Délmagyarország, 1953. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-19 / 168. szám

6 VASÁRNAP, 1953. JULIUS 19. A városrészek közölli versenyben továbbra is Mihály telek, a tszea-k versenyeben a Felszabadulás tszcs halad az élen A Vóroal Tanára Jolontéao a nftvényápolúa, InrlftHAntáa, inAaod * elé* Állásáról A tavnsil írtaiöfaEdmsági munkák 18-ig több mint 50 síázalékál hord. mogikeidé * úlu — a tcrmolöcsopor­tok pfílJljAt követve — a* egyéni, leg dolgozó parnsztok között is ne­mes versengés indult meg n növény, ápolás, az antis és a hordás mi­előbbi sikeres befejezése 'érdekében, A területek mezőőrei versenyre hív. Iáik egymást. Lendületéé verseny bontakozott kl n dűlők között 19. A Városi Tanács mezőgazdnsági osztályénak l'gutóbbl értékelése Merint még mindig Miliálytelek vetet a növényápo­lási munkákban é? szilárdan tartja az első helyet. A városrész dolgozó parasztsága háromszor elvégezte már a kapások növényápolását. s élemjárt az. ara. tásbnn is. A dolgozó parasztok n* aratás befejer'ére után haladéktala­nul megkezdték a H»rl(j!iántúst és eddig tarlójuk 80 száznlékát szán. tottáic már fel. A tarjóhántás után 100 százalékig befejezték másod ve­tési tervüket, sflt a másodvcté'ű nö­vényeket már egyszer meg is ka­pálták. Mihálytelek dolgozó paraszt, jal éVnjámBIk az árpa brhordáaá. ban. A (arlón már napokikel ezelőtt egyetlen árpakeresztet som lehetett látni. Serényen halad a búza hor. dása Is. tik be szérűre búzatermésüknek A második helyen a Züldfás dűlő áll, ahol ugyancsak háromszor ka­pálták már meg a knpásnövényeket és 100 százalékig elvégezték a má. sodvetési munkákat. Tarlójuknak eddig 70 százalékát szántották fel. Árpájukat 100 százalékig behord, ták, a búza hordásában 30 százalék­nál tartanak. A harmadik helyen a Nagyfekete és az (Mbalmi rész vég. zott Kapá&növénycüket háromszor kapálták meg, másodvetési tervüket 100 szá. zalékra teljesítették, tarlójuk, nak 50 százalékát hántolták fel. A dűlők között folyó versenyh:m alaposan lemaradt Külső- és Belső­Baktó, a Hocea a Sekréti dülő, nz Alsó.Tisznpart és a Marostői rész. Ezoken n területeken nagyon vonta, tottan halad a hordás. Ez hátrál­tatja a cséplést. Az elmaradt vá­rosrészek dolgozó parasztjai fogja, nak hozzá komo-lyabbam a munka, hoz és gondoljanak arra, hogy a mumkn időbeni elvégzése is életszin. vonalunk emelkedését segíti elő. A szegedi termelőcsoportok között folyó versenyben a baktól Pelszabalulós terme­lőcsopart halad uz élen, ahol a tagság fáradságot nem is. merve nagy lelkescdársol végzi munkáját. 155 kataszteri hold kuko. ricájuiknt kétszer megkapálták. 10 hold répájukat és 9 hold burgonyá. juflcat háromszor gyomtalnnitották ebben az éviben. 27 katasztori hold napraforgójukban kétszer végezték el a növényápolást Második helyen az Üj Élet tcrmslőcsoport áll, ahol n tagság a 167 hold kukoricát ed­dig kétszer megkapálta. Ugyanezen a területen 72 kataszteri holdon har. mndszw végeztéik el a kapálást. Nyolc kataszteri hold burgonyájukat kötszer töltögették, 26 kataszteri hold napraforgó ' vet'óstcrüktűkön háromszor végezték el a növény, ápolást. A harmadik helyen a Tán­csics termelőszövetkezet tagjai áll­nak. akik 92 hold kukoricát, 29 hold napraforgót és 10 hold burgo. nyát kétszer kapáltaik meg. míg 62 hold kukoricában már n harmadik kapálást végzik. A negyedik helyen a Haladás az ötödik helyen az Al. kotmány, a 6. helyem a Dózsa, a hetedtken nz ötéves Terv a 8. he­lyen pedig továbbra 15 az Üj Világ tcrmelőcsoport a sereghajtó. Újfajta hangerősítő berendezés Nagy sikerrel mutatkozott be ú/ műsorával Szegeden az Alföldi Nagy Cirkusz Zsúfolásig megtelik esténként át 'Alföldi NagyCirkusz négyárbicos óndsi sátra. Az elmúlt év óta li. nyegesen megváltozott a cirkusz or. adata. Alaposan kibővült teelml­kai felszerelésben, változatosabb, művészibb, színvonalasabb műsort produkál. Az előadás első száma rács mö­gött látszódik. Az egész porondot betölti az óriási ketrec, ahová vad horkantásokkal, szilaj vdgtntdssul. Miien rohan be hat oroszlán. Ido­mítójuk, Szegedi Gábor szavára azután engedelmesen mutatják bc tudományukat. A kemény, hatá­rozott vezényszavak még arra is ráveszik a vadakat, hogy átugorja­nak a lángoló tűzkarika közepén. A műsor legszebb, legérdekesebb számai — nagyon helyesen — ak­robata számok. Merészséggel pá. rosnlt testi ügyesség jellemzi a cirkusz vaXam/Yinyi akrobatáját. Lélekzetvisszafojtva figyelik fel­nőttek gyermekek egyaránt, Si­mont, a légtornászl, aki fején áll­va, minden kapaszkodás nélkül hintázik a magasban, a széles tv­brri lengő trapézen. Sokszor hang­zik fel nz elismerés a három. Szögi vakmerő mutatványa közben. Ma. gOsan a levegőben, egyetlen szíj­jal a bokájukon, a motorkerékpár által hajtott szerkezethez kapcsol, va, szoborszerű testtartással re­pül a két akrobat\a. Kacagás, tetszés, taps kitéri n két Bérezi, a nagyon is ügyes >jügyetlen akrobaták" megjelenését és fóleg boxmérkózésüket. Derül a közönség a négy BartonelU és az öf Barlai humoros, ötletes száma közben is. Feszült figyelem kíséri a három Picard lovagló-mutatványait. A robogó lovak hátán, csodálatos mozgékonyságról, erőről tesznek ta­núbizonyságot. Megszeppenten figyelik a kö­zönségből való tulajdonosok, ami­kor Zsurbey bűvész elégeH sze. műk láttára a tőlük kölcsönkért 130 forintot. Annál is inkább, mert a bűvész azzal biztatja a közönséget, hogy ez a mutatvány nem mindig sikerül. A pénz végülis a közöség egyik mit sem sejtő tagjának tás­kájából kerül vissza. A műsor legnagyobb sikert ara­tott számait a csehszlovák ven­dégművészek csoportja adja. Vál­tozatos, sokoldalú tudási imitál­nák. Pompás, a szép, fiatal drót­kötilművésznő mutatványa, élénk kacagást vált ki a rászedett közön­ségből Junglasók akrobatikus zsonglörködése, érdekes a kombi, náll nyújtógyakorlat. A legna­gyobb, viharos tapsot az öt Bertinl coykerekes bicikli-mutatványa (irat­ra. Művészei a keréknek a cseh­szlovák elvtársak, csupa erő, har­mónia és merészség, amit a nők produkálnak. Művészetük elis­merése és a haráti ország iránti szeretet nyilvánult meg a szűnni nem akaró, újrázdst kérő tapsban. A cirkusz igazi hivatásának fel­ismerését bizonyítja a társulat mű. som. Nem értelmetlen szenzáció hajhászás, esztelen vakmeröskö­dés vezeti őket. Azt adják, amit a fegyelmezett, magasfokra emelt emberi erö, ügyesség, az izmok me. rész játéka ki tud fejteni. Hiányzott a bohóc és színesebb, ötletesebb konfcráláit várt vo'na a közönség. (Cs. M.) Az Audio hang- és kinotechnikai gyár dolgozói a technika legújabb eredményeit alkalmazva, újfajta hangerősítő berendezést készítet­tek, amelyet a most épülő Nép­stadionban szerelnek fel. A hangerősítő berendezés lapjá­nak közepén kissé süllyesztve a népstadion üvegtérképe látható. Mintegy 18 számozott, apró, színes lámpa jelzi a pálya különb" A iá" szein elhelyezett mikrofonokat. Az* ért van szükség ennyi mikrofonra, hogy a különféle sporteseménye­ket pontosan közvetíthessék. Az erősítőben fut össze valamennyi közvetítés, ezeket lemezre, magne­tofonra rögzítik, vagy felerősítve azonnal továbbítják a pályán lévő közönség számára. SPORT Mozgósítsa a DISZ fokozott sporttevékenységre a szegedi fiatalokat ' Szépirodalmi Politikai Ismeretterjesztő és szakmai könyvek ÁLLAMI KÖNYVESBOLTOKBAN NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK ai Várjuk látogatását Szeged, Lenin u. 5. Tel. 44—31. Szeged Lenin u 10 Tel. 41-33. Hódmezővásárhely, Szegfű u. 2. Tel. 255 Csongrád. Felszabadulás Ut 4. Tel. 30. Szentee. Kossuth tér 2. Tel. 11, Makó, Lenlr.' üt 15. Tel 83. SZEGEDI Kézlszoivzámgyár Rigó u. 38 rtz.itrn felvesz kováé* szakaiunké sokat él segédmunkásokat Kovács inunkéra beUinítésru. Jelentkezés munkakönyvvel. MUNKAKÖNYVVEL, rendelkező mur­kéi'okal erűw fizikai munkára azon­nulru keresünk Szegedi Gőzfurasi. Fe'eötlaMpurt 33. , NÉGY darab láingcédulát elvesztet­tcm. Megta'áló Remény u. 47 «z«m nlé icgven szíves leadni. EGY komplett AEG gyártmányú »0 volto* porszívódén eladó. Kígyó u. 2 fldszt. 8. udvarban. EGY kitűnő állifpo'ban lévő gyer­mek sportkocsi eladó. 0*7. u. 1. 3 ( 2 RADIÖ. 120 bass/tlsos harmo­nika eladó. Horváih Mlhrtly u. 7., udvar, bal 2. 3+1 RÁDIÓ eladó. Aradi vértanúk tere 5. sz kapu me'iett 1. ajtó. HÁZ eladó életiéradékkol. Fe táma­dás u 12 E'öre fizetendő Booo Ft. ALID ha-r.ná't etülvesztős S:ng"r varrógép dndó. Mcgtoklr/hetö hétköz­nap 18 30 vasárnap reggeltől Áp­rilis 1 ül.Irt 46 szám. I. 1. ÓRIÁSI belga nyulat eladok. Rákó­czi u 19. PERZSA szőnyeget keresek, kb 2 é-t fél—3 én fél m nagyságban. Jó ál­lapotban. Értesítést kérek 42—07 to­letonra. REKAMIÉ eladó Kossuth L sgt. 19. III. 1; le'efor/ 48-29. BŐRKABÁT nlakítd-, Javítás vízhat­i«n festésre! készül Csordás bürruha­készttő mesternél. Szt Miklós u. 7. JÓKARBAN lévő sportkocsi eladó, Sándor u. 37. KÉTSZEMÉLYES kajak eladó Szivár­vány u. 1/a. EGY mélv és egy sportkocsi kifo­gástalan álrcpotbun e.adó. Kecske­méti u. 19/a IOASLÓ eladó, gyerekkocsit vennék A leóváros, Tisza Lajos u. 35/n. HASZNÁLT sport gyermekkocsi azor. nnl eladó. Katona u 5. I. 3. EGY kis fleetehén, hasas üsző, erős rmrasztkocei epidó. Tápé. Kossuth u 80 szám ELVESZETT csütörtökön este az On­rsn telepen, a Hatházak előtt egy bársopv kabát. Kérem n becsületes megtalálót, hogy azt, a benr.e lévő iratokká.', me'vek Mérzárce Szllvosz. ter névre szólnak. Jutalom ebenében luttae a el címemre a Felezabadulás tezcs-be IDOJARASJELENTÉS Várható idfliárái vasárnap eltiq: Több felhő, né­hány helyen, első­sorban nyuqaton és ászakon zápor­eső, zivatar Időn­kínt élénkebb délnyuqatl, nyuqa* tl ítél A meterj nyuqaton mérséklődik, keleten nem változik. Várható hömérsékle i értékek az orszáq területére: Vasárnap reggel 16—19. délben nyuqaton 26—29, ke­leten 29—32 fok k|Ji6tt. MOZI Szabadság: Makszimka (lúlius 22-ig) Vörös Csillag: Állami Népi EqyüttaS Kínában (ma utoljára). Fáklya: Makszimka (Július 22.1g) Az olörtdások a Szabadság-moziban fé, 4. fél fi és háromnegyed 8 órakor, a Vörös Csiltag-mozihan háromnegyed 8 és 8 órakor, a Fáklyn-moatbar,' 4 6 ée fél 9 órakor kezdődnek A Fák­lynmozlbrtn a fél 9-ee előadás a Keri-mozibsf Ma' délelőtt fél 11-kor a Vörls Csillag mozíbun matiné: Biciklito v«­Jok. MUZEUM Szegedi tparfajlódéé a céhektől a szocialista Iparig- Fellődéslöriéneti ki­állítás: Móra Ferenc emlékklá'lttlt") Fehértó élővilága kiállítás: hétffl ki véielóvei mindennap 10 órától este 6 óráig. KÖNYVTÁR ' Könyvtári szolgálat rendje n szegedi Ecvcteml Könyvtárban a nyári szün­időben: Könyvkölcsönzés: keddei1 7 órától 2 óráig pénlekcn 12 őrálól 7 óráig. Ulvasólermelnk a 6zünidű alatt zár va vannak Somogyi: DA'elfllt tO órától esle 7-lg (Itönvvkölcaönzéss délutár' 2-től este 8 óráig). • Gorkli könyvtár: iCflnyvkOlcíönzés Július 15-lg szünetel. Járási Könvvlár (Sztálin krt 54 sz.) kölcsönzés felnőtteknek szerda kivételével mlnder,' hé köznap rl ik 4 töl este 7 óráig Vasárnap d. et 9-17 óráig A Somogyi könyvtár fiókja Irak nvitvalartásl ídele: Petőfitelepi (X, utca) fiók szerdán. szombaton eete ö—8-ig. Mrtrav.inosi fiók (Halnál.utca) kedden, pénteken 5—B-lg. Rókusi fiólt (Kossuth L sugárút 71) szerdán pár­tekén 5—7.ig. Ujszegedi (Kultúrház) fiók kedden pénteken este 0—0-ig, Április 4. út,|ni 12. szerdán pénteken esle 5—7-lg Partfíirdö: fiók délelőtt Illői este 7.kg (vasárnap is.) VÁROSI TANACSTAGOK FOGADÓÓRÁI A városi tanács tagjai az alábbi helyeken tartnnak fogadóórát a Vá­lasztók ró'zére: Fogas Il'éené Júiiua 19 én 10—12 órákg a Béke-telepi Iskolában. Vd­radl AnlaJré Július 19-ón 1C-12 lg n Fö'dműves utcai iskolában. I.a'os Sándor Július 10-én 10—12-!g. Dóz.uf tszcs. Király Ferenc JÚHIH 19 én. 10 —12-ig U| Elet tszcs Nagy Oéza Jú­lius 21-én, dé'Után e—8-ig rókusi l«­kolábar', CéUrt Mlhá'y. Július 31 ón, délután 0—8-lg Petőfi telepi Dko'á­bnn. Szögi Erzsébet Július 22-én. 10—12 lg Tanácsházán. Zöldi Tmréné. Július 24-én 10—12-ig. Tanácsházán A Városi Tanács kéri a dolgozókat, hogy ügyce-ba.los do'gpikkal, kérel­meikkel, esetteces panaszaikkal fts a tanács által megvalósítandó problé­mákkal keressék fe, a városi tanács­tagokat. DÉL M AG YAR0R8Z AG polit.ikm impÜsD Felelős szerkesztő és kiadói ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti i a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged. Lenin u. jl Telefon 35-35 és 40-80 Kiadóhivatal: Szeged Klauzál tér 3. Telefon: 31-18 és 35-00 Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat Szeged Felelős vezető; Víncze György A DOLGOZÓ IFJÚSÁG 8ZÖVETSEGK az e muk év során fzámottevó ered­ményeket ért ei a eporimunka egye« tertl.eteln ltl Szegeden le A löbbi 1<5 ÖR számos fiatalt küldtek az év végén repülősnek a DISZ szervere, tcK. Komoly szerepük van a DtSZ izcrvezeteknek az idén a fiatalok MHK-ra való felkéezltéséber.', amely nűndenfajta sport alapja. Elért eredményeink ellenére azor­ban a DISZ szervezőiek még mindiw nem töltik be eléggé az ifjúság szé­les tömegeinek honvédő szellemű neve­lését A DISZ bizottságok és alapszer­vezetek vezeifeógl t.'glirl maguk 'em íportolnak mlnriannvlan és igv nem nmtfilrnk példát ezen a téren ic Ifjúságnak. Sok DISZ nzervezet nem használja fel a sportszervezetek ke­reteit a DISZ tömegbefo'vásának nö­velésére n DISZ-en klvÜH fiatalok közök Hiba az Is. hogy a DISZ szer- 1 vezetek nem reglllk eléggé « sza­b:uJ ligharcoz. repül'V ée sport zervo" zeieket a szervezeti megerősödésben Nem szabad elfelejter lök a DISZ szer­vezeteknek. hogv a párt e'öit felelő­sek lefUtatOk valamennyi flnlnjjának neve'éeéért. munkáiéért. Ezért tehát gnzdálvd kell váln'ok a eporimunká­rak ir, ame'v a fiatalok százezreit foglalja magában Az egyez sportszervezetek munká­idban Is megmutatkozik „ DISZ n«m kielégítő részvétele. A sportszerveze­tek nagyrórze még nem széles, nagv tömegeket átfogó szervezet. Emellett nz oktató- é« neve'őmur kávai fog­Inlkozó edzGk, oktatók politikai ós nem egyezer s'akmal színvonala ls többnyire alacsony MINDEZEKEN A HIBAKON kflrgő. een Invítani kell. hiszer ma. a tartós békéért folytatott küzdelemben kü­lönösen fonlor az ifjúság honvédő szellemű nevelése. Bátor. fé'elniet nem ismerő, a nehézségek leküzdé­sére n haza véde'mére felkészült if­júságot ke'l nevelnünk. A Komszo­mol pétoamutatása nyomán hazánk­ban a DTSZ-nek kell a rporltevékery­ségek kezdeményezőjének, lelkének, motoriának és egyben fele'ős Irányí­tójának Is lennie Adandó DISZ meg­bízásai tevékenykedőnek a sport­szervezetekben n DISZ aktivál és munkáinkat rendszeresen ezámon is kell kérni. Fortos fe'sdat az hogv fokozatosan felszámolták a DI5Z szer­vezetek tü'nvomó részének Jeleni-gi e'.szlgete'lsérét üzemeinkben az ott, működő sportköröktől. Az üzemi DTS7, blzoirtág tagtn n-k éa alnnrzervezetek vezetöfr.ek elsőként kell belépn'ök a sport körökbe és |evé''enven ls b"kip­cso'rtdnlok a sporto'éshn El kel] ér­nünk a' idei esztendőben, hogv mln­der.' DISZ funkcionárius rendszerosen A MA! SPORTMŰSOR Uuái Az Ujszegedi versenyuszodában va­sárnap reggel 9 órai kezdettel a VTSB a Társndalml Uazó Szövetség­gel karöltve ús-ó po'tnversenvt rer­dez a Szabadlfjúság Serlegéért Az veizenv 100 m női ú-zásból: 200 m férfi úszásból; n LMHK 50 m-ee nőt és 50-es férfi úszásból áll. Nevezni a helyezlnen lehet. ' Labdarúgás Lokomotív Sportpálván vasárnap reggel 8 órakor Epület'aka'O'—Vasai II városi II. osztályú bolnokl (Már­ton); délután fél 6 órakor Sz. Loko­motív II—Szemesi Honvéd megyei I, o bainokl. Petőfi telepi pálya 8 óra: Petőfi te­lep—Vörös Meteor városi II. o baj­noki (Fodor), Birkózás A Lokomotív pálya tornatermében vnrárnno reggel 0 órai kezdetiéi te­rületi birkózó sptirtaklád válogató verseny. A Sz. Patófi Sparlakiádjal A Sz Petőfi ú'szegedl sport'e'orén vasárnap dé'elött 0 órai kezde'tel területi atlétikai birkózó ós lorna Spartaklád versenyt rendez. Sportorvosi Intézet közleményei A Sportegészségügyi Intézet a kö­vetkező héten nz alábbi .-portogve­sCletek tagjait vizsgálja: Július 20-án Ha'adaa SK., Ped Fűl'k., 21-én Lo­komotív, 22-ér.- Dózsa. 2R-án Petőfi é», 24—25-én Honvéd InbdartieJk viza­gá'atára kerül sor A rendeiép helye Április 4 útja 15. ide|e déle őtt 0" U5I l-ig. délután 4-től fél 8-lg sportoljon. A pé'damuiötás mel/eit agi­taclóval la meg kell győzni a fiatalo­kat « sportolás szépségéről, ha.«Ztio-* ságáról é,-- fontosságáról. A sportkö­rük erősségéi, legbtzicrtabb bázisát a DISZ tagjainak ke,I lelentenICk. AZ IDEI NYAR folyamán megtűr­tá ra kerülő VIT sporthelek ló al­kalmat Jeler tenek arra, hogy a DISZ tagokat ée a DISZ-en kívüli fiatalok százezreit i« mozgéislihassuk a sport­körök munkájába A bevonu'á* elö't állö fiataloké, mindegyikét mo'.góslti­auk őszig az™HK lei vény valamelyik fokozeiának megazerzéaére. Töreked­jünk arra, hogy a fiatalok egy ré­sze megszerezze az MHK Jelvény II. fokotatát Az MHK Jelvény mevszer­z.roére felkézü'ő kezdő Fportolók kö­zötti nglláclós munkával a fiatalok úlabb tömege't küldlük be rt eport­lijrök különböző ezakoeztályaiba. DISZ szervezeteink és aktlvlatáir k fonky feladata a eporto'ó tfjúcdg ne­velése. A sportoló Ifjúság tömcceit a párt é« Rákosi e'vtárs szeretefére. a népi demokrácia Iránti hü-ég-o ke'l nevelnünk, moz.grVllar.-unk kell őkel a Moclalizmiw énltéaérc. a ter­melésben é"- a tanulásban egvar-int kiváló eredmények e'érésére A t e­velömunka, a sprrtolók közötti poli­tikai munka meglavltása érdekében foirtne. ho"\' mielőbb megszervezzük a DISZ n.ktívnhá'ózutot a sportkö'ö­kőn belü'. Gondoljanak arra DISZ vezetőlrk, liogy a testneve'ésl és .sportmunká­Vrtl. n flnorlknrökkel való fokozott fog'o'kozás ütián Jelentősen megnö­vekszik a DtSZ azervezelek tekir-té­lye. de ugyanakkor politikai ér szor­veze'i befotvrtsn is 'öbb'záza-cr DISZ-en kívüli spotoló fiatal közölt. A DTSZ bizottságok titkárainak ée Krétáinak kfl'ön'V gonddal kell ez­után foglalkozniok n kiváló anortoló fiatalokkal az égves enortágak é'­sooőto'ólval, hogv bekancsolbaesnk őket a DISZ politikai oktatásba, a DISZ mur káláhn V vA T-.'ö RAK TEHÁT f'SZ z-or-v-'é. telnk éa a sport (erületén dokgnz.ő aktivistáink a azorla'lrta les'revelés é-' snort nérvzerils'l "séneg élhac-o­sn;vá Szervezzenek ismcreitorjesztő előadásokat é« bivtanak m-c oáa é',qnor'"ló'tat e'ősdókkér t Kezdemé­nyezzék a r-'emié'te'ö agitáció kü'ön­fóle rnrmálá'. rénvkérv snortfaiiul­sáeoi. ícn-l'n»k(it ée ebhez bason'ót, Nénszerftspsék az özem lefkb'á'ó'-ib enedmén"' elér' spoCoM f'-neü-tt Kö-zönt?ok a Világ Tf'i'isági Talá'krr rút z'keres spnrtmnnkrtvn.i te ós Sze­ned fin'nl la'na't ml-él ragyobb -=zám­ban való bevonáeé-e" •• -e-.rte'eibe. O-brt M'aóív a Szeged Várra! DIS7 Ri'otf­ká?f politikai munkaiársai Repüló modell bemulató A Magyar Repülő Hzüvebé« 'ze­gedl központi műhelve. a Vljágifiú­fági Találkozó n'ka'mábél, ma dél­ül án 5 órai kezdette'. láiványoa körrepüló bemutatót tart A benm­Inlón két motoros aoort, vadászgé­pek és műrepülőgép lesz bemutatva. Belépődíj r Ince. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ A RÁDIÓ MAT MŰSORA Július 19, vasárnap Kossulh-rádió 6 Reggeli zero 0.45. Lapszemle, 7 Hang sniszek, 8 Hli ok 9 K>gv ralu — egy nóta, 9.30 Zcnée rejtörő 10 Vniérnapl levél 10,10 Vidám rrifi-or, 11 Előadás, 12 Hírek, 12.15 Szlmfónl­kue zenekar 13.30 lapismertetés, 14 óra 15 Operettréealetek, 14.40 E'ö­udáe, 15 Népzene 13.30 Művészié­mezek. 10 Hang emezek, 16,30 Ko­ringük. 17 Külpolitikai ismerteié*. 17 óra 15 Vidám muzsika, 17.40 Kincses Kalendárium, 19 Tánczer.e 20 Hírek. 20.20 Operett; Az aranycsillag. 21.40 I Sporthírek, 22 Hirek 22.10 Tánczene, 123 Szimfónlkue zenekar, 24 Hírek. Petöfi-rádló 8 Hangszerszólók, 0.30 Fa'urádló, 9 Ref félóra, 9.30 Lemezeeládo, 10.10 Szórakoztató zci.e 10.30 Ilan'gvcr­seny 11.33 Népi együttes. 13.20 Filinrialok 12 50 Gpcru; Trubadúr, 15 Tudományos fejtörő 10.20 Szív küldi. 15.45 Lapismertetés, IG Over­mekszinház. 16.40 Ver. ek. 17 Hang­lemez, 17.15 Irodalmi riport 17.3') Hangképek hangverscnytermekofíl, 18 óra 40 Tánczer e 19 Ének, 19.20 Szimfonikus költemény. 19 45 Szóra­koztató zene.

Next

/
Oldalképek
Tartalom