Délmagyarország, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-08 / 237. szám
CSÜTÖRTÖK, 1953. OKTÓBER 8. 3 DELMSG YflRORSZBG A „Propagandista" című folyóirat a propagandisták fontos segítője \ pártpropaganda elméleti színvonalának emelése pártunk állandó feladata. Napjainkban aláhúzza' ennek fontosságát az is, hogy a kormányprogramm megvalósítása közben számos elméleti kérdés vetődik fel, amelyek megmagyarázása, tisztázása értékes hozzájárulás a párt politikájának végrehajtásához. A pártoktatás propagandistáit felelősségteljes munkájuk végzésében a Központi Vezetőség agit.prop. osztálya azzal is segíteni fogja az idén, hogy minden propagandistához eljuttatja a „Propagandista" című folyóiratot. A folyóirat már két év óta megjelenik. Eddig azonban csak a propagandista szemináriumok vezetői és £• propagandista konferenciák vezetői kapták meg. A lap elméleti, konzultációs cikkei természetesen elősegítették a propagandamunka színvonalának emelését, de a folyóirat gyakran túlnyomórészt szervezési jellegű írásokat közölt, amelyek alig adhattak segítséget a propagandisták nevelőmunkájához. A lap jellege most megváltozik. ** Legfőbb célja a pártoktatás eszmei-politikai színvonala' emelésének elősegítése. Ennek megfelelően a soronkövetkező témákhoz egy-egy fontos elméleti kérdésről közöl cikkeket. Ismerteti az újabban felvetődő elméleti kérdéseket. Ráirányítja a propagandisták figyelmét a legújabb hazai és nemzetközi eseményekre. A „Propagandista" rendszeresen közöl majd konzultációs cikkeket is. Propagandistáink nagy > részének gondot okoz az oktatás helyes módszerének elsajátítása. Márpedig eredményes nevelőmunka jó módszerek nélkül elképzelhetetlen. A folyóirat itt is segítséget ad, rendszeresen közli majd a propagandisták cikkeit jól bevált oktatási módszereikről. A „Propagandista" ismertetni fogja a pártoktatás főbb eseményeit, egy-egy tananyag feldolgozásának főbb tanulságait, foglalkozik majd a pártszervezetek oktatási munkájával, ismertetéseket közöl jelentős politikai és szépirodalmi művekről. A „Propagandista" szeptemberoktóberi száma már e céloknak megfelelően készült el és számos fontos cikket közöl az oktatási évad első témái tanulmányozásának elősegítésére: „A Kommunista Kiáltványról", „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása Magyarországon", „Az eredeti tőkefelhalmozás sajátosságai Magyarországon", „A «nep»- alkalmazásának egyes kérdései pártunk gazdaságpolitikájában", „A békemozgalom demokratikus jellegéről" stb. A Központi Vezetőség agit.-prop osztályának az a célja-, hogy a folyóirat révén széleskörű közvetlen kapcsolatot teremtsen a propagandistákkal. Ezért igen fontosnak tartja, hogy kiterjedt levelezőhálózatot hozzon létre a propagandistákkal. p ártoktatóink és pártszervezeí teink kezében fontos fegyver lesz a „Propagandista" a pártpropaganda színvonalának emeléséért folyó munkában.Beszélő tények életszínvonalunk emelkedéséről Az ország 28 állami áruházának legutóbbi mérlegénél megállapítható, hogy a forgalom mindem fajta leszállított áru cikkből lényegesen emelkedett s a dolgozók jelentős megtakarításokat értek el bevásárlásaik során. Női lódenkaibátbó1, amely 100 forinttal lett olcsóbb, a régi havi átlag háromszorosát adták el, férfi zakóból 40-szer annyi fogyott el, mitait előző hónapban. 25-Ször annyi gyapjútakarót adtak el ezalatt a hónap alatt, mint azelőtt 30 nap alatt. Férfi sportöltönyből csaknem 8000 darabot alltak el az állami áruházak, 6-szor annyit, mint azelőtt. 10.000-en felül adtak el női habselyem 'nadrágból, több mint kétszer annyit, mint azelőtt. Paplanból és nylonharisnyáiról kétszer annyi kelt el, mint az előző hónapba. Csaknem 35.000 üveg kölnivíz kelt el, forgalma 60 százalékkal emelkedett. Aibból a rádiókészülékből, amelynek ára 400 forinttal csőikként, két és félszer annyit ad. lak ed, mint azelőtt. Az olcsóbb kerékpárból is nagy forgalmat bonvo. lítottak le: 120 százalékkal többet vásároltak ezalatt a hónap alatt, mint az ezt megelőző 30 nap alatt. Végeredményben csak az állami áruházakba.! vásárolt tjzfajta kiragadott leszállított árucikknél csak. nem 5 millió forintot takarítottak meg a vásárlók. • A kormányprogramm megjelenése óta a textilipar dolgozói fokozzák a termelést, hogy a vásárlók igényeit miné] több textiláruval elégítsék ki. Ez év utokó negyedéhon a különböző minőségű ós mintájú kartonokból például 3 millió 'négyzetméterrel, pamut fehérnemű anyagból 750.000 négyzetméterrel és egyéb pamutáruból (ruhavászoa, bútorszövet, takarók, stb.) 2 millió 700.000 négyzetméterrel készítenek többet, mint nz elmúlt év utolsó három hónapjában. Miért maradt tsz-tag Bózsé József? Szikár, halántékánál deresedő hajú, szűkszavú parasztember Bózsó József, a szegcdi Táncsics-tsz tagja. Három hold földjével egy esztendeje lépett be, mert úgy volt vele: a közösben jobban boldogulok. Teltek a dolgos napok, hetek, hónapok s közben igaz megtörtént, hogy volt vesződsége, anyagi gondja is. Nemrégen meg azt latolgatták a feleségével, mitévők legyenek: a termelőszövetkezetben ma- j tsz-tag kap még egy kiló búzát, radjanak-e, vagy kilépjenek? A ke-| Kukorica minden munkaegységre náltam-e? Mert nem kis dolog kilépni és újrakezdeni. Az idő rokkáján új napok peregtek le. Eózsó aztán a népnevelők szavára számítgatni kezdett, milyen lesz hát a jövedelme, a párt és kormány segítsége, a tsz-ek felé irányuló sok kedvezmény után? Mi jut abból egy tagra, nem olyan csip-csup dolog e? Nem! A kedvezmények következtében az augusztusi és szeptemberi munkaegységre minden ringő ellenséges suttogás megzavarta az embert, az asszonyt s Bózsó József úgy döntött: kimegyek a téeszböl, mert nem lelem meg körülbelül két kiló, burgonya 38 deka, takarmányrépa egy kiló, szalma egy kiló húsz deka jut. A kormányhatározatok után úgyis számításom. Ahogy ezt kimondta, emelkedik a tsz-tagok életszínvo már bánta is. Ha nem mondja ki, azt bánja. Munkában és otthon nem tudott nyugodni és amint a sötétségre a virradat, úgy tért viszsza hozzá a kérdés: vájjon jól csinala a Táncsicsban, hogy minden munkaegységre mintegy három forinttal kapnak többet — s így meg körülbelül munkaegységenként hat forint jár. Számoljunk csak! Mit kapott Bozsó előlegként? búta = 560 kg szabadpiaci ára = 1.120 forint árpa = 600 kg szabadpiaci ára = 1.500 forint mák, szilva, körte. stb. szabad piaci ára = 150 forint készpénzjuttatás eddig kapott összege = 1.960 forint Összesen: 4.730 forint Az előlegek kiadása után, október l-ig még 70 munkaegységet szerzett és így az évvégi elszámoláskor kapja a 350 munkaegység járandóságot. után Mit kap még ezután? búza = 70 kg szabadpiaci ára kukorica = 700 kg szabad piaci ára burgonya = 133 kg szabadpiaci ára szalma = 1 kocsival 350 munkaegységre — munkaegységenként 6 Ft = Összesen: 140 forint 1.050 forint 266 forint 35 forint 210 forint 3.591 forint Az 500 négyszögöl háztáji föld is jó jövedelmet jelent számára s e terület után nincs már beadási kötelezettség sem. A háztáji gazdaságban termett: krump|i kukorica • 600 kg szabadpiaci ára = 600 kg szabadpiaci ára _ 1.200 forint = 900 forint Összesen: 2.10O forint A ceruza fürgén siklott a papíron és a számok mutatták, menynyire rug az évi jövedelem. Igaz, ha jobban dolgoznak a tsz-ben, akkor a jövedelem is több lesz. De volt számos komoly hiba s ez a szövetkezeti tagok kára. Évi Jövedelemi Eddig kapott ezután kap a háztáji gazdaságból Ehhez jön még több apróbb juttatás: takarmányrépa, pálinka, stb. — Nem is gonoltam, hogy ilyen szép összeg kerekedik akkor, ha mindent összeadunk — állapította meg Bózsó József —. S én ezt a szép pénzt, vagyis egy jelentős részét akartam eldobni magamtól akkor, amikor ki akartam lépni. Mert, ha kilép, akkor nem kapja a kedvezmények után járó egy kiló búzát, a három forinttal több pénzjárandóságot sem, kevesebb kukorica és más egyéb kerül haza lakására. Summa-summárum, sokszáz forint kára lenne. Ha kilép, elveszti a tsz-tagsággal járó kedvez4.330 Ft értéket 3 591 Ft értéket 2.100 Ft értéket Összesen, 10.421 Ft SZEGEDI JEGYZETEK Vasárnap délután Ebben az esetben nem csupán Szegedről lesz szó, sőt. Színhely: az algyői halászcsárda, közvetlenül a betonút mellett. Szereplők pedig algyői és szegedi dolgozók. A vénasszonyok nyara — ahogy mondani szokták — elhúzódott és ha napsütéses ünnepnap köszönt ránk sok helyen elmondják: „Na még talán most utoljára az idén gyerünk ki valahova". Ebből az elgondolásból eredő kirándulások egyik útvonala a Vásárhelyisugárút — sokan oz olcsó, kék Csoda-kerékpárral hajtanak végig a nagyszerű sima betonúton az algyői hídig, s a tiszaparton vissza. Vasárnap történt: a motoros felért a rampa tetejére s mivel látta, hogy több gyalogos igyekszik a villamos felé — minden szempár őt nézi, a gyerekek az anyjuk szoknyájához húzódnak a szabadkipufogó hallatára — meghúzta a gázt s végtelenül jólesett neki, hogy a hátulütő menyasszonya látta hogyan fröccsennek szét az emberek s 6 diadalittasan száguld a sorfal közepén. Még hátra is szólt, féloldalra fordítva fejét, hogy a városban a Lenin-utcában és a Vörös Csillag-mozi előtt is így szokta, ugye milyen érdekesf Az országúton kerékpárversenyzők suhantak cl a gyalogosok mellett; a Szegedi Kender férfi és női versenyzői. Motorosok is egymás után száguldottak, mintha összebeszéltek volna. A baktói tájék ismert, Felszántott föld, zöld heretábla, sárguló kukoricaszárak, amelyről t>.ár leszedték a termést. A városi ember ilyenkor foglalkozik mezőgazdasági kérdésekkel. Újságból tudja: a legfonto sabb most a vetés s hogy az állam nagyon sok kedvezményt biztosít a parasztoknak, különösen a tszcsk-nek, hogy vannak, akik ki akarnak lépni, többen meg jelentkeznek belépésre. A kirándulók egész komolyan érdeklődve meg is jegyzik: Nézd, ott éppen vetnek! — Ott meg vethetnének már! —- Sok kukorica is termett az idén. — Azért kérnek most többet a választási malacért ... — Nézd, engem nem érdekel. Megveszem a boltban a húsfélét, lesz bőségesen. Míg én a malacokkal bajlódnék, kitalálok egy újítást, külön pénzt kapok érte... Az algyői halászcsárdából zene hallatszott. Kerékpárok, motorok álltak előtte és a hídról lejövő autók is nagy huppanással, porfelhőbe burkolózva meg-megálltak. Bent habzó sört mértek. — Iszunk! — kiáltották az érkezők. — A helyiség homályos és lármás. Az előtérben egy algyői hegedűiforgató ember húzza, cselló kíséri: „Kék a kökény reccce, ha megérik fekete ..." Egy idősebb ember énekel. „Én utánam barna kislány ne gyece-re ééé-n is aaaa-nak.. ." Mellelte hangtalanul utánozza mozdulatait a komája. Mulatnak. Bent a teremben vita kerekedik. Borgőzös hang a józanéval. — A csoport — csuklik egyet. — A csoport le van ejtve. Otthagyom, oszt kész. — Ott hagyod, ott hagyod, de most, mikor már jobb teszt — Jobb ... Az én lovam, az én lovam és kész. — Én is bevittem a lovam. így most sok lovunk van. Itt a sok kedvezmény. Csak jobban kell a munkát vezetni, ez az igazság. A vita folyt tovább. Már sötétedett. Lények villantak az országúton. Két munkásember bekapcsolta a dinamót s kerékpárjaikon egymás mellett haladtak. — hallottad a vitait — Hallottam. Mi is néha bent a gyárban így vagyunk, aztán megoldódik a probléma. — Persze ez más. Most a falu népe nagy csatában van. Van aki beszél róla, van aki nem. — A józan, okos paraszti ész úgyis rájön: a fejlődést buia dolog visszaforgatni. Aztán ők adnak több ennivalót, mi adunk több ruhát, jobb cipőt. Nem így mondták szószerint, de ez volt röviden a lényege. MARKOVITS TIBOR s azokat vissza kell töményeket rítenie. Mit kel) visszatéríteni oqy hold a Táncsicsbő| kilivőnek? után búza árpa kukorica napraforgó sertés tej tojás baromfi bab készpénz 13.35 kg 4.47 kg 5 82 rg 2.57 kg 2.85 kg 3.44 1 0 35 kg 0.42 kg 0.17 kg 3 — Ft lépni, ózsó három holdjával akart kitehát a fent felsoroltakat háromszor kell venni. Ha föld nélkül lépne ki valaki, akkor minden munkaegység után három forinttal kevesebbet kapna. — Bent maradok a csoportbari — mondotta Bózsó József —, mert a sok baj, nehézség után sem já* rok rosszul s ezt mutatja a számadás is. Jövőre, vagyis hát mostantól méginkább jobb lesz a sorunk, mert a párt és a kormány édes gyermekének tekint bennünket. Igaz, segítik az egyénieket is, de annál inkább a szövetkezetieket. És már október 1-től nem lesz pénzgondja neki sem, mert a Táncsicsban úgy tervezik, hogy havonként 8 forint pénzelőleget adnak minden munkaegységre. Tehát, na valaki egy hónapban 30 munkaegységet teljesít, 240 forint előleget kap. Sokat jelent ez! Aztán egy hold lesz Bózsó háztáji gazdasága és így persze itt is megduplázódik a jövedelem. A felesége beteges, míg a tsz-en kívül volt, sok pénzbe került a kezeltetése. Most már ingyenes orvosi gyógykezelésben részesül — ingyen kapja az életmentő gyógyszereket. Ha akarja, ő is kaphat 2000 forint hosszúlejáratú üszővásárlási hitelt, aztán házépítési kölcsönt. Ha kicsivel pótolja ezt a pénzt, vásárolhat magának egy tehenet. A háztáji tehén után nincs tejbeszolgáltatás — eddig évente 580 litert kellett beadni. Ha az 580 liter tejet a szabadpiacon értékesítik, ez évi 1200 forint jövedelmet jelent. — Hát mindettől is elestem volna, ha kilépek. Nem, nem vagyok én magamnak ellensége. Most már eszem ágában sincs otthagyni a szövetkezetet: Hisz' a párt és a kormány orvosolja azokat a bajokat, amelyek a hibák, elégedetlenségek okai voltak. Dehogy csukom be az orrom előtt az ajtót, amely a jóléthez vezet. Sokat beszélt most a szűkszavú ember s azért, mert soha inkább, mint napjainkban a saját sorsáról, boldogulásáról van szó. S ez nagy dolog, nagyon nagy! Vájjon mihez kezd Bózsó, ha meggondolatlanul otthagyja a csoportot, kiviszi három holdját? Ügy járt volna, mint az a gyermek, aki otthagyva a családot, először indul a maga útján, csetelve-botolva. És ti, ott a Táncsicsban: — Lovászi Antal, Berta Vince, Horváth Ádám s még egy pár ingadozó — akik ki akartok lépni, fogjatok ceruzát és számoljatok! De számoljon a többi tsz-beli tag is, aki ingadozik és kétkedik. Ezt szólhatja feléjük testvéri és baráti szóval Bózsó József is, aki ki akart lépni, de aztán jobb belátásra jutott, mert tudja — megszüntetik az elégedetlenséget okozó hibákat és jó úton jár. Mert az ő útja a paraszti boldogulás útja! Rege Sándor 300 mázsás cultorrépalermős, 40 mázsás kukoricatermés a röszhei „Lenin" tszcc-'.en A röszkei Lenin tszcs tagjai az idén minden növényféleségből rekordtermést takarítottak be. Korai vetésű őszibúzájuk 16 mázsás terméssel fizetett. A kapásokból pedig olyan magas terméseredménynyel dicsekedhetnek, amilyenre Röszkén még a legidősebbek sem emlékeznek. Cukorrépatermésük — amely legszebb volt a szegedi járásban — elérte a 300 mázsát hol dankint. 25 hold négyzetesen vetett hibrid-kukoricájuk pedig, amit éppen móSt törtek le, több, mint 40 mázsa termést adott holdankint. A gazdag termés nem hullott az ölükbe, szervezett munkával, a fejlett agrotechnikai módszerek széleskörű alkalmazásával hurcolták ki. A cukorrépát például öt szőr megkapálták, a négyzetesen vetett kukoricájukat háromszor maghúzatták s utána elvégezték a kezikapálást is. A kapások területét egyénekre osztották fel. Két és fél hold jutott egy-egy tagra, aminek gyomtalanításáért fololösséget vállalt. A tagok között nemes vetélkedés alakult ki, kinek a par cellája a legtisztább a gyomoktol. A versenyen keresztül sok családtag kapcsolódott be a munkába. A munkacsapatok is egymással versenyezve dolgoztak. A tszcs vezetősége a növényápolási munkák dandárja idején napközi otthont állított fel, s ekkor mintegy száz asszonyt tudtak mozgósítani a kapálásra. Sosem voltak elmaradva sem ilyen munkával. A paprika és a gyapot kivételével már mindent betakarítottak, s csak egy dologra van gondjuk: a szántásra-vetésre. Tavalyi tapasztalatuk azt bizonyítja, hogy a korai vetésnek van bőséges gyümölcse. Ezért az ősziárpát még szeptember végén elvetették s most húrom fogattal és egy traktor segítségével vetik a rozsot. 35 holdon már földben van a rozsvetőmag is. Sietnek a munkával, hogy a még hátralévő 40 holdat is mielőbb bevessék, ügy számítják, hogy a paprika szedését két-három nap alatt befejezik, s utána minden erőt a r-' itás votésre összpontosítanak. Hétfőn a röszkei határban lehullott kiadós csapadék — amint a röszkeiek mondják — aranyat ért s a legjobb időben jött segítsA* volt a szorgalmas tszcs-tagok jóvőévi bő termést megalapozó munkájához. Vidéki városaink vízellátásától tartanak előadást kedden az MSZT szektáiban A Magyar Hidrológiai Társulat Szegedi Csoportja október 13-án, kedden délután 5 órakor az MSZT székház előadótermében (Horváth Mihály-utca 3. szám) Holló István fqmérnök "Vidéki városaink vízellátása" címmel előadást tart, melyre minden érdeklődőt szívesen látnak.