Délmagyarország, 1952. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-28 / 150. szám

* SZOMBAT. 1952. JUNIUS 28. Pert indítottak Jorge Amado ellen „A béke országaiban" című könyvéért ' MrntevIdejJ (TASZSZ). A brazil baj tó jelentései szerint a Vargas­kormány az amerikaiak utasítására fokozza a béke védelméért és nem­zeti függetlenségéért harcoló haza­fiak üldözését. szerint többszáz polgári személyt és igen sok katonát tartóztattak 'c •és áhítottak bíróság elé. Pert indítottak Jorge Amado, a kiváló nemzetközi Sztálin-békedíja.; brazil író ellen „A béke országai­Az „Impressa Popular" jelentése ban'* című igaz könyvéért. Amerikai ügynökök robbanó töitölollakat csempésztek a Német Demokratikus Köztársaságba A Német Demokratikus Köztársa­ság népi rendőrsége Freibergben tartóztatta ar amerikai kémsaoigá­lat három ügynökét. A letartóztatóL tak egyikéinV-l töltótoHakkal telt bő­röndöt tailáltak. A töhötollak belse. jében rendkívül erős robbanóanyag volt. Több hasonló tény is azt iga­zolja, hogy az amerikai kémszolgá­lat robbanó töltőtoHakkal szereli fel a Német Demokratikus Köztársa­ságba küldött kártevő ügynökeit. <jú­A Schumacher-klikk újabb árulása ' Bonn (MTI). A bonni szövetségi t néhány nappal ezelőtt kijelentette: gyűlés parlamenti csoportjai veze- pártja elutasítja^ hogy a háborús tőinek ülésén a Német Szociáldemo­krata Párt támogatásával elhatá­rozták, hogy július 9-én ó» 10-én különszerződésről még a parlamenti szünet előtt tárgyaljanak. Adenauer azonban a szociáldemo­krata árulás ellenére sem tudta megkezdik a háborús különszerződés elérnj> mert a második és első olvasását. Schöttle, a Német j harmadik olvasásra már csak ősz­Bzociáldemokrata Párt képviselője I szel kerülhet sor. fíz Angol Kommunista Párt politikai bizottságának nyilatkozata béke megteremtését és kiterjessze a háborúit Kínára. London (TASZSZ). Az Angol Kommunista Párt Politikai Bizott­sága nyilatkozatot tett közzé az amerikai agresszoroknak a Jaul­folyón épült villamoserőteflep ellen végrehajtott bombái ámadásával kapcsolatban, mely a többi között ezeket mondja: Az Egyesült Államokat kormány­zó háborús köröknek ez a vad és esztelen kirohanása arra Irányul, hogy megakadályozza a lávolkeleti Az egész angoí népnek haladék­talanul ki kell fejeznie haragját és felháborodását as. amerikaiak e bar­bár teltei miatt — folytatódik a nyilatkozat, majd így fejeződik be: Követeljétek a haladéktalan ko­reai fegyverszünetet I Követeljétek az angol csapatok haladéktalan ki­vonósát! El a kezekkel Kínától! Karrier Párizsban Német film a Szabadság-mozi műsorán A német' filmművészek a nagy hatósága, az embernek ember ál­fcenciia realista író, Balzac „Gor'ot apó" cünü híres regénye nyomán kósziletfék a „Karrier Páriában" című filmet. A film története a 19. század elején Párieban játszó­dik. Balzac regénye az ebben az időben feltörő polgárságról be­szél. Azít a vádat vágja a „Goriol apó" című regényében ia a polgári világ arcába, hogy megrontja az embereket, hogy minden jó haj­lamot kiöl belőlük. Balzac pol­gárság elleni kritikája ma sem veszítette el erejét, mosit' a mo­dern kapitalizmus éj, még undo­rítóbb formában mulatja meg mindazt, amelynek gyűlöletére Balzac nevel. A kíméletlen és köl­csönös megsemmisítés ököljoga, a parlament és a sajtó megvásárol­tál való elnyomása és megnyomo­rt'ása, — mindez korunkban még erőteljesebben jelentkezik, még cinikusa,bb formát ölt —. Balzac müve ezt a világot emberek tra­gikus sorsán keresztül, éles össze­ütközésekkel, erős szenvedélyek­kel, mély gondolatokkal ábrázolja, s kiengePzIelheteMen társadalmi ellenrtmondásokaf tár fel. A film bemutatja, hogy Napole­on bukása után a nemesség utol­IDÖJARASJELENTÉS Várható Időjárás szombaton estl<J • Felhőátvonulások, egyes helyeken dél­utáni záporeső, zi­vatar. Mérsékelt északi szél, a hó­mérséklet alig vál. tozik Várható hőmér­sékleti értékek az ország területére: Szombaton reggel 12—15: délben 22— 25 fok között. MOZI Szabadság: Karrier Párizsban Ilus 2-tg). Vörös Csillag: Vihar Grúziában. I. rész {június 29.Ig) Vasárnap délelőtt fét 11 érakor: Ba Jazz ók. Fáklya: Milliók sportja (Júntüs 29-ig) A Fáklya-moziban vasárnap dél­előtt fél 11-kor matiné: Leány a tal. pán. Az előadások a mozikban 6 és 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Es'.e 8 óra: Bánk bán. Petőfi bérlet (15) — Szabadtéren. —(Rossz Idő ese tén a színházban.) MUZEUM Móra Ferenc-kiálUtás; Koszta József képzőművészeti, fejlődéstörténeti és természetrajzi kiállítások: hétfő ki­vételével naponta 9-től délután 3-lg, szombaton és ünnepnapokon 9-től 1 óráig. KÖNYVTAR Egyetemi: Délelőtt 18 fcéétit esté fi óráig (Könyvkölcsönzési 12-től S óráig). Somogyit Délután 2-töl 9-tg (Könyv. kölcsönzés: délután 2-től 7-lg.) Gorkil (Horváth M-u. 3. MSZT szék­ház): Hétköznapokon délelőtt 10-től 2-1 g, délután 3-tól 7-lg. Könyvkől­csönzés. * Párthirek Értesítjük' a Sztálin elvtárs élet­rajzát tanulmányozó elvtársakat', hogy részükre az összefoglaló kon­ferenciát június 30-án d. u. 4 óra­kor tartjuk az Építőipari Techni­kumban. Kérjük a pontos megjele­nésüket. Értesítjük a Bolsevik Párt Törté­nete felsőfokú' hallgatóit, hogy ré­szükre az összefoglaló konferenciái június 28-án d. u. 2 órakor tartjuk a Pártoktatás Házában. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Értesítjük a Párt történet a Poli­tikai gazdaságtan szak közép, és felsőfokú hallgatóit a Sztálin élet­rajz hallgatókat, akik még nem vették át az összefoglaló kérdése­Ériesitjük az alapszervezetek ti'kárait és agit. prop. titkárait, valamint a meghívott elvtársakat, hogy 29-én, vasárnap d. e. fél 8 órakor kibővített Párt választmányi értekezletet tartunk. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Értesítjük a Politikai Gazdaság­tan szak középfokú hallgatóit, hogy folyó hó 28-án, szombaton a ta­nulókőrt nem a Pártoktatás Házá­ban, hanem az Építőipari Techni­kumban fogjuk megtartani. Pon­tos megjelenést kérünk. Felhívjuk a titkár elvtársak fi­gyelmét, hogy, ahol nincsen ele­gendő agitációs brosúra, a nép* nevelő ankéthoz, a Pá.toktatás Há­zában sürgősen vegyenek ét anya­got, hogy a népnevelők feltndják dolgozni. Értesítjük a Politikai Gazdaság­, ,, , . , .... tan 6zak felsőfokú hallgatóit, hogy ket, azok átvehetik a Párioktatás réS2Ükre a másodiIk tanulókört r.enr Házában Piros bőrtokok érkeztek. Kapha­tók a Pártbizottságon, a tudakozó­ban. hélfőn, hanem július 2-án, szerdán délután 6 órakor tártjuk a Párt­I oktatás Házában. Kérjük aa elv­j társak megjelenését!, Aglt.-prop. osztálg JHeqjelent a „3Co reáért, a békéértf címéi új múló r{tizet SZAKSZERVEZETI HÍREK A Szegedt Házfelügyelők Szakszer vezete JúLius 1-én, kedden délután 5 órakor To'buchln-sugárút 14. szám alatt rendkívüli taggyűlést tart. Te. kintettel az ügy fontosságára, kér­jük a vállalathoz tartozó dolgozókat, hogy teljes számban jelenjenek meg. Szakköri kiállítás . a Gutenberg-utcai általános iskolában A szegedi általános iákolák szak­körei a Gutenberg-utcai általános iskolában egész évi munkájuk ered­ményéiből kiállítást rendezték. A kiállításon a7- egyes szakkörök mun­kái láthatok: fizikai szieanléSteto eszközök. repüllőmodeUek, rajzok. A kiállítás ' különösen pedagógusok számára mond sokat: megismerteti őket más szakkörök eredményeivel módszeres eljárásaival. A SZEGEDI VILLAMOSVASÚT KÖZLEMÉNYE Értesítjük aa utazó dolgozókat, hogy Július 1-től a Tolbuchln-sugárütt vil­lamosvágány kicserélése miatt a 6-os átrakót és a 7-es dorozsmai vonalon a következő változás lesz: A 6-os Átrakó—Aradi vértanúk tere — , , > rw „-00 UKU—ni VCT lailUK sókat vonaglik, a pénzes polgárság között, a 7-es dorozsmai vonal a f . 11 - V V 1- í . — -1 r, 1 Aonolr 1\4n i*v táron ál a r»A1n i ni tam rvlnm I m feltörekvő képviselői lépnek Franciaország történelmi színpa­dára. A két társadalmi osztály, a hanyatló nemesség és az előretörő polgárság közötti feszültség, a pére utáni hajsza jellemzi ezt a kort, s a film erről ad megbízható és meggyőző képet. Tanácstagok a begyűjtés gyors befejezéséért Megyénk községeiben nagy len­dületlel készülnek az aratás, csép­lés, begyűjtési munkákra. A ta­nácsüléseken fontos napirendként tárgyalták a gabonabegyüj'iés fon­tosságát és határozatokat hoztak a minisztertanács rendele'einek alá­támasztására. Deszk községbe Sza­bó István tanácstag, az egyik ceép­lőbrigád tagja versenyre hívtá ki a gép többi do'gozó ját a napi nor­ma túlteljesítésére és a szeinvesz­teség csökkentésére. Vállaltá, hogy attól a cséplőgéptől, ahoJ ő dol­gozik, miniden paraszt egyenest! a begyüjtőheiyre szállítja gabonabe­ndási kötelezettségét. Gárgyán An­itái tanácstag javasottá, hogy a gyenek az elsők a behordásban is. de a géplol a begyüjtőheiyre való szállításban is. Balástyán Kecskeméti Lajos nyolc holdas középparaszt aratási és be­gyűjtési versenyre hívta Netro Sándor tíz holdas középparasztot, hogy a cséplőgéptől ki teljesíti túl hamarabb beadását. Szegeden Papp Mihály tanácstag vállatá, hogy kör­zetében mindenütt a géptől a be­gyüjtőheiyre szállítják a gabonát. A termelőszövetkezetek közül a szegedi Falszabadulás versenyre hívta a szegedi Alkotmányt, hogy az aratást nyo'c nap helyett hat nap aiati végzik el, a tarlóhán­tást az aratás után, két nap múlva befejezik, valamint a beadást agye­Marx-té ron közlekedik át a rókusi templomig szérűskertekben a tanácstagok le- nest a géptől teljesítik. LEGJOBBAN ERTEKESITHETI a HAN 6 S ZERKERE S KEDEIMI VÁ L L A L A T K = szegedi fiókjánál, Lenin-uica 3. ===== Szerzői est a Helyőrségi Jiszti Klubban A szegedi Hefyőrségi Ti9zti Klulblban június 28-án Bánfalvi Jó­zsef, fiatal zeneszerző fog dal. és operettázómaival bemutatkozni. A nagysikerűnek Ígérkező szerzői es­ten fellépnek Köles Zoltán, Káldor Jenő, Olgyai Magda, Pataki Bála, Bódi József, a Szegedi Nemzeti Színház művészei és a Tiszti Klub népi tánccsoportja. A sztálingrádi vízierőmű építkezésén már bevezették a villanyáramot Moszkva. A „Pravda" jelenti: A sztálingrádi vizierőmű (építke­zése megkapta az első próbaáramot a sztálingrádi áramfejlesztő telep, tői. A vonal kipróbálása után be. kapcsolják a hálózatba az ipari ára­mot. Ezt a fontos eseményt a vizierő­mű építőinek nagy és megfeszített mimikája előzte meg. Rövid idő alatt 26 kilométer hosszú vezetéket építettek. x A DÉLMAGYARORRZAGI Áramszol­gáltató Vállalat szegedi üzemvezetősé­ge közli, hogy vasárnap, 29-én rég­gé' 5 órái ól délután 16 óráig Újsze­ged. Szőreg, Deszk, Ferencszáliás, Klárafalva, UJ. és ÓszenUván, Kübek­háza) községekben, reggel 5-től dél­előtt 10 óráig Algyő, Sándorfalva, Sövényháza, Kistelek községekben áramszünet lesz­DÉLMAGYARORSZAG politika) napilap Ee!elö9 szerkesztő és kiadói ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség; Szeged, Lenm-u. 11 Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal: Szeged. Lenln-u. 8. Telefoni 31—16 és 35—00. Csongrádmegyel Nyomdaipari Vállalat, Szeged ,-_' feleli* vezetői Vütcza GyOOEX Az Országos Béke-tanács és * Népművészeti Intézet közös kiadá­sában ..Koreáért, a békéért" cím­mel új műsorfüzet jelont meg. A műsorfüzeiben magyar és koreai költők költeményei, jelenetei szere­pelnek- A versek is és a színdara­bok is alkalmasak arra, hogy még közelebb hozza dolgozóinkhoz a ko. reai nép hősi harcát, hogy m'ég jobban megismerjük és megszeres­sük a hő3 nép szabadságharcosait. A füzetben kultorcsoportjaink mű­soraik összeállításához bővem talál, nak anyagot. MHK-munka a Maros-utcai kenyériizemben X Paprikafeldolgozó és a kényére üzem a s partfej lesztésl terv teljesíté­sére versényszerződést kötött A ke. nyérüzem szép eredményt ér el, mlg nem került sor a 12 versenypont el­lenőrzésére. Itt azután a munka meg­állt és már három hete nem tudunk tovább Jutni Három hét óta minden­nap felkeressük s kenyérüzem sport­felelősét, Kónya elvársat, akt a leg­nagyobb készséggel Ígért meg, hogy „ha ma nem, de holnap biztos lesz Időnk az elvtársak számára'-. Sajnos Ma atlétikai verseny áz Ady-téren Az Ady-tér1 pályán ma délután fél 5 órai kezdettel 7 számból álló atlé­tikai versenyt rendeznek nők és fér­fiak részére, nevezni a helyszínen lehet Vízilabda mérkőzések' Xz újszeged! versenyuszodában va­sárnap reggel 8 órai kezdettel Ját­szák le az Sz. Dőzsa—Sz. Haladús megyei I. o. bajnoki vízilabda mér­kőzést A mérkőzés után az Sz. Ha­ladás Békéscsabára1 utazik és még délután újabb vízilabda bajnoki mér. kőzést Játszik a csabaiakkal. Az Sz Petőfi vízilabda bainokt mérkőzését Csabán vasárnap délelőtt Játszat le. Tenisz Az újszeged! Sz Petőfi pályán Va­sárnap reggel 9 órai kezdettel tenisz, versenyt rendeznek n Szegedi Petőfi és a Balni Petőfi csapatai között, be­lépés díjtalan. Hírverő kosárlabda és röplabda mérkőzések A Bp. Haladás tavaly bajnokságot nyert féfi kosárlabda csapata és nőj röplabda csapata: vasárnap hírverő mérkőzéseket Játszik Szegeden. Az Ady-tért pályán a férfi kosár'abda csapat fél 12-kor az Sz Honvéddal, 3 órakor pedig az Sz Haladássa' Játszik. A női röp'abda csapat fél 12 órakor az Sz. Postással. fó| 1-kor pe­dig az Sz. Haáadíssal. mérkőzik. FORGATJA K AZ OLIMPIAI JATÉKOKRA KÉSZÜLŐDŐ MAGNAR SPORTOLOKROL SZÓLÓ FILMET A Híradó és Dokumentum Filmgyár egyik forgatócsoportja jelenleg Tatán á „holnap" még mindig néni Jött ©T. s ml a havi Jelentésűnket nem tudjuk leadni, mer; Kónya elvtárs nem tud egy órát szakítani számunkra. Sze­retnénk, ha Kónya elvtárs a termelő® munkához hasonlóan, Jó példát mu­tatna a sport terén ls. Ezáltal nem­csak saját üzemében végezne ered­ményesebb munkát, hanem sportfe). leszi ősi ter.-ünk teljesítésének sikerét ls elősegítené Balatoni Istvánné Ti* MHK Ell. Biz. tag tartózkodik, ahol a heletnkt olimpiát Játékokra készülődő magyar apor. tolókról készít felvételeket. Az edző. táborban egymás után kerülnek a felvevőgép lencséje elé a különböző sportágak legjobb magyar képviselőt, a film bemutatja maijd az edzéseket, a magyar olimpikonok munkáját elő. készületeit A film előreláthatólag az olimpiai Játékok kezdetével egyldőben kerül * közönség elé A VASAS SPORTEGYESÜLET ORSZÁGOS ELNÖKSÉGÉNEK FELHIVASA A V.Tsas SE Országos Elnöksége fel. hívásában csatlakozásra szólította fel az ország valamennyi Vasas sportoló­Ját az Országos Béke tan ácsnak a ko­reai nép megsegítésére Irányuló moz­galmához. Vasas sportolók — mondja a felhí­vás — 1 Vegyetek részt példamutatóan a gyűjtésben, termelési és sportered­ményeltek növelésével az MHK fej" lesztési tervek Jó teljesítésével Juttas­sátok kifejezésre mélységes gyűlöle­teket és megvetéstekei az amerikai Imperialistákkal szemben KOLFÓLDI SPORTHÍREK A francia Jean Boltoux a 400 m-es gyorsúszásban ú t Európa .csúcsered­ményt ért el 4:32.6 perccel. A francia labdarugócsapat az előző hírekkel ellentétben mégis résztvesz az olimpiai Játékok labdarugó torná­ján. * Peru nem vesz részt á hetelnW olimpián. Igy s résztvevő nemzetek száma 70-re csökkent. ÓVODÁSKORÚ gyermekek délelőtit fos -Ikozását vállalom. Érdeklődni: Bajcsy-Zsllinszky-u 22., II. 14. dél­után 4—6 óráig TAIALKOZÖ. Morgit-u. leány polgári­ban 1947 A) osztályosok VI 29-én, 15 órakor 'ártják találkozójukat. Ka­pási Jánosné. TETŐCSERÉP eladó. Holló-u. 8. JOKARBAN levő sportkocsi eladó Ja­kab La'Jos-u 19. FEHÉR sportkocsi elr-" BaJcsy.Zs.-u 22. I 9. TISZTA festett rekam . eladó Par­tlzán-u. 8. emelet TANCTANÍTAS. Beiratkozás és össz­tánc 29-én este 8 órakor Fehámadás­u. 20 Bugadzsiáné, Pilllch Glca:. EGY Jöállapotban levő iker sportko­csi eladó, öthalom-u. 1/b. I 4. KOMBINÁLT szekrény, rekamié. vti­lanycslllár. festmények, egyes búto. rok eladók Sztálin-sétány 3 II. ELSŐRENDŰ szekrény, ágy, mosőtek. nő, fekete, női kabátok, gyúrótabla eladók. Retek-u 1. KÉT hold búzára aratót keresek. Rzántó-j. 8 VARRÓGÉP, sülyesztős e'adó. Arvlz­u. 2/h. MOTORCSöNAKTESTET keresek oWM. rroto>iioz megvételre vagy bérbe. Ajánlatot 43—10-es telefonon. GÓZREZSOK kétlángúak eladók Kos. uth Lalos-sgi. 23. földszint U> íuiá MARKAS oorcellán étkezőkészlet két­ajtós légszekrény, por-szívógép llo.cs eladó. Újszeged, Tárogató-u. :4 KÖZÖS szoba két dolgozó férfinak, fürdőszobával. ágyneművel kiadó. Sztálin-krf. 9. I 1 ELADö hálószoba, tükör, Ezenthá. romság-u, 3, ft ai. atH., ELADOK ajtók, ablakok, padlódeszka és épületen. Érdeklődni: szombat, va­sárnap Rókusi ff. 33. (ösz-u. végén), JÓ pianinót keresek bérbe Temes­várl-krt. 26. Veres. DESZKAANYAG, 4x4 collos gerendák, furnérlemezek, nutfederes padlóri esz. ka eladók Lenin-u. 14. szovetüzlet. NÉGY méleres épületfal eladó Lom­niczi-u. 145. KÉTSZOBÁS ötíszkomfortos lakásom elcserélném magánházban levő lakás­ért. Lehet telepen ls. Szücs-u. B I. e-n. bal KENDER gabonászsákok príma álla­péiban, nagy mézesbüdön e'.adók. Cae.-zy MPdly-u 20 I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom