Délmagyarország, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-22 / 274. szám

VASÁRNAP, 1953. NOVEMBER 22 3 DELM5GYGR0RSZ2G Fiatalember... Fiatalember ... Huszonkét éves ... Mit mondhatok róla? .., Még talán annyit: nagyon szereti ezt az életet. Letört a hír .. . Már nagyon régen nem láttam, s kérdezgettem, hol van? Kórházban fekszik . .. Az orvos sem bízik, — nehéz beteg..*.— Ugy elképzeltem: Hánykódik ágyán, kínozza a láz... Rohantam Hozzá, mikor adódott az első alkalom. Beléptem ... Rámncz ... Szemében halvány, de izzó parázs, s a láz-csókolta csattanó rózsák az arcokon. — — Kíméltem volna: Elmondok mindent, ami csak történt, hallgasd, mesélem, — s fejével intett: Már mindent tudok, elhozták mások ... Éreztem, vádol szemében a tört fény; — Ilyen barát vagy! — S torkomat törte a szó, mint hurok. — De jó, hogy jöttél! — szólt; — Értesz hozzá, hallgasd csak! — S könyvet botorász elő párnája alól, s olvas hangosan, s magyaráz: Látod, hazug az író, — hazudni könnyebb? Vagy talán soha nem látott élő embert? — Ez olyan! Az emberek... Te, az embereink egészen mások! Igazi arcuk mutassátok meg, tollkoptatók! Neked is szól ez! ... — Láttam egy embert, alapot ásott egy palotának. Ha látnád .. . — alig nyögte már a szót. — Jövök holnap is ... búcsúztam Tőle fátyolos szemmel. Kapuig kísért az orvos ... — Lombját hullatta a liget Megmarad? — kérdem ... — Ismeri? Milyen különös ember ... Mindene ez volt: „az ember"... — s ez is gyógyította meg! l. . PETROVÁCZ ISTVÁN A NÉPNEVELŐ Onkológus és rádiológus szakorvosok nagygyűlés* Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének onkológus és radiológus szakcsoportjai Budapes­ten nagygyűlést tartottak. A tanácskozásokon ismertették a szovjet orvostudomány eredmé­nyeit a rákkutatás és radiológia vonalán. A nagygyűlés az elhang­zott referátumok, előadások alap­ján megszabta azokat az irányel­veket, amelyek alapján s kutatás nak a rosszindulatú daganatok le­küzdésében haladniok kell. A nagygyűlés felhívta a figyelmet arra, hogy a rákellenes küzdelem­ben legnagyobb szerepe a szűrő­vizsgálatok kiterjesztésének és az onkológiai hálózat továbbfejleszté­sének van. A délkelet ma gyárorszögi iskolák közül a szegedi ipari tanulók elsők akarnak lenni a vasgyüjtésben ' A dHieletmagyarországi 12 ipari tanuló iskola egymással versenyben gyűjti a vasat. A szegedi ipari ta­nalók megfogadták, hogy a ver­senyben az élre törnek. Eddig 23 mázsa 40 kiló vasat száűlítottak be a MÉH szegedi te­lepére. A Tisza partján végzett ku­tató munkájukat nemrég szerencse kísérte. Szegedtől északra két el­süllyedt uszályt leltek, amelyek az alacsony vízállás következtében ki­látszanak a vízből. Fekete István tanár vezetésével az ipari tanulók húsz főből álló brigádja kezdett munkához. A szegecsek mentén vA­gókalapáccsal kezdték meg a bon­tást. A munka lassan haladt. Se­gítségükre sietett azonban a hon­védség. Hatalmas darabot robban­tott le és csörlőzött a partra, ahol •<v. ipari tanulók a MÉH-től kapott oxigénvágókkal 8—10 mázsás da­rabokra vágják fel. Mintegy 50 mázsát már felvágtak s a héten még felaprítják a hátralévő száz mázsát is. Egy négymázsás önt­vényt, amely valamikor emelő volt a7. uszályon, az egyik szegedi vál­lalat hasznosítja. A súlyos darabok elszállítása nem könnyű feladat. Egyszerre hú­szan is emelik, míg az autóra ke­rül a roncs. Az egyik rakodás al­kalmával Lauli József másodéves ipari ftnuló ezt mondotta: ©Komoly összeget kapunk a vasért, de nem a pénzért gyüjtünk, hanem, hogy minél több legyen a kohóknak és hogy megnyerjük az iskolák kö­zötti versenyt*. Az ipari tanulók éjjel spm hagy­ják őrizetlenül készleteiket. A még el nem szállított vas mellé önkén­tes őrséget adnak, nehogy valaki elgytijtse előlük. Vannak még ©rej­tett tartalékaik* is. A szegedi re­pülőtéren a fasiszták által felége­tett hangárok alatt több mázsára tehető ólomcsövet találtak, össze­gyűjtését vasárnap délelőtt kezdik majd meg. SZEGEDI JEGYZETEK 4 villamoskocsi lépcsője Nagy kosárral a karján, idős asszony igyekezett felszállni a villamos pótkocsi­jára. Kétszer neki­lendült, de mindig vissza kellett lépnie. — Ejnye, de magos! — jegyezte meg bosz­szankodva és már bi­zony kicsit lihegve is a fáradtságtól. A villamoskalauz már odaért a perronra, ö is, de az utasok is előzékenyen segíte­nek felszállni a néni­nek. De már ott a kö­vetkező, akinek ha­sonló problémája van: magas a lépcső és be­teg, fájós lábakkal nem bir akkorát lép­ni. Nagynehezen elin­dult a villamos és az egyik nehezen fel­szálló utas megkér­dezte a kalauztól: » — Mondja kedve, I sem, szóltak már ma­i guk olt bent a veze­1 tőknej:, hogy csinál­ják meg ezt a lép­csőt? Hát lehetetlen­ség felszállni. Nem­csak fiatalok utaz­nak a villamoson. — Szóltunk bizony már nénikém, nem is egyszer, de hát azt mondják, hógy nem lehet kijavítani, mert akkor szétesik az egész. — Hogyhogy szét­esik? — méltatlanko. dott a kérdező. — Hát annyira gyenge ez a villamos? — Egyébként is ezeket a régi kocsi­kat fokozatosan át­alakítják ikerkocsik­ká. — hárította el a villamoskalauz a kér­dést. — Igazán és mikor lesznek meg? — Hát minden ne­gyedévben elkészül egy. Akik hatolták, mind derüllek ezen a bejelentésen. Mert az helyes, hogy "Niké. szül egy ikerkocsi minden negyedévben, mert az nem is olyan könnyű munka. Csak az nem helyes, hogy addig várni kell a könnyed, biztos fel­szállással, míg elte­lik a sok negyedév, mire a magas lép­csők helyén normá­lis lépcsők lesznek. A Villamosvasút dolgozói is, különö­sen a jegykezelők jól látják, mennyire kín­lódnak az utasok, kü­lönösen a felszólásnál, Pedig nem kerülne olyan sok munkába a Villamosvasút ja­vítóműhelyének, hogy a balesetek elkerülé­se és az utasok fel­leszállásának meg­könnyítése érdekében sürgősen megjavítsák az ilyen magas lép. csöjű villamos pót­kocsikat. (— s — r) RÖFFENTENEK az anyakocák és visítanak a malacok a szegedi Tán­csics termelőszövetkezet takaros aklaiban. Nem kevés itt a jószág és az anyakocák száma most kerek 32, a kismalacoké meg czideig 121. Váran­dós még 18 koca, fialnak is csakhamar. A fiaztatónál két 60 év körüli ember áll — termetre igencsak egy­formák. Az egyik: Dudás Mihály, s arca pirospozs­gás, szeme szürke, fe­jén új, fénylő fekete kucsma. A másik: Do­bó Mihály, s szája felett kétfelé csurog a nagy bajusz. Vígan tolja fel­jebb kobakján a balra kajla, jobbra kajla ka­'npot. Büszkén nézik mindketten a gyönyörű kocákat, a poronytyai­kat — ahogy ők hívják a malacokat. Hogyne lennének különösen büsz­kék hisz' ők a tsz sertés­tenyésztői. s ők dédelge­tik, gondozzák az álla­tokat. A két ember szót vált arról, vájjon mennyi lesz még a kismalac, mi­ként bánnak veliik. hogy szépen felcserepedjen valamennyi. De másról is beszélnek: a zárszá­madásról. Mert ez fon­tos dolog, nagyon is az. Hunyorít az öreg Dobó, s úgy, olyan egyszerű­en. ahogy megszokták egymás közt a beszédet, azt mondja Dudásnak: — Hát hallod komám, esak kevés az, amit ed­dig kaptunk, többre szá­mítoltam. Többre! DUDÁS RÁNÉZ, bóln. gat. Népnevelő ő, így hát válaszolnia kell, nem nagyítva, csak a valót mondva, szépen és okosan. Türelemmel ke­zére adja a szót Dobó­nak: — Az igaz, több is es­hetett volna egy egység­re, de azért... — Mit, do azért? — kö­tözködik megszakítva amazt és széttárja kar­ját, mintha jelezné véle: kimondtam, többre szá­mítottam és punktum. De azért, várja, mi lesz a folytatás. Dudás nagy akkurátusan cigarettára gyújt. Közben az jár fe­jében: .Jsmcrcm én a fajtám. Szentigaz, be­lénk szorult kicsikét öregapáink oktatása: ha jobban megyen dolgod, ne mutasd ki ... De majd egyenesbe jutunk". Azt mondja: — Szóval azért nem ke­vés az, amit kaptunk. S jutott az egységre szé­pen. Aztán azt mondd meg Mihály, van-e hiá­nyod valamiből? — Hogy van-e? — sza­lad fel szemöldöke — Annyi nincs, mint ta­valy ... Többre számí­tottam! — hajtogatja makacsul. „Mit lehet itt tenni, most légy okos Dudás Mihály" — és so­rolja csendesen folyó "savakkal: — Én kaptam ezidáig 15 mázsa 30 kiló búzát, 11 mázsa kukoricát,, 7 mázsa 20 kiló árpát, két mázsa 70 kiló körtét, 21 mázsa takarmányrépát. 2 mázsa krumplit, 130 kiló szilvát, meg pénzt, nlyan 4500 forintot. És t.udod Mihály, te som sokkal kevesebbet kaptál, mint én, mert egységeid szá­ma majd csak annyi, mint az enyém. Kevés az, amit kaptunk?! — SZÓ IDE, SZÓ ODA, többre számítottam — köti meg magát Dobó és legyint. A népnevelő nyugodt és módszert vál­toztatva tovább kérdez: — Többet kaptunk-e az idén, mint tavaly? — Jócskán többet, igencsak a dupláját — szólja cl magát Dudás, de aztán észbekap: — Szóval, miért nem több a juttatás? Miért?! — Miért nem? — így a népnevelő cs mondja az igazságokat szépen, sor­jában, ahogy kell: A kukorica jórésze is gazos volt, s ezért nem három kocsira, hanem csak egy kocsira valót termett holdja — ott volt a kar. A herét is csak egyszer kaszálták, itt ls ők ma­guk károsodtak. Tán ki­csit. jobban is nyújtózkod tak. mint a takaró ért. Elment 6000 munkaegy­ség az építkezésre, jó­pározer forintot meg be­ruháztak a közös kasszá­ból De hát majd sok hasznát látjuk annak, amit építettünk. Azt a gazosodást is megszün­tetjük majd. Meg ám, komám' Azért perszo lesz itt nehézség ezután­is, de azért mindig csak előre lépünk! így, így!" A jó öreg Dobó szája­szélébe szívja bajszát, hümmög, a fejét ingatja, s csípni akar a szavá­val: — Hallod-e, eddig egy­egy munkaegységre hét forintot, osztottunk, az­tán már régebben úgy harangozták be miné­künk, a hét forinton kí­vül még kapunk olyan hat forint körül. Most meg már csak két forin­ton felül beszélnek, még a hármat sem üti el. Ezt add össze! Itt a kutya eltemetve. S a Dobó által elmondot­tak bizony igen foglal­koztatják a Táncsics termelőszövetkezet tag­jait. Csakugyan úgy volt még hetekkel ez­előtt is, hogy 13 forint körül lesz az összes pénz­juttatás egy-egy mun­kaegységre. Most pedig úgy áll, nem éri cl a tíz forintot. Ez baj, s adódik több mindenből. Például a gépállomási kiadás a tervben 5700 forint volt, most 31.000 forintos a számla és sok ezer forint volt a saját beruházás is. De a szö­vetkezet vezetősége teve kenykedik azért, hogy ki­módozzák, minél több pénzt kapjanak még a tagok. Dudás sem kertel, hanem beismeri kerek­perec: — Az már látod baj, hogy most még úgy áll, kevesebb lesz a pénz, mint amire számítot­tunk. — Mutatóujjával felböki kucsmáját, aztán folytatja: — De megle­het még, hogy eligazo­dik ez a dolog ... Sum­ma-summárum, ha nem is igazodik el, hogy többet kapjunk a 2 forint 80 fillérnél. — a hét forin­ton felül —, hát akkor is mondd meg lelkedre, megtaláltad-e a számi­tásod? — Hát... — esak ez most a válasza, de az kapizsgál fejében: „Meg­leltem a számításom, meg, esak hát nz ánti­ját, minek beszéljen er­ről annyit az emberfia". KÉT NAP MULTÁN megint ott áll a fiazta­tónál Dudás és Dobó. A jó gazda szemével né­zik a jószágokat. Dobó bácsi mintha megfeled­te volna a vitát, egyszer csak így szól Dudáshoz: — Tudod komám, ta­vaszra jön a szövetkeze­tünkbe dolgozni az Ica lányom is. Nem rossz sor ez itt... Aha. Egymásra nevetnek, majd a kocákról beszél­nek, mivelhogy nem kis dolog ám a fiaztatás. MORVAY SÁNDOR A dolgozók véleményét kérései! tolmácso'ták a pártsajtónak Beszélgetés az olvasókkal A szerkesztőség egyik szobájában olvasók, élenjáró munkások ülnek. Beszélgetünk. — Nem dohányzó szakasz — hárítják el kedvesen a kínálatot — egyikőjük sem dohányzik. De an­nál lelkesebb sportemberek. Nem olyanok, akik maguk űzik, hanem szeretik nézni, érdekli őket minden, különösen a labdarúgás. Pedig ket­tő közülük nő: Mári Sándorné ok­leveles sztahánovista a Ruhagyár­ból és Mohácsi Mihályné jelvényes sztahánovista a Jutaárugyárból. — Öh, nálunk is az egész gyár beszéli a Honvéd utóbbi sikereit — mondja Máriné. — Csáki balesetét is, persze nem tudjuk, fog-e majd játszani? — teszi hozzá. — Mi az igaz abból, hogy a Hon­véd játékosokat elviszik Szegedről ? — kapcsolódik a beszélgetésbe mindjárt Bódi László, sz Ujszegedi Kender-Lenszövő Vállalat vasesz­tergályosa. — Azt híresztelik, hogy elmegy az egész csapat.., — Nem viszik el. Szegeden marad az NB l-es csapat, a játékosok is akarnak, elmond­hatja a találgatóknak. Máriné elvtársnő az üzem mun­kájáról, eredményekről beszél, a szalagról, ahol dolgozik, a minőség­ről. — Egy nagy hibánk van a minő­ségnél — mondja teljes őszinteség­gel — és ezt az okozza, hogy a cér­na csomós, szakad. Már mint a Nagyatádi Kézimunkafonalgyártól ami jön. — Mindjárt mutatja is a cégbélyegzős papírlapot, ami a cér­nán volt. — Megpattan egy öltés és már hozza is vissza a MEO-s. Mindig emiatt van a minőségi hi­bánk. Feltétlenül jobbminőségű cérna kell. Apróbb, de nagy, fontos dolgokra terelődik a szó. — A kormányprogramm megjele­nése óta sokmindent kaptunk. Érezzük mi ezt a gyárban, kint az utcákon. Éppen az Április 4. útján, ahol lakom, láttam, hogy hosszú évekig pucolatl&n volt egy ház és most oly gyönyörű, szép. De bizony, elvtársak, még mindig sok-sok hiba van, többször sántít a szegedi ke­reskedelmi szervek munkája. — Persze tudom, nem lehet máról-hol­. napra megváltoztatni, de például nem lehet kapni gyermekharisnyát, gyermekmelegítőt, nincs svájcisap­ka, kisszámú gyermekcipő, hócipő is csak feketében van és akár hi­szik, akár nem, nem kapok szürke, fekete, sötétkék gépselymet, csak olyan sárga, meg rózsaszínű van, de tudom csak azért nincs, mert il­letékesek nem gondolkodnak idő­ben áruról. Vagy a múltkor is sze­rettem volna mákosk&lácsot sütni és egyszerűen sehol nem tudtam megdaráltatni a mákot. Azt mond­ták a Népboltokban: „Elromlott, javítás alatt van". De már javítják nem tudom, mióta és az is hiba, hogy az üzemi boltot elvitték a gyárból, pedig milyen jó volt, ami­kor munka után meg tudtunk min­dent vásárolni. Feloldódnak a nyelvek és egy­más után mondják el meglátásai­kat, javaslataikat: az életről beszélnek. — Én kint lakom a Hatházakban Újszegeden — meséli Bódi elvtárs — ott van az üzem bölcsődéje. Már régóta megígérték, hogy parkosít­ják s mindezideig nem végezték el. Ott van nem messze tőlünk egy Népbolt. Ennék az egész környék örül, de most jön a tél, a kocsik nem tudnak beállni oda az üzlet elé és már a mult évben is előfor­dult, hogy sokféle élelmiszer hiány­zott, amit a rossz idő miatt nem tudtak kiszállítóéi, az üzletbe. Most is így áll a helyzet. Az édesanyák nem tudják tolni a gyermekkocsit a Hatházakból, pedig csak 200 méte­res kövesutat kellene csinálni, hogy mindez megváltozzék. Bent a mű­helyben pedig azt hiányolom, hogy a gépek alkatrészének javításához nem kapunk menetfúrót, metszőt, különböző vas-alkatrészeket, vagy legfeljebb nem odavalót, s akkor azokból sokat kell esztergálni. Persze, nemeseik a hibákat mo id­ják el az elvtársak, örömmel be­szélnek azokról az eredményekről, egyóni- családi örömökről, amelyek a kormányprogramm eddigi meg­valósítása nyomán szüléitek. Mo­hácsi Mihályné, aki 25 éve dolgozik már a Jutaárugyárban. így beszél: — Olyan jé hallgatói, amikor úgv büszkélkednek, újságolják a 'dolgozók, hogy ezt vettem, ozt vet. tem. mer/ az most ennyivel ol­csóbb... Például Csányi Jőz&efné, aki szintén Sztahanovista, most ka­pott 25 éves jó munkájáért jutal­mat. Ezt megtoldta s vett magá­nak egy 1300 forintos kabátot. És milyen örömmel mesélik ó is meg. Török Józsefné. aki rádiói Vett, Dóczi Gyuláné, fiatal házas ŰOÜO forintért konyhabútort. Mei t úgy van ez elvtársak, így mondják H dolgozók, .látjuk, hegy törődnek velünk.' Egyszerű szavakkal. Sülit Isivúnné, aki a Rózsa-utca 18. szám alaU lakik, amerre én, egy öreg nyug­nyugdíjas. Mennyire örült, amikor megtudta, hogy felemelik nyugdíját, így számítgatott: „Most már lehet kapni olcsó krumplit. 4.60-as lisz­tet és sok egyebet olcsóbban. Jó beosztással jól ki lehet jönni, plá­ne, Jövőre még olcsóbb lesz min­den." Sokan így gondolkodunk. És nagyon helyes, hogy most 4-től 6-ig nyitva tartanak az üzietek. Mert bizony vásárolunk most már egyre többét, hisz a kormánypro­gramm megjelenése óta minden családnál egyre érezhetőbb, hogy minden hónapban megmarad az árleszállítás következtében pgv cso­mó pénz. Csak kevésnek találjuk a rövidáru üzleteikét. Molnár Márton sztahánovista is sok mindenről beszél. Negvveu éve dolgozik már a Szegedi Kenderfo­n/>Tár kötélgvárában Hosszan folyik a S7ii. a be-zel­©etés, amtávon e'mondották a mun­kások, a Délmagyarország olvasói n do'ovwók vó'omónvét, bn-írv evvre éte+bűbüen. jobb-u tolmácsol iuk ol­vasóinknak. az illetékeseknek. MT. Megjelent az Országos Béketanács kiadásá­ban ©Mi történt Triesztben* című külpolitikai füzet. A kiadvány ismerteti és részle­tesen foglalkozik a trieszti kérdés­sel. Megvilágítja az olvasó előtt, hogy az imperialisták hogyan akar­ták és akarják Triesztet a háború tűzfészkévé változtatni. A kiad­vány tartalmán és szemléltető ké­pein keresztül ismerteti azt a har­cot, amit Triesz két övezetének lakossága folytat Trieszt egyesíté­séért,

Next

/
Oldalképek
Tartalom