Délmagyarország, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-06 / 286. szám

OHMIGTIRORSZAG VASÁRNAP. 1953. DECEMBER «. EGY SIR HELYETT KETTŐ Meleg idő járja, ingujjra vetkőzve dolgoznak a férfiak, a lányok meg vékony nyári ruhában mezítláb. Nézzük a szüretet — mókázunk a szedólányokkal. Úgy megy a munka — ahogyan monglani szokás —, mint a karikacsapás. Serényen jár a szorgos kéz. A must vígan csörgedezik a gumicsőben a háznak beillő óriás hordóba. A terméseredményekre kerül a szó. Egyeznek a vélemények — elég jól bevágott az idei termés. A tavaszi fagy hiába lopakodott a venyigék közé, kikergették onnan, a kisebb károkat rendbehozták a szakemberek. Ahogy Laczik Imre mondja: ©felül mutat a négyezer hektón©. A présház előtt összeverődött emberek között sündörög Bolya Laci bácsi — a dédapa. Tül van " már a nyolcvanötön, de olyan gangosan szíjjá görbeszárú pipáját, hogy a tájékozatlan idegen hatvan egynéhány esztendőt saccolna. — Hát a termést véve — szól a beszédbe, miközben tenyerébe csapkodja a hamut, meg a bagót, s a pipaszurkálót szedi elő — még jobb is lehetne, ha a gondozást a munkacsapatok egyike-másika olyan lélekkel végezte volna, ahogyan a szőlőnek dukáL — Csönd öreg, má mögént okoskodik — szól a hátán lévő puttony fnögül az egyik jól megtermett legény — hát maga nem ért ehhön. Vagy az urasági istállóban tanulta kend? Nem úgy van mán, mint Kossuth idejében vét. — Mii-i, hogy én nem értek — fortyan föl az öreg —, tudod is te milyen világ volt akkor, ha jószerint nézem, még azt se tudod, hogy most mi van, ha tudnád, nem lustáinád a napot. Méregbe gurult a dédapó, ti agyon megsértette ez a kötekedő darabos legény. — Eejjh, a fekete fene, nem emésztem magam — mondja a pipaszár mellett. Elballag Bólya Laci bácsi a táblára. Nem hagyja nyugodni a vére, de nem állhatja sehogyse a tétlenséget. Világ életében dolgozott és amíg a tagjai moccannak, dolgozni akar. De hiába, nem lehet. — A fiaifn azok: olyan úrhatnámok. Pár esztendeje, hogy nem eresztenek még gallyat vágni se — szomorkodik a helyzetén. Na, de ' majd suttyomban megkérvényezem én az igazgató elvtársnál, fogadjon föl engem, én a saját kenyeremet akarom ennt. Ballag és számolja az unokáit, dédunokáit. A negyvenháromnál abbahagyja — nem tudja hányadán is áll a család. Megáll a lányok közelében a szőlőtábla végén Alig ér oda, már kiabál a lánysereg: — Laci bácsi, jöjjön, meséljen nekünk a régi dolgokról. — Hát aztán mit meséljek én — nevet az öreg, a lányok gyűrűjében. — Mit hallott Rózsa Sándorról — szól a legkisebb lány. — Sok mindent, de arról majd a télen, mert bizony hosszú sorja vön annak — feleli a kis kalácsképű lány felé fordulva. — Na, egy rövid történetet, aranyos Laci bácsi — fogiák kezeit, vállát, ölelgeti a lányok. Láthatólag jól esik az öregnek a kedvesség, a hízelgés. Nevet, tréfálkozik. — Na, ha békén hagytok és ha tempósan jár a kéz, elmondok egy történetet. •— Nem lesz panasz — feleli a sok lány, ucu, már az egymásmelletti sorokban szedik a nagy szőlőfürtöket. — No jó, hát elmondom — kezdi —, hogyan járt Csongrád megye legbakafántosabb jezsuita papja Rózsa Sándorral Apám is mondta ezt a dolgot, ő személyes 4 ismerőse volt Rózsa Sándornak, meg aztán írás is van róla. Egyszer egy szép tavaszi éjjelen ezernyolcszáznegyvenben vagy negyvenegyben Rózsa Sándor úgy századmagával készült lecsapni a deszki uraság karámjára. Nagy, gazdag zsákmányra volt kilátás, hiszen a deszki uraság ménese országoshírű volt. A betyárok bevették magukat Szeged alá az erdőbe. A számítás úgy Volt, hogy napközben széjjelnéznek, milyen a helyzet és ha majd a nap újból jóéjszakát mond, az éjjelben megejtik az uraságtól a dézsmát. Majd utána Ladánynak veszik az utat. így adódott, hogy az erdei csapás mentén a hajnali szürkületben n vigyázó egy szép fiatal leányt iát, amint a szomszéd falu irányából .iön fáradt, nehézkes Járásával. Rózsa Sándor maga ls a lesre áll (Elbeszélés) és nézi a közelbe érő feketehajú leányt. A jövevény megáll a leshelytől alig néhány ugrásra, keszkenőjébe temeti arcát, keservesen sír. Hangos sírása rácsapódik a nagy fákra, olyan az erdő, mintha minden sírna. A madarak nem dalolnak, csendesség van. Szegény leány fejét az ösvénymenti, nagy tölgynek támasztja, egész testében zokog. Kisvártatva, lassan emeli fel a fejét, arcán bánatának könnyei gurulnak, fájdalmába roskadva áll egyedül az erdőben. Nézeget jobbra-balra, révedező tekintetében a tanácstalanság, a nagy bajban lévő ember kétségbeesése tükrözik. Nem állhatta a híres, keményszívű betyár, előlépett rejtekéből. — Mi lelt kis hugám, mi hozott rád ily nagy keservet — szól. A leány felriad bús merengéséből, vörösre sírt nagy szemeit révetegen veti a betyár felé. Nem szól, bágyadtan néz. Magatartásán látszik, hogy nem fél. — Felelj hát .édes leányom, tán segíthetnék a bajodon — unszolja a beszédre nyájas hangon. Újra keserű sírásra görbül keskeny kis piros szaja, hosszú szempilláit áztatják a könnyei. Dologban kirepedezett ujjavégeit a nagy erdei fa hajredőibe nyomja. Nem szól. — AJha. galambocskám, hát vigasztalódjál — így a betyár. — Mondjad, mi nyomja ilyen nagyon a szivedet. Megvesszőzött a gazdád, vagy valami bajt csináltál és elszöktél. — Na, mondjad szépen leányom. A kérlelő jó szóra a kopott háziszőttes ruhában, lábbeli nélküli leány Rózsa Sándor felé fordul. Szaggatott sóhaj szakad ki belőle, hallani felzaklatott szivének dobogását. Csendesen akadozva beszél, küzködik a sírással. — Negyed telek volt a miénk. A mult őszön az uraság elvette. Semmink nem maradt. Apám öreg, megrokkant ember, rájárt a deres háromszor. — Sárkunyhóban lakunk az uraság nagy legelőjén. Tegnap éi jel anyám elment a földről. Ügy mondják, a száraz betegsége vitte el. Ez a baj nyomta a sírba öt testvéremet. Elfogja a sírás, kibuggyant könynyeit próbálja visszafojtani, elfordul és magában sír mélyen. Úgy áll mellette a megedzett betyár, mint a cövek. Nem mozdul, de nem is szól — már egészen kivirradt. Hirtelen mozdulattal víszszafordul a jobbágy leány, felemeli fejét, néz Rózsa Sándorra. Nagy tenyerei közé fogja napégett fakó keszkenőjét, a kétségbeesés úgy bukik ki belőle, hogy felordít. — A pap... a pap nem temeti el. onnan jövök... a parókiáról. Nincs pénz a papra... öt forintot kért, messze az útja — így mondta. Ha ez nincs... — hangja elcsuklik. A néma erdő, a tavaszi hajnalban visszhangozza lassan — ... öt forintot kért, messze az útja. Rózsa Sándor, a betyár megrezeg, mély barázdákkal szántott arca elsötétül, ökölre fogja nagy Csontos kezét, szaggatottan szól: — Nem-e. nem temet — többet nem tud mondani, feldúltsága oly borzasztó. Széjjelveti feket posztó lajbiját. Inge alól előhúzza 8 vászonzacskót, a leány élmélkodása közben a markába nyomja a papnak járó díjat tízszeresen. — A fekete ördögnek ne szóljál, csak fizesd, amit kér: árva kis húgám. Azzal Indul, be az erdőbe, úgy kérdez: — Hol temetik elhalt anyádat? — Mink temetjük holnap estefelé. otthon, a ház mellett ástuk meg a sírgödröt. Most ocsúdik meg a leány, hogy megköszönje a ©csodát©, de a betyár eltűnt az erdő sűrű bozótja és hatalmas fái között. A ssöllősscdő lányok minden idegszálukkal figyelik a mesét Kezük gyorsan jár és milyen finoman, óvatosan koppasztják a tőkéket az érett, nagy fürtöktől. Az öreg Bólya elhallgat — rágyújt a kialudt pipára. Közben szemére húzza csula zsfrbs kalapját, lehunyt feiiel figyeli a hatást. Várja hogy szólíanak — kérjék. — Gyerünk dédapa, csak nem tréfál meg minket — szól a csapatvezető. — Nem én kislányom — feleli —. csak a pipa, ez nem szelel. Folytatom is. — Halljuk — halljuk — hangzik innen is, onnan is. — Négyen vannak a sárviskónál, a megrokkant özvegy ember, az elhunyt testvéröccse, meg húga és a fekete leány, akit már ismertek. Készülnek a temetésre. Az ©épület© tenyérnyi ablakából két szál faggyúgyertya világít. Alatta fekszik a halott, durva, használt deszkából összetákolt koporsóban. Nincsen letakarva, ruházata a tízév előtti, ebbe látta mindenki. Nincsen ceremónia, temetési pompa, nem tellett itt semmire. Nincsen szemfedő. Szemfedő a jobbágyok és az elcsapott földönfutók kínja, meg a deresre húzottak jajszava. Meg a család, rokonság néma, fájva féjó bánata. — Csak a pap jussolt a nyomorúságból — mondja fátyolos hangon az öreg Bólya —, mert az még onnan is visz, ahonnét az uraság küldte inség szégyenében elszökik, hogy helyébe még nagyobb szerencsétlenség üljön. A nap széle a kalyiba mögötti kis dombtetőt nyaldosta. Ott megállt, mint valami hívatlan kíváncsiskodó. A puszta déli határán, a messzeségbe urasági hintók tűnnek fel. Kecskemét irányába haladnak a cifra fogatok. Biztosan vendégségbe mennek, valamelyik nagy, fényes kúriába. Jókat esznek, isznak, mulatnak, adomáznak, tréfálkoznak, majd meghányják-vetik az életet. A ház előtt állók elnézik a sok hintót, amig perceken belül eltűnnek a puszta szürke homályában. — Gyerünk leányom, hozzuk kl a koporsót — szól az özvegy öregember és megindul a ház felé. Görbe hátán hosszú forradások látszanak, ahol a rongyok nem takarják. Erőtlen járással megy elől, — te a házba. Utána a többiek. A ház elejbe teszik a koporsót, a halott sovány, sárga arcán a nap utolsó bággyadt sugarai ülnek. Az arc ezer ráncaiba kilencvenesztendő gondja gyűrődzött, pedig éppen a fele időt élte. Alinak a hozzátartozók, nem sírnak, az inség és a szolgaság kiégette érzéseiket, elfásult, bágyadt arcok néznek le a halottra. Kocsizörgés hallik a domb felül — megérkezett a pap. Kocsisa lesegíti, mert nehezen mozog. Elhízott, mint a jó tömő lúd, haja őszes, kifehéredett a sok jótéteményben és az Isten buzgó dicséretében. Már messziről hányja a keresztet. — Az úr legyen vele... békességben nyugodjék — mondja sápító szuszorgó orrhangon. — Az úr legyen néki irgalmas e hosszú álmában. Az álomtól rövid az út a halálig. Felnéz az égre. kitárt kezelt öfzszekulcsolja, imát mormol. A hozzátartozók lehorgasztott fővel állnak mellette. Azután újra szól: — Vigyük a megboldogultat testvéreim, s helyezzük örök nyugalomra. Csúnya nagy szájából a bűzös pálinka és az undorító bélszag árad. Elindulnak, viszik a koporsót. — Testvéreim, miért oly messze a sír — mutat a pap a domb felé. — Nem ott van a sír Atyám — felel az özvegy ember. — Ott is van egy sír, testvérem, az imént láttam a kocsimról — újra a pap. — Csak a domb van ottan •— mondja fakó hangon a leány. A közeli sírhoz érnek, leteszik a koporsót a szélére, búcsúznak a feleségtől, anyától, testvértől, akit elnyűtt idő-napelőtt az urak, meg a papok világa. Kezdődik a szertartás. És most, mintha az ég és a föld egyberoggyant volna a csúf világ csúfságára — száz lovas vágtat. A sírnál megállnak. Leveszik széleskarimájú fekete kalapjukat, lehajtják fejüket, nem szólnak. Néma csönd. Majd leugrálnak a lovaikról, kantárszárra fogják. Fekete papruhában előrelép az egyik jövevény. Nyugodt hangon szól: — Atyám, temessen. A részeg pap íziben józan lett. Vörös pufók arcából eltűnt a vér, fehér, mint a fal. Reszket a félelemtől. Bár nem tudja, mi történt Temet. A család lassan ereszti le a deszkával leszögelt koporsót. A földet húzzák, s a sírdombot a lovasok csinálják, segítenek. A későbben érkezett pap megáll a sírnál, közel a kocsin érkezett kollégájához és így kezdi: — Máma, még egy temetés lesz itten. Ingyen temetés. A szertartást én adom. Az ilyesmi énnálam mindég Ingyenbe kerül. Jöjjön Atyám, nézze végig a temetést. Az Első Békekölcsön sorsolása VÍZSZINTES: 1. A Békekölcsön sorsolásán szereplő szegedi úttörő (a=ic), 11. Kontinens, 12. Ige. 13. Ilyen rózsa is van. 15. Skálahang. 16. Lomblevelű fa termése. 19. Csak a mi válogatottunk volt képes Wembleyben a gólokat... 20. Támad közepe. 22. Vissza: barna franciául (fonetikusan). 23. Szín. 25. A vízsz. 27-es személyneve. 26. Bojtban van. 27. Lásd.: vízsz. l-est. 28. Az ©Űri muri© írója (fonetikusan). 30. Tápszer. 31. Lásd vízsz. l-es FÜGGŐLEGES: 1. Morzejel. 2. Elviselhető fájdalom. 3. Vihogás fele. 4. Viszsza: neves magyar utazó. 6. Szegedi dolgozó, aki az előző sorsoláson nagyobb összeget nyert. 7. Arab főnök. 8. Z. P. 9. Talál. 10. Vágott sertés része. 14. Közkegyelem kezdete. 16. Ragozott ige. 17. Ke" retez mássalhangzói keverve. 18. Kártyalap. 21. Ragozott ige, 24. Zavarosan intéz. 25. Bozsik beceneve. 27. Négy németül (fonetikusan). 29. Gyermek teszi. A november 22.1 számunkban közölt rejtvény helyes megfejtői körül könyvjutalmat nyertek: Batkl Jenő (Mikszáth Kálmán: Irói arcképek). Dr. Kertorz Lajos (Malcev: Szívvel-lélekkel). Nagy János (Fjodor Kravcs-snko: Az új legyőzi a cégit). 2—2 darab színház (mozi) jegyet nyerj Németh Ferencné, Sugár Gábor. A jutalmak átvehetők a szerkesztőségben. Mai rejtvényünk beküldési hatarlde. je deember 9. jra 'Az estélyi ruha egyre inkább visszahódítja az öt megillető teret. Az idei farsangban bizonyára sok bál, mulatság zajlik majd le, amelyben a lányok, az asszonyok hosszú, földigérő estélyi ruhában jelennek meg, Üzemeink AMZ&HpoUttfXk ———— Űjra divat az estélyi ruha már készítik a szebbnél-szebb báliruhaanyagokat. Az estélyiruhdk is, — mint általában az idei őszi és téli divat — egyszerűek, lágyvonalúak. Sok estélyi ruhát díszítenek magyaros hímzéssel. Kedvelt a tarka, de méginkább * ruha színénél egy árnyalattal világosabb vagy sötétebb hímzés. A népi motívumok nemcsak az estélyi ruhákon kedveltek, hanem színházi, délutáni ruhákat is szívesen díszítenek velük. A MÁKRÁNCOS GYERMEK A makacsság egyike azoknak a nevelési nehézségeknek, amelyekkel a szülők legnehezebben birkóznak meg. Sokszor tanácstalanul állnak gyermekük makacsságával szemben: hiába próbálkoznak szép szóval, könyörgéssel, a legkülönbözőbb fenyegetésekkel, és büntetéssel, — a gyermek egyre dacosabb, hozzáférhetetlenebb. Mit tegyünk, hogy makrancos gyermekünket rendes, jó gyermekké neveljük át? Sajnos, átnevelni mindig nehezebb, mint kezdettől fogva jól nevelni. De ez sem lehetetlen. Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy mi az oka a makraneosságnak és ezt a hibát kell kiigazítanunk. Ha a mi magatartásunk volt türelmetlen, bizalmatlan a gyermekkel szemben, ezen kell változtatnunk. Nézzük meg: van-e a lakásban saját kis zuga, ahol nyugodtan, zavartalanul eljátszhat? Van-e megfelelő játéka? Tud-e otthon olyasmivel foglalkozni, ami érdeklődését leköti? Gondoskodnunk kell arról, hogy érdekes, változatos elfoglaltságban legyen része: — ez a legjobb orvosság a makacskodás ellen. Ha a gyermek idejét érdekes foglalkozás tölti ki, sem kedve, sem ideje nem marad a makacskodásra. Játék, korának megfelelő sport, nem túl nehéz házi munka, gyermektársaság, — ezek a legfontosabb dolgok, amelyek helyesen töltik ki a gyermekek idejét. Mi — szülők — pedig ne követeljünk túl sokat, főleg fölösleges dolgokat tőlük. Ne akarjunk minden vitában felülkerekedni, ne parancsolgassunk csak azért, hogy a gyermek érezze fölényünket. „Fölösleges, hogy a gyermek mindig azt csinálja, amihez éppen kedve van" — szokták mondani a szülők. Miért ne tehesse azt, amihez kedve van, ha jól választotta meg időtöltését, ha nem árt vele egészségének és környezetének! Ha tiltunk vagy parancsolunk, mindig az a cél lebegjen szemünk előtt, hogy a gyermeket egészséges, bátor, öntudatos emberré neveljük. Hassnos tanéerek háxíasszcryol rak A szabadban hagyott zöldség, torma hamar megfonnyad. Ha azonban beáztatjuk, megóvjuk a íonnyr.dástól és könnyebben tisztítható. Hasonlóképpen áztassuk tisztítás előtt a fonnyadt burgonyát is. A petróleum világosabban ég, ha egy késhegynyi konyhasót tesznek bele. Kocsiját küldje el, nem lesz arra szüksége majd hazasegítjük. A lóháton érkezett pap megy elől, a dombnak tart. Utána a többiek. Elérik a dombot és valójában ott van a másik sírgödör. Körülállják. Ügy helyezkednek el, hogy egyik végén az atya, a másik végén a lóháton érkezett pap áll. — Hogyan került ide a sir — kérdi apjától suttogó hangon a leány. A kérdezett sem tudja, de nem marad idő, hogy bővebben feleljen. — Nem szoktam én az ünnepi temetéshez. Kezdi a későbbi pap — nem is tudok szépen szólani. Apró, szúrós szemét az atyára szegezi, mintha a pillantásával akarná megölni. Megveti lábait, kicsit hátra dől és úgy dörög: — Pusztuljon el veszettkutya módjón az, aki a szegénységről pénzért nyúzza le a lelkiüdvösséget. Rút, hazug sakál az Ilyen, nem pedig ember. Hazug vagy Atyám és hitványabb, mint Lucifer. Pokolfajzatok. Felemeli nagy csontos öklét. Ebben a pillanatban ismeri fel a fekete leány: ettől az embertől kapta a pénzt a papra. Pusztuljon — harsan a szó —, ma éjjel a másik fajtán is eret vágunk. Pusztuljon — csattan utoljára. Így lett az Alföldön, a koldus jobbágy tanyája mellett egy sír helyett kettő. Majd egyszerre emelkednek a fejek. A kezekben szőlőfürt, kosár. Furcsán néznek az öreg mesemondóra. — Igaz volt ez a történet? — — kérdezi az egyik lány. — Igaz, de mennyire igaz —válaszol a dédapó. — Jaj. milyen borzasztó volt akkor az élet — sóhajt fel egy szőke lány, miközben a tele kosarát önti a puttonyba. Hangosan kérdi a munkacsapatvezető. amint igazgatja, piros-fekete pettyes főkötőjét: — Melyik volt a nagvobb rabló, ' az uraság, a pap, vagy Rózsa Sándor. — Na. na lányom, tán cicázni akarsz velem. Aki ilyet tud kérdezni. az tudja azt is, mit kell felelni. — Tudjuk, tudjuk, még. hogy mink ne tudnánk — mondják többen eayszuszra — Hát ha tudjátok, akkor van már konyításotok a világ sorjához. Siklós János