Délmagyarország, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-07 / 132. szám
4 YASARNAP. 1053. JUNIUS 7. Egy általános iskolai igazgató arcképe A szegedicörnréki telepi általáncs iskolák igazgatója Hódi Győző elvtárs. A telepi iskolákhoz tartozik a baktói és Fehértó mellett a kettőshatári iskola is, az egyik kilenc, a másik 12 kilométerre Szegedtől. Ha ezek az Iskolák nem lennének, az idejáró kevés gyereknek naponta nagy utat kellene megtennie a tudományért. Három évvel ezelőtt még nem tudtak annyit törődni ezekkel az iskolákkal, mint ma. Tagként egyegy benti iskolához tartoztak, amelynek igazgatója vagy tudott velük törődni, vagy nem. Inkább nem, mint igen, mert hisz nz igazgatót lekötötte a benti nagy iskola gondja. Óriási terhet jelentett már csak az is, hogy értesítsék az ottaniakat valami sörgös, fontos kérdésről. Telefon nincs, villamos még nem ér odáig. Az oktatási osztály, látva a telepi iskolák nehézségeit, megszüntette a tagállapot helyzetet és külön igazgatót állított a hat iskola élére. Az igazgató székhelye Szeged. Innen irányítja, segíti az ott folyó munkát. S hogy az eredményes legyen, fontos a minél sűrűbb látogatás, a közvetlen, személyes kapcsolat biztosítása. F.tre egy lehetőség van pillanatnyilag: kerékpárral kikarikázni. Időt, energiát számítva, ez önmagában sem kis dolog. Hódi elvtárs nem fogyó lelkesedéssel végzi ezt is. 1951 óta, mióta ő az igazgató, nz iskolák munkája sokban javult. Hódi elvtárs kezében fut össze ezeknek az iskoláknak minden gondja, kérdése. Az együvétartozás lehetővé tette a sajátos problémák megvitatását, a tapasztalatcserét, az egyforma, gondos bánásmódot s főleg a tanulmányi színvonal emelkedését. A baktói iskola félévkora második helyezést érte el tanulmányilag az összes szegedi általános Iskolák között. Az igazgató elvtársnak gondja van sok más kérdésre is. Béketelepen a szülői munkaközösségnek például önálló kultúresoportja van. Be ls neveztek a megyei kultúrversenybe, oklevelet is kaptak. A kulturális rendezvények jövedelméből kirándulásokat szerveznek a gyerekek számára, most a Balatonhoz két hétre. Nemrégen zenegépet vettek. Jól megszervezték a patronázs üzemek hálózatát is. Elsötétítő-berendezés kellett a vetítéshez. Meggyőzték a lemezgyári elvtársakat arról, hogy ez milyen szükséges. A lelkes munkát látva a Lemezgyár szívesen segített, hulladékanyagból elkészítette a berendezést. Igen jó barátságban állanak a honvédséggel. Közös, vidám fenyőfaünnepen látták vendégül az elvtársakat, ahová a vendégek ezer forint értékű könyvvel és ezer forint értékű cukorkával érkeztek. Rákosi elvtárs születésnapján a pajtások mentek vendégségbe a honvédekhez, ahol a vidám kultúrműsort finom uzsonna tette kellemesebbé. Látszatra ehhez kevés köze van az igazgatónak. S még kevésbé lehet feltételezni az igazgató elbeszéléséből. Hódi elvtárs nagyon szerény. De a műnkét vizsgálva, a nevelök igazgatójukkal kapcsolatos megbecsülését nézve, az tűnik ki, hogy az ő kezemunkája, ötletei, tanácsai, irányítása az alapjai az eredményeknek. Hódi elvtárs munkáját vizsgálva Lenin elvtárs szavaira kell gondolnunk: »Minél kevesebb felfújt frázist, minél több egyszerű, hétköznapi tettet®. Iskolái vezetésének szinte minden problémáját egyedül intézi. Egyszemélyben igazgató, adminisztrátor és gondnok. Az oktatási osztályon tréfásan meg is kérdik néha: "Milyen minőségben jöttél most elvtárs?® Hódi elvtárs arra törekszik, hogy a pedagógusoknak a legmegfelelőbb munkafeltételeket biztosítsa. Ezért jár ki télen-nyáron kerékpárjával jóval többször a telepekre, mint ahogy arra kötelezve lenne. Tapasztalatait átadja. Ha szükséges, bemutató órát tart, segít a továbbképzési anyag elsajátításában, az iskolán kívüli munkákban. Minimálisra csökkentette a benti értekezleteket, hogy a nevelőket ne vonja ki a munkából. Inkább maga megy ki és beszél mindenkivel külön-külön. Mindemellett még marad ideje arra, hogy Jelentős munkát végezzen a Petőfi-telepi békebizottságban és sikerrel végezze a Pedagógiai Főiskola tanárképző matematika-fizika tanfolyamát most már másodéve. Hódi elvtársat a párt nevelte a dolgos hétköznapok ilyen odaadó harcosává. Édesapja gazgyári munkás. Az igazgató elvtárs iskolaévei, mint a munkásgyerekeké általában, küzdelmesek voltak. Fiatal tanítóként tanyai iskolához került. Mostani mély hivatásszeretete az első évek munkájában alakul ki. Megszerették a tanyán és ő is megszerette a környezetét. Nem is szívesen jött, amikor, hogy jó munkájának nagyobb hatókört adjanak, Szegedre helyezték. A munka lendülete azonban magával sodorta s itt is úgy dolgozott, hogy egy év után újra magasabbra emelték: a mostani Igazgatói állás betöltését bízták rá. Szeretem a munkámat, szeretem a gyerekeket — mondja Hódi elvtárs. Hívtak már máshová, nagyon szép munkára, de el kellett volna válni a gyerekektől, ezért nem mentem. Örömmel végzem itteni feladataimat. Ha valami nehézség adódik, mindig érzem a párt, az elvtársak fokozott segítségét. De érzem ezt a segítséget állandóan. Amikor tanítani kezdtem, volt olyan idős tanító kinn a tanyán, akit a fia váltott fel a munkában. Fiatalkorától kezdve ott kinn élt, dolgozott. Nem figyelték, nem értékelték a munkáját egy életen keresztül. 1945-ben én is valahogy így gondoltam. Eszembe sem jutott, hogy elkerüljek onnan. Később, amikor bekerültem Szegedre, megértettem, hogy észrevették, értékelték a munkámat és jutalmazás volt az áthelyezés. Egy év múlva újra éreztem a megbecsülést, bizalmat az igazgatói kinevezésemkor. Fel is merült bennem akkor is, előbb is: miért? A kérdésre a magam felé felvetett követelmények fokozásával válaszoltam a lekor és azóta is, Javítani akarom a munkámat ezután is mindig, mert szeretem, mert öröm és szívesen vállalt kötelesség. (Cs. M.) Pavlov-kiúllitús nyílik az MSZT-székházban Kedden, június, 9jén délután 6 órakor nyi"ja meg Szegeden a Ma. gyar Tudományos Akadémia és a Magyar-Szovjet Társarág a Pavlov kiállítást. A kiállítást az MSZT szókház Tudományos és Művészeti Szakosztályok Klubjában, Horváth Mihály.utca 3 sirám alatt, az I. emeleten rendezik mag. A megnyitó beszédet dr, Hetényl Géza egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Pavlov Bizottságának elnöke mondja. Szegőd dolgozói tekintsék meg ezt a kiállítást, amely bemutatja Pavlov, a világhírű szovjet tudós munkásságát és kutatásainak eredményeit. V. Belinszkij, a nagy orosz gondolkozó és kritikus 1953 7 én le3z Visszpu ion Belinszkij, a nagy orosz gondolkozó, irodalmi kritikus és publicista halálának 105. évfor. dtilója. Belinszkij, mint n mult század 40-es évei haladó ifjú nemzedékének szellemi vezére kezdeményezője és első képviselője az orosz, orstzági akkortájt keletkező forradalmi — demokratikus mozgalomnak, előfutárja a 60-as ével; Cser. nisevszkij és Dobroljubov veze(te forradalmi demokratizmusának. Belinszkij 1811-ben a volt penzai kormányzóságban, Cscmbar. városkáéin született. Már fiatal korában kitűntek rendkívüli képességei. Még sem tudta a főisko. lát elvégezni, mert q moszkvai egyetem reakciós vezetősége szabadságszerető, kormányellenes beállítottsága miatt kijárta a főiskolai hallgatók sarából. Belinszkij az újságíró pályát választotta ós hogy megélhetését biztosítsa, éj jel-nappal keményen dolgozott. A kimerítő munka következtében megbetegedett és 37 éves korábnn meg. halt. A mul| század 30—40-es éveiben Oroszországban a dekabrista pilola-forradalmárok leverése u|án kegyejien politikai reukció uralkodott, o föld alá kényszerítőit haladó társadalmi epzmék csak a művészeti alkotó tevékenységben és nz irodalmi kritikákban juthattuk kifejezésre. Ezért Belinszkij is kénytelen volt munkásságát szinte kizárólag a kritika, az irodalomtörténet és az elmélet terére korlátozni. Belinszkij mélyenszántó 03 finomtollú cikkei a korabeli írók művészi tehetsegének és műveik társadalmi jelentőségének tökéletes megértéséről tanúskodnak, merész gondolatai azonban jelentősen túllépik a tulajdonképpeni irodaim! kérdések kereteit. Cikkeit a politikai harcos heves temperamentuma, az igazság szomjas keresése, a filozófus fárad hatat lan kutatókészsége, a művészet olthatatlan szeretete jellemzi. Belinszkij kritikai működésében döntő helyet foglaltak el a nemzeti sajátszerűség:, vagy amint ezl akkor nevezték, a népiesség problémái. Be. linszkij elmélyedve tanulmányozza az orosz elbeszéléseket és e fiatal írók között már 1835-ben különös figyelmet szentel Gogolnak, uklnek műveiben felfedezd az orosz irodalom új hangját. Ilarcot kezd Gogolért a reakciós irodalmi táborral, harcol a művészet haladó elveiért, n kritika realizmusáért, nmely az orosz nép történelmi fejlődését gátló társadalmi erőket osTorozza. Belinszkij 1839-ben Moszkvából Peterburgbl költözik áí, ós nz „Otyecsesztvcnnije Zapiszki" című folyóirat munkatársa lesz. Alkotó munkásságának második, érettebb szakaszában döntő eszmei fordulat njl bé. Most érti meg az önkényuralmat védelmező filozófiai Idealizmus rendszerének reakciós voltát, |> elinszikij olyan társadalmi ; rendről álmodik, nmely nem ismeri az embernek ember állal való kizsákmányolását, olyan időkről, „amikor senkit sem fognák fel. negyelni, dmiknr senkinek sem vágják le a fejél"„ „amikor nem lesznek értelmetlen formák és szokáPck" és ,,a nók nem lösznek a társadalom és u férfiak rabjai.'' A nyugat utópista' szociálistáiva] ollentétbcn nagypn . jól tudta, hogy n szocializmushoz néni lehet; eljut, ni békés úton, hogy a forradalmi narc elkerülhetetlen. Belinszkij újEágíró tevékenysége óriási hatást gyakorolt nz orosz 'ársactaiom haladó köreire, a mult század 40-es éveiben a fiatal 1-ok nagy csoportja csoportosul Belinszkij köré. E fiatalok közül többen. — N. Nyekraszov, I. Turgenyev, M. Szaltikev-Sesedrin, F. Dosztojevszkij és mások — a fejlődő orosz Irodalom köve'kezö sziuknszának nagy íróivá váltak. Azokra n ki. váló orosz írókra, akik nem tartoztak közvetlen a Belinszkij vezette csoporthoz, eszméi, a forradalmi demokratikus esztétika eszméi szintén nagy hatással voltak Ezek közó az írók közé tartozik A. Ger. cen, I. Goncsarov, A. Osztrovszkij, tot, a fiatal L. Tolsztoj is, aki a nagy kritikus halála u[án négy esztendővel lépett a nyilvánosság elé. Ilyen módon Belinszkij a XIX. század kiváló oro3z realista íróinak egész seregét nevese fel, s ezzel lerakta az orosz irodalom alapját. Gennadij rosipclov a Moszkvai Egyetem professzora Három a kislány A szegedi Nemzeti Színház előadása A Szegcdi Nemzeti Színház. ^ évadzáró bemutatója Schubert: „Három a kislány" című daljátékát hozza színre, A „Három a kislány" nem Schubert eredeti műve. E fö bemutatója Schubert halála után közel száz évvel, 1916-ban volt. A nagy zeneszerző munkásságával valé kapcsolatát az jelenti, hogy a mű zenéjét Ber é Henrik, n magyarországi szüleitésű német operettkom. ponista Schubert dalaiból és hang. szeres műveiből állította örsze s a cselekmény is Schubert életének egy eseményé: dolgozza fel, A mű legfőbb értőké, ami maradandóságát elsősorban biztosítja az, hogy Schubert művészetének halha<allan gyöngyszemeit, dalait mutatja be, érzelmi és hangulati jel le. gi'iket helyesen kifejező összefüggésben, ügyes színpadi felhasználásban. Ezzel az operett közkedvelt műfajában a komolyigényű művész i z.-ive értékelésére, megbecsülésére nicvel. A mű zenéje Berté étdolgozásában elég széles kerosztmet. azotét mutatja Schubert művészetének, his-cn alkotó munkájának egyik' legfontosabb részlete több mint 600 db llkcim pozíciója* melyek a műdal történeti fejlődésének egyik legfőbb állomását je'zl s melyekbon cgyó tlrégéiv'Jk, korának érzésvilágát a tíalirodalomban példá-lanul széles színskálában, klasszikus for. má'nsban adjn vissza. A „Három a ki !á"y" hallgatásakor megszeretjük Schubert nagyszerű melódiáit, mert •sétál, hogy emberi közelségbe ke. rülünk a'ks'tójuk életével, egyéniségével s a korral, melyben születtek, j bV.n megértjük legbensőbb mondanivalói:. E gyik' hibája a szövegíróknak, hogy Schubert életének és koránuk megrajzolásában nem törekedi k teljes hűségre. Schubert jellominek, ogyéniségének ábrázolásában a nagyság sokszor háttérbe szo. rul a kicsinységek mögött. Mintha a szövegíró állásfoglalását, ls jelen, tené a Schober költő szájába adott mondás, hogy Schubert nagyszerű ember, jó bajái és főleg, de csak mellékesen lángász. Schubertre az utókor mint halhatatlan zeneköltőre tekint fel, n darabban viszont bámul®- helyett sokszor sajnálni kell, hogy nz életlől való félszeg elzárkózása megfosztja a boldogságtól. A szövegkönyv fogyatékosságát a többi szereplő jellemábrázolásának hiánya is mutatja. Átlagembereket látunk a mul- század eleji Bécsből, egyéniség, jellem nélkül. Sematikus a bohémok ábrázolása, de különösen a három kislány közül Édi cs Hédi, valamint partnereik szerepe. Nem tudjuk meg, mindig mosolygó ar. cuk mögött mi rejlik, csak azt látjuk, hogy szerelmesek. S ha a színészi alakítás és n rendezői beállítás sem tudja áttörni a szereped: a kereteket, a színpadon Í9 csak termet, hangszín után tudjuk egyike'a más-ktől megkülönböztetni. A darab korábrázolása is kissé felszínes. Nem akar mélyebb lenni, mint egy régi, szokványos operettörténet, a polgárváros viszonyait tár. sadalmi körülményeit, szellemű mozgalmait nem elemzi. Zenéjén kívül mi jelenti a mű másik pozitív értéké'-? Lehetőséget ad a cselekményen keresztül arra, hogy a színészi alakítások nemes, embriri érzéseket, őszintén, melegen ábrázolja nak, szülői szeretelet, gyermeki ragaszkodást, bcldog szerelmid, keserű csalódás', az ember, társakhoz való humanista vonzódást. Hiszre a romantikus művészet egyik legfőbb ériéke « mai kor embere számára nz, hogy feltárta és megvilágítót a az emberi él:í erzésvilégámk rok rémségét, gazdagságát s alkotásaival' bennünket is mélyebben érző emberekké nemesít. Mt, való sít ott meg a darab nyújtatta lehetőségekből s művészi elképzelésekből mit tett hozzá a Szegedi Nemzeti Színház előadása? A „Három a kislány" zenei megoldása hűe-n tükrözi Schubert muzsikájának. sok szépségét. A zenei ve. zolők és előadók egyaránt nagy gonddnl igyekeznek a schuberti dallamvilágot s ílusosan, nemes egyszerűségében megszólaltatni. Figyelemreméltó a zenekar játéka, mely sehol sem akar túlzóan csillogni, feleslegesen érvényre jutni, s kamara szerű beállításával megőrzi a dalok jellegtét. Az előadás zenei előkészítésében és vezénylésében értékes, komoly körültekir» é«t mutató munkát végeztek Puulusz Elemér és Ujj József karnagyok, A Szereplők közül elsősorban Schubert szerepét játszó Németh Jánosról kell megemlékezni, aki szinte áttörve szerepének a szövegkönyv adta lehetőségei':, jó színészi alakítást nyújt. Schubert alakját vonzó, emberi közelségbe hozza, akinek félszegeégét sohasem látjuk nevetségesnek Érezzük, hogy csen. des, zárkózott egyénisége mögö t hatalmas erők. szenvedélyek tüze', nek. A nagy csalódás lelke mélyéig megrázza, de nem töii meg. Emeli fővel további alkotásra, munkára lelkesedve távozik. Énektechnikája még további fejlődést kíván, de előadásmódja tartalmilag átgondolt, kifejező. Médit, Schubert szerelmének szerepét kettős szereposztásban Iván Marg t és Olgyai Magda alakítja. A két alakítás lényeges különbséget muta:, Iván Margit mérsékeltebb, szemérmesebb, mrigfniüoltabb. A három kislány közű] nem a legfiatalabbat játssza, amit a szerep kívánna, hanem' a legidősebbet,. Amikor anyáskodik testvérei felett, túlságosan meggyőz komolyságával, ahelyett, hogy komolykodna. Ma. gn'artásában Schuberthez igyekszik méltóvá válni Ebből az köveit, kezne, hogy hozzámegy feleségül, amlntak a később cselekmények el. lentmondanak. Iván Margt': alakítása kedves, megnyerő, de nem teljesen érthető. Olgyai Magda tüzes, szeleburdi kislányt játszik, uki rajongó. könnyen lobbanó. Fiatalosabb, merészebb, így egyéniségéből ért he. többé válnak a szerep kivánta hír. telen érzislmi változások. Zeneileg mindketten jól oldják meg feladatukat. Iván Margit hangja kiegyenlítettebb, teltebb, Olgyai Magdáé behízelgőbb, érzelmesebb. A másik két testvért alakító Mácsay Emmi és Papp Teri kö;.ül Mácsay Emmi kedvesebb, közvetlenebb. N agyon jól játszik Somorjai Éva Grisl énekesnő szerepében. Beszédének olaszos idegenszerűsége érdeke.s ízt és szellemes fordulatokat adSzenvedélyes, temperamentumos. Mozgása, hanghordozása ügyesen tükrözi szeszélyes lelkivilágát. TschöLl üv-rgfi'stőmester szerepében nagy siker- arat Sugár Mihály. A három lány apját sok érzéssel és sok komikummal alakítja, játékában azonban van bizonyos megoldatlan költőség: hol kedélyes, szeretetreméltó öregúr, hol pedig túl nyersen zsörtölődik: Bari ók Júlia Tschöllné szerepé- játssza őszintén, emberien, meleg szeretettel. Painky Béla Schober költő szerepében jó színészi játékkal és fejlődő zenri előadókészséggel tűnik ki. A közönség számúra azonban túlságosan megnyerő, szimpatikus * egyéniség, holott Grjsivel, majd Schuberttel szembeni magatartása nem egészen egyenea jellemre vall. A bohemek sematikus szerepeit még Katona András oldja meg legsikeresebben, igyekszik mindig mozgatója, fő éltetője lenni a köréje gyűlt vidám társaságnak, Radics Tibor és Bódy József alakítása kissé színtelen- A nyergesmester szerep Kajáti Gyulának, a postahivatnlnok szerep Várad y Árpádnak nem ad különösebb lehetőséget elmélyülő alakításra. Várady Árpád ügyesebb, könnyedébb mozgású, Kajári Gyula kicsit kamaszos, darabosan játszik Nem eléggé sikerült Zádori István titkos, rendőr alakítása. Kicsit túljátszott szerep, játékában stvk az öncélú komikum, amiknek a darab tarta'mával semmi kapcsolata nincs. Schubert karmester barátját ügyesen alakítja Kovács János. Érezzük Schubert iránti rajongó szeretetét, de lelkesedése néha pátoszba megy át. Szépen énekelnek Mata István és Székelyhídi György az utcai énekesek szerepében, Décsy Györgyi jól játssza a kényeskedő vénkisaszszonyt, ki ellensége minden muzsi. kának, jókedvnek. De mivel mindig ugyanabban a pózban jelenik meg, a végén una'massá válik. Kakuszi Imre a vendéglős szerepében nem elég,kedélyes Az ilyenfajta városi embert a külső hangoskodás helyett inkább a belső ravaszság jellemzi. Van néhány olyan szerep, amelyek az egyszerű nép szeretetét, ragaszkodását és megbecsülését fejezik kl Schubert és művészete iránt. Igy Bányász Ilona, mint házmesterné, Rosta Mihály és Czimer István, mint a ház lakói veszik körül kedvesen. figyelmesen a nagy zencszer. zőt Élettel teli, kedves egyéniséget ábrázol a színpadon Romes Jenő Sáni pikkoló szerepében. Mozgása, játéka bátor, határozott és meglepő színészi érzéket árul el, A gyakorló iskola úttörő énakkarának tagjai nagy sikerrel működnek közre. Énekük üde, frissen csengő. Fejlett óuektcchnikájuk Garamszegi József tanáruk go-ados nevelő munkáját dicséri A darab korhűségét | r.agyban emelik Sándor Sándor | szép, apró részletekig kidolgozott díszletei, továbbá Bene Jánosné és Horváth Ferencné élethű jelmezei, LJortobágyi Margit rendező gon' ' dos, alapos munkát végzett. Míg nagyobb gondot kell nzor.ban fordítani az apróságokban is a kor hűségesebb ábrázolására, amit né. hol mai operettszerű beállítás ront le, például az „ide kukkants — oda kukkants" jelenetben — akár az egé. szet ql lehetet} volna hagyni, csak öncélú játék — és az egyéniségek, jellemek még tudatosabb felépítésére, a szövegkönyv adta nehézségek ellenére is Erdős Jáncs