Délmagyarország, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-25 / 251. szám

TASARNAP. 1953. OKTÓBER 25. DÉLMBGYHR0RSZA8 Gogol komédiát írt. Komédiát erős, maró színekkel. „Sava, borsa" van ennek a mű­nek, mégis mint olvasmány alighanem csak a mosolyig visz el, A színházi elő­adás, a színpadi játék változtatja harsogó nevetéssé az olvasmány-szülte mosolyt. A bemutatón szomszédom figyeltem: kivirág­zik-e arcán a mosoly! Ez felesleges volt: az egész közönség válasza a játékra a le­leplező nevetés nagy erejét szemléltette. Gogol „ördögien kacagtató" vígjátékot akart írni. „A színpadra velük! — írta.— Hadd lássa őket a nép! Hadd nevesso ki őket! Mert a nevetés nagy dolog: nem fe­nyegeti sem vagyonodat, sem életedet, de a bűnös olyan előtte, mint a gyáva nyúl." A szegedi előadáson — 107 évvel az oredeti bemutató után — ott élt ez a nevetés a közönség ajkán olyan leleplező erővel és olyan elevenen, hogy a mai bűnös is gyáva nyúlként menekült előle. A nevetés fontos része a darabnak. Go­gol szavaival az egyetlen „becsületes és nemes" szereplő a műben, A nevetés a „pozitív hős", m A múlt század orosz színházaival Gogol nem volt megelégedve. Ne«n találta ben­nük a kor társadalmát, az orosz problé­mákat. A „francia jövevény"-ek, a melo­drámák és az operettek eszmeszegénysé­gükkel és lelkiismeretlen hazudozásaikkal elfordították a közönség fejét a kor pro­blémáitól. Gogol olyan színpadi játékról álmodozott, amelyekben ott él a XIX. szá­zad elejének Oroszországa. Ezért írta A revizort. Egyenesen bámulatos Gogolnak az az érzéke, amellyel felismerte a színház nagy jelentőségét. A színpad katedra a társa­dalom fejlődésének szolgálatában — han­goztatta. Tudta, milyen óriási hatása van a színpadnak a tömegekre. Rengeteget dol­gozott, kutatott, kísérletezett, hogy kedve szerint való, hatásos színpadi játékot ír­jon. Ez a törekvése legjobban A revizor­ban sikerült, ebben a maró szatirában, mely leleplezi az akkori Oroszország min­den botorságát, teljes elmaradottságát, s társadalmi változásokat sürget. X mű egy régi orosz anekdotából bom­lott ki. Az anekdota lényege, hogy egy véletlen félreértés és névazonosság miatt két személyt összecserélnek. Gogol az öt­letet Puskintól kapta, de már korábban egy ukrán író, G. Kvitka-Osznovjanyenko zenés vígjátékot írt erről a tárgyról. Ezt a művet Gogol természetesen nem ismerte: nyomtatásban sok évvel később jelent meg, jóval Gogol-é után. A Turgenyev azt írta X revizorról, hogy egyike a legtekintélyrombolóbb vígjáté­koknak. Valóban: a darab a leleplezésben a legvégső határokig megy el. Érthető, hogy nem egykönnyen jutott színpadra. De a cár — I. Miklós —, aki kezdetben még nem látta a darab jelentőségét, engedé­lyezte az előadást. S milyen vihar támadt a bemutató után! A reakciós kritika Is azonnal felismerte a mű igazi mondani­valóját, leleplező jellegét s harcot indí­tott ellene. Visszaélésekből nem lehet szín­padi játékot csinálni — mondták. A darab művészetét támadták, de einögött az a cél lappangott, hogy az orosz színpadot meg­óvják a „veszedelmes" eszméktől. \ demo­krata táborban azonban természetesen nagy lelkesedéssel fogadták: a művet. Ha­talmas viták keletkeztek, cikkek jelentek meg A revizor igazsága mellett. Az a társadalmi hatás, amelyért Gogol írta a művet, amelyet várt, a bemutató után azonnal jelentkezett. Miről szól a darab! X cselekményt a revizortól való rettegés indítja el ós bo­nyolítja végig. Egy járási székhely vezető hivatalnokai téves értesülések következté­ben úgy tudják, hogy városukba revizor érkezett, inkognitóban, titkos utasítással. A vizsgálattól és az ellenőrzéstől rettegő hivatalnokok HIesztakovba.n, egy átutazó pétervári fiatalemberben vélik felismerni u revizort s a maguk módján mindent megtesznek, hogy megnyerjék maguknak az állítólagos magasrangú hivatalnokot, aki később megkéri a polgármester lányá­nak a kezét. A polgármester a leánykérés után elragadtatja magát, merész ólmokat sző, már generálisnak képzeli magát, Pé­tervárra akar költözni, amikor hozzájut a hír: megérkezett az igazi revizor. Ezzel a cselekménnyel mutatja be és leplezi le Gogol a XIX. századi orosz ve­zetés minden rothadtságát, silányságát. A darab kisvárosi emberekről szól, de egy egész rendszer leleplezésévé tágul. A sze­replők mögött, mint árnyék, állandóan ott van I. Miklós egész despota rendszere, mely megszülte és életbentartotta a veze­tők bűneit. Ahhoz, hogy ezt az I. Miklós által meg­szervezett hivatalnoki — rendőri Oroszor­szágot és az azt jellemző jogfosztottságot, a durva basáskodást, a korrupciót, a tu­datlanságot, a nagyravágyást, a közönyt bemutassa Gogol, a hivatalnokok mellett felsorakoztatja a lakosság széles rétegeit: nagyszámú epizódszereplőt foglalkoztat. De a darab cselekményének középpontjá­ban természetesen a hivatalnokok cso­portja áll. Mindenekelőtt a polgármester. A szegedi előadáson Inko László ját­szotta ezt a szerepet. A polgármester jel­lemének megrajzolása, a furfangos, go­romba, erőszakos, megvesztegethető hiva­talnok —, akinek mindig magnfelé hajlik a keze —, bemutatása nem könnyű fel­adat. Inkének sikerült megragadnia és ki­fejeznie az alak legjellemzőbb vonásait. Már az első jelenetekben megmutatja, hogy az ijedt polgármester, a revizortól Jegyzetek egy színházi előadásról Gogol A revizor cimü komédiájának előadása a szegedi Nemzeti Színházban rettegő hivatalnok milyen nagy erővel tud céljai felé törni. Az első felvonásban In­kének az a feladata, hogy megismertesse a hivatalnokokkal a fenyegető veszedelem nagyságát, másrészt az, hogy rávegye őket: meg kell tenniök a szükséges óv­intézkedéseket. Természetesen elsősorban magát akarja ezzel menteni, hozzáfog a hivatalnokok „megdolgozásához", Inke rendkívül vál­tozatosan, életszerűen, a hivatalnokok egyéniségének figyelembevételével oldja meg ezt a feladatot. Másképp beszél például a járásbíróval, mint az örökké fél­szeg, gátlásokkal küzdő iskolaigazgatóval. A járásbírót ravaszul kéri, az igazgatót erélyesen utasítja a tennivalókra; a járás­bíróval csak akkor beszél erősebb hangon, amikor látja, hogy a kérés nem használ. Inke alakításának érdeme, hogy nagy erő­feszítései mögött ott érződik a polgármes­ter félelme a helyzettől, nyugtalan keresése a megoldás, a helyes cselekvés megtalálá­sáért. X megoldás persze megszületik. A pol­gármester elhatározza, hogy felkeresi a revizort, megkísérli megnyerni a maga céljainak. Jnke László, Zádori István és Károlyi István Inke megtalálta a megoldást, az általa helyesnek gondolt cselekvés útját. Nyug­talansága nem hogy csökkenne, ellenke­zőleg, kapkodássá, ideges zavartsággá nö. Inke kapkod, Idegesen öltözik, szemmellát-. hatóan azt akarja elhitetni —, hogy a pol­gármester szinte nem is tudja, mit csinál. Az egész jelenet a maga mozgalmasságával hatásosan és élesen zárja le a ploblémát, * Akit ennyire megijeszt) egy találkozás lehetősége, mit csinál a rettegett revizor előtt, hogyan viselkedik a találkozón! Nos, jól. Inko — nem feledve egy pillanatra sem, hogy komédiáról van szó — a talál­kozón „reálisan" viselkedik. Az első pil­lanatban még reszket, nem tudja, mit csi­náljon, milyen hatást vált ki viselkedése, nem tudja, mit tesz majd a revizor. A néző mosolyog azon, ahogy Inko mind ma­gabiztosabbá válik a jelenetben: előre látja, hogy a polgármester ravaszsága — éppen mert eredményekkel kecsegtet —, lesz a bukás oka. X mű komédia. Inke bátran komédiá­zik, bátran használja a humor erős, ki­fejező eszközeit. A negyedik felvonás „térdeplő jelenetében" — de másutt is — dicsérendő merészséggel alkalmazza a leg­jobb értelemben vett komédiái eszközöket. A polgármester az ötödik felvonásban emelkedik a legmagasabbra, de akkor zu­han a legmélyebre is. Egy pillanatra fel­csillan előtte a feljebb emelkedés, a sze­rencse útja. Inke alakításának egyik leg­jobb része, amikor a polgármester elragad­tatását mutatja be. Mintha legtitkosabb gondolata válnék valóra azzal a lehetőség­gel, hogy generálissá lehet: az első pilla­natokban szinte teljesen elönti az ötöm, nem tud egyhelyben nyugodtan maradni, de azután, ahogy megszokja a gondolatot és saját maga előtt is természetessé válik a kápráztató lehetőség, magától értetődő nyugodtsággal, természetességgel fogadja a gratulációkat. Inke azt mutatja be: a polgármester úgy tesz a vendégek előtt: nehéz munkásságának megérdemelt gyü­mölcseit aratja le ezzel. Az elragadtatásig fokozott örömnek ezekben a pillanataiban következik a bu­kás: megjön az igazi revizor. A polgár­mester összetörik a hír hatására. Inke ala­kításában az első lázongás a kegyetlen hírrel, a valósággal szemben már érzé­kelteti a bekövetkező összeroppanást is. Inke feltétlenül jól és mindenképpen ki­fejezően ábrázolja a polgármestert ebben a részben, de a játék hatása talán nőne, ha nem használna annyi külsőséges esz­közt. Nagy, erős és torlódó mozdulata' mintha elterelnék a figyelmet a lényegről, a belső összeroppanásról. A játék hatása így robosztusabb a kelleténél, túlzó és mo­doros is, amely azonban korántsem jelent­kezik olyan erővel, mint régebbi alakítá­sainál és a darab más részeiben. Gogol sokat foglalkozott darabja színpa­di megformálásának problémáival. Az 1836-os bemutató előkészítésének munkájá­ban tevékenyen vett részt. Az előadás után megírta tapasztalatait; ezek a gon­dolatok a legfontosabb útmutatások min­den revizor előadás számára. Ebben a munkájában írja Gogol, hogy a darab elő­adásának legproblematikusabb része Hlcsztakov alakjának megformálása. Hlesztakov ugyanis nem egyszerűen hazu­dozó szélhámos. Nyílt és tisztaszivű ember ő. egyáltalán nem gondolja, hogy valami aljasságot követett volna el, azt hiszi, pusztán mulattató kalandban volt része. De kissé ostoba persze, s minden megfon­toltság nélkül beszél és cselekszik. HIesztakovot a rettegés szülte. Nem 6 adta ki magát revizornak, hanem a bűnös • lelkiismeretű hivatalnokok félelme tette azzá. Nem lehet tehát ebből az alakból közönséges csalót csinálni, mint panasz­kodik Gogol, hogy megtörtént ez az első előadáson. Hlesztakov alakjának megformálása Vá­radi Árpádnak jutott. Ezt a nehéz felada­tot kitűnően oldotta meg: játéka az elő­adás egyik legkitűnőbb alakítása. A diva­tosan öltözködő, kissé együgyű HIesztako­vot sok színnel, sok ötlettel élő, eleven alakká tudta tenni. Váradi alakítása nyo­mán elhisszük: Hlesztakov valóban nem tudja, mi ls történik vele tulajdonképpen, s fogalma sincs, mit okoz hebehurgya ma­gatartása. Hlesztakovban semmi határo­zottság nincs. Váradi Árpád kitűnően mu­latja meg Hlesztakov jellemének felelőtlen­ségét, amelynek következménye, hogy az emberek és az események sodorják őt. X színész! alakításokat nyilván nem le­het centiméterrel mérni. Az azonban bi­zonyos, hogy Kovács János Oszipja Vá­radi Árpád kitűnő alakítása mellé állít­ható. A fiatal, a főiskolát egy éve befejező Kovács János eddigi munkájának leg­jobbját adta ezzel az alakítással. Kovács János Oszipja praktikus gondolkodású, kapzsi jobbágy, aki kitűnően ismeri urát és az embereket, s mesterien ért ahhoz, hogy őket a maga hasznára felhasználja. Nagy monológja a második felvonás ele­jén kitűnően mutatja be az öreg szolgát, , aki dörmög urára, mert az nem tud bánni a pénzzel, s úgy gazdákodik, hogy „egy­szer hopp — másszor kopp". De azért azt is érzékelteti Kovács, hogy tetszik ez az élet az öreg Oszipnak, Kitűnően ábrá­zolja a fiatal művész, hogyan használja fel Oszip a maga javára a polgármester tévedését. Kovács János sikeres alakítása az elő­adás egyik legjobb óe legBzebb eredmé­nye. X polgármester legközvetlenebb' munka­társait alakító színészek is becsületes, jó munkát végeztek, Ljapkin-Tyapkin járás­bíró alakját Károlyi István formálta meg, Zeinljanyika kórházgondnok szerepét Kál­dor Jenő játszotta színesen, ötletesen: el­i ... Lonta! Margit, Inke László és Szemes Mari lenszenves, alázatoskodó besúgót és csalót formált meg. Zádori István kiemelkedően jó eredménnyel mutatta be Hlopov iskola­igazgató sajátos alakját. A mindig felszeg cs az állandóan gátlásokkal küzdő igaz­gató figuráját nagy elevenséggel tette élővé. Scsepkin postamester szerepét Ká­tay Endre játszotta. Jól adta vissza a naívságig együgyű ember természetét. Ha nem is hivatalnok, de ehhez a cso­porthoz tartozik Dobcsinszkij és Bobcsin­szjik, a két helybéli földbirtokos. Miklósy György Dobcsinszkija nagyon sok szines ötlettel megelevenített figura. Különösen az első felvonásban sikerült megkapóan ábrázolnia az alak jellemző vonásait, naív­ságát, fecsegő és feltűnnivágyó természe­tét. Sugár Mihály jó munkát végzett Bob­csinszkij ábrázolásában. A két örökké együtt-tartó ember kapcsolatából helyesen emelkedett ki Bobcsinszkij kétségtelen fö­lénye. Anna Andrejevna kacér vidéki nő, rátartó, szellemileg üres személyiség. Kü­lönösen határozott vonása leányával való kapcsolatában: uralkodása. Anna Andrejevna leánya zsarnoka, sokat ad arra, hogy leánya az ő szavai szerint cselekedjék. Vele szemben mindig erélye­sen és határozottan viselkedik, s minden alkalmat felhasznál arra, hogy zsarnokoa­kodását gyakorolja. Lontai Margit alaki* tása ebből a helyzetből kevesett éreztet, inkább külsőséges eszközökkel igyekszik a' polgármester feleségének ezt a vonását megmutatni. Egyébként is az alak néha hisztériába hajló viselkedése és a kül­sőséges eszközökkel való ábrázolás nem a legjobban szolgálja a sikert, bár Lontai alakításának sok szép és helyes részlete van. A Hlesztakovval való találkozás és beszélgetés alkalmával például sikerült he­lyesen ée jól ábrázolnia a vidéki hivatal* nok-feleséget. A polgármester lányának szerepét ket­tős szereposztásban Szemes Mari és Ambrus Edit játszotta. Mindkét alakítás helyesen — bár szemmellátható különb­séggel — rajzolta meg a naiv vi* déki lány alakját. Szemes Mari megformá­lásában kissé elevenebb, Ambrus Edit jás tékában passzívabb yolt Marja Anta* novna. r­X többi szereplők is figyelemreméltó munkát végeztek és jelentősen hozzájárul­tak az előadás nagy sikeréhez. Rácz Imre jellegzetes szolgája, Lászlóffy Katalin egészében helyesen megformált lakatos­néja, Bányász Ilona altisztnéja, Pálfy György kereskedője, Lakatos János pin­cére jól megformált alakítások. De jó mun­kát végeztek a többiek is: Rosta Mihály, Ross Jenő, Olasz Erzsébet, Herceg Vilmos, Apor László, Bánky Judit, Sugár Károly) Tiszai József, Kakuszi Imre és Nagysán­dor. Á rendezés Ádám Ottó munkája. Ádám Ottó fiatal rendező, tavaly a Madách Szín­házban dolgozott. 1952-ben vizsgarendezés­ként a miskolci Nemzeti Színházban az Ukrajna mezőin előadását rendezte. A miskolci színház művészei ezzel a darab­bal indultak akkor a Vidéki Színházak Ünnepi Hetén s hatalmas sikert arattak; Ádám Ottó nevét akkor ismerték meg or­szágszerte a színpad szakemberei. Az Ukrajna mezőin rendezésének érté­keiből a Vidéki Színházi Hét vitáin ki­emelték a rendező sok jó ötletét. Ádám Ottó első szegedi rendezésére is jellemző ez, munkájának másik fő vonása a szi­gorú szerkesztés mellett. Kitűnő ötlet pél­dául Oszip jellemzése a csomagokkal, a polgármester félelmének ábrázolása Mis­ka zavarásával, a katonák lármás bejöve* tele, stb. Ezekhez a kitűnő ötletekhez já­rul a felvonások zártsága, szigorú szer­kesztése: ez teszi Ádám Ottó munkáját ki­emelkedően sikeressé, s ezek teszik meg­győzővé ós hatásossá az eszmei tartalom tolmácsolását. A szerkesztés szigorúságát legjobban talán a második felvonás meg­alkotása és általában a felvonások és jele­netek befejezésének lezárása, kidolgozása mutatja. A második felvonásban például, amikor a polgármesternek sikerül átadni Hlesztakovnak a pénzt, az addig feszült helyzet egyszerre felenged. Közben azon­ban belép a pincér s pár percig a nézők figyelme ráterelődik. S amikor elmegy, már szinte természetes a Hlesztakov és a polgármester közötti felengedett hangu­lat. Ezzel az éppen nemcsak itt alkalma­zott megoldással a rendezés kitűnő átme­netet teremtett a kétféle hangulat között. Külön ki kell emelnünk a kitűnően si­került néma jelenetet. Minden előadáson lelkes taps köszönti a szép teljesítményt. A rendezés munkájának problématikus része Lontai Margit szereplésének értelme­zése és — bár kisebb jelentőségű — az első felvonás indítása. Ebben a részben a hivatalnokok a polgármesterre nagy ijedelemmel és izgalommal, nyugtala­nul és problémákkal telten várnak. Nem tudnak még semmit a revizor érkezéséről s ezért a felcsigázott várakozást nem ma­gyarázza az sem, hogy a polgármester ko­rán reggel hivta őket, s bizonyára gondol­hatták ebből, hogy rendkívüli események várhatók, stb. Ez a megoldás így bizonyos távolságot teremt a polgármester és a hi­vatalnokok között s némiképp tagadja azt a valóságot, melyet a későbbiek megismer­tetnek: a polgármester és a többi hivatal­nok bűneinek összefonódását, a cinkosi viszonyt. Kár az is, hogy a rendezés nem aknázta ki az ebben a részben rejlő humo­ros lehetősegeket. Sándor Sándor díszletei sikerültek. X szegedi Nemzeti Színház előadása nagy lépés előre a fejlődés útján. A sze­gedi színház az idén a Vidéki Színházak Ünnepi Hetén nem szerepelt sikerrel. A revizor előadása megmutatja azt az utat, amelyen a színháznak, vezetőinek és mű­vészeinek járnia kell, hogy olyan ered­ményeket érjenek el, amelyeket kultúrfor­rndalmunk a színháztól megkövetel. Együttes mozgott a színpadon, melynek minden tagja a végső cél, az eszmei mon­danivaló minél helyesebb kifejezésének célja alá rendelte tevékenységét. S ezen túl: az előadásra való készülődés és az előadás munkája jelentősen segítette a művészek fejlődését. Szinte minden mű­vész egyet lépett előre a fejlődés útján. Most az a feladata minden művésznek és elsősorban a színház vezetőinek, hogy erő­sítsék és ápolják tovább azt a munkaszel­lemet, melyet A revizor előadásának mun­kája megteremtett. Nagy tanulság ez az előadás a rendezés számára is. Azt tanítja, hogy az az »lv, melynek alapján Ádám Ottó feladatát meg­oldotta — az előadás minden mozzanata az eszmei tartalom kifejezésének szolgálatá­ban álljon — az egyedüli helyes eszköz a jó eredmény eléréséhez. Ezeket a tanulságokat kell most gyümöl­csöztetnie a szegedi Nemzeti Színháznak. Ökrös László

Next

/
Oldalképek
Tartalom