Délmagyarország, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-01 / 179. szám
4 SZOMBAT, 1958. AUGUSZTUS ÍJ A Szegedi Kézi szer számárugyár dolgozói jobb minőségű áru gyártásával segítik a kormányprogramm megvalósítását A Szegedi Kéziszerszámgyár dolgozói 104.7 százalékos eredménynyel zárták a második negyedévet. A minőség terén is jelentős javulás látható munkájukban, mert az előző negyedév 1.1 százalékával szemben 0.78 százalékra csökkent a selejtes szerszámok mennyisége. Eddig ls versenyeztek egymással a brigádok és üzemrészek, de a termelés növelése mellett sokszor elsiklottak a jelentéktelennek látszó minőségi hibák felett. A munkadarabokhoz kiadott műveleti utasítósokat nem vették mindig figyelembe. Ezért régebben a hibás szerszámok miatt TÖBBSZÖR KAPTAK REKLAMÁCIÓT és figyelmeztetést a Szerszámkészletfiző Vállalattól. A kormányprogramm megjelenése óta változás tapasztalható a műhelyek közötti versenyben. A szerelőműhely dolgozói felhívást intéztek a csiszolóban levő munkásokhoz, azok pedig a kovácsműhely dolgozóihoz. A műveleti utasítások pontos betartása érdekében. Valamennyi vállalták, hogy tlznaponként értékelik és népszerűsítik a minőségi eredményeket. Nagy érdeklődéssel kísérik a műhelyek dolgozói egymás munkáját és kipellengérezik azokat, akik gondatlanságból minőségi hibát követnek el. A szerelőműhelyben egy feketetóblát helyeznek annak a munkásnak a gépe fölé, aki roszszul dolgozik. Szögi János, a szerelőműhely művezetője, éber szemmel figyeli, kinek van legtöbb selejtje és a -NEM JÖL DOLGOZTAI.* feliratú tábla annak a gépe fölé kerül, a selejtszázalékkal feltüntetve. A selejtgyártók ilymódon történő megszégyesítese arra serkent minden egyes dolgozót az üzemben, hogy több figyelemmel lássa el napi munkáját. A sztahánovisták valamennyien kiváló minőségi munkások is a Kéziszerszámgyórban. Segítik a gyengébben termelőket és megtanítják a műveletek hibátlan elvégzésére. Egy-egy új munkadarab gyártásának beindulásánál először sztahanovisták ismerkednek meg a művezetőnek és a meósnak kiadott műveleti utasításokkal. Ennek alapján magyarázzák meg dolgozótársaiknak, hogyan kell gyorsan. pontosan, a méretnek és egyéb minőségi követelményeknek megfelelő árut gyártani. A csiszolóban Apró • Jenő, az üzem kiváló sztahánovistája Mészáros Józsefet tanítja a helyes munkafogásokra. Szívós, kitartó munkával már eddig elérte, hogy a régebben gyenge minőségű munkát végző dolgozó ma 96 százalékban kifogástalan árut ad ki kezéből. Dékány László sztahánovista ennél szebb eredményt ért el, a védnöksége alá tartozó Balázs Józsefnél, akinek 98 százalékra javult az általa csiszolt munkadarabok minősége, holott azelőtt csak 90 százalék körül ingadozott. A SZERELŐMŰHELYBEN az új sztahánovisták közül Kopornyik Dezsőné két munkatársát segíti abban, hogy kiváló minőségi árut készítsenek. Nacsa Józsefné 91, Szűcs Andrásné pedig 97 százalékra tudta Kopornyikné tanácsa alapján javítani a készáru minőségét. A készáru tökéletessége érdekében a műhelyek meósain kívül egy gyártásközi ellenőr is megvizsgálja a félig kész szerszámokat, ahol hibát észlel, azonnaL leállítja annak a vésőnek, vagy cíavarhúzónak a megmunkálását. A csiszolóban Tombácz József, a szerelőműhelyben Kószó Ferenc igen jól látja el ezt a feladatot. Jelentős részük van abban, hogy közel másfél hónapja a készáru minősége miatt a Szerszámkészletező Vállalattól minőségi reklamáció nem érkezett. Az üzem dolgozói még többet tehetnének a kormány programmjának megvalósításáért, ha a budapesti Precíziós Kéziszerszámgyár mindig ütemesen szállítaná a félkész árut. A szállítási határidő eltolódása miatt nem tudják a Szegedi Kéziszerszámgyárban megfelelően előkészíteni megmunkálásra a félkész árut. Arra is nagyobb gondot kell fordítani a Preciziós Vásár Dezső a megye legjobb cséplögépvezetőie péntek esle feljesítütle 3400 mélermázsás tervét A cséplés megkezdésekor Vásár Dezső, a dorozsmai gépállomás cséplőgépvOT«:öjc versenyre hívta kl a megye valumennyi cséplőgépvezrtőjőt. Versenykihívásában vállalta, hogy 3400 mázsán terve helyett, a cséplés ideje alatt 5000 múzsa gabonát csépel Versenykihívásához a megye csaknem valamennyi csép. lőgépvezetője csatlakozott, s ettől az időtől kezdve nemes versengés indult meg a cséplőbrigádok között a tsrv teljesítéséért, illetve túlteljesítéséért. Vásár Dezső, Cslpak Ferenc munkacsapatával indult harcba a cséplés mielőbbi befejezéséért és fáradságot nem Ismerve küzdött azért, hogy tervét teljesítve, mielőbb va'óra váltsa ígéretét. A munkacsapat szorgalmánál; eredményeként. Vásár Dezső pénteken este befejezte tervét és ma reggel már terve túlteljesítéséért, vállalása valóraváltásáért indult harcba. Vásár Dezső pé'dáját követve, befejezte már, sőt túl is teljesítette tervét Dékány Péter is, aki 3000 mázsa helyett 3003 mázsti gabonát csépelt el eddig. Ma este operett-est a szabadtéri színpadon Az újszegedi szabadtéri színpadon ma este 8 órakor operett-est lesz. Az Országos Filharmónia a nyári — eddig is nagy sikereket elért — előadássorozata keretén belül rendezi ezt az érdekesnek ígérkező előadást, ahol Dostál, Farkas, Huszka, Kacsó, Kálmán, Kerekes, Lehár, Miljutyin, Muszorgszkij, Polgár és Strauss operettjeiből énekelnek részleteket Dobay Lívia, Koltay Vali, Nagypál I.ászló, Bencze Miklós, az Állami Operaház tagjai. Közreműködik és az énekszámokat kíséri a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekara, amelyet Rubányi Vilmos vezényel. Hétfőn délelőtt nyitják meg a forgóeszközcsökkentési kiállítást A Műszaki (a TermészetüHlományi Egyesületek Szövetsége szegedi intézőbizottsága és u Könynyüipari Minisztérium Ellátási igazgatóságának támogatásával héifön fél 11 órakor kiállítás nyílik meg az MSZT Horváth Mihály.uteai székházának márványtermétől). Ezen a kiállításon mutatják l>e Szeged és Békés, Csongrád megye üzemei mindazoknak az elfekvő anyagjainknak és áruiknak mintáját, amelyen üzemeik, ben felesleges. A kiállítást és az ezt követő ankétot Szabó János elvtárs, a Könynyűipari Miniszter ebő helyettese nyitja meg. KERESÜNK megvéielre szorzógépeket, Brunewiga vagy más gyártmányúakat. Ajánlatokat Szeged Ue|sped cím. ce kérünk. EMDÓ: Kerékpár, sodron/ágy, konvhakredonc. ágy'oil, ágyte, itö, érdek-dni vasárnap K!ai'*:l! tér 9 ELADÓ Ad|or karikahitiós nöt varrógép. fél háló konyhaabi-UU, hokedli, Veresáes u 18. l-'GY drb kiifflas telién eladó. Újszeged, Alsó-Tlezapatrt 251. MEGVÉTELRE keresek 1 szoba. konyha, éléskamrás lakást Belvárosban vagy a Ke',-óvároson a ragy líörii'on belül. Gáz fontos. Kise Dezső, Feleőtiszapasrt 1. EGY asztal és hat párnázott szék eladó. Petőfi telep II. u. 21. KERESEK megvételre Jóállapotban lévő konyhakredencet éa egy személy részére kludó bútorozott szobát. Érdeklődni lehet Megye í Járót, Pacsirta u 2°. ItoADO kétkerekű kézikocsi. Jóáüapotb-n.- Katona u. 5. ELADf> rö7. aszfn tivo-res kombtnátts'ekróry, 2 szék. előszobafal, kifogáslan.i' á|'apolban. Szta.'n krt. udvaF.GY ötéves közeie'Uös bötejű tehén hasas üsző eladó. Tápé, Tolbuchin u 2 szám. MAGANHAZ lakás átadással sürgősen e|adó Móraváros. Gép utca 19/b. 185x90 AGYMÉRETÜ sodrony belét, afrik mairaccal eladó. Sándor Nővérek, Vértanúk tere 5/a. Kéziszerszámgyárban, hogy a íélkészfogó — amelyeket ott kovácsolnak — minőségileg is a legmegfelelőbb legyen. Pontosságukkal a szegedi üzem tervteljesítését segitik elő, de munkájuk jobb elvégzésével növelik a szerszámok élettartamát is. » PartlUrek Értesítjük az alapszervezetek pro. pagandistáit, hogy a nyári elüké, szitu anyaga, megérkezett. Kérjük a legsürgősebben vegyék át a Párt. oktatók Házában. Értesítjük a propaganda konferencia vezetőket, hogy számukra az első témakörből konferenciát 1953. VIII. l.én, szombaton (Divtán 14 érakor tartunk a Pártoktatók Házá. ban. Agit. Prop. Osztály 1953 AUGUSZTUS f* v © Törődjön többet a dorozsmai gépállomás a dolgozók egészségvédelmével A kiskundorozsmai gépállomás H. O. 9/19. számú cséplőgépje 8 tápéi szérűben dolgozik. A gyors és szorgalmas munka folytán szinte elkerülhetetlen az, hogy a dolgozókat apróbb baleset ne érje. A karcolás, a szúrás szinte velejárója a cséplési munkának. Tudja ezt a dorozsmai gépállomás vezetősége is és ennek ellenére még sem gondoskodik arról, hogy a cséplőgép mcntőládájának felszerelése kifogástalan legyen. Ennél a cséplőgépnél már régebb idő óta nincs jód! A cséplömunka poros és a fertőtlenítés elmulasztása következtében az emberek élete foroghat kockán. A cséplőgép felelős vezetője már több esetben kért jódot a gépállomás vezetőségétől, de az a füle botját sem mozgatta. Ügylátszik, a gépállomás vezetősége elfelejtette már, hogy népi demokratikus államunkban a legfőbb érték az ember. A gépállomás vezetősége haladéktalanul számolja fel ezt a hiányosságot! Törődjön többet a cséplőgép dolgozóival! SPORT Ejtőernyős ugrás a IV. VII tiszíeletére I SZOMBAT IDŐJARASJELENTÉS Várható Időjárás szombat estig: Déjmán nyugat felt>| újabb borulás, mérséklődő nyugati, északnyugati , szél. később a szél | délnyugatra fordul. Az é. szakai j lehü|és fokozódik, hőmértékle kissé emelke Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Szombat reggel II—14. délben 24-27 fok között. MOZI Vörös Csillag: Kínai cirkusz (augusztus 2-ig); háromnegyed 6 ée 8 óraJtor. Fáklya: UJra a fronton (augusztus 5-ig); -háromnegyed 6 én r.egyed 9kor. Szabadság: Táncmester (augusztus 5-ig): a film hosszúságára való tekintettel csuk ©gy előadás van: eete 7 órai kezdettel SZÍNHÁZ ® n Nyári szünet. x FELKÉRJÜK azokat a színházi bérlettulajdonosokal. akik mindezidáig bérleitartozáeukat nem rendezték, keressék fel a szlr.ház "pénztárát augusztus 5-ig, délelőtt 9—2 óra között ée tartozásukat fizesék be. Szegedi Nemzeti Színház MUZEUM Szegedd Iparfejlöd én a céhektől a szocialista Iparig: Fejlődéstörténeti kiállítás; Móra Ferenc emlékkiállítás; Fehértó élővilága kiállítás; hétfő ki vételével mindennap 10 órától este 6 óráig. KÖNYVTÁR Könyvtári szolgálat rendje a szegedi Egyetemi Könyvtárban a nyári szünidőben : Könyvkölcsönzés: kedder.i 7 órától 2 óráig, pénteken 12 órától 7 óráig. Olvasótermeink a szünidő alatt zárva vannak. Somogyi: Délelőtt 10 órátöl este 7-ig (Könyvkölcsönzés: délután.' 2-tö| este 6 óráig). A Somogyi könyvtár fl6kja.lr.-ak nyitvatartási Ideje: Petőfitelepi (X, utca) fiók szerdán, szombaton este 5—8-ig Móravárosi fiók (Hajnal.utca) kedden, pénteken 5—8-lg. Rókusi fiók (Kossuth L. sugárút 71) szerdán, pétiteken 5-7 dg. Újszegedi (Kultúrház) fiók kedden pénteken este 6-8-ig. Április 4. útja 12. szerdán pénteken este 5—7-lg Partrürdő; fiók dé'eló»t 11-től esle 7-ig (vasárnap ls.) Felsővárosi fiók (Gál utca): szerdán éa pénteken este 6—8-lg. Járási Könyvtár (Sztálin krt. 64. sz.) kölcsönzés felnőtteknek 6zerda kivételével minden- hétköznap d. u 4 tői este 7 óráig Vasárnap d. e. 9-1? óráig Gorkij: (Horváth M. u. 3. MSZTszékház) Hétköznapokon délelőtt 10tői 2-ig; délután 3-tól 7 óráig könyvkölcsönzés. Tfjúság réezére szerda és vasárnap kivételével minden nap fél 2-től 4 óráig. SZAKSZERVEZETI HIREK A MAV és egyéb nyugdíjasok és MSZT alapszervezete augusztus 1-én, délután 3 órakor Tolbuchin sugárút 14. szám alatt igen fontos, az összes nyugdílasokat érintő ügyekben- tagés békegyűlést tartanak. Minden nyugdíjas saját érdekében jelenjen meg. A SZOVJET Vasútakok Napján, augusztus 2-án, vasárnap a vasutasok kirándulást rendezr ek Felső Tiszapart, Kőrösi-csá,rda melletti területre. Szeged város MSZT szervezeteit családjukkal együtt meghívja. Vasutas MSZT szervezet GYORSIRÖ. gépíró, lrodakezelő szakIskola ny'lik szeptemberben. Teljesen díjtalan. Tanulmányi idő: IC hónap. Tar.ítás: hetenként négy délután. Jelentkezhetnek mindazok, akik 17 életévüket betöltötték e a polgári Iskola negyedik vagy az általános iskola nyolcadik osztályát elvégezték Felvételre lelentkezée; Szeged. Sztá-Jir.-körút 14. OÉL MAGYARORSZÁG politikai napilap Felelős szerkesztő és (dadái ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged. Lenin-u. J1 Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatsli Szeged Klauzál tér 8. Telefon: 31-18 és 35-00 Csongrédmegyel Nvomdaipati Vállalat Szeged Felelős vezetői Vincze György A Magyar Repülőszövetség szegedi területi alapszerve fe'ajánlá t tett a bukai-estl VIT tszteletére. A repülős csoport a: hibapontmentes felazá|!áaért harcol. Az ejtőernyős oktatók felajánlottak. hogy Jó kiképző munkával egy útonc csoportot készítenek elő a VIT tiszteletére rendeze't augusztus 2-i ugrásra. Felajánlást: k*t teljesítették. Az úlonc e|vtái-wal; készen állnék az elkő ugrás •«. Tökéleteten megtanulták az eJiöeiT.yő hajtogatását, elsajátítottál; a szükséges tornagyakorlatokat. A kiképzés korán végzett Jó munkáért dicséretet érdemeinek a Kossuth Zsuzsanna ápolónőképző bői Jelentkezett elvtár*nők Szöveteégünk feladata, bogy minél több fiatalt neveljen repülősnek. ejtőernyősnek, akik mir/den erelükkel támogatják a vijág do'gozólnak békehsreát Feladatunkat teljesítjük pártunk és Ifjúságunk kzervezeiei támogatásával Az ejtőernyős ugríi-ok vasárnap reggel 9 órakor kezdődnek a közforgalmi repülőtéren. A Magyar Repülő Szövetség területi alapszerve szeretettel meghívja ék elvárja a dolgozó és a tanulóifjúságot, M »on Adolf , i politikai nevelő SZOMBATI SPORTMŰSOR ünnepi aportmü'or a VIT tiszteletére j i Délután 5 Órakor összetett motorcsónak, evezős éi kajakverner.y lesz a Tiszár-, a Rákosi htd és a Maros torkolata k«öttl távon. Este 8 órakor ilampionos felvonulás a lápéi komptól a Rákosi hídiR. Szeged valamennyi motorcsónak, evezős ée kar jakvereenyzők részvételével. Asztalitenisz Ma kezdődnek a VIT Kupa asztalir., ' " VASARNAPI ünnepi sportműsor a Reggel 7-töj 10-ig uszodák közötti postaverseny második fordulója a Szabad Ifjúság serlegéért, az újszegedi versenyuszodában. A Textiles pályái.- reggel 8-tól úttörő labdarugó bajnokság a2 Újszegedi Vörös Lobogó—Szegedi Kinizsi, utána Szegedi Dózsa—Szegedi Kinizsi. Az újszegedi teniszpályákon reggel 8 órától teniszmérkőzések. A szegedi repülőtéren 9 órától ejtőernyős ugróbemutató. Az Sz. Petőfi pályán, reggel 9 iVát-ól minősítő férfi ée női, ifjúsági is serdülő, atlétikai verseny. Vörös Meteor Spartakiádja A Lokomotív sportpályán reggel 8 órától Vörös Meteor Spartakiádja és MHK atjétikai vervenye Labdarúgás ' Sz Petőfi pályán: Fél 4 kor Bp. Petőfi Válogatott—Szegedi Petőfi, fél 6-kor Sz Bástya—Újszegedi Vörös Lobogó (Békés), megyei l. o. bajnoki rangadó mérkőzés. • tenisz mérkőzései a Vasa* a Petőfi és a Haladás helyiségebein. Ma VL. Sz. Kender—Sz Patőfl labdarugó mérkőzés A Hunyadi téri pályán ma döjutár.i negyed 6-kor VL Sz. Kender—Sz Petőfi megyei I. o. bajnoki labdarugó mérkőzés, Rácz Gy. Játékvezetésével. SPORTMŰSOR „ < m t, r „ si VIT tls'leia'éra ' Lokomotív pályán fél 6-kor Sz. Lokomotív II—Sz. Dózsa megyei I. o. balnoki (Szopori). Textilművek pá| yá|ár.-- 9 órakor Sz Textilművek—Hmv. Petőfi megye) X. o. bajnoki (Géczi). Szabdaság téren: Fé] 5 órakor OMSÉG—Vörös Meteor városi bajnoki (Füzesi). ) •'' :! Juta pályán: Fél 6 órakor Jutagyáj* II—Vasas II városi bajnoki (Kókad). Petőfi lelepi pályán: Negyed 6-kor Petőfi IV—Szikra városi bajnoki lüpitzer). Röplabda Kájvln téri Építők pályáján: Reggé! 8 órakor Sz Építők—Debreceni Haladás (női); fél 10-kor Sz. Honvéd —Debreceni Vörös Meteor (férfi) Mar gyar Népköztársasági Kupa mérkőzések. A Dózsa pályán délután fél 6-kra~ Szegedi Postás—Bp. Pérzügyminleztérium (nőt); Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzés. A SZEGEDI NB II ES CSAPATOK OSZI MÉRKŐZÉSEI Az NB II. déli csODortJában augusztus 16-án megkezdődnél- a bajnoki küzdelmek. Az "első forduló- Sz. Petőfi—Kiskunfélegyházi Vasas; Bp. Előre—Sz Lokomotív; aug 23- Gyie —Sz Petőfi; Sz Lokomotív—Szolnoki Lokomotív: aug 30: Sz. Pe'.ófl—Légierők ; Békéscsaba—Sz Lokomotív, szept. 6: Orosházát—Sz Petőfi; Sz. Lokomotív—Cegléd; -zept 13: Sz. Petőli—Vasas Izzó: Mikig Lok.—Sz. Lokomotív: szept. 20: Bn. Szikra—Sz Petőfi; Sz. Lokomotív—Vasas Dinamó: szept. 27: Sz Petőfi-Sz Lokomotív: okt 4: Sz. Lokomotív— Kecske? mét; Bp. Előre—Sz Petöri; okt 11; Sz. Petőfi—Szolnok. Kiskunfélegyháza, —Sz Lokomotív; okt. 18. Sz Lokomotív—Gyula; Békéwoeaba- Sz Petőfiokt. 25: Sí Petőfi-Cegléd; Légierők —Sz. Lokomotív; nov i: Sz Lokomotív—Or-O'háza; Makó—Sz Petőfi; nov. 8: Sz. Petőfi—Vasnla Dinamó; Vasas Izzó—Sz. Lokomotív; nov. 15: Sz Lokomotív—Bp. Szikra, Kőbányai Lokomotív—Sz. Petőfi; pov. 22: Kecskemét—Sz Petőfi; Kőbár.yai Lok—Sz. lok. Szegedi úszók sikerei az országos bajnokságon Budatpe6ten megrendezett 1953. évi országo* úazóbajnokságokon a szegedi úszók Igen Jól szerepeltel!. Aradi, az Sz. Dózsa kiváló verseryzöje, naRy küzdelem után megnyerte a 100 m-es mellúszás bainoksá«át. l:15.6-ee idővel. Aradi n 200 mai 2:46.G-el harmadik helyen végzel*. Barcs (Sz. Dó&ai a 100 m-es pillangó úszásban 1:14.2 el negyedik lett. A 400 m-es vegyemiizáebír• Barcs szintén a negyedik helyen végzett 5:51.8-el, Taesl (Sz. Dó-ka) nfc 1500 m ea gyorsúszásban fl:51.8-e« idővel a negyedik lett. G-ongrádmegye 4x100 m-es vcgyeevá|tója a harmadik helyen végzett. Nemzetközi labdarugó mérkőzések Szófiában a Bolgár Válogatott ellen a Bp. Varas 0:0 arányban, döntetlenül végzett. Bukarestben a Bp. Bástya—Román Utánpótlás Válogatott ellet/ 2:2 (1:1) arányban döntet'en eredményt ért el. Góllövők: Kovács IV., Sztankovlts. illetve Suru és Pepescu A RÁDIÓ MAI MŰSORA Augusztus 1, szombat ' Kossuth rádió 5 Falurádió, 5.30 Hirek. 5.45 Reggeli zene, 5.50 Torna, 6 Levelezők jelenük, 6.45 Lapszemle, 8.05 Hanglemezek. 11.30 Irodalmi műsor. 11.50 Zenekar, 12 Hírek, 12.10 Kerir.-gők, polkái;. 12.30 Kórus, 12.50 Dtszpéoserwolgálat. 13.30 Előadás. 14.15 Állami vállalatok hirei, 14.20 Német népdalok, 14.40 Műsor a kínai fel rzabadító hadseregről, lő Dalok. 15 óra 30 Hangezerwzólók. 16 lloszólő atiasz. 16.15 Népi zene, 16 30 Zenei újság, 17 Hirek, 17.10 Művészeti híradó, 17.55 Külpolitikai ismertetés 18 Szív küldi. 18.10 Falurádió. 19 Hangos újság, 20 Hírek, 20 20 AJándékműsor, 22 Hirek, sport 22.35 Tánczer.e, 24 Hirek. Hetőfi rádió 6 Reggeli zene. 6 45 Torna. 7 Indulók, 7 35 Tápéi népdalok. 3.05 Balettzene, 8.40 Filmdalok. 9 Könnyű zene, 9,45 Görög gvermekek mürora, 10 Hírek. 10.10 Zor.-gora. 10 óra 50 Operarészletek 15 Népi ze ne, 15.30 Előadás, 16.30 Keringő. 16 óra 40 Tiz perc közgo zdasáig. 16.50 Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.10 Szív küldi, 17 óra .30 Népdaiszvlt, 17.40 Rádió postája 18 Tánczene, 18.40 Népdalok. 19 Ének. 19.15 Szomszédaink műBorából, 19.45 Spnrt UJ sezlon eladó Katona. Lechner tér 5 Aj szám FEJŐS tehén eladó. Petőfi telep, VIII. u. 405. EGY 8 hór.apoe küldő eladó. Kaszás u. 11. SZOBA, konyha, speizos lakásom 2 szobásért elcserélném, kóltségmegtérltéssel. Damjanich u. 7/b. BEKÖLTÖZHETŐ 2—3 szobák magán, házat veszek készpénzért vagy eltartásért. Kígyó u. 1. II. 7 SZEKERES u. 31/a. ajatt egy Singer varrógép eladó. Érdeklődni vasárnap. ÖTTÖMÖSÖN eladó 1 szoba, konyhás beköltözhető magánház, 644 négyszögöl szöl&kerttel. Érd. a helyazlren Darázs Mihály Ara 8000 Ft. EGY fe| há)ó szobabútor eladó. Galamb u 6 KÉT drb fejőstehén elaiJb. Megtekinthet* reggel vagy ewte Hobiártbasa u. 38. i.EKoLTOZHETö kertes. Jó osaládiház. olcsón eladó. Dorozema, Sztátin u 50. szám. I ELADÓ: 4 lámpások koffer-rádió, benzinlámpa, ajtók, 3x4 m szőnyeg Zárda U. 7,