Délmagyarország, 1954. május (10. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-16 / 115. szám
KTLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK I t »»««M«m»< AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 115. SZAM. VASÁRNAP, 1954 MÁJUS 16. ARA 50 FILLÉR MAI SZAMUNKBÓL: Egy hét Centben Hírek a szegedi építkezésekről Pedagógusaink feladatai az MDP Központi Vezetőségének Ma Budapesten szerepel a i szegedi K j.lály-kórus : ; határozata után • : Részletek az „Irodalmi Tör: vényszék" vitájából Az Alkotmány tsz asszonyai '< kongresszusi hetet tartanak : („attM, Kié lesz a zászló ? (M. T.) Ünnepre készülünk; a párt III. kongresszusára. Egy hét választ el bennünket attól a naptól, amikor pártunk vezetői, a munkában élenjáró kommunisták tanácskozásra gyűlnek össze, hogy megvitassák az egész magyar dolgozó nép, a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség előtt álló feladatokat, megvilágítsák azt az utat, amelyen haladnunk kell a párt és k kormány nagyszerű programmjának megvalósítása felé. Mérföldkövet jelent a III. pártkongresszus a szocializmus építésének útján, amelynek eddig elért eredményeit is számba veszik pártunk nagy tanácskozásán. A párt ereje a széles dolgozó tömegek tettrekészségén, egységén nyugszik. Népünk talán még soha nem zárkózott fel pártunk mellé olyan egységesen, mint most, a kormányprogramra megjelenése után, a kongresszusra való készülés idején. Pártunk szava mint már annyiszor, most is a megvalósulás útján van, a dolgozók százezrei érzik a megvalósuló kormányprogramul hatását, érzik és tudják, hogy ha a feladatok végrehajtásához ügyességüket, erejüket, dolgos kezemunkájukat adják, akkor a magyar családok élete egyre jobbra fordul. Ezrek, százezrek ajkáról hangzott el a fogadalom: „Vállalom a kongresszus tiszteletére.;." Jobb és több munkát vállaltak az üzemek és a falvak dolgozói, hogy jobb legyen a cipő, a ruha, hogy gazdagabb termést takarítsunk be a nyáron — emelkedjen minden dolgozó életszínvonala. Az eddigi eredmények hűan tükrözik azt a nagy csatát, amelyet immár negyedik hónapja folytat Szeged munkássága, műszaki értelmisége, dolgos parasztsága a pártkongresszus méltó köszöntésére. Ez az az erő, amely legyőz minden akadályt, s amelyre bizton számíthat pártunk. Az eredményekről naponta számolt be a sajtó, az üzemek hangos hiradója, a versenytáblák sokasága, a táviratok ezrei, amelyeket az élenjáró dolgozók kaptak és a rádió hullámai i« szétsugározták a világ minden tájára a magyar nép nagyszerű cselekedeteit. Sztahánovisták százai születtek Szegeden is ebben a nemes versenyben. Az elmúlt héten osztottak ki a Szegedi Kenderfonógyárban 27 sztahánovista oklevelet. Az új sztahánovisták a kongresszusi versenyben törtek az élre, kiváló munkájukkal fejezték ki a párt iránti szeretetet; több lett a keresetük is és díszes oklevél örökíti meg becsületes, jó munkájukat. Több szegedi üzemben az első negyedévi elmaradásukból már je•Bitősen törlesztettek a kongresszusi versenyben dolgozók: többezer pár cipőt készítettek terven félül a szegedi cipőgyárakban, több munkaruha készült a Szegedi Ruhagyárban, több láda, deszka készül a faipari üzemekben, csökkent a selejtes öntvények száma a vasöntödéinkben, a felsővárosi Csányi Sándor egész évi beadását teljesítette, az időben vetett, gondozott növények szépen zöldelnek Szeged határában. Lelkesítse a dolgozókat a kongresszusi verseny küzdelmében az a cél is, hogy a Központi Vezetőség zászlaját, a Csongrádmegyei Pártbizottság zászlaját, amelyeket a kongresszusi verseny legjobbjainak tűztek ki, elnyerjék. Az az óhaj, hogy a párt megbecsülése ott díszelegjen az üzemben, vagy termelőszövetkezetben, minden versenyzőt fűt és ki ki a maga munkaterületén igyekszik kiváló munkájával hozzájárulni, hogy a kongresszusi versenyből győztesként kerüljenek ki. Az elmúlt héten ismét nagyjelentőségű kezdeményezések hangzottak el Szeged üzemeiben: május 24-ét megelőző héten tartsunk kongresszusi műszakot. Kommunisták és pártonkívüliek beszélték meg, hogy milyen előkészületeket kell megtenniük, hogy a kongresszusi hét méltó köszöntése legyen pártunk nagy tanácskozásának. A Szegedi Kenderfonógyárban a művezetők közösen határozták el: biztosítják a zavartalan anyagellátást, a vizesfonoban, a gerebenezöben, a cérnázóban új gépeket állítanak be, sok kiló fonállal többet termelnek a kongresszusi héten. A Szegedi Cipőgyár dolgozói a kongresszusi verseny eddigi eredményei nyomán elhatározták: május 24-ig teljesen letörlesztik első negyedévi adósságukat. A kommunista aktívák alaposan megtárgyalták a lehetőségeket, a műszakiak a termelés zavartalanságának előfeltételeit különböző intézkedésekkel biztosították. A népnevelők példamutatással, közvetlen felvilágosító szavukkal igyekeztek a kongresszusi hét jelentőségét méltatni a dolgozók előtt. Készült a kongresszusi hétre a Táncsics és több más szegedi termelőszövetkezet, dolgozó paraszt a tavaszi munka jó végzésével. És holnap reggel felzúgnak a gépek, — dalok, virágcsokrok, f köszöntik a munkába jövő dolgozókat. Nők és fiatalok, idősebbek, kommunisták „és pártonkívüliek, ezen a héten és a kongresszus ideje alatt akarják megmutatni ügyességüket, tettrekészségüket, a párt iránti szeretetüket, hűségüket, el akarják nyerni a kongreszszusi zászlót. Azok a lelkes elhatározások, felajánlások, amelyek a kongresszusi hétre születtek, új, munkahősöket teremtenek, új nagyszerű győzelmeknek a megteremtői. A kongresszusi hét a párt kongresszusának csak akkor válik méltó köszöntésévé, ha a dolgozók ezreinek lelkes igyekezetét a kommunisták példamutatása, a pártszervezetek politikai felvilágosító munkája, az eredmények gyors ösztönző értékelése, a műszaki előfeltételek gondos biztosítása nem marad el. A felajánlások között ott szerepel a minőség javítása, az önköltség csökkentése, a takarékosabb, a fegyelmezettebb munka. Egyetlen szegedi üzemben se feledkezzenek meg a vállalások részleteiről, ellenőrizzék a szakszervezetek azok teljesítését és ha segítség kell valamilyen munkához, akadály merül fel a versenyben, — azokat együttesen, megfontoltan küzdjék le, hogy a kongresszusi hét valóban a kongresszusi verseny betetőzése legyen, szegedi üzembe kerüljön a győzőket illető kongresszusi zászló. A kongresszusi verseny, a kongresszusi hét eredményeiről számot vetnek a III. pártkongresszuson és arra is gondoljanak a harc nagyszerű hevében Szeged munkásai, műszaki dolgozói, dolgozó parasztjai, hogy a kongresszus alatt és után is nagy feladatok várnak rájuk, — ne akarjanak könnyű győzelmeket. Textilüzemeinkben az anyag felhasználásánál ezen a héten még jobban ügyeljenek a keverési arányok pontos, jó betartására, és ne használják fel túlsúlyban a jobb minőségű anyagokat. Erős, kemény, ügyes, jólszervezett munka, a párt iránti szeretet lelkesedése hozza meg a jó eredményt, s ugyanakkor a kongresszusi hét új győzelmeket is hozzon. Kongresszusi héttel köszöntjük a pártkongresszust! Levelezőink írják: Á második negyedévben is megtartjuk az élüzem-jelvényt 'Az Ujszegedi Kender-Lenszövő Vállalatnál még csak beszéltek róla, a Ganz Vagongyárban pedig már meg is szövegezték, papírra vetették fogadalmukat a dolgozók „Kongresszusi héttel köszöntjük a pártkongresszust" — tettek Ígéretet Budapesten, de ekkor már a vidék is mozgolódott. Az Ujszegedi Kender.Lenszövő Vállalatnál előbb aktívaértekezleten, majd ezt követően röpgyüléseken, munkások, mü_ szakiak, férfiak és nők egyaránt közösen szövegezték meg maguk elhatározását. Május 17-től 27-ig „Mi, az Ujszegedi Kender-Lenszö. vő Vállalat dolgozói vállaljuk, raá jug 17-től 27-ig tartó időszakban mennyiségi és minőségi munkánk kai segitjük a kormányprogramra megvalósítását. Az üzemekben készült jóminőségü cikkféleségekkel is erősítjük a munkások és parasztok megbonthatatlan szövetségét. A kongresszust versenyben elért eredményeinket megtartjuk, azt tovább fokozzuk, hogy az élüzern-címet és a SZOT zászlaját a második negyedévben is megtarthassuk. E célkitűzésünk valóra váltásáért május havi tervünket teljesítjük és az első osztályú áruk részarányát nyersszövctncl 91,2 százalékos tervünktől eltérően, 95.5 százalékra növeljük. A készáru szövetnél a 95.2 százalékos tervelőirányzatunkkal szemben, 97.5 százalékos teljesítést érünk el. A főkönyvelőségen dolgozók felülvizsgálják a segéd, és üzemanyag fogyó- és tartalék alkatrész készleteket. Feltárják a feleslegeket és felajánlják, mintegy 200 ezer forint értékben. Ugyancsak felülvizsgálják az egyes üzemrészek készletelt, s az itt mutatkozó mintegy 700 ezer forintos többletet május 31-ig megszüntetik. Ezzel is hozzá akarnak járulni a forgóeszközök forgási sebességének növeléséhez. A gépműhely, erőtelep dolgozói mind vállalják: az eddiginél gyorsabb és jobb munkával biztosítják a május 17-től 27-ig tartó ünnepi műszak zavartalanságát. A tervszerű megelőző karbantartási tervüket túlteljesítik, a vállalathoz érkezett eérnázó gépek és alkatrészek felállítását és beszerelését batáridő előtt teljesítik. Előzetes és 'rporatív intézkedésekkel a géptöréseket megelőzik és az elromlott géipoket kijavítják. A munkavédelmi aktívák segítségével, megfelelő műszaki intézkedésekkel biztosítják, hogy a kongresszusi műszak alatt egyetlen baleset sc történjék". Palotás László Nem elégedhetünk meg eddigi eredményeinkkel Egy hét múlva kezdődik pártunk III. kongresszusa, amelyre már hetek óta készülnek a Textilmüvek dolgozói is. A pamutfonódák közötti versenyben jelenleg mi vezetünk és minden jel arra mutat, hogy ha fogadalmunkhoz híven helytállunk . a munkában, akkor az elsőséget továbbra is megtartjuk Nem elégedhetünk meg eddigi eredményeinkkel — erről tárgyaltak a hé. ten a kommunista aktívaértekezlet résztvevői. Megbeszélték, hogyan lehetne még ered ményesebbé tenni a kongresszusi műszakot. Az aktívaértekezleten résztvevők valamennyien megfogadták: a Kongresszusi Héten példamutatóan dolgoznak. Számos felajánlás hangzott el az aktívaértekezleten. Szekeres Jánosné elvtársnő, a IV-es pártalapszervezet titkára bejelentette, hogy a gyűrűsfonó üzemrész jnűv„ezetője, Nagy Mihály és a négy segédművezető versenyre hívta a gyürűsfonó „Áp. rilis 4" és „Alkotmány" műszak művezetőit, aegédmüvezetőlt. Felszólalt Nagy József elvtárs, a kártoló üzemrész művezetője is. A minőség továbbjavítása érdekében a „Beloiannisz" és az „Alkotmány" műszak művezetőit hívta versenyre. Kérte az üzem vezetőségét, hogy a Kongresszusi Héten a Zsédely-mozgalom eredményeit is értékeljék és naponta közöljék a dolgozókkal. Ezáltal még élénkebbé teszik a versenyt. Az üzemi DISZ-bizottság titkára, Balassi Hona elvtársnő a fiatalok nevében beszélt. Megfogadta, hogy tovább fokozzák az ifjúmunkások eredményeiket, elősegítik azt, hogy üzemünk a pamutfonódák közötti első helyezést megtartsa. A békebizottság ünnopélyes békeőrségeket szervez a Kongresszusi Héten. A javítóműhelyben az éjszakai műszak jobb megszervezését biztosítják, hogy minél kevesebb gépállás legyen az üzemben. Ünnep lesz a Kongresszusi Hét a Textilművek dolgozói számára. Ünnepeljük szeretett pártunk kongresszu. sát, ahol arról tárgyalnak küldötteink, hogyan tudjuk megvalósítani nagyszerű célkitűzéseinket, a dolgozó nép életszínvonalának szakadatlan emeléséért. A' Kongresszusi Hét napjain dolgozóinkat zenés köszöntővel várjuk az üzem előcsarnokában. A termelésben élenjáró munkásokat lakásukon is üdvözöljük virággal. zenével. Pálok Jánosné A kongresszusig letörlesztik az első negyedévi adósságot A Szegedi Cipőgyárban csütörtökön délután aktivaértekezletre gyü. tekeztek az élenjáró dolgozók, a pártesoportbizalmlak, népnevelők, a szakszervezeti aktívák é« a vállalatvezetősóg tagjai. Ezen az aktívaértekezleten egy bejelentés hangzott el a műszaki vezetés részéről, akik vállalást tettek a Kongreszszusi Hétre. A műszakiak azt ígérték, hogy a kongresszusi műszakra a munkát úgy szervezik meg, hogy minden dolgozó akadály nélkül teljesítse kongresszusi vállalását. Beszéltek arról a műszakiak, hogy a kongresszusig amit eddig nem mertek vállalni, letörlesztik az elsőnegyedévi adósságot. Ez azt jelenti, hogy az ünnepi műszak alatt naponta 280 pár cipővel készítenek többet. A műszaki dolgozók bejelentését örömmel fogadta az aktívaértekezlet. Határozatot hoztak és megjelölték, hogy kik a felelősek egyes területeken a zavartalan munkáért. Beszéltek arról is, hogy a dolgozók versenylendületét fokozzák, naponta kétszer is értékelik az eredményeket és falitáblákon, a hangos-hiradón ismertetik a legjobb eredményeket. Varga Mihály A kongresszusi héten ezer petróleum gázfőzőt készítenek A Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezetben. felajánlások ós kezdeményezések születtek, hogy minél nagyobb sikerrel zárjuk a kongresszusi hetet. Szövetkezetünk két nagyteljesítményű gépet kapott legutóbb. Egyik egy univerzális marógép, másik egy 135 tonnás excenterprés. A géposztály vezetője Murka István művezetővel az élen vállalta, hogy a kongresszusi hét tiszteletére a marógépet üzembe helyezik. Sajó László esztergályos egy használhatatlan állapotban lévő esztergapad felújításán dolgozik és a kongresszusi hét első napjaiban be is fejezi. A lámpa osztályon is szép felajánlások születtek. Itt petróleum gázfőzöke? és petróleum gázlámpákat gyártanak. Mindkettő igen keresett cikk. Az itteni dolgozók a kongresszusi héten ezer petróleum gázfőzőt készítenek. Az Egészségügyi Minisztérium szövetkezetünk nél több mint 200 darab strilizátort rendelt meg. Ezt a cikkiele, séget még soha nem gyártottuk és komoly nehézségek adódtak az előállítással kapcsolatban. Hodécs János vállalta, hogy a sterilizátorokat megtervezi, elkészíti a hozzá szükséges szerszámokat és mintadarabot készít a kongresszusi héten. A felajánlások között igen jelentős Txirincz István vállalása is. Ö Balla Sándor. Marótl Sándor, Petri Béla és a DlSZ-brigáddal együttesen, a kongresszusi héten elkészíti a városi strandon a szövetkezet üdülőhelyét. A vasszerkezeti részleg dolgozói vállalták, hogy az üdülőház vasszerkezetét hulladékanyagból összeállítják. Valamennyi dolgozónk igyekszik túlteljesíteni a kongreszszusi vállalását, hogy pártunk III. kongresszusát méltó képpen kö, szöntse. Dobó József Sikerrel, szép eredménnyel záruljon az ünnepi műszak Az Ujszegedi Rostkikészitő Vállalat dolgozói röpgyüléseken felajánlásokat tettek a Kongresszusi Hétre. A törő üzemrészben a kismarkos törésre tettek fogadalmat, hogy ezzel elősegítsék a tilósok munkáját. A tilóban a szálhozam növelésével, a minőségi munkát akarják javítani. A kóekikészítő osztályon elsőrendű minőségű kócot gyártanak a Kongresszusi Héten a dolgozók. Ahhoz, hogy dolgozóink vállalásaikat teljesíteni tudják, a műszaki előkészületek is szükségesek. A műszaki dolgozók vállalták: minden előfeltételt biztosítanak a za vartalan munkához, hogy valóban sikerrel, szép eredményekkel záruljon pártunk III. kongresszusára indított ünnepi müszuk. Papp Anna