Délmagyarország, 1954. november (10. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-28 / 282. szám

VASARNAP, 1954 NOVEMBER 28. f- d élmtt gybwqrszflc béke™jói%ffüggetlenség i í Szavazz a H^^ Hépfr^nnejölt[éj^JJ Id. Vass István egyénileg dolgozó paraszt a IIL kerület 37-es választókerületének jelöltje Jiiger Kálmán fókertész, a városi 161-es választókerület jelöltje az I. kerületben. Bálint András tsz-tag a Hika István egyénileg II. kerület 49-es válasz- dolgozó paraszt a városi Náfrádi Józsefné sütőipari dolgozó tókerületének tanácstag- 179-es választókerület az I. kerület 28-as választókeriilejelöltje tanácstagjelöltje tének jelöltje Gyors intézkedés Csütörtökön este hangzott el a javaslat az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalat választási nagygyűlésén: bokáig érő sárban kell járni esős időben a bölcsödéhez vezető úton, van salak, javítsuk meg az utat. Pálik Gyuláné mondta ezt akkor, a hallgatóság megtapsolta a javaslatot. A gyár vezetősége és pártbizottsága, Sallai Imrének, a 167-es választókörzet jelöltjének kezdeményezésére megnézte lu, utat. Igen, ezt javítani kellene •— mondogatták <— de hogyan? Bizony, a salak nem sokat ér. Kövezni kellene. de nincs az üzemben szakember. Tétovázással nem lett volna semmi, ezt jól tudta a pártbizottság és a vállalat vezetősége. Tegnap a tanácstól kértek segítséget. Az útbiztos felkereste az üzemet, a javítóműhely dolgozóinak tanácsokat adott, s most már nem salakkal, hanem kövei építik meg az utat. Hétfőn reggel a javítóműhely dolgozói már meg is kezdik a munkát. Ez az intézkedés gyors volt. Pálik Gyuláné sem számított erre. Teljesült a régi kérés, a régi vágy. Jobb kedvvel dolgoznak majd a munkásnők és talán ami a legfontosabb, a bölcsődéhez vezető út megépítése is a választások sikerét bizonyítja. — Korán reggel megyek én is szavazni — magyarázza örömmel Pálik Gyuláné. — Szavazatom a Népfront jelöltjére adom. fgy beszélnek "az Újszegedi KenderLenszövő Vállalat dolgozói, s így is tesznek: a Népfront jelöltjeire szavaznak. i Rövid külpolitikai hírek New York (TASZSZ) A »Paul Robeson útlevelének visszaszerzéséért küzdő bizottság* közölte a sajtó képviselőivel, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma újból megtagadta Paul Robesontól az útlevelet. Mint a bizottság közleménye rámutatott, Robeson azért kért útlevelet a külligymmisztériumtól, hogy a Szovjetunióba utazhassék, a szovjet írók kongresszusára. London (TASZSZ) Anglia nyugati részén a napokban nagy esőzések voltak. Sok országút és vasútvonal víz alá került. A megáradt folyók elöntöttek többszáz farmot és lakóházat. új Delhi. Az »AFP« közli, hogy Nehru miniszterelnök a parlamentben bejelentette, hogy megkezdték egy olyan indiai gyár építését, amely ritkaföldekből thoriumot és urániumot választ ki. , A miniszterelnök becslése szerint az üzem 1955 májuséban megkezdi működését. * Puszan. Az amerikai hadsereg legnagyobb délkoreai raktárában tűz ütött ki. Az élelmiszerraktárak és üzemanyagtartályok lángban állnak, a délkoreai és amerikai tűzoltók nem birnak a tűzvésszel — jelenti a «Reuter» iroda. »Az ember mindig többet, jobbat, szebbet akar** A Dáv kultúrtermében nem is olyan régen folyt a vigasság, a tánc: az élüzem cím elnyerését ünnepelték. Az egyik asztal mellett régen, évek óta nem látott ismerőssel találkoztam. — Szervusz. — Szervusz — örültünk meg egymásnak. Koccintottunk, beszélgettünk. 47óta a Dév-nál van. Gépkocsivezető, öt éve nagy nyolckerekű teherkocsit bíztak rá, amelyre egy darut szereltek, — a villanyoszlopokat emelgeti, rakja a kijelölt helyre. Sokszor hetekig, hónapokig távol van a családjától, legfeljebb vasárnap ruccan haza. — Most is nemrégen — mesélte — Dömsöd mellett Apajpusztán, arra Pest felé dolgoztunk. Az ottani állami gazdaságba vezettük be a villanyt. 130 villanyoszlopot kellett felállítani, bizony nem könnyű munka. Harmincat vagy negyvenet felállítottunk már, amikor eltört a kocsi torziós tengelye, amely a billenést megakadályozza. Na most mit csináljak? A munkának haladni kell, november 7-re készültünk éppen, a tervteljesítés ezen múlott. Ha most leállók, honnan vesz a vállalat ilyen autót daruval? Törtem a fejem. Aztán kitaláltam valamit. Kivágtunk egy akácfát formás kis tuskót faragtunk belőle, azt alávertük a kocsi alá, úgy, hogy a tengelyt kiiktattuk a nyomásból, lerögzítettük a kocsinak ezt az oldalát, a másik oldalon pedig jó volt a tengely. Igy raktuk tovább az oszlopokat, befejeztük mind a százharmincat. Akkor hazajöttem és mondtam Túrra elvtársnak, az igazgatónak, hogy járLátogatás a Nővé családnál tam. Láttam az arcán, hogy na-]ez igaz ugyan, de azért Gyöngyike gyon váratlanul érte a dolog, nem rossz tanuló. Mindjárt mondta is, hogy Sarkad Hannibál föltámasztása j OUmxi IjíAtnc legénye (6) — Az a haj tudja, hogy a Lajcsi rpár nem levelezi a Rózsit. Mert azelőtt, ha írt neki, engemet is mindig beleírt a lei-élbe, de mióta fölhagyott vele, azóta nem vagyok nyilvántartásban a Rózsinál. Azt se tudja élek-e, halok-e? Cyrano jutott eszembe és fölbiztattam Jánost, hogy ha levélpapírt szerez, írok én az ő nevében olyan levelet a józsefvárosi Roxánnak, hogy öszszeszalad rá az egész Óriás-utca. Nem próbáltam ugyan még ezt a mesterséget, de ha az embernek a Liber Heroidum volt a szakvizsgai dolgozata, akkor csak tud szerkeszteni egy szívszaggató szerelmes levelet. Szép rózsás, rozmaringos, vadgalambos levélpapírt szerzett János, de mi volt az ahhoz képest, amit én beleraktam a botanikából, meg az ornithoiógiábói. Mikor elolvastam Jánosnak, nem győzte az orrát törülgetni. — Halhatatlan szép, valóságos vőfélyköszöntő. 11a márványkőből volna annak a nőnek a szíve, tűikor is meglágyulna tőle. Nem olyan nőnek látszott Rózsi a képen, mint aki márványkövet hord a szíve helyén. De azért mégis nagyon meglepett a levelem eredménye. Válasz ugyan nem jött rá, de harmadnapra megjött Rózsi Pestről, akkora kosárral, mintha a hadtáp géniuszát akarná szimbolizálni. Nekünk is jutott belőle olyan libacomb, hogy a régi háborús Magban megjárta volna buzogánynak. Már akkor /adtam annyit a hazai közállapotokról, hogy aki ilyenekkel dokumentálja a szerelmét, az vagy kanonokok testi jólétéről gondoskodik, vagy bankigazgatóékról. Meg is kérdeztem Rózsit, hogy van-e jó helye. — Ó, igen kérem, áldott jó nagyságám van, egész nap a szomszédban ül a kávémérésben és lesi az urat, hogy mikor hozzák haza agyonverve. — Hát micsoda az úr? — Plakátragasztó, kérem. Élhetős foglalkozás az nagyon, alig győzi, csakhogy, hol a turulisták verik fejbe, hol az ébredők, mert hogy azonos nemzetiségű szegény. Hát, ez micsoda új színfolt lehet Magyarország etnográfiái térképén? Ránéztem Jánosra és János egy kicsit megzavarodva mosolygott rám egy manduláspitéből szerkesztett pajzs mögül. — Rózsika azt gondolta, hogy szintén izraelitának tetszik lenni. Ámbár utóvégre az is csak istenteremtése. De a torkához is kapott János rögtön, ahogy ezt kimondta, mert megakadt rajta a pite. Igy veri meg az Isten, aki nem szívéből beszél, hanem konjunktűrázik. Az is megijeszthette azonban a derék fiút, hogy rosszkor konjunktúrázott. Nem jó, ha valaki meghallja az ilyen meggondolatlan nyilatkozatot és különösen nem jó, ha felsőbb hatóság hallja meg. Már pedig most egy valóságos felsőhatóság lába alatt ropogott a homok. Mert van ám a homoknak is magához való esze és tudja, mikor zizzenjen, mikor roppanjon. Kitapasztalta ezt az én fülem, már a fogolytáborban. A felsőbb hatóság különben ezúttal valami biztos volt — később rájöttem, hogy honfitársaim közül azok, akiknek más címük nincs, vagy biztosok, vagy elnökök — aki mindenféle írásokat szedett elő a táskájából. Egy részüket aláíratta velem és visszarakta, más részüket 5 írta alá és ide adta nekem, hogy jól eltegyem őket és vigyázzak rájuk, mert azokra még sokszor lesz szükségem. Tudniillik azokkal igazolhatom, hogy minket itt megmostak izsóppal és fehérebbek lettünk, mint a hó. (Folytatjuk) keresztúrnál imég 116 oszlopot le kell rakni. Várják a villanyt a far luba, mit csinálunk, ha bejön az esős, sáros idő? Kimegyek, — így mondtam néki és hétfőn reggel utaztam is. Fél 8-kor már hozzákezdtünk a munkához. Nem fog abból a 116 oszlopból egy sem hiányozni. Csak nem hagyhatom ott a munkát? Meg aztán a következő negyedévben is el akarjuk nyerni az élüzem címet. Ügy érzem, picit rajtam is múlik ez. Nem folytathattuk a beszélgetést, mert Nővé Ferenc — így hívják őt — a kislányára lett figyelmes. — Gyöngyike, gyere onnan a zongorától! Aztán ismét odafordult hozzám. — Tudod, folyton a zongorát verné. Nyolc éves A szomszédban van egy tanárnő, hallotta, hogyan zongorázik és nagyon megtetszett neki. Azt mondta, ő is meg akar tanulni. Hát hadd tanuljon. Már jár órára. Beírattuk a zeneiskolába, csak gyakorolni nem nagyon tud. Vennék néki egy zongorát, valahogyan összehoznánk a rája valót, de nincs hova tenni. Pici a szobánk. Persze attól függetlenül ő tanul, eljár gyakorolni. — Gyere már el egyszer hozzánk — mondta — ott lakunk a Lengyel utca 27 alatt. Egyik este felkerestem Novéékat. Sötét volt, nem láttam a számokat, alig találtam meg a házat. Éppen otthon voltak, a vacsorát már elfogyasztották, a rádió halkan szólt, a János vitézt közvetítették az Erkel Színházból. Gyöngyike a kis széken tanult, a tűzhely mellett A konyha jó meleg volt, csak itt fűtenek, hideg szobában alszanak. — Mitek volt, amikor összekerültetek? — kérdeztem tréfásan. Februárban lesztek tíz éves házasok. A felesége válaszolt mosolyogva. — Jóformán semmink. Ferinek volt egy paplana meg egy párnája, de huzatot úgy vásároltunk reá. Nekem is volt egy dunnám, párnám. Nyolcan voltunk testvérek, csak alig hogy megéltünk otthon. Először szüléinknél laktunk, azóta vettünk hálószobabűtort, konyhabútort, rekamiét, rádiót, szőnyegeket, függönyt. Mind a hármunknak van kerékpárja, ruháink bőven. Mikor én kisgyerek voltam, egy kabátom volt összesen. Gyöngyikének van külön hétköznaplója, ünneplője, vagy öt kabátja. Szépen kell ám öltöztetni, mert ha nekem nem volt, legyen neki. Meg aztán megszólnák az embert, hisz ketten keresünk. Gyöngyike már álmos volt, nagyokat pislogott. — Mit szeretsz legjobban? — Zongorázni. — Hát tanulni? —- Azt nem nagyon szeretek. Apja mindjárt hozzátette, hogy nézett, aztán — És mit szeretnél most legjobban? Először a szüleire kivágta. — Egy töltőtollat. — Igen — erősítette meg az apja — megígértem, — ha jól tanul, mikulásra kap egy töltőtollat. — Mit tudok megkeresni egy hónapban? — Én megkeresek 1200 forintot. Ehhez jön még a prémium. De azt nem adom haza, a fizetésemet viszont egy fillérig. A prémiumból szoktam fizetni a párttagsági díjat, az újságokat, brosúrákat, vagy veszek a kislánynak meg az aszszonynak valamit. A feleségem is keres olyan 800 forint körül. — Na azért többet Is — figyelmeztette Novéné férjét — 170 százalékom volt most a múlt hónapban is. 1000 forint igencsak megvan. Egyébként a Francia utcában, a Szabóipari Szövetkezetben dolgozom. — És a gyerekkel ki van? — Reggel eljön az édesanyám — mondta Feri — felöltözteti, megreggelizteti és úgy megy az iskolába. Délben pedig Gyöngyike megy nagyanyjához a Vadász utcába, ott laknak. De most kórházban van a nagymama. Amíg meggyógyul, velünk kel Gyöngyike korán reggel és a húgomhoz viszem el, onnan megy iskolába, délután .érte megyünk. — Hát a főzést, az étkezést hogyan oldjátok meg? — Igy estefelé szoktam főzni — mondta az anya — napközben száraz koszton vagyunk. Tavaly vágtunk egy szép, 200 kilós disznót, az idén úgy gondoltuk, készen vesszük. Gyöngyike most már végképpen álmos volt. Elköszönt anyukájától, apukájától, megcsókolta őket, ment a szobába lefeküdni. — Gyere már be, nézd meg. nincs hova tenni azt a zongorát. Valóban, a szoba kicsi, a bútorok minden helyet elfoglalnak. A tükör mellett bekeretezve egy díszes dicsérő oklevél — a Néphadsereg egyik alakulatától kapta Nővé Ferenc kiváló munkájáért. Egy sztahánovista oklevele is van, A másodikat most kapja. — Persze vannak, akiknek még ilyen lakásuk sincs — mondta a családfő, mikor már a kislányt lefektették. — Dehát úgy van az ember, mindig többet, jobbat, szebbet akar. Majd összehúzódunk még, valahogy elhelyezzük azt a zongorát is, egy szekrényt kiteszünk a folyosóra. Tudom, lesz nekünk is nagyobb lakásunk, másoknak is, mindenkinek rendesebb. Türelemmel kivárjuk. — És az oszlopokat leraktátok-e már az alátámasztott, kocsival? — Le bizony, egy szálig. Mos' kijavítottam a kocsit és folytatjuk tovább a munkát. Markovits Tibor Átnyújtotta megbízólevelét Gábor József, Magyarország új szójiai nagykövete Szófia. Georgi Damjanov, a Bol- saság újonnan kinevezett szófiai gar Nemzetgyűlés Elnökségének el- rendkívüli és meghatalmazott nagynoke november 25-én fogadta Gá- követét, aki ez alkalommal átbor Józsefet, a Magyar Népköztár- nyújtotta megbízólevelét Both Ödönné óvónő, a 29-es városi választókerület jelöltje az I. kerületben