Délmagyarország, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-04 / 209. szám

WTLÁG PROLETÁRJAI EGYESŰJ. JETEK I Kasza József paprikaszürefre készül AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA x. ÉVFOLYAM, SZOMBAT, 1551 SZEPTEMBER FILLÉR m ! I vvvvvvvvvv> V V VV V - , A „Petőfi iskolák" munkájának előkészítése Népi demokráciánk társadalmi rendje megkülönböztető gonddal törődik az ifjúság sorsával és jövőjével, s a ma hatal­mas harcai eredményeként holnap még szebb, még virulóbb lesz a fiatalság, az egész magyar nép élete. A III. pártkongresszus ha­tározatainak megvalósítása jelenti azt a feladatot, melynek el­végzésében részt kell adni a fiatalságnak, hogy hévvel és lelkese­déssel teli képességét a haza, a nép javára fordítsa. Az ifjúság lelkében ott szunnyad a nagy tettek végrehajtására kívánkozó akarat. Tettekre kész a mi ifjúságunk, csak meg kell neki mutatni, mit tegyen és hogyan. Ez az, ami parancsolóan megköveteli a DISZ politikai nevelőmunkájának és elsősorban a propaganda­munkának, az oktatásnak fejlesztését, érdekessé, színvonalasabbá tételét. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének ha­tározata az 1954/55-ös DISZ oktatási évről, az oktatás rendszeré­nek jelentős átformálásáról szól — ennek érdekében született. A DISZ Központi Vezetőségének határozata az ifjúság okta­tásáról megállapítja: az elmúlt években sok tekintetben ered­ményt hozott, de a mai követelményektől elmaradt. Az oktatás régi rendszere nem vette eléggé figyelembe az ifjúság érdeklődési körét, a fiatalok képességeit, igényeit, s így nem volt elég vonzó a fiataloknak. Az ifjúság szocialista szellemű nevelése, a szocialista építő­munkában a magyar jfjúság előtt álló feladatok megkövetelik a politikai oktatásban mutatkozó hibák kiküszöbölését, az ifjúság közötti marxista-leninista . propagandamunka fellendítését — mondja a többi között a DISZ Központi Vezetőségének határozata. Az oktatásnak a fiatalok érdeklődéséhez közelebbvitel érdekében meg kell szüntetni az eddigi oktatási formákat és helyettük az 1954—55-ös oktatási évben két évfolyamból álló DISZ Petőfi isko­lákat kell létrehozni, a DISZ Központi Vezetőségének határozata szerint. A Petőfi-iskola első és második évfolyamának anyaga, bár más-más kérdéseket tárgyal,- szervesen összefügg s egymást ki­egészíti. Az első évfolyamra jelentkezett hallgatók megismerked­nek népünk évszázadokon át tartó szabadságküzdelmeinek legdi­csőbb eseményeivel s alakjaival. Megismerik Hunyadi János, Dózsa György és Rákóczi Ferenc harcait a nép szabadságáért, a haza iüggetlenségéért. Beszélgetnek az 1848-as idők forradalmi harcai­ról, megismerkednek Petőfi, Táncsics, Kossuth és a szabadságharc hős hadvezéreinek történelmi tetteivel. Megismerkednek a fiata­lok a magyar munkásmozgalom fejlődésével, apáik elszánt harcá­val, melyet a dolgozók és az ország felszabadításáért folytattak. Nagy vonalakban megismerkednek hazánk gazdasági és politikai helyzetével. A második évfolyam anyagának tanulmányozása so­rán olyan dolgokról tanulnak a hallgatók, melyek életünk és az ifjúság életének mindennapos problémái: a szocializmus építésé­nek jelenlegi feladatairól, az ifjúsági mozgalom helyzetéről, a pártról. Választ kapnak olyan kérdésekre: mi a haza, ki az igaz hazafi, mit jelent művelt, kulturált embernek lenni? Olyan kér­dések ezek, melyek az Ifjúságot foglalkoztatják. Politikai és erkölcsi vonatkozásban tehát egyaránt nagyje­lentőségű az idei oktatási év a DISZ, az egész magyar ifjúság éle­tében. Ennek megfelelő figyelemmel és határozottsággal kell tehát az oktatást előkészíteni, a hallgatók kiválogatását, a propagandis­ták felkészítését irányítani és végezni.. Mi a helyzet ezzel kapcsoltban városunk területén? A DISZ-szervezetek nagyrésze tett egyet s mást az oktatás előkészítésére, azonban nem tettek meg mindent a fiatalok tanu­lása érdekében. Dicsérendő dolog, hogy a Szőrme- és Bőrruhaké­szítő Vállalatnál egy első és egy második évfolyamú Petőfi-isko­lát szerveztek, melynek hallgatói között 12 olyan fiatal is van, aki eddig nem tanult sehol. Ennél a vállalatnál, valamint a DEMA Ci­pőgyárban, ahol húsz fővel indul majd a Petőfi-iskola első évfo­lyama, a Vasipari KSZ-nél, ahol az első és második évfolyarya összesen 43 fő jelentkezett, a Jutaárugyárban és máshol is bizta­tónak látszik az oktatási év előkészítése. Ebben érdeme van a ki­válogató bizottságoknak és a pártszervezeteknek, melyek segítsé­get adtak a DISZ-szervezeteknek is. A Szegedi Kenderfonógyárban az oktatásra jelentkezett fiatalok ismerkedési estet tartanak "Is­merd meg Petőfit* címmel, ahol előadást is hallanak majd Petőfi életéről és tetteiről. Azonban a kiválogatás munkáját rosszul végző, s e mun­kával elmaradt DISZ-szervezetek is vannak. Egyes DISZ-szerveze­tek vezetői nem a teljes felelősséggel fogtak neki ennek a mun­kának, nem ismertették a Petőfi-iskola anyagát. így nem tudhat­ták a fiatalok még azt sem, hogy tulajdonképpen miről is tanul­hatnak. A Ruhagyárban az elmúlt napokig szinte alig tettek va­lamit a fiatalok megnyeréséért, bevonásáért, sőt, aki érdeklődés­sel jelentkezett — még azzal sem foglalkoztak. Az Űjszegedi Ken­der-Lenszövő Vállalatnál a DISZ-bizattság a valóságnak nem meg­felelően tájékoztatta az üzem párt-végrehajtóbizottságát a kiválo­gatás munkájáról. Ilyen estek azért is megtörténhetnek, mert egyes pártszervezetek nem segítik és nem ellenőrzik a kívánal­maknak megfelelően a DISZ-oktatás előkészítését. A feladat most az, hogy beszélgessenek a fiatalokkal, tájékoztassák őket az anyagról. Halaszthatatlan feladat legyen minden DISZ-szervezetben az oktatás előkészítésében lévő hibák megszüntetése, a Petőfi-is­kola anyaga tanulásának népszerűsítése, a hallgatók kiválogatásá­nak befejezése. Elsősorban egyéni vagy kisebb csoportokban tör­ténő beszélgetések során gyorsítsák a munkát, a tanulás szükséges­ségének megértetését; a beosztás megbeszélését egyénenként vé­gezzék önkéntes vállalás alapján. E munkák segítésére a faliúj­ságot, a hangos bemondót és ötletes plakátokat is fel lehet hasz­nálni. A pártszervezetek tekintsék fontos ügyüknek a DISZ segí­tését ebben a kérdésben is. Segítsék azoknak a propagandistáknak a készülését, akik nem vesznek részt a négyhetes előkészítőn, hogy teljes felkészültséggel foghassanak majd szép feladatuk végzéséhez. Gera József MAI SZAMUNKBÓL: Szegedi jegyzetek: első nap az iskolában Szeged határában és a környék falvai­ban a szövetkezeti és egyéni földeken érik a fűszerpaprika. Ha­marosan, körülbelül egy hét múlva meg­kezdődik általános szedése. A paprika­táblákon egyre több már a pirosodó cső, amelyen a nyárvégi nap sugarait csillog­tatja. Az idő bizony nem volt jó a fűszerpap­rikára, de mégis el­mondhatjuk, hogy a termés jó közepes, megfelelő lesz. Sok a gond és a baj a fű­szerpaprikával, de je­lentős hasznot és be­adási kedvezményt jelent. A Szege d-mihály­telki első típusú Sza­bad Tisza tsz 10S holdján is érik a fű­szerpaprika. Készül­nek a paprikaszüret­re a Szeged vidékén legnagyobb területen fűszerpaprikát ter­mesztő Szabad Tisza tagjai is. A Szabad Tisza tag­jai nagy terveket for­gatnak fejükben. — Földjükhöz nem messze ott a Holt­Tisza vize, adva> a le­heiőség a paprika­föld öntözésére. Az a tsz-tagok véleménye, elhatározása: „Ha eb­ben az évben nem, de jövőre megépítjük a csatornahálózatot és >, öntözzük a paprikát. I Kifogunk a szárazsá- | gon". Képünkön: Kasza Jó- • zsi bácsi, a Szabad \ Tisza tsz tagja azt i nézi a földön, ho- ' gyan érik a paprika, I milyen termésre szá- . míthatnak. Készül ő • is a paprikaszüretre. [ k A A A A A > A A A A J Őszi munka a szegedi Felszabadulás tsz-hen Jövőre is gazdag termést akarnak elérni a sze­gedi Felszabadulás tagjai. Nem is késlekednek az őszi munkával. A szövetkezet tagjai napokkal előbb a jól elmunkált földbe elvetették az őszi árpát. Ta­pasztalatból tudják, hogy a korán elvetett gabona jobban fizet. Képünkön: a termelőszövetkezet tag­jai a vetési munkát végzik. A termelőszövetkezetben nagy gondot Vfordíta­nak arra, hogy biztosítsák a szép állatállomány téli takarmánnyal való ellátását. A silótakarmány készítése nagyon fontos és jelentős. Most a szövet­kezetben új silókat építenek. Képünkön: serény munka folyik a silóépitésnél. A falak egyre jobban magasodnak. A silót természetesen még ősszel meg­töltik. (Liebmann Béla [elvételel. Fényk. Szflv.) Jelentések az augusztus havi terv teljesítéséről CJSZEGEDI LADAGYAR Az Űjszegedi Ládagyár dolgozói júliusi 100.4 százalékos tcrvteljesí­téssel szemben augusztus hónap­ban 102.7 százalékra teljesítették tervüket. Az alkotmány ünnepének tiszteletére indított munkaverseny és a dolgozók lelkes felajánlása, illetve azok teljesítóso nagyban hozzájárult e szép eredmény el­éréséhez. Azonban a minőségi munka még sok kívánnivalót hagy maga után. Vállalatunk két eset­ben kapott minőségi reklamációt és mindkét esetben megállapítást nyert, hogy szegezőink nem fordí­tottak elég gondot a ládák összeál­lítására. A munkafegyelem terén az elő­eő hónaphoz viszonyítva javulás tapasztalható, de még mindig két igazolatlan hiányzó volt. Nem tö­kéletes még nálunk a munkaidő kihasználása sem. Előfordul, hogy egyes gépeket a munkaidő befe­jezése előtt 5—10 perccel előbb állítanak le dolgozóink. Kéri Jó­zsef műszaki vezető helyettes a termelési értekezleten foglalkozott ezzel a kérdéssel. A munkások megígérték, hogy a jövőben ezen a hibán segilenek, hogy szeptem­ber hónapi tervünket az augusz­tus után még szebb eredménnyel teljesítsük. Sipos Gyula SZEGEDI GÖZFÜRÉSZ 'A Szegedi Gőzfűrész dolgozói augusztusi termelési tervüket ér­tekben 107.6 százalékra teljesítet­ték. A tervszerűségben ugyan van hiányosság, mert a többfajta fű­részáru túlteljesítése mellett don­gatermelési tervét az üzem nem teljesítette. A harmadik negyedév végére azonban ezt a hiányossá­got is feltétlenül megszüntetjük. Az augusztusi tervteljcsités elő­segítésében a keretfürészesek kö­zül Daróczi János brigádja járt az élen 13i százalékos teljesítmé­nyével. A többi keretfűrészes bri­gádok is kiváló eredményeket ér­tek el. Lcbák Lajos 129, Ábrahám István 116, Lendvai Márton és Oravecz István brigádjai 112 százalékos kimagasló eredményt értek cl. A körfűrészesek közül Förgeteg János érte cl augusztus hónapban a legjobb eredményt. 138 százalékos átlaggal. Szorosan mögötte van Erdei István és Hódi I. Ferenc 132 százalékos teljesít­ménnyel. Hódi II. Ferenc 127 cs Hladek Ferenc 122 százalékra telje­sítette normáját. Az anyagtéri dol­gozók közül Szécsí Ferenc és bri­gádja is jól végezte vagonrakó munkájúi: átlagteljesítményük 14i százalék. Szcmerédi Imre és ./ri­zsa Lajos talpfaragók peddig ebben a hónapban jóval a sztahanovista szint felett vannak, 140 százalé­kos átlagteljesítményükkel. A rönk­tér dolgozóinak Terhes Imre bri­gádja 148 és Dani István brigád­ja 132 százalékos állagteljcsítmény­nyel dicsekedhet. Barát János SZEGEDI RUHAGYÁR A Szegedi Ruhagyár dolgozói augusztusi tervüket 102.5 száza­lékra teljesítettek. A terv teljesí­tésében élenjárt a Kovács Gyu­láné-szalag, előirányzatukat 130 százalékra teljesítették. Valkő Péter és II. Tóth Sándor szalagja is 127—127 százalékra teljesítette tervét. A terem-mesterek közötti versenyben Prágai Lajos érte el a legnagyobb eredményt, 127 szá­zalékos átlaggal. Jól dolgozott még Itékási László, Bosncr Jánosnó, Korpásl Gusztávné és Szabó Pi­roska is, akik jóval túlteljesítették normájukat. Mári Sándorné SZEGEDI VILLAMOSVASÚT A Szegedi Villamosvasút dolgo­zói az elmúlt hónapokban szép eredményeket értek el. Augusz­tus havi tervteljesitésük a követ­kezőképpen alakult: A forgalom 107.5 százalékra tel­jesítette tervét. A szép eredmény eléréséhez hozzájárult Váradi Jó­zsef. Kiss Ferenc és Juhász Mi­hály kocsivezetők jóval 140 szá­zalékon felüli teljesítmérnye. A ka­lauzok köztit kiváló eredményeket éri el: Ballá Júlia, Koch Ernő és Jágeu Károlyné. A teherforgalom átlagszázalcka 112-re emelkedett az elmúlt hó­napban. Adok Ferenc motorve­zető 103.0 és Fekete Béla kocsi­rendező 104.7 százalékra teljesítette tervét. A karbantartó- és javítóműhely dolgozói som maradtak el a for­galom dolgozói mögött. A műhely átlagteljesítménye 122.6 százalék. Jó munkájukkal kitűntek: Kondor Lajos és Bócsik Sándor légfék­szerelők. Bánkúti Albin tekercselő, Váradi Sándor lakatos. Dudás Vinco asztalos ós Nagy Ferenc ko­vács. A pályafenntartás is szép ered­ményt érj. el. Augusztus havi tel­jesítményük 115 százalékra szö­kött fel. A pályamunkások között a legjobb eredményt elérők között olvashatjuk I^aci Mihály, V István, Balogh Mihály és Roósz Jakab nevét, akiknek teljesítménye meghaladta a 110 százalékot. Biztosítják a mezőgazdasági vásár vidéki látogatóinak elszállásolását A mezőgazdasági vásárra érkező vidékieknek a budapesti szállodai szobákon kívül nagyszámú más Ili szálláshelyről is gondoskodnak, A vásár ideje alatt mintegy nyolcezer vendéget helyeznek el az iskolák­ban, kollégiumokban berendezett kényelmes, tiszta szálláshelyeken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom