az új szám három részre tagolódik — nem annyira formai-műfaji okoknál fogva, mint inkább tárgyi tekintetben. Az első rész a Szeged felszabadulásának tizedik évfordulóját ünnepli, prózában és versben. A második rész gazdagon változatos csoportosításba hozza a szegedi, illetve délmagyarországi írók műhelyéből kikerült legújabb írásműveket — a tárgy egységére való tekintet néikiil. A kritika és a tudomány viszont a harmadik részr ben kap helyet. nyeit többnyire csak általánosságo- zett hibákat. Ebből a szempontból c/ft ellő ríiZ gerincét Lődi Ferenc „Hazám" című versciklusa és Nagyfalusi Tibor novellája alkotja, az „Álmodozók". A versek a „Felszabadulási" pályázaton első díjat nyertek, az elbeszélés pedig második díjban részesült. Mindkét mű tehát bizonyos vonatkozásokban a mai szegedi irodalom reprezentáns alkotásának tekinthető. Érdekes, hogy az eddig lezajlott — szóban és írásban folytatott — viták középpontjában éppen ez a két r.iíl állt. A versciklussal kapcsolath: n erősen ellentétes véleményeik hangzottak el. Nagyfalusi elbeszé!•' Sröl ellenben általában negatív r bírálat, s az alapjában véve egys. ;?s felfogások csupán abban nem e veztek, vájjon helyes volt-e közölni az „Álmodozókat", vagy sem. Lődi versciklusának legszembes. ikőbb sajátsága az, hogy űj, Lő( inéi eddig nem tapasztalt hangot i meg. Tárgyát és tartalmát te) ítve nem meglepetés Lődi költ -.zetében, annál kevésbbé, mert I ;zcn egy régebben már kidolgozott témának újbóli megformálása. tz a tény, hogy Lődi visszatért rhhoz a tárgyhoz, amelyet korábban már megoldott — vagy leg t lább is az akkori tudásúval megpróbált megoldani, arra mutat, hogy Lődi nem egy helyben topos, hanem fejlődni, tökéletesed r i r.kar. Az a mozzanat viszont, hogy éppen a „Hazám" ciklust írII meg újból, nem a József Attilai miniszcenciák miatt jellemző. 1 i nem jellemző és jelentős azért, r.\-1 világosan megmutatja, hogy I ldi számára a haza állandóan jelenlévő, meg-megújuló művészi í ,-.eg formálásra késztető valóság, újra é> újra átélt és megint és ismét 1.1 fejezett élmény. Vagyis a „Har í m"-ciklus az indítékot és a szán(V.kct tekintve a legteljesebb mért .'kbcn Lödi mellett szól, művészi i emberi szempontból egyaránt I/ÍŰ3 kérdés, hogy a megvalósítás hogyan sikerült. Egy bizonyos: a „Hazám" a ciklus korábbi megfogalmazásához képest feltétlen haladást jelent — de haladást jelent akkor is, ha Lődi egész eddigi művéhez mérjük. Lödinek a politikai, a hazafias líra nem volt erőssége. Igen gyakran esett abba a hibába, hogy frázisokat puífogtatott, álmákon keresztül, sematikusan tudta kifejezni. Csak ritkán volt képes arra, hogy művészi magaslatra emelkedjék s a színvonalat akkor sem tudta tartani, legföljebb néhány soron vagy néhány versszakon keresztül. Az új „Hazáim-ciklusban viszont új Lődivel ismerkedik meg az olvasó. Üresen futó, sematikus sor egy sincs a hét szo•nettben, merész, költői képiekben gazdag nyelv fejezi ki a mondanivalót, gondosan csiszolt formában. Ugyanakkor persze az is igaz, hogy a képek helyenként nagyon is merészen kergetik egymást, nem egy helyen hiányzik közöttük az összefüggés. Kétségtelen, gondos elemzéssel meg lehet találni a kapcsolatot a látszólag szétszakadt részletek között —, de a versolvasásnak nem kutatómunkából kell állnia, hanem közvetlen művészi élvezetnek kell lennie. A képiek szaggatottságát a mondanivaló nem teszi indokolttá, s éppien ezért nem szükségszerű a helyenkénti misztikus homály sem, amelyben a tartalom jelentkezik. Vagyis az a helyzet, hogy Lödinek nem mindenütt sikerült a tartalom és a forma igazán művészi egységét megvalósítania, időnként többet akaimondani, semmint amennyi a formába belefér. Ezeken a piontokon hatnak a „Hazám"-ciklus versei zavarosnak. Ennek ellenére bizonyos, hogy Lődi fejlődésének új szakaszához érkezett el, s ma máiképes olyan költői fel-adatok megoldására, amelyekre néhány évvel ezelőtt nem is gondolhatott volna. Az „Álmodozók" esetében nem lehet azt vizsgálni, milyen utat tett meg az elbeszélés szerzője az utóbbi években, hiszen a novella kezdő író műve. Éppen ezért nem volna helyes a kérdést igy feltenni: tökéletes munka-e az „Álmodozói;"? Nyilvánvalóan nem az és nem is lehet az. Általában bizonyos kiegyensúlyozatlanság jellemzi, szerkezeti tekintetben éppúgy, mint az emberábrázolás terén. S nem szabad megfeledkezni egy sajátos nehézségről: Nagyfalusi számára a tárgy történelmi jellegű, nem személyesen és főképpen nem tudatosan átélt valami. Annál dicséretreméltóbb, hogy egészében véve meg tudja teremteni azt a légkört, amely meggyőző lehet. Ahhoz persze, hogy a novella atmoszférájában az alakokat életszerűen mozgassa, nincs meg mindig a kellő ereje. Egyes figurák túlságosan általánosak, nem tipikusak, hanem sémák. Elsősorban áll ez a német ezredesre. A portás és a mérnök alakját már jobban elkerült az írónak megfognia, az ábrázolás hitelessége persze itt sem töretlen. Igen nagy érzéke van viszont ahhoz, hogy egyes szituációkat a lényegükben ragadjon meg — s ilyenkiemelkedik Sárdi és Bordás első beszélgetése s a novella befejezése. Külön figyelmet érdemel Nagyfalusi stílusa, amely általában erőteljes és kifejező s helyenként lírai intenzitású. &Zlk Illán vizsgáljuk meg azt a problémát, amely a viták során már felmerült: reprezentatív-e a Tiszatáj ünnepi része? Azt .gondoljuk, nem helyes a kérdést elsődlegesen így megfogalmazni. Célszerűbb ezt kérdezni: reprezentálja-e a szegedi írókat? S erre a kérdésre egyértelmű a felelet: igen. A „Hazám'-ciklus és az „Álmodozók" pontosan megmutatja, hol állnak a szegedi írók és költök, világos képiét ad a képességekről, az eredményekről és a hibákról egyaránt. Lődi esetében egy ismert tehetségű költő mutatja meg, hogy nem hajlandó babérain pihenni s vállalja a kockázatot, hogy újat adjon. Nem elégszik meg azaal, hogy kipróbált és bevált gyakorlatán belül maradjon, hanem új megoldásokat, új kifejezési formát keres. Ezért képviseli méltán a szegedi lírikusokat, még cikkor is, ha a kísérlet nem nevezhető lezártnak, ha a tökéletes megvalósítást nem érte el. Mert azt mindenképpen mutatja, hogy a költészetet valóban hivatásának érzi s olyan kötelességnek, amelynek egyik legr lényegesebb indítéka a fejlődés piátosza. Nagyfalusi írásából viszont az a tanulság olvasható ki, hogy porondra léptek a fiataloknál is fiatalabbak, nem az örökérvényűség igényével, de biztató tehetséggel, magas célkitűzésekkel és komoly felelősségtudattal. S a 6ze>gedi irodalom megítélése szempontjából ezekben a mozzanatokban látjuk a lényeget. A szegedi irodalmi élet végre új célok felé tör — ezt reprezentálja Lődi és Nagyfalusi. S ez a tény fontosabb, egyben reprezentatívabb is, mint a problémák rutinból történő megoldása, bármilyen tetszetős legyen is az. Ez éppen nem epigonizmus, hanem az epigonizmus felszámolása s ez a törekvés, az új akarása többet ér, mint a legművészibb — megkövesedés. A felszabadulás évfordulójához kapcsolódik László Ibolya „Van olyan tűz" című ciklusa ls, amely a „Felszabadulási" pályázaton ugyancsak első díjat nyert. A gondosan megformált verseket bizonyos halványság jellemzi. Nincs bennük elég erő, inkább a finomság az erényük, vagyis László Ibolya már ismert képességeit csillogtatják, hogy egyben szokott hibáit is mutassák. „A szabadító" — Rózsa Imre költeménye — a felszabadulás élményét egyetlen mozzanatba sűríti össze. A sűrítés sikerült s a pillanat megragadása takor feledtetni tudja az előbb jel- láló, formai tekintetben azonban a vers nem kielégítő: szenvtelen és szabályos sorai nem tudják kifejezni a döntő pillanat drámai nagyszerűségét. Dér Endre novellája, „A szobor neve", pontosan az ellenkező hibába esik. Dértől megszoktuk, hogy könnyedén és ugyanakkor rendkívül kifejezően ír. Ezen a téren most is hű marad önmagához. A novella azonban elhibázott, mégpedig tartalmi okoknál fogva. Ugyancsak egyetlen helyzet az alapja — ez a helyzet azonban olyan, hogy csak bővebb kifejtésben lehetne hitelessé tenni. Jelenlegi formájában a novella viizlalszerüen megírt s e miatt nem meggyőző. Erősebb megfogalmazással élve: nem látszik igaznak az, amit mondani akar. cA IZlím máiodik réizt vegyesen tartalmaz verseket, karcolatot, novellát, tanítómesét, riportot, de hosszú idő után végre dr ár mai kísérletet is, a világirodalmat pedig modern és klasszikus fordítások képviselik. A gazdag anyagból két mű emelkedik ki: László Ibolya „Csak szerettelek" című költeménye s Egri Lajos karcolata, az „Egy pohár sör". Az előbbi igazi líra, bensőséges és finom, egyszerűségében is mély. A karcolat emberábrázolása igen sikerült, egyetlen hibája, hogy az elején szinte a modorosság határáig halmozza a benyomás-töredékeket. Nem lehet említés nélkül hagyni a „Futóihomokot" 6em, Varga János riportját, amely tudományos pontossággal, de ugyanakkor írói lendülettel ad 6?ámot a délalföldi táj egy részletéről. A fordítások közül a Faust második részéből közölt szemelvény igényel néhány megjegyzést. A fordító. Hódsági Béla, a tragédia első részét is lefordította. A kéziratban lévő fordítás a Faust legjobban sikerült magyar tolmácsolásai közé tartozik. A Tiszatájban közölt szemelvény viszont meglehetősen egyenletlen. Általában hű és költői, helyenként azonban pontatlanul, sőt félreérthetően adja vissza az eredetit — s nem mirv denütt tud megbirkózni Goethe formai nehézségeivel. Ugyancsak ez a második rész tartalmazza az űj szám két legproblematikusabb írását is. Pontosabban csak egyet. Vincze András vígjátékát, „Három pipacs" címmel. Berecz Miklós meséi ugyanis nem annyira problematikusak, mint inkább egyszerűen roszszak. A tanítómese igényével lépnek fel, de csak az igényig jutnak el, mert tanulságuk vagy közhely, vagy az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit a mese maga. De arról sem vagyunk meggyőződve, vájjon a jassznyelv elengedhetetlen kelléke-e a modern fabulának? A Víncze-féle drámai kísérlet ellenben valóban vet fel kérdéseket, mégpedig a következő módon: a darab helyenként szinte az elvontságig koncentrált. Ennek következtében az olvasó meglehetősen nehezen tudja követni, annál is inkább, mert egyes technikai megoldásaira — játék a játékban stb. —• színpadi előírások híján csak következtetni lehet. Tőmondatos stílusa olvasva túlságosan szaggatott. Könnyen lehetséges azonban, hogy láthatóvá téve, azaz előadva jól hat. A „Három pipacs" értékét vagy értéktelenségét tehát a gyakorlat mutatja meg. A tudományos és kritikai rész súlyát Móra Ferenc ismeretlen levelei adják meg. A Madácsy László által összegyűjtött és bevezetett anyag egyenesen Izgalmas olvasmány. E mellett pedig a haladó szegedi irodalmi hagyományok ápolásának szép példája. A tartalmas bevezetésen tűi is szívesen vettünk volna magyarázatokat, akár jegyzetek formájában, — s várjuk az egész anyag mielőbbi megjelenését. cámikfír öueegezot még egyszer megállapítjuk: megítélésünk szerint a Tiszatáj új száma feltétlenül haladást jelent, azt is meg szeretnénk mondani, hogy a fejlődés a szerkesztésre is vonatkozik. Történtek ugyan hibák ezen a téren is, az anyag megválogatásában éppúgy, mint az anyag előkészítésében (ide tartoznak például az „Álmodozók" német mondatainak bántó hibái és értelmetlenségei, amelyeket el kellett volna kerülni), mégis vitathatatlan, hogy a szerkesztőség is merészebben, új utat keresve végezte el felelősségteljes munkáját s Iha ez az irány a jövőben folytatódik, és a szerzők hasonló törekvésével párosul, a Tiszatáj nemcsak jobb lesz, mint volt, hanem valóban jó. S ez az, amit minden-ki akar. HALASZ ELÖD Puccini halálának 30. évfordulója alkalmából a Pillangókisasszonyt adja elő a Nemzeti Színház A Szegedi Állami Nemzeti Színház Puccini halálának 30-ik évfordulója alkalmából szerdán folyó hó 24-én este 7 órai kezdettel a neves zeneszerző Pillangókisaszszony című operáját mutatja be. A bemutatón Cso-cso-szán szerepét Papp Júlia alakítja, Pinkerton hadnagyét pedig Megyesi Pál. Az előadást Rubányi Vilmos vezetőkarnagy vezényli. Szferínyi Szögedébe JUHÁSZ GYULA VÁLASZTÁSI KARIKATÚRÁJA Könyvészeti ritkaság ma már Juhász Gyulának, a nagy szegedi poétának Gyalu álnéven, 1926-ban, 320 számozott példányban ki- ~~ adott kis könyvecskéje, a ja, ezeknek a tarka szelle- Szereplők: Szterényi bá- SZTERÉNYI. (Két kula„Szögedi Színház". Ebben mi cserepeknek is hasznát ró, kegyelmes urak, kor- csávái babrál.) Tudom a ..bánatok és borongások veszi még a jövendő Reiz- mányfőtanácsos urak, fő- én nagyon jól, hogy hol halkszavú dalosának" is- nere és Czímere?" kortesek, népek. Ez utób- szorít a csizma, tisztölt mert költő új oldaláról Nemcsak Szeged város- biak most még mélyen oolgártársaim! mutatkozik be: szatirikus történészei, de az utókor is tisztelt választópolgárok, PÉTÖR BÁCSI. Mög hogy gyarban és nagy zavarban van. Nem tudja biztosan, hogy embörök-e vagy bmbörek? Előtte a karcolatainak egy részét sok haszonnal, bő tanul- két hét múlva pedig hallgyüjtötte össze benne, ame- sággal olvashatja Juhász ja kend parasztok. Evés. lyeket az ellenforradalom Gyula szatíráit, melyek a ivás, programbeszéd. A párt első éveiben rendszeresen leghitelesebb dokumentu- egységes. Az eredmény kétírt a Délmagyarország és a mai az ellenforradalom el- séges. Szeged, a város antifasisz- ső évtizede kultúrpoliti- _ helvzet mota. liberális-demokrata na- kajának. A kis kötetben i,, ^J^T pilapjainak hasábjain. „Ez található karcolatoknak eaMauln ail uiazmaa színház — írja a kötet legalább háromszorosát utószavában — leginkább lehetne még kötetbe gyűja színházzal foglalkozik, de teni a szegedi lapok hasába közéleti cirkusz akro- jairól. A hallatlanul szelbatái és bohócai is szere- lemes, Karinthy „Igy írtok pelnek benne. Az elmúlt ti" kötetével vetekedő hpévek aktualitásai, apró és morú, élesen kurzus-ellenagy komédiái adták a nes írások megérdemelnék témát. Ha egyik-másik da- a feledéstől való megmenrabocska vesztett aktuali- tést. a kötetbe gyűjtést, tásából, annyi baj legyen. Idézni szoktuk Arany, Jóa szegedi közélet csak nyer kai, Mikszáth, Móricz s vele. A szatíra elérte cél- mások leleplezőerejű írásait ját, a szatíra mehet!" A a régi választásokról. Láskarcolatok az cllcnforrada- sunk most Juhász Gyula lom ostobaságairól, főként kötetéből egy szatírát báró a kultúrpolitika és a szín- Szterényi József szeged-alházügy terén elkövetett sótanyai kortesútjáról, butaságairól rántja le a lep- Péter László lat. „A szegcdi szatíra — • írja az író — nem volt, A népies nemzeti irányt hanem lesz és talán némi és a konszolidációt óhajtja érdeme a Szögedi Színház- szolgálni ez a rövid, de vénák. hogy ezt a műfajt el- lós kisgazda jelenet. Műkezüette. Egy darab kor- kedvelő politikusoknak történet van ezekben a d.a- igen alkalmas, közéleti karabokban és ha cserepek- barénak nélkülözhetetlen, bői olvassák ki Babilon és Szín: kortesalsótanya. NiiUve históriáját, ki tud- Idő; választás előtt. , FÖKORTES. Éljen SztArény vezér unokája! PETÁK. Mint a fölső és alsó kisgazda társadalom egyik oszlopa, bátorkodom előterjeszteni a mi kívánságainkat. Mi tulajdonképpen nem kívánunk semmit se, de különösen semmi rosszat nem kívánunk. Mi egyemitül döglik a légy! (A bet sc kívánunk mint csendőrök tapintatos atrocitást alkalmaznak a közbeszólóval szemben és mozgási szabadságában kissé meggátolják.) SZTERÉNYI. Én büszkén vallom, hogy jó barátságban voltam Kossuthtal. PÉTÖR BÁCSI. Kossuth apánkkal? Tájszótár és A nép élce szép hegedűszóban. Alatta Peták, Halbűr, Kisguci, Savarnya, Lukláb, Csamangó és ördög, az új hétvezér, néhány néppel. Mögötte változatos közéleti múlt és listavezető.) — Dicsértessék Bethlen István! röggelt és mindön jót ömberek! (Általános élénk derültség. A listavezető egén a dics elborul.) Nem kímélve választási költséget és fáradságot együttem ide, hogy színről színre láthasson engem szeretett népem, imádott fajom, amelynek képét szívemen fogom viselni. PÉTÖR BÁCSI. Mi lössz a kisva6úttal? magyar SZTERÉNYI. Nem éppen gazdasági oskolát, egy kis tanyai kultúrpalotát, postahivatalt, azonfölül kápolnát ámpolnával, röndös utakat, a vadvizek lecsapolását, a Fehértó kiszárítását, az adó leszállításét... ISTENES SZÉLPÁL ILLÉS. Testnek föltámadását és az örök életöt. Ámen. Kossuth apánkkal, bár SZTERÉNYI. Megigérem. azt is megtehettem volna, hanem a fiúnkkal. Ez a barátság életem legszebb kardja és munkában talpalt után most olyan auspiciumokkal indulok e küzdelembe ... Pálinkás jó PÉTÖR BÁCSI. Most mög mán az Auspitzzel dicsekszik ... SZTERÉNYI. Én nem szeretek ígérni, de azt be PÉTÖR BÁCSI. írásba adja! Szó szellő, ígéret levegő. Az irás beszél, egy SZTERÉNYI. De akkor élet kentek is adják írásba, hogy megválasztanak. (A pusziázó osztogatja a pártvacsorára szóló meghívókat. Berger gróf, Szterényi báró, a kormányfőtanácsosok kara tanyaháztüznézöbe mennek.) szoktam váltani. Mert, PÉTÖR BÁCSI (pipára és tisztelt választó kamara, nótára gyújt): ki korán kel, maga esik bele és sok lúd tovább ér, éhes disznó aranyat lel, több nap, mint kerület és az egységes párt az ország támasza, talpköve. (Egyhangú helyeslés.) Hajlik ide, hajlik oda, Majd elválik még, hogy [hova! (Szterényi kibontja és meghajtja előtte a keresztény és nemzeti egység szeplőtlen lobogóját)