Délmagyarország, 1954. október (10. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-13 / 242. szám
A szovjet hőíök hódmezővásárhelyi emlékműve AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLTAM, 242. SZAM I SZERDA, 1954 OKTÓBER 13. I ARA: 50 FILLÉR November 7 és a tanácsváioszlások tiszteletére Á verseny tovább tart a Szegedi Ruhagyárban A Ruhagyár irodaépülete előtt lévő táblán hatalmas betűk hirdetik Bondár elvtárs, az l-es terem mesterének kezdeményezését: »Az l-es terem dolgozói vállalják, hogy az év végéig 50 ezer forint értékű árut pótolnak a lemaradásból". Sokezer forintot tesz ki az a lemaradás, amellyel az év eleje óta adósak a Szegedi Ruhagyár munkásai. Ennek megszüntetésében akarnak résztvenni a dolgozók ezzel a kezdeményezéssel. A szalagok, különösen a munkaruhákat és vattázott ruhákat készítő dolgozók érzik, hogy nekik is részt kell vállalni az adósság törlesztéséből. Csatlakoztak is az l-es terem kezdeményezéséhez. Nem könnyű a munkájuk. s " A napi terven feliil kell legyártani azokat a munkadarabokat, amelyre vállalást tettek, mégpedig kifogástalanul. Hosszú sorban helyezkednek el egymás mellett a szalagok dolgozói. Mindenki jó néhány öltést csinál a nadrágon, kábátokon és azok részein, míg elkészülnek. A 8-as teremben ugyancsak sürgetik Kiss Erzsébet berakót, akinek az a dolga, hogy mindenkit ellásson munŰzemünk is új gyártmányokkal járul hozzá népgazdaságunk szükségletének kielégítéséhez. A negyedik negyedévtől kezdődően hálószobabútorok gyártását kezdte meg üzemünk. Dolgozóink nagy lelkesedéssel tették meg felajánlásaikat. Bodó Mihály kétszeres sztahánovista, kiváló brigádja versenyre hívta az I. gépház brigádját az évi terv teljesítésére, a minőségi munkára, a munkafegyelem további megszilárdítására, az anyagtakarékosság fokozására. A felhíváshoz az üzem minden dolgozója csatlakozott. Nagy a lelkesedés és nagy a készülődés ls. Sakkal vagyunk adósai népgazdaságunknak, kormányunknak, mivel első és második negyedévi tervünket nem teljesítettük. Most rmomban már nem szeretnénk lemaradni. Az újító mozgalomban is nagy változás mutatkozik. Ez érthető is. Az új gyártmányainknál igen sok lehetőség kínálkozik újításokra, észszerűsítésekre. Dolgozóink ki is használták a lehetőségeket: az Á Szakszervezetek Országos Tanácsa a pártkongresszus határozatai nyomán feladatává tette a szakszervezeteknek, hogy fokozottabb mértékben harcoljanak a dolgozók egészségesebb, biztonságosabb munkakörülményeinek megvalósításáért. Ennek érdekében Csongrád megye textilüzemeiben szeptember 15-től október 15-ig egészségügyi hónapot tartanak, melynek keretén belül a Textiles Szakszervezet Területi Bizottsága a megye sajátosságának megfelelően egészségügyi kiállítást rendezett a Szakszervezeti Székház KPDSz Kultúrtcimében (Tolbudhin sugárút 14). A kiállítást tegnap délelőtt 9 órakor Pesti Lajos elvtárs, a Textiles Szakszervezet Területi Bizottságának elnöke nyitotta meg. MegA Rákóczi úti különleges méretek boltjában érdekes újítást vezettek be. Azok a vidéki vásárlók, akik elfoglaltságuk miatt nem tudnak a fővárosba utazni és a megfelelő ruhadarabokat nem tudják helyben megvásárolni, levélben kr hetije a különleges méretek kával. Türelmesen dolgozik, hogy senkinek se legyen hiánya a munkában. Szeretik is munkatársai. A felszabadulási műszak végetért a Ruhagyárban, de a verseny tovább tart. Fontos a munkájuk, hiszen különösen a téli időszakban egyre több meleg munkaruhára van szüksége a vállalatok dolgozóinak és a meleg munkaruhákat a Szegedi Ruhagyártól rendelik meg. A verseny tovább tart. A bizalmiak naponta viszik fel az üzemi bizottsághoz az újabb felajánlásokat. Mári Sándorné, az üzemi bizottság termelési felelőse előtt egész halom felajánlás fekszik. Ez azt bizonyítja, hogy a dolgozók nem akarnak megpihenni eddigi eredményeiken. A 2-es terem 3-as szalagjában Török Lajosné a bizalmi. A mennyiségi eredmény fokozására és a minőségi százalék tartására tettek ígéretet a dolgozók, s egyenként is odaírták, naponta hány darabbal készítenek, többet. A szalag esőkabátokat gyárt. A versenyről Mári Sándorné így tájékoztat: — Már az október 7-én megtartott termelési értekezleten sokan tettek felajánlást november 7 és a utóbbi időben igen sok újítási javaslatot nyújtottak be elbírálásra. A felszabadulási műszakban szép eredmények születtek. A legkiemelkedőbb eredményeket Molnár Ferencné fényező. Szűcs József fényező, az összeállító brigád tagjai ós SzJa.tki Jenő szabász. Pacsa János körfíirészes. Bodó Mihály felülmarós érték el. A vállalat vezetősége méltányolta a jól végzeit munkát. A felszabadulási ünnepségen 3 dolgozó kapta meg a kiváló munkás kitüntetést jó munkájuk jutalmául. Dolgozóink nagy lendülettel indultak neki a további munkának, hogy a lemaradást megszüntessék, éves tervüket teljesítsék, illetve túlteljesítsék. Már előre készülnek november 7-ének és tanácsválasztásunk napjának megünneplésére. A felajánlájok teljesítésével akarják köszönteni a nagy ünnepeket azzal, hogy tervünk túlteljesítésével minél több hálószobabútort adjanak dolgozóinknak. ! I Hodászi László jelentek a textiles üzemek vállalatvezetői, ÜB elnökei, üzemorvosai, munkavédelmi felügyelői és munkásellátási felelősei, valamint Dr. Gajó István, a Városi Tanács Egészségügyi Osztálya részéről és a Textiles Szakszervezet budapesti központjának (kiküldöttei. A kiállítás fényképek, rajzok és szemléltető tárgyak felhasználásával (mutatja be, milyen eredményeket értünk el felszabadulásunk óta a dolgozók egészségvédelme, munkavédelme és a munkásellátás, valamint az üdültetések terén. A kiállítás anyaga hűen tükrözi Csongrád megye textiles üzemeinek eddigi eredményeit. A kiállítás október 12-től 26-ig, két hétig lesz nyitva. Megtekinthető reggel 9 órától este 6 óráig. boltjától. Megrendeléseket férfi és női konfekció árura — férfi öltönyök. átmeneti kabátok, női iódenkabátok. pantallók, szoknyák — vesznek fel, ezenkívül cipőkre is elfogadnak kéréseket. A ruhaneműt egy bét alatt szállítják. A vevő útánvéttel fizetheti ki a megvásárolt árucikkei. tanácsválasztások tiszteletére. Többen párosversenyt kezdeményeztek. Például Zsemberi szalagvezető 105 százalékot vállalt naponta és Kocsisné szalagját hívta ki minőségi, mennyiségi és tisztasági versenyre. A termelési értekezleten a 10-es teremből Illés Lajosné, Engi Sándorné, Fodor Istvánné is többtermelést vállalt. a IV. negyedévi terv teljesítése most a főcél a Ruhagyár dolgozói között, mert az elmúlt negyedévben is 0.6 százalékkal maradtak 100 százalék alatt a termeléssel. Az élüzem címmel akarnak a IV. negyedév végén büszkélkedni a ruhagyáriak. Ezért a nagy buzgalom. Azonban, hogy a megtisztelő cím birtokukba kerüljön, becsületesen és kitartóan kell minden egyes szalag munkásának dolgozni. A ruhagyári dolgozók versenyének fellángolása éppen ezért nem szabad, hogy szalmaláng legyen. Minél többen érezzék magukénak a lemaradás megszüntetését, úgy, mint Bondár elvtárs, az l-es terem mestere. A Szalámigyár és az Erdőgazdaság dolgozóinak vállalásai Szegedi üzemek is csatlakozlak a MÁVAG Mozdony- és Gépgyár, valamint a Budapesti Marhavágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat dolgozóinak versenyfelhívásához. A Szegedi Szalámigyár dolgozói többek között megfogadták, hogv a mnnkaverseny során IV. negyedévi tervüket teljesítik, illetve lúltedjeBátik és határidő előtt tíz nappal teljesítik 1954. évi tervüket. Vállalták, hogy a külföldi szállításokat minőségileg százsz.ázalékig teljesitik mennyiségileg pedig 10 százalékkal túlteljesítik. Az. önköltsége^. a III. negyedévihez viszonyítva 0.3 százalékkal csökkentik. A Szegedi Állami Erdőgazdaság dolgozói vállalták, hogv az, 1954 55. gazdasági év I. negyedévi tervet, vagyis október 1-től december 31-ig beosztott fontosabb téli munkákat teljesítik illetve egyes munkákat batáridő előtt végeznek el. Rendelet a kenyérgabonatermesztés növeléséről szóló minisztertanácsi határozat végrehajtásáról A minisztertanács nemrégiben határozatot hozott a kenyérgabona termesztés növeléséről. A Magyar Közlöny 79. száma (1954 október 10.) most közli a begyűjtési miniszter rendeletét a határozat végrehajtásáról. Eszerint október 10-től a termelők árpa-'és zabbeadási hátralékukat és még fennálló kukoricabeadási kötelezettségüket minden megkötöttség nélkül, kenyérgabonával teljesíthetik. Kenyérgabonával rendezhetik a gépállomásnak járó talajmunkadíj-tartozásukat és állami terménykölcsönüket is. Egy mázsa árpának, zabnak, vagy májusi morzsolt kukoricának 85 kiló búza, illetve 94 kiló rozs felel meg. Annak a termelőnek, aki 1955 január 1 után jövő évi beadási kötelezettségére — beleértve az A—B beadási kötelezettséget, valamint a gépi talajmunka természetbeni díját — kenyérgabonát ad be, mázsánkint tíz kiló korpát kell kiadni I térítés nélkül. Ez év október 10-től a beadási] kötelezettségen felül állami szabadfelvásárlási áron átadott minden mázsa kenyérgabona után a termelők részére húsz kiló korpát kell juttatni, mázsánkint 150 forintért. A kenyérgabona után járó korpát a közellátási őrlést végző malmok, a cseretelepek, a megyei terményforgalmi vállalatok telepei és a földművesszövetkezetek merik ki a_ termelöknek. (MTI) , r « Tovább — a jobb eredményekért Levél a Szegedi Bútorgyárból Egészségügyi kiállítás a Szakszervezeti Székházban Vidéki vásárióknak postán is elküldik a Különleges Méretek Boltjának áruit t I ti Ví l I Ji -I s> . I •'«•'.«• J Hódmezővásárhelyen vasárna p délelőtt, a város felszabadulása 10. évfordulójának ünnepén avatta k fel a szovjet hősök gyönyörű umlékmüvét. Képünkön: a szobor. Ka motsay István vásárhelyi származású Munkácsy-díjas szobrászművé sz alkotása. {tépek a szwiet élelbU Egy textilüzem ipar művészé ti műhelye A moszkvai "Krasznaja Róza« (Vörös Rózsa) selyemszövőkombinat iparművészeti műhelyében. Előtérben (balról-jobbra) Alekszandra Zabelina, Irina Kulakova és Anna Andrejeva iparművészek. Új házak épülnek a gépállomásokon Kétlakásos családi ház a "Lenin" gép- és traklorállrmás dolgo70. szamara (Moszkva terület). Ilyen házak épülnek a gépállomások dolgozoinak es szakembereinek. - se... sus.