Délmagyarország, 1954. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-23 / 147. szám

TTLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK R A MAI SeAMCNKBÖL? AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Az aratásra-cséplésre való fel­készülés segítőtársaink támo­gatásának is köszönhető Fekete István művezető harca a termelékenységért Július 1-én lakóház és lakás­összeírás kezdődik a megyében Táncoló gyerekek .., Az Országos Béketanács táv­irata Guatemala Országos Békebizottságához Két szegedi kulák mesterkedése I DAV dolgozói teljesítették első félévi tervüket A Délmagyarországi Áramszol­gáltató Vállalat dolgozói Pártunk III. Kongresszusa tiszteletére tett felajánlásaik maradéktalan teljesí­tésével, valamint a kongresszus utáni időszakban végzett jó mun­kájuk eredményeként első félévi tervüket június 22-én teljesítettek. Dolgozóink a félév eddig eltelt időszakában minden erővel bizto­sítani igyekeztek az ipari üzemek zavartalan energia ellátását. De közben nem feledkeztek meg az állami gazdaságok, tsz-ek villamo­sításáról sem. Ennek eredménye, hogy rövidesen sor kerül a szegedi Felszabadulás tsz, a szegedi Hal­gazdaság, a szőregi Petőfi tsz, a gorzsai és a felgyői állami gazda­ság villamosítására. A DAV dolgozói előtt álló jelen­legi főfeladat a villamos csépíő­helyek időbeni előkészítése. I i Jurka József Bőséges a gyümölcs­ös zöldségfélék felhozatala a szegedi piacon Á szegedi és környéki termelő­szövetkezetek és egyénileg dolgo­zó parasztok csaknem ötszáz hold­nyi kertészetéből mindennap zöld­ségfélékkel megrakott teherautók indulnak Budapestre és az ipari vidékek városaiba. A Tisza és a Maros mentén fekvő gyümölcsö­sökből vagonszámra szállítják kül­földre a cseresznyét, Csehszlová­kiába repülőgépen a földiepret. E­mellett bőven jut a szegedi piacra is. Kedden — tegnap — is pirosló gyümölccsel, friss zöldségfélék­kei megrakott kosarak százai­val érkeztek a helybeli és a környékbeli dolgozó parasztok a szegedi piacra. Á néhány napja megjelent hegyes paprika után az idén tegnap árul­ták először a vastaghúsú tölteni­való paprikát. Bőséges volt a fel­hozatal zöldbabból, fejes káposztá­ból, újburgonyéból és gyümölcsből is. Sokezer forintot árult már ed­dig is például a szegedi Dózsa tsz, amelynek tagjai kedden csaknem négy mázsa zöldségfélét hoztak a piacra kertészetükből. A szegedi Alkotmány tsz tagjai négy mázsa cseresznyéjüket a piacon kialakult napi árnál ötven fillérrel olcsób­ban árusították. i ; * A megnövekedett termelési kedv következtében bőséges a felhozatal, s a tavalyinál olcsóbbak az árak. Kedden az egy évvel ezelőtti áraknál csaknem két forinttal olcsób­> ban: két forint nyolcvan fillér­ért árusították az újburgonyát. A cseresznyét a tavalyi hat fo­rint ötven fillér helyett négy forint ötven fillérért, a zöldba­bot hét forint helyett szintén négy forint ötven fillérért le­hetett kapni. Á zöldség és gyümölcsfélék mel­lett az elmúlt évihez képest kilo­grammonként hat—nyolc forinttal olcsóbban lehetett vásárolni a ba­romfit és olcsóbb lett a rántani­való csirke is, |. c <Vaidrttap falunap. le.iz Sándor falván. Vasárnap — június 27-én — fa­lunapot tartanak Sándorfalván. Nemcsak a sándorfalviak vesznek részt a falunapon, hanem elláto­gatnak hozzájuk a környező köz­ségekből is a dolgozó parasztok képviselői is. A falunap keretében mezőgazda­sági kiállítást is rendeznek, és a földművesszövetkezet vásárt tart. A napot kultúr- és sportműsorok teszik még érdekesebbé. A falunap iránt nagy az érdek­lődés s a termelőszövetkezetek és egyéni gazdák készülődnek az ün­nepre* Szeged és a szegedi járás életéből A szegedi járás homokos részein hamarosan megkezdik az aratást A szegedi járásban, különösen a homokos részeken, egyre jobban étnek, szőkülnek a kalászosok. A kedvezőtlen őszi és koratavaszi idő­járás ellenére sem ritkák az olyan földtáblák ahol szinte emberma­gasságúak a kalászosok. A gyálaréti Komszomol tsz-ben a kétszer fejtrágyázott őszi bú­za holdja 13—14 mázsás ter­mést ígér. Az a búzaföldjük, ahol nem hasz­náltak műtrágyát, 2—3 mázsával kevesebbet ad. A becslések sze­rint a kisteleki Felszabadulás esz. keresztsorosan vetett tavaszi bú­zája is többet ad majd holdanként tíz mázsánál, A szegedi járás laza talajú, homokos részein hamarosan, jó­formán néhány nap múlva megkezdik az egyre jobban szőkülö rozs aratását. Mórahalmon, Ásotthalmon, Csen­gelén és a szegedi járás többi köz­ségeiben már folynak az előkészü­letek az aratás megkezdésére. Az elmúlt években 'Mórahalmon pél­dául gyorsan végeztek a rozsvágás­sal. Az idén azt tervezik, hogy öt nap alatt befejezik az aratást. A nyári nagy munkára a járás gépállomásai — mint ahogy ezt a megtartott szemlék is bizonyítják — alaposan készülnek. A szegedi járásban az idén két­szer annyi kombájn, csaknem hússzal több aratógep vágja majd a gabonát, mint tavaly. A gépek egyrészét most a homo­í kosabb részekre csoportosították, I ahol rövidesen munkához fognak. A mórahalmi gépállomáson a nyári munkákban esetleg előfor­duló géphibák gyors kijavítására is felkészültek. Vrana Marian elv­társ főgépész vezetésével áramfej­lesztővel ellátott, gumikerekekre szerelt mozgóműhelyt létesítettek. A guruló-műhelyben van fúró-, hegesztőgép, satukkal felszerelt munkapad is, továbbá ez, aratógé­pekhez szükséges tartalékalkairesz. A mozgóműhely segítségével az esetleg előforduló géphibákat a helyszínen gyorsan tudják javítani. It&zípUUfilás diáUUlub és nyári úttac'á-táfoc UjszecftcleH Lapostetejű, kéttornyos ház áll az újszegedi Tiszaparton, nem messze a Bertalan emlékműtől. Friss sárga színe — új festés — szinte ragyog a környék széltől-víztől sápasztott régi házai között. Aki tavaly itt járt, az újszegedi úttörők nyári tá­borában, és most is erre vezet az útja, bizony alig ismer rá az épületre. Hát még ha belép a kapun! Mindenütt friss a falfestés, fehérre festették a ta­valyi kopott ajtókat is, megjavították a köpadlót. Az egyik teremben, még egyelőre egymás tetején, új asztalok és padok magasodnak. S ami a leg­főbb, mosdókat, vízcsapokat szereltek fel több he­lyiségben. A víz ugyan sovány sugárban csörgede­zik piUanatnyilag. de hamarosan elkészül a nagy­teljesítményű motor, amely bőségesen ellátja majd a mosdókat, és az udvar közepén, a medence két oldalán a zuhanyokat, is amelyek tavaly egész nyáron szárazak maradtak a gyerekek legnagyobb bánatára. Mert tavaly nem volt víz a táborban. Még ivóvizet is kannában kellett odacipelni. A technikai körülmények mostohaságai miatt a ne­velők nem is tudták igazi, boldog élményeket adó táborozássá varázsolni az úttörők számára a nyarat. Az idén azonban 100 ezer forintos beruházással és nagy gondoskodással készül a tanács oktatási osztálya a július 1-i tá-bornyitóra. A belső berendezés mellett az udvart is rendbe­hozták. Több kocsi finom marosi homokot hozattak fel, kőkerítést építettek a mélyebb, szomszéd kert­től elválasztó korhadt és életveszélyes fapalánk he­lyére. A napokban traktor szántja majd fel a ház­előtti nagy, lapos területet. Ott sportpálya lesz . és zuhanyozók. Karókkal, gerendával külön strandot is elkerítenek a Tiszában a gyerekeknek. Ezt ta­valy szintén nélkülözniök kellett. A pajtások, mint tavaly, az idén is reggeltől­estig tartózkodhatnak a táborban. Étkezést kap­nak, játszhatnak, fürödhetnek, nevelők foglalkoznak majd velük. Minden negyven gyerekkel külön ne­velő, — ez is fejlődés a tavalyihoz képest. S nem csak az úttörőknek, az idén a közép­iskolásoknak is otthonává válik az épület. Hetenkint négyszer, — belépődíj nélkül — este hattól klub­napok lesznek a táborban. A gazdag, változatos mű­sort már összeállították. Filmvetítések, hangleinez­estek lesznek és természetesen tánc is. Ping-pong, sakk, társasjátékok állanak a középiskolások ren­delkezésére. A fiatalok jókedvén, érdeklődésén mú­lik majd. hogy mennyire tudják igazi vidám diák­tanyává tenni az újszegedi klubot." Ma még tele áz udvar karókkal deszkával. Ott a meszesgödör is. és száraz a zuhany rózsája. De akik az épület helyreállításán dolgoznak, tudják milyen sok gyerek várja reménvkedve a minél előbbi tábornyitót. Biztosan el is készülnek a ha­táridőre! i Aki mindenütt ott van, ahol segíteni hell Huszár Ilona 'éppen a tizenhato­dik évét töltötte be, amikor a Tex­tilművek előfonó üzemrészébe ke­rült. Mint fiatal szakmunkás négy év alatt sok mindent megtanult munkaközben, amelyet a tanfolya­mon — itt végezte el Szegeden — még csak sejtett. Szorgalmas volt és szivének egész szeretetével ke­zelte mindig a rábízott gépeket, szinte eggyé vált velük. Így lett fiatal kora ellenére az előfonó egyik legjobb dolgozója. Megbe­csülés és szeretet veszi körül az üzemben. Művezetője, Tombácz Fe­renc elvtárs is csak jót tud monda­ni róla. Huszár Ilona jelenleg a „C" -műszakban dolgozik délután 2-töt este 10-ig Teljesítménye át­lagosan 104—110 százalék. öt le­szedő lány van beosztva mellé, akik mégcsak tanulók. Jóeredménye el­érése mellett arra is jut ideje, hogy segítse társait a munkában. A tizenegyes és tizenkettes gépe­ken dolgozik, egyszerre két gépen. Az örökké mosolygó szemek ébe­ren figyelnek, s azonnal észreve­szik, ha valahol clszal%adt a szál. Egy-kettőre ott terem, igazít a szálon, újra rávezeti a csévére. A kezelésére bízott gépek soha nem állnak hosszú ideig. Huszár Ilona jól kihasználja munkaidejét. Nő­vére, Huszár Erzsébet is hozzá hasonló jó munkát végez: két gép­pel odébb a tizenöt-, tizenhatoson dolgozik. Egymás között is verse­nyeznek, de eddig még mindig a fiatalabb, Huszár Ilona leit a győz­tes. Szereti a szakmáját, a gyönyörű gépeket, az anyagkannákból egyen­letesen fogyó, hószínű gyapotot. Azt mondja: — ez igazán nőknek való munka. Nem mennék más üzembe semmi kincsért. Különö­sen ez őszi és a teli időben, sok áldozatot hozott munkájáért. Mi­hályteleken lakik és bizony télen, majd két hónapon keresztül gyalog járt a Textilművekbe.. Azonban sem az őszi esők, sem a tél hidege nem vitték arra Huszár Ilonát, hogy elmaradjon az üzemtől. Azok mutat anélkül, hogy az elbizako­dottság legkisebb jelét is észre lehetne venni a magatartásában. — közé tartozik, akik a legkevesebbet hiányoznak. Ez a húsz éves, neve­tőszemű ifjúmunkás nagyon ko­molyan veszi a munkáját. Példái Mindenütt ott van, ha segíteni kell, — mondják róla a munkatársai. És ez az egyik legnagyobb elismerés, ami egy fiatal szakmunkás! illethet. A DÉMA Cipőgyár élenjáró dolgozói a pártkongresszus határozata!nak megvalósításáért A DÉMA Cipőgyárban a kon­gresszusi műszak után sem esett vissza a dolgozók teljesítménye. Az élenjárók között ma is ott találjuk azokat, akik a műszak alatt kima­gasló teljesítményt értek el. Ma­ros Jánosné az elmúlt dekádban 163 százalékot teljesített a felső bőrragasztásnál, Csányi József talp­szélnyomó pedig 164 százalékot ért el. A legjobbak között van tovább­ra is Császár Ferenc ágó-talpaló, a legutolsó dekádban elért 163 szá­zalékos teljesítményével. A pártkongresszus határozatai­nak megfelelően különös gondot fordítunk az önköltségcsökkentésre, valamint a minőség javítására is. Felsőbőrvágó szabászaink járnak élen az anyagmegtakaritásban. Rácz II. István június első két dekádjában 623 négyzotdeciméter felsőbőrt takarított meg 007 fo­rint értékben. Szűcs János pedig 600 nógyzetdccimétert 901 forint értékben. Ez azt jelenti, hogy fe­jenként 40 pár cipőhöz való felső­bőrt takarítottak meg. Bánfi Károly Anyag- és árubemutaló kiállítást rendeznek Szegeden A Könnyűipari Minisztérium es a Magyar Nemzeti Bank szegedi fiókja június 28-tól július 3-ig Sze­geden az 1. számú Magascpítőipari Technikum Horváth Mihály-utca 2. szám alatti helyiségében anyag­és árubemutatót rendez. A bemutatón résztvesznek Bács­Kiskun, Csongrád és Békésmegyei vállalatok, állami gazdaságok, gép­állomások, földmúvesszövetkezetek, kisipari szövetkezetek, amelyek a forgóeszközök csökkentése érdeké­ben mintadarabokban bemutatják elfekvő cs felesleges készleteiket. Az anyagok és az aruk értékesí­tése a helyszínen történik. Az áruk értékének kiegyenlítése a leszállí­tás után a Magyar Nemzeti Bank inkasszórendszere keretében bonyo­lítják le. Az anyag- és árubemu­tató ünnepélyes megnyitása június 28-án, hétfőn délelőtt 11 órakor lesz. A kiállítás naponta fél 9-től délután fél 5-ig tekinthető meg. Elutazott a börzsönyi hegyekbe a szegedi textilmunkások üzemi üdültetésben résztvevő gyerekeinek elsű csoportja Vidám kis csapat gyülekezett tegnap a kora reggeli órákban a Szegedi Kenderfonógyár udvarán. Hatthét éves fiúk, lányok izgatot­tan topogtak szüleik körül, akik nagy csomagokkal várakoztak. Ért­hető is volt az izgalom, hiszen nya­ralni indultak a kicsinyek. Az örömet fokozta, hogy az üzem au­tója vitte ki őket az állomásra. A vonatnál még fokozódott a gyere­kek izgalma. Az üzem vezetősége virággal kedveskedett a kicsinyek© nek, még a vonat ablakait i« fel­díszítették. A kis csapat az állomáson meg­növekedett. Csatlakoztak hozzájuk a többi szövőipari vállalat dolgo­zóinak gyerekei. A Ruhagyár, a Jutaárugyár, az Ujszegedi Kender­Lenszövő Vállalat, a Kötél- ós Há­lógyár dolgozóinak gyerekei, vidá­man, boldogan indultak el a gye­rekek nyaralni a börzsönyi he­gyekben levő üdülőbe. Most a 6—7 évesek mentek. Két hét múlva indul a második cso­port, majd a harmadik és a ne­gyedik. A Szegedi Kenderből több mint 60 gyermek vesz részt az üzemi üdültetésben. A nagyobb fiúk. lányok már külön-külön cso­portban töltik el a két gondtalan hetet gondos nevelői felügyelet mel­lett. A dolgozók boldogok, hogy gyer­mekeiknek biztosithatják a két heti üdülést, a sok gyönyörű táj megismerését. 4 nádláda készítők kiváló teljesítményei A városban mindenütt látni nád­ból készített ládákat. Gyümölcs­szállításra, zöldségfélék szállítására egyaránt beváltak a nádból ké­szült ládák, melyeknek felhasa­nálása sok faanyagot takarít meg népgazdaságunknak. A nád láda­elemek a Szegedi Seprőgyár tele­pén készülnek. Előállításában szép eredmények születtek. A tervezett 72 ezer forintos forintértéket e hó első dekádjában 131.7 százalékra, második dekád forintértéki tervét 129.9 százalékra teljesítették. Az eredmények eléréséhez nagyban hozzájárult Rácz Józsefné és Mé­nes Ilona nádpréselók kiváló mun­kája 162, 166 százalékos teljesítmé­nye. Süli Sándorné ládaösszeállító 177, Siha Sándor szalagfűrészes 162 százalékot ért el az elmúlt he­tekben. A seprőkötő dolgozók között is vannak kiváló dolgozók. Jáksó László, Újvári Józsefné 136—138 százalékos teljesítményével élen­jár a termelésben. A seprőgyártás­nál azonban nem dicsekedhetnek kiemelkedő tervteljesítési eredmé­nyekkel — különösen az export­seprők gyártásával elmaradtak. Gárgyán József

Next

/
Oldalképek
Tartalom