Délmagyarország, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-21 / 43. szám

2 CSÜTÖRTÖK, 1952. FEBRUÁR 28. k „Ezután még jobb munkát végzünk!" A Délmagyarország parasztlevelezői első portyázó bngadjanak cikke nyomán lelentősen íavult a munka a Felszabadulas-tszcsben Lapunk január 20-i számában számolt bc első parasztlevelezö portyázó brigádunk munkájáról. A pa raszt levéleztö portyázó brigád a baklói Felszabadulás.tcrmelücsoportot látogatta nueg, ahol 'megnézték a kertészelet, u növénytermesztést s az állatlcnyétxsrtet. Nem feledkeztek meg a portyázó brigád tagjai az oktatásról, a pártszervezet munkájú. ról sem. A cikkben, melyet a portyázó brigád tagjai, közösen írtak, az eredményekről és a tapasztalt hiányosságokról egyaránt beszámollak s rámutattak a hibák kiküszöbölésének módjára *«• A Felszabadulás-ler­m főcsoport dolgozói örömmel fogadták a portyázó brigádot, amit leg­jobban bizonyít az alábbi levél, amelyet szerkesztőségünkbe 'küldtek. s milyen hatalmas lehe'rőségek Sll­naik a dolgozók elölt, ha a szovjet1 emberektől tanulunk. Hol lennénk még mi a Szovjetunió, a szovjet emberek támogatása nélkül. A 'iszcs valamennyi dolgozója megfogadta éppen ezért, hogy minden szovjet filmet megnézünk, hogy még többet tanuljunk a szovjet emberektől. Örömmel jelentjük, hogy január elseje óta négy új tagja van lerme­lőcsoporíimknaik. ígérjük, hogy Rá. kosi elvtárs születésnapjára elké sziljük a kertészeiben a me'egágya. kat s ©Íveljük líz hold árpavelé­sünket. Rendbehoz-tuk az etetőket tíz nappal a határidő elölt s ezzel 2500 forintot takarítottunk meg. So­kat javult nálunk a munka a cikk megjelenése óta s Ígérjük, hogy ez­után még jobb munkát végzünk. Szabadsági Nagy Sándor levelező Felszabadulás termelőcsoporl • edves Szerkesztőség! A nálunk járt parasztteveSező por. tyázó brigád a Délmagyarország úlján írta meg termelőcsoporlunk riíídményeit, hibáit. Ezek a h ibák csakugyan megvoltak terméJőcsopor. tunkban. Mi a lap megjelenése ulán összeültünk, megbeszéltük, hogyan javítsunk a hibákon s örömmel je­lenthetjük, liogy a hibák egyrészét sikerűül kiküszöbölnünk. Használt az épilö kritika. A párttitkár elvtárs, aki pártisko­iárol jött haza, megmagyarázta ne Hűnk, amit mi is éreztünk, de nem tudtuk, hol van a hiba. Megértetlük nz ö felvilágosító munkája nyomán, hogy a szemináriumhalilga'iás a párt útmutatása nélkül csak tapogatózás a süléiben, egy lépést sem tudunk előre jutni. A Magyar-Szovjet Tár­saság titkára elmondotta, mennyi minden* kaptunk a Szovjetuniótól Nagy fejlődés elölt áll halászatunk A földművelésügyi minisztérium halászati terve szerint többezer hold­dal nagyobbítják a természetes vi zes. halászati területét. Sok el*ömő. dőlt holtágat megnyílnak és bekap­csolják u haltenyésztődbe a folyók hullámterében lévő kubikgödröket is, amelyeket összekötnek egymással é' az anyomederTel. A folyó hul­lámterei ugyanis legjobb bölcsői a hahenyésztésneflu, mert különösen al. kai masak az írásra. Megoldják a ponty mesterséges {vallásának kérdését is a természe­tes vizekben úgy, hogy körgátakkai sok kiisebb. egy két holdas (vótavat létesítenek. A természetes vizek ha!., állományának fejlesztésére ikrakel­tető állomások iát esőinek. Meg ez évben húrom ilyen ikrakellető ál­lomás kezdi meg működését. A rizsföldeke* ifi felhasználják a halászat fejlesztése érdekéhen. Levelezői értekezleten jutalmazták meg a „Szocialista vasútért" három legjobb levelezőjét A Szegedi MÁV Igazgatóság trrü'eléhez tartozó vasutas levele­zők szerdán tartották meg az Igazgatóság tanácslennében ne­gyedévi levelező-értekezletüket- Az i" tekezlelet Molnár elvtárs MÁV löliszt nyitotta meg, majd a meg­nyitóbeszéd után Kovács János elvtárs, a „Szocialista Vasútért" szerkesztőségének tagja tartotta meg beszámolóját. Kovács elvtárs beszédében fog­la kozott az Első Országos Leve­lező-konferencia jelentőségével és kiértékelte a vnsútas levelezők ed­digi munkájá*. Beszélt arról, hogy az eddiginél is eredményesebben kell felvenni a harcot a munkate­rületeken minden lazaság, minden 1 hiba ellen és a többi dolgozónak a levelek megírásával még több se_ 1 gíteéget keli nyújtani munkájuk­hoz, Rákosi e'víárs szülelésnapjára tett felajánlások teljesítéséhez. A beszámolóhoz számosan szól­tak hozzá és valamennyi felszó­laló ígéretet tett arra, hogy a jö­vőben még szorosabbra fűzi kap­csolatát a íapok szerkesztőségeivel, hogy ezzel is segítse ötéves ter­vünk mielőbbi teljesétísét. Az értekezlet végén a jelenlé­vők lelkes tapsa közben adta át a könyvjutalmakat Kovács e'vlárs a vasút legjobb levelezőinek Katona Lajos, Földvári Lajos és Labádi László elvtársaknak. A Radnóti gimnázium tanulói ,könyvkritika pályázat"-versenyre hívják a szegedi ifjúságot Mindannyian "tudjuk: a könyv, a ludas, fegyver a dolgozók kezében s népi demokráciánk mindent meg­tesz, hogy szólesre túrja a tudo­mány kapuit előttünk, hogy beve gvük a tudomány várát. Ez'i a célt szolgálja az a mozgatom is. melyet ii szegedi könyvtárak indítottak el, liogv minél jobb könyveket adjanak, in utal több dolgozó kezébe, hogy végleg eltűnjenek könyvtárainkból a mult rendszer szellemét árasztó, romboló hatású fórcmunkák. A Rad. nóti-giinnázium ifjúsága és DISZ­s/ervc/éte is elhatározta, liogy csat­lakozik a könyvtárak „Könyvkriti­ka ' pályázatához, hogy ezzel is szó_ les körben népszerűsítsük az új szellemi I, megváltozott életünkéi tükröző irodalmunkat és felvegyük a harcoi a különösen diákkörökben még mindig megmutatkozó kúros ponyvairoda'om.olvasás ellen, Ép­pen ezért a Radnóti-gimnázium DISZ szervezete Szeged valamennyi kö­zépiskoláját versenyre hívja: „Min­den DISZ tag vegyen részt a ,.Könyvkritika"-pályázatont" — jel. szóval.. Elhatároztak, hogy min'él nagyobb számú, színvona'as és helytálló bí­rálatot küldünk az Egyetemi Könyv­tárhoz az elolvasott könyvekről. Tudjuk, hogy ezzel a kezdeménye­zésünkkel is neigyban hozzájárulunk a „tudomány várá" nak sikeres be­vételéhez. Reméljük, hogy ezzel is nagy tömegc'i kapcsolunk be erő­södő olvasó mozgalmunkba. Boros Mihály levelező Fél óv alatt höxel 23 mássá hulladék ramal és reset gyiiiiötteh a szegedi házfelügyelők Lelkesen végzik az egyéb hulladékanyagok gyűjtését is A szge-di házfelügyelők lopna-1 bevonják ebbe a mozgalomba. gyeteb része felismerte a hull :d'k. gyüjlás fontosságát. A Mellékier­m'ik cs Hulla-1 llcpyüjtő Vállalat miáidon házat ellátóit zsákokkal, amelyekbe a házfelügyelők gyűjtik ÖSFZO a lakóktól a hul'adékanyagol. A házfelügyelők m;n '-m én-'"He­ten beszámolnak az elért eredmé­nyekről. Tudják, hogy felemelt öt. 'vei tervünk végrehajtásához mind 'vb és több nyersanyagra van ksóg. A legutóbbi gyűlésen oz­fila.i ánlotlák Rákosi elvtárs 'ésTiapjára. hogy azokat a ház­•előkel, akik eddig még nem részt a hulladékgyűjtésben, A ka­-yv. Victor Hugo­könyv kiállítást rendez a Szegedi Egyetemi Könyvtár A Béke Világtanács határozata értelmében a világ dolgozói, haladó tudósai, művészei megünneplik Victor Hugo, a nagy francia költő születésének 150. éves évfordulóját, v'ic.or Marté izugo ISttó. iebruár 26-án született, 1885 május 22-én halt meg. Fiatalkori művei még ka_ tolikus-royalista szelleműek, csak. hamar magávalragadlák azonban a polgári liberalizmus eszméi. Már fiatalon a francia irodalom vezér­egyénisége volt, a francia színpa­don 1830—1843-ig a legismertebb szerző, 1831-ben jelent meg a ,Not­re Daime de Paris" című regénye. 1848-ban, a párizsi forradalom idején népképviselő volt, majd a törvényhozó testület tagja, a decem­ber 2-i államcsíny után emigrált és csak III. Napoleon bukása ulán tért vissza, 1870.ben Franciaországba. Száműzetése idején óriási hatású irodalmi munkát végzett. A csá­szárság és a vele szövetséges egy­ház közös uralmát, a feudális oli­garchia osztá'Iyuralimát leleplező, szenvedélyes, harcra buzdító müvek sorozatát írta. Korának egyik leg­nagyobb békeharcosa. Tevék~nysé_ gét azok a magasrendű eszmék he­vítenék, amelyek ma is a békéért, szabadságért, haladásért küzdő százmilliók legszentebb eszményei. A Szegedi Egyetemi Köny.'lár! könyvkiállítás megrendezésével vesz • részt a Victor Hugo ünnepségek­ből. A kiállítás Victor Hugo mű­veit ós művei által életének fő ál­lomásait is bemutatja. A kiállítás február 20-tól március 4-ig hirdeti a nagy francia író eszméit, elki a zsarnokság ellen írt nagyszerű mű­veivel az emberiség legiobbjai kö­zött szerzett el nem évülhető meg­becsülést népének. „Kifulladt" a Jouvenel-per a hétfői tárgyaláson Párizs (MTI). „Az árulók Inter. nacionáléja" című könyv ügyében indított per hétfői tárgyalásán Jou. venelék védői megcáfolhatatlan bi. zonyítékokkal végleg leleplezték a bolgár Gemeto Dimitrov után a má­sik két „felperest'1, a hazaáruló ro. mán „diplomata" Dianut és a len­gyel Kowalewski fasiszta „ezre­desi", a Pilsudski-féle úgynevezett ezredes-klikk egykori tagját is. Dia.nu az ügyvédek bizonyítékai­nak súlya alatt nem is kísérelte meg tagadni: moszkvai nagykövei korában mindent megtett Románia és a Szovjetunió viszonyának el­mérgesítésére és je'entéseiben min­den alkalommal kiemelte, hogy a rzovjet.német konfliktus esetén a Vörös Hadsereg azonnal összeoni Innck. Azt sem tudta letagadni, hogy önkénlesnek jelentkezett a hit­lerista román hadseregbe. Jouvenelék védői ezután a jassyi és az odesszai vérengzésekről kérlek felvilágosítást a „felperestől", mzrt Dianu csapata a ,.helyszínen" volt, amikor Jassyban 15 ezer, Odesszá­ban pedig 26 ezer lakost lemészá­roltak. André Wurmser megállapította: elsőízben történik, hogy volt náci liszt francia bíróság előtt „pana­szosként" mer fellépni francia de­mokraták ellen. Kowalewskiröl, a lengyel ,,felpe­resről" kiderült. hogy 1910-től 1924 ig az akkori realcciós lengyel hírszerző iroda ügynöke volt, Ja­pánban a mikádó arany karddal tüntette ki. Később ő is Moszkvába került, ahonnan arról tájékoztatta a varsói kormányt, hogy a halár mely pontjain lehet kémeket juttatni a Szovjetunióba, Megfigyelők szerint az egymást követő tárgyalások során mindin­kább fény derül a Kravcse-nko pert követő újabb provokáció siralmas csődjére. A jobboldali lapok beszámolóikat óvatosan egyre rövidebbre fogják s már nem az első oldalon, hanem az újság belsejében közlik. A Combot kénytelen bevallani, hogy „Az árulók Internaei'máléja" című ícónyv ügyében indított per „kifulladt", Ügyészért, bíróért kiáltunk! Falusi parasztleány volt Juci (va. lóságos neve nem ez, de nem írjuk ki, nehogy Szomorúságot hozzunk öreg szüleire, ő magára pedig szé­gyent). Faluról jött középiskolába. A kis paraszlleányt a nép tanít­tatta; az ösztöndijat, a sok diáknak az iskolát a nép adla, hogy Kimű­velt emberfők tudománya segílse dolgos parasztjaink szocialista mun­káját. Két öreg szülője megköny­nyezte a kislányt, mikor az iskolá­ba indult: — Vigyázz lányom, nagyon vi­gyázz magadra, óvakodj a rossz emberektől, maradj becsületes és ta­nulj sokat — ezt mondotta Jucinak az anyja, amikor búcsút csókolt a homlokára. Teltek az évek. Juci az idén érett­ségizik. A két öreg odahaza büsz­kén mesélte a szomszédoknál;, hogy az ő szép, kedves lányukból milyen „tudós" ember lesz. A két öreg azl hitte — s talán még most is azt hiszi —, hogy Juci leányul; tanult. A leánynak eddig négy éven ke­resztül színjeles bizonyítványa voll. Az utóbbi időben azonban észrevet­ték tiainárai, hogy a kislány nem ta­nul, órák alatt réveteg, ábrándos szemekkel az ablakra bámul, vagy könyvei között motoszkál. Tanuló, társai nem értetlék, hogy a tavalyi jeles tanuló miért vált bukás előtt álló rossz tanulóvá egyszeriben, hi­szen Juci majdmindig a könyvei mellett ült és látszólag nagy szór. I galommal tanult. Az igaz, estén­ként a belvárosi református öreg­templom parókiájára járt, hogy dr. Vásáhelyi Lajos tisztelet re úr ok. teissa a hit titkaira. Látszólag ebben sem vol't semmi különös — mig' cgy szép napon megoldódott a rejtély titka. Vásárhelyi tiszteletes úr az Ő- ós Újtestamentumból vetíteitkepes es­téke* rendezett néhány vallásos jó. szándékú bácsikának a házánál. Igaz, hegy ezek a „jószándékú" s a hit titkaiba elmélyedő „magánem­berek" legtöbbször földjüket sirató kulákok, rangjukat búsuló horthys­ta katonatisztek voHak — ne gon­dolja azonban senki, hogy „politi­záltak'' volna, vagy uszítottak volna a népi demokrácia ellen. Nem! Ilyet ők már nem tesznrk''. Jámbor emberek ők, „erkölcsös, jó polgá­rok", akik estémként fehérre me­szelt házfalakra „Krisztus menny­bemenetelét" vetítik, vagy éppen a „Szentlélek eljövetelét". Mi ro.-isz lehet abban, ha a „sixtusd kápolna Michelangelo által festett freskói­nak reprodukcióit egy szentéletű tiszteletes úr Vásárhelyen falra ve­títi és megmagyarázza a reneszánsz nagy festiőjcnrnk műremekeit. Mi rossz lehet abban, ha egy ilyen szemléletű férfiú az emberi test szépségeire tanítja a vallásos hitű embereket. Semmi. Vásárhelyi La­jos azonban nem az az ember, aki csak úgy felületesen, nagyjából, magyarázzon valamit. A középkori j festők aktjait (meztelen női, vagy, férfi tosl) követte a kevésbbé kö­zépkori, kevésbbé művészi fényi; é. | pezett akt; a szemlképeket felvál­tották a mezleien nők, a sixiusi ká­polna freskó-jeleneteit a fényképe­zett bordélyházi jelenetek. Az ember megdöbbent, felhábo­rodott és dühtől piros arccal for­gatja kezei között a burzsoá sze-iny­irodaiomnak ezt a mélységesen al. jas, mélységesen ocsmány termé­keit. amit ez a sötétieikű, sötőtru. hájú pap a mi fiataljaink között terjesztett. A felszabadulás előtt: kozmopolita nagypolgárság lapja volt az „Uj Magazin", Köztudo­mású, hogy ez a folyóirat semmi­képpen sem szolgá't hifbuzgalm célokat, viszem I a tiszteletes úr ked­venc lapja volt. Minden valamire való pedagógur­tudja azonban, hogy a szemléltető oktatáshoz szöveg is kell. Dr. Vá­sárhelyi Lajos tiszteletes úr se az­ért végezte el a teológiát, hogy ezt az alapvető pedagógiai igazságot taggyűlésen több házCelÜTcelő pofct jó munkáidért pénz. és kö . jutalmat. Jutalmat kapott Égető Ernő, Pomázi Istvánná, özv. Mol nár ímrénc Mcister Győzőmé, Csapó M'hálync. A szakszervezet vezető­sége közül jutalmat kapóit a jó munkáért Tóth Égető János tilkár, Piskolti László munkaügyi felelős és Viszmcg Pál jegyző, A házfel­ügyelők Szegeden 1951 májusától 1952 január 31-ig összegyűjtöttek 21.994 kiló vasat. 624 kiló rezet, ezemkivül nagymennyiségű papírt, rongyot, üveget. elfelejtse. A képek mellé szövegről is gondoskodott. Például alapos oktatásban részesítette tanítványait a „szépség kódex szabályairól" va­lamint a „Modern szépség filozó­fiájáról'". melynek megteremtője „természetesen Miss Lilly Hardy, aki a modern szépség filozóf'ájá. nak alapjait ral;ta le". Ez a tudós amerikai hölgy Mózes 10 paran­csolata mellé, mintegy annak ki­egészítéseképpen megalkotta „a szépség 15 parancsolatát". Ebben ilyen tanácsokat ad a fiatal lányok­nak: „A rúzs a szépség középfoka. A rúzs senkit se varázsolhat szép­pé, viszont miqdenkit szebbé tehet. A parfüm a nő névjegye. Ezek sze. rint egy kis gonddal, önismerettel vagy ízléssel bárki megszerezheti a nemesi oklevelet''. Valóban hasznos tanácsok ezek a Miss Lilly Hardy.féle amerikai utcalányoknak, de felháborító ocs­mányság, ha a vallás tisztes örve alatt egy magáról megfeledkezett szellemi őrült a mi fiatal paraszt­lányainkat ilyenre tanítja. Az emberverést mindig aljas do­lognak tartoltuk, de most az egy­szer azt kívánja »z ember, hogy találkozna ez a Vásárhelyi Lajos tiszteletes Juci öreg édesapjáva. Hatvan éves az öreg, 43 tavaszon át forgatta már keze a kapát. Biz­tos — nem vinné el a tiszteletes úr szárazon ezekután. De nincs szükség az öreg dolgozó paraszt egyéni bosszújára. Álljon bosszút ezért a gazságért az állam, az ügyészség, a nép bírósága, a nép állama, me.yre 1949_ben Juci édes­apja is szavazott. Ki volt Vásárhelyi Lajos? Ki volt, ez a magát papnak álcázó, feneketlenül romlottlelkű, mélysé­gesen aljas ember? Vásárhelyi La. jos, aki most pornográf képekkel burzsoá szennyirodalommal akarta megfertőzni a fiatal munkás ős pa­rasztlányokat, 1944 ben nyí'as gyárigazgató volt Kárpátukrajná­ban. Köztudomású, hogy sem a pornográf képel; terjesztését, sem a gyárigazgatóságot, sem a nyilas őrültségbe való részvételt nem írja elő kötelezően egyetlen egyház sem papjai számára, sőt tiltja. Vásár, helyi Lajost háborús gaztettéért 10 hónapi börtönre ítélte a felsza­badulás után a nép bírósága, rí az az ember, aki 1944-ben a nyiías­őrüietet terjesztette. Na persze azt sem ingyen, hanem rablott gyárak igazgatói székjeiért. Háborús uszí­tás, rablás, kapitalizmus, emberie. lenség- — édestestvérek. Ez a pap­nak álcázott nyilas gyárigazgató, ez a háborús uszító, háborús bűnös most a lélekmérgezés amerikai módszerével folytatta a harcot a nép elten- Azt a harcot, amelyikei a Vörös Hadsereg győzelmégmyi­las terrorlegényeinek élén Máffi­tott a magyar dolgozók ellen ™ Fiatal tanuló lányokat bolondított ct ezzel a kul-.í koknak, burzsujöb' nak való amerikai szemétlel Vásár­helyi tiszteletes. Ugy hisszük, en. nek az esetnek semmi köze a val­láshoz. Ez nem vallási ügy, hanem közönséges bűnügy, azaz nem kö­zönséges. Nem közönséges, mert Vásárhelyi Lajosnak doktorátusa van. Művelt ember és pap. Jó és rossz között, ha csak nem örült, akkor tud különbséget tenni- Tehát vagy az őrültek házába vagy a börtönbe vele! Ezt követeli annak a parasztasszonynak rémült, köny­nyes szeme, aki borzadva hadott Juci gyalázatáról; ezt követelik azok a becsületes emberek, akik papjukban eddig az erkölcs szó­szólóját látták. Ügyészért s bíróért kiáltunk a nép nevében! Levelezőink li i r e 1 Polgárháború Colti nt b iá ban New-York (TASZSZ). A New­Yorkba érkezett legutóbbi je'enté­6ek szerint Columbiában nagyobb méretű polgárháború folyik Az események széte-skörű méreteit megerősíti az a tény. .rogy a co­lumbiai kormány a mu't héten el­ti'totta a szárazföldi és légi köz­lekedést a keleii síkságon át. Bogotái jelentések szerint a San­ta nder tartomány északi részében tevékenykedő kormányellenes cso­portok és a rendőroszlagok kö­zött összetűzés történt­A Budapesti Állami Védőnőképző Intézet, hosszúlejáratú versenyre hívta ki a Szegedi ÁVI-t mu'.t év október 20-án. Ebből a versenyből a Szegedi ÁVI került ki győztesen. Molnár Emerenc'a A Szegcdi Villamosvasút ifjú­munkásai a „Gyarmati Ifjúság Napja" tiszteletére ma, csütörtökön délelőtt ifjúsági műszakot tartanak, amelyen váltalták a menetidő pon­tos betartását és a zavart:alan KÖZ­tekedc'st. Erre az alkatomra a köz­tekedő kocsikat szépen feldíszítet­tek, hogy méltóképpen ünnepelhes­sék meg a „Gyarmati Ifjúság Nap­ját". Lázár Hona A Szegedi Kiskereskedelmi és az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat középfokú politikai iskolájának hallgatói versenyre hívták ki Rákosi elvtárs születésnapja évfor­dulójának tiszteletére az alapfokú szeminárium hallgatóit. A verseny pontjaiban vállalták a lemorzsoló­dás megszüntetését, a hozzászó ók számának emelését, a tökéletes jegyzetkészítést. Pogány ' ászló Ilcszk dolgozó parasztjai Rákosi elvtárs születérnapjára tett fel­ajánlásukat határidő előtt te'jesí­tették. Battarcs István felajánlását február 5, ifj. Kiss György pedig február 8 ra teljesítette. Ezek a dolgozó parasztok példaképei ta deszki dolgozó parasztoknak és p íl. dójukat egyre többen követik. Korom Istvánná

Next

/
Oldalképek
Tartalom