Délmagyarország, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-28 / 74. szám
TFTTÖ PRCPKTÍRTA! EGYESÜLJETEK* DELMAGYARORSZAG Vasárnap délelőtt tartják meg Szegeden a csongrádmeg.vci napi- és üzemi lapok levelezői első összevont értekezletüket Ma kezdődik a Tavaszt Vásár Szegedien te., AZ MD IX. ÉVF. 74. SZÁM. SONG RADM NAK LAPJA ARA 50 FII.LÉR SZOMBAT 1953. MÁRCIUS 28. Szilárdítsuk meg és fejlesszük tovább a felszabadulási hét eddigi eredményeit A felszabadulási hét eddig eltelt napjai bebizonyították Csongrád megyében is, hogy a dolgozóknak szívügye a tervteljesítés és valóban nagy ünnepüknek tekintik felszaba. dulásunk évfordulóját, április 4-et. Talán csak a Sztálin elvtárs születésnapjának évfordulóira tett felajánlások teljesítésének, vagy a kongresszusi munkaversenynek a munkalendülete és lelkesedése váltott ki olyan eredményeket, mint most a felszabadulási hét. Elmondhatjuk: a kommunista példamutatóé az üzemekben minden eddiginél lelkesebb és a vállalások teljesítésénél a kommunisták és a DISZ-tagok járnak az élen. A felszabadulási hét •v r\r\ .— ' —„1 Ál.——. „l.il i/al -íocítrlVoá- íi i nevelőknek arról, hogy mit Jelen tett nekik 6zemély szerint a fel. szabadulás, mit köszönhetnek pártnak, a nagy Szovjetuniónak, Tudatosítani kell dolgozóinkkal, hogy mindezek a százalékok, amelyet a felszabadulási héten elér. nek, minden felajánlás, amit felszabadulási héten teljesítenek több iskolát, kultúTOtthont, ké. nyelmes munkáslakásokat és szebbnél-szebb üdülőkel biztosít a dolgozóknak; több élelmet, több ruhát és melegebb otthont jelent. A felszabadulási hét következő napjaiban a párt irányításával szakszervezetek, a vállalatvezetö6ég és a műszakiak közös összefő jarnas. a} ~ ' "" gásával tovább kell erősíteni a 100 szazalekon alul teljesítőket Is ,8,otállreH ,H szeliemét. Arra kell jobb munkára serkenti. Azokban az üzemekben, ahol magas volt a 100 Százalékon alul teljesítők száma, ma már jelentősen csökken. A felszabadulási hét nagyszerű versenylendüleíében a Rőder-moz. galom is tovább fejlődött. A Szegedi Jutafonóban például a sztahánovisták két-három dolgozó patronálását vállalták. A Rőder-mozgalom kiszélesítésének meg lett az eredménye, amit bizonyít, hogy Rucsek Vera, a Jutagyár dolgozója a felszabadulási hét előtt 100 százalékon alul teljesített és az őt patronáló sztahánovista munkamódszerének átvétele után elérte a 100 százalékosáéijesítést és most vállalta, hogy két gépen dolgozik. Nagy része van a felszabadulási hétnek és az április 4-re tett felajánlás teljesítésének abban, hogy egyre több üzem jelenti be első négyedévi terve határidő előtti teljesítését. Túlteljesítette első negyedévi vállalását a mai napig a Szegedi Konzervgyár és még több más üzem. Ezek a kiemelkedő eredmények a pártszervezetek további jó ellenőrzésével, a kommunisták példamutatásával. szakszervezeteink, műszaki dolgozóink jó szervező nhwkájával megtarthatók és tovább fokozhatok A felszabadulási héten egyik legfontosabb feladatunk tehát, úgy az üzemekben, mint a mezőgazdaságban, hogy állandósítsuk és továbbfejlesszük azokat az eredményeket, amelyeket a felszabadulási hét eddigi napjaiban elértünk. Tovább kell tehát fokozni az üzemekben az agitációt és meg kell erősíteni a politikai tömegmunkát. Gerő elvtárs a szakszervezetek XVIII. kongresszusán mondotta: „Azf várjuk a szakszerve, zerektől, hogy még következete. sebben és eredményesebben mozgósítsák a dolgozókat a termelési tervek túlteljesítésére, hogy az eddiginél jobban szervezzék a szocialista munkaversenyt." Gerö elvtárs szavai a felszabadulási hét hátralévő napjaira még fokozot. tabban vonatkoznak. Á verseny szervezésénél nem szabad megtűrni semmiféle lazaságot. Az a párt., tömegszervezet és gazdaságvezető, aki ezen a téren helyt ad a megalkuvásnak, hagyja magát befolyásoltatni az ellenséges elemek által, nem méltó arra, hogy a fel. szabadulási hét harcos lendületében az első sorokban álljon. Népnevelőinknek napról-napra tudatosítaniuk kell a dolgozókkal: hogyan függ össze a saját gépén elért eredménye életszínvonala emelkedésével, a haza erősítésével, a béke meqörzésével és az akadályok leküzdésével. Tudatosítani kell a dolgozókkal, hogy az üzem tervteljesitése attól függ, hogy milyen eredményeket tudnak elérni a dolgozók egyenként és naponta. A felszabadulási hét a tervteljesítés döntő csatája. • tehát ezekben a hátralévő napokban a terv teljesítésére is kell mozgósítani a dolgozókat. De nem szabad megfeledkezniük a népnevelöknek arról sem: a felszabadulási hét a tervteljesltéssel egyben békénk erősödését jelenti, hogy helytálljunk a béke frontján és vissza tudjuk riasztani a béke ránkesö szakaszán az imperialisták csatlósait attól a kísérlettől, hogy újra visszahozzák a nép hóhérait. A felszabadulási hét napiéiban tehát minden egyes dolgosom? fcell beszélgetniük a népvetélkedés törekedni, hogy a verseny ered ményeit minél gyorsabban kiértékelhessék és ezt a dolgozók tudomására hozhassák. A nyilvános versenykiértékelésnek rendkívül nagy mozgósító ereje van. Éppen ezért nem szabad megtűrni az üzemekben az olyan versenytáblákat ahol már idejét mult versenyeredmények vannak. A hódmezővásárhelyi Harisnyagyár példájára min den üzemben ki kell szélesíteni t páros verseny-mozgalmat nemcsak az egyének, de a brigádok és üzemrészek között is. A verseny ny"vánosságánál feltétlenül ismertetni kell az elmaradókat is, megokolva: miért maradt le az illető dolgozó, brigád, vagy üzemrész. Az élenjárókat viszont népszerűsíteni kell, hogy minden üzemben érez zék a jól teljesítők, hogy a felszabadulási hétep kitűnő eredményt elérni dicsőség. A nyilvános dicséret nagy serkentő erő, amely nemcsak a megdicsért do'gozót ösztönzi még jobb eredme. nyekre, hanem a munkatársait is. Szakszervezeteink műszaki vezetői „e csak. néhány napig tartó átmeneti feladatnak tekintsék a ver. seny gyors értékelését, az eredmények hltásos nyilvánosságra való hozatalit, hanem a felszabadulási héten szerzett tapasztalatok alapján állandósítsák ezt a felszabadulási hét után is. Vannak üzemek, ahol az üzemi pártszervezet és különösen az üzem vezetősége és az üb. megelégszik azzal, ha néhány kiugró teljesítményt tud felmutatni a gyárban. Elragadtatással beszélnek ezekről a kiugró teljesítményekről és közben megfeledkeznek arról. hogy igen nagy számban vannak üzemükben 100 százalékon alul teljesítők, vagy olyan do'gozók, akik alig haladják túl a 100 százalékot. Az ilyen vezetők, akik n kiugró teljesítményeken elragadtatják magukat, abba a hibába esnek, hogy a látszaieredményeknek örülnek és nem igyekeznek minden erőt mozgósítani a felszabadulási hét sikeréért. a terv teljesítéséért. Súlyos veszélyt jeleni a látszateredményeken való megnyugvás, amely nem más, mint opportunizmus, szociáldemokratizmus. Ezekben az üzemekben hanyagolják el a különböző versenymozgalmokat, mint a Rőder., Kovaljov- és Deákmozgalom kiszélesítését. Magukra hagyják a dolgozókat és lemaradnak a dolgozók lelkesedése mögött. Egyre emelkedő életszínvonn lünk, a városainkban, községeinkben egymás után emelkedő új munkásházak, kultúrotthonok és egészségházak szoros kapcsolat ban vannak ötéves tervünk teljesítésével. A felszabadulási hét tehát boldogabb jövőnket erősíti és közelebb visz bennünket az öt. éves terv sikeréhez. A felszaba dulási hét nemzeti mozgalom, hazafias küzdelem, amellyel egvúttal hűségünket is bebizonyítjuk a Szovjetunió iránt, amelynek szabadságunkat köszönhetjük. A felszabadulási hét hátralévő napjai, ban számoljuk fel az eddigi hi. bákat, emeljük t0vább a dolgozók versenvlendületét és lelkesedésé' és biztosítsuk a termelés egyenle. tességét. Csak ennek a biztositá sával köszönthetjük nyugodt lelkiismerettel legszebb ünnepünket április ,4-et és fejleszthetjük to vább április 4-e után az eddig el ért eredményeinket. Harcban a felszabadulási hét sikeréért, az adott szó teljesítéséért A Szegedi Szalámigyár dolgozói megtartották adott szavukat* befejezték első negyedéves tervüket A Szegedi Szalámigyár dolgozói komoly harcot vívtak az első negyedévi terv sikeres teljesítéséért. A dolgozók nagy lelkesedéssel ígér. téik meg, hogy az első negyedéves tervüket március 28-án befejezik. Azonban a tervteljesítés terén február hónaphan komoly lemaradás mutatkozott. A vágóhíd nem látta el a vállalatot kellő mértékben nyersanyaggal és ez* okozta, hogy multhavi tervüket 94.6 százalékra teljesítették. A lemaradás felszámolása érdekében március hónaphan fokozottabb lendülettel kellett dolgozniok, hogy behozzák lemaradásukat és adott szavuknak eleget tegyenek. A pártszervezet irányításával a műszakiak mozgósításával, a párt, és tömegszervezeti akti. vák segítségével, minden dolgozó bekapcsolódóit a felszaba-1 jesítették normájukat. Kiss Ferenc dulási hét harcába. Március 20. óta áldozatkész munkával harcolnak a terv sikeréért, az adoft szó megtartásáért. A dolgozók harca sikerrel járt. Március 26-án délután 3 órakor befejezték első negyedéves tervüket. A terv határidő előtti teljesítéséhez jó munkájával hozzájárult Kelemen István sztahánovista, aki 26-án 206 százalékos teljesítést ért el. Szorosan mellette halad Balogh Mária sztahánovista, aki Kelemen elvtárs tanítványa, Balogh elvtársnő 26-án 180 százalékra fokozta teljesítményét. A hentes üzemrész dolgozói is kimagasló eredményeket értek el. Miklós József és Barabás Károly árumozgatók az ünnepi hét hatodik napján 176 százalékra telés Géczi Ferenc elvtárs ugyanazon a napon 162 százalékot értek el. A kötözokné] magas teljesítmé. nyével példát mutat dolgozó társaiknak- Jégért Erzsébet, 172 százalékos termelési eredményével. A csontozó üzemrészben a felszabadulási hét beindulása óta a szabadságharcos brigád tagjai lettek mindennap az elsők. 26-án 180 százalékos átlagot értek el. A Szegedi Szalámigyár dolgozói első negyedévi terv sikeres teljesítése után megfogadták, hogy még fokozottabb lendülettel dolgoznak, minden erejükkel arra törekednek, hogy az ünnepi héten 'és azután is több és jobb minőségű áru gyártásával járulnak hozzá az ötéves terv mielőbbi megvalósításához. Befejezték negyedéves tervüket a Szegedi Kötél- és Hálógyár dolgozói A versenynyilvánosság biztosításával még szebb eredményt is elérhetnek a második negyedévben A Szegedi Kötél- és Hálógyár dolgozói csütörtökön délelőtt fél 10-kor befejezték első negyedéves tervüket. Ezzel a t-eljesitménvükkel kimagasló győzelmet értek el a felszabadulási hét folyamán. Megfogadták hazánk nagy nemzeti ünnepére. hogy negyedéves tervüket 106 százalékra teljesítik. Ennek az ígéretüknek is eleget tettek. A kommunisták, a DISZ-fiatalok példamutató munkája serkentette a gyár valamennyi dolgozóját a terv időelőtti teljesítésére. Az éjszakai műszak munkásait magukra hagyják Az elmúlt napokban a délutáni műszak dolgozóit úttörők keresték fel, kimagasló eredményeikért virágcsokorral köszöntötték rigmus-brigád sorba a legjobb eredményt nak az éjtszakaí műszak munkásai. — Mivelünk nem törődnek mondta Gál KataJín ifjúmunkás sztahánovista, egy kicsit elszomorodva. — Pedig jó eredményt érünk ám el mi is. Itt van Németh Kati, pár hónapja dolgozik a pépen, a felszabadulási hét előtt még nem tudta elérni a 100 százalékot és most már • 120-on felül teljesít. A művezető nem tudta, hogy befejezték a negyedéves tervet hangosbemondón is tudatosítják mindennap a dolgozók teljesítmé. Valóban Németh Katalin kimagasló eredményeket ér el, Gái Katalin pedig? még jobbat. 145 százalékot teljesített a felszabadulási hét előtt és most már u 170 százalékot is elhagyta. Mind. megdicsérte | ezeket azonban csuk úgy ' tudhateléröket. A j ják meg, ha eajátmaguk kiszámoleS ják eredményüket. Az üzem b: járatánál a falitáblán március első nyeit, azonban ezekről a szép lel- i 10 napjának' eredményei vannak ki. esítményekröl vajmi keveset tud- Íüggeezíve. A versenynyilvánosság csak délelőtt folyik, az éjjeli műszak semmit 6em tud az eredményekről. Március 27-re virradó éjjel, Boros Lajos művezető nem tudta, hogyan áll az üzem a negyedéves terv teljesítésével, holott délelőtt már teljesítették é3 ebben a jó eredményben nem 'kis rész© van Boros Lajos fiatál művezető által vezetett DISZ-brigád. nak. Több, mint egy hónappal ezelőtt április 4. tiszteletére folyó munkaversenyben kihívták 'eteenyre a gyár összes Szakmányá*. De, hogy hol tartanak ebben a versenyben. milyen helyezést értek el eddig, ezt nem tudják. Jogosan mondanak tehát bírálatot a vezetőség felé azért, mert el,hanyagolják az éjjeli műszak dolgozóinak versenynyilvánosságát. Ha ezt a hibáját a vállalat vezetőség© kijavítja, akkor a jó eredményekre még jobb eredmények köszöntenek, a lelkesedés is nagyobb lesz és még hamarabb tudják majd befejezni a kövc.tkezö tervnegyedévet. Befejezéshez közeledik a „Rákosi Mátyás" gőzös javítása A Balatoni Hajójavító Vállalat tápéi telepének dolgozói lelkes munkával készülnek felszabadulásunk ünnepére. A felszabadulási hétre vállalt kötelezettségeknek kemény munkává! igyekeznek eleget tenni. Vállalták, hogy az első negyedévben 15.500 forint értékű hulladékanyagot használnak fel. Eddig már 16.500 forint értékű hulladékányagot dolgoztak fel. A „Rákosi Mátyás" gőzös javítását március 31-re vállalták 'ás ezzel a munkálatokkal már a befejezéshez közelednek. Ugyanakkor a 320. számú uszály javítását március 24án befejezték. • A felszabadulási hét alatt a brigádok tagjai túlteljesítették felajánlásukat Hidas Imre szegecselő brigádja 122 százalékos teljesítményt vállalt és 128 százalékra teljesíti normáját. Terhes József szegecselő brigádja 6, Miklós János brigádja 18 százalékkal teljesítette túl felajánlását. Kovács László tűzi kovács és Molnár Géza esztergályos is magasabb teljesítményt ért el, mint amennyi? vállalt. A naponkénti kimagasló eredmények, a dolgozók harcos munkája a biztosíték arra. jogy a negyedéves tervet sikerrel eljesítjük. Márfon Mihály Az Országos Báketanács elnökségének ülése Az Országos Bélcetanács elnöksége pénteken délután ülést tartott. Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes, az Országos Béketanács alelnöke beszámo't az el. nökség tagjainak a Béke Világtanács április 10-én kezdődő budapesti ülésének előkészületeiről. Naigy megtiszteltetés mondotta Mihályfi Ernő —, hogy hazánk gyönyörű fővárosában üdvözölhetjük a legyőzhetetlen békemozgalom legkiválóbbjait, Joliot-Curievel, a világhírű atomfizikussal az élen a nemzetközi békemozgalom harci vezérkarát. A Béke Világtanács negyedik ülésszaka április lO.én délután kezdődik. A tanácskozás öt napig tart, április 14-én fejeződik be. A világ minden tájáról érkeznek hazánkba Béke Világtanács tagjai, vendégek, megfigyelők. Számos szovjet, népi demokratikus és nyugati újságíró is bejelentette részvételét. A Béke Világtanács budapesti ülése nemcsak megtisztelte, j tést, hanem kötelességet is minden békebizottság, minden magyar békeharccs számára. A világnak Számo'unk be most fcékeakaratunkról és béketetteinkről. A Béke Világtanács budapesti ülésének' idején jó alkalom nyílik arra is, hogy a magyar békeharcosok személyesen I3 találkozhassanak a nemzetközi békemozgalom vezetőivel. Már több békebizottság fordult azzal a kéréssel az Országos Béketanácshoz, hogy küldött, ségiek útján leveleket, békefa, risznyáknt adhasson át a neves külföldi békeharcosoknak. Ezekben a napokban országszerte megélénkült a békebizottságok tevékenysége, új ötletek, kezdeményezések születnek mindenfelé. A magyar békeharcosok kisgyűlések tízezrein foglalkoznak a Béke Világtanáce budapesti ülésének jelentőségével és megfogadják: a felszabadulási hét nagyszerű győzelmeivel,, a tava. szi munka határidő előtti befejezésével, teljesített békevédelmi szerződésekkel köszöntik a bekeharc vezérkarának tanácskozását. Hazánk dolgozó népe lelkesen készül a Béke Világtanács buda. pesti ülésére. Békeharcosaink új jelent ; békebizottságok alakításával, a bé. kemozgalomtól eddig távoiáiiok bevonásával, a szilárd népi egységnek megerősítésével üdvözölhetik legméltóbban a Béke Világtanács budapesti ülését. (MTI)