Délmagyarország, 1954. november (10. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-23 / 277. szám

KEDD. 1954 NOVEMBER 23. DTLMUGYÜRORSZAG Szeged választópolgárai! November 28-án szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltje ire! A 40. választókerület lakói Mison Gusztávot, a Városi Tanács végredr. Martonyi János egyetemi tanár, hajtó bizottságának titkárát jelölrektorhelyeltes. ték tanácstagnak. A nők képviselője Farkas Istvánrét ismét tanácstagnak jelölték. Sokan ismerik Szegeden, különösen Felsővároson, ahol lakik; a kerület lakóinak sok kérését elintézte már, mint tanácstag. Többek között három kútki folyó és utcai átjáró készült el közbenjárására. Egy alkalommal lakásán kereste fel Kalapis Béláné. Holló utcai paraszt asszony, akinek Tiszántúl, a Maros-szögben van a íöldjo. Elpanaszolta neki, hogy sokszor ját át a Tiszán a tápéi kompon kocsival és bárhova fordult eddig, nem iudta elintézni, hogy kedvezményes díjjat fizessen az átkeléséért. Farkasné segítségével a Megyei Tanács elintézte számára a kérelmet. Gyakran keresik fel őt idősebb emberek és betegek is, ukik segítségei. tanácsot kérnek tőle: ő pedig szívesen foglalkozik bz emberek problémáival. A felszabadulás előtt 16 évig, amint gyári munkás dolgozott az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalatnál. 1950 óta az MNDSZ városi vezetőségének titkára. Naponta itt is többe keresik fol őt. A város minden rétegének asszonyai bizalommal vannak hozzá. Számtalanszor kérték már tanácsát, segílségét családi ügyek intézéséhez, gyermeknevelés, szociális kérdések rendezésében. A nők érdekeiért mindenkor harcosan lép fej és igazságot keres a panaszokra. Farkasné választói jól tudlák, amikor javasolták tanácstagnak, miért jelölik ismét az első kerület húszas választókerületének és városi tanács tagjának. Nem csalódtak benne eddig sem és bíznak benne, hogy ezután is értük fog dolgozni. Sokat van az emberek, az asszonyok közölt és ismeri bajaikat, gondjaikat. Ö maga is családanya s így ismeri a háztartás nehézségeit is. Ha megválasztják tanácstagnak, munkájával bizonyára továbbra is azon lesz, hogy a város a dolgozók ügyét mindenkor jól képviselje, jól intézze el. A 38. választókerületben Csillag Az 5. választókerület lakói Nagy Miklós színházigazgatót városi la- István, a Városi Tanács l D. elnácstagnak jelölték a választópol- nökhelyettesét kerületi es városi gárok, tanácstagnak jelölték. A faprV^-WeV elnézték Az első kerület 20-as választókörzet lakói a jelö'őgyűlésen a Városi Tanácsba Bárdos Miklóst, a kerületi tanácsba periig Szundi Kálmánnét választották meg jelöltjüknek. Bárdos Miklós és Szundi Kálmánná megértették, mit várnak tőlük jelölőik s már most a választások előtt alapos, lelkiismeretes munkát végeznek annak érdekében, hogy a 2ü-as körzet lakóinak minden felmerülő ügyes, bajos panaszát mielőbb elintézzék. A Bokor-utca környékén például sok panasz volt amiatt, hogy az úttestet hosszú évek óta otthagyott kőtörmelékrakás zárta le. Emiatt nem lehetett rendesen közlekedni. Ezt az utca lakói szóvátették Bárdos Miklósnak. Kérésüket Bárdos elvtárs máris elintézte: most már kocsival is szabadon lehet közlekedni a Bokor-utcában. Zsiga Józsefek arról panaszkodtak Bárdos elvtársnak, hogy fiuknak jelenleg nincsen állása, hogy tegyen valamit az érdekükben. Erről a problémáról csütörtökön volt szó és Zsiga János pénteken reggel már munkába is állott az Építőipari Vállalatnál. Csóti Ferencné s felkereste panaszával a két tanácstagjelöltet. Elmondta, hogy ötgyermekes családanya, jelenleg igen kevés a jövedelme, egy kis segítségre lenne szükség. Csóti Ferencné nem kopogtatott rossz heyen. A tanácstagjelöltek elintézték, hogy gyermekei napköziotthonos ellátásban részesüljenek és emellett a Városi Tanács még 200 forint segelyben is részesítette. Gondoskodtak arról, hogy az üzemtől is — ahol dolgozik — kapjon segélyt a sokgyermekes csalódanya. A 20-as körzet választóinak egyik problémája volt az is, hogy a Nagyállomás felé menő villamos Bécsi-körút sarkánál lévő megállóját megszüntették, pedig erre a környékbelieknek szüksége volt. Nem nagy dolog ez, de a két jelölt megértette, hogy a kis panaszokat sem szabad elintézetlenül hagyni, éppen ezért ebben az ügyben is eljártak: a megálló továbbra is megmarad. Bárdos Miklós és Szundi Kálmánná valóban a nép jelöltjei, ezt mutatja eddig végzett munkájuk —. méltóak a választók bizalmára. Felsővároson a 60-as választókörzetben Szöllősi Sándort, a Sze. gedi Cipőgyár igazgatóját jelölték városi és körzeti tanácstagnak. A régi kapitalista világban is volt cipőgyári igazgató a „városatyák" között — Szöllősi Sándor azonban felsővárosi egyszerű cipőgyári munkásból lett igazgató: a legszélesebb néptömegek ügyét fogja a tanácsban képviselni. A felszabadulás* után kétszer kapott kitüntetést: először az élmunkás később pedig a sztahánovista jelvényt. 1951 óta, négy éve vezeti a Szegedi Cipőgyárat. 1953-ban kanta meg a „Könnyűipar kiváló dolgozója" címet. Ebben az évben pedig kiváló munkájáért a „Szocialista munkáért érdeméremmel" tüntette ki kormányzatunk. — A tápai réten lakó dolgozó parasztoknak régóta nagy gondot okozott az, hogy környékükön, a tápai réten eddig nem volt bolt. Emiatt kisebb vásárlások végett is Tápéra, vagy Szegedre kellett jönniök. A tápai réten a napokban megalakult a Gazdakör, mely közösen a Hazafias Népfronttal elintézte, hogy az olyan régen szük. séges vegyeskereskedés mellett a tápai irétiek számára Italbolt is nyílik, ahol megvásárolhatják mindennapi közszükségleti cikkeiket. A Hazafias Népfront tápéi bizottsága megvizsgálta az utcai világítás kérdését is, és máris intézkedett, hogy felszereljék a még szükséges utcalámpákat a tápaiak örömére, hogy a télen már ne legyen sötét utca a községben. Jól jelöltek a 60-as körzet lakéi Csütörtökön nagymosást csinált Molnárné, mindent kimosott, a fehérneműket, az ágyneműket, a ruhákat, az uráét, a gyerekekét, az övét. Elég hűvös idő járt már akkor is, nehezen száradtak a ruhák. Szombaton korán reggel felkelt, összegereblyézte az udvart, ha a férje este hazajön — Csanytaleken dolgozik, a Vízművek segédmunkása az ottani kútfúrásnál — rendben találja a ház környékét. A tűzhely fölé erősített kötélre kiteregette a ruhákat, a kanalasra is jutott belőlük, úgy helyezte el az egyes darabokat, ahogy tudta, hogy mégis gyorsan száradjanak, esto „tisztázni" tudja az egész családot. Majd m(^reggeliztette a gyerekeket, elment a népboltba, hogy vegyen gyufát, cérnát, meg a tejet is haza hozza. A ház ahol laknak, ott van a Baktóban, mindjárt a körtöltés mögött, a Szélső sor 5. szám alatt. A bolt kinn van a betonút mellett — kerékpárral ment, hogy minél hamarabb visszatérjen, mert bizony Hátam kiedi matadt attüan : a hatéves Juliska, a négyéves Vicuka és a kétéves kis Eta. Van még egy negyedik is, a Mária, az már nyolc éve« és iskolában volt. A kislányok játszadoztak, a kis Vica pedig felállt egy kicsi székre, a kanalason lévő ruhát nézegette és sejpesen mondta kis kezével vizsgálva a ruhát: „Csárad már, csárad". S a megszáradt ruhát akaratlanul lerántotta a tűzhelyre. A ruha lángra lobbant, s a kislány gyerekeszével, hogy ne essen az égő ruha a földre, felhúzta a kis gyerekágyra, amely a tűzhely közelében volt. Ott meg lángra gyulladt a kis paplan, a dunna, a párnahuzat, az ágy, a többi ruha ... , A gyerekek megijedtek. A konyhaajtó nyitva volt, kirohantak az udvarra, s kiabáltak: „Ég a ház!" A szomszédban lakó Juiika néni — Nagy Jánosné — rémülten rohant át, a kis hatéves Julika pedig mezítláb, egy szál ruhában szaladt a boltba az anyjához. Az éppen kilépett a boltajtón, és a kislány, tágranyílt szemmel mondta: „Anyukám ég benn már minden!" Az édesanya szívébe nyilallott: „Mi van a gyerekekkel!" — és ijedtében mindent otthagyott a boltban, még a pénztárcáját, a kerékpárt is, s a kerteken át szaladt hazafelé. Az izgalomtól útközben összeesett. Pár pillanat múlva magához tért és tovább rohant. Amikor az udvarba ért, már csak azt látta, hogy ott öntik le a dunnát vízzel, a gyerekek mind épségben megvannak, — ismét elájult. Csak jóval később a szobában fekve tért magához: a nyolc •hónapja állapotos édesanya. Az embereken való segíteni akar rás ereje megmentette a házat a leégéstől. Az egyik közelben lévő kertben dolgozott Tóth István és Mihály fia. Amikor meghallották, Molnárék szomszédjától, hogy tűz van, azonnal oda siettek, elsőbb Nagyéknál lévő nagy hordóból vizet merítettek és vödörrel, locsolókkal szaladtak oltani. Tóth István tűzoltó volt. Előzőleg megtudta, hogy merre van a tűzhely, bátran bement az égő, füsttel teli szobába, locsolt, fia is locsolt, kihozták az égő ruhaneműket, eloltották a tüzet. Molnárné jobban lett. Ott volt négy gyerekkel a füstös, kormos szobában és csak az a ruhájuk maradt meg, ami rajtuk volt. Keserűség mardosta a torkát: „Mi lesz most velünk?" Akkorra már a hírre öddtedetegietlek a dtamátédak, az édesanyjáék is eljöttek, akik az Alkotmány utcában laknak és Molnárnénak könnybe lábadt a szeme, amikor Makai Simonné, Dombainé, Ráczné, Nagyné, Tóth Gyuláné felajánlották segítségüket. Kapott tőlük kölcsön ágyat, pokrócot, paplant, párnát, neki, s a gyerekeknek alsó-, felsőruhát, takarókat... Férje este 9 óra körül érkezett haza. A házőrző kutya még akkor is vonyított az udvarban a szoba ablaka előtt. Benn a lakásban csend volt. Csodálkozott. Máskor a felesége ilyenkor már elébe siet, jókedvűen várja. Belépett a szobába. Látta a fekete füstös falakat, a gyerekek már aludtak ós felesége kisírt szemmel nézett rá. — Mi történt? Molnárné elmesélte. Az édesapa leült a kölcsön kapott ágy szélére és elborultan nézett maga elé. — Hát majd valahogy megleszünk — mondta csendesen. — Apránként veszünk egy-egy darabot, pótoljuk, ahogy tudjuk. Molnár Pál hétfőn korán reggel elutazott munkahelyére. Szomorúan, fájó szívvel hagyta otthon családját. Még tiszta inget sem tudott váltani — az is elégett. Hétfőn Lukhán tanítónéni kihirdette az iskolában a gyerekeknek, — a kis Molnár Marika is odajár — mondják meg otthon anyjuknak, ha van kis használt ruhácskájuk, amire nincs már szükségük, hozzák el, hogy segítsenek a bajba jutott Molnárékon. Az MNDSZ kerületi szervezetétől is felkeresték a sokgyermekes családot, r»egígérték: segítenek. Molnárnét behívatták a tanácshoz, a szociális osztályra és mindjárt kapott 250 forint gyorssegélyt, hogy vegyen magának lepedőt, takarót. Kérdezték, mita v-cui átükáége. Molnárné mondta. „Csütörtökön jöjjön fel, meglátjuk, mivel tudunk segítségükre lenni" — válaszolták neki. Csütörtökön bement a tanácsházára, este már a közeli szociális otthonból kocsival vittek a lakásukhoz egy asztalt, négy széket, két ágyat, kitömött szalmazsákokkal. Az üzemből a szakszervezet 300 forinttal sietett segítségükre, az adminisztratív dolgozók pedig maguk 185 forintot gyűjtöttek össze Molnáréknak. Ebből tudott vásárolni kis fejpárna huzatokat is, magának alsóneműt, a gyerekeknek kis ruháeskákat. A tanító néni szavára is hoztak a gyerekek apró holmikat, az MNDSZ egy paplant szerzett nekik, sőt a tanács elintézte, hogy mivel éppen egy szikra tüzelőjük sem volt már, kapjanak hárem mázsa szelezést a Gőzfűrészek-től. Otthon kétszer is kimeszelte a szobát és a kölcsönkapott holmikat visszaadhatta. A Vízműveknél mondtáik, hogy a megégett gyerekágyat csak hozza be Molnárné, majd mire megszületik az ötödik gyerek, addigra ők kijavítják, lesz hol aludjon a kicsi. Szombaton este 9 óra körül ismét hazajött a családfő. Vidámság fogadta, amikor belépett a szoba ajtaján. Csodálkozva látta, hogy a falak fehérek, megszaporodott a berendezés, minden rendben, van hol aludjanak, a fejpárnák újaik, kis hímzés díszíti őket, a gyerekek rendes ruhában, meleg van és felesége mosolygva fogadja. ,— Mi történt? És Molnárné ismét elmesélte az egy hetet. De ez már nem panasz volt: öröm és megelégedettség. Molnár Pál leült, szinte szólni sem tudott. Aztán ránézett feleségére, s az ő egyszerű szavaival fejezte ki érzéseit. , — Most mond meg anyám, hát lehetett Ilyen azelőtti Te is, én is, szegény munkás emberek voltunk. Most sem vagyunk gazdagok, de jobb a sorunk és ha ilyen baj ért volna bennünket, ki törődött volna velünk? Egy legyintéssel mondták volna, „mindenki maga érzi a baját". Most így törődnek az egyszerű munkás emberekkel. — Mondták a tanácsnál — szólt közbe az asszony —, hogy meg ne lássanak sírni, ne féljek, majd még segítenek. Most egy kis csend támadt. — Nézd anya — folytatta a férj — nekem is lesz prémium. Minden hónapban lesz, mert ha határidő előtt befejezzük a kútfúrást, akkor kapunk. És eddig mindig befejeztük. Sokszor tizenöt nappal előbb. És ha látnád, hogy örülnek kinn a falukban, amikor egy-egy kút elkészül. Felgallyazzáik, köszöntenek, bort is adnak, s úgy mondta legutóbb is egy parasztember, amikor koccintunk: ',7Cödta*i{ík munkád (ediuét." S gondoskodnak rólunk, szállást, ennivalót is adnak. Szóval lesz ruha neked. Az én ünneplőm meg az nem éget el. A jövő vasárnap is hazajövök és azt veszem fel. Persze mindegy az, hogy milyen ruhában megy az ember szavazni, de ünnep lesz, — nézd mit tett a tanács! A kis Vica felébredt. Odament az apja, megcsókolta, aztán tréfásan megjegyezte: — Aztán máskor ne vizsgáld a ruhát, hogy „csárad"-e. Mire felnősz, elfelejted, de azt nem fogod elfelejteni, mert sokszor elmondom, hogyan segítenek a mai világban a bajba jutott embereken. Markovits Tibor